Kinek a hazája?

kodaly-dal

Kinek a hazája?

A hajnal mindig új gondolatokat hoz. Kicsit csípős, őszbe hajló az idő. Nem szégyellem: szavazásra készülünk. Ez is csak a vélemény kifejezésének egy módja. Nem az egyetlen. Ha megkérdezem magamtól: kiknek a pártján állok? Csak azt tudom válaszolni: az emberekén. A reggeli gondolat pedig: szegény, vagy gazdag, aki ragaszkodik hazájához?

Már többször érintettem a témát, de egyre erősebben vetődik fel, hogy egy szűk réteg azt tartja magáról, több joga van ahhoz, hogy meghatározza sokat sorsát. „Demokrácia” alatt a saját hatalmukat értik. Mást mondanak és mást tesznek. Nem mondom el újra meg újra, még akkor sem, ha igaz és annak tartom, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy egy „anyagi” szint felett az embereknek mindegy, hol élnek. Azt hiszem, ezzel ők is egyetértenének, ha szóba állnának velem. „Ha én gazdag lennék!?” Minden szép természeti részt felvásárolnék, és azután békén hagynám!? Ostoba, naiv elképzelés. A gazdagok éppenséggel nem ezt teszik. A gazdagság (EU) csodás lehetősége a Terület alapú támogatás. https://sites.google.com/site/szelidvizorszag/probl%C3%A9m%C3%A1k-%C3%A9s-%C3%B6sszef%C3%BCgg%C3%A9sek/az-erdok-lehuzzak-az-esot

Nem teheted meg, hogy így védd az országodat, így szeresd a hazádat. De egy gazdagnak sem jut eszébe – hacsak nem akkor jár jól. De jelenleg ilyennel nem sűrűn találkozunk.

Éppen ez az, ami megdöbbentő: magától értetődik, hogy a gazdagság szabaddá tesz, vagyis elszakít a hazádtól.

Erre felüvöltenek: „Te nem szeretnél szabad lenni? A szabadság szent és elidegeníthetetlen emberi jog!”

Mikor a vagyonosodás eljut egy olyan szintre, hogy az ember elgondolja: a pénzemért, talán jobb helyen is élhetnék!? Nem szeretem ezt a klímát. Én tenger mellett akarok élni!

Ha – történetesen – az életben nem láthatnám a tengert, boldog lennék? Ha nem tudnám, hogy van tenger, és van más klíma, vágyódnék utána?

Valahol megint a bibliai almafa alatt állunk…

A bibliai tájakról erre a klímára vándorolnak strandpapucsban, mezítláb, családostól, (vagy más családját maguk előtt tolva?), az áhított Édenbe…

Sok módon özönlöttek el lakott vagy lakatlan területeket az emberek a történelem során, de ez új, mikor iparággá fejlődik és virágzik az „emberanyag logisztika”…

De nem ez a főtémánk, vagy mégis?

Egy ország, mint a miénk – ha még annak hívhatjuk… Ha még tudjuk, mit jelent a mi?

A családunk? Hiszen lassanként mindenki elszivárog – szerencsére nem tőlünk, de szinte teljes családok tűnnek el a látótérből. Miért? – Mert szerintük itt nem lehet élni.

Az ember tájékozatlan, tudatlan, vagy éppenséggel olyasmiből tud sokat, ami az igazság kis szelete, mégis azt kell hinni, hogy az a teljes igazság. Ha arra törekszünk, hogy mind szélesebb spektrumát fogjuk be az elérhető tudásnak, már ha egyáltalán ez lehetséges, talán másként látjuk magunkat és a hazánkat is.

Mindig arra lyukadunk ki, hogy mi volt korábban. 45-ben; 56-ban; 89-ben; 16-ban??

Vagyis, talán arra kéne inkább törekednünk, hogy a jelenünk és a jövőnk, közelítsen, legalább is értelemben, becsületben.

Apropó: becsület. Ha már a gazdagság és a haza szóba került, szólni kell a becsületről is.

A haza becsülete… Nagy szavak. „nagy dolog” – mondja a szleng, vagyis a köznyelv. Akkor, ha egy szent fogalmat, kifejezést le kell süllyeszteni a kocsmai szóhasználat szintjére. De mire is jók a nagy szavak? Ha az ember éhezik, fázik, üldözik…? Jelenleg, itt Magyarországon sok munkával lehet ételünk, sőt még egészségünk is – ami nem ugyanaz – mint tudjuk…

Ugyanakkor – nem sokan, de nem is kevesen – a munkát nem becsülik, a vagyont pedig nem a becsületükkel szerezték. Aki viszont tartja magát a becsületéhez, mert talán ezt tanulta otthon, vagy, mert a lelke-szíve ezt követeli meg, az ne törődjön a vagyonnal, és pláne: a vagyonosokkal.

Most más világ van – szokták mondani az öregek. Ők már csak tudják. Mindenki saját magán méri le, milyen a világ. „Bezzeg  Horthy alatt milyen jó volt nekünk…”… „Kádár apánk adott olcsó telket, ahol saját répánkat kapálhattuk, saját borunkat ihattuk…”

Vajon kik fogják áldani az utóbb 28-30 évet?

Érdekes, vagy nem, mostanra többet tudunk a múltról, mint bármikor, mégsem lett jobb a jelenünk. Ez a mi szalonnabőrkénk. Ezt rágcsálhatjuk, és azt hihetjük eszünk és jóllaktunk.

Melegünk is lehet, ha futunk hazáig, mert nem telik buszra. Jogging – mondja a fitnesz guru.

De – szerencsére – (dehogy, csak 47 évet kellett kitartóan dolgozni, közben katonáskodni, tanulni – tanulni..) ez nem téma – pestiesen. Mert ma sem megyünk szabadságra, vagy az egész nyugdíj, ami vagy nem lesz hamarosan, vagy senki sem részesül belőle, aki most 40 éves… Minden nap egy új munkanap. De ettől sem lettünk gazdagok, ha csak tapasztalatban, bölcsességben, szerénységben nem.

Ha valaki csak a szeszélye szerint változtatja lakóhelyét, hazáját, mert megteheti…, mert megérdemli? Csak akkor jöhet szóba a „megteszem”, ha a „lehetőség” adott. Akinek annyi a „lehetősége”, hogy megteheti, attól irigyeljük?

Nos…, talán nem ez a megfelelő szó, mert a becsület, az erkölcs az irigységet nem méltatja elég jól…, de a gazdagság lehet, hogy mégis rokon az irigységgel? Érdemes néha ezeket a ritkán párosított fogalmakat is így vizsgálni.

Azt manapság – ebben a világban…, nem illik firtatni, ki, hogyan jutott a mesés kincseihez, vagyonához.. Ha valahogyan ránk szakadna pár milliárd… – mondhatnánk, de nem mondjuk és nem is szakad…

Azt viszont mondom, bátran állíthatom is, ha a gazdagság lett volna életem legfőbb célja, akkor elértem volna… De ugyanoda jutottam volna, mint ahol most vagyok? Itt élnék, ezt tenném, ezek között az emberek között?

Ezt a kérdést is tegyék fel maguknak.

Akik éppenséggel el tudják mondani magukról, hogy hány feleségük, hány autójuk (talán mi is mesélhetünk a Dongó segédmotorról és a Velorexről, mint első „autóról…”), hány hazájuk volt… És mindezt a vagyonukkal vagy csak az örökös menekülésükkel mondhatják magukról?

Talán ezt a két fogalmat: gazdagság – menekülés megpróbálhatnánk egymás mellé helyezve, jól megrágva, mint az ízetlen szalonnabőrkét…

Nos, talán nem a szalonnabőrke szeretete vagy undora dönti el, milyen emberek vagyunk, hol élünk, de némi érdekes következtetésre alkalmunk nyílhat rágcsálás közben..

Fordítsuk meg a két fogalmat: erkölcs – gazdagság; vagy: gazdagság – erkölcs. Nem ugyanaz jut eszünkbe. Az erkölcs oldaláról talán nem ítéljük el a gazdagságot, de ebben az emberi „gyarlóság” is egy megengedett lehetőség. Talán érdemes megkérdezni: miért?

Az a világ, amit a gazdagok életének vágyó csodálata határoz meg, nem tartja szépnek és ildomosnak, ha a gazdagokat elítéljük. Sohasem tartottam magamat kommunistának, de csak azért, mert, akik előttem arra esküdtek, azért tették, hogy gazdaggá váljanak. Mert beállni egy csoportba, csak azért, mert ott több „lehetőség” van… Erre mondják: több pártrendszer: több lehetőség között választhatsz. Ez a demokrácia. Látjuk mi az.

Ha a család együtt van… mikor is volt ez a meghatározó alap? Ma már az az erény, ha a gyerekek külföldön „megtalálják a számításukat”. Nekem, a család, a kis gyümölcsös kert, a patakcsobogás, a verebek, cinkék, mókusok, őzek, ritkán felugró nyulak a réten… Régen… már nem is hiszem, hogy létezett az a rét, amin a felrebbenő hatalmas fogolycsapat riasztott fel elmélkedésemből, mikor a virágok illatát élvezve, madarakkal, fákkal, tiszta forrásokkal körülvéve éltem és ábrándoztam a jövőn.. Ha akkor tudtam volna…! De ez is csak elcsépelt, semmitmondó, „nosztalgikus”, unalmas… De az az én hazám, az én gyermekkorom, a búzahegyen alvás, a magok sajátos illata, ahogyan elmerülhetsz benne, az ujjaid közül kifolyó apró kis csiklandozások.. Ezt már hiába mondom, mert semmit sem jelent. Nem erre vágyik egy fiatal, hanem: El-el, minél messzebb! Ne is tudjak semmiről! Nem kell a szülő, a testvér, ezek már elavult fogalmak. Mindegy hol élünk, hiszen a nap ugyanúgy süt (dehogy!), ugyanaz az ég vesz körül (nem igaz), az emberek nem számítanak, a természet pedig úgyis harmadrangú – így természetes. Ez a színtiszta cinizmus. „Á, dehogy! Ez a valóság, ez a Földi szabadság!” De ez sem elég! Nekünk a Mars is kell! Igaz, hogy volt egy Európánk, de kevés volt. Kellett egy Amerika is. Már az is kevés. Kell az összes ország, mindenestől! Azután az űr! Igen, a lelki űrből a még ridegebb, fagyos világűrbe! Nem lehetünk elég magányosak, legyünk inkább olyan távol a bolygónktól, hogy ne is gondoljunk rá többet! Még egyszer mondom: nem önmagunktól akarunk még távolabbra kerülni?

……………………………..

Talán az volna számomra elfogadható, ha az emberi és természeti élet valamint az értelem harmóniája, de nem a rideg számítás határozná meg a mindennapjainkat. Az, hogy ritkán beszélek a szeretetről, mert ez a fogalom is elcsépelt, és akik állandóan hangoztatják, maguk nem élnek vele…, legfeljebb „hivatalból”. Adakoznak, de tovább már nem foglalkoznak a „szegénységgel”. Ők már „letudták” a maguk részét. Nekik „joguk volt” ahhoz a vagyonhoz – mindegy, hogyan szerezték. Volt-e olaj a szomszéd telken, akár a föld alatt, mélyen, akár kevésbé mélyen millió hektószám… De ne firtassuk a múltat, mert bajunk eshet… És ez ment évszázadok óta. Ez volt a szabály, a törvény: ne nézz vissza, ne nézz a kerítésen túlra!

De, ha van lehetőséged: ragadd meg! Vedd el, amit adnak, de néha azt is, amit nem akarnak odaadni, ha éppen nincs ott senki más.

Lehet másokat hibáztatni, lehet magunk elé meredni és saját bajunkon rágódni, lehet élvezni, amit a pillanatnyi helyzet megenged: Carpe Diem!

Az amerikaiak már alig akarnak saját házat, hiszen bérelni könnyebb. Ki tudja, hányan és kik laktak ott előttünk? Kicsit megváltoztatjuk a berendezést, ezt-azt átalakítunk, ha lehet, és élünk, amíg kedvünk tartja egy helyen, és ha már unjuk, továbbállunk. Nekünk is ezt kell megtanulnunk. Marhaság gürizni egy életen át, hogy saját otthonod legyen, ahol a gyermekeid, unokáid egy helyen laknak, kinek kell ez már? A végén járkálhatsz az üres szobákban, leszedheted a gyümölcsöket, vagy hagyhatod, hogy maguktól lehulljanak. Nézheted az ablakon keresztül az évszakokat, és várhatod a pénzes postást…

És a haza?? Milyen sivár, értelmetlen, érthetetlen szó. Már nem is fogalom. Sokan arra használták, hogy visszaéljenek vele. Ezért aztán, akik lelkük mélyén magukénak vallják, ki sem ejtik a szájukon, hanem megállás nélkül munkálkodnak: dolgoznak, tanítanak, nevelnek (magukat is!), és mikor maguk köré néznek, hirtelen azt veszik észre: egyedül vannak…

Akinek „volt esze” elment külföldre. Látjuk, mire vezet ez a közszájon forgó szellemi méreg.

Többen mondták már: „ha nem tetszik, el is lehet menni”, „tetszettek volna forradalmat csinálni?!”  – és így tovább. De a Haza, már nem tantárgy, vagy ha igen, akkor az autópályák, politikusok, Országház, Duna, Budapest… Mi az, ami a hazát jól reprezentálja? A táj, az emberek, vagy az alkotás, ami eléggé ingoványos terület, mert adott esetben a jelenünket meghatározó múltban elkövetett, jó vagy helytelen tettek kétes vagy értékes eredménye?

Majd elmondom, ha mindenki elment.

mese

Tóth Péter felvétele

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.