Lélekápoló kategória bejegyzései

A lélek mélységei, analógiák a természettel, nagy elődök leírásainak felhaszálása, elemzések, gyakorlati tapasztalatok, spekulációk.

Globálmaffia

globalmaffia

orosz-maffia

Globálmaffia

Én egy amolyan „jófiú” voltam mindig. Egész életemben a becsület útját akartam járni, és többé-kevésbé… nem tértem le a helyes ösvényről. Most viszont, életem jobbik felében… meghasonlottam önmagammal. A világ mégsem a legjobb hely.. Tovább a folytatáshoz

Legjobb támadás a védekezés

az-emberLegjobb támadás a védekezés

Ahogyan a dolgok állnak… Már megint valamilyen kritikus szakaszba lépett az európai sors. Számosan, számtalanszor elmondják, hogy milyen szörnyű volt a háború. Ha nézzük a híradókat, szinte minden napra jut valami katasztrófa. Éppen nem velünk és nem itt. El sem tudjuk képzelni, hogy egy nap ágyúdörgésre vagy fegyverropogásra ébredünk, hajnali fél kettőkor…

Persze, minden kellően elő van készítve. A rengeteg háborús film, állandó erőszak, bűn mindenütt. A híradók, csak még jobban emelik az ingerküszöböt. Közel-Keleten, és a világ sok pontján szünet nélkül háború dúl, évtizedek óta. A világ emberi népessége nőttön nő, a természet rohamosan pusztul, fajok halnak ki. Miért éppen az emberért volna kár?

Ha elkezdünk gondolkodni, nem nehéz megérteni, hogy a tervezőasztalon már régen fel van fektetve a világ káoszterve. Semmi véletlen, csak a mérnöki munka.

A recept ki van próbálva, már folyik a tesztelés, és a tömegek tűrőképességének edzése.

Ilyen körülmények közepette, miként lehet túlélni?

Arra törekedtem az utóbbi negyedszázadban, hogy az egyén túlélését kutattam, elemeztem. Próbáltam különféle módon megvilágítani az esélyeket, és mindig az egyéni stratégiát találtam a legsikeresebbnek. Az egyetlen – még megengedett, de nem eléggé támogatott, a szubjektum önképzése, a test és a lélek legjobb kondíciójának fenntartása. Sok nehézséggel kell megküzdenünk, hiszen az emberek azt tanulják, hogy bármilyen jó is egy ötlet, vagy módszer, hamarosan (egyre gyorsabban, akár a technikai eszközök) elévül és jönnek újabbak.

Azt viszont senki sem gondolja át, hogy bármelyik túlélő elv kipróbálásához mennyi időre lesz szükség. Ahogyan a „politikában” (az emberek tudatának megzavarása, és kihasználásának művészete) egy rendszer kiteljesítése is legalább 50 év, de vannak több száz éves jól működő rendszerek, ha nem régebbiek. Azt is megfigyelhetjük, hogy minden, ami tartós elvetendő, és minden, ami új üdvös, de az újdonság működésének időtartománya szélsebesen rövidül. Ez biztosítja, hogy senki se érezze, hogy sikereit magának köszönheti, és állandóan féljen a jövőtől. Így mindig kész a fogyasztásra, mindig mást és máshogyan, miközben rengeteg szemét szemetoceankeletkezik. Ezt is „hivatalosan” kezelik, de soha nem viszik végig teljesen a folyamatot. A szeméttömeg mindent el fog borítani. Erre is lehet hivatkozni, mint katasztrófahelyzetre.

Nem tudok mást javasolni annak, aki most dönti el, milyen stratégia segítségével élje (túl) kicsiny életkéjét, (ami nagy rendszerek eldobható eleme, semmi valódi személyes sors, mint korábban hitték), mint az önfejlesztést.

Ennek több eleme lehet, de szerintem a legfontosabb, az alap a saját egészség megszerzése és megtartása. sajat-egeszsegEz sem meg gyorsan és könnyen. Mindig a filozófia és a pszichológia segít annak megértésében, hogyan fogadjuk el, hogy a nehézségeket senki más sem fogja vállalni helyettünk. Az első pont a változtatás. A legnehezebb, de egyben a legizgalmasabb is a korábbi gyakorlat tudatosítása, és a változtatás elkezdése.

Egyszerűen: ha már elismerjük, hogy betegek vagyunk, képesek is leszünk meggyógyulni.

Mikor szokatlan módon közelítek egy helyzethez, a jelenségek összevetésével és különböző teóriák szembeállításával, csak bevonom az olvasót egy másfajta gondolkodás gyakorlatába. Hogyan közelítsünk a problémához? Már az a pillanat, mikor a problémát megnevezzük, elkezdtük azt a folyamatot, mely a megoldáshoz eljuttat minket. Mondják, hogy sok út vezet Rómába. Ez igaz is lehet, de el is téríthet attól, hogy belevágjunk. A jelenkor embere saját maga ellenségévé kell, hogy váljon ahhoz, hogy megfelelően szolgálja a civilizációs Rendszert. Ezt szívós munkával mindenkinél valamilyen szinten eléri az apparátus. Első dolgunk kivonni magunkat az apparátus bűvköréből.

Ha egészség, akkor csak célzottan és igen kritikusan vásároljunk nagy áruházakban élelmiszert. De, mielőtt a boltba mennénk, sok könyvet kell átolvasnunk, hogy megértsük, mi az, amit meg szabad vásárolnunk, és mit kell messze elkerülni.

Ha szellemi téren akarunk világosságot az elménkbe, akkor is legalább valamilyen szemléletet ki kell dolgozni, amivel megszűrjük a felénk áradó írott/képi információt. Azt hinnénk, hogy könnyű dolgunk van, mert itt van az Internet. Ezt egy dörzsölt „felhasználó” már fenntartásokkal teszi. Itt is azokat a módszereket, írókat, iskolákat kell keresni, amelyek régóta működnek és bizonyítottak. Néha az újakat is érdemes megismerni, hátha a korábbi tudásunk egyes részeit módosítanunk kell. De elsősorban saját állapotunkkal kell tisztában lennünk. Nehéz erről beszélni, de bizonyos egészségügyi alapismeretekre szükség van.

Ha a fizikai erőnlétet szeretnénk javítani, akkor is csak az adott állapotunk ismeretében kezdhetünk hozzá. Ha a gondolkodásunkat, erőnlétünket, egészségünket egyszerre akarjuk javítani, egy tanítót kell keresnünk, aki lehet halott is (!), már ha elég jól leírta, mi a világ felfogásának és önmagunkkal való összevetésének általa legjobbnak vélt módja.

Mikor Hamvas Béla életéről volt szó, Dúl Antal, vagy valaki a filmkészítők közül, feleségének feltette a kérdést: „Volt-e Hamvas Bélának mestere?” Nem volt. – idézem felesége szavait visszaemlékezés alapján. Viszont a hatások eléggé kiolvashatók könyveiből. Az a hatalmas tudás, amit munkája során megismert és leírt, számos nagy elme életművének elemzése, példája természetesen hatott Hamvasra. Már a „mester” yodaszó is olyan furcsa asszociációkra utal, ami bizonyos alávetettséget feltételez. Teljes önfeladást, az addigi élet gyökeres átalakítását. Egy „hamvasi” út lehet a kiteljesedett elmékkel való kapcsolat. Barátság, vagy egyszerű vitapartneri viszony. Csakhogy ehhez hiányzik a megfelelő közeg, ahol ilyesmit az ember gyakorolhat. A „kávéház” már letűnt korok emléke, nem holmi szellemi laboratórium. És még itt a TV és Internet, meg az okos telefonok. Áthághatatlan akadályt jelentenek a nyitott szellemi műhelyek útjában. A Rendszer éppen azért alkotta meg ezeket a csak kivételes célra használható eszközöket, hogy az egyéni gondolkodást, szellemi kreativitást kioltsa, főleg a fiatalok körében. Az idősebb generáció pedig minden téren „kuka” minősítést kap a fiatalabb generáció előtt, mivel az ő világuk a virtuális semmi, és a vele kereshető nagy gázsi.

A változtatás tehát talán a teljes átfordulás során a leggyorsabb és legbiztosabb.

Ha megnézzük a jelenkor jellegzetes személyiségváltoztató módszereit, a szigor, önfeladás, fegyelem, szokatlan gondolatok ismételgetése, vagyis az agymosás személyes ráhatás és gyakorlás révén megvalósítható, de kétséges, hogy mennyire tartós, és mennyire előnyös – főként a túlélés szempontjából… Nem részletezem az efféle gyakorlatot, mely a fiatalok körében sikeres.

Az első feltétlenül saját személyünk jelentőségének aláásása. A személyiség radikális átalakítása a már leírt módon.

Ha a katonai kiképzést sarembervesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy az öntudat teljes megsemmisítése alapfeltétel egy mindenre elszánt sereg „előállításához”. Ez szintén csak mérnöki munkát igényel. Megvannak az alapvető elvek, célok, és az eszközök. Szabályrendszer és betartatás.

Ha mindezt otthon, vezető nélkül akarja valaki elvégezni, könyv, videó, de mindenképpen idegen személy távoli vezetésével teheti meg. Az Internet igen „hasznos” ezen a téren is.

Minden ilyen kurzus fő elve a támadás megtanítása.

Ha végignézzük a civilizáció nevelési elveit, a „siker”, „küzdelem”, „eredmény”, kitartás, minden az erő és annak vektora (ellenség) mentén van lefektetve. Nem emlékszem stúdiumaimból arra, hogy valaki azt mondta volna: „Először ismerd meg saját képességeidet, és azután a szükséges képességet a megfelelő módon és irányban fejleszd!” Ehelyett azt közölték: „Itt van ez az óhajtott teljesítmény, ide kell eljutnod!” Ha nem sikerült, vagy büntetést szenvedtél el, vagy megaláztatásban volt részed.

Önmagában ez a „nevelési elv” sokkal sikeresebben eljutott a „nevelthez”, mint maga a megcélzott teljesítmény. Tehát mindenki megtanulta, hogy csak utánozni kell a legjobbakat, aztán egymással küzdeni, mert a küzdelem az valami pozitív lelkiállapot.

Ebből nőtt ki a fokozódó düh és kielégületlenség – miután a küzdelem, mint pozitív folyamat bevésődött – nemhogy a megszerzett készség alkalmazása (készíts fegyvert és keress ellenséget hozzá!) következett volna.

Az egészség, mint cél elég nehezen kínál ellenségeket, legfeljebb a betegséget, vagy a természetestől eltérőt kell „megtámadnunk”. Egyéb téren, ha a készség megvan és nincs ellenség (feladat) a személyiség azon része, mely, mint új lelki tényező munka nélkül marad, vagyis fokozódó frusztráció (romlik a sereg morál) következik, melyben néha maga a készség is kérdésessé válik: vajon szükség volt-e rá?

Innen már érthető, miért van annyi háború, és miért vásárolnak az emberek olyasmit is, amire semmi szükségük, vagy ami korántsem egészséges, vagy még csak jól sem esik.

„ Itt a nyilam, mibe lőjem?” És ez milliárdok problémájává vált…

Ez így leírva a gondolkozás teljes csődjét okozza.

Mivel az élet érdekében nem ad megfelelő célt és módszert hozzá a Rendszer, csak az őt szolgáló és engedelmes szolga vagy harcos szerepkör az, ami választható.

Mindezt elgondolva nem marad más, mint a teljes önvizsgálat, amiben nem a szükséges idő és a remélt teljesítmény számít, hanem a kíváncsiság, és az újdonság varázsa. Egy olyan folyamat veszi kezdetét, mely mindvégig izgalmas kihívásokkal teli, mégsem kell érte és miatta másokat támadni vagy megsemmisíteni. A Rendszer az egészség szót bürokratizálva egy „ügy” szócskát hozzábiggyesztve kivette a saját kötelességek köréből az egészség folyamatos fenntartását, gondozását és fejlesztését. Ráadásul, aki ezzel foglalkozik a közvélemény szemében „megszállott”, vagy „sarlatán”. Jól mutatja a Rendszer pszichológiai hadviselésének taktikáját és stratégiáját, ami teljes mértékben a támadásra épül. Ezt mi csak a védekezés kifinomult módjaival tudjuk ellensúlyozni. Már a kezdetekben halálos aknamező fogadja az újonnan jötteket: KÖTELEZŐ OLTÁSOK!!bababeteg Ezt a nagybetűs kifejezést csak áhítattal, lehajtott fővel szabad fogadni. A feljebbvaló szemébe sem nézhetünk büntetés nélkül… Mit tesznek ezek az újszülöttel? A „fertőző betegségek helyett krónikus betegségeket okoznak. Sokízületi gyulladások számtalan fajtáját, autoimmun betegségeket, allergiát, néha bénulásokat, idegrendszeri károsodást stb. Az ehhez tartozó ellenségek (kórokozók, patogén ágensek) elpusztítása, mérgekkel (antibiotikumok) és szikével. A kényelem mindenek felett! Nem kell a továbbiakban törődni az immunrendszer stabil, biztonságos működésével, hanem szeszély szerint a nap bármely szakában fogyaszthatjuk a kereskedelem és vendéglátóipar drognak minősülő „termékeit”. Melyeknek más szinte semmi közük sincs az életet adó ételekhez.

Az egészségi állapot rohamosan romlik, emiatt egyre többet kell az Egészségügyhöz fordulni. A terv már beteljesedett és a sors is… A továbbiakban minden az egészségügy kezében van. Bár, nem tagadhatjuk, hogy számos hiteles, új ismeretekre kész és odaadó ember szolgálja, szívvel-lélekkel a beteg embereket, ám munkájuk nagy része káros vagy felesleges, és az embereket teljesen eltéríti alapvető kötelességeiktől: az egészségük szakadatlan fenntartásától. Ez a szlogen: vedd be a tablettáidat és az ajánlott koncentrátumokat, fogyaszd az „alapvető élelmiszereket” és látogasd sűrűn a háziorvost vagy a rendelőintézetet!

Ennél többet nem is érdemes szólni erről a halódó és pénzfaló intézményrendszerről.

Mikor a kocogást és kerékpározást, mint az egészség megőrzésének szinte egyedüli módját népszerűsítik, párosulva az előbb vázoltak szigorú betartásával… (rendszeres szűrések, melyek fenntartják az Intézményt), elaltatják az egyén önmaga iránti felelősségtudatát.

Mivel a család, mint együttműködő és örökké működő rendszerosok1 „sikeresen” alulmarad a kereskedelem és média mesterkedéseinek nyomása, és megtévesztő támadásainak mindent elsöprő rohamával szemben, elemeire hullik, az egyes személyek, mint forgácsok már képtelenek masszív törzzsé válni. Az újabb és újabb ideiglenes párkapcsolatok fokozatos instabilitást tartanak fenn a szétszóródó lelkek világában. Ebbe a szétzilált kaotikus emberi masszába mélyeszti bele csápjait a vallások ezernyi fajtája. A tudatot, cél vesztett emberek könnyű prédává válnak. Bár ezen a téren is vannak kevésbé ártalmas, régi áramlatok, de mindegyikre jellemző a látszólagos fegyelem és a megengedő támogatás, szeretet álarcban. A legfőbb az „új” médium követése. Mivel ez annyiban nem új, hogy a Rendszer (melynek a vallások fontos összetartó és egyúttal megosztó elemei) szinte mindegyikük célt is ad, mégpedig egy másik vallás/felekezet, vagy nemzet/kormány, vagy rassz ellen való folytonos támadás és a saját alapelv kötelező terjesztése/térítés mellett. A támadás néhol védekezésnek van álcázva.. Nem azonos jelen gondolati játékunk témájával!

Mikor ezen sorokat olvassák, belefáradnak a sok feladat, elv, csapda nehézségeinek átgondolásába, és már hagynák az egészet a csudába. Azonban, ne feledjék az idő halad, a Rendszer nem pihen, bár eresztékei meglazultak, azonban ez már sokszor előfordult a múltban, melyre a fenti recept (háború) be szokott válni. Olyankor az egészség nem kerül szóba, mert a menekülés és támadás váltakozásában az egyén örül, ha él, és a végtagjai hiánytalanul megvannak… De a Rendszer nem alszik akkor sem, sőt igazán akkor van elemében. Hiszen, ki más okozná ezt periodikus időközönként, mint maga a Rendszer. Megfigyelhetjük, mikor az elemzők ahhoz a kényes ponthoz érnek: „Jó, jó: ez a világ működésképtelen, de nincs jobb.”  Akik ezt kinyilvánítják a legbiztosabb támaszai a Rendszernek. Ők a kör őrzői… Nem szakadat meg sehol a kerítés, mert aki próbál kitörni, arra kíméletlen sors vár. Legenyhébb büntetésük a megaláztatáson túl a teljes és végleges figyelmen kívül hagyás, és tökéletes felejtés.

A tudat megzavarása tényleges idegrendszeri zavarok, betegségek kiváltója és fenntartója. A folytonos szerepjátszás, a hazugságok áthatolhatatlan szövevénye, a „hol megfelelés, hol rejtőzködő önámítás, lazítás, drog” és más, önfejlődést megakadályozó rögzült szokások kavalkádja, a „Való világ” hazug és kártékony fenntartása olyan személyiségeket hoz létre, melyek már szinte képtelenek az öngyógyító gondolkodásra. A szükséges és elengedhetetlen önvizsgálat lehetetlené válik, mivel senki sem ismeri fel saját magát (Hamvas), hanem valaki mással összetéveszti, sőt többekkel. Ami azután különféle mesterséges beavatkozások formájában mutatkozik meg. Ezek alkalmazása szinte már kötelező, nielvkülönösen a fiatalok és a nők körében, ha „meg akarnak jelenni” a „társadalmukban”. Szándékosan használtam a megkülönböztető jelet és fogalmazást.

Ha viszont megértjük, hogy egyetlen, ami szükséges a túlélésükhöz, saját magunk, a hozzánk hasonló, önálló személyek felkutatásával épülő „Új Rend, Hamvas fogalmával „Hatodik faj”, akkor nyugodtan folytathatjuk a tanulást, önképzést, szükséges edzést, a védekezés egyre hatékonyabb módjait.  Ez az életforma nem azonos, az oly sátáninak tartott individualizmussal, mely tulajdonképpen virágzik a fogyasztói társadalomban… Itt nem arról van szó, hogy úgy lehetsz önmagad, ha minden törvényt áthágsz és „egyéniséggé” válsz, aki tulajdonképpen csak egy név az egyformaságra… A saját személyiség felépítése az önismeret révén valósulhat meg, mely a rárakódott mocsoktól megtisztítva, csodálatos, egyedi és zseniális embert teremt. Itt a „teremtés” szó hiteles, nem úgy, mint annak devalvált, sárba tiport változatai, melyeket nem kívánok felsorolni… Mi lehet ennél a műnél értékesebb, értelmesebb és ígéretesebb alkotás, mint az Ember újrateremtése!?

A címben jelzett szlogen, mely valójában az egyik legkárosabb, démoni szellem fenntartójának helyreállításával keletkezett, a mások feletti uralkodás démonának, megszelídített változata, mely minket, és a világot fenntartó, újra felépítő törvénnyé válhat. Úgy tudjuk békésen lebontani a világ eltévelyedett és kifáradt „operációs rendszerét”, ha az eddigi fejtetőre állított eszméket az eredeti talapzatukra visszahelyezzük.

Ez a valódi szakrális világrend visszaállításának késlekedést nem tűrő feladata!

 

szakralis-vilagrend

Kinek a hazája?

kodaly-dal

Kinek a hazája?

A hajnal mindig új gondolatokat hoz. Kicsit csípős, őszbe hajló az idő. Nem szégyellem: szavazásra készülünk. Ez is csak a vélemény kifejezésének egy módja. Nem az egyetlen. Ha megkérdezem magamtól: kiknek a pártján állok? Csak azt tudom válaszolni: az emberekén. A reggeli gondolat pedig: szegény, vagy gazdag, aki ragaszkodik hazájához? Tovább a folytatáshoz

Az élet művészete I.

szilvia-borija

Az élet művészete

I.

Jól lehet, a téma egy könyvet is megtöltene gondolatokkal, a kezdet és az alapok letétele nélkül nem érdemes belefogni. Rögtön az elején leszögezem, hogy az olvasó felejtsen el minden ódzkodást, előítéletet, az ilyen címmel eddig olvasott munkák alapján, mert, ugyan lehet, hogy sok ismerős gondolattal találkozik, mégis merőben új megközelítésben. Ez akár nagyképűen, vagy becsmérlően is hangozhat, de semmi mást nem ígér, mint a figyelem vonzásának tiszteletet parancsoló fegyelmét. Ha valaki veszi a fáradságot, és belekezd ennek a gondolatsornak a megismerésébe, egy teljesen új világ tárul fel előtte. Mondom ezt annak ellenére, hogy születésem óta szerénynek vallom magam, mégis gyakran a fejemhez vágják, hogy túl nagy az „arcom” – ahogyan mostanában nevezik a nagyképűséget. De nem is szánok magamra többet, mint ezt az utolsó ironikus vallomást.

Ahhoz, hogy megértsék, mitől lesz ez az írás más, mint a többiek, egyszerűen utalok az emberi agy vagy elme, vagy tudat jellegzetességeire, ezért minden ember tud újat mondani másoknak. Csak az utóbbi 30 évben erősödött fel a divaton alapuló „rajongói” szemlélet, mely nagy elánnal ujjong egy új, vagy jól reklámozott író munkáinak, azután – ahogyan a piac törvényei diktálják – ugyanolyan enerváltan dobja el, vagy hagyja félbe, mint a korábbiakat. Az emberek megvásárolnak egy csomó könyvet, de a felét sem olvassák el. Amit elolvasnak, annak a felét se jegyzik meg, amit megjegyeznek, annak is csak a töredékét építik be a gondolkodásukba. Ami beépült a gondolkodásukba, abból szinte semmi sem valósítanak meg. Ez a viszonyulás a szellemi szférák iránt, már mutatja azt a leépülést, amit én rendre züllésként aposztrofálok. Ami maradt még, talán ez se sokáig, az a vágy, hogy többet tudjanak meg önmagukról és a világról.

Amit még fontosnak tartok, hogy élet alatt teljesen mást kell érteni, mint amit e név prostituálásával eladnak. Egyrészt, szigorúan véve a biológiai vagy természeti élet, (élettudomány) másrészt semmiképp nem a civilizációs, technika orientált, központosított, lekorlátolt élet értendő alatta. Azt is meg kívánom jegyezni, hogy írásaim zöme a civilizációs gondolkodás, manipuláció, tudatos züllesztés határozott, és kíméletlen kritikáját fogalmazza meg. Aki már olvasott tőlem, vagy végigolvasott tőlem… néhány írást, talán sejti, hogy az én nézőpontom mennyiben egyéni, és mennyiben annak az undergrund, vagy new age,  esetleg vízöntő, vagy bárhogyan is nevezhető, de sokak által szemétnek tekintett irodalomnak lehet az eleme, melynek fő sodrása a „68”-as nemzedék köreiből származik. Koromnál fogva… merek olyan következetes és szókimondó lenni, mint akinek már nincs vesztenivalója – hacsak az élete nem. Magamat nem sorolnám sehova, a fenti indító gondolat szerint, mivel vallom, hogy mindenki érdekes lehet másoknak, vagy egyeseknek, ezért mindenkit érdemes meghallgatni. Sokan nem annyira az élet, hanem az elhagyás művészetét űzik, mely habitus lehet pozitív is, ha azt a sok valóban szemétnek nevezhető hulladékot kerüli ki, amelyekkel tele vannak a könyvesboltok. Vagy azokat az „előadásokat” kerülik, melyek valóban hipnotikus módon zavarják meg az elméket, vagy ragozzák a semmit. Legalább is tele voltak évek óta ilyenekkel az üzletek és a művelődési intézmények. Én azért bizakodó vagyok, hogy a jelen kivételes pillanata hoz akkora szellemi felfrissülést, hogy közelebb kerülnek az emberek önmagukhoz, és az élet lényegéhez.

Hiába van véleményünk az életről – legyen az bármilyen színezetű, indíttatású, vagy kultúrájú –, tudomásul kell vennünk, hogy életünk első percétől fogva mások építik fel a szellemi világunkat. Vallások, olvasmányok, beszélgetések, a család még valamelyest érvényes hatása sem elhanyagolható. Azért fogalmazok ilyen ködösen a családdal kapcsolatban, mert ez a társadalmi modell is meglehetős züllésen esett át ebben az időszakban. Én mindenképpen a „klasszikus családot” tartom arra érdemesnek, hogy a gondolkodás, érzelmi és szellemi alapjait a gyermekeknél lerakja. Azonban a civilizáció magát a családot sem hagyta érintetlenül, akár a technikai „forradalom”, akár az a hatalmas és oktalan ide-oda rohangálás, felületes, hanyag, értelmetlen utazgatás, „turizmus”, ha úgy tetszik, ami a család egységét képes szétmorzsolni. Az elemek széthullnak, a családtagok a kényelem, mohóság, pénzsóvárság és más züllesztő jellemvonás révén, vagy csak a „szirénhangoknak” engedve eltűnnek a világ emésztőgödreiben, akár a szó szoros értelmében is. Azok a régi patinás családok, melyeknek története/történelme volt, és ahonnan szellemi nagyságok kerültek ki, már nincsenek. Azok a divatból felkapott nevek, és azok a transzparens, plakát életek, melyeknek köze nincs a valódi élethez, hanem a való élethez, a szörnyű, unalmas, jellegtelen, vagy csak egyszerűen alpári életstílust népszerűsítő ál-élethez, így elfogadhatóvá teszik a semmitmondást, ürességet, azoknak a sivár életeknek a „legitimitását” hirdetve. Magukon mutatják a civilizációs szellem pusztító hatását. Nyomon lehet követni, ahogyan az élet szent fogalmát devalválva, akiket elkábítanak, legmélyebb szellemi nyomorba taszítják őket, és művüket kikiáltják valamiféle „fejlesztett, autentikus”, egyetlen hiteles („menő”) életstílusnak, úgymond „kötelező életideálnak”, amit össze tudott hozni ez a dekadens korszak. Legfőbb eszközük a pénz és hatalom. Az állam, ami már korántsem az a védő, polgárpárti, műveltséget, erkölcsöt építő szilárd alap, saját kötelességeit ledobva, kiszolgálójává válik ennek a kimondhatatlan szellemi ködnek, cinikusan mosolygós, lenéző, dölyfös, ugyanakkor paranoiás, megállíthatatlanul terjedő, gonosz zavarodottságnak. Talán, aki a Lost sorozatot látta, az abban félelmetesen nyomuló és mindent elborító fekete köd lehetne a legjobb analógiája ennek.

Tehát ezeknek nincs közük a következő gondolatokhoz.

Próbáljuk meg komolyan venni magunkat, és az élet eredeti értelmét! Ez ad lehetőséget ahhoz, hogy az itt következő furcsa, látszólag összefüggéstelen információk egységgé forrjanak tudatukban.

Első könyvem előszavában ez a mondat olvasható: „Minden másképpen van.” Én is meglepődtem, mikor egy filmben ugyanez a mondat elhangzott, és egy ősi bölcsesség bevezetőjében utaltak rá. Ez a kinyilatkoztatás kicsit agresszív módon különíti el magát az általánosan használt fogalmaktól. Az általánosság egyúttal lehet a fogalmak helytelen, lezüllött alkalmazásának stílusa is, melyben egyetértő módon mindenki jól érzi magát. Sokan keresik az átlagosat, ahol könnyen el lehet rejtőzni. Aki kiemelkedik az átlagból, sok esetben valamilyen sokkoló tettel, véleménnyel, ruházattal, vagy testékszerekkel teszi ezt. Nem is sejti, hogy ezzel nem mást ér el, mint azt az átlagosságot, melyet minden erejével elkerülni igyekszik. Az átlagtól, több irányban is el lehet térni. Gyakran, akik erre törekszenek, éppen az alsóbb polcon találhatják magukat, ahelyett, hogy kiemelkednének. Mások, szinte semmit sem tesznek azért, hogy különlegesek legyenek, mint csak őszinték, közvetlenek, egyszerűek egy olyan világban, ahol a klisék alapján ítélik meg egymást az emberek. Könnyű megfigyelni, milyen alapon foglalkoznak emberekkel hivatalokban, művelődési intézményekben, vagy baráti körben. Bizonyos – a szellemi körnek megfelelő – jegyekkel, értékekkel bírni kell ahhoz, hogy egyáltalán felfigyeljenek valakire. Talán azt is mondhatnánk, hogy az élet sikere a megfelelő külsőségek ismeretén és alkalmazásán múlik. Ha valaki ezt tartja vezérlő elvének, annak élete merő semmitmondás, értelmetlenség lesz. Pedig, az kívánja a „trend”, hogy ezekkel a kötelező elemekkel mindenkinek rendelkeznie kell, ha figyelmet akar kivívni magának, „piacképes” személyiséget akar mások elé tárni. Egész életemet annak élvezetével töltöttem, hogy mások ez irányú igyekezetét csodáljam és megmosolyogjam. Kimondhatom, hogy abszolút sikeresen vontam ki magam az efféle körök figyelmének látóteréből. Ez is lehet egyfajta „önvédelmi praktika”, mellyel tapasztalatokat és némi biztonságot érünk el. A közel 7 évtizednyi tapasztalati hozadék alapján kijelenthetem, hogy aki így próbál végig libegni a fejek felett, némi szarkazmussal, vagy öniróniával, a szégyen és megalázottság elkerülésének, vagy figyelmen kívül hagyásának taktikájával, meglehetős tudásra tehet szert az élet dolgaiban. Hangsúlyozom: nem abban a modoros, hazug, agresszív erőn alapuló „társadalmi harcban”, amit szinte mindenki életként elképzel és űz, hanem abban a világban, mely a természettel, az állatokkal, a gyermekekkel, aggastyánokkal, a civilizáció, vagy a „piacgazdaság” söpredékeivel, de ezek tisztábbik fajtájával találkozva örömmel konstatálhatja, hogy van még értelme gondolkodva, a teljességet megragadni vágyakozva élni.dobogoko

Azok, akik nem kívánnak karriert csinálni, „nagy házat vinni”, ahogyan régen mondták, „nagy lábon élni” – szintén ebből a korból, mely némi nosztalgiával megtalálható némely kommersz médiatermékben –, tehát az egyszerűséggel szimpatizáló, szerény embertársaimbanszereny-elet szeretnék némi érdeklődést kelteni.

Az is érdekes lehet, hogy miből merítettem én azt az egyetemes tudást, vagy általam annak tartott tudást, amit Önök elé teszek. Már a szemüveg, amit a világra tekintve láthatatlanul viselek, eléggé jó támpont lehet, vagyis az ember és a világ megismerésének empirikus módja, de kellett hozzá a különféle ismeretek, gesztusok, kimondott gondolatok, és képek megfelelő kapcsolási képessége vagy stílusa. Ez persze mindenkinél egyéni, de a látás, vagyis a képekkel leírás és gondolkodás fontos lehet. Az általam világhálóra kihelyezett írások közül a Látás iskolája, Az élet maga; a még meg nem jelentetett írásaim közül, a mindössze 72 oldalas, nehéz, szinte nyomasztó: A bölcsesség kútja című adhat némi segítséget a jobb megértéshez. Nem elhanyagolható az az innen-onnan leeső gyémántszem, ami a Tao, Zen, Buddhizmus, Biblia, Ázsiai művészetek, atmoszférájából átlengett, és persze Hamvas Béla művei, melyek közül kiemelkedik a Scientia Sacra három kötete. Akár „feladhatnám” ezeket „kötelező olvasmányként” az élet művészetének gyakorlásához.

Fontos kiemelni, hogy az élettudás, valami, ami minden írásomat áthatja, nem száraz ismeretanyag, vagy lexikális adathalmaz, esetleg számítási képletek gyűjteménye, melyekkel sikeres, boldog, gazdag élethez juthatunk. A tagadás is része lehet az életművészetnek, de jobban inkább az igenlés! Az Élet nagybetűs élménye. Még azt sem mondhatom, hogy „élvezete”, mert mostanában bizonyosodom meg afelől, hogy az élvezet az egyik olyan félrevezető sztereotípia, ami sokak életét teszi tönkre, és fosztja meg őket a szellemi szabadságtól, melynek fontos eleme a magas szintű szellemi tevékenység. Ebből a szempontból a tényleges művészi tevékenység kiemelkedő! A művész – ha nem burkolt iparos, bár iparművész is lehet belül valódi művész (!) – alkotás közben felfokozott érzelmi-szellemi állapotban van. Olyan ez az érzés, mint mikor a kezünket-szívünket-elménket valaki más mozgatja. Ezt szokás „Isteni sugallatnak”, ihletnek nevezni. De téves valamilyen földtől elrugaszkodott, csak a zsenik számára fenntartott állapotról beszélni. Ez az ember alapvető állapota! Ezt érezzük akkor is, mikor megérint bennünket az egység varázsa. Egy helyen, több emberrel, érzelemben és szellemben összeolvadva. De ez az erő vezeti a kezünket,az-ero-vezeti mikor egy gondolat, mely mindenki számára üdvös tettekre sarkall, valóságos, kézzel fogható eredményt hoz. Már a folyamat, amely közben visz minket, mint a folyó erős sodra, nem hagy kétséget afelől, hogy a dolog csak sikeres eredményt hozhat. Ebben az esetben a „dolog”, nem a közbeszéd kitöltő szava, hanem megnemesült alkotás. Ez az, ami mindenkinek dolga. Ez annak az eredeti kifejezésnek tárgyiasított megjelenése, mikor – a legenda szerint – a különleges hatalommal bíró papok, vagy bölcsek, körben ülve csupán elméjükkel képesek voltak egy hatalmas, súlyos kő megemelésére. A tett, ami tulajdonképpen semmi másra nem jó, mint annak kinyilvánítására, hogy az emberek közös akarattal „hegyeket képesek megmozgatni”, önmagában a művészet lényegét jeleníti meg. Ez az erő a művészet isteneinek ereje. Mindaz a képzelőerő, összpontosított figyelem, tevékeny létezés, ami egy műalkotáshoz elengedhetetlen, egyaránt szükséges saját életünk megfelelő folytatásához, az Élet művészetéhez. Mámor.

Az életművész feladata az alkotás örömének, és az ehhez kapcsolódó tudásnak az átadása. Ezt nem lehet megkerülni, vagy áthárítani, vagy mentségeket felhozni, melyekkel kibújunk a kötelező penzum alól. Fontos azonban, hogy az élettudás csak pozitív lehet. Onnan lehet megismerni a sötét, gonosz tudást, hogy titkok övezik. Ugyan létezik az a fajta tudás, élettapasztalat, ami nem átadható, de ez is csak ideiglenes, mert annak érdekében történik az ismeretek visszatartása, hogy közzé tételükkel ne zavarjuk az értelem magasabb szintjéhez való jutást, a kreativitást. Számomra az volt az egyik legfontosabb pedagógiai alapelv, hogy az előttem álló ember – korosztálytól függetlenül – saját erőből jusson el a számára adott időben elérhető legnagyobb tudáshoz. Ez az életszemlélet a klasszikus kultúraátadás gyakorlatából fakad. Az átadás létfontosságú törvénye, mely nem öncélú, bár üdvözítő mindenki számára, tehát az átadó is részesül javaiból. De számomra az öröm megélésének igen lelkesítő módja, ahogyan azt látom, hogy az általam meglelt szellemi érték kibontakozik egy másik emberben, azokkal a sajátos színekkel, melyek az illetőben addig rejtve voltak, míg a tudás meg nem érintette őket. Ezt nevezhetjük a rejtett képességek kibányászásának is. A bányászati hasonlat azért felel meg ennek az aktusnak, mert a bányászat is általában értékeket hoz a felszínre, és ezek az értékek, mélyen a felszín alatt rejtőznek. Csak az a különleges – bár e képességnek mindenki birtokában van születése óta –, hogy az átadó érzelmi hatása és egyfajta hipnotikus hatás, a hivatástudat képes fáradságos türelemmel és megfelelő erővel kihozni valakiből a benne rejlő tudást. Az is jól mutatja világunk kiégett, erőtlen mivoltát, hogy milyen kevés ember tud hinni ennek a pedagógiai munkának (szintén lehet művészi fokon űzni) a nélkülözhetetlenségében. Manapság már mindenki jobban bízik a számítógép adta tudásban, mely még ettől lehet fontos információk forrása, ám a gépek uralta világban az ember által betáplált ismeretek nélkülözik azt a katartikus légkört, ami a tanító és tanítvány között jó esetben megnyilvánul. A tudás ettől csupán élettelen adathalmaz, annál is inkább, mivel azt a technikát alkalmazza, amit a sok ismeret kis helyen tárolására „tömörítésnek” neveznek. A gyorsaság, a tömörítés, és a személytelenség, amelyek a negatív hatást okozzák. Nem is tagadja a mai technokrata világ, hogy leáldozóban van a nagy pedagógusszemélyiségek kora. Jön a számítógép tanár! Aki nem képes gyorsan (felületesen), kritikátlanul felfogni, amit neki szánnak, átadhatja helyét a mögötte nyomulónak.

Ami leáldozóban van, az az ember kapcsolatok elsődleges jelentősége… Pedig a fentebb leírt interakciós cselekmény tett minket emberré!

Az élettudás megsemmisítő csapást mér, mégpedig erőszak nélkül, a gonosz tudásra, amelyet nagy hatalommal, készenléttel, erős zárakkal próbálnak megvédeni. Ugyan joggal, hiszen, ha a szellem kiszabadul a palackból, súlyos katasztrófát is okozhat. Itt máris tetten érhetjük azt a hatalmi mechanizmust, ami nemcsak az elmét, lelket köti gúzsba, hanem a szó szoros értelmében is rabságba taszítja az emberek milliárdjait. Az ilyen tudáshoz vezető akarat, a gonosz szándék már benne van az „eredményhez vezető tevékenységben” is. Sok esetben egy team, vagy tudóscsapat abban a tévhiszemben van, hogy az emberiség jótéteménye érdekében tölti életének felét a laboratóriumi helyszínen. Holott, az „alkotás”, kiszabadulva a tudomány megszentelt falai közül, önálló életbe kezd, és az eredmény sem maradhat el: pusztulás, halál, züllés.

A Rendszer évezredek óta szorgalmasan építi fel a civilizációs tudatot, melynek felszínre törő megnyilvánulásait saját életemben is szomorúan látom. A legelkeserítőbb, ahogyan az emberek csodaként, megmentőként tekintenek rájuk. Hadd ne említsek egyet is közülük! Már kiejtésük is elszabadítja a gonoszság varázslatát. A régi mesékben leírt történetek azóta számos esetben megvalósultak és csupán új szereposztásra van szükség, hogy mai közegbe átültessük őket.

A jóság, az élettudás alapjait jelenti. Amint már elmondtam, érvényességét és hatását abban mutatja meg, hogy nyomában az élet felvirágzik. Nem a gazdaság, politikai hatalom, jólét, hanem az emberek arcáról is leolvasható béke, madárcsicsergés, patakcsobogás, méhecskék döngicsélése, kitapintható életerő. Ez az érzés nincs összefüggésben az anyagi gazdagsággal, ez az élet tudásának manifesztációja.ipoly

Az is tény, hogy nem mindenki szolgálja a gonoszt, sőt azok, akik szolgálják, gyakran lehetnek jó emberek. Ebben is a félrevezetés a kulcsszó. Akit félrevezetnek, lehet jó ember, aki félrevezet, az a gonosz tudás hatása alatt rossz emberré válik. Folytatása következik…

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás

Oltárkép

Hozzászólás

Valahogyan az életem mások figyelésével kezdődött, mert a szüleim túl idősek voltak, hogy közelebb kerülhessek hozzájuk, de szerettem és tiszteltem őket. Mivel több volt az idős ember körülöttem, ezért sok élettapasztalatot tanultam tőlük. A könyvek is segítettek megértenem az életet és magamat. Ez nem jelenti azt, hogy már mindent értek. De azt igen, hogy az érdeklődésem mások és önmagam titkai iránt olthatatlan. Az egészség témája elég hamar a látókörömbe került, mert – akkor még nem tudatosult bennem – az idős szüleim sok genetikai hibát is rám hagyományoztak. Ezért is kezdtem a másfajta étkezésbe, és továbbra is azt gondolom, az étkezés és az egészség szoros összefüggésben van. Ez nem elég ahhoz, hogy az élettel tisztába jöjjünk, ezért párhuzamosan az un. „lélek” dolgait is firtatni kezdtem. Ezután jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az Isten csak egy idea, amit azért találtak ki a minket irányító gonosz erők, hogy mindazt, amit az Istennek tulajdonítanak, megtegyék velünk. Csináltak háborúkat, miközben az emberek az Istent kérlelték, vessen véget ennek. Okoztak betegségeket, és továbbra is az Istent és önmagunkat hibáztatjuk a bajainkért. Ettől függetlenül az Isten egy olyan idea, amit azért kell követnünk, mert magában foglalja mindazt, ami az embert jellemzi, tehát – Hamvas szavaival – „Istenembert” kell teremtenünk. Tovább a folytatáshoz

Az anyag története

 atombombaAz anyag története

A Folyamatok Tudata segítségével könnyen meghatározható, mi az anyag. Az anyag Hamvasnál: „…összetört, és lehullott természet szemete, s a világban való jelenléte abszolút lényegtelen.” Amiért az anyaggal kell foglalkoznunk, hogy a szellemet teljesen elfoglalta, holott tulajdonképpen szellemből leképződött maradék. Tovább a folytatáshoz

A mindenség/itt!

KáromkodásA mindenség/itt!

Egy, a magyar nyelvet épp most tanuló német, vagy angol, mint tudjuk, a kettős mássalhangzókat röviden ejti. Nem is lehet őt megróni azért, ha a fenti mondat inkább szolid káromkodásnak hangzik. Én ugyan nagy figyelmet fordítok gyönyörű nyelvünk helyes írására, nem különben, mint a kiejtésre. Joggal várhatnánk el ugyanezt, a nyelvet foglalkozásuk eszközéül használóktól. Hogy nem így van, lépten-nyomon tapasztalhatjuk. De, mint máskor, most sem csak erről lesz igazán szó… Tovább a folytatáshoz

Kék madár

Írta: Kövi Gábor

2011. április 09.

 Kék madárbluebird2

  Nagyképűségem teljes tudatában kijelentem: manapság senki (?) sem tudja, vagy csak nem érzékeli, hogy mi is a valódi boldogság. Jelen írás folyamattudat gondolkodás alapján készült. Eszerint, a boldogságra való képesség, és hajlam, a magzati korban, vagy még a szülők fogantatáskori pillanata szerinti állapota alapján dől el és pattan ki a csírája. De ez nem jelenti azt, hogy a születés és az azt követő időszak szerepe eltörpül. Tovább a folytatáshoz