Legjobb támadás a védekezés

Ahogyan a dolgok állnak… Már megint valamilyen kritikus szakaszba lépett az európai sors. Számosan, számtalanszor elmondják, hogy milyen szörnyű volt a háború. Ha nézzük a híradókat, szinte minden napra jut valami katasztrófa. Éppen nem velünk és nem itt. El sem tudjuk képzelni, hogy egy nap ágyúdörgésre vagy fegyverropogásra ébredünk, hajnali fél kettőkor…

Persze, minden kellően elő van készítve. A rengeteg háborús film, állandó erőszak, bűn mindenütt. A híradók, csak még jobban emelik az ingerküszöböt. Közel-Keleten, és a világ sok pontján szünet nélkül háború dúl, évtizedek óta. A világ emberi népessége nőttön nő, a természet rohamosan pusztul, fajok halnak ki. Miért éppen az emberért volna kár?

Ha elkezdünk gondolkodni, nem nehéz megérteni, hogy a tervezőasztalon már régen fel van fektetve a világ káoszterve. Semmi véletlen, csak a mérnöki munka.

A recept ki van próbálva, már folyik a tesztelés, és a tömegek tűrőképességének edzése.

Ilyen körülmények közepette, miként lehet túlélni?

Arra törekedtem az utóbbi negyedszázadban, hogy az egyén túlélését kutattam, elemeztem. Próbáltam különféle módon megvilágítani az esélyeket, és mindig az egyéni stratégiát találtam a legsikeresebbnek. Az egyetlen – még megengedett, de nem eléggé támogatott, a szubjektum önképzése, a test és a lélek legjobb kondíciójának fenntartása. Sok nehézséggel kell megküzdenünk, hiszen az emberek azt tanulják, hogy bármilyen jó is egy ötlet, vagy módszer, hamarosan (egyre gyorsabban, akár a technikai eszközök) elévül és jönnek újabbak.

Azt viszont senki sem gondolja át, hogy bármelyik túlélő elv kipróbálásához mennyi időre lesz szükség. Ahogyan a „politikában” (az emberek tudatának megzavarása, és kihasználásának művészete) egy rendszer kiteljesítése is legalább 50 év, de vannak több száz éves jól működő rendszerek, ha nem régebbiek. Azt is megfigyelhetjük, hogy minden, ami tartós elvetendő, és minden, ami új üdvös, de az újdonság működésének időtartománya szélsebesen rövidül. Ez biztosítja, hogy senki se érezze, hogy sikereit magának köszönheti, és állandóan féljen a jövőtől. Így mindig kész a fogyasztásra, mindig mást és máshogyan, miközben rengeteg szemét keletkezik. Ezt is „hivatalosan” kezelik, de soha nem viszik végig teljesen a folyamatot. A szeméttömeg mindent el fog borítani. Erre is lehet hivatkozni, mint katasztrófahelyzetre.

Nem tudok mást javasolni annak, aki most dönti el, milyen stratégia segítségével élje (túl) kicsiny életkéjét, (ami nagy rendszerek eldobható eleme, semmi valódi személyes sors, mint korábban hitték), mint az önfejlesztést.

Ennek több eleme lehet, de szerintem a legfontosabb, az alap a saját egészség megszerzése és megtartása. Ez sem meg gyorsan és könnyen. Mindig a filozófia és a pszichológia segít annak megértésében, hogyan fogadjuk el, hogy a nehézségeket senki más sem fogja vállalni helyettünk. Az első pont a változtatás. A legnehezebb, de egyben a legizgalmasabb is a korábbi gyakorlat tudatosítása, és a változtatás elkezdése.

Egyszerűen: ha már elismerjük, hogy betegek vagyunk, képesek is leszünk meggyógyulni.

Mikor szokatlan módon közelítek egy helyzethez, a jelenségek összevetésével és különböző teóriák szembeállításával, csak bevonom az olvasót egy másfajta gondolkodás gyakorlatába. Hogyan közelítsünk a problémához? Már az a pillanat, mikor a problémát megnevezzük, elkezdtük azt a folyamatot, mely a megoldáshoz eljuttat minket. Mondják, hogy sok út vezet Rómába. Ez igaz is lehet, de el is téríthet attól, hogy belevágjunk. A jelenkor embere saját maga ellenségévé kell, hogy váljon ahhoz, hogy megfelelően szolgálja a civilizációs Rendszert. Ezt szívós munkával mindenkinél valamilyen szinten eléri az apparátus. Első dolgunk kivonni magunkat az apparátus bűvköréből.

Ha egészség, akkor csak célzottan és igen kritikusan vásároljunk nagy áruházakban élelmiszert. De, mielőtt a boltba mennénk, sok könyvet kell átolvasnunk, hogy megértsük, mi az, amit meg szabad vásárolnunk, és mit kell messze elkerülni.

Ha szellemi téren akarunk világosságot az elménkbe, akkor is legalább valamilyen szemléletet ki kell dolgozni, amivel megszűrjük a felénk áradó írott/képi információt. Azt hinnénk, hogy könnyű dolgunk van, mert itt van az Internet. Ezt egy dörzsölt „felhasználó” már fenntartásokkal teszi. Itt is azokat a módszereket, írókat, iskolákat kell keresni, amelyek régóta működnek és bizonyítottak. Néha az újakat is érdemes megismerni, hátha a korábbi tudásunk egyes részeit módosítanunk kell. De elsősorban saját állapotunkkal kell tisztában lennünk. Nehéz erről beszélni, de bizonyos egészségügyi alapismeretekre szükség van.

Ha a fizikai erőnlétet szeretnénk javítani, akkor is csak az adott állapotunk ismeretében kezdhetünk hozzá. Ha a gondolkodásunkat, erőnlétünket, egészségünket egyszerre akarjuk javítani, egy tanítót kell keresnünk, aki lehet halott is (!), már ha elég jól leírta, mi a világ felfogásának és önmagunkkal való összevetésének általa legjobbnak vélt módja.

Mikor Hamvas Béla életéről volt szó, Dúl Antal, vagy valaki a filmkészítők közül, feleségének feltette a kérdést: „Volt-e Hamvas Bélának mestere?” Nem volt. – idézem felesége szavait visszaemlékezés alapján. Viszont a hatások eléggé kiolvashatók könyveiből. Az a hatalmas tudás, amit munkája során megismert és leírt, számos nagy elme életművének elemzése, példája természetesen hatott Hamvasra. Már a „mester” szó is olyan furcsa asszociációkra utal, ami bizonyos alávetettséget feltételez. Teljes önfeladást, az addigi élet gyökeres átalakítását. Egy „hamvasi” út lehet a kiteljesedett elmékkel való kapcsolat. Barátság, vagy egyszerű vitapartneri viszony. Csakhogy ehhez hiányzik a megfelelő közeg, ahol ilyesmit az ember gyakorolhat. A „kávéház” már letűnt korok emléke, nem holmi szellemi laboratórium. És még itt a TV és Internet, meg az okos telefonok. Áthághatatlan akadályt jelentenek a nyitott szellemi műhelyek útjában. A Rendszer éppen azért alkotta meg ezeket a csak kivételes célra használható eszközöket, hogy az egyéni gondolkodást, szellemi kreativitást kioltsa, főleg a fiatalok körében. Az idősebb generáció pedig minden téren „kuka” minősítést kap a fiatalabb generáció előtt, mivel az ő világuk a virtuális semmi, és a vele kereshető nagy gázsi.

A változtatás tehát talán a teljes átfordulás során a leggyorsabb és legbiztosabb.

Ha megnézzük a jelenkor jellegzetes személyiségváltoztató módszereit, a szigor, önfeladás, fegyelem, szokatlan gondolatok ismételgetése, vagyis az agymosás személyes ráhatás és gyakorlás révén megvalósítható, de kétséges, hogy mennyire tartós, és mennyire előnyös – főként a túlélés szempontjából… Nem részletezem az efféle gyakorlatot, mely a fiatalok körében sikeres.

Az első feltétlenül saját személyünk jelentőségének aláásása. A személyiség radikális átalakítása a már leírt módon.

Ha a katonai kiképzést vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy az öntudat teljes megsemmisítése alapfeltétel egy mindenre elszánt sereg „előállításához”. Ez szintén csak mérnöki munkát igényel. Megvannak az alapvető elvek, célok, és az eszközök. Szabályrendszer és betartatás.

Ha mindezt otthon, vezető nélkül akarja valaki elvégezni, könyv, videó, de mindenképpen idegen személy távoli vezetésével teheti meg. Az Internet igen „hasznos” ezen a téren is.

Minden ilyen kurzus fő elve a támadás megtanítása.

Ha végignézzük a civilizáció nevelési elveit, a „siker”, „küzdelem”, „eredmény”, kitartás, minden az erő és annak vektora (ellenség) mentén van lefektetve. Nem emlékszem stúdiumaimból arra, hogy valaki azt mondta volna: „Először ismerd meg saját képességeidet, és azután a szükséges képességet a megfelelő módon és irányban fejleszd!” Ehelyett azt közölték: „Itt van ez az óhajtott teljesítmény, ide kell eljutnod!” Ha nem sikerült, vagy büntetést szenvedtél el, vagy megaláztatásban volt részed.

Önmagában ez a „nevelési elv” sokkal sikeresebben eljutott a „nevelthez”, mint maga a megcélzott teljesítmény. Tehát mindenki megtanulta, hogy csak utánozni kell a legjobbakat, aztán egymással küzdeni, mert a küzdelem az valami pozitív lelkiállapot.

Ebből nőtt ki a fokozódó düh és kielégületlenség – miután a küzdelem, mint pozitív folyamat bevésődött – nemhogy a megszerzett készség alkalmazása (készíts fegyvert és keress ellenséget hozzá!) következett volna.

Az egészség, mint cél elég nehezen kínál ellenségeket, legfeljebb a betegséget, vagy a természetestől eltérőt kell „megtámadnunk”. Egyéb téren, ha a készség megvan és nincs ellenség (feladat) a személyiség azon része, mely, mint új lelki tényező munka nélkül marad, vagyis fokozódó frusztráció (romlik a sereg morál) következik, melyben néha maga a készség is kérdésessé válik: vajon szükség volt-e rá?

Innen már érthető, miért van annyi háború, és miért vásárolnak az emberek olyasmit is, amire semmi szükségük, vagy ami korántsem egészséges, vagy még csak jól sem esik.

„ Itt a nyilam, mibe lőjem?” És ez milliárdok problémájává vált…

Ez így leírva a gondolkozás teljes csődjét okozza.

Mivel az élet érdekében nem ad megfelelő célt és módszert hozzá a Rendszer, csak az őt szolgáló és engedelmes szolga vagy harcos szerepkör az, ami választható.

Mindezt elgondolva nem marad más, mint a teljes önvizsgálat, amiben nem a szükséges idő és a remélt teljesítmény számít, hanem a kíváncsiság, és az újdonság varázsa. Egy olyan folyamat veszi kezdetét, mely mindvégig izgalmas kihívásokkal teli, mégsem kell érte és miatta másokat támadni vagy megsemmisíteni. A Rendszer az egészség szót bürokratizálva egy „ügy” szócskát hozzábiggyesztve kivette a saját kötelességek köréből az egészség folyamatos fenntartását, gondozását és fejlesztését. Ráadásul, aki ezzel foglalkozik a közvélemény szemében „megszállott”, vagy „sarlatán”. Jól mutatja a Rendszer pszichológiai hadviselésének taktikáját és stratégiáját, ami teljes mértékben a támadásra épül. Ezt mi csak a védekezés kifinomult módjaival tudjuk ellensúlyozni. Már a kezdetekben halálos aknamező fogadja az újonnan jötteket: KÖTELEZŐ OLTÁSOK!! Ezt a nagybetűs kifejezést csak áhítattal, lehajtott fővel szabad fogadni. A feljebbvaló szemébe sem nézhetünk büntetés nélkül… Mit tesznek ezek az újszülöttel? A „fertőző betegségek helyett krónikus betegségeket okoznak. Sokízületi gyulladások számtalan fajtáját, autoimmun betegségeket, allergiát, néha bénulásokat, idegrendszeri károsodást stb. Az ehhez tartozó ellenségek (kórokozók, patogén ágensek) elpusztítása, mérgekkel (antibiotikumok) és szikével. A kényelem mindenek felett! Nem kell a továbbiakban törődni az immunrendszer stabil, biztonságos működésével, hanem szeszély szerint a nap bármely szakában fogyaszthatjuk a kereskedelem és vendéglátóipar drognak minősülő „termékeit”. Melyeknek más szinte semmi közük sincs az életet adó ételekhez.

Az egészségi állapot rohamosan romlik, emiatt egyre többet kell az Egészségügyhöz fordulni. A terv már beteljesedett és a sors is… A továbbiakban minden az egészségügy kezében van. Bár, nem tagadhatjuk, hogy számos hiteles, új ismeretekre kész és odaadó ember szolgálja, szívvel-lélekkel a beteg embereket, ám munkájuk nagy része káros vagy felesleges, és az embereket teljesen eltéríti alapvető kötelességeiktől: az egészségük szakadatlan fenntartásától. Ez a szlogen: vedd be a tablettáidat és az ajánlott koncentrátumokat, fogyaszd az „alapvető élelmiszereket” és látogasd sűrűn a háziorvost vagy a rendelőintézetet!

Ennél többet nem is érdemes szólni erről a halódó és pénzfaló intézményrendszerről.

Mikor a kocogást és kerékpározást, mint az egészség megőrzésének szinte egyedüli módját népszerűsítik, párosulva az előbb vázoltak szigorú betartásával… (rendszeres szűrések, melyek fenntartják az Intézményt), elaltatják az egyén önmaga iránti felelősségtudatát.

Mivel a család, mint együttműködő és örökké működő rendszer „sikeresen” alulmarad a kereskedelem és média mesterkedéseinek nyomása, és megtévesztő támadásainak mindent elsöprő rohamával szemben, elemeire hullik, az egyes személyek, mint forgácsok már képtelenek masszív törzzsé válni. Az újabb és újabb ideiglenes párkapcsolatok fokozatos instabilitást tartanak fenn a szétszóródó lelkek világában. Ebbe a szétzilált kaotikus emberi masszába mélyeszti bele csápjait a vallások ezernyi fajtája. A tudatot, cél vesztett emberek könnyű prédává válnak. Bár ezen a téren is vannak kevésbé ártalmas, régi áramlatok, de mindegyikre jellemző a látszólagos fegyelem és a megengedő támogatás, szeretet álarcban. A legfőbb az „új” médium követése. Mivel ez annyiban nem új, hogy a Rendszer (melynek a vallások fontos összetartó és egyúttal megosztó elemei) szinte mindegyikük célt is ad, mégpedig egy másik vallás/felekezet, vagy nemzet/kormány, vagy rassz ellen való folytonos támadás és a saját alapelv kötelező terjesztése/térítés mellett. A támadás néhol védekezésnek van álcázva.. Nem azonos jelen gondolati játékunk témájával!

Mikor ezen sorokat olvassák, belefáradnak a sok feladat, elv, csapda nehézségeinek átgondolásába, és már hagynák az egészet a csudába. Azonban, ne feledjék az idő halad, a Rendszer nem pihen, bár eresztékei meglazultak, azonban ez már sokszor előfordult a múltban, melyre a fenti recept (háború) be szokott válni. Olyankor az egészség nem kerül szóba, mert a menekülés és támadás váltakozásában az egyén örül, ha él, és a végtagjai hiánytalanul megvannak… De a Rendszer nem alszik akkor sem, sőt igazán akkor van elemében. Hiszen, ki más okozná ezt periodikus időközönként, mint maga a Rendszer. Megfigyelhetjük, mikor az elemzők ahhoz a kényes ponthoz érnek: „Jó, jó: ez a világ működésképtelen, de nincs jobb.”  Akik ezt kinyilvánítják a legbiztosabb támaszai a Rendszernek. Ők a kör őrzői… Nem szakadat meg sehol a kerítés, mert aki próbál kitörni, arra kíméletlen sors vár. Legenyhébb büntetésük a megaláztatáson túl a teljes és végleges figyelmen kívül hagyás, és tökéletes felejtés.

A tudat megzavarása tényleges idegrendszeri zavarok, betegségek kiváltója és fenntartója. A folytonos szerepjátszás, a hazugságok áthatolhatatlan szövevénye, a „hol megfelelés, hol rejtőzködő önámítás, lazítás, drog” és más, önfejlődést megakadályozó rögzült szokások kavalkádja, a „Való világ” hazug és kártékony fenntartása olyan személyiségeket hoz létre, melyek már szinte képtelenek az öngyógyító gondolkodásra. A szükséges és elengedhetetlen önvizsgálat lehetetlené válik, mivel senki sem ismeri fel saját magát (Hamvas), hanem valaki mással összetéveszti, sőt többekkel. Ami azután különféle mesterséges beavatkozások formájában mutatkozik meg. Ezek alkalmazása szinte már kötelező, különösen a fiatalok és a nők körében, ha „meg akarnak jelenni” a „társadalmukban”. Szándékosan használtam a megkülönböztető jelet és fogalmazást.

Ha viszont megértjük, hogy egyetlen, ami szükséges a túlélésükhöz, saját magunk, a hozzánk hasonló, önálló személyek felkutatásával épülő „Új Rend, Hamvas fogalmával „Hatodik faj”, akkor nyugodtan folytathatjuk a tanulást, önképzést, szükséges edzést, a védekezés egyre hatékonyabb módjait.  Ez az életforma nem azonos, az oly sátáninak tartott individualizmussal, mely tulajdonképpen virágzik a fogyasztói társadalomban… Itt nem arról van szó, hogy úgy lehetsz önmagad, ha minden törvényt áthágsz és „egyéniséggé” válsz, aki tulajdonképpen csak egy név az egyformaságra… A saját személyiség felépítése az önismeret révén valósulhat meg, mely a rárakódott mocsoktól megtisztítva, csodálatos, egyedi és zseniális embert teremt. Itt a „teremtés” szó hiteles, nem úgy, mint annak devalvált, sárba tiport változatai, melyeket nem kívánok felsorolni… Mi lehet ennél a műnél értékesebb, értelmesebb és ígéretesebb alkotás, mint az Ember újrateremtése!?

A címben jelzett szlogen, mely valójában az egyik legkárosabb, démoni szellem fenntartójának helyreállításával keletkezett, a mások feletti uralkodás démonának, megszelídített változata, mely minket, és a világot fenntartó, újra felépítő törvénnyé válhat. Úgy tudjuk békésen lebontani a világ eltévelyedett és kifáradt „operációs rendszerét”, ha az eddigi fejtetőre állított eszméket az eredeti talapzatukra visszahelyezzük.

Ez a valódi szakrális világrend visszaállításának késlekedést nem tűrő feladata!