Endlösung

kolni-dom

Endösung

Hajnali 4.15-kor…engedve a természet parancsának, felébredtem édes álmomból, és hirtelen szörnyű látomásom támadt. Víziómban pusztulás. A múlt, mint egy villámsebesen pergő film, amilyen kisgyermekkoromban apám kézzel hajtós keskenyfilmes mozigépe, és a rajta meg-meg akadó, alumínium dobozokban porosodó, ki tudja honnan származó régi celluloid filmek… Csak arra emlékszem, hogy játéknak se volt utolsó, mikor egy üres darabkát meggyújtottam…

Az a történelem, hasonlóan, mint az elveszett vetítő és a hozzá tartozó filmek, most tovább pergett, és ez a végjáték szörnyűbb volt minden horrornál.vetito

Azóta a technika már akkoriban elképzelhetetlen magaslatokra jutott. Édesapám boldog volna, ha láthatná, bár, azt hiszem, nem tévedek, ha ezeket a masinákat már ő sem tudná megjavítani, ahogyan az emberek is egyenesen a szemétbe hajítják őket, csak túl későn…

Az utolsó próbálkozása az volt, a lapos bádogtetőre felállva, egy nyeglő, maga készítette sámlira…, hogy a tetőantennát a megfelelő irányba forgassa. Egy szerencsés-szerencsétlen billenéssel 7 métert zuhant, egyenesen a kerékpár alkatrészek közé a padlásra. De ezt is túlélte… Mégsem érte meg ezt a csodás fejlődést.

Nem is járt a világnak ez, most már biztosan lehet tudni. A büntetés sem várat már sokáig. A történelem nem kímél semmit és senkit.

Hogy a dráma kezdetét vegye és az utolsó felvonáshoz felgördüljön a függöny, ahogyan a díszletek végső helyükre kerülnek, titokzatos zörgések közepette, amint a kulisszamozgatók lázasan tolják a helyükre őket…, kezdődjön hát az előadás! Csak tessék, csak tessék, még lehet jegyeket kapni! Jöjjenek beljebb Európába, itt a végső megoldás!

…………………………………………………………………………………………………………………

A gazdag és pöffeszkedő Európa… Minket a keleties öltözékünkkel, meg a nyilainkkal látott, és talán lát még mindig. Ma meg a Hortobágy, gulyás, Balaton…Mégis mi voltunk, akik évszázadokig védtük, és védjük. Meddig?

Az az Európa, ami saját sírját Amerikában ásta és ássa, folyamatosan, azzal, hogy gátlástalan „fejlődésével” előbb tönkretette saját gazdaságát, mely – valljuk be – tényleg az akkori világ elképzelhetetlen kincseit halmozta fel – rabolta össze. Ezután – mert ez sem volt elég – kellett még egy kontinens, amit el kellett foglalni, ahol az őslakosokat természetestől, kultúrástól meg kellett semmisíteni, majd a mételyt vissza kellett hozni Európába, hogy a terv végső szakaszába jusson… A teljes európai történelmet tekintve, viszonylag gyorsan lejátszódott ez a véres dráma. Most az utolsó felvonás előtt tisztelegjünk Európának itt, azon a keleti szélen, ami eddig és most is csak megvetést, nem tiszteletet kapott a gazdag kontinenstől.

Valóban: ha valaki akár 20 év múlva Európát akar látni, akkor Varsóba, Prágába és Budapestre kell jönnie…

Sokszor leírtam, hogy milyen volt 20-30 évesen vágyakozni Európa után, reménytelenül. Azután, mikor végre sikerült kijutni a Szerviták kolostorába 3 hétre, megtapasztalhattam a lengyel pornófilmes porfészkeket, ahol az emeleten extra juttatások is várták a nagyérdeműt…

Ez volt Bécs akkoriban, de volt még Kärtner Strasse, és volt Ring… Az einbahnokkal nehezen birkózott meg az öreg Lada…, és kaptam egy leckét a nyugati civilizációból…

A következő nagy csalódás az volt, mikor két öreg barátommal és egy utánfutós sátorral végigutaztuk Nyugat-Európát, egészen Amszterdamig, érintve szinte minden fontos országát. Eljutottunk a híres Brüsszelbe is, bár akkor számomra a Konferencia Központ és az Osztrigások utcája maradt csak meg. A két véglet. A nagy vegetáriánus étterem, a rengeteg ismeretlen csírával, elképzelhetetlen bőség…, és az osztrigától bűzlő kis utca, egy olyan étteremmel, amiben olíva olaj helyett használt, rettenetes ízű olaj került a – feltehetően –fagyasztásból maradt nyers zöldségeimre… Azt az ízt azóta is rettegve idézem fel…

Még a Kölni Dóm réved fel víziómban, ahogyan kerülgettük, és a toronyházaktól alig látszott ki a dóm csúcsa, végül letettünk róla, hogy megnézzük közelebbről. Láttuk, amit látnunk kellett. Másodszori próbálkozásunk is drámát hozott, mikor a kivezető ikszedik felhajtót eltévesztettem: a sors megkímélt minket, és óvó keze az én figyelmemet sem véletlenül zavarta meg, hogy elkerüljünk egy tömeges karambolt… Mire a helyszínre érkeztünk, már csak a helikoptereket és a rohammentőket láthattuk. A gépfolyam megállíthatatlanul hömpölygött tovább. Az a dörömbölés, nappal és éjszaka.., és az utunk során mindenhol épülő autópályák megmutatták, merre is tart Európa. Nekem akkor elegem lett ebből a csodás jövőből… Bár a jelent nem kerülhettem el: a mindenhol épülő autópályákat és az éjjel nappal dübörgést… Hiába tettem az ikszet a jó helyre, sokan mégis láttak értelmet abban, hogy mi is „Európaiak” legyünk. Lettünk. Ezt megkaptuk. Most újból meg kell őriznünk azt, ami még maradt Európából! Lehet, hogy nem volt véletlen az, ami történt velünk? Lehet, hogy a Nagy Tervező minket szánt arra, hogy tovább vigyük az értelem és kultúra fáklyáját? Lehet, hogy csak azért telepedtünk le bő ezer éve, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelőt cselekedjük??

frontvonal

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.