Írta: Kövi Gábor |
2011. augusztus 28. |
Bankok
A Kelet ismert városa, de…. valami más is, ami a magyar nyelvben… ** Volt egyszer egy mesebeli állam. Különlegességéhez nem fér kétség. Semmihez nem hasonlítható a jelen és a múlt bármely időszakához viszonyítva. Pusztán a játékos képzelet szüleménye. Mese gyermekeknek, elalvás előtt. Élt egyszer valahol az Óperenciás tengeren innen és túl egy feltaláló. Ez a zseniális ember, egy király volt, és királysága állandó gondokkal küzdött. Sok volt a parazita. Ezek nem akartak dolgozni, hogy a király és udvartartása minden megérdemelt kényelemben részesülhessen, csak magukra gondoltak és ezért nem fizettek adót. Csak maguknak szántottak, vetettek, és maguknak tartották fenn gyümölcsöseiket, nem adóztak hálával és terménnyel senkinek. A király is arra kényszerült, hogy két kezével keresse meg a betevőt. Gyökereken, bogyókon tengette életét udvartartásával, komornyikjaival, ajtónállóival, hátvakaróival, talpkenőivel, csiklandozóival és másokkal együtt. Tudta, valamit ki kell találnia, hogy végre igazi királyként élhessen gazdagságban, fényűzésben, kövérségben számos udvaroncával és hatalmas hadseregével együtt, amely most soványan és fegyverek nélkül csúszott-mászott, rovarokon és elhullott magokon nyomorogva. Telt, múlt az idő és ezer átvirrasztott éjszaka után a király hatalmasat csapott a homlokára egy borús hajnalon, amint rájött a megoldásra. Sok időbe telt, mire feleszmélt saját fejére mért ütése után, és megfogalmazta a TERVET, hogyan húzza ki magát a csávából. Megteremtette tehát a tökéletes ÁLLAMOT. A vérszívókat úgy csalta be a csapdába, hogy kitalált egy közvetítő eszközt, amit fondorlatos módon pénznek nevezett el. A siserék és önző módon maguknak izzadók előtt megcsillantotta annak lehetőségét, hogy fejlesszék kicsiny, de jól prosperáló családi, törzsi gazdaságaikat. Az általa kitalált és fáradságosan legyártott pénzt ajánlotta fel nekik, hogy ezek a várszívó kis szörnyek – akiket suttogva csak polgároknak nevezett a királyi udvar, mivel annyira rettegtek tőlük, hogy ki sem szabadott hangosan ejteni a nevüket -rákényszerüljenek, hogy ezután őket, és csakis őket szolgálják. Az izmos és egészséges, de önző teremtmények, kártékony férgeknek tartott, emberhez is alig hasonlítható lények lassan, de végül rákaptak a csalira, és elkezdték vásárolni a különféle haszontalan, de csillogó eszközöket, önjáró kapákat, kattogó, csapkodó kaszákat, és más efféle ismeretlen, mégis vonzó holmit. Először csak kis városokat épített a király a pénz hasznából, de nem volt megelégedve az eredménnyel és ezért tovább gondolkodott. Ha a fejlesztés olyan jövedelmező, akkor ezt talán a városokra is lehetne alkalmazni. Egyre több várost és egyre nagyobbakat épített tehát, és mindegyiket Bankoknak nevezte el. Ezek fő foglalkozása az volt, hogy a pénzt különféle alakban és méretben elkészítették, és egyre nagyobb mennyiségekben felajánlották a vérszívóknak, vagyis a polgároknak. Ezek az ostoba, de gonosz alattvalók fokozatosan egy furcsa, de gyógyíthatatlan betegséget kaptak, amit fogyasztásnak neveztek. Ez egy olyan kór volt, ami a nélkül ölt, hogy valójában azonnal elpusztította volna a megcélzott tömegeket, hanem lassan, az ellenállhatatlan vásárlási kényszer nevű tünet révén mindenféle színes és ócska kacatot akartak szerezni, egymással versenyezve. Ennek azután áldásos következménye lett, egyre több hitelt, vagyis olyan pénzt vettek fel a bankoktól, amely csak papíron szerepelt, tehát már megspórolták a pénzgyártás fáradságos és költséges munkáját is. A Bankok száma egyre csak gyarapodott. Ezek után jött az aratás: a rengeteg kacattal és hatalmas adósággal „rendelkező”alattvalók olyan helyzetbe kerültek, hogy tanyáik, gazdaságaik a Bankok kezébe kerültek, és azután ezek az aljas férgek csak a Bankoknak dolgozhattak, vagyis a Királyi udvarnak és a fényűzést ősi jogon, megörökölt királyi párnak. Végre eljött tehát az Aranykor, amiben a dolgok és a szerepek méltó helyükre kerültek. A Pénz mennyisége és megfoghatatlansága korlátlanul növekedhetett, a hitelt felvevők és az ezután eladósodott polgárok nyomorba dőltek, a király hízott, és fénylő arcáról a mosoly nem, csak a zsír olvadt le. A hasztalan holmik előállítása minden korábbi tömeget meghaladt, a tengerek és erdők is megteltek ezek hulladékaival, a gazdagság a Bankok és a Király köreiben soha nem látott méreteket öltött és ennek kontrasztjaként a haszontalan és kártékony polgárok rabszolgákká lettek, akiknek esélyük sem lehet arra, hogy megint maguk urai lehessenek. Itt volt hát a Kánaán. A polgárok lassanként ráeszméltek helyzetük igazságára, amit ők érdekes módon aljasságnak és igazságtalanságnak, kizsákmányolásnak és népnyúzásnak neveztek, ezért elkezdtek kevesebbet fogyasztani, újra két kezükkel maguknak dolgozni, amit a Bankok se nézhettek tétlenül. Ezért kitalálták a kamatot, ezt egyre magasabbra emelték, ahogyan nekik tetszett, ezzel egy ideig még fenn tudták tartani hegemón helyzetüket, de már látszott a sötét jövő, és lassanként a szépen fejlődő, és az egymással szoros kötelékekkel kapcsolódó Bankok rendszere kénytelenné vált feladni a jogosan elért hatalma egy részét, vagyis a kisebb és kevésbé fontos Államokat, így egyes Bankok csődöt jelentettek. Ezzel persze egyszerre két legyet ütöttek egy csapásra, mint minden mesében szokás. A látszólagos kár, ami érte őket, csupán azokat a jól becsapott polgárokat sújtotta, akik felelőtlenül, de a Bankok jó üzlet- és reklámpolitikájának hatására pénzüket átváltották számokra és papírlapokra, és a Bankokban helyezték el. A Bankok megszűnése nincstelenekké tette őket. Tehát csak a nagyobb bankok számháborúja, vagyis a közvélemény olyan alakítása révén, amely őket részvétre és sajnálatra méltónak tüntette fel, megmentették hatalmukat és játékszabályaik önkényes változtatása révén időtlen időkre fenntarthatták, vagy növelhették azt, amint kényük-kedvük megkívánta. Addig éltek és haltak, míg a világ sora el nem múlt. A mesének vége, Jó ébredést gyerekek!
Bármilyen párhuzam a valósággal, csupán a képzelet és a rosszindulat műve. E sorok írója nem vállal semmilyen közösséget az efféle gyanúsítgatásokkal. A következményekért, minden felelősséget elhárít magától és örököseitől. (Ez a bekezdés a korábbi honlapon olyan apró betűre volt állítva, hogy biztosan ne lehessen elolvasni… A WP jelenlegi sablonja erre a méretre állította át az eredeti dokumentumból való másolás közben. Ezért az a geg itt nem tudott érvényesülni… /a szerző) |