2021. december hónap bejegyzései

Emberfia

Emberfia

Megint karácsony. Még.. Mit mondhatnék, ami egy kis energiát ad a léleknek, amitől fölé emelkedik a rengeteg bajnak..? Az foglalkoztat mostanában, miért nem értékeljük jobban magunkat. Az életünket. Az ÉLETET. A „mi” alatt azt a sok embert értem, akik nem tanulták meg szeretni önmagukat.. Vagyis az életüket. Mit is jelent ez? Miért most?

A karácsony – félve írom le ezt a szót. Sokatmondó.. Nekem édesanyámat juttatja eszembe. A készülődést, ami nem elsősorban az ajándékokról szólt, hiszen volt olyan karácsonyunk ’56-ban, hogy a szaloncukrot magunk készítettük pirított kristálycukorból.. Sztaniolpapírt apám adott hozzá a kondenzátoraiból… Nem voltak soha luxus ajándékaink, de szinte mindegyiket fel tudom idézni, mert az ünnepet jelenti, a családunk békéjét, s a gyerekkoromat..

Miért tartom én olyan sokra az egészséget, a testünk-lelkünk egészségét? Mert ezt kaptam feladatul sokszor. Legelőször születésem pillanatában, azután szüleim óvó figyelmeztetéseiben, melyekkel a bajokat akarták tőlünk távol tartani. Legfontosabb mondatuk búcsúzáskor: „Légy jó!” ez megmaradt bennem és gyakran mondom én is ugyanezt.

Mit is jelent ez a rövidke mondat?

Hogyan tudunk ebben a „nem jó” világban jók lenni? Ki a kívánság célpontja? Én az elem, aki szolgálom a Rendszert; én a pozíció, a megnevezés, az adat..? Ki vagyok én?

Ez a születésem pillanatában még csak a reménység volt, mára lassan emlék lett, aki vagyok, vagy aki lehettem volna… Úgy adom át tapasztalataimat, mint jeles „önismereti szakértő”.

Manapság ilyet mondani magunkról, durva szidalmakat vonz: „Mit képzel ez magáról? Még, hogy szakértő?” Ezek a titulusok tárgyilagos kijelentések arról, ki mennyire tudatos, mennyire ismeri önmagát, és mennyire képes ezt továbbadni.. Az iménti kedveskedő felszólítás, azért már mond valamit erről. Nincs más dolgunk, mint jónak lenni. Ha hivatalként soroljuk be magunkat, akkor a „jellemvédő-javító” szolgálatnak dolgozom. Már nem is szabadkozom, mert képtelenség kiszűrni azokat a szidalmakat, amelyeket okkal-ok nélkül manapság hozzávágnak bárkihez, aki kinyitja a száját, vagy véleményt fogalmaz meg. Egyik uralkodó sztereotípia, hogy „A jó fogalma meghatározhatatlan..” Nos, erről már sokat írtam, és nem is ezt hoztam a fenyőfa alá. Hiszen, ha valamilyen jelképes fa áll majd szentestén – amivel megint nem akarok senkit megsérteni, aki hite szerint, nem az van, nem úgy van és nem akkor van.. Mindenki jó szokását hitét tisztelem, ha azzal nem árt senkinek.. Még önmagának sem..

Miért fontos jónak lenni? Mi az, hogy „Én jó vagyok?”

A fő feladatunk, hogy fejlesszük azt a jót, amit kaptunk szüleinktől, és a kapott kevésbé jón, vagy a gyengeségeinken pedig javítanunk kötelesség, okkal kaptuk. Szándék is kell hozzá. A jó egyszerű megfogalmazása több rétegű: jónak lenni szüleink emléke kedvéért; jónak lenni ismerőseink kedvéért, csak el ne felejtsük, hogyha az az óriási szerencsén van, hogy családot is kaptunk a sorstól, az ők érdekében is jók kell, hogy legyünk.

Mikor mondjuk azt, hogy jók vagyunk?

A szokványos kérdés, ha találkozunk: „Hogy vagy?” Vagy más körben: „Hogy megy (a sorod, mit csinálsz)? Ez már a külvilágban betöltött nexus, a viszonyrendszer, vagy az átfogó nevén Rendszer. Ami a jelenkorunk vegyes kritikai meghatározása is arra, amit nem szeretünk, és másként szeretnénk ha volna.. Még mindig maradjunk önmagunk szereteténél, a Rendszerrel összefüggésben.

Mit emlegetünk nap mint nap? „Szeretlek”.. Úgy vélem ez a kifejezés üres hüvely, amiből hiányzik a lényeg. Hogy szeressünk, felelősséget kellett tanulnunk. Nálam a szeretet egyenlő a felelősséggel. Amiben a hétköznapi figyelmesség és az önmagunk iránti felelősség is benne foglaltatik. Talán a legfontosabb rész, hogy kinek-minek engedjük át az önmagunk iránti felelősséget. Itt lép be ezen fogalmunk mögöttes jelentése. Felelősség, vagyis felelés, hogy jól bánunk-e valamivel. Kinek felelünk? A felsoroltakon kívül annak, aki, vagy ami közvetlenül létrehozott minket.. Akinek az Isten, vagy természet, vagy evolúció, másnak a Rendszer, a lombik, a pénz, a hirtelen támadt érdek, ami mindezekkel is össze függhet. Lényeg, hogy „valaki” legyen, akire gondolhatunk, és aki figyelve is jónak akar minket látni. Hogy a gondolat, vagy tett jót szült: minket.. De lehet ezt egyszerűen az ÉLET szentségére is testálni. Az életnek felelünk önmagunk megbecsülésének forrásaként. A Nagy Életisten, aki a Világmindenség középpontja; a Legfőbb jó iránymutatója.. Nem az irgalmas, a megbocsátó, a büntető, a szétválasztó, aki a jóságot kimondja, hanem az a titkos hely, ahonnan jövünk és ahova visszatérünk. Kell, hogy magasan értékelünk azt a kivételes szerencsét, hogy élünk! Ezt kell szolgálnunk! Minden körülmények között első helyen az élet kell, hogy álljon! Ez pedig nem azonos az önzéssel, ami a jólét, a gazdagság és az önérdek, mások feletti hatalomnak a gonosz kiélését jelenti. Az „önszeretet” a jó érdekében folytatott szüntelen törekvés önmagunk feljebb emelésére.

Ilyenkor – pláne egy un. „öregembertől” – olyan szemtelenségnek hathat, hogy „könnyű így beszélni, hiszen ő már megélte ezt a kort.. Szememben a kor nem számít. Az „életünk végéig” mondat szó szerint az utolsó lélegzetvételig tartó törvényt jelenti. „Szünet nélkül”! Nincs olyan lehetőség, hogy „Csak most az egyszer szabadjon kihagyni a jobbítás törekvését!” Legalább a lelkiismeret vonalán kell fegyelmezni magunkat..

Mit is mondtak a régiek, ha a fiaikat, vagy a fiatalokat akarták legfontosabb feladatukra figyelmeztetni? „Becsüld meg magad!” A becstelenség könnyű élet. A becsület azonos a jó fogalmával, és a szeretettel. Ha körülnézünk, ez a két fogalom igen árva, mert nem sokan vállalják magukra ezeket a terheket.., pedig a „könnyű álom” és a „békés lezárás”, csak akkor lehet részünk, ha becsületesen élünk és semmiben sem teszünk engedményeket a jólét, a kényelem és a züllés, csalogató bűn számára. Persze, világunk fogalmai már moslékká válnak a közhangulatban, mely a züllést helyezi az első helyre, bármi is legyen a választásunk. Értékrendünk oda mutat, ahol a züllés megjelenik.. Ennek a szónak, fogalomnak már a mindennapi megszokás ad jogalapot. Kritizálni semmit sem szabad. Sem a viselkedést, de legfőképpen a Rendszert. Sokfelé a világban a főbenjáró bűnök körébe tartozik, ha valaki „nem fogad szót”; nem engedelmeskedik a Rendszernek.

Most itt gondolok főleg az önmagunkról való hiteles gondoskodásra, ami a „jóság” alapja is. Oka pedig, hogy a testi-leli egészség elhanyagolása másoknak kárt, veszélyt okoz. Ezt a szóhasználatot a mai züllött világban felhasználják azok ellen, akik tudják, mit jelent az önmaguk iránti felelős gondoskodás.

Mi a hiteles gondoskodás önmagunkról?

Vannak információink erről?

Nehéz ezt megválaszolni akkor, mikor a Rendszer külön szervezeteket fizet az élettudás megzavarására, és ennek a feladatnak a személyektől való elragadására. Közelebbről a most tomboló…. Nos, tudják, mire gondolok.. Voltak idők, mikor a Rendszer kritikája börtönt jelentett és csak halkan lehetett beszélni még a bátrakról is, akik szembe mertek szállni az önkénnyel.. Ma viszont az információk kavalkádja „megoldja” ezt. Maguk az ismerősök-rokonok azok, akik elvágják a tudáshoz vezető utat a támadásaikkal, vagy éppen a megvetésükkel. „Senki sem érthet önmagához!” „Ez-vagy az az intézmény, erre van szakosodva”..

Kijelentem, hogy megfelelő tapasztalat birtokában bárki az intézmények fölé magasodhat!

Ám, a megfigyelés azt látszik alátámasztani, hogy az intézmények sehogyan sem akarják a tapasztalatot, a józan észt figyelembe venni. Viszi őket az ár – a szennyes ár – a hátán, és közben senkire, semmire nincsenek tekintettel. Kimondhatjuk, hogy a Rendszerek nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki magukról! Ha semmi más nem mutatja, hogy a civilizáció kezdetektől fogva rossz irányba tart, vagyis, már alapjaiban is emberellenes, akkor ez minden bizonyítást kielégít. Tudatlan, felelőtlen, tiszteletlen, arcátlan, gonosz. Hogy csak a „legenyhébbeket” használjam az elítélő jelzők közül. Az egészség, mint megtanítható, megtanulható tudomány, privilegizált, gazdasági-hatalmi úton prostituálódott egyes lobbik által. Tönkre téve azokat, akiktől még tanulhatnak, olyan ismeretek elől való teljes elzárkózásukkal, melyek az egész bolygót Édenné tehetnék. Visszaélve hatalmával, összeesküdve a „tudomány és technika-technológia” pénzérdekeltségű köreivel, az illetéktelen bűnbanda a gyakorlatban kénye-kedve szerint játszadozik az emberi lény egészségével; kötelező életgondoskodásának megakadályozásával. Egyáltalán nem adja meg mindenkinek a lehetőséget arra, hogy a legmagasabb szinten művelhesse az élet művészetét.

Pár szót megérdemel ez a kinyilatkoztatás. Hamvas Béla volt, aki meghatározta a „élet és a lét” közti éles választóvonal jelentését. Egyszerűen: az élet az, amit a Rendszer alkalmaz az emberek minden percének leszabályozásával, a „létkorrupció” sulykolásával.

A lét pedig az a szent hely ahol békében, bölcsességben, jóságban élhetünk. Amire mindenki születik. Akik lehetnénk a Rendszer, vagyis a civilizációs káosz imádata helyett. A valódi tudás által egy hiteles, becsületes, fenntartható (…) érdemes, értelmes élet élhető, amiből hiányzik mindaz, amire a rendszer létrejött: az ármány, a gonoszság, a betegség, a kényelem, a gazdagság, a legfőbb hivatkozási alap; és a szeretetnek nincsen külön szava, hiszen az élet mindenki számára ugyanazt jelenti. Nem részletezem külön azokat a jelzőket, melyekkel a tényleges, tiszta emberi életet becsmérlik. Életem 74 és fél évében ezt a tisztaságot és ártatlanságot kerestem, követtem, építgettem magamban, ahova el is értem. Tudom, hogy ez nem a vég, hanem a cél, ahol minden jó adva van.

Az ajándékom mindenkinek, hogy az életet nem a hossza, hanem a jóhoz való viszonya minősíti. Ugyanakkor ne tekintsék az idős kort valamilyen rémnek, ahol majd szenvedés, betegség, hosszú agónia vár mindenkire, hanem inkább eredménynek, a bölcsesség kincsének vagy jutalomnak, de egyúttal a cél megacélozásának, megedzésének is, mutatva a még fiatalabb nemzedéknek, hogy az élet nem a tobzódást, az élvezetek halmozását, a falást és a nemtelen promiszkuitást a hedonizmust jelenti. Egyúttal, nem is az önmegtartóztató nyomorúságos vegetálást, aszkézist, hanem a jóban való lubickolást. Ha hiszik, ha nem.. A receptek közkézen forognak. Mindent tudhatnak, ha akarnak. Itt az utolsó ez évi lehetőség az ebben való megmerítkezésre! Emberfia