Hormonkontroll

II.

Az embernek ezzel szemben nem kell gyakran a közvetlen életveszélytől tartania, mégis termelődnek azok a hormonok, amelyek fajunk korai időszakában fontos szolgálatot tettek a túlélés érdekében. Ha csupán a környezeti hatások közül a veszélyre való reakció létezne, ehhez valamilyen szinten hozzá lehetne szokni, azonban a vészjelző-reagálást generáló hormonok, semmitmondó helyzetekben is kiugró értékeket mutathatnak. Ennek következtében, „alaphelyzetben” az ember folyamatosan stresszben szenved, anélkül, hogy tudna róla. Mikor azt mondjuk valakinek: „Lazíts!” – nem is érti, mit kérünk tőle, hiszen úgy gondolja, hogy ő laza, mert semmit sem csinál. Ha viszont megérintjük a nyak környékét és a vállat, rögtön érezzük a merevséget. A legkönnyebb úgy ellenőrizni, hogy kellően ellazult-e, ha felemeljük az egyik kezét, és – miután hirtelen elengedtük – nem hullik vissza az eredeti helyére. Ezt ki is lehet próbálni! A meglepetés nem marad el…

Tegyük fel, hogy stressz mentes életet élő emberrel beszélünk! Már, ha ilyet találunk… Attól függően, hogy milyen az immunrendszere, vagyis milyen vércsoportú, különféleképpen reagál a külső ingerekre, akár az ételekre. Ezen felül természetesen a nem, életkor, életmód, és a már taglalt születési körülmények határozzák meg, az un.: „vérmérsékletet”.

Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol megfigyelhetjük a különféle habitusú emberek reakcióit ugyanarra az eseményre. Persze, itt is megszámlálhatatlan tényezőt kéne figyelembe vennünk, amiből kiragadva párat: mi jár a fejében abban a pillanatban; kipihente-e magát; előzőleg végzett-e valamilyen megterhelőt; végzett-e valamilyen nemi tevékenységet, ami nagymennyiségű hormon felszabadulásával járt? Fogyasztott-e alkoholt, cigarettázott, vagy kávézott-e? Talán érzékelik, mennyi minden változtathat a reakciónkon, és még alig érintettük az összes lehetőséget. Mennyivel bonyolultabb az emberek esetében bármilyen helyzetre való reagálás, mint az állatoknál!

Hogyan lehetne leszűkíteni a kört, aminek alapján már értékelhető eredményt kaphatnánk?

Ha azt szeretnénk, hogy legalább annyira természetesen reagáljunk a váratlan eseményekre, mint az állatok, akkor közelítőleg olyan természetesen kéne élnünk. Azonban, ezt a mai ember nem akarja, hiszen annak tudatában van, hogy magasabb rendű bármelyik állatnál. Miért is akarna hozzájuk hasonlítani?

Mégis vannak előnyei annak, ha kicsit elképzeljük magunkat olyannak, mint több tízezer évvel ezelőtti őseink. De nem mindegy, milyen korból, helyről, éghajlatról stb. származó embert szeretnénk elképzelni. Az étkezés, életmód szerepe ebben az esetben is alapvető.

A korabeli ember életét nem a stabilitás jellemezte. Ezért voltak időszakok, viszonylagos bőségben, és voltak igen hosszú időszakok szűkös körülmények között. A civilizáció ezeket a szélsőségeket akarta „szabályos” mederbe terelve szinte állandóvá tenni. Természetesen az állandóság alatt a bőséget kell érteni. Ezt meg a természet változatossága nem engedte meg. Így, hiába élünk kényelmes, fűtött, légkondicionált lakásokban, a természet katasztrófahelyzeteket teremt, melyekhez egyáltalán nem szoktunk hozzá. De, ha ilyen mégsem volna, akkor az ember maga hozza létre a katasztrófákat, a sajnos egyre „szokványosabb” társadalmi feszültségek során.

Van egyáltalán lehetőségünk valamilyen fokon felkészülni a rendkívüli helyzetekre?

A Rendszer létrehozott intézményeket, melyek ilyen helyzetek imitálásával tanítják a megfelelő viselkedést. A katonák, tűzoltók, mentők megkapják a kiképzést ilyen helyzetekre. De vajon ők mennyire tudnak megfelelően reagálni minden helyzetben?

Itt aztán a bonyolult még bonyolódik, mivel az ilyen emberek minden helyzetben veszélyt sejtenek, ami az átlagember mindennapi stressz mennyiségét hatványozottan megnöveli. Nem beszélve az „éles” helyzetekről, melyek száma szintén sajnálatos módon növekszik. Egy túlélő mikor cselekszik helyesebben? Ha rendszeres kiképzésben részesül, autogén tréninget végez, szigorú diétával próbálja a testét ellenállóvá, tűrő képessé tenni, vagy?

Sajnos az sem ritka, hogy „helyzetek” kiváltói éppen ilyen „jól felkészült” emberek, akik már szinte reflexszerűen reagálnak, vagyis, noha tudják, alkalmazzák a felkészülés során tanultakat, mégis olyan világban élnek – az átlagemberhez képest – amiben szinte csak a vészhelyzetek jelentik a valóságot. Tehát személyiségük feladatra orientált, gyakran nélkülözik az önálló döntés képességét és lehetőségét, ezért cselekedeteik is gépiesek, ridegek, gyorsak. Nem mondhatnánk meggondolatlannak őket, inkább „blokkszerű” viselkedési sémák alkotják a helyzetekre való reagálásukat. Ezek a reakciók már kis impulzusra is működésbe léphetnek. Mire a cselekmény lezajlik, képtelenség bármiféle módon változtatni az eredményen. Ezért rossz az a civilizációs taktika, hogy militarizálni kell az embereket, hogy jól lehessen irányítani a tömegeket. Azt ugyebár már többször érintettük, hogy annak a felelősségnek nyomait sem látjuk, amivel a vezetőknek rendelkezniük kéne, mikor parancsokat osztogatnak.

Egyetlen lehetőségünk van csupán: Testünket és lelkünket egyformán karban kell tartanunk! Lelkünk alatt a szellemi finomságot, érzékenységet is értenünk kell! Tehát a „műveletlenség” nem jelent megfelelő alapot a tiszta lélek számára, de a „művelés” módja tekintetében még nagyobb a zűrzavar.

A lélek megfelelő kiteljesedése, erkölcsi megalapozása, a személyiség gazdagsága, sokszínűsége volna a nevelés elsődleges célja. Ehelyett különféle viselkedési, cselekvési sémákat tanítanak, gyakoroltatnak az oktatásban. Ezek a sémák arra hivatottak, hogy a széttagozódott civilizációs tevékenységi körökben a Rendszer számára megfelelő „elemeket” hozzanak létre, nem egyéniségeket. Még akkor is igaz ez, ha a „nyugati” típusú társadalmakban az egyén kiemelkedő szerepben van. Ugyanakkor ez az elv csak elméletben működik, mert a különféle társadalmi rétegekben élők más és más lehetőségekkel rendelkeznek, vagyis különbözőképpen tudják érvényesíteni egyéniségüket. Ezt nevezi a nyugati világ a „verseny inspiráló voltának”. Vagyis, aki sikeresen győzi le a versenytársait, fontosabb, értékesebb személyként jelenik meg a többiek szemében. Ez a beültetett magatartás újabb stressz fokozó tényezőként jelentkezik. A folytonos küzdelem különösen a hím nemi hormonok képződését serkenti. Ez még a nőket is érintheti, pedig náluk a tesztoszteron mennyisége elenyésző a férfiakéhoz képest. Azonban a rendszeresen jelentkező küzdési kényszer hatására ennek a hormonnak olyan mennyisége állandósulhat, amely a női jelleget gyökeresen megváltoztathatja. Amíg külső jelek nem utalnak a „férfiasságra”, addig a viselkedés, hanghordozás, deklamáció, artikuláció közelíthet egy férfi hangvételéhez. A szerepek sematizálódása lassanként a nemi jelleget is összemoshatja. A férfiak nőiessé válhatnak (egyéb, férfiakat érő hatások – később), és a nők az iménti módon férfiassá. Ugyan az óhajtott „népesedési fék” akár jól is működhet ezekben a társadalmakban, és ezt is figyelembe kéne venni a trendek előrejelzésekor, de talán nagyobb lesz a veszteség annál, mint amit a népesség csökkenése jelent. Ezzel egy időben, más társadalmakban a férfi szerep egyeduralkodása révén a szaporodás jóval nagyobb mértékű lesz – kivéve, ha nem sikerül a „nyugati mintát” adaptálni ezekre az országokra… De az életfeltételek folyamatos szűkülése konfliktusokat, olyan helyzeteket hozhat létre, melyekben a gyermeknemzésre, szülésre, vagy utódgondozásra már esély sem lehet. Ez is fékezheti a népesség növekedésének ütemét, de van még egy tényező, amit sehol sem illik figyelembe venni:

Az állati eredetű élelmiszerek magas hormontartalmát!

Azok az országok, ahol relatíve kevés az ilyen eredetű élelmiszer, és főleg növények alkotják a táplálékok zömét, az általános hormonszint alacsonyabb, mint azokban az országokban, melyekben az ilyen termékek aránya túlzó mértékben jelenik meg az étrendben. Ezek az emberek kevéssé reagálnak hevesen bármilyen helyzetben, ami egy nyugati ember számára elviselhetetlen. Most ne vegyük figyelembe a két alapelven épülő társadalmak ideológiai különbözőségét, ami a népek közötti „fajsúlykülönbségeket” okozza, vagyis egy akármilyen nyugati állambéli polgár önmagáról alkotott téves értékítéletéből kiindulva is reagálhat másként egy idegesítő helyzetben. A kulturális beidegződések, vallási elvek széles tömegekre gyakorolt hatása ugyanúgy hozhat létre „hormoncsúcsokat”, amint nap, mint nap tapasztalhatjuk.

Egy rövid utalást engedjenek meg:

Az állatvilágban a szaporodásnak csak megfelelő körülmények között van létjogosultsága. Általában szaporodási periódusok vannak, és ezeken kívül az állatok nem küzdenek egymással úgy, mint mikor a partner elnyeréséhez van szükségük nagy mennyiségű nemi hormonra. Az ember – talán a letelepedés és a gabonatermelés-állattenyésztés következtében – az év minden szakában képes utódok nemzésére és fogamzásra. Az állatok esetében a szaporodás idején szinte minden ennek van alárendelve, és emiatt lényegesen nagyobb veszély fenyegeti őket a ragadozók oldaláról. Erre az időre a táplálkozás helyébe a fajfenntartás lép, és sok rejtőzködő faj is „közszemlére teszi magát”. Ez a tevékenység igen nagy energiákat köt le, és a gyengébb egyedek elpusztulhatnak már a fokozott izgalomtól is. Ez is a hormonok műve!

Az étrendnek csak egy eleme a táplálék forrása, de ebben már figyelembe kell venni azt is, hogy a fogyasztói célú élelmiszergyártás milyen egyéb anyagokat alkalmaz, hogy termékeit rendszeresen vegyék az emberek. Ezek a célzatosan adagolt anyagok szintén igen hatékonyan befolyásolhatják a hormonrendszer működését bármilyen irányban. Sajnos ezek kombinált hatása teljességgel kiszámíthatatlan, ha egy átlagpolgár átlagos fogyasztási szokásait vesszük figyelembe. És talán ez jelenti a legnagyobb veszélyt! Hiába határozzák meg egyes élelmiszerek egyes összetevőinek mennyiségi paramétereit, ha a különféle szintetikus állományjavítók, vitaminok, ásványi anyagok, színezékek, tartósítószerek, csomagolóanyagok oldószerei festékanyagai – az ismert növekedési hormonok mellett – olyan variánsokat hozhatnak létre az emberi szervezet vegykonyhájában, amelyek állandó negatív hatást gyakorolnak a teljes hormonrendszerre.

A hormonrendszer alatt az összes szervet és sejtet kell érinteni, melyek hormont termelnek! Ezek – természetes körülmények között – csak a természetes, élő, könnyen fogadható, az emberi testtel nem ellenkező élelmi anyagok közvetlen, jól összehangolt lebontását, beépítését, és a külső ingerekre való megfelelő reagálást hivatottak irányítani, segíteni, és a test egészségét ily módon minél magasabb szinten tartani. Erre a jelenlegi abnormális helyzetre a Homo Sapiens még nem tudott felkészülni, mivel ezek a hatások egyenesen a genetikai állományra hatnak, gyengítve az emberi faj fennmaradáshoz szükséges eredeti képességét, erejét.

A különböző komplex hatások eredői voltaképpen a hormonrendszert egyre kevésbé teszik alkalmazkodóvá, ahogyan a folytonos ellenkező, vagy támadó ingerek, tompító vagy fékező anyagok mind nagyobb mértékben szűkítik a hormonok mozgásterét. Az illatanyagok tompítják a szaglást, ami igen bonyolult hormonok működéséhez kötött agyi tevékenységet jelent, a folytonos erős és váltakozó polaritású vizuális effektusok rontják a látást, az információ követhetetlen tömege tompítja az agyműködést, ezzel ellentétesen csökkenti a tűrésküszöböt, és növeli a heves reakciók kialakulásának valószínűségét. A nagy sebességet és tökéletes koncentrációt igénylő szerepkörök – gondoljunk pl. a repülésirányítókra, járművezetőkre, diszpécserekre, számítógépes programozókra stb.! – végletesen beszűkítik a figyelmet, elvonva a kapacitást a puszta léthez szükséges szervektől, lassanként mindenféle emberi kommunikációra, személyes kapcsolatra képtelenekké válhatnak, és idült szervi elváltozások, vegetatív zavarok jelentkezhetnek náluk. A rendszertelen táplálkozás, és denaturált ételek, az ízfokozókban található ingerület-átvivő hormonok túlevést okoznak; hormonszerű vegyi anyagok közvetlen kipárolgása tönkreteheti a hasnyálmirigyet, májat, és a vesét, és szintén negatív hatással van az agyi idegműködésre. A rengeteg „gyógyszer” kereszthatása, hozzávéve az imént taglalt vegyszerek hatásait, olyan követhetetlen interaktív folyamatokat indíthatnak be, melyekben érzékenységek alakulhatnak ki, sőt végső esetben teljes idegi katasztrófa következhet be. Az állandó idegfeszültség, és a helytelen étkezés refluxot, szívritmuszavart, pánikszerű testi tüneteket okozhat. A teljes testre kiterjedő szabálytalan működés egyik jele az általános gyulladás, ami lassanként a mellékvese hormontermelésére is negatívan hathat. A nem szűnő gyulladásokra adott gyulladás gátló szteroidok leállíthatják a saját kortizon termelődését a mellékvesékben. Ez egyre súlyosabb gyulladásokhoz vezethet. Ennek okai között a természet szélsőséges viszonyaihoz való alkalmazkodási képtelenség is szerepet játszhat. A túlfűtött, vagy légkondicionált lakások, a nem megfelelően megválasztott ruházat olyannyira ronthatja a hőmérséklet-különbségekre való reagálást, hogy szélsőséges esetekben kihűlést vagy hőgutát is kaphatunk. Ehhez még hozzá kell venni a nagy melegben fogyasztott jeges, vagy sós italok, alkohol, drogok hatásait, melyek szintén sokkot okozhatnak. A friss növényi ételek ebben a helyzetben is szabályozó és életfenntartó erővel bírnak! Különös módon az átlagosan táplálkozó, „mértékletesen” drogozó (kávé, nikotin, alkohol) ember érrendszere oly mértékben károsodik, hogy a hideg időben súlyos trauma következhet be nála. A nyers, növényi ételek fogyasztása, látszólag kisebb kalóriatartalmuknál fogva kevésbé tesz ellenállóvá a hideg körülményekhez, mégis a tökéletesen tiszta érrendszer, megfelelő mozgással párosulva képessé tesz arra, hogy ezt is elviselhessük! A hőre való megfelelő reagálás szinte kizárólag a hormonrendszer működésétől függ.

Annak a folyamatnak a követése, megértése, feldolgozása, mely a jelenlegi állapotokhoz vezetett és a pozitív változtatás szándéka, lehetősége, a Rendszerben, szinte nulla!

/Folyatás: Hormonkontroll III./

Hormonkontroll

III.

 Aki idáig képes volt velem tartani ebben a gondolatsorban, talán még rendelkezik elegendő tartalékkal ahhoz is, hogy folytassuk ezt a gondolati játékot, melynek tétje nem más, mint fajunk túlélése. Nem kevésbé fontos gondolatok sorjáznak korábbi írásaimban, de ez a téma szinte „húsba vágó”.

Ezek után, mi az, ami még mindig érdemes a figyelemre?

Mi kell ahhoz, hogy a jelenlegi zavart hormonrendszerű ember megtegyen igazán nagy dolgokat saját maga és bolygónk érdekében?

Azt szinte minden esetben láthatjuk, hogy a mai ember alig vállalkozik olyan feladatokra, amelyek ténylegesen pozitív irányban változtatnának a globális gondolkodáson. Ami a legjobban hiányzik, az a tettekben megnyilvánuló szándék. Ez önmagában is mutatja a katasztrofális állapotot, melyben az ember ma van. Elvesztette önmaga és környezete megújításának képességét! A kommunális szennyvíz fogamzásgátlókkal való szennyezettsége már kimutathatóan hatott a vizek állatainak, halainak hormonális állapotára. Növekedett a szaporodásra képtelen meddő egyedek száma, mely egyes fajok kihalásához vezethet. Ugyanez a hatás közvetett úton visszakerülhet az emberhez az ételeken keresztül. Nemhogy csökken a népesség, hanem egyenesen, láncreakció-szerű kihalások következhetnek be. Idáig a génmódosított növények hormonrendszerre gyakorolt várható hatásait nem is említettem. Vajon ezek láthatók-e előre, mikor az apró, de egymással keresztreakcióban levő anyagok kulminálva teljes, és visszafordíthatatlan biológiai katasztrófához vezethetnek…

Lehet-e még jobban fokozni az érvek számát, melyek a tendencia visszafordításának elodázhatatlanságát indokolják és kényszerítik?

Eljött annak az utolsó lehetősége, hogy az ember számot vessen önmagával, és módot találjon saját testének-lelkének teljes önvizsgálatára! Ezen belül módszeresen végig kell nézni azokat a negatív hatásokat, melyek emberi mivoltunkat megváltoztathatják, torzíthatják! Meg kell ismerni azokat a mechanizmusokat, melyek minden embert egészségben tartanak, és ezek karbantartására külön figyelmet kell fordítani! A testi-lelki-szellemi ápolás mindenki személyes feladata kell, hogy legyen! Ebben egymásnak is segíteni kell!

A tudatosodás, nem azonos a műveltséggel! A tudatosság önmagunk fizikai és szellemi megismerését is jelenti. Ez születéstől fogva a felnőtt környezet elsődleges módszertani és pszichológiai feladata! Az öntudat nem azonos az önzéssel! Az öntudat szintje, az önellenőrzés, önszabályozás nem önérdekű, hanem nagyon is közcélú gyakorlat. Ennek háttérbe szorítása egyedül a Rendszer számára jelent előnyt. Ahhoz, hogy képesek legyünk felismerni cselekedeteink helyességét, nem elég ismerni a társadalmi szabályokat. Bár ezek közül számos igen fontos és nélkülözhetetlen, de a rendszermanipulációk kivédésére önmagunk teljes ismerete nélkül semmi esélyünk nincs!

Egy egyszerű példával illusztrálom a nő és férfi egymáshoz való viszonyát egy speciális helyzetben:

Azt hinnénk, hogy reálisan fel tudjuk fogni saját viselkedésünk, vágyaink mozgató rugóit.

Ha tetszik egy nő/férfi, ebben a pillanatnyi hormonszintünk magas. Ha az aktuális időpontban egyes hormonok termelődése vagy meglévő szintje alacsony, egyszerűen azt érezzük, hogy a másik nem addig szimpatikus tagja, érdektelenné válik számunkra. Legyen az éppen a kedvesünk, vagy az az ellentétes nemű ember, akire vágyunk, de még nem is beszéltünk vele. Mitől lehet a hormonszintünk alacsony, vagy ingadozó? Akár egy csésze kávé vagy egy pohár bor elfogyasztása is sokkszerűen hat a hormontermelődésre. Az „afrodiziákumok” felfedezése éppen a gyenge és szabálytalan hormontermelődés következménye. Ezek használata nem, hogy karban tartaná, hanem ellenkezőleg: lebénítja a szükséges hormonokat előállító mirigyek működését. Az egyes hormonok külső adagolása szükségtelenné teszi a test számára a saját termelést, ezáltal az illetékes szervek ilyen funkciói elsorvadhatnak, leállhatnak. A „menopauza” vagy férfi „változó kor” nem más, mint a nemi hormonok termelődésének csökkenése, vagy teljes leállása. Ez önmagában csak a férfiaknál okoz nemzőképtelenséget, a nők esetében viszont a nemi vágy vagy a férfiak iránti érdeklődés csökkenését-megszűnését okozhatja. A házasságban élő párok esetében ennek civilizációsan elfogadott „szabályossága” mindkét fél közel egyidejű „kimerülése” esetén szinte észrevehetetlenül megy át a szerelemből – szeretetbe, ahogy mondani szoktuk. Azonban sokan nem tudják, hogy az éber nemi vágy a teljes egészség, szellemi frissesség, érdeklődés, fizikai erő nélkülözhetetlen eleme, fenntartója. A mai túlhajtott szexualitás egyik oka éppen a kifáradt szexuális érdeklődés, az általános hormonszegénység, vagy ingadozó hormonműködés. Az állandó teljesítési kényszer idővel tompítja az érdeklődést és külső segítség nélkül egyszerűen megszűnik az aktivitás. Nemcsak a nemi aktivitás, hanem bármilyen aktivitás… A vizuális és fizikai ingerlés valameddig képes ezt az érdeklődést szinten tartani, de ez olyan rész volna az életünkben, ami minden pótszer nélkül kellene, hogy normálisan működjön. Ehhez viszont távol kell tartani magunktól azokat az anyagokat, melyek megzavarják hormonjaink működését! Azt már tudjuk, hogy a hormonok egymás kiegészítői. Ezért, ha egy hormon nem termelődik, a többi termelésében is zavar támad. Az „öregedés” eddig ismert kísérőjelenségei között a nemi hormonok csökkenő szintje általános, de nem szabályos! Látunk idős embereket is aktív nemi érdeklődéssel, és már látunk 30-40 éves korú férfiakat-nőket kiüresedett szexuális érdeklődéssel. Amíg az idős emberek esetében gyakran a genetikai tényezők szerencsés összhatásának tulajdoníthatjuk ezt a jelenséget, addig a fiatalok esetében már a túlzott elhasználódást és a szexuális intelligencia, vagy a kapcsolatteremtés-fenntartás képességének hiányát feltételezhetjük.

A tipikus élethelyzet, amit számos filmben, és az életben is tapasztalhatunk, hogy különféleképpen éljük meg a szexuális élményt, ha férfiak, és ha nők vagyunk. Ennek egyik oka, hogy nem ismerjük a másik nem hormonműködését, és az ehhez társuló hangulatát!

A nők szexuális érdeklődése és ingadozó kedélyállapota összefüggésben van. Erről társaságban nem illik beszélgetni, pedig emberi sorsok múlhatnak ezen. A nők normális állapotban havonta egy-két napig aktívak. Ezt ők nagyon jól tudják, de azt már nem, hogy a petefészek hormon termelődése és a peteérés spontán is fokozódhat a nemi aktusban az orgazmus miatt! A női és férfi szexualitás különbözősége ősi biológiai gyökerekre vezethető vissza. A nők többszöri orgazmusa és a férfiak egy-kétszeri orgazmusa és rövid „kifutási” szakasza éppen a genetikailag megfelelő egyedek kiválasztásához szükséges. A civilizációs kötöttségek, gátlások a legtöbb nő esetében „leszabályozták” egy partnerre a szexuális tevékenységet, pedig a folyamatos, többszöri orgazmus a több férfipartner közötti választást szolgálja. Addig kell magas szinten maradni a női aktivitásnak, amíg a megfelelő genetikai társat megtalálják. Így már az is érthető, hogy sok párnak miért nem születik gyermeke, vagy miért van valamilyen gyengeség az utódoknál. Persze, a fentebb említett tényezőkön kívül. A férfiakban viszont hasonlóan a nőkhöz az aktus utáni egy partner iránti „közömbösség” után egy másik partner iránt ismét feltámad az érdeklődés. Azonban a férfiak esetében hiába volna megfelelő a hormonszint, ha a termékenyítéshez több napi „pihenés” szükséges, mivel az aktív ivarsejteket „elpazarolta” egy partnerre. Ez a jelenség is a természet gondossága, hogy a „leadott” szaporítóanyag esetleges alkalmatlansága esetén egy másik, friss szaporító anyaggal rendelkező férfi is szerephez jusson, amíg a fogamzásra képes nő izgalmi állapota tart.

Egy partnerrel is létrejöhet a „harmonikus” szexuális élet, ha a nő tudomásul veszi, hogy a férfiaknak némi „regenerálódásra” van szüksége, hogy újra „támadásba lendülhessen”. A hormonok újratermelődése után ez lehetővé válik.

Ez a félreértés a nemek között gyakori aberrációk kiváltó oka. A korai magömlés az idegi túlfűtöttség, vagy a ritka nemi élet következménye. A legtöbb esetben semmiféle szexuális zavart nem jelent. Könnyen áthidalható némi türelemmel. De a bekövetkezett „baleset” után ugyanúgy pihenés szükséges, mintha a női test igényei szerinti ideig tartó kontaktus után. A következő próbálkozás már elégséges időt biztosíthat a női partner számára is a teljes „megelégedettség”, vagy virágnyelven, a boldogság eléréséhez. Azonban a női „elhidegülés” a hormonszint csökkenésének következtében is beállhat, csupán az efféle „nehézség” hatására. Mint mondtam, a nők erős hormonális befolyás alatt vannak, ezért lelki-tudati életüket sem mindig képesek kontrollálni. Ez is lehet az oka a rövid idő alatt bekövetkező ellentétes érzelmeiknek, egyes esetekben az ingatag véleményüknek is. Döntéseikben a hormonoknak igen nagy szerep jut! A tudatosság sem azonos ezért a két nemnél. A ráció értelmezése, fogalma is más és más.

Ez a fontos emberi tevékenység két tűz között őrlődik még ma is a világ „kulturáltabb” felén, de az erősen vallásos társadalmakban is:

A nevelés vallásos dogmatizmusa szigorú erkölcsi szabályokat állított fel, melyek korlátozzák az emberekre is jellemző szaporodási ösztönök egészséges kiélését. A gátlások elsősorban szellemi úton hatnak vissza a hormonműködésre. Gyakran olyan anyagokat alkalmaznak, melyek a hormonműködés megzavarását célozzák. Ezek használata hosszú távú negatív hatásokat okozhat. Egyúttal belép az a tudati gát is, ami normális esetben, mikor már „mindent szabad” megakadályozza a szabályos aktus lefolyását. A különféle rossz beidegződések következtében olyan idegi-szervi zavarok léphetnek fel, melyeket azután valamilyen „szerrel” próbálnak helyreállítani. Az az ellentmondás, ami a médiák túlzóan előtérbe helyezett szexuálisan izgató tartalmait és a nevelés hiányos vagy képmutató gyakorlatát jelenti, olyan ki nem beszélt, szégyenletes szexuális magatartási ferdüléseket hozhatnak létre, arra érzékenyebb személyeknél, melyek széles társadalmi hatásai már beavatkozást igényelnének. Ehelyett úgynevezett „szexuális szokásokról” beszélünk, amelyek személyes intimitásként vannak jelen a köztudatban. Ezekben minden megengedett, amiről másoknak kincs tudomásuk. Ha statisztikailag megfelelő számú ilyen „eltévelyedés” megjelent, erre „gyártott” új fogalmakkal legitimizáljuk őket. A szigorú vallásos társadalmak súlyos büntetésekkel próbálják útját állni a tendenciának, azonban az okokra nincs megfelelő elképzelésük. Az okok viszont a Rendszerben vannak. A mindenre kiterjedő kettősség, mely a valós emberi tulajdonságok időben való megismertetésével és az őszinteséggel feloldható volna ebben az esetben is, de az élet egyéb területein „szükségszerűen” meglévő zártság, információ-visszatartás, hamis információk valósként beállítása, vagyis a hazugság „legitim” gyakorlata nem teszi lehetővé, hogy a hormonális egészség-viselkedési szabadság a maga emberi voltában felszínre juthasson. Ez azonban nem jelenti feltétlenül a promiszkuitás törvényesítését, mivel a párok hosszú együtt maradását egy másik szabály: az utódnevelés, és családfenntartás kötelessége indokolja./- Erről később./

Jóllehet, ezen a ponton (is) felmerül a kérdés:

Vajon az ember mitől ember, és meddig ember egyáltalán?

Mennyire szabad a Rendszer érdekében megnyomorítani a lelket? Vagy azt tekintjük „normálisnak”, amit a „világ” elfogad, ott, és úgy, ahol teszi, de nem alkotunk meg egy igazán emberi „minőségi jellemkódexet”, ami figyelembe veszi a kultúra és vallás alapelveit, egyúttal törődik az ember földi porhüvelyének igényeivel is? Mert erre is van mód.

Az a ma még nem létező közös földi szellemet, amit mindenki érez és ki is fejez, de nem tekintjük „hivatalosan” vezető elvnek, felszínre hozva, és megfelelően átbeszélve, megértve „közfelkiáltással” az első számú viszonyítási pontnak deklaráljuk, és ebben az ember eredeti értékeit – úgymond – „rongálás ellen” kőbe vésve (Mózes tízparancsolata mintájára) örök időkre megőrizzük, és alkalmazzuk.

Ebben az EMBER, mint (a technikai – ipari – pénzügyi – politikai hatalom által) veszélyeztetett faj a Föld összes fajával egyetemben „kulturális génbank” formájában letétbe helyezendő!

Milyen lehetőségek mentén tudjuk genetikai-biológiai értékeinket a hormonrendszer által megvédeni?

Azt már látjuk, hogy a hormonok szabályozó rendszere mikor és hogyan sérül, de azzal még csak érintőlegesen foglalkoztunk, hogyan lehet a – velünk született gyengeségeink ellenére is – saját kezünkbe venni ennek karbantartását.

Sok jelenleg is gyakorlatban levő módszer van, amihez csupán néhányat, ám nagyon lényegeset hozzávéve sokat tudunk helyrehozni, vagy megvédeni ebben a tekintetben.

Itt van például a mozgás a szabadban módszer, vagy a manuális terápia néven ismert különféle regeneráló tevékenységek köre. Ezek különféle technikáival, melyek a nyirokrendszert érintve erősen hatnak a hormonok működésére, és a test összhangjának fenntartására, már komoly hangulati, sőt fizikális javulást is elérhetünk. Eddig ezzel nem is volt baj, mármint a mozgást megfelelő társadalmi közmegegyezés támogatja, azonban ennek ellenére sokakban nem rögzült, hogy az alapvető egészség sok tekintetben hormonális szinten helyreállítható, amiben a természet hatásai, a zöld növényeik között végzett, vagy tengeri-vízparti mozgás, a vízi sportok vagy csak a fürdőzés, úszás, a nap, szél, virágillatok, a föld természetes érzete, ellentétben a kemény beton vagy aszfalt ízületnyúzó hatásaival, a fülledt , légkondicionált, elektro-szmoggal szennyezett betonskatulyái helyett, mennyire hasznosak lehetnek. Ha nem is nyílik mindenki számára lehetőség mindezek rendszeres művelésére, lakóhelyünkön is megközelítően hasonló hangulatot hozhatunk létre. A masszázs ma már nem elérhetetlen és főleg nem elítélt regeneráló módszer, de ezt is gyakorolhatjuk magunkon, különösen a hormonmasszázst. Az anatómiai könyvekben bemutatott hormontermelő szervek környezetének finom, simogató masszírozása, sok esetben súlyos tüneteket enyhíthet, vagy akár vissza is fordíthat. A akupresszúra egyszerűbb fogásait önmagunkon elvégezve újabb esélyt adhatunk magunknak belső egyensúlyunk helyreállítása érdekében. Sokszor, a kiváltó okok között olyan visszatérő ingerek szerepelnek, melyek épp az ellenkező irányban hatnak ezen szervek, területek, pontok helytelen nyomása, ütése, feszítése által. Ismerős a „szúr az oldalam” szindróma. Ennek okai között szerepelhet a felületes, kis kapacitást igénybe vevő, rossz légzés, vagy túl szoros ruhadarab, kényelmetlen munkahelyi ülőhely, hosszú ideig, egy pontra sugárzó nedves hideg, erős elektromágneses sugárzás, monoton zümmögő, vagy villódzó fénycső, kényszerű ébrenlét súlyos kimerültség esetén, gépjárművezetés közben merev testhelyzet, szorosan markolt kormány, nehezen benyomható pedálok stb. Sportoláskor egyoldalúan igénybe vett izmok, gyakori, egy testrészre irányuló ütések, feszítések, vagy a kellően nem védett külső nemi szervekre ható fizikai behatás, ütés.

Az izmok túlzott igénybevétele bemelegítés nélkül, olyan idegfájdalmakat is generálhat, alapfokon ízületi sérüléseket, izomszakadást, ínszakadást,  is kiválthat, melyek túlzott hormontermelődést okozhatnak, rosszullét, ájulás, vagy keringési összeomlás, agyvérzés stb. kiváltójaként is szóba jöhetnek. Azt leszögezhetjük, hogy az ember csak akkor képes minden helyzetben maximális fizikai erőnléttel helyt állni, ha tisztában van saját gyenge pontjaival, saját terhelhetőségének szintjével, ezeknek megfelelő karbantartásával megismeri a határok tágításának reális lehetőségeit is.

A sport és a nők viszonyára röviden már kitértünk, de hangsúlyozottan fel kell hívni a figyelmet a megerőltető női versenysportok negatív hatásaira! Nemcsak a már szinte hallgatólagosan elfogadott különféle teljesítményfokozó hormonok jelentenek veszélyt a női nemiségre, vagy inkább a női egészségre, hanem a rendszeres nagy fizikai erőt, vagy állóképességet igénylő sportok tesztoszteron (hím nemi hormon) fokozó hatása is jelentős. Ismerősek azok a nehezen beazonosítható nemű, széles vállú, vastag, kötött izomzatú sportoló nők, akikről nehezen tudnám elképzelni, csecsemőjük szoptatását pl. mivel, mellük mérete, a hasonlóan izmos férfiakéval csaknem azonos méretű… Amikor valaki sportkarrierje érdekében szinte feladja nemi hovatartozását, ezzel kockára téve utódok létrehozásának lehetőségét, nem veszi figyelembe, hogy ez az időszak gyökeresen fogja megváltoztatni esélyeit későbbi életében egy kockázatmentes idős korra. A kockázatot pedig az a számos – csakis mesterséges hatásoknak kitett emberi egészséget veszélyeztető – civilizációs betegség jelenti, melyek neveit ki sem szabad ejteni bizonyos körökben anélkül, hogy felháborodást ne váltana ki. Ezek megemlítése egyenlő az ilyen betegségekre mutató átokkal, ami csupán annak kimondásával meg is valósul… Mennyivel egyszerűbb és békésebb az efféle veszélyeket önszántunkból elkerülni!

Milyen lehetőségek vannak a konyhában a hormonrendszert fenyegető hatások kivédésére, enyhítésére, vagy a kockázat teljes elkerülésére?

Ez az a témakör, amely – szokásosan – agresszív beavatkozásnak hat társasági körökben. A fűszerezés, az ételek kiválasztása és elkészítése a legszigorúbb magánjog keretei közé tartozik, egy szinten a szexuális szokásokkal. A zaklatás fogalma, akár jogilag is kimerülhet abban, ha valakit a dohányzás, alkoholizálás, nehéz ételek, édességek stb. fogyasztásának egészségtelen voltára rendszeresen figyelmeztetünk. De mi ez ahhoz képest, ha felemlítjük az ételek főzésének, sütésének, a szokásos konyhai fűszereknek, tartósítószereknek, mosogatószereknek, illatszereknek, szintetikus festékeknek, csomagolóanyagoknak, kommersz „üdítő italoknak”, koffeintartalmú, tartósítószert tartalmazó „frissítőknek”, az állati eredetű fogásoknak, vagy csak a közkedvelt konyhasónak betegségokozó, hormonrendszert befolyásoló mivoltát! Ezek hallatán derékba törhet minden igyekezet, mely ezek elhagyása nélkül szeretne eredményeket elérni. „Akkor nem is érdemes joggingolnom, súlyzóznom, szobatornáznom stb.?!” –

Pedig, valahol ez a helyzet. Amíg meg nem ismerkedünk az emberi lény egészséges működésének törvényeivel, az egészséges ételekkel, önmagunk speciális érzékenységével, mely az étkezéssel összefüggésben létezik, semmilyen valós eredményre ne számítsunk.

Sok közkézen forgó egészségjavító módszer van, melyek között alig akad olyan, ami nem a jelenlegi megszokás tiszteletben tartásával akar jobbítani. Most a súlykontrollt szándékosan nem említem, pedig ezen a téren is történik rengeteg, a hormonrendszert károsító beavatkozás.

Mivel az emberek többsége csak a külsőségekre ad, ezért az egészségipar célzott területe a fogyasztószerek, és kozmetikai szerek piaca. Itt pedig se szeri se száma a hormonrendszert veszélyeztető anyagoknak. Sok állati eredetű alkotóelem van, melyek hormont tartalmaznak, sok vegyszer van, amely valamilyen módon beavatkozik a hormonműködésbe. Külön kockázatot jelentenek, az un. „kozmetikai műtétek”.  Ezekről már gyakran jelennek meg horrorisztikus történetek, ahogyan alaktalan nyomorékká, vagy rothadó hústömeggé válhatnak azok, akik felelőtlenül bedőlnek a hazug és gonosz propagandának. Ezek egyedüli haszonélvezői maguk az efféle „szakorvosok”.

A lényeg pedig, hogy nincs csodaszer! A fiatalság, erő, hosszan tartó fittség, aktív nemi képesség kizárólag a természetes, friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával érhető el!

A női fogamzó képesség, fiatalság, jó kedély fenntartásáról gondoskodik a növények „fitoösztrogén” tartalma, mely egyetlen biztos módja a változókori női panaszok elkerülésének. A fogamzás és az aktív nemiség nem életkori, hanem étkezésbeli kérdés! A nők testére évtizedekig ható állati hormonok, különösen a tesztoszteron bombaként ismert tojás, a húsok – a „biohús” is (!) –, a mindenféle zsír-olaj hő kezelt formájának, a kalóriadús ételeknek, az ebből fakadó kövérségnek van meghatározó szerepe abban, hogy a női test, szaporító mechanizmusa végletes kimerülése megtörténik. A korábban, az utód kihordásához, felneveléséhez szükséges védettség hirtelen megszűnik, ezáltal a nők is, ugyanúgy ki lesznek téve az un. „férfibetegségeknek”mint a hasonló korú férfiak..

A növényi ételek női testet egészségben tartó erején belül léteznek kifejezetten a genitáliákat erősítő hatású növények, növényrészek, gyümölcsök. A gránátalma, fekete ribizli levél, lucernacsíra stb. A hormonrendszer fontos eleme a pajzsmirigy, melynek hormonjai a thyroxin, és a trijód-thyronin. Ezek termelődéséhez elengedhetetlen a jód! Ehhez a hagyományos konyhában a tengeri állatok fogyasztásával juthatunk. Azonban a teljes egészséghez az összes állati eredetű étel fogyasztásától tartózkodnunk kell, viszont az algák széles választéka bővelkedik elegendő mennyiségű felvehető jódban. Ezek minél tisztább és kezeletlen, szárított, porított alakban jó étrend-kiegészítők, sósak, de a tengervízben oldott komplex sók testükbe épített, szervesülő formájával, miután a kristályos só mindenféle belső használata kerülendő! Az algák ezeken kívül, szinte minden fehérjealkotóval, aminosavval rendelkeznek, melyeket esszenciálisaknak nevezünk, vagyis szervezetünk önmaga nem képes előállítani őket. Ezen felül némelyiküknek magas a B és B12 vitamintartalma is, melyek fontosak az immunrendszer, idegrendszer, a vér egészsége és a test erőnlétének fenntartása szempontjából. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az élő tápanyagok komplex formái a hormonrendszeren keresztül, a sejtek működésének optimalizálásával tartják fenn az egészséget. Hiába van a terített asztalon minden földi jó, ha ezeknek túlnyomó része hővel, vegyszerekkel, tartósító anyagokkal tönkretett! Hiába a gazdagság, költséges kulináris örömök, a gyermekek és a felnőttek tápanyag és vitaminhiányban szenvednek! Ezeknek a tartós hiányoknak súlyos következményei vannak, melyek betegségekben, lelki-szellemi visszamaradottságban, testi szenvedésekben nyilvánulnak meg.

Külön említést kell tennünk az étkezés „drogszerű” voltára. Az ételek főzése-sütése fokozza a hormonműködést. Ez azonban nem pozitívum akkor, ha meggondoljuk, hogy az emésztőrendszer hormonjai korlátozott mennyiségben vannak jelen a szervezetünkben. Ezek kimerülése, hibás működése (hasnyálmirigy inzulintermelésének zavarai) éppen a hőkezelés és túlzott terhelés következményei.

A férfiak számára is van kiút a „szokványos” panaszok elkerülésére. Először is az állati eredetű élelmiszerek eleve magas nemi hormon tartalma következtében a férfihormonok megfelelő szintjének termelése alábbhagy, vagy fiatalkorban túlteng, valamint a nemi érés túl korán következik be. A túlhajszolt nemi tevékenység óhatatlanul a hormontermelő szervek kimerüléséhez vezet, és az ezt követő elhízás tovább rontja a helyzetet. A fizikai túlterhelés vagy alulterhelés… egyaránt hormonromboló tényező. A jó erőnléthez megfelelő mennyiségű nemi hormon mellett az összes hormont termelő szerv, pl a hasnyálmirigy és mellékvese egészsége is szükséges. Az erős fizikai munkát végző férfiak körében közönséges a munka utáni „lazítás”, mely enyhébb esetben sörfogyasztással jár. Azonban az árpa-árpacsíra magas ösztrogénszintje megzavarja a férfihormonok és az ösztrogénok férfiakra jellemző arányát, ami mellnövekedéssel, és a szexuális teljesítmény csökkenésével járhat. Az „égetett szeszek”, a sörrel és borral együtt rövid úton tönkreteszik a májat, és a hasnyálmirigyet, az emésztőrendszer létfontosságú hormonjait előállító szerveket. Negatívan hatnak az agysejt myelin burkára, ezáltal maradandóan károsítják a központi idegrendszert.

Amit most látnak, azt talán sehol másutt nem fogják látni!:

Az élő növényi táplálék regenerálja-tonizálja a hormonrendszert és egyedülállóan segít a szenvedélybetegségek leküzdésében, mivel a méregtelenítő rendszer hatékonyságán keresztül a függőséget okozó mérgeket is eltávolítja! Megváltozik az életszemlélet, erősödik az idegrendszer, lassul és szabályossá válik az összes szerv működése; legjobban megmutatkozik ez a hatás az érrendszer és kapcsolódó szervei, a szív, tüdő teljesítményének, teherbírásának javulásán.

Tehát a költséges, bizonytalan hatású „visszamérgezésen” alapuló elvonókúrák helyett csupán a növénytáplálkozás egyszerű és következetes módja megfordítja az alkohol és drogproblémák társadalmi – gazdasági – egészségügyi katasztrófával fenyegető tendenciáját.

Ezen túl, eddig még nem tisztázott módon képes a genetikai hibák kijavítására, sőt akár bizonyos, nem teljes testrészekre kiterjedő, korábban elvesztett szövetek visszaépítésére is!

Vagyis, azok a „modern” civilizációval bekövetkezett, genetikai eredetű betegségek, testi fogyatékosságok, idegkárosodások, amelyek eddig gyógyíthatatlannak minősültek, egyszerűen a helyes életmódra térés hatására helyreállnak. Különösen eredményes az immunrendszer „betegségeinek” gyógyítása, mivel a megfelelő, élő tápanyagok, aktív energiák hiánya okozza ezeket!

Amit ilyen esetben félreértenek az emberek, hogy ez a folyamat igen lassan indul be és hosszú ideig tart. De mindenképpen, mindenkinél egyformán elkezdődik. A tempó, a javulás, helyreállás szintje, az illető korábbi életéből és az elődei életéből maradt hibák mennyiségétől, mértékétől, minőségétől függ! Ezen kívül a már történt csonkolások, operációk, szervpótlások gyógyulására igen kicsi az esély. Az elvesztett fogak újranövése viszonylag gyakran fordul elő, de ez csak valószínűsíthető, de nem bizonyos a növényi étkezés hosszú gyakorlata révén.

Egyetlen érdeklődésre számot tartó téma maradt csupán, amit szerény tudásomból Önöknek átadhatok:

A metakommunikációban igen fontos hormonok a feromonok, melyek szerepéről az átlagembernek csekély tudomása van. A metakommunikáció, a szavak nélküli kapcsolatteremtés egyik láthatatlan és sokáig ismeretlen tényezője az igen kis mennyiségű, ám annál nagyobb hatású nemi hormonok ismert és esetlen még fel nem tárt fajtái a feromonok. Ezek anélkül hatnak, hogy tudnánk róluk. Azonban ezekkel együtt, vagy ezek mellett igen fontos azoknak az illatanyagoknak a szerepe, melyek a mesterséges illatszerek használata miatt nem érvényesülhetnek. Ezek – véleményem szerint – legalább olyan fontosak a szimpátia-antipátia szempontjából, mint az imént említett hormonok. Feltevésem szerint, ezek szerepe inkább genetikai-evolúcióbiológiai okból fontos. A „véletlen” sikeres találkozások hátterében bizonyosan fontos a személyes illat komplex jellege. A „genetikai tudat” számára a jó választás lehetősége viszonylag kicsiny. A lehetséges optimális partnerek közül csak kevés variáns felel meg. A „ha ló nincs szamár is jó”, vagy „Anyám én nem ezt a lovat akartam!” – vicces magyar mondások jól mutatják, hogy vannak olyan tényezők, amelyek rejtettek, és a kudarc „benne van a pakliban…” A jelenlegi mesterséges emberi viszonyok nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a külsőségeknek, és az anyagiaknak. Valószínűleg azért, mert ez a Rend ilyen ingatag alapokra épült, és azért is, mert a saját illatanyagokat elnyomják az agresszív mesterséges, szintetikus illatszerek. Ezek hormonrendszerre gyakorolt egyéb hatásai mellett, mind az érzékelést (szelektív, érzékeny szaglást), mind pedig a „kiáramlást-kibocsátást” lehetetlenné teszik. Egyik – sokat emlegetett – előnye a tiszta étkezésemnek a rendkívül jó szaglásom. Mindamellett az említett táplálkozási mód minden érzékszervre pozitívan hat. Nem nehéz megérteni, hogy a cigaretta mennyire árt a szaglásnak, de ugyanígy az ízlelés is rendkívüli módon torzul az agresszív fűszerek, különösen az ízfokozók hatására.

Általában véve, a jó véleményalkotó képesség, tisztánlátás, idegműködés, tiszta tudat, friss szellem, tapasztalati intelligencia nem lehet csupán a fiatalok privilégiuma, sőt! Ezek az erények az életkorral gazdagodnak. De csak akkor, ha az ezek alapjául szolgáló test-szellem-lélek, megőrzi, sőt továbbfejleszti születésekor kapott képességeit!

A leírtak váljanak mindenki hasznára!

Szófestés – szózene – szómágia

A megértés története: belülről kifelé

Mi más lenne a dolgunk, mint önmagunk megértése, önmagunk megtalálása, és az Univerzumhoz való kapcsolódásunk?

A reggeli friss gondolatok… Az eredeti érzések megfogalmazásai. Mintha mindig ugyanazt akarnánk mondani, csak máshogyan fogunk hozzá.

Volt egyszer – egy cikk, amit a Magyar Horgászban jelentettem meg. Szerelmem – a legyezés- címmel. Egyik fiatal ismerősöm a cikk elolvasása után ezt a meglepő megjegyzést tette: „Olyan költői…”

 Azóta is próbálom megérteni ezt. Azután, mikor nagy nehezen rávettem magam, hogy előadásokat tartsak, kezdetben a cím viszonylag sok embert mozgósított, azután hirtelen lefogyott, majd beállt a látogató hallgatók száma 5 és 10 közé, ami maradt is a 30 előadás végéig. Ugyanez játszódott le a másik két klub működése során. Mi volt, ami az embereket az előadásaimra vonzotta, majd mi volt, ami azt a „számos” hallgatót megtartotta?

Csupa rejtély…

A diákok az „Élettudás” órákon, kezdetben a pad alatt játszottak a telefonjaikkal, egymásnak sms-eztek, olvasták a kedvenc regényüket, és minden olyat tettek, mint más órákon. Én azonban beszéltem hozzájuk, arra kérve őket, hogy figyeljenek rám, és magam csodálkoztam a legjobban, mikor kicsengettek, és a tanulók szeme sem rebbent, továbbra is rám néztek, amíg külön azt nem kértem tőlük, hogy lazítsanak, és eltávozhatnak. Mi történt közben?

Újabb rejtély…

Mi volt az, amiről nekem sem volt tudomásom, mégis hatott másokra?

A megértéshez vissza kell lapoznunk, mikor kisgyermekként a világot elképzeltem a könyveken keresztül. A betűk szavakká illesztett formái, gondolatok rejtett tartalmát bontották ki előttem, olyan világot építettek bennem, mely a vágy „varázsdobozát” lassanként színes, mozgalmas világgal töltötte meg. A le nem írt, meg nem fogalmazódott ige megelevenedett: az érzések leírhatók, a világ teljes terjedelmében ábrázolható!

De az érzésekről csak annyit tudtam, hogy jót kell adnom! Mégis, mi volt, ami engem arra sarkallt, hogy kifejezzem ezt az alaptörekvést? Miért nem támadni, leigázni, szétzúzni, tönkretenni, uralkodni akartam?

Talán láttam magam körül ezt, és valami mást szerettem volna?

Talán jobban, jobbat szerettem volna másoknál, magamnál?

Aztán – mint mindenki más, próbáltam alkalmazkodni a többséghez, jó lenni a Rendszerhez, és vártam a viszonzást, ami csak nem akart jönni. Először türelemre intettem magam: „Minek annyira sietni, ráérünk, hisz az egész élet előttünk van!”

Később elbizonytalanodtam: „Hátha mégis valamit félreértek, és a többiek nem akarják a jót velem együtt, sőt mindenkinek jobb volna, ha én nem is lennék…”

Ez a felismerés drámai hatást tett rám. Továbbra is akartam a jót, és kerestem a jót minden könyvben, képben, zenében. Apropó: zene… A zene megtalálása kb. 14 éves korom tájékán, valami egészen új lehetőséget csillantott meg előttem: A bennem munkáló érzések hangfolyamok által talán még jobban kifejezhetők?!

Elindult egy hosszú felfedezőkaland, ami máig sem ért véget, de ma már valamit ki is tudok fejezni az eredeti érzésekből a zene által. Az abszolút jó kifejezhető zenében. De miért kéne csupán a hangkeltő eszközökre hagyatkozni, ha az első élmények: a betűk-szavak-mondatok sajátos mágiája is zene azok számára, akikben van ehhez fogadókészség? Lehet, hogy a zene is csak egy eszköz, akár a betűből formálódó hangulatok és megfogalmazások? Lehet, hogy nincs külön próza, vers, dallam, kép? Hanem mindez együtt, amit máskor, máshol, más eszköz segítségével tudunk kifejezni? Mindig ugyanazt mondjuk, csak máshogyan?

 Mit vár tőlünk az Univerzum, vagy az Isten, más megfogalmazásban?

Ez is egy nagy rejtély, ha nem a legnagyobb?

Aztán mi talált meg egy más formában megint?

A természet, amit kezdetben a számon akartam legyömöszölni, ahogyan minden lény a Földön. De a gondolat és érzés megint erősebb volt. Valami felé vitt… A víz sötét és rejtélyes mélységei, a mélységek lakói; ahogyan titokzatos életüket élik a folyamatos hömpölygés, bugyogás, örvénylés közepette. Mivel lehetne őket előcsalogatni? Hogyan lehetne őket megismerni? Kínálkozott a bevált módszer: meg kell őket fogni, hogy megnézhessük, és biztosan azért fontos ez nekünk, mert meg kell enni őket!?

Ez is eltartott egy darabig, miközben a természet lassanként megváltozott. Magam is változtam, amit eleinte nem nagyon értettem, de más is változott, ezért nem tartottam figyelemre méltónak. De megdöbbentő módon, a víz lakói eltűntek, meglehetősen rémisztő, horrorisztikus drámában: elhullott, fekélyes tetemeik bűzlő „küldeményei” a folyó által „házhoz szállítva”. Ekkor már nem hagyhattam szó nélkül ezt az élményt, megírtam a „Folyó halála” című elbeszélést, egy pályázat ürügyén,  a „Völgy” című másik írással együtt, ami azt az ideát írta le, ahogyan a természetet látni szerettem volna abban a korabeli valóságban, ami ennek szomorú ellentéte volt. Ma is vállalom őket, és szándékomban áll ezeket alig változtatott formában közreadni. Amit ma már értek, hogy semmi sem változott az eredeti szándékomból, azon kívül, hogy egyre jobban értem, mi volt a feladat, amit születésemet követően magamra vállaltam. Sokan úgy gondolják, hogy ez egyfajta „kiválasztotti” lét, pedig csupán felismerés, és ez mindenki számára adott volt akkor is és ma is.

Ami ebben a „nem normális”, az maga a norma. Ami viszont akkor sem volt, és jelenleg sem azonos az én ideámmal: jót érezni, gondolni, cselekedni! Lehet persze szerepe sok momentumnak: édesanyám szeretetének, a Biblia szavainak, vagy éppen annak a kezdeti ösztönnek, hogy komolyan vegyem magam és a világot.

Aztán, ahogyan egyre jobban értettem, mi is a dolgom, kezdtem világosan látni, hogy az emberi világ többsége egyre távolabb kerül tőlem. Csak pár hozzám hasonlóan érző-gondolkodó embert találtam, akivel komolyan meg tudtam beszélni a kételyeimet, vívódásaimat, felfedezéseimet, és szándékaimat.

Kezdett foglalkoztatni a gondolkodás szerkezete, a kapcsolatunk más lényekkel, közünk a tágabb Univerzumhoz. A víz lakói túl szépek, sérülékenyek, tiszteletreméltóak, fájdalmasan kiveszőek voltak ahhoz, hogy továbbra is azért vadásszak rájuk, hogy minél többet együnk meg belőlük. Az a pillanat, mely a legszebb, ahogyan a hal kivetődik a vízből, és menekülni próbál, egyúttal a legméltatlanabb is, hiszen egy ilyen gyönyörű lény életére törni nem a legnemesebb cselekedet. Az állat megölése újabb és kitörölhetetlen fájdalom, hiszen véget vetünk egy csodált lény földi életének. Egészen addig tartott ez az ambivalens érzés, amíg meg nem tanultam, hogy erre egyáltalán nincs szükség, sőt ezzel nemcsak a természet ritka és irigylésre méltó példányát öljük meg, kárhozatot zúdítva magunkra, hanem ennek saját testünkre nézve is súlyos következményei lesznek. Ez volt az a pillanat, mikor végre kezdett derengeni annak értelme, mi közünk is van a világhoz.

Voltak időszakok, mikor megálltam számot vetni mindazzal, ami foglalkoztat, és amit eddig tudok. Az életem gerince az egy irányban történő haladás. Ám azt sem tudtam honnan, de azt a legkevésbé, hogy hova tartok. Néha, valamilyen nosztalgikus érzés megérint, valamiféle irigység korábbi tudatlanságom állapota iránt, azonban ez semmi más, mint azoknak az érzésfolyamatoknak a feltámadása, melyeket már sikeresen meghaladtam. Azonnal felébredek és megnyugszom: itt vagyok és azt már magam mögött hagytam, ami így próbál megejteni engem. Mindennél többet jelent nekem, hogy kezdek tisztába jönni magammal és a világgal.

Minden eddigi momentum fontos volt, de talán a szerepük nem volt eléggé világos előttem. Mit is jelent a folyó?

Elsősorban a születési hely sajátos energiáját, ami inspirálta a bennem levő törekvéseket. De jelenti az utat is, és még valamit: a tűzzel együtt a tisztán folyó víz mozgásának látványa visz el önmagunkhoz. Az az állapot, ami rabul ejt minket, olyasvalami, mintha egy csak önmagára számító vad sebespisztráng volnánk, ami otthonosan él a víz áramlásával dacolva a sebes sodrásban. A ránk ható érzések elvisznek minket azokra az ősi tájakra, ahonnan elődeink elindultak. Az idő és az örökkévalóság egybeolvadása, megmagyarázhatatlan biztonságérzet, állandó változás, színek, formák, hangok mintegy hipnotikus hatást gyakorolnak ránk.

Azonban, amit kerestem, az ennél több volt: tudatosság. Ez önmagában azt is jelenti, hogy teljes bizonyosságot akarok szerezni gondolataim tiszta és helyes voltáról. Mi befolyásol, és a hatások honnan, milyen intenzitással érhettek? Lassanként felfedeztem az engem formáló erők forrását, kezdtem érzékelni ezeket, és gondolataimmal egyre jobban át tudtam hangolni a negatív hatásokat. Ahogyan tanultam az emberi szerep lényegét, megértettem, hogy nem lehetek falevél az áradó víz örvényeinek kiszolgáltatva, hanem olyan tisztává és érzékennyé kell lennem, amilyen a Nagy Univerzum. Nemcsak befogadója, de közvetítője is vagyok az engem körülvevő lüktető hullámoknak. Nem lehetek egyedül a hullámforrás, hiszen akkor kimerülne a saját energiabankom. Folyamatosan fel kell vennem a számomra legkedvezőbb rezgéseket, és élettel kell megjeleníteni őket. Meg kell tudni különböztetni a szabályos hullámokat a sérült, energiaátadásra alkalmatlanoktól; az élet támogatására valókat az élet lassítását, megállását, torzulását okozóktól. Így jutottam el a legfőbb állomáshoz:

Az ember biológiai hovatartozásának kérdéskörétől, az étkezésen keresztül megérthető alapvető törvényszerűségekig.

Ebben szüleim, ismerőseim példáit elemeztem és megláttam a lehetséges jövőmet. Ez a jövő egyáltalán nem volt ínyemre, hogy stílusos legyek… Nagy ínyencként, először magát az ínyencséget kellett megértenem és átirányítanom arra a pályára, mely az élet törvényei szerint a legkedvezőbbnek tűnt. Talán nem véletlen, hogy abban az időben, az országban több nagy tudású ember is ugyanezzel a problémakörrel foglalkozott, és jóval előttem jártak. Elkezdtem látogatni az előadásaikat, egyre jobban értve a lényeget. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ez a periódus illeszkedett az általános világtendenciák vonulatához, amiről később kiderült, hogy egyfajta divatirányzatként vezette be az egészségipar átrendeződését.

Fő motiváló erő volt annak felismerése, hogy az addig eltelt idő nem a megfelelő életgyakorlatot hordozta, ezért a maradék energiám nem lesz elegendő, hogy a teljes élettervemet megvalósíthassam. Egyszerűen fogalmazva: idő előtt elpatkolhatok. Remélem, elég egyszerű voltam!

Minél jobban beleástam magam az összefüggések felderítésébe, annál világosabbá vált előttem, hogy az emberiség, a természettel együtt, mekkora bajban van! Saját bajaim lassanként alábbhagytak, majd beállt egy lassú erősödési folyamat, ami az óta is tart. Erősödés fizikai, szellemi és érzelmi téren. A régóta tartó külső programok is formát öltenek, holott a körülöttem közel és távol keringők kétkedése pályám irányultságának tekintetében nem gyengült, sőt néha erősödni is látszik. A „külvilág”, az a háttérerő, ami a Rendszer irányítójaként egyre jobban ismert a „látásra hajlandók körében”, mindent megtesz, hogy a mind egyértelműbb tudás kevés emberhez juthasson el. Az ember, mint használati tárgy, „fogyasztószolga” leghatékonyabb energiarablásának periódusa után a „hulladékgyűjtőbe” – az „egészségügy” karmai közé kerül. Az abból való szabadulásra már nincs remény, ha valaki idejekorán nem tesz ez ellen a fátum ellen valamit.

A legátkozottabb ismeret, hogy az ember egyedüli útja a növényvilág eredeti formáinak ételként való fogyasztása, termesztése, minden növény megfelelő helyre való visszatelepítése, az állatvilág és természeti környezet teljes rehabilitása.

Ez a felismerés elvezetné az embert eredeti valójához, és a jelenlegi trendet végleg visszafordítva levehetné a denaturált ételek fogyasztásának ipari terheit a Földbolygó életre vágyó részéről, beleértve ezen felismerést magáévá tevő egyre gyarapodó emberi közösségeinek támogatását is. Megdöntve a túlnépesedés megoldhatatlansága dogmáját a „gépemberesedés” folyamatának megfordításán keresztül, az erőszakáradat egyszerű kioltásáig, és a tiszta tudatú sokaság kreatív Földmentő ösztönének kiteljesedéséig vezető Új Korszak, vagy Új paradigma felépítéséig ez a negatív erő semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa a megállíthatatlant.

Ahogyan az elavult, lejárt beidegződések hitelüket veszítik, mely züllesztő hatást gyakorol az eddigi életelvekre, lerombolják a látszatrendet, a pénz uralmát, az energiadogmák hatalmát, kiaknázva az eddig parlagra vetett emberi leleményt, magától omlik össze a több ezer éves tákolmány, amit civilizációként ismerünk. Ami azután létrejön, valódi szellemi forradalom lesz, az ember önmagáról tévesen alkotott negatív véleményének gyökeres megváltoztatása, az a korszak, amely minden próbálkozás ellenére el kell, hogy következzen!

 Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg az első pillanatban, és az ezt követő 25 év a fokozatos emelkedésről szólt. Szükség volt egy olyan esszenciára, ami segít másokat, hogy hasonló módon megérthessék a világ egyszerű felépítését.

Sok oldalról lehet magyarázni, mi volna helyesebb annál, ami most világszerte van. Bárhova nézünk, ugyanazt látjuk: pazarlás, rombolás, süllyedés, irracionalizmus, bénult tompaság, leépülés. Eszeveszett rohanás, együtt az emberi test egyre zártabb, egyre lassulóbb életfolyamataival. Az energiák folyamatos áramlása helyett a pénz követhetetlen áradata, és a használhatatlan látszatinformációk mindent elborító tömege bénítják a tudatot, erkölcsromboló összeesküvések, magukat „vállalkozásnak” álcázva, érzéktompító anyagokkal segítik a gonosz démonok eszmélet feletti uralmát.

 Ráébredtem: van egy olyan törvény, ami mindent magában foglal. A tudatosság mindenségből eredő törvénye. Az idő és a tér végeláthatatlan, megállíthatatlan haladása. A földi zűrzavar hazugság „fejlődése” helyett univerzális tudatosság. Elneveztem ezt a Rendet: Folyamatok Tudatának.

Amint megértettem, mennyire szerteágazó ismeretek birtokába jutottam, közhírré akartam tenni, és erre építettem a fentebb említett előadássorozatomat. Közben egyre több felismerésre jutottam, és így erősített meg az új alaptörvény abban, hogy helyes úton járok.

Hogyan lehet kiterjeszteni egy átfogó törvényt az emberi test biológiájára?

 Biológia eddig is volt, és alapvetően létező jelenségek tanulmányozásáról szólt. Azonban az emberre vonatkozó részeiben számos téves megállapítás kapott helyet, ami egyszerűen az emberi történelem gyakorlatának leírásaként értelmezhető. Abban a pillanatban, amint az ember a növények felé fordul, és elhagyja a korábbi káros szokásait, a biológiai dogmák is érvényüket vesztik. A „hivatalos” elvek ellenkezője történik: az ember öregedése, szellemi leépülése lelassul, majd újraépülésbe vált át. Ez mindenkinél különbözőképpen zajlik, a szerint, ahogyan elfogadja a mindenkire érvényes szabályokat. Mivel a Rendszer támogatása támadássá változik, sok próbálkozó magára marad és visszasüllyed korábbi állapotába. Hogy megértse, mit tett helytelenül, az esszenciát tudom felemlíteni:

 Tiszta folyó – tiszta test – megfelelő áramlás – hosszú élet, önépítés. felemelkedés, tudás.

Tehát minden, ami az áramlást gátolja, lassít, megállítja az életfolyamatokat; minden, ami megfelelő sebességre ösztönzi a testfolyadékok áramlását, fiatalít, erősít, szellemben, fizikumban egyaránt. Ez úgy érhető el, hogy a testfolyadékokat hígítjuk, életenergiával feltöltjük, ezek szállítván az energiát a sejtekhez, a töltések egészséggé, fáradhatatlan erővé válnak. Az életenergia megfelelő növények nedvdús, élő formájában raktározódik, amit napfényből nyer a növény. A száraz, hő kezelt, vagy vegyszerezett (sózott stb.), oxidálódott, bomló növény már nem rendelkezik ezekkel a vitális energiákkal, és legfőképp az őket szállító friss, tápdús folyadék zavarossá válik, a szervezet sejtjei által érzékelhetetlen, fogadhatatlan konglomerátummá alakul. Utólagos hidratálása után hőkezelés nélkül is csökkent értékűvé válik.

Minden állatokból származó rész a testet védekezésre készteti és tévpályára állítja. A különféle energiájuktól és alapvető információiktól megfosztott, nagy szénhidráttartalmú növényekkel együtt fogyasztva hosszú idő alatt besűrítik a testnedveket, lerakódásokat, fertőző ágensek táptalaját képezve lassú, szenvedésekkel terhes minőségi romláshoz vezetnek, végül súlyos szervi- vagy teljes testre kiterjedő visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el. A kedélyállapot, fizikai teljesítőképesség fokozatosan romlik, egyre több kedélyjavító szer fogyasztása, és/vagy „gyógyszerek” együttes, romlást siettető hatása révén kialakul a szellemi-lelki enerváltság, elmebéli alulteljesítés, végzetes lassulás, majd a halál.

 Így már könnyebben érthető a jelenkori „válságok” természete is. Mindegy, hogy testi, vagy „gazdasági” válságról beszélünk: ami az élet folyamatait gátolja, zűrzavart, békétlenséget, erőszakot okoz; minden, ami az életet segíti, rendet teremt, egyensúlyt, folyamatosságot, változást, alkalmazkodást biztosít.  A testtel való gondatlan bánásmód hat a gazdaságra, a gazdaság vak túltengése hat az egyre gyengébb testre. A szellem eközben folyamatosan szegényedik, sekélyessé, kommerszé válik, viszolygóvá a nagyobb energiákat igénylő „nehéz művészetektől”, ez kihat a kultúra minőségére, fokozatosan a gazdaságnak lesz kiszolgáltatva. A felszínen zajló gyorsaság valamilyen rejtett utalás, ösztönszerű figyelmeztetés: végzetesen lelassultál! Gyorsíts! Csakhogy, nem a technika sehova nem vezető versenypályája, vagy az ember fizikai képességének határain túl tevő sportipar (lásd: fiatalok oktalan halála sport közben!) kíméletlen vesszőfutása, vagy az „adrenalinfüggő”, eszement „szórakozás” hajhászása, mert ezek ellenkező célt: az ember minél előbb történő „elégését” szolgálják, de a gyorsítás megfelelő terepe (…) a test belső tisztító-építő folyamatai, nem jelenik meg egyértelműen.

Érdekes ellentmondás, hogy a testben történő akadálytalan áramlás lassítja az öregedést, a testen kívüli rohanó tempó, úgy is, hogy visszahat a test amúgy is nehézkes működésére, „üzemzavarokat”, tényleges összeomlást okozva, akár véget vethet az életnek is, de mindenképpen megrövidíti azt. Ezt a törvényszerűséget megvető módon kifigurázó viccek ismerősek, hiszen mindenki azonnal felhozza őket. Nem állok távol az igazságtól, ha ezt is a mindent uralni akaró ipari maffia oltotta volna bele a köztudatba…

 A mindenkiben szunnyadó művészi érzék egy pályán mozog az élet alapvető folyamataival. Ami kirepít minket a rabszolgaságból, elvarázsol, megújít, fiatalít, ébren tart, az az alkotás extázisa! Ennek átélése ugyanúgy lejátszódik az ihletetten megalkotott bármilyen művészeti ág látványa, szöveges művek élményszerű olvasása, hangzó művészetben való akusztikus megmerítkezés által, mintha egy szívvel-elmével olvadnánk bele a művész lelkébe. Ezért a művészet nem adomány, nem tárgy, ami adható-vehető; nem elhagyható, improduktív tevékenység, hanem emberségünk nélkülözhetetlen, szerves része. A mozgás, a ritmus, a részek harmóniája, a belső mondanivaló, az értelem építésének alapmotorja, ezért semmilyen hatalom nem sajátíthatja ki, nem korlátozhatna, nem minősítheti, nem szelektálhatja, nem élhet vissza vele saját céljai eléréséhez!

 A művészet lesajnálása, prostituálása, lezüllesztése fajunk megsemmisítéséhez közvetlenül hozzájárul! A kultúra elszegényítése, a művészek nyomorba taszítása, műveik megvető kifigurázása, tőlük idegen témákkal való társítása nem a jövő rémálmainak víziója, hanem a gyötrő valóság. A természet értékeinek megmentése és gazdagítása, az ember egészségének valós helyreállítása, a művészet számára megillető magas helyének felmutatása, az értelem jótékony, és gyorsuló térnyerése, egy gondolat, egy szellem érvényre jutása: a természet logikájának univerzális törvényei által való megújulás, minden okság forrása!

A mágia, semmi más, mint az Univerzum, vagy a szférák zenéjének alkalmazása. A hangok, vagy színek, mint rezgésfolyamok, rezgésképek, egyesek számára eszközként szolgálnak a világ rejtett dimenziói, átlagos emberi érzékkel is felfoghatóvá tételére, mások civilizációs tudatból való „elvarázsolására”. A zene alapfokon is képes erre. De a hangok „zeneszerű/természetzene” hatásai is megvalósíthatják a mágiát. Ezt akár „természetmágiának” is nevezhetjük. A korabeli varázslók, sámánok és boszorkányok éltek is ezekkel az eszközökkel. Léteznek ezen kívül olyan emberek, akik a hangokat színekkel érzékelik, és ezt meg is jelenítik. Talán nem annyira művészi igénnyel, de úgy is tekinthetjük a képzőművészeket, hogy tudat alatt a hangokat is belekomponálják vizuális műveikbe. A kompozíció belső ritmusa, egyaránt ismeri az „aranymetszés” geometriai szabályát, ami elsősorban vizuális szabály, de a zene, mint nem kimondottan vizuális művészeti ág ugyanúgy él vele, de nem nélkülözheti ezt az elvet egyetlen művészet sem. (Egy „szép” partitúra mégis vizuális élmény lehet az értők számára.) Mondhatjuk, hogy a „klasszikus” művészet egyik fontos aránytörvényéről van szó. A beavatatlanok számára ismeretlen praktika, kicsit már a mágia, a mások manipulálásának művészete irányába mutat. Van ugyanakkor egy sajátos módja a mágiának: a gondolatmágia. Ezt az üzleti és politikai mágia tudatosan is alkalmazza. A politikában dogmatizmusnak, illetve szimbólumkezelésnek is nevezhetik. A pszichológiában kognitív terápiának hívják. A hipnózis, mint az emberi psziché manipulálásának egyszerű eszköze bárki által tanulható, de van, aki ösztönösen él vele. A varázslók, guruk mantrái –értelmetlen „szóképei” sikeresen vezetik ki az emberi elmét a megszokott világból.

A logika az egyik legtisztább mágia, ami az összetartozó tartományok egységének és viszonyának bemutatásával valóságot tud megjeleníteni, ellenben a látszólagos összetartozás is logikusnak tűnő alternatív valóságokat – hazugságokat építhet fel. Nem ismeretlen ez ma már a tájékozott „politikafogyasztó” előtt. Számos erre építő, „alig-irodalom” vagy fantazy zsongítja a valóságtól (lásd: „civilizációs realitás”) megcsömörlött kultúrafogyasztót. Ha a folyamattudat szerint vizsgáljuk ezt a tengernyi mágiát, rájövünk, hogy a valóság ideális formái kezdetben alapul szolgáltak az általános világszemlélet kialakításául, de a züllés felgyorsulásával az emberek nem akarták a kisszerű, vagy szenvedéssel teli mindennapjaikat művekben viszontlátni, hanem minél távolabb akartak kerülni a sorsukat jelentő valóságtól. A mai ember már semmit sem vet meg jobban, mint a valóságot. Ez a szellemi torzulás egyértelműen a művészet iránti közöny kialakuláshoz vezet.

Hogy mégis van értelme a mágiának, bármelyik művészet, vagy közirodalom terein is, hogy ma már lassanként a gondolatok zagyva folyama, vagy a becsületsértő személyeskedésig lesüllyedt médiasöpredék számít irodalomnak sokak szemében, és a gondolatok értelmes láncolatai fájdalmas módon, szinte mágikus erővel ragadnak ki ebből a semmitmondó irodalmi hulladéklerakóból.

Itt van helye Hamvas zsenialitásának, mikor a korabeli Jugoszláviában kultusza volt mívesen szerkesztett gondolatainak, egy költőnő így méltatta Hamvast: „Egy mondatából is verset lehetne írni!” (idézet emlékezetből!)

De, ki akar manapság „szenvedni” olvasás közben? –