Kövi Gábor bejegyzései

Kövi Gábor névjegye

Nyugdíjas zenetanár vagyok. Szeretem a természetet, magam építem az Édent, a nyelvünk hihetetlen lehetőségeivel élve adom át a tapasztalataimat.

Norma

Régóta bosszant. Többször érintettem ezt a témát. Tulajdonképpen mondhatom életem fő témája. Az ÉLET. Mit jelent normálisnak lenni?

Először is mihez viszonyítsunk?

Mindig beszélünk róla, törvényeket is alkottunk (mármint, akik azt akartak alkotni..) A történelemnek nevezett idősor vérrel-szenvedéssel lefektetett törvényeket, de ritkán keresték az emberben magát az egyetlen törvényt, az élet törvényét.

Azt tapasztaltam eddigi életem során, hogy a tényleges történést mindig valami láthatatlan hatalom irányította, vagy valakik egy távoli hatalomra fogták. Szidja csak mindenki azt. Ebből látszik, hogy az életünket kényszerek között kell élnünk. A kirakatban viszont a kellemes, szép dolgok sorakoztak, amikért fizetnünk kellett. A fizetség alatt nem feltétlenül pénzt kell érteni.

Ez volt a figyelemfelkeltő bevezető.

A téma változatlan, de a tárgyalás stílusa változik. A kreatív tehetség folyton a könnyítés, az élvezetek felé hajtja az embert. Hogyan lehet könnyíteni az életet. A gondolkodó ember (majd máskor bővebben..) az unalom és a kényszer hatására próbál változtatni. Kezdetben a cél elérése érdekében fedezett fel ez-azt, később a dolgok külső megjelenése a szépség, mint emberi elképzelés is egyre jobban számítani kezdett, ha már a funkció megfelelő volt..

Itt álljunk is meg egy gondolat erejéig. Ez az a momentum ami a keletet és a nyugatot elválasztja. Korosztályom egy tömör, mondhatni primitív, de működőképes életstílust kapott. Ez a keleti hatalom nyers, néhol kegyetlen, de egyértelmű életkerete volt. Nem mindenki illett ebbe a keretbe. Tulajdonképpen én sem. Mégsem lázadoztam, hiszen először magát az életet kellett ebbe a keretbe belehelyezni, amiben – úgy éreztem – nem vagyok a legjobb.. Ezért igyekeztem mindent megtanulni. Voltak résztémák, amelyeket évtizedekig tanultam, mire kijelenthetem: ezt már tudom, amennyire szükséges. Van azonban számtalan, ami foglalkoztat. Tehát van miért élnem. A „dolgok” és „lények”, valamint ezek kapcsolatai, viselkedései még majd’ egy tucat életre elég munícióval szolgálnak az érdeklődésem számára. Ez a helyzet leírja kb. a 20-25 éves koromat. Minden irányban kiterjesztettem a kíváncsiságomat, de „zavaró” kötelezettségek korlátoztak a minden irányú kifejtésben. A 24 óra volt az egyik.. zavaró korlát.

Ekkor történt valami, vagyis kb. 10 évvel korábban, ami lopakodva kerítette be a tudatunkat.. Úgy bújt ki a sok érdekesség között, hogy nem tűnt különlegesebbnek, mint egy új gép vagy fényesebb használati tárgy. De – hogy ne felejtsem – volt valami hasonló. A rádió, mint központi médium (mint a neve is mutatja). Köré lehetett ülni, és erősen megmozgatta a képzeletet. Ritkábban volt a film, meglehetősen vegyes elérési úton, és minőségben.. Ez már helyettesítette a képzeletet, és sokkal erősebb hatást gyakorolt a hangulatunkra de főleg a pszichénkre. Egy „jobb” film szabályosan felért egy pszichoterápiás kezeléssel. Tudatmódosító hatású volt. Beállította az embert egy olyan folyosóra, ahol csak előre lehetett menni. Egy jó darabig a film által keltett hatás alatt voltunk. Ennek a levezetésére beszélgető körök is létrejöttek.. Nem beszéltem még az olvasásról, ami a korábban felvett és tanult képességünket a képzeletet aknázta ki: a betű világát. Szintén egy olyan hatalom, ami magához ragad és sokakat egy életre lefoglal: az olvasás. És persze az írás. Ezt így olvasva is elcsodálkozom, miért nem elég bárkinek ez a gazdag szellemi kavalkád.. De ne vágjunk a dolgok elé..

Végül is a cél nem az un. „szórakoztatás”.. Ezt úgy tették elénk, hogy „adomány, vagy szolgáltatás”, a jó magaviseletünkért, vagy az uralkodók kegyéből.. A tulajdonképpeni ok annak a vágynak a táplálása, ami velünk születik. Számomra csak az az érdekes, miért nem nyilvánvaló ez mindenkinek..? Ha jól meggondoljuk, embervoltunk legfőbb jellemvonása az érdeklődés, és a tudás szüntelen növelése. Ezen belül, egy olyan tulajdonság is fel-fel bukkan, hogy egyesek önmagukra is kíváncsiak.. Egy apró hozzáfűzés a témához, hogy a „háttér” arra törekszik, egyre jobban, hogy ő mondja meg, mi hogy vagyunk, és hogy legyünk…

Voltaképpen életünk két fő áramlatban folyik: civilizációs, és un. „magán” élet keretben. Mindkét terület hat egymásra, és néha teljesen el is foglalja a másikat. Témánk valami olyan, ami harmadikként tolakszik elő, de nem természetesen. Ez fontos a megértéshez. A normán kívül van, és észrevétlen át akarja alakítani a normát.

Ez a „kiber” világ.

Voltaképpen, minden mást ki akar szorítani, még magát az életet is.. Életbevágó ezt észrevenni! A jelenlegi korosztály ezt a veszélyt nem, hogy észre sem veszi, hanem még üdvözli is. Ez az, ami aggodalomra ad okot. Ez volt a kényszerítő erő. Mondhatom pestiesen: kiborult a bili nálam..

Sokkal érzékenyebb vagyok az efféle jelenségekre, mint más, mivel életem első percétől mindent érdeklődve figyelek, ami eljut a tudatomig.. Saját életemet, és a hozzám közelítő minden rezgést felfogok és értékelek. Ezért tisztelem annyira az állatokat, akiktől még rengeteget tanulhatok. Érzékszerveim tökéletes működése számomra elsődleges.

Nem zavar az sem, ha én vagyok az egyetlen, aki ezen fennakad. Nem bontok zászlót, nem tűzök szuronyt, csak figyelmeztetek: nyissátok ki szemeiteket! Ez így nem mehet tovább!

Mitől rémültem meg?

Kis unokáim viselkedésén.

Mint pedagógus is, meg nagyszülő, aki kötelességének érzi a normalitást szolgálni. Magától értetődő, hogy mindez a szülőknek is feladatuk volna.. Csakhogy a fiaim már abba a korszakba születtek, amit moncsicsi korszaknak hívok. Az a japán kütyü, amit „etetni” – nyomkodni – kellett, hogy „ne haljon meg”.. Tetszik érteni: életben kellett tartani, nyomkodással. Nem akvárium és halak, vagy cserép és virág, vagyis élet, hanem kibernetikus, vagy tudom is én micsoda „etetése” nyomkodással, amire a kütyü valamit válaszol.. A „csoda” már régóta szerepben volt, de nem egyeduralkodóként. A csoda, neve: GOMB. Nem piros golyó vagy kocka: gomb. Amit a kisbaba elé tesznek, és a gombot egy dróttal összekötik, ami lámpát működtet vagy bármit megmozgat, a csecsemőt az megbabonázza.. Ez a legnagyobb felelőtlenség, amit antinevelésnek hívok. „Nyugodjon a gyerek!” Korábban sem volt sok fogalma az átlagembernek a nevelésről. Amit ösztönösen tett, az inkább idomítás volt. Értem én ezt az un. „oktatásra” is.. Eredményes, legalábbis látszatra, az biztos. Így már érthető, miért van annyira kevés gondolkodó. Annyira érthetetlen közéleti tevékenység. Olyan kevés normalitás..

Tehát a gomb.. Ma már gomb sem kell, csak tapogatás is elég. Így a csoda még teljesebb. Egyenesen a központi idegrendszerbe. A közepébe.. Ma már eljutottunk a csoda eliminációjáig. Vagyis korábban a fegyver ravaszának elhúzása néha eléggé nehéz mozdulat volt. Ma már elég egy figyelmetlen tapintás, és repül a rakéta..

Ha ilyen könnyen lehet életeket füstté tenni, mit ér már az élet?

Hogyan jön ehhez az unokáim furcsa, szülőket kirekesztő, megvető viselkedése?

Csak figyeljenek! Meg fogják látni!

Az Éden elrablása

Ismert műalkotás: Európa elrablása. Ez az allegorikus szoborcsoport, mintha jelen korunkban megelevenedne a valóságban.. Nem tudom, kell-e folytatni? Mindenki érti. Már fényévekre, évezredekre, korszakokra, vallások keletkezésére és torzulására vagyunk azonban az Éden elrablásától. Ezt a folyamatot írta le Hamvas Béla a létkorrupció fogalmával.

A korrupció csak a mai ember számára jelent valamiféle jogi meghatározást.

Ahogyan eredeti fogalmainkat a gyorsuló züllés (létkorrupció/létrontás) visszájára fordítja, torzítja széthazudja, ez maga az ember eredeti küldetésének szennybe fojtása.

Az ember alapvető vágya és küldetése a (Éden) ideájának fenntartása, hirdetése, és szolgálata.

Az a lelkünk mélyén parázsló fáklya, ami még a legnagyobb bűnre képes emberi lényben is kínálja a lehetőségét a jó iránt küzdő lovagnak. Ezt fejezte ki a középkorban a lovagi élet, később ez jelent meg a lovagias viselkedés szablyaiban is.. Ezek azonban már igen messze voltak az eredeti jó védelmére mindig is létező érzéstől, amit a fogalom későbbi meghatározása kifejezésre juttatott. Leegyszerűsítve a kereszténység vallása is erre tett hitet. A  Szent Bibliában, amit kis koromban édesanyám a kezembe adott, ahol is csodálkozásomra megtaláltam azt a metszetet, amiben szinte magamra leltem, ahogyan Gábriel arkangyal a lángpallossal látható. (“..ő az igazság angyala és az Édenkert őrzőjének a feje. – forrás: Vikipédia ). Édesanyám ölében ülve mesélt nekem a jóságról, amit – többek közt – a képen látható bibliai alak is védelmez.. Azonban a kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Gábriel arkangyal a Szodoma-Gomorát elpusztítja.. Tehát a eredeti uralmát visszaállítja. Ha lehet ezt mondani, a kép szinte látnoki módon a mi jelenünk feladatának jelképe is lehetne: jó hatalmának visszaállítása.

Azonban, ha bárki ezt a jelen primitívségével (visszaképeződött kultúra, amit szokássá vált civilizációnak, valami „magasabb rendű minőségnek” hirdetni..) holmi háborúra való felbujtásnak hinné, máris kiábrándítom. Édenben ugyanis nyoma sincs a háborúnak…

Az éden fogalma a teljes béke, együttműködés és egyetértés; tisztaság és túláradó szeretet ideája.

Ha egy mai fiatalt , az utca (és a netpresszók) emberét az édenről kérdezném, ha egyáltalán hallott effélét, a sarkon túli fülledt lokál felé fog mutatni. Azt hiszem az ilyen „anti tudatú” emberi lény undorral görget tovább ezen írásba botolva.. Örülnék ha tévedek: eme tapasztalaton lemérhető jelen nemzedékeink jóhoz való viszonya. És mindezt a „civilizáció egyik áldásaként” üdvözölhetjük. (Most következne az a rész, amit a létező olvasóközönségem sovány kis csapata félve vár, nehogy az legyen megint.. Ők is megnyugodhatnak, még nem a húsevés ostorozása jön..)

Vagyis, pontosan ezen mérhető legjobban – mármint az Interneten – mekkora hazugság minden. Szinte semmi sincs, ami nem a gonoszság kifejeződése, a jó képmutató köpönyege mögül.

Nem részletezem. Utána lehet nézni kik és miért építették föl. Ahogyan az ezáltal indított gyilkos szerkezetek célba érnek..

Folytassuk inkább a fogalmak idézeteivel. Ha még nem volna elég ennyi, pár mozzanatot kiemelek a folyamatból.

Kénytelen vagyok „szájbarágósan” fogalmazni a korrupcióról alkotott fogalmainkkal kapcsolatban.

Nem minden züllött szét. A természet rendre megpróbálja visszaállítani az eredeti törvényt. De álljunk csak meg! Valóban sikerre viheti Gábriel arkangyal a harcát? Hiszen mos látom, Szodoma-Gomora a mocsokból újraéledni látszik.. Nincs már semmi, amit a csillogva rohanó szekéren pózoló pokolfajzatok érintetlenül hagytak.. Az embernek már önnön valóját, az eredeti jót sem szabad újrateremteni! Az édeni kis angyal világra jöttét is kiragadnák az anyák méhéből..

Nos, lehet, hogy ez sokak szemében felesleges és „gusztustalan” érzelgősség, hazug és képmutató teátrális „rinyálás”, ahogyan ezt sokan nevezhetik.. Ugyanakkor, már kiborul a szenny, ha ezt a jók védelmezni merik..

Fordítsuk sajkánkat Éden felé, ahol jelképes ábrázolásokon az első emberpár éppen elhagyni készül a minden földi jót ingyen (!) nyújtó Paradicsomot.. Mármint nem azt, amit a zöldségesboltokban lehet kapni.. Bár van bátorságom itt is felhozni, hogy az említett zöldséggyümölcsnek köze sincs eme finomság eredeti valójához. Úgymint kívül és belül.. (Egy kis anekdota szenvedésemről a német nyelvvel Ausztriában. Amikor paradicsom vásárláskor a Paradise szó bukott ki belőlem..Az árus hahotázásának kíséretével…) Már ez a kis intermezzo is sokat árul el a fogalom történetéről..

Az eredeti kép a tudásra teszi, mármint a materiális ismeretekre a legfőbb okot, amiért a világunk elszakadt Édentől. Ezzel is jeleztem, hogy a civilizációt az ember saját tulajdonának képzeli, ami eleve „más” kell, hogy legyen, mint az a kaotikus, félelmetes Éden.. Ahol semmilyen törvény nem érvényes csak az Úr dörgedelme..

(Talán ezt a mennydörgésszerű robajt képzelik a jelen beteges szabályait kiagyaló bürokraták és „utcabírák” saját joguknak is, holott csak fogalomzavarukat és gátlástalanságukat, főleg pedig tudatlanságukat fröcskölik a sötétségbe az élet valóságáról..)

Mi mindent lehetne most indulatosan felhozni, mint Gábriel arkangyal, ha hirtelen földre szállna, ennyi gonoszság láttán! Végül is kimondják sokan, de a szó már nem elég erős, még ha „veszélyes fegyvernek” is gondolják…)

Ezzel kapcsolatban pedig egy tegnapi tévés beszélgetés ellopott félórájára is rímelve, elmondom, mit gondolok a fenti „műalkotásról” (zöldség), miközben ha szinte semmit, csak valamilyen ócska talajt, nem is komposztot és virágföldet adok neki.. Egyszerűen hihetetlenül finom íze van. Csupán azért, mert semmi rosszat nem adok neki.. És mindez szinte egy csapásra elfeledtette a gazdákkal a jó magyar fajták termesztésének tudományát.. A szabály pedig, hogy legyen kemény és piros.. Az íze? Talán a műtrágya adta az ihletet hozzá.. Az ára pedig tükrözi mindazt, amit ez a létkorrupció értéknek hisz..)

Ordít annak a szándéka, hogy az elrontott életért a „buta” ember áldozza fel saját szent(!) életét – ahogyan sok „tisztes” politikus hanyagul oda is veti: túl sokan vagyunk..

(Képzeljék, az ujjam is kifejezésre juttatta az imént, mit érez arról, amit mostanában paradicsomnak hazudnak.. így: műÁlkotás.. Hát inkább „ál”, mint eredeti…,)

Alig bírom türtőztetni magam, annyira vérlázító, ráadásul ostoba mód arra, hogy szinte mindegy mit löknek elénk, hogy még hálásak is legyünk érte..

Nincs kisebb vagy nagyobb sérelem, amit ez a lezüllesztett világ az élet ellen elkövet, ezért csak szemezgetni tudok a rosszabb és még rosszabb bűnökben, úgymint az ember lelki értékeinek szándékos rombolása épp a fiatal életek rombolása által. A szemünk előtt pusztítják a tudatlan fiatalok tudatát, és rabolják el azt az értékes időt, amit önmegismerésükre fordíthatnának, nem is annyira a praktikus civilizációs rendszerismeretre, hanem a valóságos élet természetes törvényeinek megismerésére, felfedezésére önmagukon. Mindenkire sajátos, bonyolult törvények vonatkoznak.. Abban az ostoba hitben tartanak (vagy próbálnak tartani) mindenkit, hogy amit elénk tolnak., azzal bárki szabadon élhet. Közben amivel a törvénytelenséget „gyógyítani” akarják, azzal ártanak a legjobban.. És mennyiért? (Itt is beigazolódik az az Édeni szabály, hogy az igazán értékes dolgok az árukkal ellentétesen minősülnek. Tehát, a jó dolgok nem kerülnek semmibe.. Az viszont „törvényszerű”, hogy a drága dolgok vagy feleslegesek, vagy ártalmasak mindenre. Természetre (Éden), emberre egyaránt.

Nos, hogy el ne unja magát az az önkínzó olvasó, aki még most is hajlandó velem tartani a bosszankodásban, rátérek a sokadik albekezdésre ebben a kimeríthetetlen témában.. Talán leegyszerűsítve elmondhatom, hogy jelenleg nem találok olyan „hivatalos” cselekedetet és szándékot, amiben egy szemernyi jót kaphatnánk, de nem is mi, hanem az áldott természet. Erre is érvényes a Hippokratészi mondás: Nem ártani! Nálunk: nem beavatkozni a természet folyásába!

Tehát: „Semmi hivatalos!” De a legszigorúbban hozzáfűzve: ez nem történhet abban a torz gondolkodásban, amit különféle színben (…) magukat liberálisnak hazudó gonosztevők hisznek. De ugyanúgy nincsen joga, ha nem hozzáértő módon teszi ezt, a „jobboldalnak” sem! A „polgári” tőkének a legkevésbé..

Ezért az önmagától rendkívül távol levő civilizált fogyasztó ember elsősorban forduljon azon törvények felé, amiket ő az egyetlen, aki felfedezhet. Az önmegfigyelés és természetfigyelés gazdag tárházai a tudásnak. Az élettudásnak. Én legfeljebb elindíthatok mindenkit saját értékeinek felfedezésében, mely tudomány kincsesháza ott van, akár a jelen technika felhasználásával is élhetünk: a kezünk ügyében.. Ha jóra és jól bánunk ezzel a tudástérrel.

Halottak napja

Tegnap John Lennon és a Beatles filmjét néztük. Nem véletlenül a halálára kiélezve. Az egybeesés több mint szembeötlő.
Akkor jött nekem az a paradoxon, ami a gyász valóságát testközelbe hozza: A gyász permanens érzés. Az idő paradoxon, amit visszafejthetünk egészen a halál tényének a felfogásáig, ami már a születésünkkel elindul tudat alatt. Mielőtt a tudatot tudatosítjuk… Azt mondjuk, hogy az valamikor az absztrakció képességének megjelenésekor, kb. 8 és 12 év táján történik. Erről is vannak képeim, de az idevonatkozó gondolat, hogy a gyászt, sajátos módon, a halálfélelem építi fel bennünk. Ezután, vagy e közben a normálisan kialakuló empátia felébreszti bennünk a félelmet és önmagunkra vetítjük szeretteink halálát – ha értik, mire gondolok. Velük egy kicsit mi is meghalunk. Ezt átéljük egy társunk elutazásakor, vagy a halál veszélyének felismerésekor is.. Minél idősebbek leszünk, elvileg annál valószínűbb, hogy velünk is megtörténik. Próbáljuk mindezt átbeszélni, ünnepi köntösbe öltöztetni, ettől még kevésbé tudunk vele szembenézni. Talán innen ered az összes ünnep és „tudateldobás” szokása, valamint ennek a megértő kezelése.
A legnagyobb sokk, ami sok megnyilvánulás gyökere, hogy a létezésnek örömnek kéne lenni, miközben az elmúlt percet gyászoljuk.. Már ezeket a perceket is, írás és annak elolvasása közben.. Ez a fájdalom megkeseríti az életünket.. A hibáinkon való dühöngés is innen fakad.. Ami elmúlt, azon nem tudunk változtatni. Viszont ad egy lehetőséget: a következő hibát elkerülhetjük..
Ezért viszont büntetés jár.. Igen, kedves liberális testvéreim. Vannak visszavonhatatlan dolgok is.
Végső konklúzió, hogy a fájdalom is az élet része, hogy fájni csak az élőnek tud. A gyász szomorúságát csak az érzi át teljes valójában, akinek van lelke… Az idő jó dolog, viszont a szomorúság mindig velünk marad. Egyre több embertársunk miatt kell szomorkodnunk.
Ezért egyre értékesebbek számunkra, akik velünk vannak…

Logika vs. Függőség

Logika, vs. Függőség

“Figyelmezzetek szavaimra!”

Manapság sokan a logikát a függőséggel azonosítják. Ez a civilizáció elejére mutat, és a végét jelentheti. Amikor erre rájöttem, ’94-et írtunk. Most ki is fejtem ezt.

A logika a világ egészét egy gondolatfüzérbe fogja. A függőség leragad egy folyamatnál. Ez katasztrófához vezet.

Ennek felismeréséhez egy kísérletsorozat is hozzájárult, amiben a majmok intelligenciáját összevetették az emberi intelligenciával. Azzal szembesültünk, hogy a majmok mindenben jobbak mint mi. Ebben az emberszabású majmok közül a csimpánzok (szerintem bonobók..) bizonyultak a legjobbnak. A vizsgálat arra irányult, hogy miért mi vagyunk a világ vezető faja, és nem a majmok?

Ha valaki nem ismerné, tömörítve (számtógépes gondolkodásmód) leírom:

Egy bemutató eszközön számos kallantyú, nyomógomb és más kioldó volt, amivel jutalmak voltak elérhetők, ha a megfelelő sorrendben nyomjuk meg őket.. Emberek számára emberi jutalmak, a majmok számára kedvenc falatok. Meglepő módon a majmok igen rövid idő alatt eljutottak a jutalomfalatokhoz, míg az emberek képzettségtől, bőrszíntől, elért pozícióktól függetlenül csak hosszú idő múltán nyújtották a kívánt teljesítményt. Mi lehetett tehát az emberi faj győzelmének az oka a bolygón? A kísérletvezető mozdulatainak követése, ellentétben a logikus út azonnali felfogásával.. Az állatvilág vezetője nem az ember. Az ember állatvilág és az összes élőlény, végül önmaga ellensége csupán – a korlátoltságával…

Az ember az észszerűségét – józan eszét – feláldozza az alávetettség kényelméért..

Ez az emberi civilizáció összes és jelenlegi – remélhetően nem utolsó – válságának is az oka.

Ha tényleg logikusan gondolkodunk, hamarosan rájövünk, hogy nem az élővilág egysége, hanem az ésszerűség feladása, a függőség javára juttatott minket ebbe a szűkülő spirálba, ami hamarosan egy zárt körré válik, amiből lehetetlen kilépni.

Ennek leírása a kompromisszum és a rögeszme közötti választóvonalat is meghúzza.

A tiszta, de érzékeny logikát a zenében érzékletesen követhetjük, a végtelen lehetőségek szabad asszociációjának vizuális és auditív hangzó moziján keresztül…

A digitalizáció katasztrofális zsákutca, mivel a logika álcáját használja a józan ész megsemmisítése által.

Ebből azt is megérthetjük, miért vezetnek a magyarok a kimagasló szellemi teljesítmények terén.

Ezért azt is meg lehet érteni, miért nem lehet ezt a kis nemzetet az őrület függőségére rávenni.

Mazochista önjutalmazók

Ma hajnali 5.20-kor az égen száguldó repülőgépek szinte kondenzcsík nélkül közlekedtek. Most – 09.43-kor az ég olyan tiszta kék, mint talán sohasem volt az utóbbi időben. Semmi “sáv” -ami nem jelenti azt, hogy fél óra múlva is így lesz.

Ahogyan kipenderedtem a vackomból, éreztem, hogy ez egy különleges nap.. Hazaértemkor az orvosi rendelőből kilépő orvos kereste a betegeket, mert senki sem jött hozzá.. Felkelés után már éreztem, hogy túlcsordult bennem az energia.. Szokásos vad zöld smoothie után irány a piac! Útközben az autó ablakából kitekintve araszoló, önmagukat elhagyó embertársaim láttán megfordult a gondolat, nem hagyhatom annyiban ezt! A mai nap igazán emberhez méltó módon rendelkezésre áll az egészség átéléséhez. Miért látok én annyi szenvedő embert?

Nem először foglalkoztat ez a kérdéskör: miért teszik ezt az emberek önmagukkal? Ki más lenne az oka annak, hogy én a „védett korban” levő ember, ilyen jól érzem magam, minden adott ehhez, de nem várom meg, hogy a természet és az emberi civilizáció annál is többet tegyen értem/ellenem mint ezt a kivételes konstellációt biztosítsa.. Hányan észre sem veszik ezt a lehetőséget…

Sokat lehetne sorolni a Rendszer oldali okokat.. Ezek közül most csak azt említem meg, ami az ember oldaláról jelentkezik.

A Rendszer valójában csak hazudja, hogy miértünk van. Minden cégtábla, szabály, azt mondja-írja, hogy miértünk „szolgáltat”. Ezek közül az Egészségügyet emelem ki. Az egészséget (nem) önként átengedtük egy hivatalnak, a velünk közvetlenül kapcsolatos tudással együtt. Szinte tilos ismerni magunkat, mindent csak a rendszernek kell tanulni. A legfontosabb kötelezettség: Fogyasztani! A látható „eredmény” nem a sikerről szól. A mozgás – rendben. Nagyon fontos! De a beteg, túlsúlyos ember kínokkal küzdve vonszolja magát. Nézni is rossz.. Milyen gömböcök ringatják zsírpárnáikat.. Nem előbb le kéne fogyni? …Már rossz kezdet! Nem a lefogyás a fontos, mert azt a természet pár hét alatt megoldja.. Megint a rossz oldalon fogja meg az ostobává dresszírozott „rendszerember”. Pénzt fizet másoknak, hogy tegyék őt egészségessé… Oppardon: fitté.. Mint mondtam: ezt nyugodtan rábízhatjuk a természetre. Kulcsszó: természet.

Egyszerű, közvetlen ételek, (zöldnek nevezett sokszínű levelek, virágok, hajtások, zöld magok, nagy nedvességtartalmú gyümölcsök, és…, most jöhet a mozgás! Nem kell sehova beiratkozni hozzá, még futócipőt sem kell venni, stb. Csak azt kell megjegyezni, hogy az egészség a friss jól megmosott, egészséges zöldekben van. Ha ezt megfogadtuk, végezhetjük a dolgunkat, nem kell még külön az egészségügy intézményeit látogatni. Kivétel az elsősegély, baleset, túlterhelés, mérgezés stb.) Tehát most is csak arról van szó, hogy sok hivatal, intézmény fontos része az életünknek, de nem az az életünk. Elsősorban nekünk kell magunkról gondoskodni. Az állati származékokat elkerülve (alapelv) nem kell aggódnunk a túlnépesedés, háború, szegénység és más szükségtelen szenvedést okozó folyamattudatok miatt.. Ezek csak az emberiség azon vágyát és lehetőségét akadályozzák, hogy önmaga lehessen, ami nem öncélú „köldöknézés”, hanem mások segítésének feladataihoz biztosítandó fizikai, szellemi erő..

Ezzel szemben..: egy beteg, életének rombolója miben tud segíteni másokon? A segítés sem mindig az egészségről szól, hanem arról az elnyomott és lassan büntetendő tulajdonságunkról, amit viszonosságnak nevezünk. Helyette van az, amiben kényszerűen én is látogatást teszek. Létrontás – létkorrupció.. A közvetlenség, magával hozza, azt, amit a piacon, utcán is lehet gyakorolni.. Nem véletlen, hogy az ókori szellemi központban tanító Szókratészt halálra ítélte a szenátus, mert csak ennyit tett: mindenhol mindig oktatta az életet. Ma ugyan van „élettan” – idézőjelben.. A testen belül már mindent tudunk. Csak éppen azt nem, hogyan működik és mikor, miért van jól..

Nos, hogy egyik szavamat a másikba öltsem (folyamattudat), ez a tulajdonság és egyben kötelesség az, amit kezdetektől blokkolnak, vagy még rosszabb: kisajátítanak és visszájára fordítanak. Senki sem tudja azt hogyan kéne nekünk lenni, ha soha nem tanították meg. Sokadiziglen, nemzedékek óta. Lehet mondani, hogy ez a valódi összeesküvés.. Pl. Ez is az.. Itt és most…

Miért a cím: Mazochista önjutalmazók? Mert minden egyes önmagáról tudatlan ember még akkor is szenved, amikor – úgymond – élvezi az életet.. Az „élet” – civilizáció. Szabadon rombolhatjuk magunkat. Nem tiltják a kövérséget..(stb.) Rámondják: „hormonprobléma”.. De megint nem a külső megjelenéssel van a gond, hanem a rossz érzéssel, amit ÖNJUTALMAZÁSSAL ÉRÜNK EL.. A képlet: tudatlan tettek sorozata, amit a tudatlanság láncolat egyik részletével próbálnak elfedni. Ha fáj valami – tabletta.. Ha rossz kedved van – drog. Egyébként a civilizáció minden pontja drog, de nem az orvosi értelemben vett, hanem a tiltott-támogatott (egyben) mindennapi drogok..Étkezés drog, szórakozás drog, motiváció drog, siker drog, szex drog, sport drog, népszerűség drog, hatalom drog, erőszak drog.. stb.. A szokások rossz oldala.. Kapható, gyártható, sőt – „lóláb szintű” tudatzavar: a drog, mint hungaricum.. Drog, mint alapvető élelmiszer… Legfeljebb „Külsőleg” felirattal,,, Tehát az önjutalmazás, ami nélkül összeomlana a Rendszer.. Szenvedés – önjutalmazás.. Eredmény: halálig tartó függés az elmebajtól.. Az összes „államférfi” és hajléktalan ugyanazt vágyja.. Az egyik a Rendszer csúcsán, a másik a legalján.. Mégis, mi a különbség köztük? – semmi. A lényeg dolgában ugyanaz van középpontban: „szabadság”- jólét.. Nincs egyetlen (!) olyan közszereplő (meg se választják..), aki a tényleges egészséggel kampányol.. A választó – akit előtte jól felkészítettek, mi legyen neki fontos – kineveti, kigúnyolja azt, aki erre kísérletet tesz.. Vannak ugyan „félúton tévelygők” ezek között is, de csak a „zöld-liberális körökben”. Ezzel mindent elmondtam.. Akár politikai tiltólistát is lehetne felállítani témák tekintetében..

Akkor mit együnk?” Semmit, ami „csinálva van”.. És.. ölni kell érte. Amit én mégis fogyasztok (nem hizlal, ami nem tényező.. De hőkezelt és „készíteni kell”.. Ennek pontos leírását kellő „anyagiak híján” csak érzékeléssel tudom bizonyítását adni. A tudás azonban nagy szorgalommal és együttműködések mellett rendelkezésre áll. ) Az “anyagiak” témában a “Pénztrónus ledöntése I. II.III.” c. tanulmányaimat ajánlom..

Fő szabály: holnap legyen jobb!

Csodálatos: A természettel karöltve csak jutalmazás van, szenvedés nélkül..

És még mindig kék az ég..

Látás tudatállapot

Mostanában sokat emlegetik a „vakság” és a tisztánlátás, „felébredés” fogalmakat. Egy felismerést akarok a legközelebbi ponton közreadni, éppen a szemünk és a Folyamattudat közötti összefüggésekről. Több időszak is volt az életemben mikor a látásom változott. Volt, mikor nagyon sok esetben kellett apró részleteket hosszan nézni, és eléggé aprólékos feladatokat elvégezni.. Büszke voltam éles látásomra, mert a legapróbb részleteket is tűélesen láttam. A fizikailag nehéz műszaki-gyári munka, később a számítógép, némi rajz gyakorlat, aztán az iskolai tanári körmölés, meg a hozzátartozó idegfeszültségek, hozzá az egészségtelen ételek elvittek a komoly látási zavarokig. A rajzzal segítettem magamon.. Órákig húztam a párhuzamos egyenes, vagy ívelt vonalakat. Már a nyugdíjas évek is számosak, mikor az ember többet kéne, hogy pihenjen, és kizárja a stresszes helyzeteket. Az életritmusom folyamatos szellemi-testi feladatokat hoz, ezért fontos, hogy az érzékszerveim ne hagyjanak cserben. Egyik a kenyérkészítés.. Nem annak a közismert módja, amit nem részletezek, hanem egy bonyolult, tulajdonképpen folyamatos kísérleti folyamatsorozat különleges fázisainak elvégzése. Ennek egyik momentuma, a búza válogatása. Annyira ügyelek a tiszta magok kiválogatására, hogy pelyvás, vagy akár hártyás szemeket, vagy más betévedt magokat is ki kell vennem egy adott mennyiségből. Ez változó, az 1 kg súlyig. A válogatáshoz fejlámpát használok, semmi mást.

A válogatás a mennyiségnek egy edényben való követése a magok részleges mozgatásával. Az apró magokat a nem oda illőktől el kell különíteni, két mód egyidejű végzésével. A teljes magmennyiség felületének a nézésével, valamint az egyes magokra (több száz vagy ezer mag) pillantással. Itt a „pillantás” és a nézés két más jellegű idegműködést jelent. Mind a két típust szükség szerint azonnal kell váltogatni.. Többször előfordul, hogy ugyanazt a szemet többször is megfogom, mert különbözik a többitől, de csak annyiban, hogy a mag egyik oldala a gépi válogatásnál megsérül. Pár milliméterről van szó. A pelyvás és a hártyás mag és a bükköny vagy más mag szintén más alakú, színű. Ezért azokat hamar ki lehet szűrni a többi közül. Az egész procedúra végig feszült figyelmet igényel. Ezen le lehet mérni az idegrendszerem aktuális állapotát. Ha hanyagul nézek, a magok homályosan láthatók, és sokat hibázom. Ahhoz, hogy mindig a szintemen maradjak, fel kellett idéznem egy korábbi információt, amit az egyik tanítóm közölt velem. Ezt fontosan tartom megosztani önökkel. Az információ így hangzik: AZ AGYUNK 20 MP-ENKÉNT ÚJ PROGRAMOT KÉSZÍT. Kikapcsol, aztán újraindít. Egy ilyen program is folyamattudatnak számít. Ebben a fogalmazásban az éppen működő folyamat beavatkozás nélkül bizonyos ideig fut, közben hibák jelentkeznek, egy idő után mint az összes többi folyamat, kifogy az energiája és a folyamat elhal. A mi civilizációnk is ebben a fázisban van… A reset – újraindítás – nem abban az erőszakos formában, ahogyan ezt többen megfogalmazták, hanem a szellem fejlődése magasabb szintjének elérésével helyes és szükséges. Ezt hívjuk „paradigmaváltásnak”, „szellemi újjászületésnek”. Ezen szóhasználat hazug olvasatát torzítva „adja el” el a fogyasztói kábulatban levőknek a világ”központ”, ami szélsőséges gondolataival és erőszakos tetteivel hívja fel magára a figyelmet. A folyamattudat a tudatformák-tudatállapotok elkülönülése egy személyiségen, egy tevékenységi körön belül. Ez nem mindig „élő”, hanem legtöbbször, vegyi, időjárási, fizikai, érzelmi, fogalmi stb. folyamatok hasonló jellegének felismerése. A történeti (történelmi) gondolkodás révén segít megnevezni, megérteni bizonyos momentumokat az ember és a világok életében. Vagyis a folyamatokat az élet egyeduralkodásának, és az univerzum szellemének is tekinthetjük.

Hogyan kell ezt lefordítani a használat érdekében? A „pillanat”, mint fogalom ebben segít. Ennek megfelelő alkalmazása pedig hosszú távú túlélő trükk lehet. Nem csak a közvetlen témánk, hanem más, lelki-szellemi feladatok, vagy nehézségek leküzdésében is. A pillanat szavunkban ott van a kulcs. Ha nézés közben elkalandozunk, a „belső látásunk” veszi át az adott tárgy követését, illetve a figyelem kikapcsolását. Lehet ez a folyamat kellemetlen érzés, vagy csak figyelmetlenség, ami veszélyhelyzeteket is okozhat, vagy kritikus döntésekben késedelmet. A nem megfelelő „program” egy pillantással törlődik. Tehát ha az adott feladat közben HOMÁLYOSAN LÁTUNK, NE ROHANJUNK AZ OPTIKUSHOZ ÚJ SZEMÜVEGÉRT, VAGY NE ZAKLASSUK A SZEMÉSZORVOST, HOGY NEKÜNK ROSSZ A SZEMÜNK! A sokat emlegetett „reset” effektust jól alkalmazzuk! Törlés és újraindítás..

Ha egy feladat végzése közben nem akar helyreállni az éleslátás, feltétlenül végezzünk pár olyan gyakorlatot, ami visszafordítja a figyelmetlenségből elfajult idegműködést. Ez lehet egy szép táj hosszú idejű nézése, hideg víz szemhájunkra való fröcskölése, hideg tiszta vízbe mártott, behunyt szemmel való fürdő, de semmilyen esetre sem a „gyors, egyszerű megoldás”- a szemüveg. Ha már valaki elkövette azt a „hagyományos, kényelmi „megoldást”, hogy hosszú tortúrákkal szemüveghez jutott, minél előbb vissza kell fordulni ezen a helytelen úton. Türelmesen és a megfelelő agytornával stabil látási készségeket kell kialakítani. Ha tehát valaki már szemüveges, egy kiválasztott anyagú, formájú, sok apró, azonosnak tűnő tárgy (magok, csavarok, anyák, golyók stb.) segítségével végezzen gyakorlatokat. Egy nagyobb felületen szétterítve az apró (!) tárgyakat, nézzünk rá a teljes adagra, majd keressünk eltérőket a sok azonos között egy pontra fókuszálva. (jó megvilágításban!)

(Egyelőre nem jó a nyomtatott szöveg, erre! Túl erősen beágyazódott a tudatunkba a betűk folyamának szemüveggel való követése…)

A legjobban akkor fognak meglepődni, mikor abban a tudatban, hogy önök szemüveg nélkül nem látnak, ha a levett szemüveg, elég erős fény (szűk pupilla) mellett becsukott szemmel a felület fölött, egy PILLANATRA KINYITJÁK A SZEMÜKET! Az esetek nagy százalékában az eredmény ÉLES KÉP lesz. Mi most a teendő? Ezt a rövidke pillanatot meg kell jegyezni, és vizualizálással a belső szemünket használjuk. Ezt az óhajtott pillanatot tekintsük egy helyes agyprogramnak. (MEGFELELŐ TUDATÁLLAPOTNAK) A homályos nézést, pedig egy hibás, rossz programnak. Ne maradjunk meg a hibás tudatfolyamatnál, hanem ragaszkodjunk a helyeshez, a tiszta látáshoz! Ezt ragadjuk meg az elménkkel, és helyezzük a fontos feladatok közé. Itt említem meg, hogy korunk egy technikai lehetőségét a kisméretű jól fókuszálható fejlámpát hívjuk segítségül a látásjavításhoz. Itt is felhívom a figyelmet a kényelmi megoldások veszélyeire. A sötét tárgyak felismerése, és pontos követése dolgában a szemüveg csak annyit tesz, hogy mesterségesen összegyűjti a kevés fényt, és ezzel becsapja a szemet, vagyis nem a kép lesz éles, hanem egy hamis fókuszt állít be a lencse. A jó megvilágításhoz folyamatos, megfelelő fény (lumen) erő kell. Erre jól használható a fejlámpa. Így a pupilla az alkalmazkodás első lépcsője, és a szemlencse tornáztatója lesz.

Jól nézzünk ki, és rá a világra!

Profizmus

Profizmus

A rám szakadt magányban hirtelen támadt a felismerés: a tengernyi baj egyik forrása a „fejlődés”ami egyenlő a pusztulással – ezen a ponton bukik át őrületté. Ez az oka annak, hogy nem lehet normálisan örülni és elolvadni az egyre jobb és jobb teljesítmények láttán Minden nagyon szuper – mondhatnánk – mégsem ér a világon semmit.

Amit ténylegesen érzékelek az, hogy a csodás teljesítményekből semmit, de semmit nem lehet tanulni. Vagy, csak én nem tudok? Egyáltalán: mi szükségem van nekem a tanulásra?

Hm. Most is – kipróbálván, tudok-e tíz ujjal gépelni, a fránya „u” betű, meg persze az a gyalázatos „ű” kivételével,. tulajdonképpen menne is.. Szóval mire kell nekem a tanulás?

Rájöttem, a világ tanulás nélkül elveszett. Érdektelen. Dög unalom. Ez a téma is megér egy komolyabb dolgozatot, de maradjunk csak az eredetinél. Tehát, legalább azt megtanultam, miért nem lehet a mai „dolgokból” tanulni.. Ez is valami. Na, és mi van ha megtanultuk? Ilyenkor lehet azonnal másba kezdeni. De ügyeljünk arra, hogy semmi esetre se akarjuk „tökéletesen”!

A világ mai megnyilvánulásai annyira kimódoltak, megszerkesztettek, túltechnikázottak, hogy az embernek még az életkedve is elmegy.. Legalább lenne egy icike-picike ránc, vagy árnyék, de nem: minden ragyog, a helyén van, csak éppen érdektelen. Vajon, miért?

Hát most érkeztünk a forró ponthoz: kívül minden csodás, de belül kong..

Bármit említhetek, ami a szemek előtt van.. Jobban mondva.., talán éppen ez a fő gond. MINDEN A VIRTUÁLIS KÉPERNYŐN VAN!

Aminek a lényegét a Lumiere film nézése közben értettem meg: az emberiség még nem tért magához abból a kábulatból, amit a pillanat megörökítése okozott. Ez a sokk egyik oka a „virtualitásnak” is.. Vagyis, annak a szkizoid rögeszmének, ami egy szintre hozza a valóságot és a fikciót.. Egyszeriben könnyedén megismételhetjük ezerszer ugyanazt az eseményt. Már a helyzet abszurditása is szembeötlő. Vagy megtörtént valami, vagy sem. Nem lehet egymás után végtelenszer meghalni.. Ez csak a moziban lehetséges. AZ ÉLET NEM FILM!!

Hiába magyaráznám. Meg se próbálom ennek a nemzedéknek elmondani, hogy a film megszületése kismiska ahhoz képest, mikor egy súlyos dobozból kép és hang bontakozott ki. A hangyás, recsegő-ropogó villogás előtt ültünk esténként meredten, és néztük a jégtáncot..Akrobatákat megszégyenítő mutatvánnyal állítottuk be (már, ahogy) a tetőantennát, húzkodtuk a szalagkábelen az alufóliát… Persze, mindez titokzatos kódsorozatnak tűnik manapság.. Összehasonlítva a film születésével, a TV lakásban való megjelenésekor minden volt egyszerre. A film esetében annyira új volt az élmény, hogy a nagy tömegek megbabonázva meredtek a vászonra, és az egész jelenség nem annyira technikailag, hanem mint távlati lehetőség hatott bénítólag mindenkire. Dilettánsra, értőre egyaránt. Az otthonunkba hozott végtelen műsornézési lehetőség, még az egycsatornás időkben is egyfajta korlátlan élmény előtt tárta ki a képzeletbeli kapukat. A képtovábbítás jóval varázslatosabb volt, mivel nem megfogható masina adta helyben az élményt, hanem valamilyen titokzatos hullámok hátán érkezik szinte mindenen áthatolva.. Bevallom, máig szinte hihetetlen a kódolás, dekódolás, továbbítás rendkívül bonyolult eljárása. Az egyre javuló minőség pedig egyenesen káprázatos. Azt gondoltuk akkoriban, hogy milyen csodálatos lehetőségeket teremt ez az emberek életében…! Ha most levonjuk a mérlegét ennek az időszaknak, csak az otthoni képnézegetés dolgában, szerintem nem hogy elkápráztatott volna minket az ezernyi haszon és vívmány, de néha szinte a pokolba kívánjuk az egészet, mert visszaélnek a magas technikával, oly méltatlanul alpári és gusztustalanul obszcén némely „mű”, amit képernyőre állítanak. De, hozzáteszem: technikailag mesteri színvonalon!

No, de nem is ez a lényeg. Olyan szédületes gyorsasággal süvített be az elektronikai „fejlődés”, hogy teljesen lemaradva kucorgunk a hátsó sorokban a képzeletbeli színpad előtt kapaszkodók mögött… Ez viszont túlzottan felfuvalkodottá tette azt az ifjabb nemzedéket, melynek fogalma sincs arról a valóságról, amit éppen neki kéne tisztelnie, és megjelenítenie..

A valóságot vérrel és verítékkel írják. Mások..

Ezek után érthető, hogy miért olyan érdektelenek azok az „alkotások”, amelyek ettől a lanyha, jogokkal túlhalmozott korosztálytól származnak.. Egyúttal érthetővé, ha nem is elfogadhatóvá válik, ezen korosztály kiégett, cinikus és elveszett volta is.

A VILÁG VALÓBAN NAGY BAJBAN VAN.

Mindenki „azt” gondolja a legnagyobb bajnak.. Aztán rögtön a szintén ilyen zavarodott politikusok is ugyanettől az „alapbetegségtől” szenvednek.. Mármint az üres profizmustól..

Mindenre van ember. A lehető legjobb. A „szakember”. Csak ő tudja a frankót.. Túl sok múlik a szakembereken..

Mindig azt halljuk: „Szakembereket a kormányba!” De, akkor vizsgáljuk meg, mit is tanultak azok a szakemberek, és végül is: mit tudnak?

Csak azt, amit egy agytröszt tudásnak nevez. Már ez a tény is rávilágít az egyik legmélyebb problémára. Az „ajánlott olvasmányokra”. Jó – mondja egy mai elemző – Ne aggódjunk, a kütyükön kívül senki sem olvas.. Persze ez is csak sztereotípia.. „Olvasmányok” alatt természetesen a mesterségesen „betöltött” információkat értjük. Szó, ami szó, a „sugallatok” a külsőségek egyeduralmát és a precíz szervezést, a hatékonyság maximumát követelik meg a „szakértőktől”.. Így jutunk el témánk gerincéig – a profizmusig.

Itt a mai „menedzser illetékes” megnyilvánul és megkérdi: Miért baj az?

Ha ezt teszi, máris elárulja, hogy alkalmatlan ennek megítélésére.

Ha a film – vagy amit akartok – „változásait”, nem fejlődését.. vizsgáljuk, éppen az benne ami még emberileg közel áll egy „tényleges”, nem virtuális embertől, a film őskora.. A „lumieri” világ. Ahol még csodákról beszélhettünk. Átélve (mi is az??) egy akkori ember lelkiállapotát, mikor egy filmvászon előtt az addig a pillanatig csak egyetlenegyszer látott események, (melyek akár káprázatnak is tűnhettek..) egy korábbi történés képsorai leperegtek, micsoda forradalmi változást élhetett meg. Kicsiben ezt éltük át a TV, és a komputer megjelenésekor is. Ha ez utóbbi lett volna a filmtörténet helyett, talán még nagyobb volna a szellemi hasadás..

A technikával foglalkozó emberek ezért nézik le a magunkfajtákat, egyúttal csodálkoznak azon, ha mi itt merészelünk kritikával élni a munkájuk eredményeiről.. A fejlődés ugyanis nem az ember tudatosodását jelenti. Annál inkább a megzavarodását saját földi szerepét illetően.

Az ember tanuló, és alkotó lény.

Igen ám, de, míg ő tanul és alkot, valakinek gondoskodnia is kell róla, és minden másról.

Jó – mondja a technikus – azt bízzuk a gépekre, mi meg csak tanuljunk és alkossunk.. De nem mindegy, hogy mit.. Ugyebár itt van az imént taglalt képi megjelenés, mert ugyebár az a legsikeresebb, legkeresettebb, leghatékonyabb („imádom” ezt a kifejezést..) mert ehhez csak szem kell, aztán egyenesen a tudatba ömlik a szűretlen cefre.. Vagyis „ÉSZ NELKÜL” lehet fogadni. Többek között ezért olyan veszélyes a fiatalabb, tapasztalatlanabb nemzedék számára.

Szinte senki sem akar azonban alkotni, se tanulni, csak kizárólag befogadni.

Ezért aztán mindenki az alkotók azon részéhez akar tartozni, akik a közvetítést, a befolyásolást csinálják..

/Itt megállok kicsit. Mondjuk egy kis dilettáns etimológiára.. Az összes – igen korrekt – helyesírás elemző-javító program a „csinál” igét azzal az egy, igencsak közönséges „tettel” azonosítja, amit az „alsó fertályon” szokás csinálni.. Ami amúgy teljesen természetes, és szükséges cselekedet. De, mivel a mai, hangsúlyozom: mai olvasó rögtön „arra” gondol, ezért ez a szegény szavunk, ami lehetne a „csinossá” vagy széppé tevés, nem csak jóvá alkotás megfelelője is, és az én időmben, valahogyan senki sem azt értette alatta, mint a helyesírás ellenőrző program lánglelkű létrehozói../

Megcsináltad a házi feladatodat?”

Nos, alkosson az is, aki nem tud tökéleteset alkotni, vagy csakis a szakértő, a művész tehesse ezt meg? – Már a „tökéletes” fogalma is bezavar a témába.. Ezt is akarom mondani.. Pl. zenetanárként mindig szembe találtam magam a kérdéssel: Hány zenészre van szüksége egy országnak..?

A válasz tőlem nem meglepő: Ahány lakosa van országunknak. Pont. (Pont annyira).

Az éppen sorra jövő gondolat, hogy „Lehet-e megélni abból, hogy az ember mindent akar tudni, de semmiből sem akar profivá válni?

KÉREM SZÉPEN, EZ MINDENNEK AZ ALAPJA.

Éppenséggel a világ agytrösztjeinek érdeke az, hogy csak kevés kiválasztott profi legyen. Ez is a megosztás mesteri tervéhez tartozik. Legyen valamennyi, egymást gyilkoló professzionális, és legyenek a hallgatók. Azokat alkalmasint nézőknek is nevezhetjük. Lényeg, hogy a néző és az alkotó ne keveredhessen. Övezze titok, dicsfény az alkotókat, és a néző (stb.) legyen a hódoló. Akár az „élet” minden területén. Na, olyat el sem képzelhetsz, földi halandó, hogy mondjuk egy villamoson összetalálkozzál egy svájci kanton soros vezetőjével, aki használt autóval, de többnyire városi tömegközlekedéssel jár.. (Nekünk legalábbis elképzelhetetlen, pedig Svájcban mindennapos..)

Legyenek pályák.. Különben, meg mi a fenét tanítsunk?

Húúúú!! Most csaptunk bele a lecsóba – így megkülönböztető jel nélkül..– nem mintha elfogadnám az efféle nyelvi pongyolaságokat. Tessék elképzelni, amint a lecsóba belecsapok! Vizuálisan és auditíve, sőt hájfideliti.. szinemaveríté.. akárhánydimenziósan..

Igencsak bajban lenne az oktatás, ha mindent kéne tanítani. Pedig kell!

Mindig visszakanyarodunk a mára, az aktualitásra, ugyanis Lumier-re utalva NINCS OLYAN, HOGY VISSZAJÁTSZÁS! Ez a következő ébresztő információ, ha tetszik kinyilatkozás. MINDEN CSAK EGYSZER VAN! A többi csalás, szemfényvesztés. Ezen az alapon akár az egész filmtémát kidobhatjuk a szemétbe. Nagy részét tényleg. Minél előbb, annál jobb. Én, mint megrontott lassan vénnek hívható őskövület, még tartom magam, de a fiaim már szerencsésen (?) leváltak erről az iparcikkről. Az unokák vannak most a célkeresztben, így a legnagyobb veszélyben. Az ipar bennük látja az új fogyasztói réteget.

Amit ők kapnak, azt mindenki meg fogja emlegetni!

Miről is szól ez a tanulmány? A profizmusról. Mindegy, hogy mit csinálsz (igen!), csak profi legyen! – így szól az összes menedzseri brossúra.

Lehet az ember éjjel-nappal profi? Lehet. De nincs értelme. Viszont: ha nem az, akkor mi?

Ez már megint alapkérdés, ami végül is a fő témánk.

A túlhajszolt profik egy dologban, úgymond: zoknik : az életük dolgában. Látható a mindenféle ferdülés (gerinc pl..) – ezt is tessék át- és visszavitt értelemben gondolni! Ha a „trendi” a profizmus, akkor a „vegyes” dolgokban is törekszik mindenki a legmagasabbra jutni.. Lásd, a különféle „kitüremkedéseket” – hogy finom legyek.. Ebből vannak aztán a jó kis bulvár hírek.. Mindenkinek kell juttatni a szaftos falatokból.. Ha jól meggondolom, ez maga a civilizáció.

Ha nem lenne profizmus, mivé lenne a „szent civilizáció”?

„Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, élned halnod kell!”

Mindössze ez a két dolog szükséges, de azt szépen, és tisztességgel! Hangsúly az ITT-en.

Az sem véletlen, hogy élned, élned.. De mit értünk ÉLET alatt? Na, ezt kell csak megtanulni! Életszerűen – ahogyan a bírósági terminusz technikusz hívja azt, amit nem tud… Milyen egyszerű is a jog, ha professzionálisan csinálják. Le.

Emberfia

Emberfia

Megint karácsony. Még.. Mit mondhatnék, ami egy kis energiát ad a léleknek, amitől fölé emelkedik a rengeteg bajnak..? Az foglalkoztat mostanában, miért nem értékeljük jobban magunkat. Az életünket. Az ÉLETET. A „mi” alatt azt a sok embert értem, akik nem tanulták meg szeretni önmagukat.. Vagyis az életüket. Mit is jelent ez? Miért most?

A karácsony – félve írom le ezt a szót. Sokatmondó.. Nekem édesanyámat juttatja eszembe. A készülődést, ami nem elsősorban az ajándékokról szólt, hiszen volt olyan karácsonyunk ’56-ban, hogy a szaloncukrot magunk készítettük pirított kristálycukorból.. Sztaniolpapírt apám adott hozzá a kondenzátoraiból… Nem voltak soha luxus ajándékaink, de szinte mindegyiket fel tudom idézni, mert az ünnepet jelenti, a családunk békéjét, s a gyerekkoromat..

Miért tartom én olyan sokra az egészséget, a testünk-lelkünk egészségét? Mert ezt kaptam feladatul sokszor. Legelőször születésem pillanatában, azután szüleim óvó figyelmeztetéseiben, melyekkel a bajokat akarták tőlünk távol tartani. Legfontosabb mondatuk búcsúzáskor: „Légy jó!” ez megmaradt bennem és gyakran mondom én is ugyanezt.

Mit is jelent ez a rövidke mondat?

Hogyan tudunk ebben a „nem jó” világban jók lenni? Ki a kívánság célpontja? Én az elem, aki szolgálom a Rendszert; én a pozíció, a megnevezés, az adat..? Ki vagyok én?

Ez a születésem pillanatában még csak a reménység volt, mára lassan emlék lett, aki vagyok, vagy aki lehettem volna… Úgy adom át tapasztalataimat, mint jeles „önismereti szakértő”.

Manapság ilyet mondani magunkról, durva szidalmakat vonz: „Mit képzel ez magáról? Még, hogy szakértő?” Ezek a titulusok tárgyilagos kijelentések arról, ki mennyire tudatos, mennyire ismeri önmagát, és mennyire képes ezt továbbadni.. Az iménti kedveskedő felszólítás, azért már mond valamit erről. Nincs más dolgunk, mint jónak lenni. Ha hivatalként soroljuk be magunkat, akkor a „jellemvédő-javító” szolgálatnak dolgozom. Már nem is szabadkozom, mert képtelenség kiszűrni azokat a szidalmakat, amelyeket okkal-ok nélkül manapság hozzávágnak bárkihez, aki kinyitja a száját, vagy véleményt fogalmaz meg. Egyik uralkodó sztereotípia, hogy „A jó fogalma meghatározhatatlan..” Nos, erről már sokat írtam, és nem is ezt hoztam a fenyőfa alá. Hiszen, ha valamilyen jelképes fa áll majd szentestén – amivel megint nem akarok senkit megsérteni, aki hite szerint, nem az van, nem úgy van és nem akkor van.. Mindenki jó szokását hitét tisztelem, ha azzal nem árt senkinek.. Még önmagának sem..

Miért fontos jónak lenni? Mi az, hogy „Én jó vagyok?”

A fő feladatunk, hogy fejlesszük azt a jót, amit kaptunk szüleinktől, és a kapott kevésbé jón, vagy a gyengeségeinken pedig javítanunk kötelesség, okkal kaptuk. Szándék is kell hozzá. A jó egyszerű megfogalmazása több rétegű: jónak lenni szüleink emléke kedvéért; jónak lenni ismerőseink kedvéért, csak el ne felejtsük, hogyha az az óriási szerencsén van, hogy családot is kaptunk a sorstól, az ők érdekében is jók kell, hogy legyünk.

Mikor mondjuk azt, hogy jók vagyunk?

A szokványos kérdés, ha találkozunk: „Hogy vagy?” Vagy más körben: „Hogy megy (a sorod, mit csinálsz)? Ez már a külvilágban betöltött nexus, a viszonyrendszer, vagy az átfogó nevén Rendszer. Ami a jelenkorunk vegyes kritikai meghatározása is arra, amit nem szeretünk, és másként szeretnénk ha volna.. Még mindig maradjunk önmagunk szereteténél, a Rendszerrel összefüggésben.

Mit emlegetünk nap mint nap? „Szeretlek”.. Úgy vélem ez a kifejezés üres hüvely, amiből hiányzik a lényeg. Hogy szeressünk, felelősséget kellett tanulnunk. Nálam a szeretet egyenlő a felelősséggel. Amiben a hétköznapi figyelmesség és az önmagunk iránti felelősség is benne foglaltatik. Talán a legfontosabb rész, hogy kinek-minek engedjük át az önmagunk iránti felelősséget. Itt lép be ezen fogalmunk mögöttes jelentése. Felelősség, vagyis felelés, hogy jól bánunk-e valamivel. Kinek felelünk? A felsoroltakon kívül annak, aki, vagy ami közvetlenül létrehozott minket.. Akinek az Isten, vagy természet, vagy evolúció, másnak a Rendszer, a lombik, a pénz, a hirtelen támadt érdek, ami mindezekkel is össze függhet. Lényeg, hogy „valaki” legyen, akire gondolhatunk, és aki figyelve is jónak akar minket látni. Hogy a gondolat, vagy tett jót szült: minket.. De lehet ezt egyszerűen az ÉLET szentségére is testálni. Az életnek felelünk önmagunk megbecsülésének forrásaként. A Nagy Életisten, aki a Világmindenség középpontja; a Legfőbb jó iránymutatója.. Nem az irgalmas, a megbocsátó, a büntető, a szétválasztó, aki a jóságot kimondja, hanem az a titkos hely, ahonnan jövünk és ahova visszatérünk. Kell, hogy magasan értékelünk azt a kivételes szerencsét, hogy élünk! Ezt kell szolgálnunk! Minden körülmények között első helyen az élet kell, hogy álljon! Ez pedig nem azonos az önzéssel, ami a jólét, a gazdagság és az önérdek, mások feletti hatalomnak a gonosz kiélését jelenti. Az „önszeretet” a jó érdekében folytatott szüntelen törekvés önmagunk feljebb emelésére.

Ilyenkor – pláne egy un. „öregembertől” – olyan szemtelenségnek hathat, hogy „könnyű így beszélni, hiszen ő már megélte ezt a kort.. Szememben a kor nem számít. Az „életünk végéig” mondat szó szerint az utolsó lélegzetvételig tartó törvényt jelenti. „Szünet nélkül”! Nincs olyan lehetőség, hogy „Csak most az egyszer szabadjon kihagyni a jobbítás törekvését!” Legalább a lelkiismeret vonalán kell fegyelmezni magunkat..

Mit is mondtak a régiek, ha a fiaikat, vagy a fiatalokat akarták legfontosabb feladatukra figyelmeztetni? „Becsüld meg magad!” A becstelenség könnyű élet. A becsület azonos a jó fogalmával, és a szeretettel. Ha körülnézünk, ez a két fogalom igen árva, mert nem sokan vállalják magukra ezeket a terheket.., pedig a „könnyű álom” és a „békés lezárás”, csak akkor lehet részünk, ha becsületesen élünk és semmiben sem teszünk engedményeket a jólét, a kényelem és a züllés, csalogató bűn számára. Persze, világunk fogalmai már moslékká válnak a közhangulatban, mely a züllést helyezi az első helyre, bármi is legyen a választásunk. Értékrendünk oda mutat, ahol a züllés megjelenik.. Ennek a szónak, fogalomnak már a mindennapi megszokás ad jogalapot. Kritizálni semmit sem szabad. Sem a viselkedést, de legfőképpen a Rendszert. Sokfelé a világban a főbenjáró bűnök körébe tartozik, ha valaki „nem fogad szót”; nem engedelmeskedik a Rendszernek.

Most itt gondolok főleg az önmagunkról való hiteles gondoskodásra, ami a „jóság” alapja is. Oka pedig, hogy a testi-leli egészség elhanyagolása másoknak kárt, veszélyt okoz. Ezt a szóhasználatot a mai züllött világban felhasználják azok ellen, akik tudják, mit jelent az önmaguk iránti felelős gondoskodás.

Mi a hiteles gondoskodás önmagunkról?

Vannak információink erről?

Nehéz ezt megválaszolni akkor, mikor a Rendszer külön szervezeteket fizet az élettudás megzavarására, és ennek a feladatnak a személyektől való elragadására. Közelebbről a most tomboló…. Nos, tudják, mire gondolok.. Voltak idők, mikor a Rendszer kritikája börtönt jelentett és csak halkan lehetett beszélni még a bátrakról is, akik szembe mertek szállni az önkénnyel.. Ma viszont az információk kavalkádja „megoldja” ezt. Maguk az ismerősök-rokonok azok, akik elvágják a tudáshoz vezető utat a támadásaikkal, vagy éppen a megvetésükkel. „Senki sem érthet önmagához!” „Ez-vagy az az intézmény, erre van szakosodva”..

Kijelentem, hogy megfelelő tapasztalat birtokában bárki az intézmények fölé magasodhat!

Ám, a megfigyelés azt látszik alátámasztani, hogy az intézmények sehogyan sem akarják a tapasztalatot, a józan észt figyelembe venni. Viszi őket az ár – a szennyes ár – a hátán, és közben senkire, semmire nincsenek tekintettel. Kimondhatjuk, hogy a Rendszerek nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki magukról! Ha semmi más nem mutatja, hogy a civilizáció kezdetektől fogva rossz irányba tart, vagyis, már alapjaiban is emberellenes, akkor ez minden bizonyítást kielégít. Tudatlan, felelőtlen, tiszteletlen, arcátlan, gonosz. Hogy csak a „legenyhébbeket” használjam az elítélő jelzők közül. Az egészség, mint megtanítható, megtanulható tudomány, privilegizált, gazdasági-hatalmi úton prostituálódott egyes lobbik által. Tönkre téve azokat, akiktől még tanulhatnak, olyan ismeretek elől való teljes elzárkózásukkal, melyek az egész bolygót Édenné tehetnék. Visszaélve hatalmával, összeesküdve a „tudomány és technika-technológia” pénzérdekeltségű köreivel, az illetéktelen bűnbanda a gyakorlatban kénye-kedve szerint játszadozik az emberi lény egészségével; kötelező életgondoskodásának megakadályozásával. Egyáltalán nem adja meg mindenkinek a lehetőséget arra, hogy a legmagasabb szinten művelhesse az élet művészetét.

Pár szót megérdemel ez a kinyilatkoztatás. Hamvas Béla volt, aki meghatározta a „élet és a lét” közti éles választóvonal jelentését. Egyszerűen: az élet az, amit a Rendszer alkalmaz az emberek minden percének leszabályozásával, a „létkorrupció” sulykolásával.

A lét pedig az a szent hely ahol békében, bölcsességben, jóságban élhetünk. Amire mindenki születik. Akik lehetnénk a Rendszer, vagyis a civilizációs káosz imádata helyett. A valódi tudás által egy hiteles, becsületes, fenntartható (…) érdemes, értelmes élet élhető, amiből hiányzik mindaz, amire a rendszer létrejött: az ármány, a gonoszság, a betegség, a kényelem, a gazdagság, a legfőbb hivatkozási alap; és a szeretetnek nincsen külön szava, hiszen az élet mindenki számára ugyanazt jelenti. Nem részletezem külön azokat a jelzőket, melyekkel a tényleges, tiszta emberi életet becsmérlik. Életem 74 és fél évében ezt a tisztaságot és ártatlanságot kerestem, követtem, építgettem magamban, ahova el is értem. Tudom, hogy ez nem a vég, hanem a cél, ahol minden jó adva van.

Az ajándékom mindenkinek, hogy az életet nem a hossza, hanem a jóhoz való viszonya minősíti. Ugyanakkor ne tekintsék az idős kort valamilyen rémnek, ahol majd szenvedés, betegség, hosszú agónia vár mindenkire, hanem inkább eredménynek, a bölcsesség kincsének vagy jutalomnak, de egyúttal a cél megacélozásának, megedzésének is, mutatva a még fiatalabb nemzedéknek, hogy az élet nem a tobzódást, az élvezetek halmozását, a falást és a nemtelen promiszkuitást a hedonizmust jelenti. Egyúttal, nem is az önmegtartóztató nyomorúságos vegetálást, aszkézist, hanem a jóban való lubickolást. Ha hiszik, ha nem.. A receptek közkézen forognak. Mindent tudhatnak, ha akarnak. Itt az utolsó ez évi lehetőség az ebben való megmerítkezésre!

Emberfia

Önvezető ember

Önvezető ember

Jelen korunkban, mikor a világ sötét erői elszabadultak, szemlátomást elvesztették az emberek bizalmát a vezetők. Évezredek óta az élt a vezetettekben, hogy valamiféle igazság mentén vezetik őket kézen fogva a meglehetősen drága, költséges.., kiszámíthatatlanul szeszélyes uralkodóik. Mégis elfogadták őket, mert nem tehettek mást. A ma körülöttünk kavargó káosz bemutatta minden látó embernek, mit is érnek a mi irányítóink. Az összes…

Az elit, akik – mint mára kiderült – önmagukat sem tudják vezetni, legkevésbé egy olyan világot, ami egy „örök jó” érdekében munkálkodik. Olyan arcátlanul bánnak velünk – ki más, mint a vezetők – hogy el kell gondolkodnunk azon, miért nem tesz már valamit valaki. Ki? Hát mi, és akár ők..

A megértéshez vessünk egy pillantást magára a Rendszerre. A rendszer nevében hordozza fogalmát. Ez lenne rend, vagy valami ami a renddel foglalkozik. Ebben a rövidke életünkben viszont azt láttuk, hogy vezetőink leginkább a maguk jólétét tartották fontosnak, és persze azt, amiért odaállította őket a „Rendszer”: minket szorítsanak rá az ő fenntartásuk érdekében való munkára.

Ez az idealizált „kvázi épület”, virtuális építmény sohasem volt örökös fennmaradásra tervezve. Vagyis tervezve mindig volt, de a tervekről azt tudjuk, hogy sohasem úgy valósulnak meg, ahogyan a tervezők azt elképzelték. Annál is inkább, hogy recseg-ropog az összetákolt, erőszakkal támogatott Rendszerépület, hogy az eddig használt „massza”, a nép hamarosan szükségtelenné válik. A régóta hőn vágyott álom, a „gépek boldog világa” már nem igényeli szorgos kezünk munkáját. Vélhetnénk, hogy akkor ezután a profit nem lesz az úr az életünk felett, és most már azt tehetjük, amit eddig nem tehettünk meg a robotban leélt életünkben.. (álmainkban!!) Most kerülünk szembe a kérdéssel:

Mit hagytak ki – szándékosan – a rendszerből? Előrebocsátva, hogy saját mivoltukra igen ügyeltek ebből a szempontból.. Kihagyták azt a tudást, hogyan kormányozza önmagát az ember. Tettek ugyan kísérletet az ókorban, de akkor is főleg a filozófusok, akik nem mindig vállaltak szerepet,v agy nem kerültek szembe a vezetők – politikusok – világával. Egyeseket kivéve, mint például Szókratész mestert. Ezek a nagy tudású emberek jobbára csúfos véget értek. Ma már a „önkormányzat” szó nem jelent mást, mint a megvezetettek jó magaviseletű Rendszerszolgálatát.. Ön kormányozhat! Mi meg hagyjuk…

Mégis, hogyan vezették ezek – mármint a politikusok – a „népet” – minket? Ha engem kérdeznek – pocsékul.. Ha nem így lett volna, akkor a világ egy kellemesebb hely volna. Ha már a „kellem”-nél tartunk, a politikusok azok, akiknek kifelé a kellemest kell mutatniuk, de ettől számunkra semmi sem lesz kellemesebb.. Az „alulvezetettség” akkor válik nyilvánvalóvá, mikor a vezetés megkérdezi a népet.. Ami azután következik, azt sűrű homály fedi… Erre is volt néhány példa a múltban. Ahogyan a vezetés és a vezetettség viszonyul egymáshoz, az mindent elmond a Rendszerről. Van néhány kivétel, de azokat valahogyan nem utánozza sok vezető a világban.

A vezetés egyik fogása, hogy egy szellemet – ideát állítanak ki vezetőnek. A valóságban továbbra is ugyanazok vezetnek, de hivatkozásnak semmi mást neveznek ki, mint az ideát.. Mikor ez az idea a vallás, akkor ezt tolmácsolni csak vezetőknek szabad, mivel ők – állítólag – közvetlen viszonyban vannak a szellemmel. Semmiben sem volt más a mi múltunk világa, mikor az idea egy gondolati rendszerből, emberek leírása alapján szolgai módon lett lemásolva. A betűk és a szabályok sehogyan sem tudtak sajátunkká válni, hiába sulykolták őket mindenhol és mindenkor. Ettől legfeljebb egy „technikai skizofrénia” alakult ki túlélő stratégiaként, amiben kint, a rideg világban fel kellett mondani a szabályokat és a „szentek” nevét – ahogyan a vallásokban is elvárható – de otthon, és megbízható baráti körben lehettünk normális elméjű emberek. Nyilván ezt nem lehetett sokáig csinálni. Ebben azért az „ellentábor” is ludas volt, mert azok a célok, melyek elérhetetlenek voltak – ez nyilvánvaló volt,de az önmaguk irányításában gyenge átlagemberek könnyen rabul estek a „jólét” csillogó ürességének.

A jelenlegi apokaliptikus rémség, amit csak a drogosok, öntelt zsarnokok, és kérész életű vállalati csúcsfejek gondolnak Kánaánnak – többek között – ingatag és kilátástalan, életveszélyes vesszőfutássá vált.

A legelkeserítőbb, hogy a szellemmel foglalkozók között is a „hajtóanyag” nem más, mint egymás rögeszméinek negligálása, és – szinte kötelező jelleggel – a közvetlen rokonságuk felemlegetése. Nem éppen kedveskedve…

Azzal, hogy mit is lehetne tenni magával az emberrel – azon kívül, hogy saját kényük-kedvük szerint hol felemelik, hol meg a sárba tapossák vágyaikkal együtt őket, nem foglalkoznak – mivel ők nem értünk dolgoznak. De ezt nap mint nap nem mulasztják el hazudni nekünk. Számukra velünk kapcsolatban a legfontosabb, hogy minden kívánságukat teljesítsük, még azt is, hogy ássuk el magunkat jó mélyre… És még szépen mondtam. Ha ezt megértjük, csak egy út marad számunkra. Na, nem az ő megsemmisítésük, mint páran képzelik. Nem is gondolhatják komolyan, kivéve ha fizetnek érte…

Itt értünk el a gondolat pontos pontjához: van valami, ami mindenkit vezet? – már többen úgy gondoljuk, az „igazi” vezetők láthatatlanok, de nem szellemek.. Ám a Rendszer nevelőmódszerében legjobban működő „dolog” mégis egy idea, ami – most fogózzanak meg – a pénz. A pénz nem valóság. A legnagyobb hazugság, amit az istenkáromlással felér a pénzzel „dolgozók” között.. Hiába foghatod meg – általában rövid ideig – a pénz nem létezik. Csak a hit teszi azt, hogy van. Olyan illékony mint a szellő, és a hit, ami ha rögeszme, életveszélyes. Viszont azok a mindenek feletti vezetők nem rendelkeznek pénzzel, nem az Istenekre gondolok… Így azt is megérthetjük, hogyan lehetnénk „Istenemberek”. Ezt az elnevezést az idealizált, valóban „kisugárzásukban Mindenki” vezetői, az élettudósok érdemlik ki.

Az ő meghatározásuk, leírásuk mindenek felett tilos és életveszélyes…

Ezért aztán nem kötelező egy vezetőnek példaképnek is lenni. A vezető az a hivatalnok, aki megtanulta hogyan kell vezetni. Tulajdonképpen mindegy, hogy embert, vagy exkavátort vezet valaki… Ezért aztán a vezetői hivatal kizárólag a felfelé figyelésből és a megérdemelt extra jutalom biztos reményéről szól. Ami lent van, azzal nekik semmi dolguk. Pedig mi ebben ringatjuk magunkat. Legalább icipicit figyelnek ránk.. Amikor a színjátékban mi leszünk a fontos statiszták. Az előre megírt forgatókönyvben eljátsszuk a szerepünket. Megjelenünk, aláírjuk, behúzzuk vagy nem… Bedobjuk, főhajtás kíséretében távozunk.. Az eredményhez vajmi kevés közünk van. Ugyanis az eredmény egy lehet csak: a mi vezetésünk hatékonyabbá tétele…

Ma már belépett az életünkbe a Rendszer nagy találmánya. Megint az a helyzet, hogy csak a valóságot nem szabad hangoztatni. Egy dolgunk van: kérni, nem kérdezni, nem kutatni, de mindenek előtt hinni benne, bennük. Hogy ők tudják…. Közlöm velük: Mi is..

De vajon mégis hogyan kéne jobban (nem nagy kunszt) vezetni magunkat?

Először is el kell vetni azokat az elveket, amiket a vezetőképzéseken sulykolnak. Ha azok az elvek használhatók lennének, most nem kéne azon morfondírozni, hogyan vessünk véget vezetőink egyáltalán nem áldásos működésének..

Az egyik orbitális hazugság (azért orbitális, mert csak kering-kering, és sehogyan sem akar jó útra térni, hanem csakis önmaga középpontja körül..Akár ezt az analógiát folytatva azt a középpontot kerülgetve, amit fentebb már leírtam..) az, hogy az emberek képtelenek jól vezetni magukat. Ha nem lennének vezetők, elszabadulna a káosz.. Ennél nagyobb káosz biztosan nem lenne…

Hogy is volt? A modern világban számos vezető terrorista volt fiatal korában.. Ebből az is következne, hogy vezető csak idős, tapasztalt, nagy tudású ember lehet.. aki már mindent kipróbált.. Nos, hamarosan megtapasztaljuk azt is, hogy egy gép fog minket vezetni… ez a jóslat túl hamar valósággá válhat..

„Elvileg” a szabályok is azért vannak, hogyha valaki azokat követi, rendben van. Rendet is tud tenni a zűrzavarban.

Vessünk egy pillantást a történelem összes vezetőjére. A legfelsőtől az utolsó kis hivatalvezetőig… Mennyire voltak ők „rendben”? Mert hiszen az ember életcélja az lehet, hogy jól tudja önmagát kormányozni. Ez rögtön két kérdést vet fel: hol, mit és kiket. Ez persze vicc, de fontos paradoxonra mutat. Önmagunk kormányzása egy Rendszerben, társaságban (etikett betartása?), vagy saját életünkben, mert az teljesen más. És önmagában ez a „más” a kulcsszó a történetben, vagyis a témában. Miért más a mi életünk, mint az, amit ma még Rendszernek nevezünk? Talán az lenne az ideális, a „legfőbb jó”, ha minden sejtünk a Rendszerért dolgozna? Nem fikció: jó néhány ázsiai országban ez magától értetődő alapelv. Az „ágálás” ellene annyira tabunak számít, hogy senki sem meri felvetni, hátha mégis… mi is létezünk, nem csak a vállalat, a hivatal, a rend, a „társadalom” stb., vagyis az a „más” ami nem mi vagyunk. Viszont azok a rendszerek minden logika ellenére hatékonyan prosperálnak. A „gépies” világ hitele és elfogadhatósága, ezzel a mechanikus, teljesítmény és gazdaságközpontú vezérelvvel megindokolva. A lelki béke letudva? Ha nem kell magunkról tudni, magunkról híven és avatottan gondoskodni, másokat erre megtanítani, akkor a felelősséget átháríthatjuk arra a – hogy mondjam – „nem kellően megbízható” vezetői elitre, magára az istenként imádni kötelező civilizációs szervezetre, hivatali mátrixra, amit Rendszernek nevezünk?

Nem fogom azokat az „elvetemült”, önző, sőt mazochista olvasókat végső elkeseredésben hagyni afelől, hogyan kell megvalósítani az „önvezető” ember ideáját, amit eddig lehetetlenné tettek, mert talán megtörné azt az évezredes fátumot, hogy illetéktelenek döntenek sorsunkról.

Nem talán – remélem.

Nos, egy esetben tudnánk elfogadni őket, a vezetőket: ha minden vezető maga lenne az EMBER tökéletes megtestesítője. Ma sajnos vezetőink sem nem tökéletesek megjelenésükben – bár a tökéletesség kritériumait állandóan változtatják – sem nem tökéletesek életvitelükben, főleg a mértékletességben…, sem nem az erkölcseikben – hosszú volna a lista.., sem pedig az egészségükben, gondoskodásukban, konok hitükben az igazság mellett, és elkötelezettségükben a vezetettek iránt. Na és az IGAZSÁGBAN! Tehát az „önvezető embernek” elsősorban igaznak kell lennie. Végül is az önvezetés lényege, hogy nem csak azokat az írott szabályokat kell betartanunk, melyeknek azonosak kellene lenniük az értelmi és olyan elvekkel, amelyek mindenki „lelki rezonanciájával” harmonizálnak. Ez egyáltalán nem egy virtuális fogalom, hanem az, amit ha összevetünk saját tetteink jóságával – minden szempont szerint – józan szívvel és ésszel önmagunknak bevalljuk milyenek vagyunk ahhoz képest. Ezt hívjuk lelkiismeretnek. Egy helyen erre azt írtam: A lelkiismeretben megnyilvánul az Isten..Mennyire vagyunk állhatatosak, igaz szívűek, megbízhatók, szavahihetőek, elveiknhez hűek, vagyis vannak elveink, véleményünk önmagunkról és a világról; mennyire vagyunk beleérzők, megértők, de mindenek előtt az egészség fogalmában jártasak, mind testi, szellemi, lelki téren. Ezekhez a ma még erősen hiányos ismeretekhez rendelkezésre állnak vezetők, tanítók. Nem mindegyik tud mindent. De azokat érdemes követni, akik minden tekintetben egységesek. Külső megnyilvánulásaikban, valamint önmaguk iránti következetességükben. Szép szavakat, gondolatokat bárki kiagyalhat és közvetíthet. Tetteink határozzák meg a megítélésünket. Olyanképpen kell tudni magunkat megítélni, néha függetlenül attól is, mások hogyan ítélnek meg, vagy el minket…, ahogyan fentebb leírtam. Ez az önmegmérés nem önzés, “köldökézés”, mert kisugárzása, a folytonos önjavítás iránti elkötelezettség, sajnos szinte teljesen hiányzik. Ez önmagában is tragikus következményekkel sújtja világunkat, akként mint a világ javítása iránti felelősségtudat nyomasztó hiánya. Senki sem javítja meg azt, ami velünk született kötelességünk. Hisz ezért születtünk! Az egyik legsúlyosabb téveszme, ami feltehetően a gondolkodás elhanyagolása folytán, hogy a világ javítása mindig „más” dolga, nem a mienk. „Majd a hivatal, majd a vezető, majd a „Rendszer”..

Rossz a rendszer! Miért? Mert mi nem vagyunk elég jók. Nem gondolom, hogy a hamis, hazug, megvetendő vezetőink elszégyellnék magukat, ha mindannyian önmagunk tökéletesítésén fáradoznánk, de hogy létük, fontosságuk, hitelük rohamosan devalválódna, az bizonyos. Nem kritizálni kell hát a vezetőket, hanem bemutatni, hogy tudunk jobbak lenni! A jóság ereje ellenállhatatlan. És ez nem hit kérdése. Könnyű kijelenteni azt a sztereotípiát, hogy „Fejétől bűzlik a hal”. Mármint hogy mi azért vagyunk rosszak, mert vezetőink a Felső tízezer nagyon rossz..

Hamvas gondolatait idézve, ha valaki a jóvá válásra azt mondaná: „Ez olyan nehéz! Sőt szinte lehetetlen..” Hamvas is úgy gondolta, hogy igazán csak a nehéz dolgokba érdemes belevágni. A mai világ sok nyavalyája mellett a kényelmesség, a „Rendszer” egyik „szerszáma” a mi tönkretételünkre. Ne hagyjuk, hogy rajtunk elhatalmasodjon! Egyik oka vezetőink alkalmatlanságának, hogy hagyjuk őket alkalmatlankodni.. A lepel nem csak saját súlyától hullhat le…

Pusztító liberalizmus

Pusztító liberalizmus

Manapság szokás azt hinni, hogy kétfajta nézőpont létezik. Az egyik a kényszerek rendje, a másik a felhőtlen szabadság. Az ember elkötelezi magát egyik vagy másik mellett, és megnyugszik abban, hogy jó úton jár. A két hitrendszer ellentétesnek gondolja magát a másikkal, és azt mondja, hogy az a rossz. Mi van, ha mindketten tévednek?

Nem a kályhánál kezdjük, hanem annál sokkal távolabbi pontból. Amikor még az ember ki volt szolgáltatva az elemeknek. Ez volt az az idő, mikor még egy hit volt: a túlélés.

A kezdet kezdete az ember eszmélése önmagára. Hogy ez milyen elemi erőként ragadta meg az emberi lényt, ma már elképzelni is lehetetlen. Mégis meg kell próbálnunk. Ez volt az a pillanat, amit „felemelkedésként” szeretünk jellemezni. Ekkor ébredt rá, hogy valami más, mint az őt körülvevő világ. Elkezdte kiaknázni a feltáruló lehetőségeket.

Szabad volt akkor az ember? – korántsem. Legfeljebb elkezdett ébredezni, tudatosulni. A korábbi életérzés a rettegés volt, mint minden más lény esetében. A felismerés, hogy képes a rettegésen túli világot megismerni, mámoros érzés lehetett számára. Ne higgyük, hogy ez az átalakulás egy csapásra történt. Közben évezredek peregtek le, korszakok épültek egymásra. A mai kor embere természetesnek veszi, hogy autó áll a garázsban, hogy központi fűtés, vagy klímaberendezés nyújtja a legkedvezőbb létkörülményeket. Ezt a helyzetet nem lehet összehasonlítani a tudatát épp csak hogy felfedező emberi, vagy félig emberi lény által átélt viszonyokkal. Nem voltak törvények. Annak, hogy korlátai lennének saját akaratának és azt ő maga a többi emberrel közösen alakítja ki, semmilyen elhatározott kerete nem volt. Nem lehetett. Volt tehát az erősebb joga a biztosabb vacokhoz; a szaporodásra érett nőstények száma döntött a ranglétra szintjéről. A természet, ami akkoriban alig engedett teret ennek a fura lénynek, akik valaha voltunk, nem hordozta az ölében az embert. Kész csoda, hogy egyáltalán fennmaradt. Mi, tudatos, „modern” emberek talán megvetjük ősünket, a primitív , kovát pattintgató szőrös, makogó lényt. Képzeletünk a számítógépes játékok szintjén, nem játszik azzal a gondolattal, milyen is lehetett embernek lenni a vulkánok, földrengések kiszámíthatatlan világában. Minden lény reá pályázott. Rejtőzködni, életben maradni csakis úgy lehetett, ha ő is ezt tette, tehát az ölés mesterévé kellett válnia. Mi lehetett, ami ráébresztette arra, hogy ne az összes élőt ölje meg, hanem elégedjen meg azzal, ami saját életét fenntartja a holnapig?

Ez volt talán a legfontosabb időszak, mert arra is ráébredt a korai ember, hogy van holnap, és akkor is kell enni valamit. Mi az oka annak, hogy ez a minket valóban emberré tevő felismerés, a belátás kezd kiveszni az emberiség tudatából? – A kényelem. Saját rendszerünkben való hamis biztonság.

Minden jövővel foglalkozó képzelgés kaotikus világot vizionál. Abban a nem is olyan távoli világban az egyetlen lehetőség a technológia alapján fennmaradni. Győzni, másokat kihasználni, legalábbis az Univerzum erőit felszabadítani. Egyetlen cél van csak: uralkodni.

Hogyan lehetséges, hogy a Föld kezdete óta vannak lények, amik gyűjtögetnek és a megszerzett javakat raktározzák, hogy biztosítsák maguknak és fajuknak a fennmaradást, és vannak olyan lények, melyek arra szakosodtak, hogy ezt az élelmet, vagy a legfontosabbat, az életet elvegyék másoktól? Ez a normális – mondják.

Elmondhatjuk tehát, hogy mi mások vagyunk, mint a Föld többi lakója, és nekünk nem szükséges már gondolni a holnapra; rakosgatni, körültekinteni, élő környezetet fenntartani? Elegendő bekapcsolni, vagy már az sem kell, csak gondolni arra, mit szeretnénk, és varázsütésre, a gondolatnál sebesebben valósággá lesz. Mindig erre vágytunk: csodákat tenni. Van még tovább is, vagy itt van már a Kánaán? Sokan biztosak ebben: nincs korlátja akaratunknak. Miénk az egész feltárható Univerzum.. Vagy jön a Csillagok háborúja? Az Armageddon? A szó jelentését fürkészve rábukkanunk két fogalomra: jó és rossz.

A jó vajon melyik a két attitűd közül? A gyűjtögető, vagy a rabló, uralkodó? Az erő a jó, vagy a szelíd, dolgos vigyázó (h)angya(l)?

Akarunk békességet, vagy lételemünk a harc. A triádok. A harmadik út. Bűnből élni.

Ez a „megoldás” a túlnépesedésre? Törvények nélkül, állandó veszélyben, másokat veszélyeztetve? Izgalom, túlélés. Nincs idő nemzésre. Az „igazi” élet? Borzongani, az életet semmibe venni, mint az az évmilliók távolából nekünk üzenő, a legmagasabb hegyről körültekintő, dárdát rázó ős?

De sétáljunk le arról a képzeletbeli hegyről a mai valóságra. Vajon azok, akik magukat a szabadság védelmezőinek vallják, mennyiben különböznek a törzsi alapon szerveződő uralmi rendszerektől?

Ez a két út van csak? Hiszen mindkét elvrendszer csak abból tud fennmaradni, hogy a másik létezik. Ezt a két elvet: szabadság, döntésünk felelősségének másra hárítása, vagy erős összetartás, mások kirekesztése, vasfegyelem… össze kéne egyeztetni? Megkíséreljük elképzelni, hogy egyik sem az, aminek mondja magát? Hogy mindkettő csak játssza a maga játékát, mert elképzelése sincs arról, mit lehetne másként? Vajon létezhet valaki, aki tudja ezt?

Nos, az a felismerés segít ebben, ha rájövünk, manapság mindenki liberális. Egymás között. Miért van az, hogy kisgyermek korunkban minden, ami körülöttünk van olyan óriási, és mire felnövünk megértjük azt, hogy minden sokkal kisebb; a többi ember sem jobb nálunk? Ez volna a bölcsesség kora? Vajon tanítható a bölcsesség egy gyermeknek? Persze. Menjen a gyerek bölcsésznek. Nahát, ez jelenti a bölcsesség legjavát! Elhinni, hogy az iskola tesz bölccsé. A Rendszer fenntartása fontosabb az egyén fenntartásánál? De van fontosabb, ami szóba sem jön egy bölcsésznél… – csodálkoznék, ha igen: a körülöttünk még élő, vagy alig élő természet? Vagy inkább „ál természet”? „Látványtermészet”? Virtuális természet? Leütök egy hangot a félévszázados pianínón, és leütök egyet a legfejlettebb technika által varázsolt billentyűzeten.. Ugyanaz a rezgésszám. Garantált, digitalizált, kalibrált – degenerált.

Mit ér hát az a világ, ami csak ennyit tud felmutatni? Még van, aki tudja a különbséget. Felismeri mi a való, és mi a hamis. A valóság, sem nem tiszta, sem nem szennyes. A valóságos világokban mindennek helye van. Használója, fenntartója, őrzője. Törvényei. A valóságos világban lehet élni, de csak felelősen. Nincs uralkodó és szolga. Csak az élet, amit szolgálunk. Mindannyian.