Még kér a nép…

petofi

Még kér a nép…

Egy szokatlan, de nagyon is indokolt kérdéskört fogunk együtt megvizsgálni. Szokatlan, pedig az emberiség és a Föld sorsát meghatározó téma ez. Miért olyan a nép, amilyen?

Amikor egy politikus a „nép” fogalmát felhasználva próbál sikert aratni, és nem mindig őszinte, több mint gyanús a mélyelemző számára. Talán nem is kell annyira mélyre ásni, hogy megértsük, mi motiválja ilyenkor. Amellett, hogy ezt a „kártyát”, már unalomig vették ki a nagy pakliból, de szinte soha nem a megfelelő emberek, és nem a megfelelő módon tették, a jelzett tömeg – mert ugyebár, (miért is?) a nép alatt mindig nagy sokaságot értünk – szinte mindig ugyanúgy reagál. Egy ideig lelkesedik, azután letaszítja trónjáról az érdemtelent.

Ennek ellenére ebből sem tanul senki. De megint nem ez a fő téma. A téma pedig az, hogy miért olyan a nép, amilyen, és miért lehet rendre visszaélni azzal, ami – végül is – a tömeggel való visszaélés lehetőségét felcsillantja a nem kifejezetten emelkedett politikusok és más rendszerelemek számára. Megint a demagógia, de csak, mint tényező ebben a drámában, mondjuk a negatív figura a sötét bajkeverők között, de inkább az előítéletekre is okot adó szellemi szint. Nos, a legfőbb kérdés: kiknek fontos, hogy ez a szint süllyedjen, nemhogy szárnyalna, mint ahogyan elvárhatnánk a homo sapiens besorolású emberiségtől?

Egyre gyakrabban kerülünk szembe ezzel, ami már nem probléma, hanem egyenesen katasztrófa.

Itt van mindjárt a reakció arra a reakcióra…, ahogyan a nép reagált a politikusokra, és a pénzemberek bizonyos köreinek pöffeszkedésére. Jól leolvasható ez a politikusok egy részének reakciójából, vagyis lecsaptak a kínálkozó lehetőségre. Ezt a szelet be kell fogni a vitorlákba!

Tehát, ne azon keseregjenek kedves és dicső urak, hölgyek (vagy fordítva), hogy így esett, hiszen azt is feltehetnék maguknak, mit tettek azért, hogy a nép felnőjön a magas politika igényeihez? Jobban mondva: mit és miért nem tettek azért, hogy a Föld népességének zöme megfelelő érettséget, felfogóképességet, toleranciát, igazságérzetet (ez szerencsére már izmosodik) mutasson – úgy általában – a világ dolgai iránt. Ahhoz, hogy ezeket a kritériumokat teljesítse legalább a földi emberek fele (!) nagyon másként kellett volna, és kell (!) foglalkozni az emberekkel. (Az már csak költői kérdés, hogy mit tudna kezdeni bármely Rendszer ennyi értelmes, gondolkodó emberrel? Meddig hagynák ők becsapni, kirabolni magukat? A történelem elég sok példát adott rá, hogy az a néhány valóban ember, aki nem hagyta magát elbódítani, milyen sorsra jutott…)

A foglalkozás is eléggé zavaros kifejezés, még közelebb kell kerülni a tényleges megoldáshoz.

A művelődés vagy oktatás, vagy önképzés, vagy gondolkodás?

Nekem az a meglehetősen szélsőséges nézetem, hogy nem a Civilizációs Rendszer számára kell tanulni! Akkor meg minek? – kérdezik, főleg azok, akik jelenleg a művelődésért felelnek.

Ilyenkor emelik fel a hangjukat, és jön a kioktatás: A Föld jelenlegi népesedési üteme…; A gazdasági fejlődés; a GDP; az improduktív rétegek; a szociális kiadások; a digitális forradalom… és más hasonló, semmitmondó, de hangzatos  műérvek azok szájából, akik egyáltalán nem akarnak változtatni a jelenlegi felálláson.

Már, mikor a felsorolt közhelyszerű fogalmakat hallom, borsózik a hátam. Beletörődjünk, hogy nem tudunk úrrá lenni a minket körülvevő szellemi nyomoron?

A dolog ott bukik meg, hogy mindent statisztikai szemüvegen keresztül érzékelnek. Persze, a Rendszer étele a statisztikai adat, a „kenyőcs” pedig a pénz – mint már Hamvas Béla megírta. Azon nem is csodálkozom, hogy nem látják át saját művüket, ami – valljuk be – logika nélküli, következmények után való kapkodás. Azután a következményekért egyedül a nép lesz a felelős. A szöveg így szól: A pánikkeltést el kell kerülni! A káosz a legnagyobb baj! Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Pedig a baj tényleg nagy. Csak végig kell nézni azon a „vásárlóközönségen”, ami a diszkont áruházak pénztáránál topog. Mit vesznek, hogy néznek ki, és hogyan viselkednek? Ebből már le lehet olvasni az adott ország szellemi-kulturális szintjét.

Milyen szint volna elfogadható?

Ugyebár… Einstein óta, minden relatív.. Azt mondják, hogy egy ember, ha megszületik, tanuljon meg járni, beszélni, azután írni-olvasni; tanuljon meg legalább egy világnyelvet, most pedig a számítógépes tudás a fő, ezzel együtt persze fontos, sőt „legfontosabb”a matek, mert ma már nem lehetünk meg magas szintű matematikai tudás nélkül…  Ezek után mi lesz végül is a művelődéssel? Hát kérem, a tanulás már művelődés nem?

Nos, nekem valahogyan fordított a sorrend, és – meg ne vessenek engem a kedves akadémikus urak, oktatásért felelős hivatalnokok! – legelőször azt kell megtanítani a kisdednek, mi az ember, vagy pontosabban, mi jellemzi az embert?

Miután a tyúk vagy a tojás dilemmáját értelmesen kell kezelni, természetes (dehogy!), hogy a felnőttek, akik ezt az egész szörnyűséget, ami az ifjúság egyre szomorúbb, minősíthetetlen műveletlensége, saját rossz példáikkal, és saját műveltségük hiányával okozták – ebben persze az egész kormányzat, a politikusok, vezetők magatartása, jelleme a legaggályosabb. Tehát – mondják – akkor a felnőttoktatást kell fejleszteni. Megint oda lyukadunk ki, hogy ugyanazt adják a felnőtteknek, mint az oktatási rendszer elején betöltött „gyermekanyagnak”, mert nekik csak a jól működő rendszer a fontos. Az emberség legyen a vallások dolga! Lehet, hogy sokaknak a vallásokból, de inkább a vallással visszaélőkből már elegük van. Az emberség elsősorban a gondolkodás minőségétől függ. Ha gondolkodás – mondják – akkor matematika. Vagyis a matematikai logika. Hiszen a matematika leírja a világot, statisztikai szinten az élővilágot is, és gyakorlatilag mindent el lehet intézni képletekkel, számításokkal. Aki ezt elsajátítja, az tud gondolkodni. Nos, (tele vagyok nossal, mert mindig meg kell állni, hogy ellentmondjak!) hogy ide jutottunk, igen nagy részben ennek a (nem)gondolkodásnak köszönhető (vagyis inkább kárhoztatható). Élhet valaki úgy a harmadik évezredben, hogy kihagyja a matematikát? Hát éppenséggel igen, de akkor hátat kell fordítania a Rendszernek. Mert a pénzét (!) nem tudja megszámolni; az autóját nem tudja vezetni; a házszámot nem tudja leolvasni… stb. De – szerencsére – a matematika nem ezt jelenti, viszont ezt akarják velünk elhitetni. A gond az, hogy ebben a merev szellemben mindent számokkal akarnak kifejezni, és ezt – mint mondtam – statisztikával lehet feldolgozni, rendszerezni stb. Ennek a következménye – azzal együtt, hogy a kisgyermeknek nem kezdjük el tanítani az Ember nevű tantárgyat –, hogy az embereket is számokkal, kódokkal, és végül chipekkel fogják megkülönböztetni. Hiába rettegünk ettől, ha azonnal nem állunk neki gondolkodni! Minek is kéne minden szellemi szemetet belegyömöszölni az emberi lény agyába, ha a tudatot elfelejtjük hozzá megtanítani? Mert a gondolkodás tényleges módja, a tudatot építi fel. Nem lehet azt mondani, hogy most tudat nélküli az ember, de, mikor fontos lenne a jó irányban viselkedni, cselekedni, akkor még mindig az ösztönei szerint cselekszik majd’ mindenki!

Az ösztönök helye egészen máshol van, sőt azt is lehet mondani, hogy az ösztönök milyenségét és azok „karbantartását” is nagyon korán kell tanítani, főleg példamutatással. Ha le akarom egyszerűsíteni ezt a nagyon bonyolult feladatkört, azt kell mondanom, hogy a jelen összes tudását alapszinten kell megismerni, de úgy, hogy ebben az emberség legyen az irányító, és a rendező elv. Ezt aztán lehet finomítani úgy, hogy az összes tudás közül mi az, ami egyaránt szolgálja az embert és a Földet?. Mert az tesz minket tudatossá és értelmessé. Ez pedig a szinte taníthatatlan erkölcs. Nincs erkölcs tudat nélkül, nincs értelem erkölcs nélkül!

Ha eddig elkísértek, váltsunk egy nagyot:

Kik akarják, hogy a Föld lakói ne legyenek tudatos önálló személyiségek?

Elsősorban azok, akik nem törődnek a bolygóval, csak és kizárólag a „fejlődéssel”, ami egyenlő a száguldó profitrátával. Ha egyáltalán óhajtott fejlődésről szabad beszélni ilyen szennyezett bolygó esetén, akkor egyedül az emberi jellem, szellem, általános műveltség, dolgában, hozzávéve a természet igényei és az ember kötelességeinek fejlesztését. Mert azok, akik csak a gazdaságot, meg a tőkét és más embertelen és természetellenes területek mennyiségi fejlődését tartják fejlődésnek, egyúttal a “nép” szellemi szintjének alacsonyan tartásában érdekeltek, ők felelősek azért, hogy viszont legyenek külön megfelelő számban vezetők (szakemberek/szakbarbárok), akik azért mindent megtesznek, hogy az iménti elv működjön, és persze legyenek, akik csak a vezetők utasításait fogják végrehajtani, és ezen túl – és ez mindenkinek szent kötelessége – fogyasszanak, és szemeteljenek – gondolkodás nélkül. Ez a szemlélet hozta magával a mérhetetlen mennyiségű „árut”, a kereskedelem nevezetű uralkodó réteget, és ami ezzel jár, a „logisztikát” – ami nem azonos az ésszerűséggel, hanem a lehető leggyorsabb, és akármilyen környezeti hatást okozó iszonyú rohanással, földön, vízen, levegőben. Ennek kell mindent alárendelni. Ez hozza magával azt, hogy az emberek kénytelenek utána loholni az előzőleg jól beoltott szükségletnek, amihez a megfelelő anyagiakat „elő kell teremteni”, hogy ne jusson idő a kérdésekre: kell ez nekünk? Jó ez nekünk? Jó ez a világnak?  Ehhez ugyanis már gondolkodni kéne, de azt senki sem tanította. Ez az életstílus megteszi a magáét, a szemlélődésre, értelmezésre, véleménynyilvánításra, kritikára, javítóképességre, jó szándékra, szeretetre, és mértékre, önmérsékletre „termett” emberi lénnyel. Vagyis jönnek a „pszichés problémák”. Az ember észre sem veszi, türelmetlen, kapkodó lesz, figyelmetlen, pánikba esik, ha gyermekén vagy párján valamilyen zavart lát, ami persze az ő tükörképeként nyilvánul meg. Ehhez az egész családot pszichológushoz kell vinni. Ami a pszichológus illeti…

A pszichológus a szememben nem más, mint az a segédprogram, ami a Rendszer – kötelező – hibaszázalékát szinten tartja. Az „elemeket” a rendszerbe visszailleszti, és újra munkaképes fogyasztóvá nyomorítja.

Annak az embernek, akinek értelme, tudata, véleménye (stb.) van, soha nem lesz szüksége efféle drága pótszerekre. Egyébként meg a pszichológusok döntő hányada abból él, hogy segíti az üzletet sikeresebbé, „profitosabbá” tenni… Ezek azzal élnek vissza, hogy az emberi gyengéket kihasználják. Ezek a gyengék pedig nem volnának, ha – mint az elején – az ember  dolgában időben tisztába jönnénk. Most azért annyit hozzá kell tenni, hogy az illető „gyengék” nem azonosak a teljesítmény fokozásának az akadályaival, hanem éppenséggel erkölcsi, lényeglátási, teljesség iránti érdeklődésbeli hiányosságokról van szó. Egyszerűen: műveletlen szakbarbárok vagyunk!

Itt vagyok kénytelen felhozni, hogy az első (kiadatlan) könyvemben központi téma volt a „szakosodás”. Ez okozza ugyanis a legtöbb bajt, hiszen leveszi az emberek válláról a sokirányú érdeklődés, kíváncsiság nyűgét. A szakbarbár, aki betartja a szolgálati szabályzatot, a használati utasítást; a gondolkodó ember “variál”, ahogyan az alhadnagyom mondta, mikor egyszerűsíteni akartam valamit. Aki gondolkodik, mert a gondolkodás kreatív szellemi tevékenység, cselekedeteiben is gondolkodó, kreatív, innovatív. Idővel a Rendszeren is javítani akar, pedig azt tilos! Azt se felejtsük el, hogy a gondolkodáshoz, emberséghez rengeteg idő kell! Ez lassabb, mint azt a Rendszerőrület igényli. Sokkal egyszerűbb egy valamiben középszinten teljesíteni, és a maradék időben a megszerzett javakat akárhogyan elkölteni. Hangsúly az „akárhogy”-on van! De erre már megkapja az „elem” a megfelelő utasításokat, divat, szokás, trend, vágyak felkeltése, és más efféle praktikákkal. Azután jön a sötét oldal vonzása, mivel az ember még nem született meg. Nagyon friss hír, hogy egy hatalmas pedofilhálózatra derített fényt egy norvég rendőri csoport. Szinte az összes elkövető, elmebeteg, erkölcsi hulla úgynevezett „művelt, tanult, diplomás ember”. Én az embert idézőjelbe tenném. Bár mostanság lehet hallani más égtájak felől is efféléket, ahol nem is akkora bűn a kiskorúak veszélyeztetése, kínzása megnyomorítása, de ezt most hagyjuk… Tehát, ilyenkor kéne megkérdezni: mivel volt elfoglalva az a csodálatosan felépített jóléti rendszer, hogy ilyen rosszul teljesített az – állítólag – legértelmesebb réteg? Sorra-rendre lehet hallani efféle rettenetes esetekről, és az ember (a tényleg az) elgondolkodik: Mivé lettünk?

Az ember milyensége régóta téma a filozófiában, a vallásokban, és persze az oktatásban. Megint csak egyszerűen: az ember Isten képmása(?). De ehhez az Isten fogalmát pontosítani és köztudássá kell tenni. Az Isten akkor lehet az ember példaképe, ha értjük ezt a fogalmat, és szellemet, ami a szememben nem más, mint egy idea arra, hogy milyennek kéne lennünk. Ez az idea fontos és létérdek, hogy ne váljunk olyan állattá, amilyen egy állat sohasem. De a cél, az idea sohasem fog teljesen megvalósulni, épp azért, mert lényege, hogy állandóan emelkedni kell az emberségünknek, nincs plafon! De ezt nem szabad kizárólag vallásként kezelni! A klisék, sablonok és közhelyek szintjén a vallások valóban átmentek sematizmusba, számomra kulturális kincs vonatkozására. Az emberekre való hatásuk eredője: a tudatosság részlegessége, vagy teljes hiánya. Érthető, egy olyan világban, ahol az ember önmagával sincs tisztában (hogyan lehetne, ha sohasem ismerhette meg önmagát?). Hamvas azt írja: a régi görög mondást említve. „Ismerd meg önmagad!”.. Ő így fordítja: „Ismerd meg Istent!” De ehhez – mint utaltam rá, valamilyen egységes Istenfogalmat kell tanulni és tanítani. Jelenleg, az egyik Isten haragszik a másikra, – úgy az ember is. Ez tarthatatlan. Ez is a földi intelligencia kritériumához tartozik, hogy: legyenek vallások, ha békében tartják az emberiséget önmagával, és egymással! Ha nem, akkor ezen is mélyen el kell gondolkodni! De miért is beszélek én mindig a gondolkodásról, ha azt sem tudják, mi az?

A gondolkodás alatt – szinte – mindenki a tanulást és memóriát érti.

Tény, hogy a gondolkodáshoz kell tanulni. Maga a gondolkodás akkor létezhet, ha vannak információk, melyeket az elme egymással összevet, és azután megállapításokat fogalmaz meg. Nem feltétlenül hoz ítéleteket, de véleményt megfogalmaz. Ez a vélemény (vallás..) sem lehet olyan, mint amit kőbe véstek, ami valahonnan származik, és csak be kell biflázni, mert akkor nincs szükség a mérlegelésre. A vélemény a mérlegelés eredménye, nem létezhet mérlegelés nélkül! És nem változtathatatlan! Ahogyan az élet (mármint az egyetemes Élet) folytonos változás és alkalmazkodás, ami szinte már gondolkodás, úgy a vélemény sem lehet állandó, és egy személyre szabott. De ugyanúgy nem lehet általánosságban elfogadható. Az idea azért itt is megjelenik: kell lennie olyan véleménynek, mely az embert jellemzi és utat mutat a felfelé vezető irányba! Megint egyszerűsítve: születésünktől fogva szellemi-erkölcsi (stb.) szinten fejlődnünk kell! Mikor valaki azt mondja 40 éves korában: „Én már erre képtelen vagyok, nekem elég az, amit megtanultam az egyetemen/munkahelyen/szüleimtől!” Adott esetben arról lenne szó, hogy megértse mit kéne jobban csinálnia? Ez tényleg elkeserítő.

Tehát az emberek szinte mindegyike, legalább is alig találkozom már gondolkodó emberrel, nem ér rá gondolkodni. Sőt, ezt is gyakran mondom, van erre egy jó „nem vallás”, a buddhizmus, ami azt tanítja, hogy a gondolkodás elvisz önmagadtól. Pláne: ne is légy önmagad, hanem valami misztikus szellemlény. Ahhoz, hogy ide eljussunk, előbb végig kell menni a gondolkodás iskoláján, hogy megértsük: valójában a szellemi lét az igazi lényegünk. De ezt a lépcsőt nem hagyhatjuk ki anélkül, hogy ne legyünk primitívek. Ha ezt a csúnya, de végül is pontos meghatározást alkalmazzuk, azt is felfogjuk, miért kell a Rendszernek tömeg és miért kell, hogy a tömeg „kezdetleges” legyen? A kezdetleges gondolkodás a zsigeri gondolkozás. „Éhes vagyok, ide a kaját! Kívánok egy nőt! Most azonnal, akárkit! Lehet fiú vagy aggastyán, mindegy… Most felejteni akarok (hisz nincs mit, mert az a fej üres!), ide a jó anyagot!” – Mondják meg, nem így van?

Az így „nevelt” alany bármit megtesz, csakhogy a prímér ösztöneit kielégíthesse. Tehát: robotol, azután elveri; vonhatunk párhuzamot a háborúkkal is, a népvándorlásokkal, az aranylázzal, és más efféle barbár dolgokkal, ugyanezt kapjuk. Ha egy ideig lassan óvatosan felkúszik valami kis együttérzés, béketűrés, természetimádat vagy bármi, ami tényleg emberi, gyorsan kell egy háború, vagy más zűrzavar, válság, mondjuk, munkanélküliség, teszem fel, és máris visszazökken a nép a „megszokott” mederbe. Erre már lehet rendszert építeni. A békére, az emberek közös boldogulására nem.

Miután kezdünk gondolkodni, lassan megértjük, hogy az oktatás, a „műveltség”, semmi más, csak idomítás. Nem nevelés, hanem drillingdrilling. Szoktatás. A szokások szent jogok. Ezért nem beszélünk arról, ami az egész szeméthegyet egyben tartja, hogy az ember önmagához vezető útja önmaga testének-lelkének beható tanulmányozása, ismerete, tudása révén valósulhat meg. Innen már az is érthetővé válik, hogy miért nem fontos a természet, a zene, romzongoraa művészet és az egészség megtanítása. A zene az Éden újraélése, önmagunk feloldása a mindenségben. Istennel való ölelkezés. Egyben művészet, és annak átélése, hogy a tanulásunk nem szavakkal, vagy eszközökkel, gépekkel való ismerkedés, és állandó harc, hanem feloldódás, eggyé válás.

Az egyszerű élet, egyszerű, friss ételek fogyasztása. A test nem valami komplikált berendezés, amihez hatalmas apparátus kell, hogy karbantartsa. És lássunk csudát! Ha ezeket az egyszerű akár vad (!) ételeket (növényeket) fogyasztjuk, kezdjük megismerni önmagunkat. Érzékeink újraéledése vetekszik háziállataink érzékeinek finomságával (mivel azok is csak műételeken senyvednek, és ugyanúgy beteggé lesznek, mint mi a csomagolt denaturált ételeinktől). Nem a hagyomány az (Hamvas), ami visszavisz önmagunkhoz, hanem, ami a természetet is fenntartja. Hisz, mi a természettel kell, hogy harmóniában legyünk, hogy azután önmagunkkal is harmóniába kerüljünk, és lassan egymást is felismerhessük (Hamvas). A csoda pedig abban van, hogy lelassulunk, és eljutunk a természet áramló, hullámzó tengeréhez, az Élettengerhez. Ennek a ritmusa az (Buddhizmus), amivel együtt kell sodródnunk, nem a Metróhoz siető emberáradattal, sem a húszsávos autópályán a halálba száguldó milliónyi bűzlő, dübörgő fémkoporsóval! Ennek a paradoxonnak a teljes beigazulása és feloldása visz el minket saját emberségünkhöz, nem a tíz doktorátus, amelyek közül nem hiányozhat a humán etológia, a pszichiátria, a politológia, a géntechnológia, gazdaságtudomány, rakétatudomány, stratégia, és kvantumfizika, meg asztronómia és más szükségtelen, egyúttal veszedelmes „tudomány”. Hogy minél messzebb vigyen minket attól, amit embernek hívhatnánk. Az, aki nem gondolkodik, nem is lát. Aki nem lát, az vak, tehát bármibe beleütközhet, és kárt tehet önmagában vagy másokban. Főként az áldott és isteni természetben, amit már említeni sem szabad anélkül, hogy le ne torkollnának: A természet (védelem) felesleges! Árt a gazdaságnak! Nem mérhető a GDP szempontjából. Pokolba a természettel! Ki kell tekintenünk az Univerzumba! Terjeszkednünk kell! (Ez a dogma a hódítás, és víruspszichózis demagógiája.)

 El sem hiszik, mennyi mindent kéne még tanulnunk, például, hogy miként ismerhetjük meg saját érzelmeinket, hogy mások érzelmeit is megfejthessük. Hogy mit jelent tisztelni egymást, hogy mennyit ér az ember, ha tudatos, erkölcsös, megbízható, türelmes, és szeretetteli? Hogy nincs ezeknél az erényeknél értékesebb és fontosabb, talán még az integrálszámításnál, és a számítógép-programozásnál is fontosabb… De ebben nem vagyok egészen biztos…

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.