Címke: művészet

Az élet művészete I.

szilvia-borija

Az élet művészete

I.

Jól lehet, a téma egy könyvet is megtöltene gondolatokkal, a kezdet és az alapok letétele nélkül nem érdemes belefogni. Rögtön az elején leszögezem, hogy az olvasó felejtsen el minden ódzkodást, előítéletet, az ilyen címmel eddig olvasott munkák alapján, mert, ugyan lehet, hogy sok ismerős gondolattal találkozik, mégis merőben új megközelítésben. Ez akár nagyképűen, vagy becsmérlően is hangozhat, de semmi mást nem ígér, mint a figyelem vonzásának tiszteletet parancsoló fegyelmét. Ha valaki veszi a fáradságot, és belekezd ennek a gondolatsornak a megismerésébe, egy teljesen új világ tárul fel előtte. Mondom ezt annak ellenére, hogy születésem óta szerénynek vallom magam, mégis gyakran a fejemhez vágják, hogy túl nagy az „arcom” – ahogyan mostanában nevezik a nagyképűséget. De nem is szánok magamra többet, mint ezt az utolsó ironikus vallomást.

Ahhoz, hogy megértsék, mitől lesz ez az írás más, mint a többiek, egyszerűen utalok az emberi agy vagy elme, vagy tudat jellegzetességeire, ezért minden ember tud újat mondani másoknak. Csak az utóbbi 30 évben erősödött fel a divaton alapuló „rajongói” szemlélet, mely nagy elánnal ujjong egy új, vagy jól reklámozott író munkáinak, azután – ahogyan a piac törvényei diktálják – ugyanolyan enerváltan dobja el, vagy hagyja félbe, mint a korábbiakat. Az emberek megvásárolnak egy csomó könyvet, de a felét sem olvassák el. Amit elolvasnak, annak a felét se jegyzik meg, amit megjegyeznek, annak is csak a töredékét építik be a gondolkodásukba. Ami beépült a gondolkodásukba, abból szinte semmi sem valósítanak meg. Ez a viszonyulás a szellemi szférák iránt, már mutatja azt a leépülést, amit én rendre züllésként aposztrofálok. Ami maradt még, talán ez se sokáig, az a vágy, hogy többet tudjanak meg önmagukról és a világról.

Amit még fontosnak tartok, hogy élet alatt teljesen mást kell érteni, mint amit e név prostituálásával eladnak. Egyrészt, szigorúan véve a biológiai vagy természeti élet, (élettudomány) másrészt semmiképp nem a civilizációs, technika orientált, központosított, lekorlátolt élet értendő alatta. Azt is meg kívánom jegyezni, hogy írásaim zöme a civilizációs gondolkodás, manipuláció, tudatos züllesztés határozott, és kíméletlen kritikáját fogalmazza meg. Aki már olvasott tőlem, vagy végigolvasott tőlem… néhány írást, talán sejti, hogy az én nézőpontom mennyiben egyéni, és mennyiben annak az undergrund, vagy new age,  esetleg vízöntő, vagy bárhogyan is nevezhető, de sokak által szemétnek tekintett irodalomnak lehet az eleme, melynek fő sodrása a „68”-as nemzedék köreiből származik. Koromnál fogva… merek olyan következetes és szókimondó lenni, mint akinek már nincs vesztenivalója – hacsak az élete nem. Magamat nem sorolnám sehova, a fenti indító gondolat szerint, mivel vallom, hogy mindenki érdekes lehet másoknak, vagy egyeseknek, ezért mindenkit érdemes meghallgatni. Sokan nem annyira az élet, hanem az elhagyás művészetét űzik, mely habitus lehet pozitív is, ha azt a sok valóban szemétnek nevezhető hulladékot kerüli ki, amelyekkel tele vannak a könyvesboltok. Vagy azokat az „előadásokat” kerülik, melyek valóban hipnotikus módon zavarják meg az elméket, vagy ragozzák a semmit. Legalább is tele voltak évek óta ilyenekkel az üzletek és a művelődési intézmények. Én azért bizakodó vagyok, hogy a jelen kivételes pillanata hoz akkora szellemi felfrissülést, hogy közelebb kerülnek az emberek önmagukhoz, és az élet lényegéhez.

Hiába van véleményünk az életről – legyen az bármilyen színezetű, indíttatású, vagy kultúrájú –, tudomásul kell vennünk, hogy életünk első percétől fogva mások építik fel a szellemi világunkat. Vallások, olvasmányok, beszélgetések, a család még valamelyest érvényes hatása sem elhanyagolható. Azért fogalmazok ilyen ködösen a családdal kapcsolatban, mert ez a társadalmi modell is meglehetős züllésen esett át ebben az időszakban. Én mindenképpen a „klasszikus családot” tartom arra érdemesnek, hogy a gondolkodás, érzelmi és szellemi alapjait a gyermekeknél lerakja. Azonban a civilizáció magát a családot sem hagyta érintetlenül, akár a technikai „forradalom”, akár az a hatalmas és oktalan ide-oda rohangálás, felületes, hanyag, értelmetlen utazgatás, „turizmus”, ha úgy tetszik, ami a család egységét képes szétmorzsolni. Az elemek széthullnak, a családtagok a kényelem, mohóság, pénzsóvárság és más züllesztő jellemvonás révén, vagy csak a „szirénhangoknak” engedve eltűnnek a világ emésztőgödreiben, akár a szó szoros értelmében is. Azok a régi patinás családok, melyeknek története/történelme volt, és ahonnan szellemi nagyságok kerültek ki, már nincsenek. Azok a divatból felkapott nevek, és azok a transzparens, plakát életek, melyeknek köze nincs a valódi élethez, hanem a való élethez, a szörnyű, unalmas, jellegtelen, vagy csak egyszerűen alpári életstílust népszerűsítő ál-élethez, így elfogadhatóvá teszik a semmitmondást, ürességet, azoknak a sivár életeknek a „legitimitását” hirdetve. Magukon mutatják a civilizációs szellem pusztító hatását. Nyomon lehet követni, ahogyan az élet szent fogalmát devalválva, akiket elkábítanak, legmélyebb szellemi nyomorba taszítják őket, és művüket kikiáltják valamiféle „fejlesztett, autentikus”, egyetlen hiteles („menő”) életstílusnak, úgymond „kötelező életideálnak”, amit össze tudott hozni ez a dekadens korszak. Legfőbb eszközük a pénz és hatalom. Az állam, ami már korántsem az a védő, polgárpárti, műveltséget, erkölcsöt építő szilárd alap, saját kötelességeit ledobva, kiszolgálójává válik ennek a kimondhatatlan szellemi ködnek, cinikusan mosolygós, lenéző, dölyfös, ugyanakkor paranoiás, megállíthatatlanul terjedő, gonosz zavarodottságnak. Talán, aki a Lost sorozatot látta, az abban félelmetesen nyomuló és mindent elborító fekete köd lehetne a legjobb analógiája ennek.

Tehát ezeknek nincs közük a következő gondolatokhoz.

Próbáljuk meg komolyan venni magunkat, és az élet eredeti értelmét! Ez ad lehetőséget ahhoz, hogy az itt következő furcsa, látszólag összefüggéstelen információk egységgé forrjanak tudatukban.

Első könyvem előszavában ez a mondat olvasható: „Minden másképpen van.” Én is meglepődtem, mikor egy filmben ugyanez a mondat elhangzott, és egy ősi bölcsesség bevezetőjében utaltak rá. Ez a kinyilatkoztatás kicsit agresszív módon különíti el magát az általánosan használt fogalmaktól. Az általánosság egyúttal lehet a fogalmak helytelen, lezüllött alkalmazásának stílusa is, melyben egyetértő módon mindenki jól érzi magát. Sokan keresik az átlagosat, ahol könnyen el lehet rejtőzni. Aki kiemelkedik az átlagból, sok esetben valamilyen sokkoló tettel, véleménnyel, ruházattal, vagy testékszerekkel teszi ezt. Nem is sejti, hogy ezzel nem mást ér el, mint azt az átlagosságot, melyet minden erejével elkerülni igyekszik. Az átlagtól, több irányban is el lehet térni. Gyakran, akik erre törekszenek, éppen az alsóbb polcon találhatják magukat, ahelyett, hogy kiemelkednének. Mások, szinte semmit sem tesznek azért, hogy különlegesek legyenek, mint csak őszinték, közvetlenek, egyszerűek egy olyan világban, ahol a klisék alapján ítélik meg egymást az emberek. Könnyű megfigyelni, milyen alapon foglalkoznak emberekkel hivatalokban, művelődési intézményekben, vagy baráti körben. Bizonyos – a szellemi körnek megfelelő – jegyekkel, értékekkel bírni kell ahhoz, hogy egyáltalán felfigyeljenek valakire. Talán azt is mondhatnánk, hogy az élet sikere a megfelelő külsőségek ismeretén és alkalmazásán múlik. Ha valaki ezt tartja vezérlő elvének, annak élete merő semmitmondás, értelmetlenség lesz. Pedig, az kívánja a „trend”, hogy ezekkel a kötelező elemekkel mindenkinek rendelkeznie kell, ha figyelmet akar kivívni magának, „piacképes” személyiséget akar mások elé tárni. Egész életemet annak élvezetével töltöttem, hogy mások ez irányú igyekezetét csodáljam és megmosolyogjam. Kimondhatom, hogy abszolút sikeresen vontam ki magam az efféle körök figyelmének látóteréből. Ez is lehet egyfajta „önvédelmi praktika”, mellyel tapasztalatokat és némi biztonságot érünk el. A közel 7 évtizednyi tapasztalati hozadék alapján kijelenthetem, hogy aki így próbál végig libegni a fejek felett, némi szarkazmussal, vagy öniróniával, a szégyen és megalázottság elkerülésének, vagy figyelmen kívül hagyásának taktikájával, meglehetős tudásra tehet szert az élet dolgaiban. Hangsúlyozom: nem abban a modoros, hazug, agresszív erőn alapuló „társadalmi harcban”, amit szinte mindenki életként elképzel és űz, hanem abban a világban, mely a természettel, az állatokkal, a gyermekekkel, aggastyánokkal, a civilizáció, vagy a „piacgazdaság” söpredékeivel, de ezek tisztábbik fajtájával találkozva örömmel konstatálhatja, hogy van még értelme gondolkodva, a teljességet megragadni vágyakozva élni.dobogoko

Azok, akik nem kívánnak karriert csinálni, „nagy házat vinni”, ahogyan régen mondták, „nagy lábon élni” – szintén ebből a korból, mely némi nosztalgiával megtalálható némely kommersz médiatermékben –, tehát az egyszerűséggel szimpatizáló, szerény embertársaimbanszereny-elet szeretnék némi érdeklődést kelteni.

Az is érdekes lehet, hogy miből merítettem én azt az egyetemes tudást, vagy általam annak tartott tudást, amit Önök elé teszek. Már a szemüveg, amit a világra tekintve láthatatlanul viselek, eléggé jó támpont lehet, vagyis az ember és a világ megismerésének empirikus módja, de kellett hozzá a különféle ismeretek, gesztusok, kimondott gondolatok, és képek megfelelő kapcsolási képessége vagy stílusa. Ez persze mindenkinél egyéni, de a látás, vagyis a képekkel leírás és gondolkodás fontos lehet. Az általam világhálóra kihelyezett írások közül a Látás iskolája, Az élet maga; a még meg nem jelentetett írásaim közül, a mindössze 72 oldalas, nehéz, szinte nyomasztó: A bölcsesség kútja című adhat némi segítséget a jobb megértéshez. Nem elhanyagolható az az innen-onnan leeső gyémántszem, ami a Tao, Zen, Buddhizmus, Biblia, Ázsiai művészetek, atmoszférájából átlengett, és persze Hamvas Béla művei, melyek közül kiemelkedik a Scientia Sacra három kötete. Akár „feladhatnám” ezeket „kötelező olvasmányként” az élet művészetének gyakorlásához.

Fontos kiemelni, hogy az élettudás, valami, ami minden írásomat áthatja, nem száraz ismeretanyag, vagy lexikális adathalmaz, esetleg számítási képletek gyűjteménye, melyekkel sikeres, boldog, gazdag élethez juthatunk. A tagadás is része lehet az életművészetnek, de jobban inkább az igenlés! Az Élet nagybetűs élménye. Még azt sem mondhatom, hogy „élvezete”, mert mostanában bizonyosodom meg afelől, hogy az élvezet az egyik olyan félrevezető sztereotípia, ami sokak életét teszi tönkre, és fosztja meg őket a szellemi szabadságtól, melynek fontos eleme a magas szintű szellemi tevékenység. Ebből a szempontból a tényleges művészi tevékenység kiemelkedő! A művész – ha nem burkolt iparos, bár iparművész is lehet belül valódi művész (!) – alkotás közben felfokozott érzelmi-szellemi állapotban van. Olyan ez az érzés, mint mikor a kezünket-szívünket-elménket valaki más mozgatja. Ezt szokás „Isteni sugallatnak”, ihletnek nevezni. De téves valamilyen földtől elrugaszkodott, csak a zsenik számára fenntartott állapotról beszélni. Ez az ember alapvető állapota! Ezt érezzük akkor is, mikor megérint bennünket az egység varázsa. Egy helyen, több emberrel, érzelemben és szellemben összeolvadva. De ez az erő vezeti a kezünket,az-ero-vezeti mikor egy gondolat, mely mindenki számára üdvös tettekre sarkall, valóságos, kézzel fogható eredményt hoz. Már a folyamat, amely közben visz minket, mint a folyó erős sodra, nem hagy kétséget afelől, hogy a dolog csak sikeres eredményt hozhat. Ebben az esetben a „dolog”, nem a közbeszéd kitöltő szava, hanem megnemesült alkotás. Ez az, ami mindenkinek dolga. Ez annak az eredeti kifejezésnek tárgyiasított megjelenése, mikor – a legenda szerint – a különleges hatalommal bíró papok, vagy bölcsek, körben ülve csupán elméjükkel képesek voltak egy hatalmas, súlyos kő megemelésére. A tett, ami tulajdonképpen semmi másra nem jó, mint annak kinyilvánítására, hogy az emberek közös akarattal „hegyeket képesek megmozgatni”, önmagában a művészet lényegét jeleníti meg. Ez az erő a művészet isteneinek ereje. Mindaz a képzelőerő, összpontosított figyelem, tevékeny létezés, ami egy műalkotáshoz elengedhetetlen, egyaránt szükséges saját életünk megfelelő folytatásához, az Élet művészetéhez. Mámor.

Az életművész feladata az alkotás örömének, és az ehhez kapcsolódó tudásnak az átadása. Ezt nem lehet megkerülni, vagy áthárítani, vagy mentségeket felhozni, melyekkel kibújunk a kötelező penzum alól. Fontos azonban, hogy az élettudás csak pozitív lehet. Onnan lehet megismerni a sötét, gonosz tudást, hogy titkok övezik. Ugyan létezik az a fajta tudás, élettapasztalat, ami nem átadható, de ez is csak ideiglenes, mert annak érdekében történik az ismeretek visszatartása, hogy közzé tételükkel ne zavarjuk az értelem magasabb szintjéhez való jutást, a kreativitást. Számomra az volt az egyik legfontosabb pedagógiai alapelv, hogy az előttem álló ember – korosztálytól függetlenül – saját erőből jusson el a számára adott időben elérhető legnagyobb tudáshoz. Ez az életszemlélet a klasszikus kultúraátadás gyakorlatából fakad. Az átadás létfontosságú törvénye, mely nem öncélú, bár üdvözítő mindenki számára, tehát az átadó is részesül javaiból. De számomra az öröm megélésének igen lelkesítő módja, ahogyan azt látom, hogy az általam meglelt szellemi érték kibontakozik egy másik emberben, azokkal a sajátos színekkel, melyek az illetőben addig rejtve voltak, míg a tudás meg nem érintette őket. Ezt nevezhetjük a rejtett képességek kibányászásának is. A bányászati hasonlat azért felel meg ennek az aktusnak, mert a bányászat is általában értékeket hoz a felszínre, és ezek az értékek, mélyen a felszín alatt rejtőznek. Csak az a különleges – bár e képességnek mindenki birtokában van születése óta –, hogy az átadó érzelmi hatása és egyfajta hipnotikus hatás, a hivatástudat képes fáradságos türelemmel és megfelelő erővel kihozni valakiből a benne rejlő tudást. Az is jól mutatja világunk kiégett, erőtlen mivoltát, hogy milyen kevés ember tud hinni ennek a pedagógiai munkának (szintén lehet művészi fokon űzni) a nélkülözhetetlenségében. Manapság már mindenki jobban bízik a számítógép adta tudásban, mely még ettől lehet fontos információk forrása, ám a gépek uralta világban az ember által betáplált ismeretek nélkülözik azt a katartikus légkört, ami a tanító és tanítvány között jó esetben megnyilvánul. A tudás ettől csupán élettelen adathalmaz, annál is inkább, mivel azt a technikát alkalmazza, amit a sok ismeret kis helyen tárolására „tömörítésnek” neveznek. A gyorsaság, a tömörítés, és a személytelenség, amelyek a negatív hatást okozzák. Nem is tagadja a mai technokrata világ, hogy leáldozóban van a nagy pedagógusszemélyiségek kora. Jön a számítógép tanár! Aki nem képes gyorsan (felületesen), kritikátlanul felfogni, amit neki szánnak, átadhatja helyét a mögötte nyomulónak.

Ami leáldozóban van, az az ember kapcsolatok elsődleges jelentősége… Pedig a fentebb leírt interakciós cselekmény tett minket emberré!

Az élettudás megsemmisítő csapást mér, mégpedig erőszak nélkül, a gonosz tudásra, amelyet nagy hatalommal, készenléttel, erős zárakkal próbálnak megvédeni. Ugyan joggal, hiszen, ha a szellem kiszabadul a palackból, súlyos katasztrófát is okozhat. Itt máris tetten érhetjük azt a hatalmi mechanizmust, ami nemcsak az elmét, lelket köti gúzsba, hanem a szó szoros értelmében is rabságba taszítja az emberek milliárdjait. Az ilyen tudáshoz vezető akarat, a gonosz szándék már benne van az „eredményhez vezető tevékenységben” is. Sok esetben egy team, vagy tudóscsapat abban a tévhiszemben van, hogy az emberiség jótéteménye érdekében tölti életének felét a laboratóriumi helyszínen. Holott, az „alkotás”, kiszabadulva a tudomány megszentelt falai közül, önálló életbe kezd, és az eredmény sem maradhat el: pusztulás, halál, züllés.

A Rendszer évezredek óta szorgalmasan építi fel a civilizációs tudatot, melynek felszínre törő megnyilvánulásait saját életemben is szomorúan látom. A legelkeserítőbb, ahogyan az emberek csodaként, megmentőként tekintenek rájuk. Hadd ne említsek egyet is közülük! Már kiejtésük is elszabadítja a gonoszság varázslatát. A régi mesékben leírt történetek azóta számos esetben megvalósultak és csupán új szereposztásra van szükség, hogy mai közegbe átültessük őket.

A jóság, az élettudás alapjait jelenti. Amint már elmondtam, érvényességét és hatását abban mutatja meg, hogy nyomában az élet felvirágzik. Nem a gazdaság, politikai hatalom, jólét, hanem az emberek arcáról is leolvasható béke, madárcsicsergés, patakcsobogás, méhecskék döngicsélése, kitapintható életerő. Ez az érzés nincs összefüggésben az anyagi gazdagsággal, ez az élet tudásának manifesztációja.ipoly

Az is tény, hogy nem mindenki szolgálja a gonoszt, sőt azok, akik szolgálják, gyakran lehetnek jó emberek. Ebben is a félrevezetés a kulcsszó. Akit félrevezetnek, lehet jó ember, aki félrevezet, az a gonosz tudás hatása alatt rossz emberré válik. Folytatása következik…

 

 

 

 

 

 

Az igazság maga

Andy Garcia

Az igazság maga

A Maga sorozat alapeszméje, amely a fogalmak mikroszkopikus vizsgálatával szolgálja a tiszta gondolkodást és az egységes megértést. A megértés egyik akadálya éppen az igazság zavaros és egymásnak ellentmondó értelmezése. Ehhez kívánok támpontokat nyújtani, nem pedig az egyetlen igazságot kinyilvánítani. Ha nem mondjuk ki a véleményünket, csupán azért, mert bizonyos körökben, vagy korszakokban egyes megfogalmazások illetlenek, vagy kellemetlenek némelyeknek, talán legjobban az éppen hatalmat gyakorolni akaróknak, akkor az igazságot majd a folyamatok kétes eredménye fogja kimondani helyettünk. Tovább a folytatáshoz