Könyvek

 

Elhatároztam, hogy közzéteszek pár részletet az eddig elkészült, vagy készülő könyveimből.

Könyv

 Fogadják őket szeretettel!

 

Kövi Gábor

 

 

 Kövi Gábor

A

 Kapcsolatok

könyve

 2009

 

  Mottó:

Az a világ, mely tagadásra épül,

halálra van ítélve.

 Kapcsolatok könyve

 

 

Első lépések

 

Egy szép májusi hajnalon, szokásomhoz híven, következő feladatomon elmélkedtem.

Valahogyan… ráeszméltem egy csomópontjára mai világunk gondolkodásának, viselkedésének. Egyúttal, mint annyiszor, a visszásságok leleplezésének egyik kulcsát is felleltem; életünk, lelki állapotunk jobbítására is ráébredtem.

 Ahogyan egyre mélyebbre ások saját személyiségemben, korábban azzal a szándékkal, hogy megkeressem az okát sikertelenségeimnek, egyre jobban rájövök arra, nem is bennem van a hiba, hanem a Rendszerben.

Gondolkodásunk rendszere valahol félresiklott. Az okok nyilvánvalóak, első helyen a félelem, mely az esetleges támadások elhárítására erős védekező mechanizmusokat épített ki. Utalva korábbi könyvemre, A Folyamatok Tudatára, ahol az ismétlések, vagyis a szokások másolására helyeztem a hangsúlyt, legalább is, ennek egyoldalúságát boncolgattam, jelen írásomban azt fogom kifejteni, hogyan emelkedhet szellemünk csupán azáltal, hogy megtanulunk együttműködni, a konfrontációk helyett.

C. G. Jung példaképem abban a tekintetben, milyen kíméletlen alapossággal tárta fel saját lelkének negatív oldalait. Rögtön megláttam ebben azt a nagyszerű gondolatot, amely választ adhat arra, miért is kerültek el engem a sikerek?

Éppen azért, amiért feleségem, és mások is annyit ostoroztak. Talán nem lehet véletlen, hogy ennek ellenére továbbra sem törekedtem arra, hogy én is a siker, mások által begyakorolt elérési módját válasszam. Most pedig, kimondom: értem végre, miért is születik elmémben annyi ötlet, és miért tűnik kevésnek a befejezett, kerek egész alkotás ezek közül.

Éppen azért, mert az ötleteket nem személyes sikereim zálogának tekintem, hanem olyan kincsnek, amelyeket az utánam következők fognak értékelni, és befejezni. Mivel manapság mindenki személyes sikerekre törekszik, és ebből próbál hatalmat, gazdagságot, előnyöket kovácsolni, ez is lehet az egyik ok, amiért annyi depressziós, lelkileg sérült, és annyi feszült, de úgynevezett sikeres ember van a világon. Lehet, hogy nem is a siker az egyedüli módja az üdvözülésnek? Lehet, hogy tudat alatt, jobban örülnék mások sikereinek, mint a sajátomnak? Lehet, hogy félnék is sikeres ember lenni? Lehet, hogy attól félek, talán én sem tudnék mit kezdeni ezekkel a sikerekkel, és kénytelen volnék feladni szelíd, kapcsolatokra törekvő viselkedésemet? Lehet, hogy nem is az a valódi siker, ha valakit megelőzünk, hanem az, ha magunk után húzzuk, mikor lemarad?

Ennek megértésében fogunk együtt munkálkodni e könyvnek lapjain…

 Bevezetés /2011/

 Manapság minden kapcsolat válságát szenvedjük. Ez nem tartható már tovább, ezért minden erőnkkel azon kell fáradoznunk, hogy változtassunk a helyzeten. A korábbi folyamatok az emberek elkülönüléséhez, és ebből eredően önzéshez, depresszióhoz, előítéletekhez, és óhatatlanul előbb-utóbb konfrontációkhoz vezetnek. Önmagában ez a végkifejlet is a kapcsolatteremtés egyik, bár beteges módja, mivel a magány és az elszigeteltség így próbál közölni velünk valamit. Ha nem vagyunk tisztában az első kapcsolatteremtés, és kapcsolatépítés módjaival, szabályaival, esetleg csak a buktatóival, akkor talán egész életünkre árthatunk magunknak, családunknak, nemzetünknek, és az egész Földbolygónak.

 A kapcsolat elsődleges célja mindig az információ átadása, és cseréje. Éppen ez a cél az, ami hiányt szenved akkor, ha az információk nehezen, nem valóságosan, és nem őszintén áramolnak. Ma láthatóan az információk kereskedés, manipuláció, gonosz szándék áldozatául esnek, és nem tölthetik be eredeti funkciójukat, az emberek és az Univerzum közötti akadálytalan áramlás általi szellemi felemelkedést. Ezért a ma embere hanyag önmagára, mert tudatlan magáról, tehát önmagával való kapcsolata az első láncszem, melyet össze kell kötni a többivel. Önmagunkkal szembeni őszinteségünk elvezet minket a világgal való kapcsolódáshoz és, mikor ez a kör bezárul, az összes ember és az összes földi lény élő kapcsolatot tud majd kialakítani az Univerzum minden részével, élő és (ma még) élettelennek hitt elemével is.

 

A tudás felé való nyitás tehát első lépés a kapcsolatok új világa felé. Igen elementáris és katarzis erejű megtapasztalások várhatók, mikor az ember teljes bezártságából egyre jobban a teljes őszinte kitárulkozásig, vagyis az önkifejezés, önmegvalósítás egyetlen lehetséges és üdvös irányába indul. Sokan vélik úgy, hogy a tudás egyetlen forrása a Rendszer, és az általa nyújtott ismeretek révén juthatunk minden olyan fontos információ birtokába, mely minket elvezet életünk, anyagi jólétünk, biztonságunk és boldogságunk felé. Jóllehet, hogy ezek a célok anyagi szinten megvalósulnak, mégsem válunk boldoggá, pedig minden általunk eddig ismert lépcsőfokot maradéktalanul, sőt túlteljesítve meghaladtunk. Ott állunk jó egzisztenciával, nagy családdal, sikeres életpályával, és nem leljük a boldogság forrását mégsem. Ha ekkor egy utolsó kísérletet teszünk az önmagunkkal való őszinte szembenézésre, összeomolhatunk, hiszen végigtekintve életünk állomásain, rendre megalkuvásokkal, korábbi nemes elvekkel való szakításokkal, néha becstelen döntésekkel, másoknak való károkozással, betegségekkel, balesetekkel, sőt, esetleg valódi bűnök elkövetésével kellett élnünk ahhoz, hogy mindezt a „nagyszerű sikert” elérjük. Lehet ugyan, hogy moralizálásnak tűnik ez az eszmefuttatás, mikor csak egy egyszerű kapcsolat téma megtárgyalásával kellene foglalkoznom, azonban őszinteség nélkül a kapcsolat már öncélúvá, egyoldalúvá, visszaélések elkövetésének színterévé válhat. Nem véletlen az, hogy sokan ódzkodnak önmaguk kiadásától, és a másokhoz való őszinteségtől. Pedig, ha valóban tudni akarunk az összes számunkra elérhető, létfontosságú információról, akkor vállalnunk kell némi kockázatot.

A tudás valódiságát azért is olyan nehéz ellenőriznünk, mert a mai gyakorlat szerint mindenkiről feltételeznünk kell a rossz szándékot, hogy megvédhessük magunkat a támadásoktól. Ez az alapállás próbálja indokolni a fegyverkezést és a háborúskodást, ami ugyebár fegyverek nélkül nem érné el a kívánt hatást, az „ellenség” teljes és végleges megsemmisítését. Így azután az információ nagy kincs, különösen akkor, ha mi vagyunk azok, akik másokkal szemben gonosz szándékunkat leplezni akarjuk. A szándék még lehet titokban, de a szándék utáni lépéseink már nagyon értékesek lehetnek potenciális ellenségeink számára. Mégpedig egy ilyen beállítódás értelmében mindenki rossz és ennél fogva mindenki potenciális ellenség, vagy legalább is versenytárs, ami az ellenség kifejezés egy szalonképesebb változata. A lényeges információk tehát nem jutnak el akadálytalanul mindenkihez. Ezért volt szükség a világhálóra, de egyúttal éppen ez az a platform, ami a legjobban ki van téve az információk érdekből történő torzításának, megfordításának, vagy olyan információk közzétételének, melyek meg nem történt eseményeket próbálnak valóságosnak beállítani. Ez a hamis információ oly módon alakítaná az érdekelt által a körülményeket, ahogyan a kiagyalójuknak kedvező. Ily módon továbbra is sötétben tapogatózunk, és csak magunkra számíthatunk. Visszatértünk hát a dzsungelba, és mérgezett nyilaink (hamis, hazug információink) birtokában folytatjuk gerillaharcunkat a fennmaradásért. Így azonban nem érhetjük el az oly nagyon áhított boldogságot és lelkiismeretünket, mely mindenkit elér előbb-utóbb, csak egyre terheljük olyan tettekkel, melyeket szívünk szerint meg se tettünk volna, és ezért mardos minket az önvád életünk sanyarú végéig. A kellemetlen „eredmény”, ami tulajdonképpen ezt az ordas Rendszert fenntartja és mozgatja, teljes tudatlanságunk a legfontosabb, velünk kapcsolatos tudás felől. Erről Hamvas Béla könyvein keresztül sokat olvashatunk. A boldogság, tehát egyfajta különleges megközelítésben a számunkra elérhető összes tudás életünk során való felfedezése, megtartása és nem utolsó sorban, átadása. A tudás alatt sokan, csupán a megtapasztalást értik. Ezért törekednek arra, hogy saját szemükkel lássák mindazt a jelenkori szörnyűséget, borzalmat, és átéljék mindazt a veszélyt, amit a „jótékony” civilizáció védelmében soha nem élhetnének át. Ők ugyan ezt tudásként raktározzák el elméjükben, azonban a valóságos alapmotivációk nélküli tapasztalás semmilyen haszonnal nem jár, viszont a veszélyei gyakran jóval túlmutatnak azok hasznán.

Jelen témánk nem foglalkozik a tudás valós és hamis voltának ismertetésével és a tudás megszerzésének legközvetlenebb módozataival, csupán arra szorítkozhatunk, hogy rámutassunk: a közlés mindig olyan tudást tartalmazó információ átadása és cseréje, melyről gyakran magunk sem tudunk. Éppen azért, mert életünk kezdetétől fogva nem tanultuk meg a valódit a hamistól megkülönböztetni. Azonban a bennünk levő „tiszta tudat” arra késztet minket, hogy minél több emberrel, helyszínnel, tárggyal kapcsolatba kerüljünk, hogy „ő” ezáltal minket megfelelően tudjon „segíteni, és védeni”, anélkül, hogy mi létezéséről tudnánk.

Az egyes megvalósult kapcsolatok tanulságainak levonása utólag mindig elképesztő felfedezésekre vezethet, még akkor is, ha a kapcsolat általunk vélt oka, motivációja a szex volt…

Mi tehát az elsődleges kapcsolat?

A tudáshoz vezető út, az agysejtjeink kapcsolódásain vezet keresztül. Az egysíkú, automatizmusokra épülő gondolkodás, vagy inkább nemgondolkodás, az a métely, ami végül lealacsonyítja az emberi szellemet. Ezt szolgálják az „ártatlannak” kikiáltott marihuána, és az un. „partydrogok” naponta változó összetételű tudatpusztítói, és a bulvárlapok egyre alantasabb stílusa és témái. Sikerült az elektronikai „kütyük” révén teljesen kimosni a fiatal generáció agyát, és ez már a 40 évesek korosztályáig terjed. Talán bennük még maradt annyi tudatosság, hogy vissza tudnak fordulni, de szinte mindenhonnan csak a primitív, főleg pénz, szex és élvezetközpontú szellemiség árad feléjük. Minden úgy van megalkotva, hogy ebbe az irányba hajtson mindenkit.

Ha valaki ezeket a sorokat olvassa, arra gondolhat, hogy „Ez az ember minek foglalkozik ilyen elavult, ostoba dolgokkal, amikor annyi jó és gazdag élmény van a világon, mért nem azt élvezi, amíg még lehet”? Igen. Az ő szemükben csak ezért érdemes élni. Mindenütt háborúk (ami igen jól jön a tudat-manipulátoroknak, mivel ők maguk tervezték ezeket a konfliktusokat), ez a válsághangulat még lejjebb szorítja a tudatosságot: a rémület, menekülés, és a mások elleni agresszió irányába. Már csak ez motivál mindenkit. Senki sem törődik azzal, mit eszik, mit lehetne gondolni és tenni a negatív tendenciák megfordítására. Ezt a világvége hangulatot azután a különféle rendű és rangú és önmagát megmentőnek feltüntető hiéna használja ki. De ha jó mélyre ásunk, megtaláljuk a kapcsolatot a legfelsőbb, leggazdagabb körökhöz vezető szálait, mindezeknek a látszólag egymás ellen, egymástól függetlenül működő szerveződéseknek. Azt már a Folyamatok Tudata írása közben megértettem, hogy a minden mindennel összefügg szlogenje nem egyszerű köznapi praktika, hanem az az egy pontba vezető hálózat módszere, ami azt akarja, hogy minden vele függjön össze. Ebből az emberek csak annyit sejtenek meg, hogy ne is gondoljunk bele, mi történik velünk és miért nincs időnk magunkra, családunkra, természeti környezetünkre, hanem megadóan sodródjunk a tömeggel, hiszen úgysem tehetünk sorsunk ellen semmit.

Éppen, hogy ennek az alapvető igazságnak – a Hatalom ellenünk használt fegyverének – segítségével érthetjük meg azt, hogy igenis van kiút ebből a spirálból: önmagunk és családtagjaink szellemi-testi és lelki egészségének helyreállítása, ami tudatunk tisztulásához és életünk értelmének megleléséhez vezethet. Ebben központi szerepet tölt be az önmegvalósítás, ám nem a tudatunkba beültetett eszmék és szempontok szerint, hanem a mindenkiben szunnyadó jóakarat égisze alatt. Szépet, jót, tartalmasat, felemelőt alkotni. Elsősorban azt, ami a család egymás közti kapcsolatát erősíti, miután testünkkel, elménkkel és élettervünkkel nagy vonalakban megismerkedtünk, és miután a fizikai létünk aktív, nem kényelemre törekvő fenntartásában egységesek leszünk. Választanunk kell olyan alternatívák között, melyek nemcsak minket, hanem a többi embert és a természetet is egyaránt éltetik és fenntartják. A pazarlás és az ártás legenyhébb formáiban is következeteseknek kell lennünk, hiszen, most már nem a Rendszer éltetéséről, hanem az emberiség értékes képességinek kiaknázásáról van szó. A szigorúság liberális eszmerendszerekben negatívnak kikiáltott alapelve, nem holmi vallásos rögeszmékhez való ragaszkodás miatt szükséges, hanem azért, hogy végre olyan törvényeket ismerjünk és alkossunk meg, melyek rólunk szólnak és értünk, és a teljes világegyetemért születnek.

 *

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.