Hihetetlen

Hihetetlen

1968-ban egy vidéki városban két átlagos magyar fiatal összetalálkozott. A nap átlagosan sütött. Az átlagos fiatal férfi katonaruhában, az átlagos fiatal lány barna kordbársony nadrágkosztümben, átlagosan mosolygós életvidám, átlagosan barna vállig érő hajjal. Átlagosan kicsattanó egészségben – átlagosan egészségtelen testtel, átlagos pillantásokkal illeték egymást. A fiú átlagosan jó zenét játszott, átlagosan ismert társakkal egy átlagos nyári szórakozóhelyen, és ahogyan az nyáron lenni szokott, átlagosan zuhogni kezdett az eső, és az átlagos szórakozóhely átlagos zenész „placca” feletti tető alá zsúfolódó sok fiatal közül a fenti fiú, a fenti leány kezét megfogta és mélyen a szemébe nézett.

Eltelt 3 év. A két fiatal forró szerelembe esett, mint a többi korabeli fiatal különnemű párok, egy átlagos magyar városban. Az esküvő napját is kitűzték. A leánynak – mint a legtöbb átlagos fiatal pár esetében néhány hónapja elmaradt a havivérzése.. Ahogyan átlagos leányoknál lenni szokott, az akkori átlagos kórház átlagosan jól menő nőgyógyászához fordult, aki átlagosan megállapította, hogy a leány átlagosan a harmadik hónapban van – ahogyan azt átlagosan mondani szokták akkoriban. Mindez egy átlagos nyári napon történt. Mit volt mit tenni, átlagosan megtartották az esküvőt, mindenki boldog volt. Egy átlagos kéthetes, átlagos magyar hegyvidéki üdülőben boldog nászútjukat eltöltötték édes kettesben. Ami azután történ lehet, hogy átlagosnak számított akkoriban, bár az ő életükben nem volt átlagosan „betervezhető”, ugyanis a nászút idejétől pontosan 9 hónapra megszületett, egyáltalán nem átlagosnak mondható körülmények között, egy messze nem átlagos fiúgyermek. Ezután még egy átlag feletti fiúval is megajándékozta őket az élet. Ami ezután következett és még ma is tart, az egy átlagosan nehéz körülményeket kapott magyar család, tagjainak átlagosan egészségtelenül leélt fiatal évei utáni átlagon felüli kicsattanó egészségnek örvendő két átlagos magyar nyugdíjas története.

Az átlagon felüli elsőszülött fiatal zseniális, ismert zenész-zeneszerző egy alkalommal egy átlagosan lehasznált ajtó átlagos állapotban levő zárjába dugta az átlagosan másolt átlagon felüli tervezésű kulcsát, ami a mai átlagnál rosszabb zárba beragadt..

Ez egy több évtizedes történet tegnapi epizódja.

Az átlagos – mert tudom, hogy az – fiatal átlagos háború utáni két évvel, átlagos szülők átlagos, háborúban megélt tragédiájával a hátuk mögött, a bába által világra segített átlagos fiúgyermek átlagos kalandos gyermekkorát élte.

Egy ugyancsak átlagos ambiciózus osztrák, aki tehetségesen festett, bariton hangfekvésű, művészetek és a politika iránt fogékony fiatal egy átlagosan frusztrált, átlagosan válságokkal küzdő európai államban átlag feletti szerepet töltött be és utóbb hol zseninek, hol őrültnek, hol világmegváltónak, hol bestiális gyilkosnak, több millió áldozattal járó ámokfutónak nevezték.

Abban az időben élt egy átlagos fiatal írónő Angliában, aki átlagos történeteket szerkesztett, melyek úgy kezdődnek, hogy pár átlagosan jómódú, léha fiatal és középkorú ember egy átlagosnak mondható ódon kastélyban átlagos semmitmondó beszélgetések közepette egy átlagosan utált idős, és gazdag, piszokul gazdag családtagjukat egyikük átlagosan titokban, vagy a szemeik előtt, de szinte láthatatlanul megöli. Ez az írónő ma az egyik legtöbbet feldolgozott, még ma is élvezhető bűnügyi játékfilmek történeteinek szerzője, sikeres ember lett.

Élt a középkorban egy átlagos nemes, akinek a fejében messze nem átlagos dallamok és harmóniák nyüzsögtek. Az ilyesmit manapság skizofréniának tartják az átlagos pszichiáterek, és klinikailag átlagos kényszert éreznek arra, hogy a teljes katatóniáig leszedálják. Ez emberünk esetében nem történhetett meg több okból is, mivel az átlagos nemesember különleges jogokat élvezett egy átlagos középkori országban és különleges elbánásban részesült. A nemesember – Don Carlo Gesualdo – csodálatos életművet, és néhány bestiálisan megölt fiatal feleséget hagyott maga után.

Utolsó hősünk még korábban élt átlagos Közel-Keleti ország Római Birodalom katonái által megszállt országban, átlagosan igazságtalan körülmények között, átlagon felüli külsővel (ajánlott irodalom: Hamvas Béla művei), átlagos kényszert érezve, hogy az igaz szeretetet, könyörületet, jóságot tanítva legalább lelkében megmentse népét, ezért átlagos szokás szerint – állítólag – átlagos keresztre feszítették, és átlagosan igaz vagy költött életének bölcsességei, vagy az emberiség átlagos vágyainak megtestesítőjeként a mai napig imádják, tanait pedig vallássá tették.

A történetek szereplői valóságos személyek voltak, illetve valóságosan léteznek, mint az induló történet szereplői is. Akikről állítom, hogy tudom, mennyire átlagosak. Átlagosan zseniálisak, mint minden fiatal. Mindegyikük esetében mindkét állítás igaz. Az átlagosság és a zsenialitás. Hogy melyik tényező válik világrengetővé, az attól függ, hogy az adott átlagos kor, átlagosan bonyolult időszakának melyik pillanatában, és hol élték életüket.

A legenda kezdete óta minden állítás igaz és mégis egymásnak ellentéte is.

A két átlagos fiatal nem átlagosnak érezte azt az átlagos korszakot, és az életük egyik olvasata szerint a lehető legátlagosabb is volt/van történetük. Hogy mégis mitől lett az egyik történelmi szereplő az, amit ma gondolunk róluk, hogy mennyire hittek a kortársaik egy bizonyos igazságban. Ez pedig az emberi gondolkodás nagy talánya.

Első hőseink életük során sok átlagos és zseniális tettet hajtottak végre. A leány környezetének pozitív szereplőjeként bárhol tette a dolgát, mindenhol szeretetet és gondoskodást sugárzott. A fiatalember, ahol megfordult, mindenütt valamilyen nyomot hagyott, egyedi gondolataival, sajátos látásmódjával, miközben lelkében folyamatos zenei hangok zsongtak és zsongnak.. Most is. Mialatt ezt és a sok más látszatra mai fejjel felfoghatatlan gondolatáradatot zúdítja azokra akik veszik a fáradságot, hogy elolvassák. Képes olyan változtatást végezni saját magán – pusztán akaraterővel és szellemi-testi önfejlesztéssel, melyek minden korban hasznára válnának másoknak. A mai keresztre feszítés ugyanúgy jár neki is, mint mindazoknak, akik korukban ki merik mondani az igazságot. A mai ördögi korban, már annyian teszik ezt, hogy a korábbi keresztre feszítők kitalálták a „tökéletes” ellenszert az igaz tevők elhallgattatására: az elhallgatást. Olyan körülményeket, szellemi légkört létrehozva, ahol minden hamisság ezer formában teret nyer, de az igazság és a természetes zsenialitás „kivégzése” a mellőzés.

Mit tehet egy ilyen sors? Min múlik ki a zseni és ki az őrült? Hogy az adott kor gondolkodásmódja miként közvetíti azt. Ugyanaz a személy egyszer lehet őrült, akik bezárnak és vasra vernek, vagy, ami akkor éppen eszébe jut az őt minősítőknek, vagy körülrajonganak, és vállukon körbe hordozzák. A tények továbbra is érvényesek maradnak. Az igazságok valóságmegfelelése csak a szemlélők és a kor véleményalakítóitól függ.

A gondolat, ami jelen írást kikényszerítette, a dallam és az egészséges alvás párhuzamában pattant ki. Másfél óra forgolódás után egy fél órai villódzó képernyő-nézegetés, és pár gondolat szembesítése után született alapelv:

Mindenki elér valamit, ha hosszú ideig ugyanazt mondja, teszi. Lehet őrült, lehet zseni. A jelen kor zsenijei vagy igazat mondanak, vagy szándékosan hamisat, de hisznek valamiben. Vagy az igazságukban, vagy a pénzben, gazdagságban, emberek sorsával való beteges szórakozásban. Mikor mindenki segítésként tálalja a maga igazát, és kialakul egy olyan szellemi csődhelyzet, hogy senki sem tudja mi az éppen győztes ige, az emberi elme biztosítéka kiolvad.

SEMMIT SEM FOGUNK ELHINNI SENKINEK.

Ez a korhangulat felel meg a legjobban a megváltó megjelenésére. Hány megváltó van már előttünk? Hány megváltó volt abban a korban, mikor a leigázottak az életüknél is többre tartották az igazság kimondását? Több mint ahányról ma tudunk, ha egyáltalán ők voltak és azt hagyták ránk. Amit leszűrhetünk végső igazságként, hogy vannak zsenik, őrültek és vallásosak. A vágyak soha nem változnak. Az emberek egy ilyen helyzetben csak azok felé fordulhatnak, akik már elég hosszú ideje mondják ugyanazt, és még mindig láthatóan életben vannak. A jelenkor „problémamegoldó” receptje: HA VALAMI NEM MEGY, ALKALMAZZUK A LEGNAGYOBB ERŐT!

Főhősünk korának problémakezelő módszere – ami mindig beválik – tedd egész életedben azt, amiben hiszel, és ami életben tart, alkalmazz a legkisebb erőt, és higgy a megoldásban!

A kulcs beragadt a zárba. Jött az egészségtől majd kicsattanó nyugdíjas, aki valaha – és még most is – vállig érő sötétbarna hajával elvarázsolta a katonai szolgálatból eltávozásra hazatérő fiatalembert, ma az egészségtől kicsattanó nyugdíjas zenészt, és ügyes, szorgalmas kezének finom ujjaival lágy mozdulatokkal kiemelte a kulcsot a zárból.

IQ-MI és ami közte van.

IQ-IM és ami közte van.

Sokszor foglalkoztam az emberi értelemmel. Nem is tudom abbahagyni a napi történések tükrében. Egyre mélyebbre süllyed az emberiség szellemi szintje. Lehet ezt a különféle értelemzavaró hazug híreknek tulajdonítani?

Mindig rossz volt a véleményem saját szellemi képességeimről. Minél idősebb leszek, látva a körülöttem zajló eseményeket, annál erősebb kétségeim vannak a többi ember ép elméje felől.

Az életszemlélet, a világos felfogás, a valóság és a hamisság közötti különbség felismerése már nem is foglalkoztat senkit. Globális szinten elfelejtett az emberiség gondolkodni.

Lehet ezt a véletlenek szerencsétlen összjátékaként értelmezni? Mi lehet az a folyamat, ami idevezetett?

Félve, hogy szavaim értelmezhetősége a legtöbb ember számára komoly nehézségekbe ütközik, nem küzdök tovább a lelkiismeretemmel, belevágok…

Az ember közlekedik. Gyermekként gyalogosan hatalmas területeket bejártam a természetben. Minden fát, bokrot ismertem. Az ürgelyuktól a madárfészekig, a nyúlfekvéstől a fácán alkonyati ülőhelyéig jól tudtam tájékozódni. A patakban tudtam hol, hogyan fut a vízicsibe a part tövében; mikor kezdenek a halak táplálkozni a felszínen; hol vannak a források, melyekben a fürge csellék bandáznak, amiket naphosszat figyeltem a kristálytiszta vízben. Tudtam, mikor és hol látok majd tömegesen úszó békaporontyokat; vártam az őszt, hogy a párban álló sebes pisztrángokat a kis híd alatt megfigyelhessem; a harmatos réten bármely pillanatban iszonyú robajjal felrebbenhettek a hatalmas fogolyrajok…Az unkák esténként megcsillantották zenei tehetségüket, különösen a kamara kuruttyolásban.. A világ, a természet nyitott könyvként tárult elém. Minden világos volt. Tudtam mit akarok: mindent megismerni, mindennek a nyitját feltárni. Volt tanulni való elég. Idős bácsik-nénik csupa érdekes történetet, módszert mondtak el az életükből. Ezeket jól megjegyeztem és próbáltam a magam számára hasznosítani.

Ezek a mondatok egy gondolati szálon futó képsorként bármikor felidézhetők. Ehhez képest az életem során elém kerülő milliárdnyi adat, jel, a jelek közötti kapcsolat megjegyzése teljesen más jellegű agytevékenységet igényelt. Az iskola volt az a hely, ahol szinte csak az efféle „dolgok” voltak terítéken. Ez hagyján, csakhogy nekem szolgaian vissza kellett ismételnem, azokat a számomra idegen és értelmezhetetlen szó és mondatláncokat, melyekhez semmi közöm nem volt.

Nem az volt a legnagyobb nehézség, hogy a betűkombinációk jelentését megértsem, mivel nagyon korán megtanultam olvasni, írni, elmerülni a könyvek csodás világában. Nem volt TV, videó, a mozi is csak ritkán, ahol orosz filmek mentek, meg híradók, amiket nagyon untam. A színes történeteket az elmémben „néztem” olyan minőségben, amit eddig egyetlen „médiaeszköz” sem tudott felülmúlni. Szomorúan látom, hogy az effajta „gondolatépítés”, belső képalkotó, hangos, egyszemélyes utazás a gondolatok nyüzsgő kavalkádjában ismeretlen a mai generációk számára.. Szükségtelen – mondják. Ezért van a technika. Ne fáradjunk azzal, hogy a saját elménkből izzadjuk ki. Ott van készen, csak meg kell nyomni egy gombot, sőt elég megérinteni a kijelzőt…

Nem erőlködöm, hogy bárki megértse, elképzelni meg egyáltalán nem képes, hogy egy magam korabeli ember, aki a jelen világot is a 0 éves korától épülő tudatával világítja át, azzal az „objektívvel”, amit 1947-ben „installáltak”… talán ezen a hibrid nyelven tudok valamit érzékeltetni ebből.

Ez a különös sajátosság, ami kizárólag az érdeklődő idős, ép eszére odafigyelő emberek birtokában lehet – mindenkinél a saját történetéből fakadóan – a valóságnak sokkal élesebb, hitelesebb képét tudja visszaadni, mint egy olyan fiatal, vagy középkorú ember, aki megelégedett a világ azon részének a jó-rossz megismerésével, ami esetleg egysíkú foglalkozásához szükséges. Beleértve még a „szakmai továbbfejlődés” nevű semmitmondó tevékenységet is. Arról most nem beszélve, hogy némely szakmák már használhatatlanok.. A munkaidő után viszont az ember – általában – sokkal több időt, energiát, szellemi erőt pocsékolt el a „szórakozásra”, értelmetlen szócserére, amit „beszélgetésnek” szokás nevezni. Az ÉLET, mint „tantárgy”, sehol nem szerepelt a tanulandó penzumok között. Ezt mindenkinek magának kellett kikutatni, már ha egyáltalán fontosnak tartotta. Sokan nem bíbelődtek ilyen semmi pénzt nem hozó feladattal, inkább megkeresték azt a tevékenységet – legyen az akár a törvények partvonalán való egyensúlyozás is – ami a látványos „civilizációs sikerek” érdekében könnyen elérhető. Az ő „bölcsességeiket” viszolyogva hallgattam, ha kis időre kénytelen voltam egy helyen tartózkodni velük. Elképedve tapasztaltam, hogy az emberek milyen szorgalmasan munkálkodtak azon, hogy agyukat, idegrendszerüket, testüket a legrosszabb hatásoknak kitegyék. Azóta sem értem, hogy mi a fészkes fenének kell tompítani, rongálni az elmét, mikor az a legértékesebb és legsérülékenyebb részünk? Minek alkoholban áztatni a testet, agyat; kimosni alkohollal az emésztőrendszert, likvidálva az összes hasznos segítőnket, akik életben tartanak minket. Nem értettem, minek kell füsttel tele tölteni azt a szervünket, ami kizárólag tiszta levegő belégzésére termett. A mai életrongálóknak hihetetlen mennyiségű romboló anyag kínálkozik erre.

Jó korán megtanultam, hogy a testünkre vigyázni kell.. Az most nem témánk, hogy erről akkoriban még kevés hiteles információ volt elérhető. Kihangsúlyozták a „tanulandó, betartandó” szabályok, azonnal kimondásra kötelezett adatok, felesleges, egyáltalán nem igaz történetek, helyzetek napra kész megjegyzését,  inkább mint annak a fontos lénynek közelítően pontos megismerését, akik vagyunk. „Az egy másik szakma” – közölték mindenkivel.

Nekem is sokára „esett le” a tantusz – ami persze érthetetlen kiszólás egy mai fiatal ember számára – arról, hogy a test nem független az elmétől, valamint a figyelem nem csak a külvilág számára fenntartott képesség, hanem önmagunk megfigyelése és a test egészsége egyet jelent a szellem egészségével. Ami nem azonos a sok szabály, megoldási elv, hierarchia megtanulásával, az ezeknek való megfeleléssel, várva a következő feladatot, „kihívást”, amit persze valamilyen láthatatlan vagy nagyon is kézzel fogható hatalom számára teljesíteni kell. Ez a folytonos követés elég rövid idő alatt teljesen felemészti a saját valónkkal törődést, ami legalább annyi idő és fáradság.

A tegnapi napom erre a témára való összpontosítás jegyében telt. „Emésztettem” a hirtelen rám zuhant felismerést. Mennyire rövid idő alatt – ami egy ember hét évtizedének és egy fél évnek az ideje alatt – kiveszett az emberekből a józan ész. Legalábbis a statisztikailag igen nagy számú embertömeget szemlélve. Szükségét láttam a hosszú bevezető résznek, mert a „feladvány” roppant tömör és nagy „adatfeldolgozási” sebességet, tároló kapacitást igényel – hogy megfeleljek a „közérthetőség” aktuális kívánalmainak…

Ez a látszólag hosszú időfolyam, mióta alkalmam és lehetőségem van a világ dolgait rendszerezni, súly szerint osztályozni, fontossági sort felállítani, most jutott abba a kritikus fázisba, mikor kimondható az a konklúzió és következtetési lánc, amit itt felállítok Önöknek.

A jelenségek felsorolása nem sokat árul el arról a tapasztalati történetről, amin ez az okfejtés alapul. Mégis kénytelen vagyok foglalkozni ezzel, nem csak az okokkal, amelyek ide vezettek, a teljes szellemi leépüléshez, amit főleg a legkiválóbbnak hitt elit tagjai produkálnak, beleértve azt a sajnálatos gyakorlatot is, ahogyan előttünk – azok előtt, akikből élnek – a minket legjobban befolyásoló létfontosságú információkat önmagukról, de a rólunk szólókat is hamisítják, visszatartják, letagadják, mit sem törődve a leleplezéssel….

Az a szál, amin elindulunk – még egyszer – a közlekedés. A folyamatok tulajdonképpen felfoghatók egyszerű közlekedésként – az információk haladásaként.

Volt egyszer…, mikor ezredévekig-évszázadokig jól szerepelt az út. Egyszerű murva, vagy másfajta szórt anyag, amit – kis falu útjaként – használt az ott élők lakója. Időnként, mikor a kátyúk már elég mélyek voltak, hogy a szekerek, vagy más járművek beledöccenve különféle nehézségeket szenvedjenek, jött egy bácsi – hiszen a fiatalabbakat lekötötte a földeken való munka, vagy télidőben a termények raktározása, gondozása, vállán (vagy kerékpárján) két egyszerű szerszámmal, lapáttal és ritkábban kaszával, ami akkurátusan szét volt szerelve, becsomagolva, nehogy bajt okozzon, és komótosan, ügyelve a déli ebédszünetre is, egy nap alatt elvégezte a munkát. Nálunk ráadásul még orosz nehéz autók, gyakran tankok is közlekedtek az úton – ilyenkor ajánlatos volt félrehúzódni. Ezek a hatások igencsak megviselték az egyszerű burkolatot, így a teherautóra barkácsolt farost ház ide-oda inogott nyikorogva, míg átbukdácsolt a méretes gödrökön. Ez nem zavarta az „útkaparót”, hanem – hogy hiba ne legyen – rendesen elvégezte a munkát. Nagy érték – kis ráfordítás. Mindenki elégedett volt. Nem kellett különösebb adminisztráció, papírmunka, adólevonás, kötbér, stb-stb. Az ember elgondolkodik, mennyire gazdaságos volt az élet annak idején. Nem éheztünk, de volt elég dolog, amit minden nap el kellett végezni.

Azután jött az oly áhított fejlődés..Az utak aszfalt borítást kaptak. Az ’56-os forradalom (…) idején a II. világháborús betonlapok még mindig jól tartottak. A tankok lánctalpait is elviselték. Köztük a kátránytömítés. Elég jól lehetett nyomni a gázt annak a néhány személyautónak, ami a kiváltságosok, a „maszek” úrvezetők, meg az ellátó teherautók, az orosz (szovjet) katonai járműveknek, ritkán a néhány „fakarusznak” , melyek által volt igénybe véve – ahogyan akkoriban hívtuk a mutatóban járó modern magyar Ikarusz buszok lenézett helyettesítőit. Azokat gúnyos vigyorgás kíséretében láttuk füstölögve eldöcögni, de örültünk, ha végre, hosszú várakozás után megérkeztek az út szélén közmegegyezéssel „virtuálisan” elképzelt megállóba.. A falusiaknak gyalogosan kellett a két és fél kilométert lekutyagolni oda és vissza, ha még aznap végeztek a városi dolgukkal. Mi viszont előnyös helyzetben voltunk, mert csak át kellett bandukolni az árvalányhajas, vad szekfűs, ürgelyukkal, nyúlfekvéssel, s más érdekességekkel kalandossá váló dombokon. Ködben, éjszaka a munkaidő letöltése után, vagy zenélések végeztével az ember fiának elveszett a támpontja a völgyben sötéten rejtőző házak felé haladtában. Ilyenkor kissé izgalmasabb volt az út. Számolhatott az ember csatangoló részeg katonákkal is, akik rövid hátralevő életük óráit a dülöngélő, hiábavaló meneküléssel múlatták… Velük nem szívesen találkozott volna az ember, pláne ilyen kései órában..

Ettől függetlenül megvoltunk. A világ ment egy irányba. Mi meg vonultunk. Nem panaszkodtunk.

De – mint mondtam – a fejlődés nem áll meg. Jött az aszfaltozott út. Nem mintha akkor és azóta is, azon nem jelennének meg időnként kátyúk, bár lényegesen veszélyesebbek, mint a murvás burkolatnál, de kérem: a fejlődésnek ára van. Elég nagy: nyáron bűz, télen csúszkálás, jegesedés, felfagyás tengelytörő mély gonosz gödrökkel, meg a gyorsabb haladás révén sok baleset. Egyre nagyobb ár, veszély a „haladásért”. Az ember a lelke mélyén valamilyen kedvező folytatásban reménykedik. „Ez most már elvezet minket az áhított nyugati jóléthez” – legalábbis ezt lehetett olvasni a napi újságokban és hallani a rádióból.

A fejlődés rohamléptekkel elsöpörte a régi rendet, a murvás úttal és az útkaparó bácsival együtt…

Azután hamarosan megjelentek az évek alatt összespórolható áru autók is. Akinek nem volt, vágyakozva nézte azokat, akik büszkén feszítettek a büdös gázt okádó Trabant autójukban.

Nem sok kellett hozzá, hogy az utakon csíkok jelenjenek meg középen, hogy mindenki tudja, neki merre szabad haladnia. Azt mondták-írták hogy ettől biztonságosabb lesz a közlekedés.. aztán nyilak, melyek egy irányba mutattak. Nem minden úton lehetett két irányban közlekedni. Meg kellett tanulni, hogy csak arra mehetünk, amerre engedélyezik. Jöttek a gyalogátkelő helyek, becézve: zebrák.. Aki a zebrán okozott balesetet, azt keményen megbüntették. A balesetek száma emelkedni kezdett, miután az autók, motorok száma és a közben fogyasztott alkohol mennyisége is nőtt.. Ekkor még az olyan világraszóló találmány, mint a lámpás kereszteződés meg sem jelent, csak a szokványos, egyre szaporodó közlekedési táblák jelezték, hogy valami hamarosan történni fog… Amit biztosan lehetett sejteni, mert az utakat állandóan gépekkel javították, és újakat  is építettek, szétdúlva az éppen útba eső természeti kincseket.. Ez a látványos jele azóta is az állam és a rend, meg a fejlődés töretlen voltának.. A többit már mindenki látta. Erről gondoskodik az az egyre nagyobb apparátus, ami úton-útfélen mutatja, hogy a vezérek a helyükön vannak, hiszen mindig történik valami monumentális esemény. A közlekedési lámpákkal szintet lépett a rendszer. Még több baleset történt a szabályok be nem tartása által.. Hja kérem! Fejlődni kell! Nincs megállás. Mindenki fogadja el, hogy ennek így kell lennie! A fejlett úthálózat jól szolgálja az internacionális kereskedelmet, ami az ellátás szempontjából elsődleges. Minek is vesződjön az ember a fáradságos kertgondozással. Csak beülünk az autónkba – betartjuk az egyre sokasodó szabályokat – mint tudjuk, azután a megfelelő sorokban való türelmes várakozás és a távolság tiszteletben tartása után részesülhetünk a multinacionális kereskedelem áldásaiban. Semmi agyalás, semmi elképzelés önmagunkról. Mindent megkapunk, sőt annál is többet, csak a színes dobozokat, flakonokat kell kiválasztanunk, az áruházból kilépve, máris fogyaszthatjuk a terméket. Ez már a Kánaán – testvéreim.

Persze jóval korábban már sikerült egy halálos csapást mérni a természet legfontosabb részére: ezt hívták csatornázásnak. Az addig tiszta patakok, források elszennyeződtek, mert a szintetikus mosószerek, és enzimtartalmú öblítők, áztatók, meg az a rengeteg méreg, amit az emberek kis lakásukban gond nélkül lehúztak a kis helyiségben, gyakorlatilag lehetetlenné tette bármilyen élet folytatását.

A jólét már az ablakban.

A „hozzávalók” rövidítésekkel, gombnyomogatással, képnézegetéssel, idegen szavak megjegyzésével és alkalmazásával, semmi erőlködés nélkül elsajátíthatók.

Hol van ezután a személyes szabadság? Azért az is fellelhető, bár ahhoz is némi agymunka kell: végre feltalálta a világ a keresztút helyett a körforgalmat. Ott szabadon dönthetek, meddig maradok és járok körbe-körbe, vagy kilépek belőle jobbra.. Csakis jobbra. A vasúti kereszteződések már szinte teljesen biztonságosak, de a személyes jog a vonattal való rövid és végleges találkozásra továbbra is biztosított mindenki számára. Vannak már aluljárók, és még annál „alulabb” járók, kerülő utak, boldog egyhangú táj nézegetéssel, bonyolult feladványok az útjelző táblák labirintusában; sebességkorlátozások, amiket megsértve kellemetlen híreket kapunk. Vannak persze útlezárások is, melyek szintén annak az örvendetes fejlődésnek a velejárói, amiben mi vagyunk a legkevésbé fontos tényezők. Elsődleges a szabályok szaporodása, a sebesség soha nem látott növekedése, legyen tér és megfelelő út a kamionok és az őket halálig előzgető egekbe törő árú luxusautók számára.

Mi ebből az intelligencia jelenléte?

Az önálló gondolkodás már nem feltétele a civilizált létnek, sőt akadálya. Ha az ember nem érti, hogy miért nem szabad átmenni az úton, ha senki sem jár rajta, akkor túl akadékoskodó vagy öreg, vagy szabályszegő, ami a legnagyobb bűn. A sok szabályhoz sok hivatal kell; a sok hivatalhoz bonyolult és drága hivatali közigazgatás kell, vele persze szép nagy paloták, ahol a fontos emberek kényelmes légkondicionált termekben-irodákban kelletlenül, csak a kijelölt ügyfélszolgálati időben, előzetes online bejelentkezést követően, mikor ugyanarra az időpontra húszan is be vannak jegyezve, mi pedig csodálkozván, hogy jó helyen járunk-e, számokat húzva a hívóhangra és a kijelzőre meredve várjuk a sorunkat, ha a sokadik engedélyt kell türelmesen kivárnunk, megtéve az ilyenkor kötelező lépéseket, vagy a hibásan működő rendszert akarjuk tisztelettudóan megszólítani, természetesen a sorunk kivárása után. A magyar fogalmazási, helyesírási, stilisztikai szabályok kéjes érzéssel való felrúgása közben némi megengedett aberrációk után lecsillapult indulatokkal…

Igaz hogy kis országunkban közel egy millióval kevesebb ember él, de mindenhol mégis túl sokan vannak, ahol meg kéne, ott túl kevesen. Ahol haladni kéne, ott rostokolunk, ahol meg állni kéne ott száguldunk. Ez a „magas intelligencia” nyilvánvaló jele.

Hogy Önök is értsék:

A világ életem kezdete óta átláthatatlanul megbonyolódott, az ember minden perce rohanással, késedelemmel, türelmetlenül telik. Olyan feladatok között, amelyekhez semmi közünk, és ráadásul semmi hasznunk nincs belőle. Ami nem lenne baj, de az emberen kívüli világ a szemünk előtt válik hulladékheggyé, autópályákká, büdös, egyenesre szabott vízfolyásokká. Még örülhetünk, hogy nem a föld alatt folynak, hiszen ott kevésbé látnánk mit visz az ár… A szagok is diszkréten elpárolognak a mélyben.

Olyan szerveket, embercsoportokat szolgálunk, akik csak ellenünk szervezkednek, kiknek a munkája abból áll, hogy újabb és újabb szabadság szikrákat faragnak le életünk aranytömbjéből, amivel egyre közelebb jutunk annak a felismeréséhez, hogy az egész világ megőrült.

Az emberek közt járva azt tapasztaljuk, hogy a megértés szándéka kiveszett, a szabályok már azt is tiltják, hogy megérintsük egymást. A tényleges tudáshoz nem férhetünk hozzá, csak a szennyes bűnt adják kifogyhatatlan mennyiségben. Ha nem tudunk idegen nyelveket, vagy a kódokban való kommunikációt nem vágyunk megismerni, lassan már a saját nevünket sem tudjuk felidézni, nem beszélve a „biológiai nemünkről”. Fogalmainkat megrontják, az eredeti jelentéseket nem érti senki, ismeretlen gagyogást kapunk mindenhonnan. Olyan információkat kell az agyunkba gyömöszölni, amik már keletkezésük pillanatában hazug és létrontók voltak, de meg kell jegyeznünk és utóbb fel kell említenünk őket, mint annak idején az iskolában, holott tudjuk, mint rég, hogy soha nem fogjuk mindezeket használni semmire.

A sok nehézség közül melyek életünket, mint egy rossz pattanást elnyomják, (pokolba a képzavarral!), a legnehezebb JÓT CSELEKEDNI. No nem azért, mert valaki tiltaná, hanem azért, mert jó ember a rendszer számára nem létezik, csak potenciális szabályszegő. A szabályok ott a legszigorúbbak, ahol a szent természetet kéne megvédeni. Először is a fejlődésnek rajtunk kívül még az összes élőlény útját állja, mert az élőhelyükre az aktuális „zöld mezős” beruházásnak van szüksége. Milyen költői elnevezése a természetpusztításnak.. Ha már a zöld mező eltűnik, teremjen helyette munkahely. A „teremtők” zsebébe meg újabb „közvetítési díj”. Az eredmény még több környezetrongálás, szennyezéssel. Olyan idegenek által, akik kedvezőbb adózással, nagyobb nyereséggel, és persze engedékenyebb, szelídebb előírásokkal élvezhetik a használhatatlan dolgok előállításának örömeit, mint otthon. Már, ha van nekik otthonuk. Vagy éppen otthonuk az egész világ. A szabályok csak minket sújtanak. Egyre több, egyre lehetetlenebb… Tiltás is van elég. Fel is, meg le is…

Mikor az értelemről beszélünk, tisztelegnünk kell azok előtt, akik ezt az egész gazemberséget összerakták, és évezredek óta fényezték, ügyelve a megfelelő számú hatékony, őket védő fegyveres meglétére. Ez a munka valóban hasznos volt. Valóban kifizetődő, eredményes, fenntartható, örökös.

Belőlünk az a kevés is elég lesz, akik maradnak a szabályokat minduntalan megszegők, ezzel eltávolíthatók után. Mi tudunk tűrni. Annak idején is tűrtünk. Elvégeztük, kiálltuk, rázkódtunk, megálltunk a stoptábláknál, kivártuk az üres út szélén, hogy zöld utat kapjunk, és boldogan átsiettünk a túlsó oldalra. Minden betűhöz a megfelelő paragrafust betéve tudjuk. Igaz, hogy már elfelejtettük mi végre is vagyunk itt még mindig.. Rezignáltan várjuk a fejlődés újabb örvendetes jeleként felbukkanó szabályokat arra nézvést, mi milyen magas, milyen korszerű, milyen szabványos legyen, aminek végrehajtásával azért várunk, mert hamarosan jön a még szigorúbb szabály.

A gondolkodással már régen felhagytunk, de nem kell rettegnünk a jövő miatt, hiszen jön az IQ rohamos tervszerű csökkenése miatti Mesterséges Intelligencia. Az már magának nyomkodja a gombokat, helyettünk is gondolkodik, számol, ír, megért, megtesz, soha nem hibázik, nem gyárt selejtet, megjavítja, kicseréli önmagát. A zöld mezőnek már nyoma sem lesz, a szürke égen nyúlós felhőszerű füstfoszlányok, mert az adja az energiát a gépek számára. Így egy műszaki csoda szennyez és tisztít. Mi kéne még a fejlődéshez, és a boldogsághoz?

Annak biztos tudása, hogy olyan, mint IQ természetesen nem létezik, ahogyan idő sem. Azt is „ők” találták ki, hogy tőlünk elrabolhassák.

A szabályokból annyira elegünk van, hogy a saját magunkra vonatkozó ugyancsak szigorú szabályok betartására való biztatást már szabadságunk utolsó morzsáinak elvételeként utasítjuk el. Ehhez még a rendszer is segítséget nyújt, hiszen ezeket tiltja a legjobban. Egyedül az egészségünkre vonatkozó fontos szabályok tilosak. Ezzel el is érkeztünk legújabb, ezúttal utolsó útkeresztezésünkhöz. Hál’ Istennek, itt nincsen semmilyen tábla, bár azokból mindig volt elég, sőt sorompó is csak az imént idézett, amit meg legalább saját érdekünkben átléphetnénk. Lámpa sincs itt, csak az a villogó piros, amit már nem fogunk látni…

Szellemgerinc megszakad

Szellemgerinc megszakad

Egyetlen fejlődés létezik az organikus egysejtűtől a legdifferenciáltabb idegműködéssel rendelkező magasabb rendű élőlények egyedfejlődésén kívül. Ez a szellem/lélek fejlődése. Ez a fejlődés a liberális „világforradalom” cáfolata. Amióta a szigorú, központi hatalmon alapuló rendet felváltotta a szabadság eszme, a fejlődés csak technikai értelemben létezik. A szellemi fejlődés céltalanná és léhává vált az ipari-technikai-pénzügyi rendszer hatalomra kerülése után. Tovább a folytatáshoz

Vírusgazdaság

Vírusgazdaság

Mondhattam volna szebben is…, Így: Rémhírdetés, Folyamattudatalatti, Karakteröngyilkosság, Pánikrohamosztag – Elmezavarkeltés, hogy csak a hirtelen eszembe ötlőket mondjam. Tetszés szerint behelyettesíthetők. De nem akarom blődlére ereszteni.

Az abszurd nagymesterei sugallták, úgymint Karinthy, Sándor György „humoralista”, Dolák Saly Róbert, és sokan mások… Nevezetesen Sándor György éppen Veszprémben adott elő, sőt a buszon a vasútállomás felé is együtt robogtunk (vagy nem..), mikor az első Magyar Horgászban megjelent, áhítattal megírt cikkem címét „elorozta” (váljék egészségére!).. Nem akarok most „szellemi tulajdon-rongálásért” felelni, de az „applikáció” így hangzott Szerelmem a legyezés – a légy ott… Az eredeti címem, a gondolatjel előtt…

Nos, mikor én az abszurdhoz nyúlok, nagy a baj, és még dühösebb vagyok, mint máskor… Különben meg kenyérre (falra) lehet kenni… Az igazi baj nem a helyzet adta kellemetlenség, pláne dráma, sőt tragédia, hanem az, hogy az ember, úgyis mint emberiség, saját ostobaságáért szenved most… A rengeteg vicces tudatébresztő mellé odabiggyesztem a jelenségek mögöttes értelmezését, még akkor is, ha az értelem más mezben van, ahhoz, hogy értse.. Meztelenül tehát, csak a csupasz valóság.

A főcím azt igyekszik előrejelezni, hogy a gazdaság, és az ő korlátlan fejlődése kapott egy fülest a biológiától, de az is lehet, hogy a „biotechnológiától”.. Most ez jó nekünk? – szokták kérdezni… Vagy igen, vagy nem – szoktam válaszolni. A természet, mint gazdasági modell, hihetetlenül intelligens, megismerhetetlenül bonyolult rendszere és az a „fejlődéssel” ellentétes irányban, és a fokozódó sebességgel satnyuló, a természetből kiszakadt H.S. Ez a két folyamat(tudat) egymásra talál(hatot)t, egy gonosz diverzáns vagy még gonoszabb háttérközpont által. Voltak már pusztító járványok. Hullottak az emberek is – sajnos.. Mégis túlszaporodtunk… Mikor pisztrángot tenyésztettem, kicsinyített modellben figyelhettem meg azt a jelenséget, ami az összezsúfolódott azonos fajú egyedekkel szükségszerűen történik. Első körben a táplálék mesterséges volt (civilizációs étkezés..) A gyorsan növekvő fiatal korú egyedek egyre több ürülékkel (lásd környezetszennyezés, kommunális hulladékok) szennyezték a medencéket. A három negatívum, a nem megfelelő élelem, a szűk hely és a rothadó ürülék megtette a magáét. Kitörtek a járványok.. Az ember (én is) első körben „gyógyszereket” (lásd mérgek) adagoltam a vízhez, ezzel tovább gyengítettem az amúgy is beteg egyedeket. A legerősebbek megmaradtak, sőt megerősödve hatalmas méretűek lettek, mert rákaptak saját fajtársaik gyenge példányaira.. (kannibaliznus). Okulva mindebből, elkezdtem nyers állati belsőséggel etetni (a pisztrángnak természetes, nekünk a zöldség-gyümölcs az) Ettől egészségesebbé lettek, de a fokozódó hulladék tovább fertőzött.. Megértettem, hogy az állatokat nem szabad tenyészteni.. Sajnos az ember által tenyésztett állatok is valami hasonló folyamaton mennek át.. Jobb az „ökologikus” állattartás, (vidéki önellátás) de a „gyógyítás”, a „hozamfokozók” és egyéb hozzáadott anyagok, végül az állatnak, de az őket fogyasztó embereknek is károsak. Ráadásul az ember tudatlanságában saját magát gyengíti ezekkel az „ételekkel”.

De térjünk rá a nagyobbik bajra. Az ember tudatára. Erre vagyunk a legbüszkébbek. „Kiemelkedtünk” az állatvilágból. Eközben a sikereinket saját rátermettségünknek tudtuk be, így egyre dölyfösebbek lettünk. Kezdtük lenézni saját régi társainkat, a természetben élőket.. Ahogyan próbáltunk „többek-jobbak lenni” egyre jobban eltávolodtunk nemcsak a természet egészétől, de saját erősebbik felünktől az alkalmazkodó képességünktől, és természetes gondolkodásunktól. Elkezdtünk helyben járni, és lelkünk-tudatunk helyett a külsőt, a technikát és az egyre zsúfoltabb kolóniákat (városok) fejlesztettük. Úgymond, „önvédelmi” okból. Tulajdonképpen a túl korán felfedezett hatalom és a fokozódó kényelem okán. Elég lett volna a hatalmat az önuralomra, önfegyelemre kiterjeszteni, ehelyett a természetre, és fajtársainkra terjesztettük, terjesztjük ki. Ezzel tudatunk még lejjebb süllyedt. Az ember folyamattudata csupán az ismétlésre korlátozódott, és a legfontosabbat, saját folytonos fejlesztő változtatásunkat elhanyagoltuk. Így az ember tudata beszűkült, és saját (rossz, kóros) folyamatait hagyta tudatán elhatalmasodni. Ez azt eredményezte – ami egyébként az állati folyamattudatokra is érvényes, nem tudatosodott, hogy folyamatban vagyunk. Mintegy saját jellemünk részévé tettük azt amit csináltunk.. Kialakultak a „szakmák”, tudományok. Így pl a közgazdaságtan.. Jelen pillanatban a vírus (biológiai folyamattudat) gazdálkodik helyettünk. Ránk kényszerít olyan tetteket, melyeket különben soha nem tennénk meg. Itt is érdemes megállni és megkérdezni: Jó ez nekünk? Sokan kezdenek rájönni, hogy kijózanítón hat olyan emberek lelkére-tudatára, akik csak a gazdagodással, profitnöveléssel foglalkoztak, mintegy átlényegültek egy olyan intelligenciává, ami a profitot, mint vírust éltette. A párhuzam itt is helytálló: a korlátlan gazdagodást monomániás módon akaró ember nélkül a profit sem létezne. A természetben nincs szemét, nincs kihasználatlan terület, de minden élő együttműködik. Néha még az „ellenségek” is „összedolgoznak”. A jelenlegi egészségügyi vészhelyzethez hasonlóan a természeti katasztrófákban eltűnik a ragadozó és áldozat szembenállása, ennek helyét a primer túlélés veszi át. Ilyen tekintetben a jelen állapotot „kegyelmi állapotnak” is nevezhetjük, mikor folyamattudatainkból képesek vagyunk kitekinteni. Néha azt is észrevesszük, hogy az élet nem a számok közötti latolgatásról, hanem a csendről, madárhangról, tiszta forrásról szól.

Ez az állapot, tényleg egyfajta „megfagyott pillanat”, mikor képtelenek vagyunk folytatni a rosszat, és kapunk egy esélyt arra, hogy mást cselekedjünk.. Innen már érthető, hogy az egyes ember nem lehet gonosz, nem lehet oka annak, ami mindannyiunkkal történik. Maga a rosszul felépített Rendszer az, ami most becsődölt. Egy ember és természetre illeszkedő rendszere soha nem engedne efféle „rendszerhibákat” kialakulni. Azért is „fagyott le” a dinamikus alapokon nyugvó civilizáció, mert nem építette magába az önjavító mechanizmust, amit a természet már kezdettől kitalált és alkalmaz a túlélésben. Az ember rombol, majd épít valamit, de szinte soha nem állít helyre semmit, hanem elhagy, és máshol kezdi elölről. Az utána maradt életellenes dolgokat állítsa helyre más.. Mondjuk a természet.. Nagyon büszkék vagyunk, mikor találunk egy olyan élőlényt (gombát, baktériumot), ami helyettünk eltakarítja a mocskot.. Azért azt senki se gondolja, hogy egy ilyen mesterségesen létrehozott élőlény megmarad az előre megszabott keretek között…

Felfigyeltem egy érdekes jelenségre a vírusjárvány közben: Kezdik azokat hibáztatni, akik nem betegednek meg.. Ők azok, akik terjeszthetik a kórt… Vagyis, akik esetleg velük született ellenállóerejük vagy saját tudásuk, igyekezetük miatt képesek tünetmentesen, kvázi „egészségben” megúszni az egész ügyet. Ebből azután az következik, mintha ők lennének a járvány valódi kiváltói.. Miért nem betegszenek meg úgy, mint bárki más?? Persze ez csak az olyan folyton maguk mögé néző, gyanakvó öregemberek fejében fordul meg…, mint én..(?)

Nos lehetséges tudatosan készülni egy ilyen extrém helyzetre.. Úgy is, hogy elvonul valaki mikor az első vészjelet észreveszi… Aztán soha nem megy oda, ahol sok ember van… De végül – ki tudja – talán ez a vírus más, mint a többi..? Talán a szél elviszi az Óperenciás tengeren túlra, át az üveghegyeken… És még nem is lehet teljesen vicc… De egy városban lehetséges immúnisnak lenni?

Ehhez meg kell ragadni azokat a természetben levő értékeket, amelyek minden helyzetre megadják a megfelelő megoldást.. Ezek a különféle vadnövények.. Szinte mindegyik gyógyír, nem csak élelem.. Azonban a megszokásokkal szakítani kell. Ki kell tekinteni a folyamattudat magas kerítésén túlra.. Nem minden banánízű, de azért vannak ennél finomabb ízek is, még az édességboltba sem kell elmenni értük.

Mi az, amit egy bizonyos kör régóta akar, és most egycsapásra megvalósul..

A teljes körű digitalizáció.. Ezt jelenleg áldásnak, vívmánynak érezzük, holott lehet, hogy ez még a vírusnál is veszélyesebb.. Mióta halljuk, hogy a készpénzt ki kell vonni? Most szinte csak az lesz használható… Jól ellenőrizhető a pénzforgalom, de egyúttal a pénz, mint virtuális eszköz értékbefolyásolása is gyorsan elvégezhető.. Nem kell kilószámra cipelni a devalválódó papírpénzkötegeket… Milyen zseniális is ez a digitalizáció… Aki viszont eddig nem vásárolt olyan „okos”telefont, amivel pénz lehet fogadni-küldeni, az mint használhatatlan elem, kiesik a rendszerből.. Azok viszont, akik önző módon, valami értéktartó dolgot rejtegetnek, hogy azt élelemre, üzemanyagra, vagy más életmentő eszközre, anyagra cseréljék…? Az ajtón kopogtat a Világállam.. 1984.. Még csak nem is riogatás.. Ez lesz a „természetes”..

Bár, az önfenntartó elszigetelődés ki tudja zárni a mesterséges csereeszközt, munkával, tudással.. De erre azt mondják, hogy visszasüllyedünk a középkorba… És ha éppen most zökken a kerék a rendes vágásba??

A városi ember egy más életforma, más viselkedés, igény, ízlés (folyamattudatok) rabja, és alig képes elhagyni a megszokott kényelmet, luxust. Ők a leginkább veszélyeztettek.. Az alkalmazkodóképesség tanulható.. Itt az alkalom.. Lehet, hogy valahol a mély tudat egyik zugában ott rejlik, csak felszínre kell hozni..

Egy technikai lehetőség: nem a feszültséget, hanem az áramerősséget kell növelni!

Gondolkodjunk!

Normakontroll

Normakontroll

Kerestem a régi írásötletek között a címet.. Találtam egyet. Üres lap, középen a szó: Normális..

Mit mondjak? Ma mit jelent? A sűrűsödő napok egyre homályosabb jelentést adnak ennek az idegen hangzású szónak.. Próbálom higgadtan megfogalmazni a gondolataimat, de eléggé nehezemre esik. Az eszesebb embertársaim tudják, miért…

Ha ránézek az utcán, vagy társaságban valakire, szinte ugyanazt látom mindenütt. Az emberek tekintete egy nagy kérdőjellé alakult az utóbbi időkben. Elveszett a középpont.. Jóllehet, sokan úgy válaszolnának a felkiáltásomra, hogy ostobaság. „Nálunk minden rendben.” Mégis irányt veszített világgá válik a környezetünk. Nem csak az emberi… Össze-vissza kapkodás, üres semmitmondás.. Kevés tiszta gondolat, szinte mindig ugyanazoktól. Ez legalább jó, de az ő hangjuk sem, ahogyan az enyém, nem terjed tovább, mint pár kör a vízbe dobott kő körül.. Kis kavicsok vagyunk..

Talán ennyi is elég volna erről, de a nyomás olyan erős, hogy ennél több kell.

Mit értsünk normális alatt?

Akik a médián csüggnek egész nap, azok „egyengondolatokat” öltenek magukra, ezáltal nincs gondjuk azzal, hogy a normalitással mit tegyenek.. Ők maguk lettek a normalitás.. De valahogyan számomra ez nem elég.. Az egymás faggatása, zaklatás… „Ne vájkálj bennem! Ne kóstolgass..!” – és efféle közhely – pláne közhely! fut az ajkakra.. Várom, hogy gondolat is legyen egy beszélgetésben, de éppen az hiányzik, amivel egyáltalán elindulhat a gondolat: az értelem, vagy annak fürkészése.. Ezt tekintik a mai „normális” emberek a beszélgetésnek..

Mire vonatkozik?

Például a szabályszerűségre. Mindenképpen valami olyan rendre, amit mindannyian elegendőnek tartunk ahhoz, hogy saját életünket az emberi és a természeti világhoz igazítsuk. Tehát, ez a középpont, a rend testben, lélekben, külső világunkban és a „teremtett” világban tartja bennünk a „lelket”, hogy mindennapjainkban saját dolgainkat magunk és mások javára tegyük. Már ez a megfogalmazás is egyre kevesebbünkre vonatkozik.. Itt is látszik a rend felbomlása.. Sokunk képtelen tenni valamit önmagáért, és ezzel másokért sem képes tenni. Elveszett a dolgok értelme.. Nem az „öregség” az, ami ezeket a lemondó gondolatokat kihúzza belőlem. Nekem nincs gondom azzal, mit tegyek, inkább azzal van gondom, hogy mire jut idő, kit fogok „ejteni”, mert sok teendőm van.. Azt azonban látom magam körül – közel s távol –, hogy bizony fogyatkozik az öntevékenység, helyette béna bambulás valamilyen villódzó tárgyra.. Nem mondom, hogy mindent erre a „jelenségre” hárítsunk.. Talán, előbb-utóbb kinövi az emberiség ezt is.. Az ember játékossága, talál a monotónia helyett újabb monotóniákat.. Ez is lehet forrása annak a fogyatkozó értelemnek, amit szintén részletesen ki kell tárgyalni, meg is tettem számtalanszor..

Az emberi viselkedésre. Vannak-voltak divatok, melyek globálisan formálták a viselkedést. Ez szinte a követendő minta volt öltözködésre, szóhasználatra, viszonyulásra. Az, amit manapság divatnak, vagy inkább ruházkodásnak nevezünk önmagában jelent viselkedést, tartozást valamihez.. Ez is olyan tényező, ami az emberre jellemző. Az állatvilágban a csordaviselkedést tudnám hozzá rendelni. Viszont ezek a „biológiai halmazok” az etológia tudományával vizsgálandók, és viszonylag nagy szabályszerűségeket mutatnak.. Az állatokat meg lehet ismerni, viselkedésük, speciális jeleik érdekesek, sokatmondók.. Az emberi rasszok, egyes tájak, nyelvek üzenik az idegeneknek sajátságaikat.. Sokan ezért utaznak, vagy inkább utaztak… Manapság az utazás sikk, kötelező, vagyis divat.. Az üres luxus van a középpontban az „ellátás” színvonala, ami itthon a legjobb, leginkább, ha mi látjuk el magunkat.. Azért messzire utazni, szenvedni a hőségtől, hidegtől rovaroktól, betegségektől (!), hogy rosszabbat kapjunk annál, mint itthon… Ostobaság.. „Rövid” átmenet után a jelenlegi tetszhalott állapot újult erővel fog újra hatalmas hömpölygésbe átcsapni, mikor a „szolgáltatók” gyorsan akarják feltölteni a „profit raktáraikat”, és az utazási viszketegségben szenvedők kitódulnak megszokott világukból.. Talán megnézni, milyen szép tiszta lett a természet, mikor még béke volt az olajfák alatt…? De nincs béke.. Sehol sincs. Erre is mondhatjuk, hogy normális? Ezt kell megszokni? A rasszok szándékosan összekeverednek, erre a „minden normalitás etalonja” Amerika a követendő példa… Itt is egy újabb tilalomfa…

Kapcsolatok. Nem csak azt nevezzük kapcsolatnak, ami – tudják – ( You know? – kérem ez sem normális, mert nem magyar szokás folyton bekérdezni: „Tudja?” A kérdés persze feltételezi a partner oldali normalitást, vagyis „közös normalitást..” A kérdés egyrészt idegen gesztusokat töm a magyar közfelfogásba, másrészt erőltetve dönti a beszélgetőtársra saját igazát/normalitását). De ugye, tudják, miről beszélek..

Nos ez lenne a következő: öncenzúra a beteges „pc” követés tünete.. Volt ez már korábban is.. Akkoriban az egyetlen pártot nem szabadott témává tenni, most viszont az ember nemi viselkedését nem lehet beszélgetésbe illeszteni… Az már „szexizmus” vagy tudom is én miféle bűncselekmény, mert a jog az a szinte követhetetlen szövevény, amit illik messziről elkerülni… Aztán a politika – na erről egy szót sem illik ejteni, ha az ember normális szeretne lenni.

Ez egy valódi „civil” megnyilvánulása a(z ab)normalitás világában..

Ami szabályosan lesújt, az a fejlődés nevű sötét bűnszövetkezet.. Ezzel mindent el lehet adni és meg lehet venni bárkit.. Ez a szó volt a vezérszólam gyermekkoromban, és ez vezet mindenhol ma ugyanúgy. Szétdúlják a közvetlen világot: Fejlődés.. , Olyan semmit sem tudó mitugrászok osztják az észt (közhelyes kifejezés), akik csak szóvirágokat képesek egymáshoz ragasztva ragozni.. a fejlődés jegyében… Aztán itt van az életszerű… Kik használják? Jogászok, ügyvédek, bírók, sőt rendészeti „szervek” képviselői… (Mikor olvassák e szavakat, nincs enyhe hányingerük?) Azok hangoztatják, akiknek a normális élethez sem fogalmuk, sem értelmes gondolatuk nincs.

Természet Na erre nyugodtan mondhatjuk, hogy már megegyezik az emberi káosz központtalanságával… Nem tudunk viszonyítani.. Az állatok sem.. Akárhonnan nézzük, a világ szétesőben van. Kérdés, hogy ki fogja összerakni a széthulló darabokat?

Fejlődési rendellenesség

Fejlődési rendellenesség

/Mottó:

Sohase mondd…”

Döme Zsolttal egy színházi zenekari játék köt össze. Tegnap reggel, eljátszadoztam a dal témájával, így ma kora reggel még a fülemben csengett.. Erre világosodott meg az elmém a közelmúlt eseményeinek tükrében…/

Elnézve a jelen állapotokat, melyben a nyugat egyes vezetőinek kapkodása, és bénultsága, hazudozása az értelmes embereket rémülettel tölti el, bennem is elindult a gondolat, vajon mi okozhatja mindezt?

Szinte minden történés lefolyása, a megoldások ésszerűsége valamiféle mágikus erő hatására bénult kábaságba fullad. A negatív erők akadálytalanul haladnak egy kiszámítható vég felé.., felmorzsolva az életüket féltő, de megoldásra képtelen rendszereket.

Mondhatnák: „nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a történelem számos példával szolgál a korszakok váltakozásával, rendszerek összeomlásával, ellentétes szellemiségek hatalomra kerülésével.”

Ez így igaz, de az utóbbi évszázadokban elterjedt az a nézet, hogy az emberiség valamilyen vezérelv mentén halad – sokak szerint – egy jobb jövő felé.

Magam is osztottam ezt a nézetet életem első harmadában. Vallásosan hittem a technika csodáinak mindent helyrehozó hatalmában. Olvastam az innovációval foglalkozó színes magazinokat, ábrándoztam arról, „milyen jó lesz húsz év múlva az életünk..” – és már Önök is tudják, ebből mennyi és hogyan valósult meg. Manapság a katasztrófák mellett az „idegenek” mindent helyre állító segítségében is sokan hisznek…

Sokat gondolkodtam és írtam a fogalmáról, ezért nem fejtem ki ezt itt, hanem csak utalok rá, hogy ez a fogalom a viszonylagosság kelepcéjével csábít, és félre viszi az okra irányuló gondolkodást.

Gyermekkorom adja a legjobb viszonyulást az itt leírtakhoz is. Közvetlen a második világháború után születtem. Ez csak annyiból érdekes témánkhoz, hogy szanaszét hevertek a háborús technológiai fejlettség rekvizitumai. Ezek, mint a kirakós játékok kimeríthetetlen forrásai voltak fejlődő kreativitásomnak. Volt kire hasonlítanom, hiszen édesapám a maga módján technikai zseni volt, művelt, sokoldalú érdeklődéssel megáldott ember. Elektrotechnikai találmányai voltak, a gyakorlatban mindenhez értett. Jól jött ez abban az időben, mikor szerszámaink nagy részét a szétdobált eszközök, anyagok alkották..

Minden érdekelt, sokat barkácsoltam, és lestem apámat, ahogyan dolgozott, olvastam mindent, ami a kezem közé került.. Erről is írtam már, csak a lelkemben formálódó világszemléletem miatt említem. Lényeg, hogy a technikai fejlődés csodálatát, követését szinte a környezetből szívtam magamba.. Egyúttal azonban érdeklődésem elől nem maradt rejtve az akkor még – a háborús pusztítás után szétdúlt ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem lassú ébredése miatt – tiszta, háborítatlan természet.

Tulajdonképpen elfogadtam azt a realitást, amibe születtem, nem törődtem a „politikával”, csak apám erősen „ellenzéki” kijelentései keltették fel az érdeklődésemet. Őt behelyeztem abba az ismeretlen múltba, amiről anyámmal, nagynénémmel együtt folytatott beszélgetéseik, nosztalgiázásuk, idegen emberekről elmondott adomáik tudósítottak. Az én sorstörténetem azért alakult így, mert szüleim – a háborúban átélt szörnyűségek miatt is – későn „fogadták” az érkezésemet. Nagy volt így a korkülönbség. Nem tudtam semmit a korábbi világról, csak sejtettem, hogy jobb volt, mint az, amibe születtem.., de a nehézségekért a háborúra hárítottuk a felelősséget.

Ha hirtelen időugrással napjaink történéseire utalok, amelyek részben a háború(k) terheit cipelve olyanok, amilyenek, elemző gondolkodásunk nem elégedhet meg a kínálkozó, közkézen forgó okokkal. Jóval nagyobb visszatekintést igényel az, ha teljes mértékben tisztában akarunk lenni, mi az, ami főleg a nyugat, de a nyugat majmolásával egyes hazai körök viselkedését is meghatározza. Lehet valami az emberiség múltjában, ami nem változott, de a kezdeti „tünetek” még nem utaltak a „betegség” valódi okára. Igen: az emberiség gondolkodását különös kór emészti.

A történelem – egyesek szerint – a fejlődés diadaláról mesél. A számos feltaláló, szinte a politikusok „keze alá” dolgozott, és dolgozik ma is. A politikusok napi kinyilatkoztatásaiban a technológia, az orvoslás, gyógyszergyártás, a közlekedés (stb.) nagyívű távlatairól beszélnek.. Ehhez a közgazdászok, banki elemzők adják meg az alaphangot.. Az egész rendszer, maga a civilizáció – legalábbis nyugaton – ezt az életformát tartja minden életformák fejlődése végcéljának. A többiek alsóbbrendűek a szemükben, még ha így nem is mondják ki a „pc” szabályai szerint.. Az általuk leminősítettek viszont nyugodt szívvel hangoztatják, hogy ők csak „megmentik” azokat az embereket, akik a nyugati létmódban „fetrengve” züllöttek és elkényelmesedtek.. A két gondolkodási-viselkedési mód egyaránt egyfajta „vallási” fanatizmus alapján ítél és cselekszik. Voltaképpen a jövő iránti aggodalom helyett saját igazuk védernyője alatt – úgy hiszik – helyesen cselekszenek.

Mindezekhez azt a számunkra érthetetlen magatartást vegyük szemügyre, ami a német (ex) kancellára jellemző.. Még az egymásnak ellentmondó kijelentéseit is könnyebb lesz megérteni (ha elfogadni nem is), sőt a német polgár hasonló viselkedését is.

Az a fejlődésben (technikai, gazdasági, etikai, vallási /?/) vallott makacs hitük, hogy a jövő mindent megold.. végső soron saját bukásukat készíti elő. Miközben (és a kaotikus véleménycikk-cakk is innen ered) a jövőt épp a visszafejlődésben látják..

Most fontos megjegyezni a kancellár asszony „kettős” előéletét, melyben a „kommunista” Kelet ismert „németes alaposságával” tűnt ki a látszatra szögesen ellentétes, bár gyakorlatában nagyon is múltidéző rendszerével.. Nem akarok részletekbe menni az illető asszonyság jellemével kapcsolatban, hiszen alapfokon ő is csak „terméke” ennek a megszállott „jövőmánián” alapuló téveszmének..

Azt is láthatjuk, amióta belülről is lehetőségünk van véleményt alkotni erről a nyugati eszmerendszerről, hogy az illető politikus hölgy igen sikeresen alakította az utolsó német nemzedék gondolkodását. A „jólét” és a jövőmánia szorosan összefügg egymással. Amíg jólét van, addig mindegy mi történik az országban.. Ebben bízni, és erre minden lapot rátenni, úgy hogy számos tényező éppen a fejlődés végességét jelzi… A mi látásmódunk szerint, enyhén fogalmazva is ostobaság.. Ettől még a „rendszerváltás” óta nálunk sem volt olyan politikus, aki ne az általa kínált „legjobb jövőt” ecsetelte volna.. A technológiai fejlődés újabb és újabb eredménye nem maradhat ki a demagóg szólamok közül.. Azokkal a mágikus százalékokkal a hírekben… Statisztikákkal, melyeket mindkét oldal aranyigazságként mutat be…, bár egymással ellentétes eredményeket ír le.. Ne tévedjünk: demagógia nélkül nem lehet irányítani-befolyásolni..

Vajon meddig képes így fennmaradni a politizálás amúgy is kétséges, és egyre hiteltelenebb módja? Mikor áll majd elénk egy olyan vezető – legyen az elméleti ember vagy bármelyik rendszertudomány élvonalában lévő tudós – aki ki meri nekünk mondani, hogy a fejlődés rögeszme tévút volt. Valami mást kell ezután csinálnunk..

Mivel a világban – még a fejlődést hangoztatókban is erős kétségek vannak afelől, hogy vágyaikból mennyi fog megvalósulni, ezért, hogyha az eddigi gyakorlatukhoz képest szokatlan eseményekkel találják szembe magukat, se előre, se hátra lépni nem tudnak… Bénaságuk nyilvánvalóan minden kijelentésük, ígéretük által leírt valóság iránti rögeszmés vakságuk oka. El kell fogadniuk, hogy szinte csak a csoda mentette meg a világot attól, hogy összeomoljon..

Mi kell ahhoz, hogy az eddigi megszokások ilyen hirtelen mondjanak csődöt?

A vakságot már említettem, az okok közül a technológiai fejlődésbe vetett hit sem segít már akkor, ha a régóta beígért katasztrófa megnyilvánulni látszik. A sok előjel: az időjárási anomáliák és az ezt kísérő hőmérsékleti csúcsok, a szennyezés fokozódó mértéke még nem elég ahhoz, hogy ráébredjen a politika, a tudomány, a technológiát fejlesztő arzenál, és persze az erre ráépülő világkereskedelem, hogy lassítani kell fejlődés (egyre változatosabb külső megjelenés, és az egyre gyorsabb amortizálódás sajátos vegyülete..) ütemét.. Ezt a feladatot „rábízza” a válságokra.. Ezt a fogalmat is idézőjelbe kéne tenni… Hisz a válságok is csak a tévhitek, hazug ígérgetések, túlzón optimista jövőképek „tervszerű” következményei..

Ezek miatt, ha valaki(k) a nyugati világban kapkod, össze-vissza beszél, pláne még politikai vezető is.., viselkedését nem elmekórtani esetként, hanem a betegesen felgyorsított technológiai-gazdasági-kereskedelmi fejlődés betegségtüneteként kell értelmeznünk.. Viszont ezek után, ha még bekövetkezik egy beígért világjárvány…. Nos innentől kezdve az összes Isten jóindulatára vagyunk utalva.. A különféle patologikus entitások, mint a pénz, tudomány, hatalom, rend… Elvesztik hatásukat…

Marad tehát a dal, ami éppen a korszak egyik politikai áramlata felívelő szakaszán született, melyet a „liberális – szocialista” eszmerendszer talaja táplált… Nem lehet egyedül ezt a hatást kinevezni, mint inspiráló tényezőt, hiszen a szöveg tágabb értelmezése az egyén életérzését, az optimizmust, csodavárást fogalmazza meg, ami valahol a fejlődés motorja is, tehát nem közvetlenül politikai ízű, szemben azzal a bénultsággal, ami az előbbi gazdasági-politikai rendszerben élők zömét áthatotta.. De volt akkor valami a levegőben… Azóta már tudjuk, hogy mi volt az… Sokunk a halálvágyat tekintette egyedüli „megoldásnak” az ebből kivezető út irányában… Őket talán eltérítette a dal, mint a korszak ideáinak esszenciája.. Nem véletlen földindulás szerű sikere… Jól illett a dallam a szöveghez, a teljes mű a korszak leképezéséhez..

Bennem még mindig pislákol a hit, hogy lehet jobb is annál sőt ennél is.., de lényegesen több megoldási képletem van, és a kor megítélésében is komoly tapasztalatom.. Viszont itt a hit helyett már konkrét, határozott, de átgondolt és gyakorlatban használható jövőterv kell.. Nem tudom, de valahogyan az országunk és a világ globális falu megnevezése és ennek elfogadása se jelent kiutat ebből a helyzetből.. Sőt…

Honlapom címének szellemében hiszek a túlélésben, de nem hiszek ennek politikai-technológiai módjában.. A fejlődés viszont az ebben hívők által félreértett matematika mindenek felettiségét reprezentálja.. A matematika elsősorban értelmezési mód, de nem az egyetlen. Így a mechanikus rendszerszemlélet nem tud mit kezdeni a „túlszaporodással”. Mivel mindent csak a gazdasági teljesítmény, fogyasztás, igazgatás, hatalmi forma alapján tud elképzelni.

Az emberről a legtöbbet művészete mond el.. Az pedig csak akkor „fejlődött”, mikor már teljesen értelmezhetetlenné vált.. Bármilyen művészet csak az emberiség értelmét, józanságát hivatott emelni, az élet örök fennmaradását segítő lelkierő gyarapításával.. Az igazi, vagyis igaz értékek ebben az alkotóerőben tudnak maradandóan megnyilvánulni.. Mikor az intelligenciát gépekre, elektronikára, programokra építik, akkor az értelem alul marad. Az ember mindenestől elhagyható lesz.. Túl vagy alul népesedve akár… A minket körülvevő maradék természet pedig legfeljebb hamis kulissza lehet.., mint a festett bálványok… Végül is onnan jöttünk.. Nemde?

2020. március havában

Mítoszok, és bűnök – elveszett egészség.

Mítoszok, és bűnök – elveszett egészség.

Egy olyan világban, ahol a legnagyobb veszély a túlnépesedés, minek beszélni az egészségről? Inkább kell az egészségről hazudva dogmákat beadni az embereknek, mindez megrövidíti az életüket, szenvedést, bajt hoz rájuk.. Példákkal is szolgálok majd, mennyi félremagyarázás és tudatos ferdítés nehezíti a H.S. Harmonikus beillesztését a Földi rendbe.

A honlapom fő szellemi vonala a gondolkodás értelmességének segítése. Jelenleg a harmónia legnagyobb akadályának a zavarodott, kába gondolkodást, tudatvesztést tartom. Ez egy olyan elmeállapot, amit egy rövid mondattal tudok jellemezni: Ez van.

Volt egy emlékezetes filmalkotás – ezt nyugodtan ki merem jelenteni – a Jövő elkezdődik c. filmről, hogy emlékezetes és kiemelkedő. Csak azért idézem ide, mert abban volt a főszereplő kisfiúnak egy mondata, valahogy így: ..mert így az élet olyan szar…”

Nos, ezt a leírhatatlan és kimondhatatlan, szalonképtelen szót minden további nélkül nevezhetnénk „ürüléknek”, vagy „székletnek”, de akkor nem jelentene semmit, legfeljebb egy belgyógyászati, vagy laborvizsgálati elemet. A kijelentés eredetiben azt mutatja, hogy egy serdülő gyermek már meg tudja állapítani, milyen a jelenlegi (és kb. 10 év előtti) élet, mondjuk Amerikában. Ez az ítélet, nem annyira az anyagiakra, hanem főleg az emberi élet értelmére vonatkozott.

Tehát, most igyekszem olyan témákat elővenni, melyek megértése és helyreigazítása után az élet könnyebben tud a harmonikus jóérzés, „homeosztázis” felé jutni. Megkísérlem a „túlnépesedés” negatív megítélését másként vizsgálni, sőt azt is megpróbálom, hogy a „helyes irányt” megmutassam.

Noha a film főszereplőjének megjegyzésével egyetértek, szeretném a megállapítás igazságát kiterjeszteni általánosabban a „közérzet”, vagy a „lelki-szellemi jólét”, testi okaira is.

Ismétlem: félve nyúlok a témához, mert időközben (a 2000-es év környékétől) az egészséggel kapcsolatos ismeretek átadását kisajátította az egészségügy, és az élelmiszeripar által megbízott „szakértők” serege, mivel főleg az ő jólétüket veszélyeztette volna, ha az akkortájt izmosodó „természetgyógyászat” révén az oda sereglő emberek megtanultak volna úgy élni, hogy az egészség saját kompetenciaként legyen megvalósítható. Mindebből csupán egyetlen faktor maradt: „A mozgás révén egészséghez jutunk”. Rendben. De ez önmagában nem elég. Volt egy könyvem, az első, ami központi súllyal tárgyalta az egészséges étkezést, de mellette a „körülmények” vegyes voltát, a „lelki, szellemi stb.” akadályokat is részletesen elemezte.

Ha végigtekintenek a honlap írásain, alig találnak kifejezetten az étkezéssel kapcsolatos írást. Mozaikokból is össze lehet állítani egy hozzávetőleges szemléletet az egészségről, de az aktualitásokat is figyelembe véve a „klasszikus” egészség fogalmát az étkezés oldaláról lehet legjobban kiemelni, mert ez a legfontosabb eleme az ország és a világ nagy bajai megoldásához vezető téziseknek. Vagyis az emberi „túlélésnek”. Különös tekintettel az „ökológiai lábnyom”-ra és a „globális felmelegedésre”.

Mítoszok

Ugyebár a mítosz olyan hazugságot, eufemisztikusan „mesét” jelent, amiben sokan, akár egy egész korszak is egyetért. Jó hallani, mindenki ismeri, pedig sehol sem tanítják… Ez a tény további igazságokhoz vezethet.

Hol tanuljuk azokat az életelveket, melyeket a 10 éves gyermektől az építőipari segédmunkásokon keresztül egészen az akadémikusokig bezárólag mindenki betéve tud? Ehhez csak annyit, hogy bekapcsolva a televíziót, ami neve szerint is képeket küld távolra, ott igen kevés egészséges embert láthatunk. Persze, tudni kell az egészség szintjét leolvasni egy ember külsejéről, sőt megszólalásakor a szavaiból is. A „közbeszéd” számos más vonatkozásban is több zavart és félreértést tükröz, de az egészség – még akkor is, ha a fentiek szerint a fogalmat manipulálják – központi téma kéne, hogy legyen. Többet hallunk a „tiszta levegőről” (városokban??), a megfelelő gyógyszerellátásról, és aktuális védőoltásokról, sőt az „egészséghez ajánlott, meglehetősen kétes dolgokról”, mint az abszolút egészség fogalmáról. Ezzel kapcsolatban a „tudati egészség” fontos összetevő, hiszen az emberiség egyre kevésbé tudatos, és egyre dogmatikusabban vallásos, a szó mindenre kiterjesztett értelmében. A gondolkodás, ami talán a legnagyobb tabunak számító ismeretlen terület, végképp a legszigorúbb „magánügy”, holott ennek „egészsége” minden egyebet felülír. Ha nincs, semmi sincs, ha van, minden van.

Mai hír, hogy fellapozva egy programújságot kihívóan furakszik a látómezőmbe a „kakaó, mint mennyei manna.” A nyomaték kedvéért, egy tündéri kislány, csíkos térdzoknival éppen egy pohárba bújik, amiből a drága és „egészséges” kakaót szürcsöli. Ilyenkor mindig arra kell gondolnom, hogy talán gond van a kakaófogyasztással, csokoládéhegyek tornyosulnak a raktárakban, diszkont áruházakban eladatlanul? A fő szlogen: „valami, ami úgy egészséges, hogy jó…” Ilyen szövegeknél az ember elkezd gyanakodni…

Megint a mítoszok: az egészségről már beszéltünk, de akkor az „összetevők”: némi történelmi visszatekintés után a kakaó feldolgozása közben kiböki a szememet, hogy „pörkölik, és fermentálják”. Ez utóbbi még beleférne az egészség fogalmába, de a pörkölés?? Úgy tudjuk, és javítsanak ki, ha tévednék, a növényi anyagok megpörkölése során olyan bonyolult, emészthetetlen vegyületek keletkeznek, melyek rákkeltőek.. Nem baj, hogy rákkeltő valami, fő az egészség. Aztán jön a következő sokk: a kakaó frissít. Jó…, az alma is, de a kakaó úgy teszi ezt, hogy theobromint, olyan alkaloidát (mérget, kábítószert stb.) tartalmaz, ami tovább hat, mint a koffein, vagyis a „jóérzés”, ami önmagában még nem egészség, talán inkább a függőség mohó vágyának kiváltója, újabb és újabb fogyasztást követel meg. Tehát minél előbb neveljük csak bele a kicsinyeinkbe, hogy drog nélkül élni nem élet.. Mire idáig jut a gyermek, áthalad élete sok zökkenőjén, számos betegségen, akár operációkon is (mandulaműtét, de még előbb „klipsz beültetés” pl.., vagy ennél is korábban érik azok a sokat vitatott védőoltások..)

Apropó: védőoltások.

Egy orvosi csoport Amerikában: (Nem itt a második falu védőnője, vagy a masszőzünk), azt közölte, hogy két választás van: vagy védőoltások, és valamennyi védelem a fertőzőbetegségektől, közben génkárosodás, néha (nem túl gyakran) bénulás és halál.., vagy krónikus betegségek, melyek a génkárosítás következtében érnek minket. (Mint engem is.) Hozzátenném félve: van egy harmadik lehetőség is. Egészség, erős immunrendszer, védőoltások nélkül. Ezt az utat persze nem javaslom senkinek, mert hamarosan börtönben találom magamat. Néhány szomszédos országban már megpróbálták a szülők, és csúnya vége lett. Itt jegyzem meg: semmi esetre se próbáljon valaki rossz végeredményű orvosi diagnózis és vegyes táplálkozás mellett gyógyszermentesen élni! Legalább 10 éves tapasztalat szükséges az egészséges növényi étkezés során a teljes gyógyszermentességhez. Természetesen ehhez a kifogástalan laboreredmények a követelmény.

Vissza a kakaóhoz:

Az „egészség” fontos tényezője a „jó hangulat”, amit persze valamilyen „adalékkal” illik kiváltani. Nem, mintha az egészség maga volna az, ami jó hangulatunk megalapozója…? Ehhez persze az a sok ismerős „hatóanyag”: magnézium… (a zöld leveles növények bőséggel tartalmazzák. Nem véletlen, hogy a kakaócserje is növény…) friss formában minden salátaféle óriási mennyiséget tartalmaz. Vas: szintén alkotója a zöld leveles salátanövényeknek, és gyökérféléknek. Fontos, hogy mindezek az élő enzimekkel beépülést adó friss, vagyis nyers növények legyenek. Azt is tudjuk: a jó hangulat, vagy közérzet mennyire függ a megfelelő emberi környezettől, az élő természet közelségétől, és az értelmes (!), kreatív alkotótevékenységtől.

A keringés, mint ismerős faktora az egészségnek, a kakaó által aztán tényleg kivételesen jó lesz (?). A felsorolt összetevők az „értékes” szóval nincsenek tovább részletezve, de megemlíti a cikk még az „antioxidánsokat”, amik az élő növényekben bőséggel megtalálhatók, pl a klorofill az egyik leghatásosabb antioxidáns, egyúttal „bioflavonoid”, vagyis levélfesték. Szinte az összes növényféleség valamilyen antioxidánst, vagy a levelesek mindegyike flavonoidokat is tartalmaz. De bőven van ez a gyümölcsökben (frissen, hőkezelés, savanyítás, sózás, cukrozás nélkül) is.

Elmélkedve ezeken az üres „jó tanácsokon”, vajon mit képzelhetnek azok, akik ilyen igencsak vegyes megítélésű anyagokat ajánlanak egészség címszó alatt, és egy ilyen „termék” (mert már a fogyasztható formája is denaturált) önmagában képes lehet hozzájárulni az egészséghez? Valaki egy sor ártalmas hatással él (kávé, alkohol, nikotin, emészthetetlen „ételek”), s egyszeriben egészséges lesz, csupán sok kakaót és csokoládét kell fogyasztania? Igen. Tömegek duzzadnak az egészségtől (meg az édességtől stb.) mert szeretik ezt az élvezeti szert. Mert semmi másra nem jó. Ennek a káros, drogokat és idegen anyagokat tartalmazó „dolognak” a fogyasztása (f)okozza az egyetemes jólétet? Nos, ki ne maradjon egy fontos tétel: hogyan lehet kakaó és csoki mellett megőrizni a fittséget: szagoljunk kakaóport! Ne feledjük, hogy a kakaó fogyaszthatóságához tetemes cukormennyiség is szükséges, ami szintén drog, bárki bármit is állít. De erről később…

Megint egy nagyon friss, mai hír: Franciaország szerte megrohamozták az üzleteket a vevők, mert a mogyoróvaj ára akciósan töredéke lett a korábbiakénak… Hoppá! Egy újabb adalék az egészséghez. Azt mondja a kommentátor: akinek rossz a kedve, az rohan a hűtőhöz és kanalazza azt, amiről kevesen tudják, hogy miből van… Édességnek számít, de csak azért, mert jó adag cukor van benne. A cukor és a zsiradék együtt magasan tartja a vércukor szintet (Dr. D. Graham)Eléggé lehangoló véleményt mutat az amúgy „roppant egészségesen élő” franciákról (és bármely más „civilizált” ország népéről), hogy ilyen tömegek mozdulnak meg a hizlaló, emésztést rontó, allergizáló „dologhoz” való olcsóbb hozzájutás érdekében. Közben a földimogyoró a fő alkotóeleme, ami semmilyen formában nem fogyasztható. Mármint az egészség kritériumai szerint. Az ok: mint tudjuk – a földimogyoró olajos növény. Egyúttal hüvelyes is. Az olajos magvakat tilos hőkezelni, a hüvelyeseket muszáj! Olyan emésztésgátlót tartalmaznak, amit „tripszin inhibitornak” hívunk, vagyis gátolja a hasnyálmirigy egyik enzimének a termelését. Ez az anyag hő hatására lebomlik. (Ez az anyagféleség, a mai hibrid búzákban is megtalálható. Fokozza az autoimmun tüneteket) Fiatalkoromban árultak nyers földimogyorót. Ebből lehetett „mogyorótejet” előállítani. Nem mondom el a receptjét, mert nagyon nehéz az emésztése, és pláne kisgyermekeknél nem helyettesíti az amúgy sem ajánlott tehéntejet… (Pfúj! Mi az, hogy nem szabad tehéntejet adni a gyermeknek!?)

A hőkezelt növényi olajok viszont transz-zsírsavakat tartalmaznak. Ezek rákkeltők pl. Puff neki! Ehhez, még az a sok ismeretlen és titkos összetevő, amit a különféle márkákba belekevernek, köztük a jó adag cukor… Szóval: irány a diszkont, franciák! Ennyi rossz hír után ki a csuda akarja tudni, milyen az egészséges étkezés?

Egy kis pihenő: miért nem fontos az egészség manapság?

Tőlem tudják: azért, mert nincs. Az egészség „Olyan madár, amiről mindenki beszél, de senki se látta.” – mondta (volna) Tóni a kőműves. Olyan, mint a szeretet. Minden sarkon azt látjuk a plakátokon, azt halljuk minden előadótól, milyen fontos. Közben hiányzik.

Az ilyenkor „szokásos” „elhárító hadmozdulat”: ..” „Annyi félét mondanak, hogy az egyik cáfolja a másikat, ezért inkább nem törődöm semmivel. Akkor már semmit sem ehetünk?” Igen. Nem. Csakhogy a „minden” azokat az „ételeket” jelenti, amik károsak az egészségre, a „semmi” meg a többi, (rengeteg) olyan növényi ételt, amitől kivirulunk. Viszont, ma már nincs egy Ferencsik és egy fiatal Béky, (és a többi) akik szerte a hazában előadásokkal népszerűsítenék az egészséges táplálkozást. Van helyette a sok „hivatalos szakértő”, akik ránézésre sem egészségesek, de „kötelező” mindenkinek elhinni, amit mondanak. Az egészségükhöz legközelebb állók inkább titkolják, mit, hogyan esznek, mert vagy: kinevetik őket, vagy: hm… szóval az elmeállapotukat kérdőjelezik meg. Ha meg merészelnek segíteni, akkor „kuruzslók”.

Azt viszont értse meg mindenki, hogy az emberiség szinte 100%-a valamilyen betegségben szenved, gyógyszert szed, rendszeres kezelésre szorul. Ha csak 5% közülük egészségesebb lesz attól, hogy rövidebb-hosszabb ideig megkísérli a nyers növények fogyasztását, megéri az állapotukban bekövetkező pozitív irányú változás. Igaz, hogy a világ nagyobbik része kételkedik, sőt meg van győződve arról, hogy az átlagos „ételek” nélkülözhetetlenek, nem fontos, hogy bizonyítsuk azt, amit a természet már bebizonyított.

Tovább – mítoszok

Közismert mítosz, sőt az étkezés és egészség mítoszok favoritja:

Naponta egy alma az orvost távol tartja.. Ezen állítás annál igazabb, ha az orvos jövetelekor egy lehetőleg rothadt almát előkészítünk, és mikor jön, hozzávágjuk. Garantált a siker!

Az én „almatörténetem” a következő:

Kezdetben próbáltam télen éhgyomorra almát enni. Ugyebár, minden gyümölcsöt lehetőleg magában, vagy hozzá legközelebb eső gyümölcsfajtákkal jó fogyasztani. Viszont, mikor reggel, üres gyomorra akár csak két darabot is megettem belőle, hamarosan iszonyú gyomor-bélgörcs lett a „jutalom”. Elkönyveltem magamban, hogy az alma nekem „savat csinál”. Ez is egy mítosz. Az alma enyhén savas gyümölcs, de pl. a banán lúgos, és a banán is ugyanezt tette velem. Sőt, gyermekkorom kedvenc nyári gyümölcse a kobakos besorolású görögdinnye, ami nem igazán gyümölcs, inkább zöldséggyümölcs, és garantáltan lúgos jellegű, ugyanezt a rohamszerű görcsöt váltotta ki nálam. Párszor még megpróbáltam fogyasztani, aztán feladtam. Szintén szárnyra kelt: a dinnye nem ennek a térfélnek az étele… Mit hoz a test (bélflóra) alkalmazkodása: az alma (Persze, a saját vegyszermentes itt-ott foltos almáinkból bármennyit ehetek.. Hogy van ez?) már kb. 3 éve, a dinnye a legutóbbi szezonban (szabályosan fogyasztva) mindenféle kísérőjelenség nélkül ehető volt.

Sómítosz

A hivatkozási alapok közül mazsolázva: Az állatok is megnyalják a sót (pl. az öreg kecske); izzadáskor só csapódik ki. (Amiből csak az következik, hogy a test mindenhogyan meg akar szabadulni a sótól) ; „hagyományos bizonyíték”: volt idő, mikor a só ára az aranyéval vetekedett; (A piaci ár és az egészség – mint tudjuk – nem függ össze.); Mi lesz a hússal, ha nem lesz só?; (Ez valóban igaz. Ezért nem kell húst enni!) Híres szólás: „Az élet sója” valami..; „De sótlan ember.”, aki jelentéktelen, jellegtelen… Stb-stb.

A só az egyik olyan ásvány, ami körül legtöbb az ellentmondás. Voltaképpen egy olyan vízben oldódó ásvány, ami régi tengerek, vagy kiszáradt víztömeg után maradt vissza. Ha most olyan történelmi emléket akarunk a jellemzésére felhasználni, ami jól megmutatja igazi arcát ennek a vegyszernek, akkor megemlíthetjük, hogy az egymással hadakozó népek, ha egy területet (települést stb.)le akartak mérgezni, hogy kiéheztessék az ellenséget, sóval szórták be. A mai időkben „természetes” sózás, az utakat szegélyező növényzet pusztulásához vezet (akár az autók alvázát tekintjük).

Akkor mit tegyünk, hogy a probléma megnyugtatóan megoldódjon?

Az emberi testnek szüksége van sókra (tápsók), melyek a nyersen fogyasztott növényekben az emésztéshez szükséges mennyiségben, élő formában rendelkezésre állnak. Ha nem főzve esszük a növényeket, akkor hozzájutunk a minőségi, organikus (potenciálisan feltöltött) sóhoz. A veseműködés aktív lesz, és, ami bekerült, maradéktalanul el is távozik, ha már a töltését leadta, mivel a mérsékelten „trágyázott” földből származó növények a vízhajtáshoz szükséges káliumot is tartalmazzák

Van egy „alig vízinövény”, az alga, ami ezeket a tápsókat nagyobb mennyiségben tartalmazza, ráadásul vetekszik a húsokkal minden tekintetben. Egyes embereknek jótékony a jódtartalma miatt, mások „mértékkel” élhetnek vele. Korábban a „jövő táplálékának nevezték. Azóta igen kurrens „táplálékkiegészítő”, tehát a népélelmezésben (lásd: „alapvető élelmiszerek”, mint só, cukor, liszt, hús..) nem kap szerepet. Ehhez kapcsolódik a

desztillált víz mítosz

Először is, az emberek, szinte kivétel nélkül azt hiszik, hogy elég felforralni a vizet, ami azután desztillálttá válik. Az tény, hogy a sok meszet tartalmazó ásványvizeket forralva a mész az edények falára lerakódik. Azonban a vízben (vezetékes víz) gyakran más, káros anyagok is találhatók, melyek könnyebbek, mint a víz, tehát forraláskor a gőzzel eltávoznak. A többi „hasznos” ásványi só is lecsapódik a lepárlás során, és a bázisvizet tartalmazó edény falán kirakódik. Tehát, olyan víz, ami kizárólag H2O-t vagyis vizet tartalmaz, a desztillált víz. Ez a víz a legalkalmasabb más anyagokkal való sikeres vegyítésre, illetve szóba jöhet, mint ételeket felhígító víz, vagy szomjúságot oltó folyadék. Gondoljunk arra, hogy az országban még számos helyen van a közvíz hálózatban régi azbesztbeton vezeték. (Nem állítás. Gyanú) Időközben az azbesztről szörnyű dolgok derültek ki. Ennek kapcsán legkevesebb, amit elvárhatunk, hogy ezeknek a föld alatti vezetékeknek a meglétéről részletesen tájékoztassanak bennünket. Gyermekkoromban a vízvezetékek nagy része ólomból készült. Ma meg különféle műanyagcsövek vegyülnek más anyagokkal.. Addig is legjobb megoldás, a desztilláció.

Paul Bragg – a „Böjt csodája” c. könyv szerzője – könyvében leír egy történetet. Egyetemistákkal fogadott abban, hogy ő képes sós kekszek és üdítő italok nélkül legyalogolni 50 C fok hőségben az 50 km hosszú kaliforniai „Halál völgy” távját. Ő akkor éppen egy hosszabb böjtjét tartotta, amiben csak desztillált vizet ivott. Az egyetemisták a kezdőnap delén már feladták, jó részüket kórházba kellett szállítani. Nekik egy vagonnyi sós sütemény és különböző ívó levek álltak rendelkezésükre. Bragg végig gyalogolt a távon, a völgy végén letáborozott, majd a következő napon szintén gyalog visszatért a kiindulási pontra. Ő egyébként könyvében hivatkozik számos expedíciójára, melyek során olyan népeket keresett fel, akik nem rendelkeztek forrásvízzel és csak esővizet fogyasztottak.

A mítosz: „Az ásványi anyagokat (sókat) a csapvízből, ásványvízből szerezzük be. Ezen kívül kell sózni is az ételt, mert a konyhasó nélkülözhetetlen… Ezért a desztillált víz méreg, szétrobbannak a sejtek, és meghalunk..” Talán a „szétrobbanás” egy kicsit erős, de tény, hogy a beteg, sóval telített testben sűrű a vér és nehezen működik a vese. A sejtek félig áteresztő hártyával vannak körülvéve. A sejt közötti állományból „isszák” a bioaktív „levest”. Addig nem képesek az anyagcserére, amíg a számukra megfelelő só-víz arány be nem áll. Ha a sejtfolyadék túl sós, vizet, tiszta H2O-t vesznek fel, hogy a tömény folyadékot felhígítsák. Ha konyhasót fogyasztunk a sejtnedv egyre töményebb (?) lesz, egyre több vízre (H2O) van szükségük, hogy az anyagcseréjük beinduljon. Ha a vízben ásványi anyagok vannak, akkor a sejt is egyre sósabb lesz, amihez újabb vizet kell felvennie. (Az ember szomjas lesz.) Eközben megduzzadnak a sejtek és a test elvizesedik. A vesék egy töménységi szintnél leállnak. Duzzanatok, pangó részek mutatják a beteges állapotot. (Ez figyelhető meg a mérgezően sós tengervíz ivásakor. Hányás, hasmenés jelzi a „víz és sómérgezést.”) A közben fogyasztott desztillált (sómentes) víz a beteg sejteket valóban „elpusztítja”, viszont egyre több egészséges sejt képződik, a test meggyógyul. A só-víz háztartás helyreáll. Mindez fokozatosan megy végbe. Nyilván egy sót fogyasztó embereknek ha szomjas, és hirtelen lehajt 1 l desztillált vizet, akkor valószínűleg hasmenése lesz, a hirtelen felszabaduló víz (só) miatt. Ezért esővízből is csak kis mennyiséget szabad fogyasztani. Hamarosan azonban az esővíz (desztillált víz) jobban fogja oltani a szomjat és kevesebb kell belőle, mint az ásványvízből. Számomra a legkiválóbb forrásvíz is rossz ízű. Viszont kevés desztillált vizet iszom, mert a növények amúgy is 90-95% élő vizet tartalmaznak. A bennük oldott és azonnal szétáramló életelemek valóban az egészséget fogják szolgálni. Az egyes élő növények ízéből következtethetünk a bennük levő ásványi anyagokra, savakra, lúgokra. Természetesen a növények testnedve egy bonyolult élő „vegyület”, amiben rengeteg anyag kötött állapotban található.

A só tiszta, asztali formája nyilvánvalóan jó tartósítószer, amit fűszerként használnak időtlen idők óta. Fontos megjegyezni, hogy egyetlen étel, anyag, így a drogok is azzal nem törvényesíthetők, hogy milyen régóta és milyen sokan élnek velük. Ez legfeljebb a már leírt ostobaság, lelki-akarati gyengeség, kulturális hagyomány, megtörhetetlen dogmák következménye. A „hagyományra” való hivatkozás azonban már súrolja a „bűn” fogalmát. Tehát a só a testben is ugyanazt a hatást fejti ki, mint a testen kívül. A vizet visszatartja, a növényekre szakosodott bélbaktériumokat károsítja, elpusztítja, a rengeteg vízzel paradox módon mégis kiszárítja a test szöveteit. Megfigyelték az erősen meszes ásványvizeket fogyasztó emberek gyakoribb érrendszeri degenerációit.

Summázat: a desztillált víz a testben katalizátorként működik. Nem befolyásol hanem segíti a természetes folyamatok működését. Ivólevekhez (Smoothie) áztatáshoz, a torok nedvesítéséhez.

Alkohol-bor-sör mítosz

Mivel az alkohol méreg és függőséget okozó halálos drog, ezért a Föld lakói tudatlanságuk függvényében élnek is ezekkel a mérgekkel.

Hogy ezt a mindenki által ismert és tudott tényt elfedjék, különféle mítoszokat gyártottak, amelyeknek azt a szerepet szánták, hogy az alkohol negatívumait felülírják az ital egyéb alkotó elemeinek pozitív beállításával. Ezen túl a népi vélekedés gyakran humoros környezetbe helyezi azokat a tényezőket, amelyek viselkedésmódosító hatásai közismertek. Így valamelyest elfogadhatóvá teszi azt, ami a köz számára is tudottan kárt okoz. Ilyenkor a „mértékletesség” semmit sem jelentő szólamával intézik el az egészet. Aki az „elfogadott” mértéket túllépi, elmarasztalják, de a megítélés kultúránként változik. Finnországban „szent teheneknek” nevezik a hullarészegeket. A „Szentiván éjszakája” idején a részegség szinte kötelező. Eléggé lehangoló volt látni egy alkalommal (Csernobil után pár héttel..) a rengeteg tinédzsert, akik állat módjára üzekedtek a bozótban, valamint tömegverekedésekben adták ki a fölös energiáikat. Ennek elfogadását, vagy elítélését Önökre bízom.

Vörösbor mítosz”

Naponta egy pohárka vörösbor jót tesz a vérkeringésnek, tisztítja az ereket, használ a vörösvértesteknek. Antioxidáns, és savtartalma javítja az emésztést, ásványi anyagai, a benne található vas nélkülözhetetlen.

dr. Makkos Gyula háziorvos volt az egyedüli, aki ezt a mítoszt megcáfolta. A cáfolat roppant egyszerű és rövid: a borban levő alkohol az összetevőket károsítja, a kábító, és májkárosító hatásaival egyértelműen tiltott szer. Ehhez ajánlom a különféle „borfesztiválokat”, és a „kulturált alkoholfogyasztás” szlogenjét! Ellenben a vörös must minden kiválóságot hordoz, és erősen ajánlott mindenki számára. Kis nehézség, hogy a szőlőlé hamarosan alkoholos erjedésen megy keresztül, de a természet mindenre tökéletes megoldást kínál. Csak élni kell vele.

A többi bor ugyanúgy tiltott az ember és állat számára. Nincs különbség. Akár aszú, akár más „különleges gyógyhatású patikaszer” is legyen. Minden, ami alkoholt tartalmaz, esszenciák és más párlatok az élő szervezet ártalmára vannak.

Ennél fogva az égetett szeszek a legártalmasabbak. A gyümölcsből készültek annál jobban ártanak, mivel ízletességük okot adhat a gyakori fogyasztásukra. Ez a hatás tipikus. Az ízek mindig győzedelmeskednek a józan ész felett. Dr. Hámori József agykutatónak egy Mindentudás egyeteme előadásában feltették a kérdést: „Mekkora drog(alkohol stb.)mennyiséget tűr el az agy károsodás nélkül? – 0 mennyiséget. – volt a válasz.

Sörmítosz”

A sör folyékony kenyér” Jól hangzik, de semmit sem jelent. A sör erjesztéséhez csíráztatott árpát használnak. Ez még önmagában jó lenne. Tesznek hozzá komlót, ami kis mennyiségben gyógynövény. Főzik, folyamatos keverés mellett. Ezután (szeszipari melléktermék) élesztő hozzáadásával az egészet megerjesztik. A többi változó összetevő nem javít, vagy ront a sör „jóságán”. Ismert az alkoholmentes változat, de mivel a tényleges sörivók ezt szinte képtelenek meginni, ezzel lelepleződik, hogy tulajdonképpen az alkohol bódító hatása miatt isszák a sört, nem tápláló voltáért. Emellett a magas szénhidrát (és alkohol) tartalma hizlal is, de a végén csont-bőr test, és hasnyálmirigy-gyulladásos agónia várja a „függőket”. Számos ismert eset bizonyítja ezt mindenki számára. Hormonhatása is közismert, főleg

fitoösztrogén (árpa) tartalma miatt. Ezért a férfiak hamarosan nemcsak hordóhasat (májcirrózis ígérete) hanem csinos emlőket is kapnak ráadásnak. Az is nyilvánvaló, hogy ritka a kifejezetten „bor(stb)fogyasztó” vagy a többi alkoholos ital egyedüli rabja, hanem maga az alkohol teszi, hogy ezeket az amúgy is teljesen kevert és különféle alapanyagból készített szereket egymással összeisszák a fogyasztás során. Azt pedig, hogy a közös alkoholizáláshoz „szakjellegű intézményeket”, „sörbárokat”, „borivókat”, és hasonlókat üzemeltetnek hihetetlen haszonnal, ezt a hasznot az összes állam lefölözi, nem beszélve a „honatyák” lelkes „alkoholpártiságáról”, így a „kulturált önpusztítás” szinte kitörölhetetlen az emberi kultúrákból. Az egyik drog a másikat vonzza, úgyhogy az alkohol mellé a nikotin, és a koffein, szinte „kötelező” kísérő. Nem beszélve a bódítás „nagymestereiről”…

A drogok, mindenkinél és minden esetben tudatmódosító hatással bírnak. Az egészséges tudat önmagától utasítja el a drogokat. Azonban vannak olyan „drogok”, melyek a köztudatban ételként, konyharemekként szerepelnek. Rájuk jellemző, hogy ugyanúgy drogként hatnak a tudatra, vagyis függőséget, egészségvesztést okoznak. Ez a függőség nagyon korán kezdődik, a „kedvenc ételek, sütik”, első ízlelésével. Ritka az a kisgyermek, aki a csokoládénak (lásd, mint fent) ellen tud állni. Dr. Csernusnak volt egy híres mondása: „Nincs ember, aki erősebb lenne a drognál.” Ez érvényes mindenre, ami ártalmas és függőséget okoz. Hogyan fejtik ki ezek az „ételek” a droghatást?

Az édességek könnyen megerjednek keményítős közegben. A gyümölcs és kenyér a szervezetben alkoholos erjedésen megy keresztül. Tudni kell, hogy az ecet is alkoholszármazék. Az erjedés az alkohollal kezdődik és az ecettel végződik. Ekkor az erjesztő gombák aktivitása megszűnik. Az ecet, mint a többi tartósítószer, a test belsejében szintén a biológiai folyamatok gátlását végzi.

Én mindent megehetek” mítosz.

Az emésztés több lépcsőben történik. A fehérjéket és a növényi rostokat a gyomor bontja, lazítja és ezt az emésztést a bélbaktériumok folytatják. Nem mindegy, milyen ételeket fogyaszt rendszeresen az ember. Az emésztőszervek állapota és teherbíró képessége örökletes tényező. Ehhez érdemes tudni, hogy az emberi történelem során egyre gyengült a test ellenálló ereje. Az egyre kényelmesebb élet, kevesebb mozgás, bőségesebb ételmennyiség, az egyre erősebb ízek alkalmazását igénnyé tette. A tűz felfedezése előtt a korai embernek olyan erős fogazata volt, hogy a fakérget, nyers gyökereket meg tudta rágni, kemény héjú magokat fel tudta törni, a húst nyersen is képes volt elfogyasztani. A legújabb vélekedések szerint a korai ember többnyire növényi táplálékon élt. A tűz felfedezése és az ételek elkészítéséhez alkalmazása után a lágyabb ételhez erre a fogazatra már nem volt szükség, és ekkor kezdődött a fogak romlása is.

A modern ember már kulturálisan meghatározott ételekkel él, amelyek tájanként, népenként változhatnak. A mai „világpolgár” szinte kötelező szokásává vált, hogy az olyan „undorító dolgokat” is, mint a kígyók, rovarok, sőt az ezeknél még leírhatatlanabb „dolgokat” is elfogyassza. A különféle étkezési szokások igen ritkán kötődnek az egészséghez, inkább a helyi rítusokhoz, vagy vallási dogmákhoz, gyakran az elérhető, de még ehető állatokhoz, a túlélés érdekében. Azonban az egzotikus ízlésvilág többnyire a „kihívás” jellegében, vagy a droghatás érdekében alakult. Egyes hiedelmek, a romló libidó felélesztésének mítoszával, vagy az öregedés lassításának ígéretével hódítanak. Miközben az egyes állati testrészek elérése érdekében néhány állatfaj a kihalás szélére került. Ezek a szokások is a Föld ellen elkövetett bűnök kategóriájába tartoznak.

Az ember ellen elkövetett bűnökről is érdemes beszélni. Manapság „nagyüzemben” folyik az ember degenerálása.. A mindenütt jelen levő „érzékenyítés” többszörös csúsztatással azt a célt szolgálná, hogy az ember ráébredjen felelősségére a teljes bolygó életét, védelmét illetően. Emellett az ember „érzelmi intelligenciája”  is fejlődjön.. Eközben a még működő „normalitást” (milyen abszurd, hogy ezt kell idézőjelbe tenni….?) valamilyen aberrált rögeszme alapján olyan „természettel” vetik össze, ami egy működésképtelen, de jól eladható szellem alapján azt próbálja beültetni a józan ész helyére, hogyha az embert úgy változtatjuk meg, hogy ne a természetes életformában, vagyis szülő-gyermekek modellben éljünk és gondolkodjunk, hanem valami olyan leírhatatlan és értelmetlen „vakvágányokon” fusson az emberiség, aminek a „végeredménye” a kihalás lesz… Ennek az eddig próbált módozatai kudarcot vallottak. A háborúk csak fokozták a szaporodást – miközben a „jóléti államforma” éppenséggel minden rossz forrásává vált, ami ember, vagy természet… A vírusok, járványok korábban „velejárói” voltak a háborúknak, éhínségeknek.. De végül ezek sem tudtak mást, csak egyes térségeket, kultúrákat „megszüntetni”. Ezt még valahogyan rá lehetett fogni a „primitív, vad” tudatlanságra.. Ma már a tudat és személyiségromboló, valamint egészségkárosító digitális és egyéb technikai eszközök használata ugyancsak az „internet-digitális” autizmus irányába viszi a legújabb nemzedéket, vagyis ez is végül szintén a kihaláshoz járul hozzá. Mindez bármelyik fázisban visszafordítható, de a történelem azt mutatja, hogy ezt csak a „teljes törlés” funkció képes megállítani, és megszüntetni.. Ha ez a történet katasztrófafilm volna, kényelmesen nézhetnénk a fotelből,d e ez a mindennapok keserű valósága.. Az összképhez erősen hozzájárul az egészségtelen étkezés, ami erős ipari-kereskedelmi érdekekkel van fenntartva.. A különféle génelfajulások okainak sorában a vegyi anyagok, szennyező ételek, kiáramló hormonrendszert romboló aeroszolok, és nem utolsó sorban a  hús szerepel. Hosszú évtizedekbe telik, mire a génrendszerünket „vissza” lehet hangolni a nyers növények fogyasztásával.. Ezt az állapotot igen kevesen képesek átélni, mert a vonzások olyan erősek, és a félretájékoztatás annyira masszív, hogy esetlen pár évig képes egy ember tudatosan étkezni. A jelenkori átlagos test és tudat teljes függésben van a civilizációs étrenddel, konyhai gyakorlattal, és persze a beteg testre szakosodott egészségüggyel.. A liberalizmus melegágyának számító „az étkezés magánügy”, sőt az abúzus megnyilvánulásának számít, ha egyáltalán szóba hozzuk, hogy „és te mit eszel?”… Közben figyelemreméltó, hogy a tudomány néha „melléfog”, vagy kiesik a szerepéből, mert képes kijelenteni, hogy a „rák ellen van egy természetes génünk…” Csakhogy ki kell találni, hogy miért is van az, és miért nem aktív az emberek többségénél? Ha önök is hallgattak volna olyan orvosokat erről a témáról beszélni, akik képesek voltak akár a munkájuknak a protokollnak is hátat fordítani, hogy őszintén beszéljenek az egészségről, és akik elmondták, hogy elsődleges rák okozó faktor a hús és minden állati származék.., akkor nyilvánvaló kapcsolatot lehetne felfedezni a növények és a „rákellenes gének” között…, csakhogy mindig „elfogultnak kikiáltott” kutatók vizsgálták azt a kevés nyers növényen élő embert, és az egyértelmű végeredmények nem kerültek ki a széles közvélemény elé… Tudjuk az okát…

Húsmítosz

Az állatokból származó ételek, hús nélkülözhetetlen. Ez a mítosz egyidős az újkori emberrel. A jégkorszakok idején szinte nem volt más, mint az állatok levadászásából származó ennivaló. Ettől függetlenül is az állati eredetű ételek hormontartalma, egyéb testre gyakorolt hatása, kiváltja az ismételt fogyasztás vágyát. Szinte iskolaértékű a „csupasz túlélők” reality sorozat, amiben az éhező emberek, mikor végre sikerül elejteniük egy állatot, utána valamilyen emésztőrendszeri következményt élnek át. Ezen belül lehet ehhez köze a higiénia hiányának is, de főként a kiéhezett emberi szervezet képtelen megbirkózni a tömény állati fehérjével. Az ember gyomorsava nem elég erős ahhoz, hogy a húst és más állati részt tökéletesen megeméssze. Az egészen kis mennyiségű állati származék, hozzá sok nyers növény elviselhetővé teszi ezt az ártalmas anyagot is. Hosszú távon azonban számolni kell az egyes emésztő-kiválasztó szervek valamilyen degenerációjával. Azok a résztvevők, akik képesek megtartani a korábbi húsmentes életmódjukat, gond nélkül kitartanak. Jellemző az efféle sorozatok rejtett szándékára, hogy örömmel csapnak le azokra a vállalkozó szellemű „túlélőkre”, akik „feladják” addigi hús absztinenciájukat. A többi résztvevő lelkes éljenzései közepette… Ennek a mítosznak egyik mellékága a

Fehérjemítosz.

Dr. Raph Bircher könyve a Szigorúan bizalmas, olyan kutatásokat ír le, melyben tudósok az ember valós fehérjeszükségletét vizsgálják. Különböző természeti népek ez irányú szokásait orvosi kutatásokkal elemzik. A könyvben található példák a Wendepunkt svájci orvosi szaklap cikkeiből származnak.

Pápua Új Guinea szigetein él egy népcsoport, amit korábban nem érintett meg a civilizáció. Ezek az emberek szinte csak édesburgonyán éltek. Amit nem tudtak elfogyasztani disznóknak adták. A disznókat minden évben egyszer levágják, húsukat elfogyasztják. Ezután két hétig súlyos betegek lesznek és utána megint édesburgonya következik 1 évig… Az embereket vizsgálva a kutatók összevetették a testi felépítésüket és a napi fehérjemennyiséget, amit elfogyasztottak. Megállapították, hogy az alig érte el a néhány százalékot. Tovább vizsgálva őket azt találták, hogy a bélrendszerükben anaerob baktériumok voltak, melyek „termelték” a fehérjét. A lenyelt levegő nitrogénjét alakították át fehérjékké. Ezeket „pillangós baktériumoknak” nevezték el. Véleményem és tapasztalatom szerint az én testemben is ezek a baktériumok végzik a fehérjék előállítását. Egyszer, májtisztítás alkalmával az alkalmazott keserűsó hatására hatalmas mennyiségű anyagot ürítettem. Kezdetben a „szokásos” formában távoztak, később több kilónyi „zöld pehely” hagyta el a beleimet. Magam is elcsodálkoztam, hogy a természet mennyire okos. Ma már tudom, hogy hiba volt ez a drasztikus beavatkozás. Nem is ajánlanám másnak ezt a kúrát, amit akkoriban sokan alkalmaztak. Velük ellentétben én akkor már legalább 15 éve csak növényeket fogyasztottam. A testsúlyom drasztikusan lement 54 kg-ra, ami a teljes nyers kosztos időszakok alatt is így történt. Ma már a magam készítette kis mennyiségű tönkölykenyér, sok nyers növénnyel egyensúlyban tartja az erőnlétemet és a testsúlyomat. Ezen kívül nem fogyasztok más hőkezelt ételt. 42 éves korom óta egyetlen alkalommal sem kívántam semmilyen állati származékot, de megkíséreltem a tojás „buggyantott” formáját kúraszerűen enni, semmi pozitív hatás nem követte a kísérletet. 2 hónap után felhagytam ezzel is. Sem a B12, sem más vitamin vagy élelmi anyag nem hiányzik a testemből. Az esetleges nátrium és jódhiányt a Wakame alga őrleménnyel pótlom. A könyv számos kutatást ismertet, melyek mind az állati fehérjék kötelező fogyasztását cáfolják.

A „fehérje” tulajdonképpen egy virtuális követelményrendszer alapján van meghatározva, mivel nem egy adott aminosav komplexet, vagy tömény állati izomzatot, testszövetet, hanem adott aminosavakat tartalmazó növényeket is ugyanúgy felhasznál a szervezetünk saját fehérjéinek felépítéséhez. Sőt, ezek emésztése (bár minden ezzel foglalkozó ortodox vélemény ennek ellentmond) sokkal könnyebb és az anyagcsere békésebb, ritmikusabb formáit, az energia egyensúly jól szabályozott rendszerét alakítja ki a testünk. Jellemző, hogy a fehérjeszükséglet dogmáját szinte mindig olyan emberek hangoztatják, akik még soha nem próbáltak kizárólag növényeken élni. Sportolók között az a mítosz terjedt el, hogy az állati eredetű ételek fokozzák a fizikai erőt. Eddig viszont azt tapasztaltam, hogy együtt dolgozva mindenevő emberekkel semmivel sem maradtam le teljesítményben mögöttük, sőt kitartásban, gyorsaságban még felül is múltam őket. Bizonyos sportágakban hagyománnyá vált a nyers növények teljesítményfokozó célú fogyasztása. Dr. Douglas Graham sportorvosként teszteli ezt a gyakorlatot.

Egy kicsit elidőzve a „könnyen emészthető” szlogennél: nem biztos az, hogy olyan jó a testünknek a „könnyű emésztés”.. Másként mondva a „gyors” emésztés, vagy „egyszerű” emésztés nem mindig egy és ugyanaz.. Az emésztés sebessége sok tényezőtől függ. Az étkezések közötti aktivitástól, a test tápanyag tartalmától és szükségletétől, a külső hőmérséklettől (kalória..), és persze az adott személy vérmérsékletétől hormonrendszerétől, szerveinek egészségétől (?) stb. A növények és állati eredetű ételek eltérő emésztési jellegétől, és legfőképp az étkezés („jóllakás”) utáni energiaszinttől.

Mindent összevetve, életem jelentős része (30 év a 72-ből) növényi étkezéssel telt. Az ebből levonható tapasztalatok a korábbi 42 évhez képest pozitív mérleget mutatnak. Ez az étkezés számomra egyfajta „önfelfedezés”, de alapvetően egészségjavító-megőrző céllal vágtam bele. Az első időszak hőkezelő vegán rendszere a korábbihoz képes klasszisokkal jobb egészségi állapotot eredményezett, de testem tanulása folyamatos volt. Az első körben (4-5 évig) a korábbi ételek vegán változatait próbálgattam, és ezalatt is rohamosan csökkent a testsúlyom a korábbi 74-ről 54 kilogrammra. Ma, kb. 20 éve, a korábban említett „tesztétkezéseken” kívül, gyakorlatilag minden nap ugyanazt eszem. A főző-sütő vegán korszak bevitt kalóriamennyisége többszöröse volt a mainak, testsúlyom mégis megáll 59-61 kg-nál. Egy ideig próbálkoztam a desztillált víz helyett forrásvízzel is. Ettől vagy csak egyéb tényezőktől a vérnyomásom a korábbi 110/70-ről 140-150/85-re emelkedett. Visszatérve a desztillált vízre (minden egyéb étel-ital változatlan volta mellett) hamarosan az ideális 110/70 átlagos vérnyomásra beállt. A vérnyomás mérés technikája fontos volt a reális mérés szempontjából, ugyanakkor érdekes tapasztalásokat tettem az idegrendszer, légzés, tudatállapot és a vérnyomás viszonylatában. Azt tanúsítom, hogy az erőnlét és egyéb faktorok szempontjából fontos szerep jut a pihenés-munka-szellemi tevékenység harmóniájának. A túlhajszolt fizikai terhelést mindenképp ki kell pihenni. A szabad levegőn való munka vagy testmozgás komoly energiákat képes felszabadítani. A lakóhely zártsága előbb-utóbb depresszióhoz vezet, nem beszélve az immunrendszer és a teljes szervezet D-vitamin igényének mind teljesebb kielégítéséről, amit csak a napfény és kitartó testmozgás révén valósíthatunk meg.

Fontos megjegyezni, hogy az emberi szervezet szabályos működéséhez jól felépített baktériumflórára van szükség. Az állati eredetű ételek sok mérgező vegyületet, salakot hagynak a belekben, szinte semmi rost mellett. Azt látom, hogy az állati részek mellé odatett növények a tányérokon maradnak és a moslékban végzik. Az az általános vélemény, hogy ezek nem szükségesek, ízetlenek, rosszak. Mindig meg kell sózni, fűszerezni őket, hogy egyáltalán meg bírjuk enni a növényeket. Holott mindez az állati származékokra igaz. Ha próbaképpen valaki tart egy tiszta vizes, három napos böjtöt, utána egy alma vagy sárgarépa elfogyasztása a mennybe repíti az embert. Kisgyermekeknél is gyakran megfigyelték a gyümölcsök-zöldségek nyers formában való ösztönös fogyasztását.

Ha egy mondatban akarnám kifejezni az emberiség étkezési anomáliáit, a drogos jelleget emelném ki. Az emberek „élvezetből” étkeznek. Bármikor, bármit, bármilyen mennyiségben képesek elfogyasztani, ha megkívánják. Az ételek elfogyasztása utáni kellemetlen érzést újabb ételekkel, cukros, alkoholos italokkal próbálják elfedni. Ez így megy vég nélkül. Mi lehetett az ünnepek alatt? Tudom, mert én is így kezdtem az életemet.. Mikor valaki alkoholos italok literjeit issza, közben válogatás nélkül hol zsíros-cukros süteményeket, hol gyümölcsöket (az egészség miatt…), hol meg újabb tömény állati fehérjét töm magába. Ez az általános. A következményekkel az egészségügyet terhelik, holott az efféle bűnös össze-vissza evést, ivást szigorúan kellene büntetni, mint „közösségellenes” magatartást. Ennek realitását mindenki elismeri, de mivel az általános „elfogadás” hamis összekacsintása uralja a köztudatot, ezért ezt a fajta életstílust filmek, kampányok, egészségrontó rendezvények, hagyományőrző banzájok révén próbálják fenntartani. Erre ipart, kereskedelmet, politikát építenek. Amint a mindennapok is igazolják, lassan a valóban egészséges életmódot fogják büntetni, mint kirívó, abnormális, hagyományellenes magatartást.

Mi lehet ennek a következménye?

Az egészségtelen testsúly, rohamos egészségromlás, a tudat fokozatos leépülése. Az ember saját öntudata, életmentő ösztöne kikapcsolásával, az eszméletvesztésig való evés-ivás, mint „kulturális esemény”. Ezzel nemcsak az egyén önmagát rongálja „társadalmi segédlettel”, hanem közvetlen családját is, mivel kritikus, veszélyes események bármikor bekövetkezhetnek utazás, autóvezetés, napi munka közben. Igaz, hogy erre szakosodott intézményrendszer, az egészségügy áll készen a nap huszonnégy órájában, hogy az önmagukat veszélybe sodrókat ellássák. Az „ellátás” gyakran nagyobb veszélybe sodorja őket a különféle „kezelések” során, mint maga a bűnös életmód. Mikor a kezelések és az ellátás nem eléggé gördülékeny, a „gyógyulás” nem tökéletes, az egészségügyi rendszert hibáztatják. Ha rám volna bízva (Isten őrizz!), ezeket az embereket a kezelés és átnevelés (!) költsége fejében jól megdolgoztatnám, mégpedig az egészségügyben.. Mindjárt jelentkeznének ennek a gyakorlatnak az előnyei…

/Az írás korábban született, a mai aktualitás, hogy lázadoznak az orvosok a kevés fizetés miatt.. Gyorsan elgondoltam, kinek is érdeke, hogy ne legyen állami-orvosi valódi egészségre nevelés….? Mi volna ma a különleges elbánásban részesülő orvosok érve a még magasabb anyagi juttatás követelése mellett, ha lenne a valódi felvilágosítás, egészség-oktatás..?/

A legnagyobb ártalmat, mégis maga a bolygó szenvedi el, a feleslegesen, drágán, környezetszennyezően „legyártott” nyomorult „haszonállatok” szenvedései, és az ebből származó milliónyi lelki-testi, költségbeli kár révén. A vadon élő állatokat hibáztatják a zsúfoltan tartott, legyengített immunrendszerű tömegben tenyésztett állattok megfertőzése miatt.. Holott, arra senki sem gondol, hogy a gyenge, beteg háziállatok éppen a legnagyobb veszélyt jelentik a vadon élő társaikra…

Fontos kiemelni, hogy az embernek elsősorban nem azért kell növényeket ennie az állatok helyett, hogy a bolygó ne pusztuljon el.. Ez már csak következmény.. Az embernek az EGÉSZSÉGE, EREJE visszaszerzése, megtartása miatt kell változtatnia! A Föld csak jól jár, ha mi nem terheljük túl betegségeket, járványokat okozó hulladékokkal, de  ha az embernek húst kell ennie, hogy életben maradjon (extrém túlélő helyzetben nem választhatunk mást), akkor nem lett volna olyan testünk, hogy minden gond nélkül jó egészségben élünk csupán növényeken.

A „végeredmény”, a kommunális szennyvíz, a benne található gyógyszer maradványok szintén további biológiai hatásokat okoznak, melyek végiggyűrűznek a teljes bioszférán. Elképzelni sem lehet azt a hihetetlen előnytömeget, amit ennek a felesleges, veszélyes, nehéz munkának a leváltása okozna. Azt sohasem számolják ki, mennyit lehetne megtakarítani energiában, munkában, egészségben, időben, „Földhaszonban”, vagyis a csodálatos édeni természet felvirágoztatásában, a tudás gyarapításában, a civilizáció „újraindításában”. Az csak „hab a tortán”, hogy a test elleni agresszió, külső megnyilvánulása a rossz közérzet, agresszív magatartás, vagyis végső soron a háborúkhoz vezető állandó küzdelem mások legyőzősére, okafogyottá, értelmetlenné válna. Valamilyen beteges szublimáció formájában a saját test-szellem ellen elkövetett agresszió levezetése, a teljes hálózatokat foglalkoztató támadó-védelmi arzenál hatalmas gépezete, gyilkoló gépei… Minek harcoljunk másokkal, mikor az élet egyszerű, könnyű, élvezhető? Mennyi életenergia szabadulna fel? Mennyi figyelem, gondoskodás, együttérzés támadna az emberekben mások iránt. Nem éppen az önrongáló emberek fizikai segítségében, bár kérésre ez spontán megjelenik azoknál, akik már „saját cipőfűzőjük segítségével” húzták ki magukat a bajból, mint Münchhausen báró..

A legnagyobb jelenkori disszonancia, hogy az étkezés politikai vitatémává vált. Pártokhoz, rendszerekhez rendelik, ha valaki felfogja a saját érdekét, és elhagyja a korábbi életmódját. Azonban semmi sem fekete vagy fehér. Az állati származékok „másfajta” lelki-testi információkat juttatnak a testünkbe, melyek agresszivitást okoznak a viselkedésben, mohóságra túlerőltetésre késztetik a testünket. Hamis erőérzetet keltenek bennünk, miközben a szerveink nehezen viselik el ezt a tempót valamint a nehezen kezelhető anyagokat.. Nem beszélve a „járulékos” tényezőkről (drogok, alkohol, cigaretta stb.)

Egy ígéretemet nem váltottam be, amennyiben nem beszéltem a túlnépesedés és az étkezés kapcsolatáról.

Az emberre minden hat, amivel élete során találkozik. A túlnépesedés nem új keletű folyamat. A letelepedés, gabonatermesztés, nagyüzemi mezőgazdaság-állattenyésztés (állati hormonok emberi hormonrendszerre gyakorolt hatása), városok kialakulása és a túltermelés indította be az emberiség „jóléti módjának” fogalombéli változását. Már nem a menekülés, a rendezetlen körülmények, hanem a családok, a több szabadidő, a bőséges táplálék hozta magával, hogy különböző érdekek közrejátszottak ebben. A városok érdeke kezdettől a gyarapodó polgárság kiszolgálása, igazgatása, és a lakhatás folyamatos bővítése volt. (Ez már már túl megy az elviselhető szinten.) A technikai fejlődés, a betegségek hatásosabb kezelése, és a kisebb veszélyek exponenciális számbeli gyarapodást hoztak. Ebből már a bolygó nem képes egyensúlyt létrehozni, ha az ember nem tesz valami, amivel lelassíthatja ezt a „túlpörgött” szaporodást. Viszont a különféle ételek hatásai képesek erre is megoldást adni. A „szaporodási késztetés” a mai civilizált szex orientált embernél már öncélú „drogjellegű” viselkedést gerjeszt, amit a teljes ipari-kulturális tömb igyekszik profittá alakítani. Ez az erős belső testi kényszer (…) lecsillapodik, amint az agresszivitás áttevődik a kreatív szellemi és érzelmi vonalra. Ha az ember ráébred arra, hogy szükségtelen (!) ahhoz állatok milliárdjait tartani, rengeteg energiát, anyagot elpocsékolni, veszélyt szükségtelenül vállalni azért, hogy élhessen. Egyszerűen olcsón, lelkiismeretfurdalástól  mentesen, nyugodtan élhetünk, csak a konyhán kell változtatnunk. Az ilyenkor „szokásos” érvek „megfejelése”, hogy ráadásul nem kell költeni orvosokra, „gyógyszerekre”, a Rendszer számára óriási költséggel fenntartott egészségügyi rendszer folyamatos kiszolgálására pénzzel, idővel, személyekkel. Nagyon álságos ilyenkor hivatkozni arra, hogy mi lesz az ebbe fektetett hatalmas értékek és különösen az ott dolgozó emberek sorsa, ha mindenki csupán baleseti, vagy szülési okból veszi igénybe a kezeléseket:? Természetesen egy kívánság nem fog változtatni semmit a jelenlegi helyzeten, de a folyamat már elindult és felgyorsulóban van.. Először az orvosoknak kell megérteniük, hogy esküjük minden szava kötelezi őket az egészség védelmében, az egészség helyreállításában. Tudásuk arra való, hogy az átlagos embert felvilágosítsák saját testével kapcsolatos kötelességeire. Végül a nővényevés nem okoz meddőséget, sőt a sütő-főző növényevők, továbbra is magas hormonszinttel fognak élni, amibe a gyakori szexuális késztetés is beletartozik. Ezt viszont úgy kell tekintenünk, ami ártalmas mindenki számára.  A (nyers) növényeken (minimális, értékes gabonán) élő emberpár könnyen tudja szabályozni a termékenységét, mivel ugyanolyan természetes lesz a család számbeli kiteljesedése, mint amilyen egyszerű a háztartás fenntartása, és az életmód kialakítása. Pontosan annyi gyermek fog születni, amennyi éppen elegendő lesz az adott populáció fennmaradásához. Szemben a mai helyzettel, mikor minden a szaporodást segíti, különösen a mesterséges „műételeket” fogyasztó szegényebb rétegek esetében.. Lehet ezeket az elképzeléseket vitatni,d e inkább ebbe az irányba kell haladni,  nem pedig az emberi nemek erőszakos, bűnös megváltoztatásának irányában!

2019.01.04.

Hasonlóságok, ambivalenciák és a folyamattudat

Hasonlóságok, ambivalenciák és a folyamattudat

mottó:

Nem az a túlélő, aki megél 90 évet, de a természet 120 évre hitelesítette, hanem az, aki leél 80-at, de neki csak 70 lett volna megengedve…

Ma hajnalban megint rám talált egy téma. Ez a téma olyan sok szálon futó, szerteágazó, hogy szinte egy élet kevés rá, hogy minden szálat végigfésüljünk. Valamit mégis tehetek: kiröppentem az éterbe az összetartozó ágak közös találkozási pontjait.

Tehát a téma összekötő fonata az egészség visszaszerzésének módja.

Vegyük azokat a „gyógyító” tevékenységeket, amelyek a testet, lelket próbálják helyreállítani.

Homeopátia

„Hasonszenvi gyógymód”. Így nevezi magát ez a módszer. Nagyon leegyszerűsítve és az avatatlan tudatlanságával kifejezve, a bajokat okozó dolog anyagi részének információktól való leválasztásával, csak az információk visszajuttatásával a legyengült, megzavarodott védekezési mechanizmus újrahangolása.

Kineziológia

Az izmok emlékezetében (kinetikus memória) tárolt információk kiolvasásának tudománya

Radiesztézia

A sejtek által érzékelt környező világ élő és „élettelen” alkotóelemei kisugárzásainak, azok reflexióinak érzékelése, a kapott információk értelmezése

Szcientológia

Egy alapító által lefektetett, az elnyomott lelki sérülések utólagos felszínre hozásával foglalkozó tan

Pszichológia

„Lélekgyógyászat”. Az előzőhöz hasonló, a közgondolkodás által elfogadott módszerek alkalmazása különböző szempontok alapján.

Pszichiátria

A viselkedés, és az agyműködés zavarainak leírása és orvosi – klinikai módszerekkel, vegyi anyagok hatásaival való kezelése.

Keleti gyógymódok

Európában kevéssé ismert és elismert ősi okkult és tapasztalati gyógyító módszerek.

Ezek összekötő kapcsa a nehezen kiolvasható betegség okok közel hasonló elven való kezelése.

A lelki eredetű zavarok: az emberi-természeti környezeti hatások ellensúlyozása, eltűrése, az élet közvetlen folytatásához szükséges praktikumok; minden napi tevékenység lélekre való visszahatásainak a gondolkodásmódra, viselkedésre leképeződött szabályosságai és szabálytalanságai bonyolult összessége.

Ez utóbbi téma mindegyik eddig leírt beavatkozás eredményét-eredménytelenségét, kiszámíthatatlanságát, ártalmát és hasznát befolyásolja. Így a lélek „egyenetlenségei”, az emberi közösségek természetes, vagy feszült, félelemmel teli atmoszférája inspirál és elriaszt is egyes embereket vagy emberek csoportjait a fenti beavatkozásoktól. Minden korszak „farvízén” keletkeznek turbulenciák, ellenáramlások, illetve holtterek, melyek elegendő energiát szolgáltatnak a különféle „alternatív” gyógymódok számára.

Jóllehet, némelyik módszer sokaknak visszatetsző, vagy érthetetlen, szinte semmiben sem különbözik hatásuk az ortodox, államilag támogatott – itt is felsorolt – alkalmazásoktól.

Egyesek a pénztárcánkon kívül semmi kárt nem okoznak, míg mások – holott állami pecsét van rajtuk – tényleges, maradandó károsodással járhatnak.

Ami mindre egyformán jellemző: tapasztalati tanulságokkal szolgálhatnak az egyén életminőségére nézve.

Külön kell foglalkoznunk az

Öngyógyítás

különféle módozataival.

Az öngyógyítás egyidős az emberiséggel, sőt az állatvilágban is számos formája mindmáig jelen van. Gondoljunk a sebek nyalogatással való tisztítására, illetve a sérülés, mérgezés, gyengeség (!) böjttel, nyugalommal való „kezelésére”. Sőt az „önoperáció” harapással, amputációval való végzésére.

Orvosok által végzett önoperáció, vagy saját felelősségre végzett gyógyszerteszt – talán tiltva van, mégis gyakori mind a mai napig.

A saját ösztönből vagy próbából, a monodiéta, vagy a radikális étrendváltoztatás gyakorta semmilyen kárt vagy hiánybetegséget nem okoz. Megfigyelték, hogy minimális étel vagy egysíkú, látszólag igen kevés tápanyagot tartalmazó étel is viszonylagos egészséget hoz létre. A sajátos elvek alapján összeállított étrend hosszú időn át folytatva mérhető eredményre vezethet pró és kontra az egészség témájában.

Ha egyszerűen akarom kifejezni: a „placebo hatás” mögött lehetnek valós és hatásos gyógyító folyamatok is.