2020. március hónap bejegyzései

Vírusgazdaság

Vírusgazdaság

Mondhattam volna szebben is…, Így: Rémhírdetés, Folyamattudatalatti, Karakteröngyilkosság, Pánikrohamosztag – Elmezavarkeltés, hogy csak a hirtelen eszembe ötlőket mondjam. Tetszés szerint behelyettesíthetők. De nem akarom blődlére ereszteni.

Az abszurd nagymesterei sugallták, úgymint Karinthy, Sándor György „humoralista”, Dolák Saly Róbert, és sokan mások… Nevezetesen Sándor György éppen Veszprémben adott elő, sőt a buszon a vasútállomás felé is együtt robogtunk (vagy nem..), mikor az első Magyar Horgászban megjelent, áhítattal megírt cikkem címét „elorozta” (váljék egészségére!).. Nem akarok most „szellemi tulajdon-rongálásért” felelni, de az „applikáció” így hangzott Szerelmem a legyezés – a légy ott… Az eredeti címem, a gondolatjel előtt…

Nos, mikor én az abszurdhoz nyúlok, nagy a baj, és még dühösebb vagyok, mint máskor… Különben meg kenyérre (falra) lehet kenni… Az igazi baj nem a helyzet adta kellemetlenség, pláne dráma, sőt tragédia, hanem az, hogy az ember, úgyis mint emberiség, saját ostobaságáért szenved most… A rengeteg vicces tudatébresztő mellé odabiggyesztem a jelenségek mögöttes értelmezését, még akkor is, ha az értelem más mezben van, ahhoz, hogy értse.. Meztelenül tehát, csak a csupasz valóság.

A főcím azt igyekszik előrejelezni, hogy a gazdaság, és az ő korlátlan fejlődése kapott egy fülest a biológiától, de az is lehet, hogy a „biotechnológiától”.. Most ez jó nekünk? – szokták kérdezni… Vagy igen, vagy nem – szoktam válaszolni. A természet, mint gazdasági modell, hihetetlenül intelligens, megismerhetetlenül bonyolult rendszere és az a „fejlődéssel” ellentétes irányban, és a fokozódó sebességgel satnyuló, a természetből kiszakadt H.S. Ez a két folyamat(tudat) egymásra talál(hatot)t, egy gonosz diverzáns vagy még gonoszabb háttérközpont által. Voltak már pusztító járványok. Hullottak az emberek is – sajnos.. Mégis túlszaporodtunk… Mikor pisztrángot tenyésztettem, kicsinyített modellben figyelhettem meg azt a jelenséget, ami az összezsúfolódott azonos fajú egyedekkel szükségszerűen történik. Első körben a táplálék mesterséges volt (civilizációs étkezés..) A gyorsan növekvő fiatal korú egyedek egyre több ürülékkel (lásd környezetszennyezés, kommunális hulladékok) szennyezték a medencéket. A három negatívum, a nem megfelelő élelem, a szűk hely és a rothadó ürülék megtette a magáét. Kitörtek a járványok.. Az ember (én is) első körben „gyógyszereket” (lásd mérgek) adagoltam a vízhez, ezzel tovább gyengítettem az amúgy is beteg egyedeket. A legerősebbek megmaradtak, sőt megerősödve hatalmas méretűek lettek, mert rákaptak saját fajtársaik gyenge példányaira.. (kannibaliznus). Okulva mindebből, elkezdtem nyers állati belsőséggel etetni (a pisztrángnak természetes, nekünk a zöldség-gyümölcs az) Ettől egészségesebbé lettek, de a fokozódó hulladék tovább fertőzött.. Megértettem, hogy az állatokat nem szabad tenyészteni.. Sajnos az ember által tenyésztett állatok is valami hasonló folyamaton mennek át.. Jobb az „ökologikus” állattartás, (vidéki önellátás) de a „gyógyítás”, a „hozamfokozók” és egyéb hozzáadott anyagok, végül az állatnak, de az őket fogyasztó embereknek is károsak. Ráadásul az ember tudatlanságában saját magát gyengíti ezekkel az „ételekkel”.

De térjünk rá a nagyobbik bajra. Az ember tudatára. Erre vagyunk a legbüszkébbek. „Kiemelkedtünk” az állatvilágból. Eközben a sikereinket saját rátermettségünknek tudtuk be, így egyre dölyfösebbek lettünk. Kezdtük lenézni saját régi társainkat, a természetben élőket.. Ahogyan próbáltunk „többek-jobbak lenni” egyre jobban eltávolodtunk nemcsak a természet egészétől, de saját erősebbik felünktől az alkalmazkodó képességünktől, és természetes gondolkodásunktól. Elkezdtünk helyben járni, és lelkünk-tudatunk helyett a külsőt, a technikát és az egyre zsúfoltabb kolóniákat (városok) fejlesztettük. Úgymond, „önvédelmi” okból. Tulajdonképpen a túl korán felfedezett hatalom és a fokozódó kényelem okán. Elég lett volna a hatalmat az önuralomra, önfegyelemre kiterjeszteni, ehelyett a természetre, és fajtársainkra terjesztettük, terjesztjük ki. Ezzel tudatunk még lejjebb süllyedt. Az ember folyamattudata csupán az ismétlésre korlátozódott, és a legfontosabbat, saját folytonos fejlesztő változtatásunkat elhanyagoltuk. Így az ember tudata beszűkült, és saját (rossz, kóros) folyamatait hagyta tudatán elhatalmasodni. Ez azt eredményezte – ami egyébként az állati folyamattudatokra is érvényes, nem tudatosodott, hogy folyamatban vagyunk. Mintegy saját jellemünk részévé tettük azt amit csináltunk.. Kialakultak a „szakmák”, tudományok. Így pl a közgazdaságtan.. Jelen pillanatban a vírus (biológiai folyamattudat) gazdálkodik helyettünk. Ránk kényszerít olyan tetteket, melyeket különben soha nem tennénk meg. Itt is érdemes megállni és megkérdezni: Jó ez nekünk? Sokan kezdenek rájönni, hogy kijózanítón hat olyan emberek lelkére-tudatára, akik csak a gazdagodással, profitnöveléssel foglalkoztak, mintegy átlényegültek egy olyan intelligenciává, ami a profitot, mint vírust éltette. A párhuzam itt is helytálló: a korlátlan gazdagodást monomániás módon akaró ember nélkül a profit sem létezne. A természetben nincs szemét, nincs kihasználatlan terület, de minden élő együttműködik. Néha még az „ellenségek” is „összedolgoznak”. A jelenlegi egészségügyi vészhelyzethez hasonlóan a természeti katasztrófákban eltűnik a ragadozó és áldozat szembenállása, ennek helyét a primer túlélés veszi át. Ilyen tekintetben a jelen állapotot „kegyelmi állapotnak” is nevezhetjük, mikor folyamattudatainkból képesek vagyunk kitekinteni. Néha azt is észrevesszük, hogy az élet nem a számok közötti latolgatásról, hanem a csendről, madárhangról, tiszta forrásról szól.

Ez az állapot, tényleg egyfajta „megfagyott pillanat”, mikor képtelenek vagyunk folytatni a rosszat, és kapunk egy esélyt arra, hogy mást cselekedjünk.. Innen már érthető, hogy az egyes ember nem lehet gonosz, nem lehet oka annak, ami mindannyiunkkal történik. Maga a rosszul felépített Rendszer az, ami most becsődölt. Egy ember és természetre illeszkedő rendszere soha nem engedne efféle „rendszerhibákat” kialakulni. Azért is „fagyott le” a dinamikus alapokon nyugvó civilizáció, mert nem építette magába az önjavító mechanizmust, amit a természet már kezdettől kitalált és alkalmaz a túlélésben. Az ember rombol, majd épít valamit, de szinte soha nem állít helyre semmit, hanem elhagy, és máshol kezdi elölről. Az utána maradt életellenes dolgokat állítsa helyre más.. Mondjuk a természet.. Nagyon büszkék vagyunk, mikor találunk egy olyan élőlényt (gombát, baktériumot), ami helyettünk eltakarítja a mocskot.. Azért azt senki se gondolja, hogy egy ilyen mesterségesen létrehozott élőlény megmarad az előre megszabott keretek között…

Felfigyeltem egy érdekes jelenségre a vírusjárvány közben: Kezdik azokat hibáztatni, akik nem betegednek meg.. Ők azok, akik terjeszthetik a kórt… Vagyis, akik esetleg velük született ellenállóerejük vagy saját tudásuk, igyekezetük miatt képesek tünetmentesen, kvázi „egészségben” megúszni az egész ügyet. Ebből azután az következik, mintha ők lennének a járvány valódi kiváltói.. Miért nem betegszenek meg úgy, mint bárki más?? Persze ez csak az olyan folyton maguk mögé néző, gyanakvó öregemberek fejében fordul meg…, mint én..(?)

Nos lehetséges tudatosan készülni egy ilyen extrém helyzetre.. Úgy is, hogy elvonul valaki mikor az első vészjelet észreveszi… Aztán soha nem megy oda, ahol sok ember van… De végül – ki tudja – talán ez a vírus más, mint a többi..? Talán a szél elviszi az Óperenciás tengeren túlra, át az üveghegyeken… És még nem is lehet teljesen vicc… De egy városban lehetséges immúnisnak lenni?

Ehhez meg kell ragadni azokat a természetben levő értékeket, amelyek minden helyzetre megadják a megfelelő megoldást.. Ezek a különféle vadnövények.. Szinte mindegyik gyógyír, nem csak élelem.. Azonban a megszokásokkal szakítani kell. Ki kell tekinteni a folyamattudat magas kerítésén túlra.. Nem minden banánízű, de azért vannak ennél finomabb ízek is, még az édességboltba sem kell elmenni értük.

Mi az, amit egy bizonyos kör régóta akar, és most egycsapásra megvalósul..

A teljes körű digitalizáció.. Ezt jelenleg áldásnak, vívmánynak érezzük, holott lehet, hogy ez még a vírusnál is veszélyesebb.. Mióta halljuk, hogy a készpénzt ki kell vonni? Most szinte csak az lesz használható… Jól ellenőrizhető a pénzforgalom, de egyúttal a pénz, mint virtuális eszköz értékbefolyásolása is gyorsan elvégezhető.. Nem kell kilószámra cipelni a devalválódó papírpénzkötegeket… Milyen zseniális is ez a digitalizáció… Aki viszont eddig nem vásárolt olyan „okos”telefont, amivel pénz lehet fogadni-küldeni, az mint használhatatlan elem, kiesik a rendszerből.. Azok viszont, akik önző módon, valami értéktartó dolgot rejtegetnek, hogy azt élelemre, üzemanyagra, vagy más életmentő eszközre, anyagra cseréljék…? Az ajtón kopogtat a Világállam.. 1984.. Még csak nem is riogatás.. Ez lesz a „természetes”..

Bár, az önfenntartó elszigetelődés ki tudja zárni a mesterséges csereeszközt, munkával, tudással.. De erre azt mondják, hogy visszasüllyedünk a középkorba… És ha éppen most zökken a kerék a rendes vágásba??

A városi ember egy más életforma, más viselkedés, igény, ízlés (folyamattudatok) rabja, és alig képes elhagyni a megszokott kényelmet, luxust. Ők a leginkább veszélyeztettek.. Az alkalmazkodóképesség tanulható.. Itt az alkalom.. Lehet, hogy valahol a mély tudat egyik zugában ott rejlik, csak felszínre kell hozni..

Egy technikai lehetőség: nem a feszültséget, hanem az áramerősséget kell növelni!

Gondolkodjunk!

Normakontroll

Normakontroll

Kerestem a régi írásötletek között a címet.. Találtam egyet. Üres lap, középen a szó: Normális..

Mit mondjak? Ma mit jelent? A sűrűsödő napok egyre homályosabb jelentést adnak ennek az idegen hangzású szónak.. Próbálom higgadtan megfogalmazni a gondolataimat, de eléggé nehezemre esik. Az eszesebb embertársaim tudják, miért…

Ha ránézek az utcán, vagy társaságban valakire, szinte ugyanazt látom mindenütt. Az emberek tekintete egy nagy kérdőjellé alakult az utóbbi időkben. Elveszett a középpont.. Jóllehet, sokan úgy válaszolnának a felkiáltásomra, hogy ostobaság. „Nálunk minden rendben.” Mégis irányt veszített világgá válik a környezetünk. Nem csak az emberi… Össze-vissza kapkodás, üres semmitmondás.. Kevés tiszta gondolat, szinte mindig ugyanazoktól. Ez legalább jó, de az ő hangjuk sem, ahogyan az enyém, nem terjed tovább, mint pár kör a vízbe dobott kő körül.. Kis kavicsok vagyunk..

Talán ennyi is elég volna erről, de a nyomás olyan erős, hogy ennél több kell.

Mit értsünk normális alatt?

Akik a médián csüggnek egész nap, azok „egyengondolatokat” öltenek magukra, ezáltal nincs gondjuk azzal, hogy a normalitással mit tegyenek.. Ők maguk lettek a normalitás.. De valahogyan számomra ez nem elég.. Az egymás faggatása, zaklatás… „Ne vájkálj bennem! Ne kóstolgass..!” – és efféle közhely – pláne közhely! fut az ajkakra.. Várom, hogy gondolat is legyen egy beszélgetésben, de éppen az hiányzik, amivel egyáltalán elindulhat a gondolat: az értelem, vagy annak fürkészése.. Ezt tekintik a mai „normális” emberek a beszélgetésnek..

Mire vonatkozik?

Például a szabályszerűségre. Mindenképpen valami olyan rendre, amit mindannyian elegendőnek tartunk ahhoz, hogy saját életünket az emberi és a természeti világhoz igazítsuk. Tehát, ez a középpont, a rend testben, lélekben, külső világunkban és a „teremtett” világban tartja bennünk a „lelket”, hogy mindennapjainkban saját dolgainkat magunk és mások javára tegyük. Már ez a megfogalmazás is egyre kevesebbünkre vonatkozik.. Itt is látszik a rend felbomlása.. Sokunk képtelen tenni valamit önmagáért, és ezzel másokért sem képes tenni. Elveszett a dolgok értelme.. Nem az „öregség” az, ami ezeket a lemondó gondolatokat kihúzza belőlem. Nekem nincs gondom azzal, mit tegyek, inkább azzal van gondom, hogy mire jut idő, kit fogok „ejteni”, mert sok teendőm van.. Azt azonban látom magam körül – közel s távol –, hogy bizony fogyatkozik az öntevékenység, helyette béna bambulás valamilyen villódzó tárgyra.. Nem mondom, hogy mindent erre a „jelenségre” hárítsunk.. Talán, előbb-utóbb kinövi az emberiség ezt is.. Az ember játékossága, talál a monotónia helyett újabb monotóniákat.. Ez is lehet forrása annak a fogyatkozó értelemnek, amit szintén részletesen ki kell tárgyalni, meg is tettem számtalanszor..

Az emberi viselkedésre. Vannak-voltak divatok, melyek globálisan formálták a viselkedést. Ez szinte a követendő minta volt öltözködésre, szóhasználatra, viszonyulásra. Az, amit manapság divatnak, vagy inkább ruházkodásnak nevezünk önmagában jelent viselkedést, tartozást valamihez.. Ez is olyan tényező, ami az emberre jellemző. Az állatvilágban a csordaviselkedést tudnám hozzá rendelni. Viszont ezek a „biológiai halmazok” az etológia tudományával vizsgálandók, és viszonylag nagy szabályszerűségeket mutatnak.. Az állatokat meg lehet ismerni, viselkedésük, speciális jeleik érdekesek, sokatmondók.. Az emberi rasszok, egyes tájak, nyelvek üzenik az idegeneknek sajátságaikat.. Sokan ezért utaznak, vagy inkább utaztak… Manapság az utazás sikk, kötelező, vagyis divat.. Az üres luxus van a középpontban az „ellátás” színvonala, ami itthon a legjobb, leginkább, ha mi látjuk el magunkat.. Azért messzire utazni, szenvedni a hőségtől, hidegtől rovaroktól, betegségektől (!), hogy rosszabbat kapjunk annál, mint itthon… Ostobaság.. „Rövid” átmenet után a jelenlegi tetszhalott állapot újult erővel fog újra hatalmas hömpölygésbe átcsapni, mikor a „szolgáltatók” gyorsan akarják feltölteni a „profit raktáraikat”, és az utazási viszketegségben szenvedők kitódulnak megszokott világukból.. Talán megnézni, milyen szép tiszta lett a természet, mikor még béke volt az olajfák alatt…? De nincs béke.. Sehol sincs. Erre is mondhatjuk, hogy normális? Ezt kell megszokni? A rasszok szándékosan összekeverednek, erre a “minden normalitás etalonja” Amerika a követendő példa… Itt is egy újabb tilalomfa…

Kapcsolatok. Nem csak azt nevezzük kapcsolatnak, ami – tudják – ( You know? – kérem ez sem normális, mert nem magyar szokás folyton bekérdezni: „Tudja?” A kérdés persze feltételezi a partner oldali normalitást, vagyis „közös normalitást..” A kérdés egyrészt idegen gesztusokat töm a magyar közfelfogásba, másrészt erőltetve dönti a beszélgetőtársra saját igazát/normalitását). De ugye, tudják, miről beszélek..

Nos ez lenne a következő: öncenzúra a beteges „pc” követés tünete.. Volt ez már korábban is.. Akkoriban az egyetlen pártot nem szabadott témává tenni, most viszont az ember nemi viselkedését nem lehet beszélgetésbe illeszteni… Az már „szexizmus” vagy tudom is én miféle bűncselekmény, mert a jog az a szinte követhetetlen szövevény, amit illik messziről elkerülni… Aztán a politika – na erről egy szót sem illik ejteni, ha az ember normális szeretne lenni.

Ez egy valódi „civil” megnyilvánulása a(z ab)normalitás világában..

Ami szabályosan lesújt, az a fejlődés nevű sötét bűnszövetkezet.. Ezzel mindent el lehet adni és meg lehet venni bárkit.. Ez a szó volt a vezérszólam gyermekkoromban, és ez vezet mindenhol ma ugyanúgy. Szétdúlják a közvetlen világot: Fejlődés.. , Olyan semmit sem tudó mitugrászok osztják az észt (közhelyes kifejezés), akik csak szóvirágokat képesek egymáshoz ragasztva ragozni.. a fejlődés jegyében… Aztán itt van az életszerű… Kik használják? Jogászok, ügyvédek, bírók, sőt rendészeti „szervek” képviselői… (Mikor olvassák e szavakat, nincs enyhe hányingerük?) Azok hangoztatják, akiknek a normális élethez sem fogalmuk, sem értelmes gondolatuk nincs.

Természet Na erre nyugodtan mondhatjuk, hogy már megegyezik az emberi káosz központtalanságával… Nem tudunk viszonyítani.. Az állatok sem.. Akárhonnan nézzük, a világ szétesőben van. Kérdés, hogy ki fogja összerakni a széthulló darabokat?

Fejlődési rendellenesség

Fejlődési rendellenesség

/Mottó:

Sohase mondd…”

Döme Zsolttal egy színházi zenekari játék köt össze. Tegnap reggel, eljátszadoztam a dal témájával, így ma kora reggel még a fülemben csengett.. Erre világosodott meg az elmém a közelmúlt eseményeinek tükrében…/

Elnézve a jelen állapotokat, melyben a nyugat egyes vezetőinek kapkodása, és bénultsága, hazudozása az értelmes embereket rémülettel tölti el, bennem is elindult a gondolat, vajon mi okozhatja mindezt?

Szinte minden történés lefolyása, a megoldások ésszerűsége valamiféle mágikus erő hatására bénult kábaságba fullad. A negatív erők akadálytalanul haladnak egy kiszámítható vég felé.., felmorzsolva az életüket féltő, de megoldásra képtelen rendszereket.

Mondhatnák: „nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a történelem számos példával szolgál a korszakok váltakozásával, rendszerek összeomlásával, ellentétes szellemiségek hatalomra kerülésével.”

Ez így igaz, de az utóbbi évszázadokban elterjedt az a nézet, hogy az emberiség valamilyen vezérelv mentén halad – sokak szerint – egy jobb jövő felé.

Magam is osztottam ezt a nézetet életem első harmadában. Vallásosan hittem a technika csodáinak mindent helyrehozó hatalmában. Olvastam az innovációval foglalkozó színes magazinokat, ábrándoztam arról, „milyen jó lesz húsz év múlva az életünk..” – és már Önök is tudják, ebből mennyi és hogyan valósult meg. Manapság a katasztrófák mellett az „idegenek” mindent helyre állító segítségében is sokan hisznek…

Sokat gondolkodtam és írtam a fogalmáról, ezért nem fejtem ki ezt itt, hanem csak utalok rá, hogy ez a fogalom a viszonylagosság kelepcéjével csábít, és félre viszi az okra irányuló gondolkodást.

Gyermekkorom adja a legjobb viszonyulást az itt leírtakhoz is. Közvetlen a második világháború után születtem. Ez csak annyiból érdekes témánkhoz, hogy szanaszét hevertek a háborús technológiai fejlettség rekvizitumai. Ezek, mint a kirakós játékok kimeríthetetlen forrásai voltak fejlődő kreativitásomnak. Volt kire hasonlítanom, hiszen édesapám a maga módján technikai zseni volt, művelt, sokoldalú érdeklődéssel megáldott ember. Elektrotechnikai találmányai voltak, a gyakorlatban mindenhez értett. Jól jött ez abban az időben, mikor szerszámaink nagy részét a szétdobált eszközök, anyagok alkották..

Minden érdekelt, sokat barkácsoltam, és lestem apámat, ahogyan dolgozott, olvastam mindent, ami a kezem közé került.. Erről is írtam már, csak a lelkemben formálódó világszemléletem miatt említem. Lényeg, hogy a technikai fejlődés csodálatát, követését szinte a környezetből szívtam magamba.. Egyúttal azonban érdeklődésem elől nem maradt rejtve az akkor még – a háborús pusztítás után szétdúlt ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem lassú ébredése miatt – tiszta, háborítatlan természet.

Tulajdonképpen elfogadtam azt a realitást, amibe születtem, nem törődtem a „politikával”, csak apám erősen „ellenzéki” kijelentései keltették fel az érdeklődésemet. Őt behelyeztem abba az ismeretlen múltba, amiről anyámmal, nagynénémmel együtt folytatott beszélgetéseik, nosztalgiázásuk, idegen emberekről elmondott adomáik tudósítottak. Az én sorstörténetem azért alakult így, mert szüleim – a háborúban átélt szörnyűségek miatt is – későn „fogadták” az érkezésemet. Nagy volt így a korkülönbség. Nem tudtam semmit a korábbi világról, csak sejtettem, hogy jobb volt, mint az, amibe születtem.., de a nehézségekért a háborúra hárítottuk a felelősséget.

Ha hirtelen időugrással napjaink történéseire utalok, amelyek részben a háború(k) terheit cipelve olyanok, amilyenek, elemző gondolkodásunk nem elégedhet meg a kínálkozó, közkézen forgó okokkal. Jóval nagyobb visszatekintést igényel az, ha teljes mértékben tisztában akarunk lenni, mi az, ami főleg a nyugat, de a nyugat majmolásával egyes hazai körök viselkedését is meghatározza. Lehet valami az emberiség múltjában, ami nem változott, de a kezdeti „tünetek” még nem utaltak a „betegség” valódi okára. Igen: az emberiség gondolkodását különös kór emészti.

A történelem – egyesek szerint – a fejlődés diadaláról mesél. A számos feltaláló, szinte a politikusok „keze alá” dolgozott, és dolgozik ma is. A politikusok napi kinyilatkoztatásaiban a technológia, az orvoslás, gyógyszergyártás, a közlekedés (stb.) nagyívű távlatairól beszélnek.. Ehhez a közgazdászok, banki elemzők adják meg az alaphangot.. Az egész rendszer, maga a civilizáció – legalábbis nyugaton – ezt az életformát tartja minden életformák fejlődése végcéljának. A többiek alsóbbrendűek a szemükben, még ha így nem is mondják ki a „pc” szabályai szerint.. Az általuk leminősítettek viszont nyugodt szívvel hangoztatják, hogy ők csak „megmentik” azokat az embereket, akik a nyugati létmódban „fetrengve” züllöttek és elkényelmesedtek.. A két gondolkodási-viselkedési mód egyaránt egyfajta „vallási” fanatizmus alapján ítél és cselekszik. Voltaképpen a jövő iránti aggodalom helyett saját igazuk védernyője alatt – úgy hiszik – helyesen cselekszenek.

Mindezekhez azt a számunkra érthetetlen magatartást vegyük szemügyre, ami a német (ex) kancellára jellemző.. Még az egymásnak ellentmondó kijelentéseit is könnyebb lesz megérteni (ha elfogadni nem is), sőt a német polgár hasonló viselkedését is.

Az a fejlődésben (technikai, gazdasági, etikai, vallási /?/) vallott makacs hitük, hogy a jövő mindent megold.. végső soron saját bukásukat készíti elő. Miközben (és a kaotikus véleménycikk-cakk is innen ered) a jövőt épp a visszafejlődésben látják..

Most fontos megjegyezni a kancellár asszony „kettős” előéletét, melyben a „kommunista” Kelet ismert „németes alaposságával” tűnt ki a látszatra szögesen ellentétes, bár gyakorlatában nagyon is múltidéző rendszerével.. Nem akarok részletekbe menni az illető asszonyság jellemével kapcsolatban, hiszen alapfokon ő is csak „terméke” ennek a megszállott „jövőmánián” alapuló téveszmének..

Azt is láthatjuk, amióta belülről is lehetőségünk van véleményt alkotni erről a nyugati eszmerendszerről, hogy az illető politikus hölgy igen sikeresen alakította az utolsó német nemzedék gondolkodását. A „jólét” és a jövőmánia szorosan összefügg egymással. Amíg jólét van, addig mindegy mi történik az országban.. Ebben bízni, és erre minden lapot rátenni, úgy hogy számos tényező éppen a fejlődés végességét jelzi… A mi látásmódunk szerint, enyhén fogalmazva is ostobaság.. Ettől még a „rendszerváltás” óta nálunk sem volt olyan politikus, aki ne az általa kínált „legjobb jövőt” ecsetelte volna.. A technológiai fejlődés újabb és újabb eredménye nem maradhat ki a demagóg szólamok közül.. Azokkal a mágikus százalékokkal a hírekben… Statisztikákkal, melyeket mindkét oldal aranyigazságként mutat be…, bár egymással ellentétes eredményeket ír le.. Ne tévedjünk: demagógia nélkül nem lehet irányítani-befolyásolni..

Vajon meddig képes így fennmaradni a politizálás amúgy is kétséges, és egyre hiteltelenebb módja? Mikor áll majd elénk egy olyan vezető – legyen az elméleti ember vagy bármelyik rendszertudomány élvonalában lévő tudós – aki ki meri nekünk mondani, hogy a fejlődés rögeszme tévút volt. Valami mást kell ezután csinálnunk..

Mivel a világban – még a fejlődést hangoztatókban is erős kétségek vannak afelől, hogy vágyaikból mennyi fog megvalósulni, ezért, hogyha az eddigi gyakorlatukhoz képest szokatlan eseményekkel találják szembe magukat, se előre, se hátra lépni nem tudnak… Bénaságuk nyilvánvalóan minden kijelentésük, ígéretük által leírt valóság iránti rögeszmés vakságuk oka. El kell fogadniuk, hogy szinte csak a csoda mentette meg a világot attól, hogy összeomoljon..

Mi kell ahhoz, hogy az eddigi megszokások ilyen hirtelen mondjanak csődöt?

A vakságot már említettem, az okok közül a technológiai fejlődésbe vetett hit sem segít már akkor, ha a régóta beígért katasztrófa megnyilvánulni látszik. A sok előjel: az időjárási anomáliák és az ezt kísérő hőmérsékleti csúcsok, a szennyezés fokozódó mértéke még nem elég ahhoz, hogy ráébredjen a politika, a tudomány, a technológiát fejlesztő arzenál, és persze az erre ráépülő világkereskedelem, hogy lassítani kell fejlődés (egyre változatosabb külső megjelenés, és az egyre gyorsabb amortizálódás sajátos vegyülete..) ütemét.. Ezt a feladatot „rábízza” a válságokra.. Ezt a fogalmat is idézőjelbe kéne tenni… Hisz a válságok is csak a tévhitek, hazug ígérgetések, túlzón optimista jövőképek „tervszerű” következményei..

Ezek miatt, ha valaki(k) a nyugati világban kapkod, össze-vissza beszél, pláne még politikai vezető is.., viselkedését nem elmekórtani esetként, hanem a betegesen felgyorsított technológiai-gazdasági-kereskedelmi fejlődés betegségtüneteként kell értelmeznünk.. Viszont ezek után, ha még bekövetkezik egy beígért világjárvány…. Nos innentől kezdve az összes Isten jóindulatára vagyunk utalva.. A különféle patologikus entitások, mint a pénz, tudomány, hatalom, rend… Elvesztik hatásukat…

Marad tehát a dal, ami éppen a korszak egyik politikai áramlata felívelő szakaszán született, melyet a „liberális – szocialista” eszmerendszer talaja táplált… Nem lehet egyedül ezt a hatást kinevezni, mint inspiráló tényezőt, hiszen a szöveg tágabb értelmezése az egyén életérzését, az optimizmust, csodavárást fogalmazza meg, ami valahol a fejlődés motorja is, tehát nem közvetlenül politikai ízű, szemben azzal a bénultsággal, ami az előbbi gazdasági-politikai rendszerben élők zömét áthatotta.. De volt akkor valami a levegőben… Azóta már tudjuk, hogy mi volt az… Sokunk a halálvágyat tekintette egyedüli „megoldásnak” az ebből kivezető út irányában… Őket talán eltérítette a dal, mint a korszak ideáinak esszenciája.. Nem véletlen földindulás szerű sikere… Jól illett a dallam a szöveghez, a teljes mű a korszak leképezéséhez..

Bennem még mindig pislákol a hit, hogy lehet jobb is annál sőt ennél is.., de lényegesen több megoldási képletem van, és a kor megítélésében is komoly tapasztalatom.. Viszont itt a hit helyett már konkrét, határozott, de átgondolt és gyakorlatban használható jövőterv kell.. Nem tudom, de valahogyan az országunk és a világ globális falu megnevezése és ennek elfogadása se jelent kiutat ebből a helyzetből.. Sőt…

Honlapom címének szellemében hiszek a túlélésben, de nem hiszek ennek politikai-technológiai módjában.. A fejlődés viszont az ebben hívők által félreértett matematika mindenek felettiségét reprezentálja.. A matematika elsősorban értelmezési mód, de nem az egyetlen. Így a mechanikus rendszerszemlélet nem tud mit kezdeni a „túlszaporodással”. Mivel mindent csak a gazdasági teljesítmény, fogyasztás, igazgatás, hatalmi forma alapján tud elképzelni.

Az emberről a legtöbbet művészete mond el.. Az pedig csak akkor „fejlődött”, mikor már teljesen értelmezhetetlenné vált.. Bármilyen művészet csak az emberiség értelmét, józanságát hivatott emelni, az élet örök fennmaradását segítő lelkierő gyarapításával.. Az igazi, vagyis igaz értékek ebben az alkotóerőben tudnak maradandóan megnyilvánulni.. Mikor az intelligenciát gépekre, elektronikára, programokra építik, akkor az értelem alul marad. Az ember mindenestől elhagyható lesz.. Túl vagy alul népesedve akár… A minket körülvevő maradék természet pedig legfeljebb hamis kulissza lehet.., mint a festett bálványok… Végül is onnan jöttünk.. Nemde?

2020. március havában