Írta: Kövi Gábor

2009. augusztus 27.

A pénztrónus ledöntése II. Költs keveset!  Mindenhol azt harsogják: Költs minél többet! Erre mozdul a gazdaság. Mindegy, hogy mit veszel, csak vásárolj! Az iraki háború miatti sokkban az amerikaiak elfelejtették ezt a szabályt. Elnökük sietett a paranccsal: Költs, mert megbukik az amerikai álom mítosza! Bár akkor bukott volna meg, hogy felébredjen a világ. Az első részben leírtam, hogy a pénzt olyasmire használja a hatalom, amit személyes példamutatással, illetve türelmes, szeretetteljes neveléssel, megértéssel kellene elérni az emberek sokaságánál. Ez a megfoghatatlan, mégis mindenki által hőn áhított szimbolikus eszköz nem közvetlen, ezáltal elvész valódi erkölcsi hatása. Amit kivált, az már messze van a kezdeti szándéktól. Kiüresedik, és visszájára fordul. Soha nem tesz a pénz semmi jót. Látszólag igen hasznos és pillanatnyi örömöket, látszatsikereket ki lehet vele váltani, de nincs elég ereje ahhoz, hogy hosszú távon pozitívumként maradjon az emberi lélekben. Ilyet csak ember tud embernek adni. Semmilyen más közvetett eszköz nem hozza a várt eredményt. A pénzt tehát nem más, mint korbács és mézesmadzag. Ezzel magát az embert süllyesztjük le olyan szintre, ahol háziállataink, haszonállataink vannak. Azt is érdemes egyszer megvizsgálnunk, hogy ők vajon, miért vannak ebben a státuszban? Tehát, ha emberek szeretnénk maradni, vagy, ha végre annak szeretnénk magunkat érezni, el kell vetnünk ezt a primitív, idomítási eszközt, a pénzt! Ahhoz azonban, hogy a pénz értékét felcseréljük valamire, valami másra, valami maradandóra, olyanra, ami az embert felemeli, nem egyre lejjebb süllyeszti, újra fel kell fedeznünk a Nagy Francia Forradalom egyik alapeszméjét, de persze nem abban a kezdetleges formában, ahogyan akkor a forradalmárok tették. Ez nem más, mint az egyenlőség, és a testvériség, ami ebből fakad. Ennek az eszmének csupán a pénzuralmi ferdítések vonták meg létjogosultságát, midőn nevetségessé tették, megvetendőnek állították be, és illúzióvá hazudták ezt a szép ideát. Idea, mondom, és ezzel nem kisebbítem a jó szándékot, melyben valóban egységgé vált az akkori tömeg. Csupán egy időre, mert a pénz újból átvette a hatalmat. Mikor a pénzt végre a múzeumok, levéltárak polcaira száműzhetjük, minden rossz hatásával egyetemben, nem tehetjük ezt úgy, hogy helyette, vagyis arra a helyre, melyet a pénz bitorolt, ne helyezzük vissza jussába a trónfosztott emberi értékeket. (lásd még: Emberkamat) Ezeket pedig csak gazdagíthatjuk, hiszen számuk végtelen, és csupán a szellem, a képzelet szab nekik határt. Jelenleg nem ezen értékek körül folyik a képzelet mesterséges ábrándjainak programozása, mint tudjuk. Az a folyamat, mely végül ennek a több ezer éves rémálomnak véget vet, csakis azzal kezdődhet, hogy megtanítjuk az embereknek önmaguk értékeinek felfedezését. Nemrégiben olvastam egy könyvrészletet, ahol az írók leírtak megtörtént eseteket, melyek Down kóros gyermekekkel folytatott kísérlet során elért eredményekről szóltak. Hosszú, türelmes tanítás, megszámlálhatatlan ismételgetés egyre jobb eredményeket hozott, végül ezek a gyermekek átlagos iskolákban végezve egyenrangú szellemi teljesítményekre voltak képesek, egészséges, hibátlan idegrendszerű társaikhoz hasonlóan. Megkérdezem: akkor hogyan engedhetjük meg azt, hogy egészséges szellemi képességű gyermekeink közül sokan elfecséreljék értékes tudatukat, drogokkal, különféle értelmetlen, sőt káros álcselekvésekkel; nem, hogy emelnék szellemi színvonalukat, hanem felnőtt korukra bűnözőkké, esetleg önpusztítókká váljanak? Az a véleményem, hogy mindannyian elveszünk a pénz utáni szüntelen rohanásban, és elhagyjuk értékeinket, melyek pedig kihasználatlanul elsorvadnak, mialatt az egész világ, beleértve az emberen kívüli élővilág szolgálatára, és védelmére hivatottak. A felelőssége ebben minden felnőtt embernek egyenlő mértékben felróható. Ugyanakkor, mi felnőtt, vagy felnőttnek látszó emberek, inkább szeretnénk gyermekként élni, leadni minden gondunkat, nem az összes bajt magunkra vállalni. Ennek csakis egy oka lehet: Nem jut időnk, szellemi energiánk a legfontosabb emberi értékek kimunkálására. Elsőként magunkban, és azután gyermekeinkben, akiket nem hibáztathatunk azért, mert mi nem mutattuk meg nekik, hogyan élhetnek a pénz befolyása nélkül. A cinikusok erre azt mondják: „Nem is foglalkozunk a pénzzel, ha van elég belőle…” Ez persze nem igaz, mert, minél több van, annál többet kell vele foglalkozni. A pénz okolható a szelekcióért, a tevékenységek pályákra és szakokra való szétszóródásáért, az embertömegek koncentrálásáért, a természet kizsákmányolásáért, és ezt a sort sokáig lehetne folytatni, mi mindenért okolható. De végül rájövünk arra, hogy a pénz nem az, aminek hisszük, csak olyan hatalmat képzelünk köré, ami valójában lustaságunk, türelmetlenségünk, kényelmünk, saját értékeink alábecsülése, hibáink elkendőzése és kijavításuk elodázása miatt válik hatalommá, és látszólagos hatalommá, teszem hozzá. Amikor a szellemről beszélünk, akkor egyúttal a lélekről is beszélünk. Eddig ez a két vetülete tudatunknak, viselkedésünknek, vagyis személyiségünknek, erősen különvált. Egy számomra meghatározó könyvből, M. Scott Peck, amerikai pszichiáter besztszellerjéből, mely Az úttalan utakon, illetve új kiadásban, A járatlan út címmel megjelent, értettem meg, hogy a lélek és szellem egy és ugyanaz. Ez a könyv is egy az önfelfedezés, vagy önismeret témaköréből. Való igaz, hogyha szabadok akarunk lenni, nemcsak anyagi értelemben, ahogyan sokan a pénz révén kívánnának azzá lenni, akkor önmagunk minél teljesebb megismerése, értékeink önmagunk számára közelítőleg objektív felmérése okvetlenül szükséges. Ez a látszólagos kitérő arra próbál rávilágítani, hogy a szétszóródás, mely nagy részben a pénz hatása, nem kíméli életszemléletünket, alapvető felfogásunkat; önmagunkról és a világról alkotott képünket. Az egység, melyet aprópénzre váltottunk, atomizálódott emberiségre, és furcsa paradoxonként egységes tévtudatosságra változott. Manapság, ahhoz, hogy megértsük ezt a képtelen helyzetet, melybe évezredek alatt, megalkuvások, és hamis szándékok szövedékében eljutottunk, és ebben vergődünk, vissza kell térnünk gondolatban ahhoz a keresztúthoz, ahol eltévedtünk, abban a hiszemben, hogy a helyes úton vagyunk. Már maga a gondolat felvetése is sokakban zavarodottságot, elutasítást, megvetést vált ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy a pénz fogalmát mindig valamilyen misztikus félelemmel, tisztelettel szokás említeni. Ezután közvetlenül azok, akik híján vannak ennek az orákulumnak, rögtön jelentéktelenebbnek, használhatatlannak, figyelemre sem méltónak, vagy legjobb esetben sajnálatra méltónak találtatnak. Olyannak, aki csak nyűg a nyakunkon. Olyannak, akitől félnünk kell. Olyannak, aki elől értékeinket el kell rejtenünk. Így tette tönkre a pénz az emberek közötti kapcsolatokat.  A pénz és a város szövetsége. A vidék, mint a szenny, nehéz munka, nélkülözés, éhínség, minden rossz jelképe. De csak egy városlakó, vagy egy, a nehézségek elől elmenekülő, kilátástalannak beállított helyzetben lévő, félrevezetett ember szemében. Ám a vidék az, ahol lehet élni. Csak újra meg kell tanulni, és talán másként kell látnunk a jövőben a vidéki életet is. Az a sokak szemében kezdetleges cserekereskedelem, amivel a kőkorszakot együtt szokták emelgetni, még ma is, a számítógép korában, a szuperszonikus gépek kondenzcsíkjaival összeszabdalt ég alatt is virágzik vidéken. Nem kis gondot okozva a hatalmasoknak, akik szeretnének mindenki fejébe egy chip-et ültetni, ezzel még emésztési és ürítési funkcióikat is ellenőrizni. A város legfőbb szervező ereje a látszólagos védelem, de titokban az embertömegek karámba terelése és megfigyelése, irányítása, hatalomvágyó emberek, egyúttal a sötét üzelmek, bűnök jól jövedelmező üzletének tudatos megszervezése. Alapszlogen: a pénz a városban van. De melyik pénz? – Kérdem. Vidéken nincs pénz. Ez „tragikus, tarthatatlan”, mert a vidék nem a pénz, hanem a természet, a természettel való békés, egyúttal nehéz, de értelmes, és emberi lét édeni világa. – Kellene, hogy legyen! Mégis a pénz befurakodik oda is. A még tiszta és vad természet bántja a városhoz szokott, hataloméhes pénzemberek szemét, bosszantja a „kihasználatlan lehetőségek” mások által elfoglalható, és tőlük elorozott haszon ábrándja. Engem viszont szomorúság fog el, ha munkagépeket látok, mint tegnap is, a korábban vad gyeppel, dombvidéki gazdag növénytársulásokkal borított területen, ahol szétdúlva, és „fejlesztve” az, amit védeni és tisztelni kéne inkább. Lehet, hogy éppen a kielégíthetetlen energiaigény, vagyis a pazarló, szemetet termelő gazdálkodás, és őrült rohanás, talán a legújabb csodás találmányt, a szélerőműparkot készül létrehozni. Ez volna még a legbékésebb, és legelfogadhatóbb területfoglalás. Bár csak ez lenne! De rossz tapasztalataim vannak, ezért ha ilyen nagy apparátust látok felvonulni, összeszorul a gyomrom… Félelmem nem alaptalan, mert a szétszóródás, egyúttal a megalománia jelenségét hozta magával, amit évezredek óta nyomon lehet követni. A paradoxonok sora az emberi kapcsolatok szétzilálása után az embertömegek, már egymástól elkülönített, semleges, tehát befolyásolható, tehát állati indulataikat mérnöki módon szabályozható viselkedésű „szavazópolgárok, plebejusok” tömegeinek, mint a hatalmak eszközeinek betonfalak közé zárt, hatalmas épületek által megszelídített, csürhéjével gyarapodott. Mi köze van mindennek a pénzhez? Nos, ahol a hatalom, ott van a pénz is. Ahol a tömegek, ott a hatalom. A hatom, persze nem itt született, hanem még Káin és Ábel idejében, mikor két ember közül az egyik uralkodni akart a másikon. Ahogyan a hagyomány tartja. Azonban abban a természetes, önfenntartó, önmagát építő és felemelő közegben, melyet családnak neveztek egykor…, nem jöhet létre a hatalommal való visszaélés beteges formája. Ehhez azonban függetlennek, és egyúttal függőnek is kell lennie az embereknek. Függetlennek a pénztől, és függőnek a természettől és egymástól. Ez az öröktől fogva létező természeti paradoxon tartja fenn az emberek egymást segítő, egymásra figyelő, szeretettel teli kis világait. Fontos hangsúlyozni a léptéket, vagyis mértéket, amit elvesztettünk, mikor a természetet a pénzre felcseréltük. A mértéket, mely emberi kell, hogy legyen. Nem lehet sokszorosa egy ember méreteinek. Kivétel természetesen maga a földi környezet, monumentalitásával, gigantikus folyamataival, melyek az emberben ősidők óta tiszteletet ébresztenek, és borzongató szépségével megérinti a lelkeket. Így jön létre az a harmónia, vagyis édeni állapot, amelyet minden korszak a maga módján elérni vágyott. Azonban a küzdelem, és szenvedés, amely a természet ember számára megengedett, és embert megillető részét magunknak megszerezni teremtett embernek kényszere, és üdve is, a mai városlakónak, csak sár, hideg, verejték, és kényelmetlenség. Mégis kirajzik a hivatalnok és gyári munkás telkecskéjére, füvet nyírni, sorba rendezni a sablonnövényeket, vagyis mímelni a valódi életet. De ugyanúgy igényli a megengedhetetlenül sok, a földtől elrabolt energiát, és kényelmet, ami szennyet, és pusztulást hoz a maradék élővilágra. Miután az embereket a pénz révén sikerült egymástól elválasztani, ami érvényes a családok tagjaira is, hiszen minden, ami jó, és minden, ami rossz, kicsiben is megvan, érdemes megfigyelni ebben a rohamosan bomló, mesterséges világban a „természetes” következményként rossz egészségi állapotú, magatehetetlen betegekkel teli, de nem összetartó családok végnapjait, ahogyan a pénz, az „öröklés” körüli civódások, gyűlölködések a maradék emberséget is felmorzsolják. Ebben a tekintetben is jól látható különbségek mutatkoznak a vidéki és nagyvárosi családok öröklési körülményei között. A városokban általában pénzt és ingatlanokat, vagyis a városi lét legnagyobb értékét, lakást örökítenek, míg vidéken, ahol még az emberek önfenntartó gazdálkodást folytatnak, inkább a gazdálkodás módját, eszközeit, és a helyet, vagyis a birtokot hagyományozzák az utódokra. A természetben való, létért folytatott küzdelem, erősebb, egészségesebb, teherbíróbb embereket is kellene, hogy jelentsen. Azonban valamire való falu, vagy gazdálkodó család már áhítja a „civilizált” életstílust, amivel a városi élet szennyei, és betegségei együtt járnak. Már csak nyomokban található tehát olyan ideális családforma, ahol a pénz csupán segédeszköz, vagy az elhasználódó termelő eszközök pótlására, nem pedig a létfenntartásra szolgál. Ha ki akarunk lépni ebből az ördögi körből, akkor értelmesen át kell tekintenünk helyzetünkből adódó lehetőségeinket. A korábbi gyakorlat csupán addig jutott, hogy erőszakkal átrendezte a hatalmi viszonyokat, ezzel viszonylagos, és átmeneti állapotokat hozott létre, de egyúttal gyűlölködést, bosszút, gonoszságot, haragot gerjesztett azokban, akik korábban valamilyen úton gazdagsághoz jutottak. A „forradalmi” káosz szükségképpen hozta azt a szenvedést magával, melyet a városok hamis ígérete a vidék ellenében, és a vidék kihasználásával időlegesen a városi embert elkerült. Ez a szenvedés, halál, kegyetlenség, ami az emberi értékek maradékainak szétzúzásával, erkölcsi mélypontként sötét árnyat vet minden kultúrára, méltatlan a felvilágosult, és szeretetre vágyó, jó akaratú emberek számára. Méltatlan és gyalázatos tett, amelyet semmi sem indokol. Csak a hatalomvágy és a pénz mohó megszerzésének, rablásnak, erőszaknak lehet erre indoka, még ha a „tömegek” demagógiával elbutított, és felbőszített hordái esetleg jogosnak is vélik vérengző tombolásukat. Gyermeki lélekkel átéltem egy ilyen időszakot, és nem vágyom több hasonlóra. Most, mikor egy újabb sötét időszaknak nézünk elébe, még több tapasztalattal, keserűvel és lehetőséggel biztatóval is, minden lemondó vélemény ellenére se nézhetjük végig a mágikus és ostoba ismétlését a már ezerszer megtörtént katasztrófának. A világos elme ellentmond az őrületnek. Nincs veszett ügy, nincs kilátástalan helyzet. A napokban hozzám eljutott prognózis alapján van jó 3-4 évünk a potenciális energiahordozónak számító kőolaj végső elapadásáig. Az egyéb ismert jóslatok közelgő ideje valahogyan egybeesni látszik ezzel a dátummal, mint hogyha az emberiség foggal-körömmel törekedne arra, hogy a gonosz jóslatokat beteljesítse. Ha nem megy magától, hát tegyünk róla, hogy mégis úgy legyen! Néha azt hiszem, hogy egy másik bolygóról jöttem, mert a körülöttem levő emberek úgy tesznek, mintha semmi baj nem volna. A veszély halvány érzete se ingat meg senkit. Továbbra is ugyanolyan irreális ábrándokat szőnek gazdagságról, luxusról, nem megérdemelt javakról, melyeket valahogyan mégis meg kell kapniuk. Egy közös vélemény alakult ki ezzel kapcsolatban: „Eddig is volt valahogy…Miért kéne most izgulni? Az efféle szemellenzős felelőtlen magatartás, mikor a baj letaglóz, béna és elképedt reakciókba vált. Úgy tesznek az emberek, mintha eddig senki se mondta volna, hogy itt van már a vész. Minden efféle rossz alkalmazkodás a civilizációs rendszerek mindenek felett való eluralkodásának szomorú következménye. Miközben a „túlélő” túrák, és tanfolyamok üzlete virágzik, az egyes emberek el se tudják képzelni, mi lesz akkor, ha elfogy az olaj, és minden, ami ezzel összefügg. Nem a petróleumlámpa korszak következik, mert következésképpen petróleum az, ami nem lesz, hanem egy jóval korábbi szintre süllyedünk vissza. Most kell kimondani azt, hogy ennek így kellett történnie! Már, amikor az első petróleumlámpát meggyújtották, akkor kezdett ketyegni az időzített bomba számlálója, és sajnos a mi életünkben fog lejárni. Hogy ez a bomba rombolni, vagy építeni fog, azt ma senki sem tudja megmondani. Még talán van valamennyi idő, hogy a katasztrófa ne legyen annyira pusztító, és ne okozzon visszafordíthatatlan károkat abban a szellemi fejlődésben, ami igazából még el se jutott a pozitív fázisba. Ezért kell magunknak korlátozni a fogyasztást. Minden téren és minden mennyiségben. Amikor az előrejelzést megfogalmazó tudós kimondta azt a számot, ami mindenkit megdöbbentett, azt is elmondta, hogy a másik szám, a 20-as a felkészülés és átállás ideje – lett volna, ha ennyi idővel előbb elkezdjük. Még ma sem vesszük komolyan, és nem támogat minden rendszer tiszta erőből olyan kezdeményezéseket, melyek későbbre tolhatnák az összeomlás elháríthatatlan idejét. Most már mindenki számára egyértelmű kell, hogy legyen a hatalmi rendszerek tudatos ténykedése, mellyel a törvényszerű, sőt tervszerű kríziseket holmi „megoldási képletként” önmaguk idézik elő.  Mindez a pénz és köréje szerveződő rejtett, és nyilvános praktikák következménye. Mára, mint mondtam ez nyilvánvalóvá vált. Ezért az értelmes, és felvilágosult emberek kezükbe veszik saját sorsukat, mint korábban, bármikor. Csupán arra kell nagyon ügyelni minden erre képes embernek, és közösségnek, hogy a káoszban érdekelt erők, akik pozícióikat mások szenvedésével és pusztulásával kívánják megerősíteni, illetve új pozíciókat nyerni, ne tegyék lehetetlenné a valódi túlélők megmentő igyekezetét! Mikor a pénz által generált rendszerek kártyavárként hullnak elemeikre, az efféle alakok elérkezettnek látják az időt gonosz tetteik végrehajtására. Ugyanakkor jut valamennyi tér arra is, hogy megfordítsuk a negatív folyamatokat, arra az „emberkamatra” utalva, melyet már korábban említettem. Azonban a túléléshez szükséges ismereteket eddig nagyon kevesen és nagyon hézagosan sajátította el az emberek igen kis része. Ebben megint csak a lustaságnak, megalkuvásnak, vakságnak, félelemnek, a kezdeményező kézség hiányának, és végső soron a megtévesztő rendszerideológiának van döntő szerepe. A túlélés legfőbb kulcsa az ember rendszertani besorolásában van. Manapság a köztudatban úgy szerepel, hogy az ember csúcsragadozó, vagy legalább is mindenevő. Ezt tanítják az iskolában, ez a híres Desmond Morris etológus kifejezése. Találó kifejezés arra, amit eddig az emberiség a többi élőlénnyel, azok élőhelyének szétrombolásával, teljes tönkreszennyezésével tett. A fiataljaink ártatlanul néznek ránk, mikor ezt a hamis ideát megpróbáljuk előttük leleplezni. „Hiszen az állatok azért vannak, hogy minket tápláljanak…, nem? Csupán azt kéne megérteniük, hogy éppen mi vagyunk azért, hogy ők élhessenek, hiszen velünk szemben ők képtelenek magukat megvédeni. Ezt a nehéz tisztet, holmi hivatalokra testálja a hatalom. De a rendszer sohasem működött, és ebben a tekintetben működik a legrosszabbul. Ha mindenki használati tárgynak tekinti az élőlényeket, akkor miért kéne őket éppen tőlünk megvédeni? Gyártjuk őket, mint munkadarabokat, és a selejtet egyszerűen kidobjuk, vagyis elpusztítjuk. Lásd a kerge marha kór, vagy a baromfi-, vagy legújabban sertésvírus példáját. A hatalom, persze tudja, mi a baj, de az emberek még mindig csakis a rendszerben bíznak, hogy őket megvédje ezektől a halálos veszélyektől. Várjuk a vakcinát, mindig a legújabbat, hogy megnyugodhassunk, és tovább éljünk (rosszul) ezektől a jó érzéssel ételnek nem nevezhető szörnyűségektől. Miközben ezt mondom, sokan undorral dobják félre az írásomat, mondván: „Ez is csak egy a többi térítő szennyirodalom közül.” Ezt persze nem meggondoltan és megértőn, hanem tompult tudattal, a valóság árnyékától is rettegve mondják.  „Nem akarok tudni róla.” Ez a mindenre érvényes szlogen. Ezt a rendszer és fő eszköze, a pénz sikeresen plántálta mindenki tudatába. Ha csak egy kicsit is belegondolnának ebbe a hatalmak által tudatosan kreált állapotba, és nem a banki manipulációkkal, és a helyezkedéssel volnának elfoglalva, akkor megérthetnék, hogy milyen egyszerűen, és békésen kikászálódhatnánk ebből a kátyúból. Az állatokon kívül, minden adott, még mindig…, ezen a bolygón ahhoz, hogy sokáig, és sokan élhessünk. Az együttműködés, higgadt helyzetelemzés, és gyors cselekvés évszázadokat késleltetheti a teljes összeomlást. A 20-as szám érdekes egybeesés, hiszen magam éppen mostanában lépek át ezen az évszámon, amióta a növényeket tekintem az egyetlen táplálékforrásomnak. Sokak szerint képtelenség, hogy még mindig élek. Az emberi test szükségleteiről hamis, és hazug adatok keringenek, még a „tudományos” körökben is. Az idézőjel azt kívánja megmutatni, hogy addig nem nevezhetik tudósoknak magukat, az erre szakosodott elmék, amíg ki nem mondják: Igen! Az ember növények által élhet. Nem csupán vegetálhat, hanem igenis: egészségesen élhet növényeken. Jóllehet, bárki azt gondolhatja, megbolondultam, mert a pénzt keverem a táplálkozással…A Szezont a fazonnal. Pedig a két dolog igencsak összefügg.  Korábbi írásaimban lépten-nyomon megjelenik ez a téma, és nem véletlenül. Elsősorban a ráció az, ami ezt állítja középpontjába jelen bajaink orvoslásának. Bárhonnan nézzük, és bármilyen részkérdést próbálunk elemezni, mindig csak ez az eredmény jön ki: nincs más választásunk! A táplálkozással kapcsolatba hozható területek: egészségügy, viselkedéstudomány, gazdaság, technika, energiapolitika, honvédelem, természetvédelem, rendszerszervezés, kommunikáció, globalizáció… végtelen a sor, mert mindennel kapcsolatba hozható. Ennek az egyszerű megoldási képletnek egyik bizonyítása éppen a vidéki élet ereje, a városéval szemben. Csakhogy a jelenlegi mítosz szerint az önellátás egyenlő: állattenyésztés, és növénytermesztés. De van ennél durvább is: Halászó-vadászó-gyüjtögető életmód. Néhányan megpróbáltak efféle kommunákat létrehozni, bizonyítva, hogy ez a túlélés egyik, ha nem egyetlen módja. El is nevezték paleo diétának… Azt az egyszerű tényt figyelmen kívül hagyva, hogy betegségeink 99%-át az állatok közvetítik számunkra. Amíg mindenki azt szajkózza, hogy nem élhetünk nélkülük, sőt ilyen hamis, és túlhaladott ideológiákba, vagy inkább ősember-romantikába menekülünk, csak kinevettetjük magunkat. Szép is volna, ha mindez működne! A tudományos bizonyításhoz szükség van hosszú, több évtizedes vizsgálatra, amely meggyőző módon zárja le ezt a témát. Azonban az étkezés – nem véletlenül, és hozzáteszem, direkt manipulációk révén – mindig is személyes ízlés dolga volt. Olyan intim terület, amelybe senkinek sincs beleszólása, vagyis magánügy. Az ételek előállítása, felkínálása, tartósítása, tárolása, kereskedelme, és minden, ami ehhez kapcsolódik a legvirágzóbb üzletágak egyike. Hogyan is gondolná bárki, hogy ezt „egységesíteni” lehet? Az a bizonyos 20 év sajnos szükséges ahhoz, hogy bárki önmaga számára megnyugtatóan elfogadhassa: Életem végéig csak növényeket fogok fogyasztani. Azonban vannak helyzetek, mikor ezt megkövetelhetik az embertől. Ilyen egy orvosi-ökológiai kísérlet, mint, amilyen a Biosphera II volt. Sokan alig emlékezhetnek arra, hogy agy orvos, Roy Walford és kis csapata 2 évet töltött egy hermetikusan elzárt üvegház-laboratóriumban, ahol tudtommal, tojás kivételével csupán növényeken éltek. Ennek a kísérletnek ingen kis visszhangja volt, és tudományos körökben utópisztikusnak, lefutott témának tartják. A kudarc csak azok számára volt az, akik nem számoltak a résztvevők eltérő szellemi-szociológiai hátterével, valamint a korabeli közfelfogásokkal. A kísérlet formális, és totális idegösszeomlással zárult. A bezártság, és a korábbi életvitel iránti vágy végül fogadalmuk feladására kényszerítette a kutatókat. Sajnos Roy Walford is meghalt az óta. Kutatási területe, a kalóriaszegény, tápanyagdús táplálkozás néven került be a tudományos köztudatba. Amit a kétéves kutatás eredményeként felmutatott, azonban több volt holmi fantazmagóriánál. A kísérletben résztvevő kutatók egészségi állapota, az idegállapotuktól eltérően, egyenesen kiváló volt! A később folytatott kutatásai azt is bebizonyították, hogy ez az étkezés többszörös élet meghosszabbítással kecseget! Majmokon, és egereken 4x-es volt az elért eredmény, a kontrollcsoportéhoz képest. Ennek érdemét a tudósok az antioxidánsok javára írták. Az említett kísérlet ideje alatt a kutatókból rendszeresen vett szövetmintákban, valamint a későbbi kutatásokban, a kísérleti állatokban megegyező módon, ugyanilyen arányban voltak jelen az antioxidánsok a szabadgyökökkel szemben. Azokról pedig ma már sokan tudják, hogy gyakorlatilag a szervezet „rozsdásodását” jelzik. Közelebbről pedig szoros összefüggésben vannak az öregedéssel, és sokféle betegséggel, pl az immunrendszer zavaraival, és az „immungyengeség” okozta különféle betegségekkel, fertőzéssekkel. Ez tehát az oka annak, hogy a növényevő ember ellenáll, szinte az összes rémisztő kórnak. Egy beavatottak számára ismert, de korának igen nagyra tartott tudósa: Edmund Bordeaux Székely több százezer embert gyógyított ki különféle nyavalyájából, többek közt a leprájából…, éppen a nyers zöldek-gyümölcsök fogyasztásával. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő még a tejtermékeket is az emberi táplálkozás részének tekintette. A magyar Bicsérdi Béla is ezzel az életmóddal, és az intenzív sportolással szerzett híveket magának azidőtájt. Akkoriban a tehenek még füvet legeltek… Érdekes adoma ehhez a témához, hogy az egyik mobil tejkimérésben megkérdeztem,  „Mit is esznek ezek a tehenek, füvet?” – mire a válasz ez volt: „Ma már ezt senki sem gondolhatja komolyan. Így nem érné meg.” Nemrégiben került a kezembe egy orvosok által írt könyv éppen erről a témáról. Ezek szerint a mai tehenek már nem látnak füvet… Ez viszont azt okozza, hogy a tejből hiányzik egy igen értékes zsírsav, az omega3! Tehát a tej sem jó? – kérdezik sokan. Nem csak ezért nem, de most mivel a pénz a fő témánk, ezért ebbe ne menjünk bele! Egyébként, ma már az internet révén rengeteg információ áll rendelkezésre a tej negatív hatásairól, és kapcsolatáról, pl az 1-es típusú cukorbetegség, vagy a petefészekrák között, hogy csak a legrémisztőbbeket említsem. Aki a legutoljára képes ettől a függőséget okozó ételcsoporttól megválni, elmondja, hogy milyen ugrásszerű közérzetjavulást tapasztalt utána.  Ha tehát elképzelünk egy olyan jövőt, ahol a mai technikai, és használható tudományos eredmények birtokában, vidéken, teljes összhangban a természettel, a lehető legegyszerűbb és legértelmesebb, békés életet megvalósítva, minimális és visszaforgatható energia felhasználásával, növények között, az állatok tiszteletben tartásával, és megfelelő távolságot tartva tőlük, szinte bármeddig élhetünk! Vajon mennyi pénzre lesz azután szükségünk? Mennyit kell költenünk biztonsági berendezésekre, fegyverekre, vegyszerekre, gyógyszerekre, gigantikus földmunkagépekre, bányászati eszközökre, hatalmas szállítóeszközökre, autópályákra, felhőkarcolókra…? És az űrkutatás, mint a fegyverkezés és katonai szembenállás, a tudatmanipulálás legfőbb eszközeinek egyike? Szükséges lenne-e továbbra? Mert, ugye tudják, hogy milyen óriási összegekbe kerülnek ezek ma mindenkinek? Ezért vannak az adók, a kamatok, a munkahelyek, és ami a legszörnyűbb, a drogok, szórakozóhelyek, szekták, hadseregek, rendőrség. Satöbbi-satöbbi…. És, amit ki sem ejthetnénk a szánkon: kormányok, hivatalok, politikusok, rendszerpárti, „multi párti” tudósok, és rengeteg ingyenélő, aki a piszkos munkát elvégzi a fehérgalléros gyilkosok helyett…. Na erre mondták mindig: rendszerellenes, reakciós, antiglobalista, anarchista, bioterrorista…  Nos, ami a legelképesztőbb, az a cinikus szóhasználat, azokra, akik valóban az emberiség túléléséért dolgoznak, rámondani, hogy terrorista. Mikor semmi mással nem törődnek, mint azzal, hogy kialakítsák azt az egyetlen élhető jövő életformát, ami ebből, a tényleg kaotikus, irracionális, ember- és természetellenes, igazságtalan, gonosz, sőt halált hozó, hataloméhes, pénzzel sakkban tartó, rideg világból kiemel minket; abból ami ma mindenkit körülvesz. Azt hiszem, és nem állok távol a valóságtól, ha kimondom: Mindenki szeretné, ha igazam volna! De mégsem hiszik el, hogy lehetséges, és azt szajkózzák: „Senki se tud jobbat ennél.” Aminek egyszerű oka az, hogy úgy képzelik, majd a jövő is a luxusról, gazdagságról, mások kihasználásáról, a gépek uralmáról fog szólni. Csakhogy ez a kb. 10.000 év nem volt más, mint helyben topogás. Milyen jogon mondom én ezt? Azért, mert az emberi gondolkodás, viselkedés egy jottányit sem változott az emberség, szeretet, odaadás stb. pozitív tulajdonságai terén, mióta a legutóbbi jégkorszakot túléltük.  A mostani gépkorszak pedig hamarosan véget ér. Mi jön utána? Annyit már most is láthatunk, hogy valami más, de semmiképp nem ez, ami most van. Vajon mi lenne akkor, ha ezt a vészhelyzetet használnánk ki arra, hogy tiszta lapot nyissunk az emberiség és a föld történetében? Az egyik magam által is felfedezett életbölcsesség szerint, akkor van módunk jó irányban változni, ha valamilyen veszteség, vagy tragédia ér minket. Most pedig éppen itt van a tragédia a küszöbön, ha nem a zsigereinkben, Uraim!

A pénztónus ledöntése

III.

„Szisztokrácia, szisztarchia, szisztémizmus”.

A pénz, mint „kenyőcs” (Hamvas) szerepéről vázlatosan már esett szó az előző két cikkben. Ez a kenőanyag a civilizációs rendszer kötőanyaga és működtető-gyorsító anyaga is egyben. Olyan segédanyagokkal, mint a hazugság, erőszak, ködösítés, züllesztés.

Mindezek által valósul meg a totális lélekpusztítás, és a formális rabszolgatartás. Mint tudjuk…, a rabszolgatartó társadalom még virágzik – jobban, mint valaha –, csak alkalmazkodott a fejlődéshez. Mármint a züllés ilyetén elnevezése elhomályosítja az alapvető szabadságjogok elnyomását, és a mindenre kiterjedő kizsákmányolást. A „fejlődés”, ami persze a rendszer ideológiájának motorja, korbácsa; valójában az egyre gyorsuló, és megfékezhetetlen züllés folyamatát rejti, és csomagolja be, mint az ehetetlen kacatokat a sztaniol. A rendszer a csúcsán trónoló oligarchák által valósítja meg az elnyomást, és az emberi lélek áruvá silányítását. Azonban minden ember tudata egyformán alá van rendelve ennek a démonikus hatalomnak, és erre mi sem jellemzőbb, minthogy mindenki boldogan, büszkén viseli a terheit.

Manapság kevesen veszik észre micsoda erős satuba szorították, és mennyire kevés esélye van a  menekülésre. Azonban az emberi elme leleménye folytán mindig van arra esély, hogy önmagunk lehessünk. Ha a törvények fölé a saját sokkal szigorúbb törvényeinket helyezzük. Ekkor a rendszer számára láthatatlanokká válunk. Ez az én esetemben szinte tökéletesen sikerült. Néha már magamat se látom…

A viccet félretéve, vagy éppen felhasználva a menekvésre, pl az internet is lehetne egy olyan kapu, amin keresztül eljuthatnánk saját magunkhoz. Azonban fontos tudni, hogy az internetet se az önmentő tudat találta ki, hanem a rendszertudat, illetve vallás, a szisztémizmus.

Eszerint pedig csak látszólagosan szolgálja a személyi autonómiát, és információs szabadságot, mert már küszöbön a rendszer újabb srófja: a saját néven való kommunikáció. Ez első ránézésre arra hivatott, hogy a sötétben bujkáló internetlovagokat láthatóvá tegye. Azonban a valós ok éppen a magánjogok köré font hurok újabb megszorítása. Miközben éppen a magánjogok védelme az egyik indoka a tervezett fejlesztésnek.

Mindez nem lenne akkora baj, ha a rendszer valamiféle közhiten alapuló erkölcs mentén épült volna fel, mint ahogyan el akarja velünk hitetni. Az se mondható jó megoldásnak, ha a piacot próbálják összemosni az elmék közötti szabad közlekedéssel, ami jelenleg az internet. A piac, mint varázsige elfogadtat mindent, ami fondorlatos és szennyes indokokat rejt.

A legutolsó stáció minden rendszer látszólagos növekedésében a teljes káosz, és anarchia, ami igencsak közel van a jelenlegi tapasztalat szerint. Az ember által alkotott rendszerek mindig tartalmaznak olyan elemeket, melyek önmaguk gyorsuló pusztulását vetítik előre. A kedvezőnek tűnő kezdeti lelkesedés minden esetben korainak bizonyul és megmutatja azt, hogy ember nem alkothat rendszert addig, míg a kozmikus rendszerek törvényeire fittyet hány. Azután sem alkothat semmi újat, ami valahol ne volna meg a nagy egységen belül, de helyileg valahol másutt. Csak abban az esetben volna megvalósítható az örökké működő rendszer emberre vonatkoztatva, ha az előnyök és hátrányok minden emberre egyaránt 0 végeredményt mutatnának. Mivel vannak, akik úgynevezett előnyökkel születnek, mint a külső megjelenés, másik nem számára vonzó tulajdonságok és persze a jelentős anyagiak; azt mondják, eleve megvalósíthatatlan a teljes egyenlőség. Azonban nyitva hagyják azt a tényezőt, ami a végső vagy isteni igazságszolgáltatás címszó alá kerülve kivonja ezt a feltétlenül megoldandó problémát a rendszerből. Időnként próbálkoznak különféle izmusok ennek megoldásával, de mindeddig sikertelenül.

Fő szlogen: „Nincs ennél jobb. Eszi, nem eszi, nem kap mást.”

A szisztokrácia lépten-nyomon gáncsot vet a személyi jogoknak, és gyakorlatilag a teljes megsemmisítéssel fenyeget. Ezért erre már nem elegendő a puszta defenzív magatartás, hanem komoly szellemi erőfeszítésekre van szükség. Persze, nagyon kézenfekvő volna a szisztémizmus alapján, ha kifényesítenénk őseink rozsdamarta szablyáit, és dagadó erekkel rontanánk a rendszer legközelebbi bástyájának. Ezt az ostobaságot már a rendszer egy fuvallattal elintézné, és akkor ráadásul ettől ő lenne erősebb, és egy indokkal gazdagabb. Ezt kimondani pedig nem megalkuvás, hanem az ész diadala a rendszer lusta és rövidlátó, de ingerlékeny védelmi mechanizmusán. Aki nem védekezik, azt nem lehet nyíltan megtámadni. Az már más dolog – mondja a pesti -, hogy semmivel sem kellemesebb az ilyesfajta taktika eredménye. Legfeljebb a fájdalom tart tovább a megsemmisülés azonnali katasztrófája helyett. Semmiféle foltozgatás tehát nem felel meg az óhajtott célnak, ami az emberi lélek teljes körű felszabadítása. Pedig kell lennie egy vagy több olyan megoldásnak, amely pontot tehet erre a több ezer éves tévedésre. Ilyenkor szoktak a felek különféleképp felhorkanni:

Akik a liberalizmus ellen lépnek fel, azt harsogják:

Újabb szabályok, ősi törvények (ez is, az is) kellenek, és a rendszer örökké fog működni.

Akik a korlátlan szabadság (Lásd: korlátlan önzés) hívei, és a „Gazdagodj, ügyeskedj, uralkodj!” mindenki számára való elérhetőségét hirdetik, amiről tudjuk, hogy soha és sehol nem valósulhat meg, mert akkor relatíve senki sem volna gazdag, és senki sem ügyeskedhetne, sőt nem is uralkodhatna…; ők pedig a demokrácia üres szólamait tartják pajzsként maguk előtt.

Mert ez csak mások kárára és mások által  valósulhat meg.

Ugyanis a megoldás a rendszeren kívül érhető csak el!

Erre pedig felhorkannak a rendszer védelmében azok, aki ebből jól élnek:

„Az anarchia minden eddigi vívmányunkat  tönkre tenné!”

Ezt aláírom, mert ezek, az un. „vívmányok” a rendszer és kiszolgálói védelmét szolgálják.

Lássunk mindjárt egy olyan példát, ami az internettel és a rendszerrel, vagyis a tágabb értelemben vett, vagy globális rendszerrel összefügg. Ezt a világháló tudatta velem, aki alig nézek valamilyen híradót, de olvastam az Egészségügyi maffia c. könyvet:

Az „egészségügy” újabb elnyomó ötlete, a kötelező védőoltások körének kiterjesztése a közelgő (?) világjárvány ellenében.

Egyetlen módon tartom indokoltnak, és érthetőnek ezt. Abban az esetben, ha az egészséges életmódot, ami mindenféle oltást feleslegessé tesz,  ugyanúgy kötelezővé teszik.

Ez ugyebár az egész ördögi ötletet megsemmisítené. Itt azután a ködösítés nagymesterei rögtön kimondják, hogy az pedig még nem zárja ki hogy valaki ne kapja meg a majdani vírust. Miközben arról azért nem lehet a széles közvéleménynek fogalma, mi is a valódi egészséges életmód, mert ennek az egyszerű alapelvnek (természetes, nyers, zöldtáplálkozás, testmozgás) széleskörű és hatásos megsemmisítésére törekszik a rendszer és komisszárjai. A köztudatba már csak a testmozgás kerül, ami fontos, és hasznos ugyan, de önmagában igen csekély eredménnyel kecsegtet. Arról nem is beszélve, hogy itt is a piaci elvek mentén butítják és vámolják meg az emberi tájékozatlanságot. Senki se gondolja, hogy ebben a világméretű összeesküvésben a pénz nem játszik szerepet. Mindabban, amiről eddig szó volt, központi szerepet játszik a pénz.

Hormonkontroll

I.

/A cikk szigorú összefüggésekre épülő folyamatgondolkodásban íródott. A jobb megértés érdekében ajánlom  a részek sorrendben történő olvasását! Köszönöm! – a szerző/

Az endokrin rendszer az emberi szervezet legtitokzatosabb és legbonyolultabb szervrendszere. Ezzel azt hiszem, laikus létemre sem mondok nagy butaságot. Nem kívánok túl „szakszerű” lenni, hanem egy átlagember által könnyen hozzáférhető megközelítést fordítok a lélek nyelvére. Ha „lelket” mondok, még nem biztos, hogy a mindennapi értelemben vett lélekről beszélek, hanem egy olyan összetett hatásmechanizmusról, amiben a tudat, és annak minden szegmense, vagyis az „őstudat, univerzális tudat, kulturális tudat, biológiai tudat”, és még számos vonatkozása is kapcsoltan részt vesz.

 Első sorban különbséget kell tenni a jelenkori ember, a civilizációs hatások által befolyásolt ember és az összes többi „vad” élőlény szervezetének működése között. Ugyan, az állatok is kapnak eleget abból a szinte követhetetlen „jótéteményből”, ami az „áldásos” ipari-konzumvilág mindent eluraló hatalmának „mellékes” következménye, de többnyire nem élnek műanyagok, fémek, vegyszerek közvetlen környezetében, illetve, nem igényelnek külön „gyorsítókat, nyugtatókat, altatókat, antibiotikumokat, szteroidokat, színezékeket, illatanyagokat stb. Azonban a víz, a levegő és a talaj már át van itatva mindenféle aromás anyaggal, nehézfémmel, mérges gázzal, és a háztartásokból ellenőrizetlenül kiáradó szennyekkel, melyek „tisztítása”, enyhe túlzással sem nevezhető tökéletesnek. Az állatok viselkedése is lassan változni látszik, de ebben a tekintetben, nagyságrendekkel több tartalékkal rendelkeznek, mint a több tízezer éve mesterséges környezetben élő ember. Az ember háziállatai, főleg a „nagyüzemi állattenyésztés” – kertelés nélkül fogalmazva: állati halálgyár kiszolgáltatott lényei bőven kapnak olyan célzott anyagokat, többek között hormonokat, amelyek megváltoztatják viselkedésüket, de mindenek előtt, fajukra jellemző testi adottságaikat. Ezért ők már sokban hasonlítanak az eltunyult, túlsúlyos, városi emberre, vagy éppen a végsőkig kihajtott élsportolókra.

Az eddigiekből jól látható, hogy egy erősen befolyásoló hatásrendszerről beszélünk, amely éri az embert saját jószántából, vagy „csak” átlagosan…

Ebből az aspektusból ritkán lehet látni a testében-lelkében természetellenes emberi lényt, ezt előrebocsáthatom!

Az állatvilágban kell-e külön inspiráció ahhoz, hogy egy állat a saját érdekében tegyen meg valamit? – feltehetően nem, mert az életrevalóság kérdése a születéskor eldől. A „születés parancsa” egyetemes parancs, és aki/ami ellenáll ennek a parancsnak, el sem kezdi az életét. Az ember esetében már ekörül is sok nehézség van. De tegyük fel, hogy egy születendő gyermek olyan környezetben látja meg a napvilágot, amiben minden lehető feltétel adott. Tekintsük a földi átlag feletti paramétereket, és vegyük hozzá a gyermek szüleinek „természethez közeli” életkörülményeit. Ez volna a kiindulási pont, az optimum, amihez a nála kedvezőtlenebb körülmények között születő gyermek, és a felnövő ember viszonyul.

Az ideális feltételekhez a környezetből és a táplálkozásból bekerülő idegen anyagok teljes kizárása szükséges! Rögtön az elején ember és állatai egyaránt részesülnek a „Globális Egészségügyi Intézmény „gondoskodásában”, vagyis oltásokat kapnak! Ma már alig akad, aki tisztában volna ezek hatásaival, de az Internet világa lassanként valós képes fest ezek tényleges hatásairól. Nem is örül ennek a fentebb jelzett intézmény! Ezért ebből kimaradni – enyhén szólva is ­– kockázatos. Na, nem a beígért bajok várható bekövetkezése, hanem a Rendszer reakciói miatt. Ha statisztikát – hangsúlyozom: őszinte statisztikát! – készítene valaki arról, hogy oltásokkal, vagy azok nélkül a megnevezett „betegségek” milyen gyakorisággal, és veszéllyel érik az oltott és oltást nem kapott embereket, és a várható életkor hogyan alakulna mindkét csoportban, egyből kiderülne az igazság. De itt is van egy tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni:

Nem mindegy, hogy az oltásban nem részesülő ember milyen körből kapja alapvető táplálékát!

Csak, hogy egy egyszerű vonatkozást említsek, saját anyja szoptatja-e, mennyi ideig, milyen étrenden élt a terhesség ideje előtt, azután a szoptatás alatt?

Ebben a tekintetben ki kell hangsúlyozni, hogy a genetikai jellemzők alapfokon határozzák meg a környezethez való viszonyunkat!

Mielőtt túlságosan belemerülnénk a témába, ejtsünk néhány szót a hormonokról csak úgy, ahogy minden tájékozott ember tudhat róluk. Ezek a szervezet belső működését és a külső ingerekre adott válaszokat szabályozzák. Szinte minden szervben termelődnek és külön funkcióik vannak. Az idegrendszerrel együttműködve, illetve az idegrendszerben termelődve hatnak. Gyors, rövid ideig tartó, vagy elnyújtott, hosszan tartó hatást fejtenek ki.

A belső elválasztású mirigyek hormonjai között, az adrenalin, szerotonin-dopamin, (neurotranszmitter/ingerületközvetítők is) inzulin, pajzsmirigyhormon, tobozmirigyhormon, agyalapi mirigy hormon, és a külső elválasztású mirigyek hormonjai: szexuálhormonok, (szteroidok, tesztoszteron, ösztrogén stb.), kortizon, az ismertebbek.

Mivel a hormontermelődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszerrel, és tudvalevő, hogy a civilizált ember stressztől szenved, ezért a hormontermelődés, és annak zavarai is nagyrészt az idegi hatások, idegi ingerlékenység fokának függvényei. Elképzelni is nehéz ezeknek a rendkívül csekély mennyiségű vegyi anyagoknak a bonyolult kölcsönhatásait, a test változásainak szabályosságát, vagy zavarodott működését, amint az ember a fogyasztói átlagnapját éli. Az étkezés szerepének ismételt fontosságát figyelembe véve a testünknek úgy kéne ide-oda reagálni, ahogyan a különféle agresszív hormonok és hormonszerű vegyi anyagok érik a testet kívül-belül. Ez szinte lehetetlen, ezért gyakoriak a sokkal járó katasztrófák, melyekben teljesen bizonytalan a közvetlen kiváltó ok megjelölése.

Lazításképpen vessünk egy pillantást egy erdei emlős napjának kis szakaszára, mondjuk a nappal rejtőzködő vadakéra: egy őz, szaporodási időn kívül, tavasz közepén, este kezdi az aktív életét, nap közben a sűrű bozótban, nádasban stb. csendben pihen. A figyelme egy pillanatig sem lankad, vagyis folyamatos stressz éri. De a figyelemhez elég az érzékszerveit éberen tartani, az izmai, emésztőrendszere tónusos állapotban van. Azonban, ha valami zajt érzékel, „készenléti” helyzetet vesz fel, vagyis izmait ugrásra készen megfeszíti, hogy bármelyik pillanatban kiszökkenhessen rejtekhelyéről. Egy őznek sok ellensége van, ezek között az ember szerepel az első helyen, pedig az ember már nem része az erdőnek. Az erdő vadjai közül a nagyragadozók megfogyatkozása miatt nincs ellensége, kivéve talán az agresszíven terjeszkedő aranysakált. „”„Véletlenül” ez a kutyaméretű, falkában (is) vadászó ragadozó pályázik az „őzpopuláció-karbantartó” szerepére. Ehhez az „újkori farkasokat”, a „kivert házi kedvencek” falkáit hozzászámítva, már valamelyest nagyobb veszélyeknek van kitéve. Kicsinyeit viszont akár a rókák, ragadozó madarak, is veszélyeztethetik. Az őz – a közhiedelemmel szemben – egyáltalán nem szelíd és kezes jószág, hanem igen agresszívan védekezik, ha sarokba szorítják. Azonban az imént vázolt helyzet naponta átlagosan akár több tucatszor is előállhat, mégsem lesz ettől az őz idegbeteg. Amíg a fizikai állapota jó, üldözői elől még időben el tud menekülni, tehát számára az „adrenalinfröccs” életmentő és fajának túléléséhez elengedhetetlen. Van azonban minden állatnál a stressznek egy olyan mértéke, amely akár az állat pusztulását is okozhatja. Ezt megelőzően saját életének is véget vethet a fogságba esett állat, ha nem tud kiszabadulni. A csapdába szorult vadállatok inkább elrágják saját végtagjukat, hogy megmeneküljenek. Az a nagyon is gyakori veszély, ami a vadászható állatokat az ember részéről fenyegeti, vagyis a technikai fölényben levő vadász, éjjel látó távcsővel, és modern lőfegyverrel úgy lepheti meg az állatokat, hogy fel sem fogják mi és hogyan támadt rájuk, máris végük van. Tehát, ebből a szempontból a stressz sem fenyegetheti őket. Ha lehet valami a vadászatban, ami kíméletes, akkor ez az…

Azonban, a lövések nem mindig halálosak és, ami ezután következik az maga a borzalmas szenvedés.

/Folytatás: Hormonkontroll II./

Hormonkontroll

II.

Az embernek ezzel szemben nem kell gyakran a közvetlen életveszélytől tartania, mégis termelődnek azok a hormonok, amelyek fajunk korai időszakában fontos szolgálatot tettek a túlélés érdekében. Ha csupán a környezeti hatások közül a veszélyre való reakció létezne, ehhez valamilyen szinten hozzá lehetne szokni, azonban a vészjelző-reagálást generáló hormonok, semmitmondó helyzetekben is kiugró értékeket mutathatnak. Ennek következtében, „alaphelyzetben” az ember folyamatosan stresszben szenved, anélkül, hogy tudna róla. Mikor azt mondjuk valakinek: „Lazíts!” – nem is érti, mit kérünk tőle, hiszen úgy gondolja, hogy ő laza, mert semmit sem csinál. Ha viszont megérintjük a nyak környékét és a vállat, rögtön érezzük a merevséget. A legkönnyebb úgy ellenőrizni, hogy kellően ellazult-e, ha felemeljük az egyik kezét, és – miután hirtelen elengedtük – nem hullik vissza az eredeti helyére. Ezt ki is lehet próbálni! A meglepetés nem marad el…

Tegyük fel, hogy stressz mentes életet élő emberrel beszélünk! Már, ha ilyet találunk… Attól függően, hogy milyen az immunrendszere, vagyis milyen vércsoportú, különféleképpen reagál a külső ingerekre, akár az ételekre. Ezen felül természetesen a nem, életkor, életmód, és a már taglalt születési körülmények határozzák meg, az un.: „vérmérsékletet”.

Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol megfigyelhetjük a különféle habitusú emberek reakcióit ugyanarra az eseményre. Persze, itt is megszámlálhatatlan tényezőt kéne figyelembe vennünk, amiből kiragadva párat: mi jár a fejében abban a pillanatban; kipihente-e magát; előzőleg végzett-e valamilyen megterhelőt; végzett-e valamilyen nemi tevékenységet, ami nagymennyiségű hormon felszabadulásával járt? Fogyasztott-e alkoholt, cigarettázott, vagy kávézott-e? Talán érzékelik, mennyi minden változtathat a reakciónkon, és még alig érintettük az összes lehetőséget. Mennyivel bonyolultabb az emberek esetében bármilyen helyzetre való reagálás, mint az állatoknál!

Hogyan lehetne leszűkíteni a kört, aminek alapján már értékelhető eredményt kaphatnánk?

Ha azt szeretnénk, hogy legalább annyira természetesen reagáljunk a váratlan eseményekre, mint az állatok, akkor közelítőleg olyan természetesen kéne élnünk. Azonban, ezt a mai ember nem akarja, hiszen annak tudatában van, hogy magasabb rendű bármelyik állatnál. Miért is akarna hozzájuk hasonlítani?

Mégis vannak előnyei annak, ha kicsit elképzeljük magunkat olyannak, mint több tízezer évvel ezelőtti őseink. De nem mindegy, milyen korból, helyről, éghajlatról stb. származó embert szeretnénk elképzelni. Az étkezés, életmód szerepe ebben az esetben is alapvető.

A korabeli ember életét nem a stabilitás jellemezte. Ezért voltak időszakok, viszonylagos bőségben, és voltak igen hosszú időszakok szűkös körülmények között. A civilizáció ezeket a szélsőségeket akarta „szabályos” mederbe terelve szinte állandóvá tenni. Természetesen az állandóság alatt a bőséget kell érteni. Ezt meg a természet változatossága nem engedte meg. Így, hiába élünk kényelmes, fűtött, légkondicionált lakásokban, a természet katasztrófahelyzeteket teremt, melyekhez egyáltalán nem szoktunk hozzá. De, ha ilyen mégsem volna, akkor az ember maga hozza létre a katasztrófákat, a sajnos egyre „szokványosabb” társadalmi feszültségek során.

Van egyáltalán lehetőségünk valamilyen fokon felkészülni a rendkívüli helyzetekre?

A Rendszer létrehozott intézményeket, melyek ilyen helyzetek imitálásával tanítják a megfelelő viselkedést. A katonák, tűzoltók, mentők megkapják a kiképzést ilyen helyzetekre. De vajon ők mennyire tudnak megfelelően reagálni minden helyzetben?

Itt aztán a bonyolult még bonyolódik, mivel az ilyen emberek minden helyzetben veszélyt sejtenek, ami az átlagember mindennapi stressz mennyiségét hatványozottan megnöveli. Nem beszélve az „éles” helyzetekről, melyek száma szintén sajnálatos módon növekszik. Egy túlélő mikor cselekszik helyesebben? Ha rendszeres kiképzésben részesül, autogén tréninget végez, szigorú diétával próbálja a testét ellenállóvá, tűrő képessé tenni, vagy?

Sajnos az sem ritka, hogy „helyzetek” kiváltói éppen ilyen „jól felkészült” emberek, akik már szinte reflexszerűen reagálnak, vagyis, noha tudják, alkalmazzák a felkészülés során tanultakat, mégis olyan világban élnek – az átlagemberhez képest – amiben szinte csak a vészhelyzetek jelentik a valóságot. Tehát személyiségük feladatra orientált, gyakran nélkülözik az önálló döntés képességét és lehetőségét, ezért cselekedeteik is gépiesek, ridegek, gyorsak. Nem mondhatnánk meggondolatlannak őket, inkább „blokkszerű” viselkedési sémák alkotják a helyzetekre való reagálásukat. Ezek a reakciók már kis impulzusra is működésbe léphetnek. Mire a cselekmény lezajlik, képtelenség bármiféle módon változtatni az eredményen. Ezért rossz az a civilizációs taktika, hogy militarizálni kell az embereket, hogy jól lehessen irányítani a tömegeket. Azt ugyebár már többször érintettük, hogy annak a felelősségnek nyomait sem látjuk, amivel a vezetőknek rendelkezniük kéne, mikor parancsokat osztogatnak.

Egyetlen lehetőségünk van csupán: Testünket és lelkünket egyformán karban kell tartanunk! Lelkünk alatt a szellemi finomságot, érzékenységet is értenünk kell! Tehát a „műveletlenség” nem jelent megfelelő alapot a tiszta lélek számára, de a „művelés” módja tekintetében még nagyobb a zűrzavar.

A lélek megfelelő kiteljesedése, erkölcsi megalapozása, a személyiség gazdagsága, sokszínűsége volna a nevelés elsődleges célja. Ehelyett különféle viselkedési, cselekvési sémákat tanítanak, gyakoroltatnak az oktatásban. Ezek a sémák arra hivatottak, hogy a széttagozódott civilizációs tevékenységi körökben a Rendszer számára megfelelő „elemeket” hozzanak létre, nem egyéniségeket. Még akkor is igaz ez, ha a „nyugati” típusú társadalmakban az egyén kiemelkedő szerepben van. Ugyanakkor ez az elv csak elméletben működik, mert a különféle társadalmi rétegekben élők más és más lehetőségekkel rendelkeznek, vagyis különbözőképpen tudják érvényesíteni egyéniségüket. Ezt nevezi a nyugati világ a „verseny inspiráló voltának”. Vagyis, aki sikeresen győzi le a versenytársait, fontosabb, értékesebb személyként jelenik meg a többiek szemében. Ez a beültetett magatartás újabb stressz fokozó tényezőként jelentkezik. A folytonos küzdelem különösen a hím nemi hormonok képződését serkenti. Ez még a nőket is érintheti, pedig náluk a tesztoszteron mennyisége elenyésző a férfiakéhoz képest. Azonban a rendszeresen jelentkező küzdési kényszer hatására ennek a hormonnak olyan mennyisége állandósulhat, amely a női jelleget gyökeresen megváltoztathatja. Amíg külső jelek nem utalnak a „férfiasságra”, addig a viselkedés, hanghordozás, deklamáció, artikuláció közelíthet egy férfi hangvételéhez. A szerepek sematizálódása lassanként a nemi jelleget is összemoshatja. A férfiak nőiessé válhatnak (egyéb, férfiakat érő hatások – később), és a nők az iménti módon férfiassá. Ugyan az óhajtott „népesedési fék” akár jól is működhet ezekben a társadalmakban, és ezt is figyelembe kéne venni a trendek előrejelzésekor, de talán nagyobb lesz a veszteség annál, mint amit a népesség csökkenése jelent. Ezzel egy időben, más társadalmakban a férfi szerep egyeduralkodása révén a szaporodás jóval nagyobb mértékű lesz – kivéve, ha nem sikerül a „nyugati mintát” adaptálni ezekre az országokra… De az életfeltételek folyamatos szűkülése konfliktusokat, olyan helyzeteket hozhat létre, melyekben a gyermeknemzésre, szülésre, vagy utódgondozásra már esély sem lehet. Ez is fékezheti a népesség növekedésének ütemét, de van még egy tényező, amit sehol sem illik figyelembe venni:

Az állati eredetű élelmiszerek magas hormontartalmát!

Azok az országok, ahol relatíve kevés az ilyen eredetű élelmiszer, és főleg növények alkotják a táplálékok zömét, az általános hormonszint alacsonyabb, mint azokban az országokban, melyekben az ilyen termékek aránya túlzó mértékben jelenik meg az étrendben. Ezek az emberek kevéssé reagálnak hevesen bármilyen helyzetben, ami egy nyugati ember számára elviselhetetlen. Most ne vegyük figyelembe a két alapelven épülő társadalmak ideológiai különbözőségét, ami a népek közötti „fajsúlykülönbségeket” okozza, vagyis egy akármilyen nyugati állambéli polgár önmagáról alkotott téves értékítéletéből kiindulva is reagálhat másként egy idegesítő helyzetben. A kulturális beidegződések, vallási elvek széles tömegekre gyakorolt hatása ugyanúgy hozhat létre „hormoncsúcsokat”, amint nap, mint nap tapasztalhatjuk.

Egy rövid utalást engedjenek meg:

Az állatvilágban a szaporodásnak csak megfelelő körülmények között van létjogosultsága. Általában szaporodási periódusok vannak, és ezeken kívül az állatok nem küzdenek egymással úgy, mint mikor a partner elnyeréséhez van szükségük nagy mennyiségű nemi hormonra. Az ember – talán a letelepedés és a gabonatermelés-állattenyésztés következtében – az év minden szakában képes utódok nemzésére és fogamzásra. Az állatok esetében a szaporodás idején szinte minden ennek van alárendelve, és emiatt lényegesen nagyobb veszély fenyegeti őket a ragadozók oldaláról. Erre az időre a táplálkozás helyébe a fajfenntartás lép, és sok rejtőzködő faj is „közszemlére teszi magát”. Ez a tevékenység igen nagy energiákat köt le, és a gyengébb egyedek elpusztulhatnak már a fokozott izgalomtól is. Ez is a hormonok műve!

Az étrendnek csak egy eleme a táplálék forrása, de ebben már figyelembe kell venni azt is, hogy a fogyasztói célú élelmiszergyártás milyen egyéb anyagokat alkalmaz, hogy termékeit rendszeresen vegyék az emberek. Ezek a célzatosan adagolt anyagok szintén igen hatékonyan befolyásolhatják a hormonrendszer működését bármilyen irányban. Sajnos ezek kombinált hatása teljességgel kiszámíthatatlan, ha egy átlagpolgár átlagos fogyasztási szokásait vesszük figyelembe. És talán ez jelenti a legnagyobb veszélyt! Hiába határozzák meg egyes élelmiszerek egyes összetevőinek mennyiségi paramétereit, ha a különféle szintetikus állományjavítók, vitaminok, ásványi anyagok, színezékek, tartósítószerek, csomagolóanyagok oldószerei festékanyagai – az ismert növekedési hormonok mellett – olyan variánsokat hozhatnak létre az emberi szervezet vegykonyhájában, amelyek állandó negatív hatást gyakorolnak a teljes hormonrendszerre.

A hormonrendszer alatt az összes szervet és sejtet kell érinteni, melyek hormont termelnek! Ezek – természetes körülmények között – csak a természetes, élő, könnyen fogadható, az emberi testtel nem ellenkező élelmi anyagok közvetlen, jól összehangolt lebontását, beépítését, és a külső ingerekre való megfelelő reagálást hivatottak irányítani, segíteni, és a test egészségét ily módon minél magasabb szinten tartani. Erre a jelenlegi abnormális helyzetre a Homo Sapiens még nem tudott felkészülni, mivel ezek a hatások egyenesen a genetikai állományra hatnak, gyengítve az emberi faj fennmaradáshoz szükséges eredeti képességét, erejét.

A különböző komplex hatások eredői voltaképpen a hormonrendszert egyre kevésbé teszik alkalmazkodóvá, ahogyan a folytonos ellenkező, vagy támadó ingerek, tompító vagy fékező anyagok mind nagyobb mértékben szűkítik a hormonok mozgásterét. Az illatanyagok tompítják a szaglást, ami igen bonyolult hormonok működéséhez kötött agyi tevékenységet jelent, a folytonos erős és váltakozó polaritású vizuális effektusok rontják a látást, az információ követhetetlen tömege tompítja az agyműködést, ezzel ellentétesen csökkenti a tűrésküszöböt, és növeli a heves reakciók kialakulásának valószínűségét. A nagy sebességet és tökéletes koncentrációt igénylő szerepkörök – gondoljunk pl. a repülésirányítókra, járművezetőkre, diszpécserekre, számítógépes programozókra stb.! – végletesen beszűkítik a figyelmet, elvonva a kapacitást a puszta léthez szükséges szervektől, lassanként mindenféle emberi kommunikációra, személyes kapcsolatra képtelenekké válhatnak, és idült szervi elváltozások, vegetatív zavarok jelentkezhetnek náluk. A rendszertelen táplálkozás, és denaturált ételek, az ízfokozókban található ingerület-átvivő hormonok túlevést okoznak; hormonszerű vegyi anyagok közvetlen kipárolgása tönkreteheti a hasnyálmirigyet, májat, és a vesét, és szintén negatív hatással van az agyi idegműködésre. A rengeteg „gyógyszer” kereszthatása, hozzávéve az imént taglalt vegyszerek hatásait, olyan követhetetlen interaktív folyamatokat indíthatnak be, melyekben érzékenységek alakulhatnak ki, sőt végső esetben teljes idegi katasztrófa következhet be. Az állandó idegfeszültség, és a helytelen étkezés refluxot, szívritmuszavart, pánikszerű testi tüneteket okozhat. A teljes testre kiterjedő szabálytalan működés egyik jele az általános gyulladás, ami lassanként a mellékvese hormontermelésére is negatívan hathat. A nem szűnő gyulladásokra adott gyulladás gátló szteroidok leállíthatják a saját kortizon termelődését a mellékvesékben. Ez egyre súlyosabb gyulladásokhoz vezethet. Ennek okai között a természet szélsőséges viszonyaihoz való alkalmazkodási képtelenség is szerepet játszhat. A túlfűtött, vagy légkondicionált lakások, a nem megfelelően megválasztott ruházat olyannyira ronthatja a hőmérséklet-különbségekre való reagálást, hogy szélsőséges esetekben kihűlést vagy hőgutát is kaphatunk. Ehhez még hozzá kell venni a nagy melegben fogyasztott jeges, vagy sós italok, alkohol, drogok hatásait, melyek szintén sokkot okozhatnak. A friss növényi ételek ebben a helyzetben is szabályozó és életfenntartó erővel bírnak! Különös módon az átlagosan táplálkozó, „mértékletesen” drogozó (kávé, nikotin, alkohol) ember érrendszere oly mértékben károsodik, hogy a hideg időben súlyos trauma következhet be nála. A nyers, növényi ételek fogyasztása, látszólag kisebb kalóriatartalmuknál fogva kevésbé tesz ellenállóvá a hideg körülményekhez, mégis a tökéletesen tiszta érrendszer, megfelelő mozgással párosulva képessé tesz arra, hogy ezt is elviselhessük! A hőre való megfelelő reagálás szinte kizárólag a hormonrendszer működésétől függ.

Annak a folyamatnak a követése, megértése, feldolgozása, mely a jelenlegi állapotokhoz vezetett és a pozitív változtatás szándéka, lehetősége, a Rendszerben, szinte nulla!

/Folyatás: Hormonkontroll III./

Hormonkontroll

III.

 Aki idáig képes volt velem tartani ebben a gondolatsorban, talán még rendelkezik elegendő tartalékkal ahhoz is, hogy folytassuk ezt a gondolati játékot, melynek tétje nem más, mint fajunk túlélése. Nem kevésbé fontos gondolatok sorjáznak korábbi írásaimban, de ez a téma szinte „húsba vágó”.

Ezek után, mi az, ami még mindig érdemes a figyelemre?

Mi kell ahhoz, hogy a jelenlegi zavart hormonrendszerű ember megtegyen igazán nagy dolgokat saját maga és bolygónk érdekében?

Azt szinte minden esetben láthatjuk, hogy a mai ember alig vállalkozik olyan feladatokra, amelyek ténylegesen pozitív irányban változtatnának a globális gondolkodáson. Ami a legjobban hiányzik, az a tettekben megnyilvánuló szándék. Ez önmagában is mutatja a katasztrofális állapotot, melyben az ember ma van. Elvesztette önmaga és környezete megújításának képességét! A kommunális szennyvíz fogamzásgátlókkal való szennyezettsége már kimutathatóan hatott a vizek állatainak, halainak hormonális állapotára. Növekedett a szaporodásra képtelen meddő egyedek száma, mely egyes fajok kihalásához vezethet. Ugyanez a hatás közvetett úton visszakerülhet az emberhez az ételeken keresztül. Nemhogy csökken a népesség, hanem egyenesen, láncreakció-szerű kihalások következhetnek be. Idáig a génmódosított növények hormonrendszerre gyakorolt várható hatásait nem is említettem. Vajon ezek láthatók-e előre, mikor az apró, de egymással keresztreakcióban levő anyagok kulminálva teljes, és visszafordíthatatlan biológiai katasztrófához vezethetnek…

Lehet-e még jobban fokozni az érvek számát, melyek a tendencia visszafordításának elodázhatatlanságát indokolják és kényszerítik?

Eljött annak az utolsó lehetősége, hogy az ember számot vessen önmagával, és módot találjon saját testének-lelkének teljes önvizsgálatára! Ezen belül módszeresen végig kell nézni azokat a negatív hatásokat, melyek emberi mivoltunkat megváltoztathatják, torzíthatják! Meg kell ismerni azokat a mechanizmusokat, melyek minden embert egészségben tartanak, és ezek karbantartására külön figyelmet kell fordítani! A testi-lelki-szellemi ápolás mindenki személyes feladata kell, hogy legyen! Ebben egymásnak is segíteni kell!

A tudatosodás, nem azonos a műveltséggel! A tudatosság önmagunk fizikai és szellemi megismerését is jelenti. Ez születéstől fogva a felnőtt környezet elsődleges módszertani és pszichológiai feladata! Az öntudat nem azonos az önzéssel! Az öntudat szintje, az önellenőrzés, önszabályozás nem önérdekű, hanem nagyon is közcélú gyakorlat. Ennek háttérbe szorítása egyedül a Rendszer számára jelent előnyt. Ahhoz, hogy képesek legyünk felismerni cselekedeteink helyességét, nem elég ismerni a társadalmi szabályokat. Bár ezek közül számos igen fontos és nélkülözhetetlen, de a rendszermanipulációk kivédésére önmagunk teljes ismerete nélkül semmi esélyünk nincs!

Egy egyszerű példával illusztrálom a nő és férfi egymáshoz való viszonyát egy speciális helyzetben:

Azt hinnénk, hogy reálisan fel tudjuk fogni saját viselkedésünk, vágyaink mozgató rugóit.

Ha tetszik egy nő/férfi, ebben a pillanatnyi hormonszintünk magas. Ha az aktuális időpontban egyes hormonok termelődése vagy meglévő szintje alacsony, egyszerűen azt érezzük, hogy a másik nem addig szimpatikus tagja, érdektelenné válik számunkra. Legyen az éppen a kedvesünk, vagy az az ellentétes nemű ember, akire vágyunk, de még nem is beszéltünk vele. Mitől lehet a hormonszintünk alacsony, vagy ingadozó? Akár egy csésze kávé vagy egy pohár bor elfogyasztása is sokkszerűen hat a hormontermelődésre. Az „afrodiziákumok” felfedezése éppen a gyenge és szabálytalan hormontermelődés következménye. Ezek használata nem, hogy karban tartaná, hanem ellenkezőleg: lebénítja a szükséges hormonokat előállító mirigyek működését. Az egyes hormonok külső adagolása szükségtelenné teszi a test számára a saját termelést, ezáltal az illetékes szervek ilyen funkciói elsorvadhatnak, leállhatnak. A „menopauza” vagy férfi „változó kor” nem más, mint a nemi hormonok termelődésének csökkenése, vagy teljes leállása. Ez önmagában csak a férfiaknál okoz nemzőképtelenséget, a nők esetében viszont a nemi vágy vagy a férfiak iránti érdeklődés csökkenését-megszűnését okozhatja. A házasságban élő párok esetében ennek civilizációsan elfogadott „szabályossága” mindkét fél közel egyidejű „kimerülése” esetén szinte észrevehetetlenül megy át a szerelemből – szeretetbe, ahogy mondani szoktuk. Azonban sokan nem tudják, hogy az éber nemi vágy a teljes egészség, szellemi frissesség, érdeklődés, fizikai erő nélkülözhetetlen eleme, fenntartója. A mai túlhajtott szexualitás egyik oka éppen a kifáradt szexuális érdeklődés, az általános hormonszegénység, vagy ingadozó hormonműködés. Az állandó teljesítési kényszer idővel tompítja az érdeklődést és külső segítség nélkül egyszerűen megszűnik az aktivitás. Nemcsak a nemi aktivitás, hanem bármilyen aktivitás… A vizuális és fizikai ingerlés valameddig képes ezt az érdeklődést szinten tartani, de ez olyan rész volna az életünkben, ami minden pótszer nélkül kellene, hogy normálisan működjön. Ehhez viszont távol kell tartani magunktól azokat az anyagokat, melyek megzavarják hormonjaink működését! Azt már tudjuk, hogy a hormonok egymás kiegészítői. Ezért, ha egy hormon nem termelődik, a többi termelésében is zavar támad. Az „öregedés” eddig ismert kísérőjelenségei között a nemi hormonok csökkenő szintje általános, de nem szabályos! Látunk idős embereket is aktív nemi érdeklődéssel, és már látunk 30-40 éves korú férfiakat-nőket kiüresedett szexuális érdeklődéssel. Amíg az idős emberek esetében gyakran a genetikai tényezők szerencsés összhatásának tulajdoníthatjuk ezt a jelenséget, addig a fiatalok esetében már a túlzott elhasználódást és a szexuális intelligencia, vagy a kapcsolatteremtés-fenntartás képességének hiányát feltételezhetjük.

A tipikus élethelyzet, amit számos filmben, és az életben is tapasztalhatunk, hogy különféleképpen éljük meg a szexuális élményt, ha férfiak, és ha nők vagyunk. Ennek egyik oka, hogy nem ismerjük a másik nem hormonműködését, és az ehhez társuló hangulatát!

A nők szexuális érdeklődése és ingadozó kedélyállapota összefüggésben van. Erről társaságban nem illik beszélgetni, pedig emberi sorsok múlhatnak ezen. A nők normális állapotban havonta egy-két napig aktívak. Ezt ők nagyon jól tudják, de azt már nem, hogy a petefészek hormon termelődése és a peteérés spontán is fokozódhat a nemi aktusban az orgazmus miatt! A női és férfi szexualitás különbözősége ősi biológiai gyökerekre vezethető vissza. A nők többszöri orgazmusa és a férfiak egy-kétszeri orgazmusa és rövid „kifutási” szakasza éppen a genetikailag megfelelő egyedek kiválasztásához szükséges. A civilizációs kötöttségek, gátlások a legtöbb nő esetében „leszabályozták” egy partnerre a szexuális tevékenységet, pedig a folyamatos, többszöri orgazmus a több férfipartner közötti választást szolgálja. Addig kell magas szinten maradni a női aktivitásnak, amíg a megfelelő genetikai társat megtalálják. Így már az is érthető, hogy sok párnak miért nem születik gyermeke, vagy miért van valamilyen gyengeség az utódoknál. Persze, a fentebb említett tényezőkön kívül. A férfiakban viszont hasonlóan a nőkhöz az aktus utáni egy partner iránti „közömbösség” után egy másik partner iránt ismét feltámad az érdeklődés. Azonban a férfiak esetében hiába volna megfelelő a hormonszint, ha a termékenyítéshez több napi „pihenés” szükséges, mivel az aktív ivarsejteket „elpazarolta” egy partnerre. Ez a jelenség is a természet gondossága, hogy a „leadott” szaporítóanyag esetleges alkalmatlansága esetén egy másik, friss szaporító anyaggal rendelkező férfi is szerephez jusson, amíg a fogamzásra képes nő izgalmi állapota tart.

Egy partnerrel is létrejöhet a „harmonikus” szexuális élet, ha a nő tudomásul veszi, hogy a férfiaknak némi „regenerálódásra” van szüksége, hogy újra „támadásba lendülhessen”. A hormonok újratermelődése után ez lehetővé válik.

Ez a félreértés a nemek között gyakori aberrációk kiváltó oka. A korai magömlés az idegi túlfűtöttség, vagy a ritka nemi élet következménye. A legtöbb esetben semmiféle szexuális zavart nem jelent. Könnyen áthidalható némi türelemmel. De a bekövetkezett „baleset” után ugyanúgy pihenés szükséges, mintha a női test igényei szerinti ideig tartó kontaktus után. A következő próbálkozás már elégséges időt biztosíthat a női partner számára is a teljes „megelégedettség”, vagy virágnyelven, a boldogság eléréséhez. Azonban a női „elhidegülés” a hormonszint csökkenésének következtében is beállhat, csupán az efféle „nehézség” hatására. Mint mondtam, a nők erős hormonális befolyás alatt vannak, ezért lelki-tudati életüket sem mindig képesek kontrollálni. Ez is lehet az oka a rövid idő alatt bekövetkező ellentétes érzelmeiknek, egyes esetekben az ingatag véleményüknek is. Döntéseikben a hormonoknak igen nagy szerep jut! A tudatosság sem azonos ezért a két nemnél. A ráció értelmezése, fogalma is más és más.

Ez a fontos emberi tevékenység két tűz között őrlődik még ma is a világ „kulturáltabb” felén, de az erősen vallásos társadalmakban is:

A nevelés vallásos dogmatizmusa szigorú erkölcsi szabályokat állított fel, melyek korlátozzák az emberekre is jellemző szaporodási ösztönök egészséges kiélését. A gátlások elsősorban szellemi úton hatnak vissza a hormonműködésre. Gyakran olyan anyagokat alkalmaznak, melyek a hormonműködés megzavarását célozzák. Ezek használata hosszú távú negatív hatásokat okozhat. Egyúttal belép az a tudati gát is, ami normális esetben, mikor már „mindent szabad” megakadályozza a szabályos aktus lefolyását. A különféle rossz beidegződések következtében olyan idegi-szervi zavarok léphetnek fel, melyeket azután valamilyen „szerrel” próbálnak helyreállítani. Az az ellentmondás, ami a médiák túlzóan előtérbe helyezett szexuálisan izgató tartalmait és a nevelés hiányos vagy képmutató gyakorlatát jelenti, olyan ki nem beszélt, szégyenletes szexuális magatartási ferdüléseket hozhatnak létre, arra érzékenyebb személyeknél, melyek széles társadalmi hatásai már beavatkozást igényelnének. Ehelyett úgynevezett „szexuális szokásokról” beszélünk, amelyek személyes intimitásként vannak jelen a köztudatban. Ezekben minden megengedett, amiről másoknak kincs tudomásuk. Ha statisztikailag megfelelő számú ilyen „eltévelyedés” megjelent, erre „gyártott” új fogalmakkal legitimizáljuk őket. A szigorú vallásos társadalmak súlyos büntetésekkel próbálják útját állni a tendenciának, azonban az okokra nincs megfelelő elképzelésük. Az okok viszont a Rendszerben vannak. A mindenre kiterjedő kettősség, mely a valós emberi tulajdonságok időben való megismertetésével és az őszinteséggel feloldható volna ebben az esetben is, de az élet egyéb területein „szükségszerűen” meglévő zártság, információ-visszatartás, hamis információk valósként beállítása, vagyis a hazugság „legitim” gyakorlata nem teszi lehetővé, hogy a hormonális egészség-viselkedési szabadság a maga emberi voltában felszínre juthasson. Ez azonban nem jelenti feltétlenül a promiszkuitás törvényesítését, mivel a párok hosszú együtt maradását egy másik szabály: az utódnevelés, és családfenntartás kötelessége indokolja./- Erről később./

Jóllehet, ezen a ponton (is) felmerül a kérdés:

Vajon az ember mitől ember, és meddig ember egyáltalán?

Mennyire szabad a Rendszer érdekében megnyomorítani a lelket? Vagy azt tekintjük „normálisnak”, amit a „világ” elfogad, ott, és úgy, ahol teszi, de nem alkotunk meg egy igazán emberi „minőségi jellemkódexet”, ami figyelembe veszi a kultúra és vallás alapelveit, egyúttal törődik az ember földi porhüvelyének igényeivel is? Mert erre is van mód.

Az a ma még nem létező közös földi szellemet, amit mindenki érez és ki is fejez, de nem tekintjük „hivatalosan” vezető elvnek, felszínre hozva, és megfelelően átbeszélve, megértve „közfelkiáltással” az első számú viszonyítási pontnak deklaráljuk, és ebben az ember eredeti értékeit – úgymond – „rongálás ellen” kőbe vésve (Mózes tízparancsolata mintájára) örök időkre megőrizzük, és alkalmazzuk.

Ebben az EMBER, mint (a technikai – ipari – pénzügyi – politikai hatalom által) veszélyeztetett faj a Föld összes fajával egyetemben „kulturális génbank” formájában letétbe helyezendő!

Milyen lehetőségek mentén tudjuk genetikai-biológiai értékeinket a hormonrendszer által megvédeni?

Azt már látjuk, hogy a hormonok szabályozó rendszere mikor és hogyan sérül, de azzal még csak érintőlegesen foglalkoztunk, hogyan lehet a – velünk született gyengeségeink ellenére is – saját kezünkbe venni ennek karbantartását.

Sok jelenleg is gyakorlatban levő módszer van, amihez csupán néhányat, ám nagyon lényegeset hozzávéve sokat tudunk helyrehozni, vagy megvédeni ebben a tekintetben.

Itt van például a mozgás a szabadban módszer, vagy a manuális terápia néven ismert különféle regeneráló tevékenységek köre. Ezek különféle technikáival, melyek a nyirokrendszert érintve erősen hatnak a hormonok működésére, és a test összhangjának fenntartására, már komoly hangulati, sőt fizikális javulást is elérhetünk. Eddig ezzel nem is volt baj, mármint a mozgást megfelelő társadalmi közmegegyezés támogatja, azonban ennek ellenére sokakban nem rögzült, hogy az alapvető egészség sok tekintetben hormonális szinten helyreállítható, amiben a természet hatásai, a zöld növényeik között végzett, vagy tengeri-vízparti mozgás, a vízi sportok vagy csak a fürdőzés, úszás, a nap, szél, virágillatok, a föld természetes érzete, ellentétben a kemény beton vagy aszfalt ízületnyúzó hatásaival, a fülledt , légkondicionált, elektro-szmoggal szennyezett betonskatulyái helyett, mennyire hasznosak lehetnek. Ha nem is nyílik mindenki számára lehetőség mindezek rendszeres művelésére, lakóhelyünkön is megközelítően hasonló hangulatot hozhatunk létre. A masszázs ma már nem elérhetetlen és főleg nem elítélt regeneráló módszer, de ezt is gyakorolhatjuk magunkon, különösen a hormonmasszázst. Az anatómiai könyvekben bemutatott hormontermelő szervek környezetének finom, simogató masszírozása, sok esetben súlyos tüneteket enyhíthet, vagy akár vissza is fordíthat. A akupresszúra egyszerűbb fogásait önmagunkon elvégezve újabb esélyt adhatunk magunknak belső egyensúlyunk helyreállítása érdekében. Sokszor, a kiváltó okok között olyan visszatérő ingerek szerepelnek, melyek épp az ellenkező irányban hatnak ezen szervek, területek, pontok helytelen nyomása, ütése, feszítése által. Ismerős a „szúr az oldalam” szindróma. Ennek okai között szerepelhet a felületes, kis kapacitást igénybe vevő, rossz légzés, vagy túl szoros ruhadarab, kényelmetlen munkahelyi ülőhely, hosszú ideig, egy pontra sugárzó nedves hideg, erős elektromágneses sugárzás, monoton zümmögő, vagy villódzó fénycső, kényszerű ébrenlét súlyos kimerültség esetén, gépjárművezetés közben merev testhelyzet, szorosan markolt kormány, nehezen benyomható pedálok stb. Sportoláskor egyoldalúan igénybe vett izmok, gyakori, egy testrészre irányuló ütések, feszítések, vagy a kellően nem védett külső nemi szervekre ható fizikai behatás, ütés.

Az izmok túlzott igénybevétele bemelegítés nélkül, olyan idegfájdalmakat is generálhat, alapfokon ízületi sérüléseket, izomszakadást, ínszakadást,  is kiválthat, melyek túlzott hormontermelődést okozhatnak, rosszullét, ájulás, vagy keringési összeomlás, agyvérzés stb. kiváltójaként is szóba jöhetnek. Azt leszögezhetjük, hogy az ember csak akkor képes minden helyzetben maximális fizikai erőnléttel helyt állni, ha tisztában van saját gyenge pontjaival, saját terhelhetőségének szintjével, ezeknek megfelelő karbantartásával megismeri a határok tágításának reális lehetőségeit is.

A sport és a nők viszonyára röviden már kitértünk, de hangsúlyozottan fel kell hívni a figyelmet a megerőltető női versenysportok negatív hatásaira! Nemcsak a már szinte hallgatólagosan elfogadott különféle teljesítményfokozó hormonok jelentenek veszélyt a női nemiségre, vagy inkább a női egészségre, hanem a rendszeres nagy fizikai erőt, vagy állóképességet igénylő sportok tesztoszteron (hím nemi hormon) fokozó hatása is jelentős. Ismerősek azok a nehezen beazonosítható nemű, széles vállú, vastag, kötött izomzatú sportoló nők, akikről nehezen tudnám elképzelni, csecsemőjük szoptatását pl. mivel, mellük mérete, a hasonlóan izmos férfiakéval csaknem azonos méretű… Amikor valaki sportkarrierje érdekében szinte feladja nemi hovatartozását, ezzel kockára téve utódok létrehozásának lehetőségét, nem veszi figyelembe, hogy ez az időszak gyökeresen fogja megváltoztatni esélyeit későbbi életében egy kockázatmentes idős korra. A kockázatot pedig az a számos – csakis mesterséges hatásoknak kitett emberi egészséget veszélyeztető – civilizációs betegség jelenti, melyek neveit ki sem szabad ejteni bizonyos körökben anélkül, hogy felháborodást ne váltana ki. Ezek megemlítése egyenlő az ilyen betegségekre mutató átokkal, ami csupán annak kimondásával meg is valósul… Mennyivel egyszerűbb és békésebb az efféle veszélyeket önszántunkból elkerülni!

Milyen lehetőségek vannak a konyhában a hormonrendszert fenyegető hatások kivédésére, enyhítésére, vagy a kockázat teljes elkerülésére?

Ez az a témakör, amely – szokásosan – agresszív beavatkozásnak hat társasági körökben. A fűszerezés, az ételek kiválasztása és elkészítése a legszigorúbb magánjog keretei közé tartozik, egy szinten a szexuális szokásokkal. A zaklatás fogalma, akár jogilag is kimerülhet abban, ha valakit a dohányzás, alkoholizálás, nehéz ételek, édességek stb. fogyasztásának egészségtelen voltára rendszeresen figyelmeztetünk. De mi ez ahhoz képest, ha felemlítjük az ételek főzésének, sütésének, a szokásos konyhai fűszereknek, tartósítószereknek, mosogatószereknek, illatszereknek, szintetikus festékeknek, csomagolóanyagoknak, kommersz „üdítő italoknak”, koffeintartalmú, tartósítószert tartalmazó „frissítőknek”, az állati eredetű fogásoknak, vagy csak a közkedvelt konyhasónak betegségokozó, hormonrendszert befolyásoló mivoltát! Ezek hallatán derékba törhet minden igyekezet, mely ezek elhagyása nélkül szeretne eredményeket elérni. „Akkor nem is érdemes joggingolnom, súlyzóznom, szobatornáznom stb.?!” –

Pedig, valahol ez a helyzet. Amíg meg nem ismerkedünk az emberi lény egészséges működésének törvényeivel, az egészséges ételekkel, önmagunk speciális érzékenységével, mely az étkezéssel összefüggésben létezik, semmilyen valós eredményre ne számítsunk.

Sok közkézen forgó egészségjavító módszer van, melyek között alig akad olyan, ami nem a jelenlegi megszokás tiszteletben tartásával akar jobbítani. Most a súlykontrollt szándékosan nem említem, pedig ezen a téren is történik rengeteg, a hormonrendszert károsító beavatkozás.

Mivel az emberek többsége csak a külsőségekre ad, ezért az egészségipar célzott területe a fogyasztószerek, és kozmetikai szerek piaca. Itt pedig se szeri se száma a hormonrendszert veszélyeztető anyagoknak. Sok állati eredetű alkotóelem van, melyek hormont tartalmaznak, sok vegyszer van, amely valamilyen módon beavatkozik a hormonműködésbe. Külön kockázatot jelentenek, az un. „kozmetikai műtétek”.  Ezekről már gyakran jelennek meg horrorisztikus történetek, ahogyan alaktalan nyomorékká, vagy rothadó hústömeggé válhatnak azok, akik felelőtlenül bedőlnek a hazug és gonosz propagandának. Ezek egyedüli haszonélvezői maguk az efféle „szakorvosok”.

A lényeg pedig, hogy nincs csodaszer! A fiatalság, erő, hosszan tartó fittség, aktív nemi képesség kizárólag a természetes, friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával érhető el!

A női fogamzó képesség, fiatalság, jó kedély fenntartásáról gondoskodik a növények „fitoösztrogén” tartalma, mely egyetlen biztos módja a változókori női panaszok elkerülésének. A fogamzás és az aktív nemiség nem életkori, hanem étkezésbeli kérdés! A nők testére évtizedekig ható állati hormonok, különösen a tesztoszteron bombaként ismert tojás, a húsok – a „biohús” is (!) –, a mindenféle zsír-olaj hő kezelt formájának, a kalóriadús ételeknek, az ebből fakadó kövérségnek van meghatározó szerepe abban, hogy a női test, szaporító mechanizmusa végletes kimerülése megtörténik. A korábban, az utód kihordásához, felneveléséhez szükséges védettség hirtelen megszűnik, ezáltal a nők is, ugyanúgy ki lesznek téve az un. „férfibetegségeknek”mint a hasonló korú férfiak..

A növényi ételek női testet egészségben tartó erején belül léteznek kifejezetten a genitáliákat erősítő hatású növények, növényrészek, gyümölcsök. A gránátalma, fekete ribizli levél, lucernacsíra stb. A hormonrendszer fontos eleme a pajzsmirigy, melynek hormonjai a thyroxin, és a trijód-thyronin. Ezek termelődéséhez elengedhetetlen a jód! Ehhez a hagyományos konyhában a tengeri állatok fogyasztásával juthatunk. Azonban a teljes egészséghez az összes állati eredetű étel fogyasztásától tartózkodnunk kell, viszont az algák széles választéka bővelkedik elegendő mennyiségű felvehető jódban. Ezek minél tisztább és kezeletlen, szárított, porított alakban jó étrend-kiegészítők, sósak, de a tengervízben oldott komplex sók testükbe épített, szervesülő formájával, miután a kristályos só mindenféle belső használata kerülendő! Az algák ezeken kívül, szinte minden fehérjealkotóval, aminosavval rendelkeznek, melyeket esszenciálisaknak nevezünk, vagyis szervezetünk önmaga nem képes előállítani őket. Ezen felül némelyiküknek magas a B és B12 vitamintartalma is, melyek fontosak az immunrendszer, idegrendszer, a vér egészsége és a test erőnlétének fenntartása szempontjából. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az élő tápanyagok komplex formái a hormonrendszeren keresztül, a sejtek működésének optimalizálásával tartják fenn az egészséget. Hiába van a terített asztalon minden földi jó, ha ezeknek túlnyomó része hővel, vegyszerekkel, tartósító anyagokkal tönkretett! Hiába a gazdagság, költséges kulináris örömök, a gyermekek és a felnőttek tápanyag és vitaminhiányban szenvednek! Ezeknek a tartós hiányoknak súlyos következményei vannak, melyek betegségekben, lelki-szellemi visszamaradottságban, testi szenvedésekben nyilvánulnak meg.

Külön említést kell tennünk az étkezés „drogszerű” voltára. Az ételek főzése-sütése fokozza a hormonműködést. Ez azonban nem pozitívum akkor, ha meggondoljuk, hogy az emésztőrendszer hormonjai korlátozott mennyiségben vannak jelen a szervezetünkben. Ezek kimerülése, hibás működése (hasnyálmirigy inzulintermelésének zavarai) éppen a hőkezelés és túlzott terhelés következményei.

A férfiak számára is van kiút a „szokványos” panaszok elkerülésére. Először is az állati eredetű élelmiszerek eleve magas nemi hormon tartalma következtében a férfihormonok megfelelő szintjének termelése alábbhagy, vagy fiatalkorban túlteng, valamint a nemi érés túl korán következik be. A túlhajszolt nemi tevékenység óhatatlanul a hormontermelő szervek kimerüléséhez vezet, és az ezt követő elhízás tovább rontja a helyzetet. A fizikai túlterhelés vagy alulterhelés… egyaránt hormonromboló tényező. A jó erőnléthez megfelelő mennyiségű nemi hormon mellett az összes hormont termelő szerv, pl a hasnyálmirigy és mellékvese egészsége is szükséges. Az erős fizikai munkát végző férfiak körében közönséges a munka utáni „lazítás”, mely enyhébb esetben sörfogyasztással jár. Azonban az árpa-árpacsíra magas ösztrogénszintje megzavarja a férfihormonok és az ösztrogénok férfiakra jellemző arányát, ami mellnövekedéssel, és a szexuális teljesítmény csökkenésével járhat. Az „égetett szeszek”, a sörrel és borral együtt rövid úton tönkreteszik a májat, és a hasnyálmirigyet, az emésztőrendszer létfontosságú hormonjait előállító szerveket. Negatívan hatnak az agysejt myelin burkára, ezáltal maradandóan károsítják a központi idegrendszert.

Amit most látnak, azt talán sehol másutt nem fogják látni!:

Az élő növényi táplálék regenerálja-tonizálja a hormonrendszert és egyedülállóan segít a szenvedélybetegségek leküzdésében, mivel a méregtelenítő rendszer hatékonyságán keresztül a függőséget okozó mérgeket is eltávolítja! Megváltozik az életszemlélet, erősödik az idegrendszer, lassul és szabályossá válik az összes szerv működése; legjobban megmutatkozik ez a hatás az érrendszer és kapcsolódó szervei, a szív, tüdő teljesítményének, teherbírásának javulásán.

Tehát a költséges, bizonytalan hatású „visszamérgezésen” alapuló elvonókúrák helyett csupán a növénytáplálkozás egyszerű és következetes módja megfordítja az alkohol és drogproblémák társadalmi – gazdasági – egészségügyi katasztrófával fenyegető tendenciáját.

Ezen túl, eddig még nem tisztázott módon képes a genetikai hibák kijavítására, sőt akár bizonyos, nem teljes testrészekre kiterjedő, korábban elvesztett szövetek visszaépítésére is!

Vagyis, azok a „modern” civilizációval bekövetkezett, genetikai eredetű betegségek, testi fogyatékosságok, idegkárosodások, amelyek eddig gyógyíthatatlannak minősültek, egyszerűen a helyes életmódra térés hatására helyreállnak. Különösen eredményes az immunrendszer „betegségeinek” gyógyítása, mivel a megfelelő, élő tápanyagok, aktív energiák hiánya okozza ezeket!

Amit ilyen esetben félreértenek az emberek, hogy ez a folyamat igen lassan indul be és hosszú ideig tart. De mindenképpen, mindenkinél egyformán elkezdődik. A tempó, a javulás, helyreállás szintje, az illető korábbi életéből és az elődei életéből maradt hibák mennyiségétől, mértékétől, minőségétől függ! Ezen kívül a már történt csonkolások, operációk, szervpótlások gyógyulására igen kicsi az esély. Az elvesztett fogak újranövése viszonylag gyakran fordul elő, de ez csak valószínűsíthető, de nem bizonyos a növényi étkezés hosszú gyakorlata révén.

Egyetlen érdeklődésre számot tartó téma maradt csupán, amit szerény tudásomból Önöknek átadhatok:

A metakommunikációban igen fontos hormonok a feromonok, melyek szerepéről az átlagembernek csekély tudomása van. A metakommunikáció, a szavak nélküli kapcsolatteremtés egyik láthatatlan és sokáig ismeretlen tényezője az igen kis mennyiségű, ám annál nagyobb hatású nemi hormonok ismert és esetlen még fel nem tárt fajtái a feromonok. Ezek anélkül hatnak, hogy tudnánk róluk. Azonban ezekkel együtt, vagy ezek mellett igen fontos azoknak az illatanyagoknak a szerepe, melyek a mesterséges illatszerek használata miatt nem érvényesülhetnek. Ezek – véleményem szerint – legalább olyan fontosak a szimpátia-antipátia szempontjából, mint az imént említett hormonok. Feltevésem szerint, ezek szerepe inkább genetikai-evolúcióbiológiai okból fontos. A „véletlen” sikeres találkozások hátterében bizonyosan fontos a személyes illat komplex jellege. A „genetikai tudat” számára a jó választás lehetősége viszonylag kicsiny. A lehetséges optimális partnerek közül csak kevés variáns felel meg. A „ha ló nincs szamár is jó”, vagy „Anyám én nem ezt a lovat akartam!” – vicces magyar mondások jól mutatják, hogy vannak olyan tényezők, amelyek rejtettek, és a kudarc „benne van a pakliban…” A jelenlegi mesterséges emberi viszonyok nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a külsőségeknek, és az anyagiaknak. Valószínűleg azért, mert ez a Rend ilyen ingatag alapokra épült, és azért is, mert a saját illatanyagokat elnyomják az agresszív mesterséges, szintetikus illatszerek. Ezek hormonrendszerre gyakorolt egyéb hatásai mellett, mind az érzékelést (szelektív, érzékeny szaglást), mind pedig a „kiáramlást-kibocsátást” lehetetlenné teszik. Egyik – sokat emlegetett – előnye a tiszta étkezésemnek a rendkívül jó szaglásom. Mindamellett az említett táplálkozási mód minden érzékszervre pozitívan hat. Nem nehéz megérteni, hogy a cigaretta mennyire árt a szaglásnak, de ugyanígy az ízlelés is rendkívüli módon torzul az agresszív fűszerek, különösen az ízfokozók hatására.

Általában véve, a jó véleményalkotó képesség, tisztánlátás, idegműködés, tiszta tudat, friss szellem, tapasztalati intelligencia nem lehet csupán a fiatalok privilégiuma, sőt! Ezek az erények az életkorral gazdagodnak. De csak akkor, ha az ezek alapjául szolgáló test-szellem-lélek, megőrzi, sőt továbbfejleszti születésekor kapott képességeit!

A leírtak váljanak mindenki hasznára!

Írta: Kövi Gábor

2011. augusztus 28.

Bankok   A Kelet ismert városa, de…. valami más is, ami a magyar nyelvben…  ** Volt egyszer egy mesebeli állam. Különlegességéhez nem fér kétség. Semmihez nem hasonlítható a jelen és a múlt bármely időszakához viszonyítva. Pusztán a játékos képzelet szüleménye. Mese gyermekeknek, elalvás előtt. Élt egyszer valahol az Óperenciás tengeren innen és túl egy feltaláló. Ez a zseniális ember, egy király volt, és királysága állandó gondokkal küzdött. Sok volt a parazita. Ezek nem akartak dolgozni, hogy a király és udvartartása minden megérdemelt kényelemben részesülhessen, csak magukra gondoltak és ezért nem fizettek adót. Csak maguknak szántottak, vetettek, és maguknak tartották fenn gyümölcsöseiket, nem adóztak hálával és terménnyel senkinek. A király is arra kényszerült, hogy két kezével keresse meg a betevőt. Gyökereken, bogyókon tengette életét udvartartásával, komornyikjaival, ajtónállóival, hátvakaróival, talpkenőivel, csiklandozóival és másokkal együtt. Tudta, valamit ki kell találnia, hogy végre igazi királyként élhessen gazdagságban, fényűzésben, kövérségben számos udvaroncával és hatalmas hadseregével együtt, amely most soványan és fegyverek nélkül csúszott-mászott, rovarokon és elhullott magokon nyomorogva. Telt, múlt az idő és ezer átvirrasztott éjszaka után a király hatalmasat csapott a homlokára egy borús hajnalon, amint rájött a megoldásra. Sok időbe telt, mire feleszmélt saját fejére mért ütése után, és megfogalmazta a TERVET, hogyan húzza ki magát a csávából. Megteremtette tehát a tökéletes ÁLLAMOT. A vérszívókat úgy csalta be a csapdába, hogy kitalált egy közvetítő eszközt, amit fondorlatos módon pénznek nevezett el. A siserék és önző módon maguknak izzadók előtt megcsillantotta annak lehetőségét, hogy fejlesszék kicsiny, de jól prosperáló családi, törzsi gazdaságaikat. Az általa kitalált és fáradságosan legyártott pénzt ajánlotta fel nekik, hogy ezek a várszívó kis szörnyek – akiket suttogva csak polgároknak nevezett a királyi udvar, mivel annyira rettegtek tőlük, hogy ki sem szabadott hangosan ejteni a nevüket -rákényszerüljenek, hogy ezután őket, és csakis őket szolgálják. Az izmos és egészséges, de önző teremtmények, kártékony férgeknek tartott, emberhez is alig hasonlítható lények lassan, de végül rákaptak a csalira, és elkezdték vásárolni a különféle haszontalan, de csillogó eszközöket, önjáró kapákat, kattogó, csapkodó kaszákat, és más efféle ismeretlen, mégis vonzó holmit. Először csak kis városokat épített a király a pénz hasznából, de nem volt megelégedve az eredménnyel és ezért tovább gondolkodott. Ha a fejlesztés olyan jövedelmező, akkor ezt talán a városokra is lehetne alkalmazni. Egyre több várost és egyre nagyobbakat épített tehát, és mindegyiket Bankoknak nevezte el. Ezek fő foglalkozása az volt, hogy a pénzt különféle alakban és méretben elkészítették, és egyre nagyobb mennyiségekben felajánlották a vérszívóknak, vagyis a polgároknak. Ezek az ostoba, de gonosz alattvalók fokozatosan egy furcsa, de gyógyíthatatlan betegséget kaptak, amit fogyasztásnak neveztek. Ez egy olyan kór volt, ami a nélkül ölt, hogy valójában azonnal elpusztította volna a megcélzott tömegeket, hanem lassan, az ellenállhatatlan vásárlási kényszer nevű tünet révén mindenféle színes és ócska kacatot akartak szerezni, egymással versenyezve. Ennek azután áldásos következménye lett, egyre több hitelt, vagyis olyan pénzt vettek fel a bankoktól, amely csak papíron szerepelt, tehát már megspórolták a pénzgyártás fáradságos és költséges munkáját is. A Bankok száma egyre csak gyarapodott.  Ezek után jött az aratás: a rengeteg kacattal és hatalmas adósággal „rendelkező”alattvalók olyan helyzetbe kerültek, hogy tanyáik, gazdaságaik a Bankok kezébe kerültek, és azután ezek az aljas férgek csak a Bankoknak dolgozhattak, vagyis a Királyi udvarnak és a fényűzést ősi jogon, megörökölt királyi párnak. Végre eljött tehát az Aranykor, amiben a dolgok és a szerepek méltó helyükre kerültek. A Pénz mennyisége és megfoghatatlansága korlátlanul növekedhetett, a hitelt felvevők és az ezután eladósodott polgárok nyomorba dőltek, a király hízott, és fénylő arcáról a mosoly nem, csak a zsír olvadt le. A hasztalan holmik előállítása minden korábbi tömeget meghaladt, a tengerek és erdők is megteltek ezek hulladékaival, a gazdagság a Bankok és a Király köreiben soha nem látott méreteket öltött és ennek kontrasztjaként a haszontalan és kártékony polgárok rabszolgákká lettek, akiknek esélyük sem lehet arra, hogy megint maguk urai lehessenek. Itt volt hát a Kánaán. A polgárok lassanként ráeszméltek helyzetük igazságára, amit ők érdekes módon aljasságnak és igazságtalanságnak, kizsákmányolásnak és népnyúzásnak neveztek, ezért elkezdtek kevesebbet fogyasztani, újra két kezükkel maguknak dolgozni, amit a Bankok se nézhettek tétlenül. Ezért kitalálták a kamatot, ezt egyre magasabbra emelték, ahogyan nekik tetszett, ezzel egy ideig még fenn tudták tartani hegemón helyzetüket, de már látszott a sötét jövő, és lassanként a szépen fejlődő, és az egymással szoros kötelékekkel kapcsolódó Bankok rendszere kénytelenné vált feladni a jogosan elért hatalma egy részét, vagyis a kisebb és kevésbé fontos Államokat, így egyes Bankok csődöt jelentettek. Ezzel persze egyszerre két legyet ütöttek egy csapásra, mint minden mesében szokás. A látszólagos kár, ami érte őket, csupán azokat a jól becsapott polgárokat sújtotta, akik felelőtlenül, de a Bankok jó üzlet- és reklámpolitikájának hatására pénzüket átváltották számokra és papírlapokra, és a Bankokban helyezték el. A Bankok megszűnése nincstelenekké tette őket. Tehát csak a nagyobb bankok számháborúja, vagyis a közvélemény olyan alakítása révén, amely őket részvétre és sajnálatra méltónak tüntette fel, megmentették hatalmukat és játékszabályaik önkényes változtatása révén időtlen időkre fenntarthatták, vagy növelhették azt, amint kényük-kedvük megkívánta. Addig éltek és haltak, míg a világ sora el nem múlt. A mesének vége, Jó ébredést gyerekek! Bármilyen párhuzam a valósággal, csupán a képzelet és a rosszindulat műve. E sorok írója nem vállal semmilyen közösséget az efféle gyanúsítgatásokkal. A következményekért, minden felelősséget elhárít magától és örököseitől.        (Ez a bekezdés a korábbi honlapon olyan apró betűre volt állítva, hogy biztosan ne lehessen elolvasni… A WP jelenlegi sablonja erre a méretre állította át az eredeti dokumentumból való másolás közben. Ezért az a geg itt nem tudott érvényesülni… /a szerző)

Szófestés – szózene – szómágia

A megértés története: belülről kifelé

Mi más lenne a dolgunk, mint önmagunk megértése, önmagunk megtalálása, és az Univerzumhoz való kapcsolódásunk?

A reggeli friss gondolatok… Az eredeti érzések megfogalmazásai. Mintha mindig ugyanazt akarnánk mondani, csak máshogyan fogunk hozzá.

Volt egyszer – egy cikk, amit a Magyar Horgászban jelentettem meg. Szerelmem – a legyezés- címmel. Egyik fiatal ismerősöm a cikk elolvasása után ezt a meglepő megjegyzést tette: „Olyan költői…”

 Azóta is próbálom megérteni ezt. Azután, mikor nagy nehezen rávettem magam, hogy előadásokat tartsak, kezdetben a cím viszonylag sok embert mozgósított, azután hirtelen lefogyott, majd beállt a látogató hallgatók száma 5 és 10 közé, ami maradt is a 30 előadás végéig. Ugyanez játszódott le a másik két klub működése során. Mi volt, ami az embereket az előadásaimra vonzotta, majd mi volt, ami azt a „számos” hallgatót megtartotta?

Csupa rejtély…

A diákok az „Élettudás” órákon, kezdetben a pad alatt játszottak a telefonjaikkal, egymásnak sms-eztek, olvasták a kedvenc regényüket, és minden olyat tettek, mint más órákon. Én azonban beszéltem hozzájuk, arra kérve őket, hogy figyeljenek rám, és magam csodálkoztam a legjobban, mikor kicsengettek, és a tanulók szeme sem rebbent, továbbra is rám néztek, amíg külön azt nem kértem tőlük, hogy lazítsanak, és eltávozhatnak. Mi történt közben?

Újabb rejtély…

Mi volt az, amiről nekem sem volt tudomásom, mégis hatott másokra?

A megértéshez vissza kell lapoznunk, mikor kisgyermekként a világot elképzeltem a könyveken keresztül. A betűk szavakká illesztett formái, gondolatok rejtett tartalmát bontották ki előttem, olyan világot építettek bennem, mely a vágy „varázsdobozát” lassanként színes, mozgalmas világgal töltötte meg. A le nem írt, meg nem fogalmazódott ige megelevenedett: az érzések leírhatók, a világ teljes terjedelmében ábrázolható!

De az érzésekről csak annyit tudtam, hogy jót kell adnom! Mégis, mi volt, ami engem arra sarkallt, hogy kifejezzem ezt az alaptörekvést? Miért nem támadni, leigázni, szétzúzni, tönkretenni, uralkodni akartam?

Talán láttam magam körül ezt, és valami mást szerettem volna?

Talán jobban, jobbat szerettem volna másoknál, magamnál?

Aztán – mint mindenki más, próbáltam alkalmazkodni a többséghez, jó lenni a Rendszerhez, és vártam a viszonzást, ami csak nem akart jönni. Először türelemre intettem magam: „Minek annyira sietni, ráérünk, hisz az egész élet előttünk van!”

Később elbizonytalanodtam: „Hátha mégis valamit félreértek, és a többiek nem akarják a jót velem együtt, sőt mindenkinek jobb volna, ha én nem is lennék…”

Ez a felismerés drámai hatást tett rám. Továbbra is akartam a jót, és kerestem a jót minden könyvben, képben, zenében. Apropó: zene… A zene megtalálása kb. 14 éves korom tájékán, valami egészen új lehetőséget csillantott meg előttem: A bennem munkáló érzések hangfolyamok által talán még jobban kifejezhetők?!

Elindult egy hosszú felfedezőkaland, ami máig sem ért véget, de ma már valamit ki is tudok fejezni az eredeti érzésekből a zene által. Az abszolút jó kifejezhető zenében. De miért kéne csupán a hangkeltő eszközökre hagyatkozni, ha az első élmények: a betűk-szavak-mondatok sajátos mágiája is zene azok számára, akikben van ehhez fogadókészség? Lehet, hogy a zene is csak egy eszköz, akár a betűből formálódó hangulatok és megfogalmazások? Lehet, hogy nincs külön próza, vers, dallam, kép? Hanem mindez együtt, amit máskor, máshol, más eszköz segítségével tudunk kifejezni? Mindig ugyanazt mondjuk, csak máshogyan?

 Mit vár tőlünk az Univerzum, vagy az Isten, más megfogalmazásban?

Ez is egy nagy rejtély, ha nem a legnagyobb?

Aztán mi talált meg egy más formában megint?

A természet, amit kezdetben a számon akartam legyömöszölni, ahogyan minden lény a Földön. De a gondolat és érzés megint erősebb volt. Valami felé vitt… A víz sötét és rejtélyes mélységei, a mélységek lakói; ahogyan titokzatos életüket élik a folyamatos hömpölygés, bugyogás, örvénylés közepette. Mivel lehetne őket előcsalogatni? Hogyan lehetne őket megismerni? Kínálkozott a bevált módszer: meg kell őket fogni, hogy megnézhessük, és biztosan azért fontos ez nekünk, mert meg kell enni őket!?

Ez is eltartott egy darabig, miközben a természet lassanként megváltozott. Magam is változtam, amit eleinte nem nagyon értettem, de más is változott, ezért nem tartottam figyelemre méltónak. De megdöbbentő módon, a víz lakói eltűntek, meglehetősen rémisztő, horrorisztikus drámában: elhullott, fekélyes tetemeik bűzlő „küldeményei” a folyó által „házhoz szállítva”. Ekkor már nem hagyhattam szó nélkül ezt az élményt, megírtam a „Folyó halála” című elbeszélést, egy pályázat ürügyén,  a „Völgy” című másik írással együtt, ami azt az ideát írta le, ahogyan a természetet látni szerettem volna abban a korabeli valóságban, ami ennek szomorú ellentéte volt. Ma is vállalom őket, és szándékomban áll ezeket alig változtatott formában közreadni. Amit ma már értek, hogy semmi sem változott az eredeti szándékomból, azon kívül, hogy egyre jobban értem, mi volt a feladat, amit születésemet követően magamra vállaltam. Sokan úgy gondolják, hogy ez egyfajta „kiválasztotti” lét, pedig csupán felismerés, és ez mindenki számára adott volt akkor is és ma is.

Ami ebben a „nem normális”, az maga a norma. Ami viszont akkor sem volt, és jelenleg sem azonos az én ideámmal: jót érezni, gondolni, cselekedni! Lehet persze szerepe sok momentumnak: édesanyám szeretetének, a Biblia szavainak, vagy éppen annak a kezdeti ösztönnek, hogy komolyan vegyem magam és a világot.

Aztán, ahogyan egyre jobban értettem, mi is a dolgom, kezdtem világosan látni, hogy az emberi világ többsége egyre távolabb kerül tőlem. Csak pár hozzám hasonlóan érző-gondolkodó embert találtam, akivel komolyan meg tudtam beszélni a kételyeimet, vívódásaimat, felfedezéseimet, és szándékaimat.

Kezdett foglalkoztatni a gondolkodás szerkezete, a kapcsolatunk más lényekkel, közünk a tágabb Univerzumhoz. A víz lakói túl szépek, sérülékenyek, tiszteletreméltóak, fájdalmasan kiveszőek voltak ahhoz, hogy továbbra is azért vadásszak rájuk, hogy minél többet együnk meg belőlük. Az a pillanat, mely a legszebb, ahogyan a hal kivetődik a vízből, és menekülni próbál, egyúttal a legméltatlanabb is, hiszen egy ilyen gyönyörű lény életére törni nem a legnemesebb cselekedet. Az állat megölése újabb és kitörölhetetlen fájdalom, hiszen véget vetünk egy csodált lény földi életének. Egészen addig tartott ez az ambivalens érzés, amíg meg nem tanultam, hogy erre egyáltalán nincs szükség, sőt ezzel nemcsak a természet ritka és irigylésre méltó példányát öljük meg, kárhozatot zúdítva magunkra, hanem ennek saját testünkre nézve is súlyos következményei lesznek. Ez volt az a pillanat, mikor végre kezdett derengeni annak értelme, mi közünk is van a világhoz.

Voltak időszakok, mikor megálltam számot vetni mindazzal, ami foglalkoztat, és amit eddig tudok. Az életem gerince az egy irányban történő haladás. Ám azt sem tudtam honnan, de azt a legkevésbé, hogy hova tartok. Néha, valamilyen nosztalgikus érzés megérint, valamiféle irigység korábbi tudatlanságom állapota iránt, azonban ez semmi más, mint azoknak az érzésfolyamatoknak a feltámadása, melyeket már sikeresen meghaladtam. Azonnal felébredek és megnyugszom: itt vagyok és azt már magam mögött hagytam, ami így próbál megejteni engem. Mindennél többet jelent nekem, hogy kezdek tisztába jönni magammal és a világgal.

Minden eddigi momentum fontos volt, de talán a szerepük nem volt eléggé világos előttem. Mit is jelent a folyó?

Elsősorban a születési hely sajátos energiáját, ami inspirálta a bennem levő törekvéseket. De jelenti az utat is, és még valamit: a tűzzel együtt a tisztán folyó víz mozgásának látványa visz el önmagunkhoz. Az az állapot, ami rabul ejt minket, olyasvalami, mintha egy csak önmagára számító vad sebespisztráng volnánk, ami otthonosan él a víz áramlásával dacolva a sebes sodrásban. A ránk ható érzések elvisznek minket azokra az ősi tájakra, ahonnan elődeink elindultak. Az idő és az örökkévalóság egybeolvadása, megmagyarázhatatlan biztonságérzet, állandó változás, színek, formák, hangok mintegy hipnotikus hatást gyakorolnak ránk.

Azonban, amit kerestem, az ennél több volt: tudatosság. Ez önmagában azt is jelenti, hogy teljes bizonyosságot akarok szerezni gondolataim tiszta és helyes voltáról. Mi befolyásol, és a hatások honnan, milyen intenzitással érhettek? Lassanként felfedeztem az engem formáló erők forrását, kezdtem érzékelni ezeket, és gondolataimmal egyre jobban át tudtam hangolni a negatív hatásokat. Ahogyan tanultam az emberi szerep lényegét, megértettem, hogy nem lehetek falevél az áradó víz örvényeinek kiszolgáltatva, hanem olyan tisztává és érzékennyé kell lennem, amilyen a Nagy Univerzum. Nemcsak befogadója, de közvetítője is vagyok az engem körülvevő lüktető hullámoknak. Nem lehetek egyedül a hullámforrás, hiszen akkor kimerülne a saját energiabankom. Folyamatosan fel kell vennem a számomra legkedvezőbb rezgéseket, és élettel kell megjeleníteni őket. Meg kell tudni különböztetni a szabályos hullámokat a sérült, energiaátadásra alkalmatlanoktól; az élet támogatására valókat az élet lassítását, megállását, torzulását okozóktól. Így jutottam el a legfőbb állomáshoz:

Az ember biológiai hovatartozásának kérdéskörétől, az étkezésen keresztül megérthető alapvető törvényszerűségekig.

Ebben szüleim, ismerőseim példáit elemeztem és megláttam a lehetséges jövőmet. Ez a jövő egyáltalán nem volt ínyemre, hogy stílusos legyek… Nagy ínyencként, először magát az ínyencséget kellett megértenem és átirányítanom arra a pályára, mely az élet törvényei szerint a legkedvezőbbnek tűnt. Talán nem véletlen, hogy abban az időben, az országban több nagy tudású ember is ugyanezzel a problémakörrel foglalkozott, és jóval előttem jártak. Elkezdtem látogatni az előadásaikat, egyre jobban értve a lényeget. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ez a periódus illeszkedett az általános világtendenciák vonulatához, amiről később kiderült, hogy egyfajta divatirányzatként vezette be az egészségipar átrendeződését.

Fő motiváló erő volt annak felismerése, hogy az addig eltelt idő nem a megfelelő életgyakorlatot hordozta, ezért a maradék energiám nem lesz elegendő, hogy a teljes élettervemet megvalósíthassam. Egyszerűen fogalmazva: idő előtt elpatkolhatok. Remélem, elég egyszerű voltam!

Minél jobban beleástam magam az összefüggések felderítésébe, annál világosabbá vált előttem, hogy az emberiség, a természettel együtt, mekkora bajban van! Saját bajaim lassanként alábbhagytak, majd beállt egy lassú erősödési folyamat, ami az óta is tart. Erősödés fizikai, szellemi és érzelmi téren. A régóta tartó külső programok is formát öltenek, holott a körülöttem közel és távol keringők kétkedése pályám irányultságának tekintetében nem gyengült, sőt néha erősödni is látszik. A „külvilág”, az a háttérerő, ami a Rendszer irányítójaként egyre jobban ismert a „látásra hajlandók körében”, mindent megtesz, hogy a mind egyértelműbb tudás kevés emberhez juthasson el. Az ember, mint használati tárgy, „fogyasztószolga” leghatékonyabb energiarablásának periódusa után a „hulladékgyűjtőbe” – az „egészségügy” karmai közé kerül. Az abból való szabadulásra már nincs remény, ha valaki idejekorán nem tesz ez ellen a fátum ellen valamit.

A legátkozottabb ismeret, hogy az ember egyedüli útja a növényvilág eredeti formáinak ételként való fogyasztása, termesztése, minden növény megfelelő helyre való visszatelepítése, az állatvilág és természeti környezet teljes rehabilitása.

Ez a felismerés elvezetné az embert eredeti valójához, és a jelenlegi trendet végleg visszafordítva levehetné a denaturált ételek fogyasztásának ipari terheit a Földbolygó életre vágyó részéről, beleértve ezen felismerést magáévá tevő egyre gyarapodó emberi közösségeinek támogatását is. Megdöntve a túlnépesedés megoldhatatlansága dogmáját a „gépemberesedés” folyamatának megfordításán keresztül, az erőszakáradat egyszerű kioltásáig, és a tiszta tudatú sokaság kreatív Földmentő ösztönének kiteljesedéséig vezető Új Korszak, vagy Új paradigma felépítéséig ez a negatív erő semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa a megállíthatatlant.

Ahogyan az elavult, lejárt beidegződések hitelüket veszítik, mely züllesztő hatást gyakorol az eddigi életelvekre, lerombolják a látszatrendet, a pénz uralmát, az energiadogmák hatalmát, kiaknázva az eddig parlagra vetett emberi leleményt, magától omlik össze a több ezer éves tákolmány, amit civilizációként ismerünk. Ami azután létrejön, valódi szellemi forradalom lesz, az ember önmagáról tévesen alkotott negatív véleményének gyökeres megváltoztatása, az a korszak, amely minden próbálkozás ellenére el kell, hogy következzen!

 Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg az első pillanatban, és az ezt követő 25 év a fokozatos emelkedésről szólt. Szükség volt egy olyan esszenciára, ami segít másokat, hogy hasonló módon megérthessék a világ egyszerű felépítését.

Sok oldalról lehet magyarázni, mi volna helyesebb annál, ami most világszerte van. Bárhova nézünk, ugyanazt látjuk: pazarlás, rombolás, süllyedés, irracionalizmus, bénult tompaság, leépülés. Eszeveszett rohanás, együtt az emberi test egyre zártabb, egyre lassulóbb életfolyamataival. Az energiák folyamatos áramlása helyett a pénz követhetetlen áradata, és a használhatatlan látszatinformációk mindent elborító tömege bénítják a tudatot, erkölcsromboló összeesküvések, magukat „vállalkozásnak” álcázva, érzéktompító anyagokkal segítik a gonosz démonok eszmélet feletti uralmát.

 Ráébredtem: van egy olyan törvény, ami mindent magában foglal. A tudatosság mindenségből eredő törvénye. Az idő és a tér végeláthatatlan, megállíthatatlan haladása. A földi zűrzavar hazugság „fejlődése” helyett univerzális tudatosság. Elneveztem ezt a Rendet: Folyamatok Tudatának.

Amint megértettem, mennyire szerteágazó ismeretek birtokába jutottam, közhírré akartam tenni, és erre építettem a fentebb említett előadássorozatomat. Közben egyre több felismerésre jutottam, és így erősített meg az új alaptörvény abban, hogy helyes úton járok.

Hogyan lehet kiterjeszteni egy átfogó törvényt az emberi test biológiájára?

 Biológia eddig is volt, és alapvetően létező jelenségek tanulmányozásáról szólt. Azonban az emberre vonatkozó részeiben számos téves megállapítás kapott helyet, ami egyszerűen az emberi történelem gyakorlatának leírásaként értelmezhető. Abban a pillanatban, amint az ember a növények felé fordul, és elhagyja a korábbi káros szokásait, a biológiai dogmák is érvényüket vesztik. A „hivatalos” elvek ellenkezője történik: az ember öregedése, szellemi leépülése lelassul, majd újraépülésbe vált át. Ez mindenkinél különbözőképpen zajlik, a szerint, ahogyan elfogadja a mindenkire érvényes szabályokat. Mivel a Rendszer támogatása támadássá változik, sok próbálkozó magára marad és visszasüllyed korábbi állapotába. Hogy megértse, mit tett helytelenül, az esszenciát tudom felemlíteni:

 Tiszta folyó – tiszta test – megfelelő áramlás – hosszú élet, önépítés. felemelkedés, tudás.

Tehát minden, ami az áramlást gátolja, lassít, megállítja az életfolyamatokat; minden, ami megfelelő sebességre ösztönzi a testfolyadékok áramlását, fiatalít, erősít, szellemben, fizikumban egyaránt. Ez úgy érhető el, hogy a testfolyadékokat hígítjuk, életenergiával feltöltjük, ezek szállítván az energiát a sejtekhez, a töltések egészséggé, fáradhatatlan erővé válnak. Az életenergia megfelelő növények nedvdús, élő formájában raktározódik, amit napfényből nyer a növény. A száraz, hő kezelt, vagy vegyszerezett (sózott stb.), oxidálódott, bomló növény már nem rendelkezik ezekkel a vitális energiákkal, és legfőképp az őket szállító friss, tápdús folyadék zavarossá válik, a szervezet sejtjei által érzékelhetetlen, fogadhatatlan konglomerátummá alakul. Utólagos hidratálása után hőkezelés nélkül is csökkent értékűvé válik.

Minden állatokból származó rész a testet védekezésre készteti és tévpályára állítja. A különféle energiájuktól és alapvető információiktól megfosztott, nagy szénhidráttartalmú növényekkel együtt fogyasztva hosszú idő alatt besűrítik a testnedveket, lerakódásokat, fertőző ágensek táptalaját képezve lassú, szenvedésekkel terhes minőségi romláshoz vezetnek, végül súlyos szervi- vagy teljes testre kiterjedő visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el. A kedélyállapot, fizikai teljesítőképesség fokozatosan romlik, egyre több kedélyjavító szer fogyasztása, és/vagy „gyógyszerek” együttes, romlást siettető hatása révén kialakul a szellemi-lelki enerváltság, elmebéli alulteljesítés, végzetes lassulás, majd a halál.

 Így már könnyebben érthető a jelenkori „válságok” természete is. Mindegy, hogy testi, vagy „gazdasági” válságról beszélünk: ami az élet folyamatait gátolja, zűrzavart, békétlenséget, erőszakot okoz; minden, ami az életet segíti, rendet teremt, egyensúlyt, folyamatosságot, változást, alkalmazkodást biztosít.  A testtel való gondatlan bánásmód hat a gazdaságra, a gazdaság vak túltengése hat az egyre gyengébb testre. A szellem eközben folyamatosan szegényedik, sekélyessé, kommerszé válik, viszolygóvá a nagyobb energiákat igénylő „nehéz művészetektől”, ez kihat a kultúra minőségére, fokozatosan a gazdaságnak lesz kiszolgáltatva. A felszínen zajló gyorsaság valamilyen rejtett utalás, ösztönszerű figyelmeztetés: végzetesen lelassultál! Gyorsíts! Csakhogy, nem a technika sehova nem vezető versenypályája, vagy az ember fizikai képességének határain túl tevő sportipar (lásd: fiatalok oktalan halála sport közben!) kíméletlen vesszőfutása, vagy az „adrenalinfüggő”, eszement „szórakozás” hajhászása, mert ezek ellenkező célt: az ember minél előbb történő „elégését” szolgálják, de a gyorsítás megfelelő terepe (…) a test belső tisztító-építő folyamatai, nem jelenik meg egyértelműen.

Érdekes ellentmondás, hogy a testben történő akadálytalan áramlás lassítja az öregedést, a testen kívüli rohanó tempó, úgy is, hogy visszahat a test amúgy is nehézkes működésére, „üzemzavarokat”, tényleges összeomlást okozva, akár véget vethet az életnek is, de mindenképpen megrövidíti azt. Ezt a törvényszerűséget megvető módon kifigurázó viccek ismerősek, hiszen mindenki azonnal felhozza őket. Nem állok távol az igazságtól, ha ezt is a mindent uralni akaró ipari maffia oltotta volna bele a köztudatba…

 A mindenkiben szunnyadó művészi érzék egy pályán mozog az élet alapvető folyamataival. Ami kirepít minket a rabszolgaságból, elvarázsol, megújít, fiatalít, ébren tart, az az alkotás extázisa! Ennek átélése ugyanúgy lejátszódik az ihletetten megalkotott bármilyen művészeti ág látványa, szöveges művek élményszerű olvasása, hangzó művészetben való akusztikus megmerítkezés által, mintha egy szívvel-elmével olvadnánk bele a művész lelkébe. Ezért a művészet nem adomány, nem tárgy, ami adható-vehető; nem elhagyható, improduktív tevékenység, hanem emberségünk nélkülözhetetlen, szerves része. A mozgás, a ritmus, a részek harmóniája, a belső mondanivaló, az értelem építésének alapmotorja, ezért semmilyen hatalom nem sajátíthatja ki, nem korlátozhatna, nem minősítheti, nem szelektálhatja, nem élhet vissza vele saját céljai eléréséhez!

 A művészet lesajnálása, prostituálása, lezüllesztése fajunk megsemmisítéséhez közvetlenül hozzájárul! A kultúra elszegényítése, a művészek nyomorba taszítása, műveik megvető kifigurázása, tőlük idegen témákkal való társítása nem a jövő rémálmainak víziója, hanem a gyötrő valóság. A természet értékeinek megmentése és gazdagítása, az ember egészségének valós helyreállítása, a művészet számára megillető magas helyének felmutatása, az értelem jótékony, és gyorsuló térnyerése, egy gondolat, egy szellem érvényre jutása: a természet logikájának univerzális törvényei által való megújulás, minden okság forrása!

A mágia, semmi más, mint az Univerzum, vagy a szférák zenéjének alkalmazása. A hangok, vagy színek, mint rezgésfolyamok, rezgésképek, egyesek számára eszközként szolgálnak a világ rejtett dimenziói, átlagos emberi érzékkel is felfoghatóvá tételére, mások civilizációs tudatból való „elvarázsolására”. A zene alapfokon is képes erre. De a hangok „zeneszerű/természetzene” hatásai is megvalósíthatják a mágiát. Ezt akár „természetmágiának” is nevezhetjük. A korabeli varázslók, sámánok és boszorkányok éltek is ezekkel az eszközökkel. Léteznek ezen kívül olyan emberek, akik a hangokat színekkel érzékelik, és ezt meg is jelenítik. Talán nem annyira művészi igénnyel, de úgy is tekinthetjük a képzőművészeket, hogy tudat alatt a hangokat is belekomponálják vizuális műveikbe. A kompozíció belső ritmusa, egyaránt ismeri az „aranymetszés” geometriai szabályát, ami elsősorban vizuális szabály, de a zene, mint nem kimondottan vizuális művészeti ág ugyanúgy él vele, de nem nélkülözheti ezt az elvet egyetlen művészet sem. (Egy „szép” partitúra mégis vizuális élmény lehet az értők számára.) Mondhatjuk, hogy a „klasszikus” művészet egyik fontos aránytörvényéről van szó. A beavatatlanok számára ismeretlen praktika, kicsit már a mágia, a mások manipulálásának művészete irányába mutat. Van ugyanakkor egy sajátos módja a mágiának: a gondolatmágia. Ezt az üzleti és politikai mágia tudatosan is alkalmazza. A politikában dogmatizmusnak, illetve szimbólumkezelésnek is nevezhetik. A pszichológiában kognitív terápiának hívják. A hipnózis, mint az emberi psziché manipulálásának egyszerű eszköze bárki által tanulható, de van, aki ösztönösen él vele. A varázslók, guruk mantrái –értelmetlen „szóképei” sikeresen vezetik ki az emberi elmét a megszokott világból.

A logika az egyik legtisztább mágia, ami az összetartozó tartományok egységének és viszonyának bemutatásával valóságot tud megjeleníteni, ellenben a látszólagos összetartozás is logikusnak tűnő alternatív valóságokat – hazugságokat építhet fel. Nem ismeretlen ez ma már a tájékozott „politikafogyasztó” előtt. Számos erre építő, „alig-irodalom” vagy fantazy zsongítja a valóságtól (lásd: „civilizációs realitás”) megcsömörlött kultúrafogyasztót. Ha a folyamattudat szerint vizsgáljuk ezt a tengernyi mágiát, rájövünk, hogy a valóság ideális formái kezdetben alapul szolgáltak az általános világszemlélet kialakításául, de a züllés felgyorsulásával az emberek nem akarták a kisszerű, vagy szenvedéssel teli mindennapjaikat művekben viszontlátni, hanem minél távolabb akartak kerülni a sorsukat jelentő valóságtól. A mai ember már semmit sem vet meg jobban, mint a valóságot. Ez a szellemi torzulás egyértelműen a művészet iránti közöny kialakuláshoz vezet.

Hogy mégis van értelme a mágiának, bármelyik művészet, vagy közirodalom terein is, hogy ma már lassanként a gondolatok zagyva folyama, vagy a becsületsértő személyeskedésig lesüllyedt médiasöpredék számít irodalomnak sokak szemében, és a gondolatok értelmes láncolatai fájdalmas módon, szinte mágikus erővel ragadnak ki ebből a semmitmondó irodalmi hulladéklerakóból.

Itt van helye Hamvas zsenialitásának, mikor a korabeli Jugoszláviában kultusza volt mívesen szerkesztett gondolatainak, egy költőnő így méltatta Hamvast: „Egy mondatából is verset lehetne írni!” (idézet emlékezetből!)

De, ki akar manapság „szenvedni” olvasás közben? –