Címke: becsület

Emberfia

Emberfia

Megint karácsony. Még.. Mit mondhatnék, ami egy kis energiát ad a léleknek, amitől fölé emelkedik a rengeteg bajnak..? Az foglalkoztat mostanában, miért nem értékeljük jobban magunkat. Az életünket. Az ÉLETET. A „mi” alatt azt a sok embert értem, akik nem tanulták meg szeretni önmagukat.. Vagyis az életüket. Mit is jelent ez? Miért most?

A karácsony – félve írom le ezt a szót. Sokatmondó.. Nekem édesanyámat juttatja eszembe. A készülődést, ami nem elsősorban az ajándékokról szólt, hiszen volt olyan karácsonyunk ’56-ban, hogy a szaloncukrot magunk készítettük pirított kristálycukorból.. Sztaniolpapírt apám adott hozzá a kondenzátoraiból… Nem voltak soha luxus ajándékaink, de szinte mindegyiket fel tudom idézni, mert az ünnepet jelenti, a családunk békéjét, s a gyerekkoromat..

Miért tartom én olyan sokra az egészséget, a testünk-lelkünk egészségét? Mert ezt kaptam feladatul sokszor. Legelőször születésem pillanatában, azután szüleim óvó figyelmeztetéseiben, melyekkel a bajokat akarták tőlünk távol tartani. Legfontosabb mondatuk búcsúzáskor: „Légy jó!” ez megmaradt bennem és gyakran mondom én is ugyanezt.

Mit is jelent ez a rövidke mondat?

Hogyan tudunk ebben a „nem jó” világban jók lenni? Ki a kívánság célpontja? Én az elem, aki szolgálom a Rendszert; én a pozíció, a megnevezés, az adat..? Ki vagyok én?

Ez a születésem pillanatában még csak a reménység volt, mára lassan emlék lett, aki vagyok, vagy aki lehettem volna… Úgy adom át tapasztalataimat, mint jeles „önismereti szakértő”.

Manapság ilyet mondani magunkról, durva szidalmakat vonz: „Mit képzel ez magáról? Még, hogy szakértő?” Ezek a titulusok tárgyilagos kijelentések arról, ki mennyire tudatos, mennyire ismeri önmagát, és mennyire képes ezt továbbadni.. Az iménti kedveskedő felszólítás, azért már mond valamit erről. Nincs más dolgunk, mint jónak lenni. Ha hivatalként soroljuk be magunkat, akkor a „jellemvédő-javító” szolgálatnak dolgozom. Már nem is szabadkozom, mert képtelenség kiszűrni azokat a szidalmakat, amelyeket okkal-ok nélkül manapság hozzávágnak bárkihez, aki kinyitja a száját, vagy véleményt fogalmaz meg. Egyik uralkodó sztereotípia, hogy „A jó fogalma meghatározhatatlan..” Nos, erről már sokat írtam, és nem is ezt hoztam a fenyőfa alá. Hiszen, ha valamilyen jelképes fa áll majd szentestén – amivel megint nem akarok senkit megsérteni, aki hite szerint, nem az van, nem úgy van és nem akkor van.. Mindenki jó szokását hitét tisztelem, ha azzal nem árt senkinek.. Még önmagának sem..

Miért fontos jónak lenni? Mi az, hogy „Én jó vagyok?”

A fő feladatunk, hogy fejlesszük azt a jót, amit kaptunk szüleinktől, és a kapott kevésbé jón, vagy a gyengeségeinken pedig javítanunk kötelesség, okkal kaptuk. Szándék is kell hozzá. A jó egyszerű megfogalmazása több rétegű: jónak lenni szüleink emléke kedvéért; jónak lenni ismerőseink kedvéért, csak el ne felejtsük, hogyha az az óriási szerencsén van, hogy családot is kaptunk a sorstól, az ők érdekében is jók kell, hogy legyünk.

Mikor mondjuk azt, hogy jók vagyunk?

A szokványos kérdés, ha találkozunk: „Hogy vagy?” Vagy más körben: „Hogy megy (a sorod, mit csinálsz)? Ez már a külvilágban betöltött nexus, a viszonyrendszer, vagy az átfogó nevén Rendszer. Ami a jelenkorunk vegyes kritikai meghatározása is arra, amit nem szeretünk, és másként szeretnénk ha volna.. Még mindig maradjunk önmagunk szereteténél, a Rendszerrel összefüggésben.

Mit emlegetünk nap mint nap? „Szeretlek”.. Úgy vélem ez a kifejezés üres hüvely, amiből hiányzik a lényeg. Hogy szeressünk, felelősséget kellett tanulnunk. Nálam a szeretet egyenlő a felelősséggel. Amiben a hétköznapi figyelmesség és az önmagunk iránti felelősség is benne foglaltatik. Talán a legfontosabb rész, hogy kinek-minek engedjük át az önmagunk iránti felelősséget. Itt lép be ezen fogalmunk mögöttes jelentése. Felelősség, vagyis felelés, hogy jól bánunk-e valamivel. Kinek felelünk? A felsoroltakon kívül annak, aki, vagy ami közvetlenül létrehozott minket.. Akinek az Isten, vagy természet, vagy evolúció, másnak a Rendszer, a lombik, a pénz, a hirtelen támadt érdek, ami mindezekkel is össze függhet. Lényeg, hogy „valaki” legyen, akire gondolhatunk, és aki figyelve is jónak akar minket látni. Hogy a gondolat, vagy tett jót szült: minket.. De lehet ezt egyszerűen az ÉLET szentségére is testálni. Az életnek felelünk önmagunk megbecsülésének forrásaként. A Nagy Életisten, aki a Világmindenség középpontja; a Legfőbb jó iránymutatója.. Nem az irgalmas, a megbocsátó, a büntető, a szétválasztó, aki a jóságot kimondja, hanem az a titkos hely, ahonnan jövünk és ahova visszatérünk. Kell, hogy magasan értékelünk azt a kivételes szerencsét, hogy élünk! Ezt kell szolgálnunk! Minden körülmények között első helyen az élet kell, hogy álljon! Ez pedig nem azonos az önzéssel, ami a jólét, a gazdagság és az önérdek, mások feletti hatalomnak a gonosz kiélését jelenti. Az „önszeretet” a jó érdekében folytatott szüntelen törekvés önmagunk feljebb emelésére.

Ilyenkor – pláne egy un. „öregembertől” – olyan szemtelenségnek hathat, hogy „könnyű így beszélni, hiszen ő már megélte ezt a kort.. Szememben a kor nem számít. Az „életünk végéig” mondat szó szerint az utolsó lélegzetvételig tartó törvényt jelenti. „Szünet nélkül”! Nincs olyan lehetőség, hogy „Csak most az egyszer szabadjon kihagyni a jobbítás törekvését!” Legalább a lelkiismeret vonalán kell fegyelmezni magunkat..

Mit is mondtak a régiek, ha a fiaikat, vagy a fiatalokat akarták legfontosabb feladatukra figyelmeztetni? „Becsüld meg magad!” A becstelenség könnyű élet. A becsület azonos a jó fogalmával, és a szeretettel. Ha körülnézünk, ez a két fogalom igen árva, mert nem sokan vállalják magukra ezeket a terheket.., pedig a „könnyű álom” és a „békés lezárás”, csak akkor lehet részünk, ha becsületesen élünk és semmiben sem teszünk engedményeket a jólét, a kényelem és a züllés, csalogató bűn számára. Persze, világunk fogalmai már moslékká válnak a közhangulatban, mely a züllést helyezi az első helyre, bármi is legyen a választásunk. Értékrendünk oda mutat, ahol a züllés megjelenik.. Ennek a szónak, fogalomnak már a mindennapi megszokás ad jogalapot. Kritizálni semmit sem szabad. Sem a viselkedést, de legfőképpen a Rendszert. Sokfelé a világban a főbenjáró bűnök körébe tartozik, ha valaki „nem fogad szót”; nem engedelmeskedik a Rendszernek.

Most itt gondolok főleg az önmagunkról való hiteles gondoskodásra, ami a „jóság” alapja is. Oka pedig, hogy a testi-leli egészség elhanyagolása másoknak kárt, veszélyt okoz. Ezt a szóhasználatot a mai züllött világban felhasználják azok ellen, akik tudják, mit jelent az önmaguk iránti felelős gondoskodás.

Mi a hiteles gondoskodás önmagunkról?

Vannak információink erről?

Nehéz ezt megválaszolni akkor, mikor a Rendszer külön szervezeteket fizet az élettudás megzavarására, és ennek a feladatnak a személyektől való elragadására. Közelebbről a most tomboló…. Nos, tudják, mire gondolok.. Voltak idők, mikor a Rendszer kritikája börtönt jelentett és csak halkan lehetett beszélni még a bátrakról is, akik szembe mertek szállni az önkénnyel.. Ma viszont az információk kavalkádja „megoldja” ezt. Maguk az ismerősök-rokonok azok, akik elvágják a tudáshoz vezető utat a támadásaikkal, vagy éppen a megvetésükkel. „Senki sem érthet önmagához!” „Ez-vagy az az intézmény, erre van szakosodva”..

Kijelentem, hogy megfelelő tapasztalat birtokában bárki az intézmények fölé magasodhat!

Ám, a megfigyelés azt látszik alátámasztani, hogy az intézmények sehogyan sem akarják a tapasztalatot, a józan észt figyelembe venni. Viszi őket az ár – a szennyes ár – a hátán, és közben senkire, semmire nincsenek tekintettel. Kimondhatjuk, hogy a Rendszerek nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki magukról! Ha semmi más nem mutatja, hogy a civilizáció kezdetektől fogva rossz irányba tart, vagyis, már alapjaiban is emberellenes, akkor ez minden bizonyítást kielégít. Tudatlan, felelőtlen, tiszteletlen, arcátlan, gonosz. Hogy csak a „legenyhébbeket” használjam az elítélő jelzők közül. Az egészség, mint megtanítható, megtanulható tudomány, privilegizált, gazdasági-hatalmi úton prostituálódott egyes lobbik által. Tönkre téve azokat, akiktől még tanulhatnak, olyan ismeretek elől való teljes elzárkózásukkal, melyek az egész bolygót Édenné tehetnék. Visszaélve hatalmával, összeesküdve a „tudomány és technika-technológia” pénzérdekeltségű köreivel, az illetéktelen bűnbanda a gyakorlatban kénye-kedve szerint játszadozik az emberi lény egészségével; kötelező életgondoskodásának megakadályozásával. Egyáltalán nem adja meg mindenkinek a lehetőséget arra, hogy a legmagasabb szinten művelhesse az élet művészetét.

Pár szót megérdemel ez a kinyilatkoztatás. Hamvas Béla volt, aki meghatározta a „élet és a lét” közti éles választóvonal jelentését. Egyszerűen: az élet az, amit a Rendszer alkalmaz az emberek minden percének leszabályozásával, a „létkorrupció” sulykolásával.

A lét pedig az a szent hely ahol békében, bölcsességben, jóságban élhetünk. Amire mindenki születik. Akik lehetnénk a Rendszer, vagyis a civilizációs káosz imádata helyett. A valódi tudás által egy hiteles, becsületes, fenntartható (…) érdemes, értelmes élet élhető, amiből hiányzik mindaz, amire a rendszer létrejött: az ármány, a gonoszság, a betegség, a kényelem, a gazdagság, a legfőbb hivatkozási alap; és a szeretetnek nincsen külön szava, hiszen az élet mindenki számára ugyanazt jelenti. Nem részletezem külön azokat a jelzőket, melyekkel a tényleges, tiszta emberi életet becsmérlik. Életem 74 és fél évében ezt a tisztaságot és ártatlanságot kerestem, követtem, építgettem magamban, ahova el is értem. Tudom, hogy ez nem a vég, hanem a cél, ahol minden jó adva van.

Az ajándékom mindenkinek, hogy az életet nem a hossza, hanem a jóhoz való viszonya minősíti. Ugyanakkor ne tekintsék az idős kort valamilyen rémnek, ahol majd szenvedés, betegség, hosszú agónia vár mindenkire, hanem inkább eredménynek, a bölcsesség kincsének vagy jutalomnak, de egyúttal a cél megacélozásának, megedzésének is, mutatva a még fiatalabb nemzedéknek, hogy az élet nem a tobzódást, az élvezetek halmozását, a falást és a nemtelen promiszkuitást a hedonizmust jelenti. Egyúttal, nem is az önmegtartóztató nyomorúságos vegetálást, aszkézist, hanem a jóban való lubickolást. Ha hiszik, ha nem.. A receptek közkézen forognak. Mindent tudhatnak, ha akarnak. Itt az utolsó ez évi lehetőség az ebben való megmerítkezésre!

Emberfia

Kinek kell a hazaszeretet?

MúltKinek kell a hazaszeretet?

Ha így tesszük fel a kérdést, az automatikus válasz: a nemzetnek. Ezt a választ már ismerjük, néhányan értjük is. Ha tovább vizsgálódunk, egyre nagyobb zavarba kerülünk. De egyáltalán nem unalmas és megszokott válaszokat találunk. Tovább a folytatáshoz

Nyelvében él a nemzet

Nemzet nyelve

„Nyelvében él a nemzet”

A bemásolt link nyelvészeti tanulmány, a Széchenyi idézet mottója körül. Nekem rögeszmésen az a mindennapi vita, ami a nép, nemzet, haza, magyarság körül folyik. Ha termékeny és előrevivő, akkor talán meg is születhet az a nemzet, ami azóta vajúdik, amióta eleink ezt a csodálatos helyet választották, és próbálták megvédeni, aztán az utódok keresik azt a módot, ahogyan elfogadtathatják magukat önmagukkal… és a környezetükkel. Tovább a folytatáshoz

Szellem napvilága

…szellem napvilága…

 Mi jöhet még, ami nem volt? Nekem ebben az egészben egyetlen érdekes, hogy az emberek hogyan reagálnak erre? Ebből tudom azt, hogy hol tart ma a züllés? Nem mintha ettől több lenne a pénzem, vagy biztosabban túlélném a következő évtizedet…

 „Azt írja az újság….” Ilyen és efféle alkalmakkor felkapom a fejem, de most még arra is kényszerültem, hogy reagáljak erre a szörnyűségre. Ugyanis felkapta a média, hogy 20 éves kutatómunka után sikerült növénybe világító baktériumokat applikálni, amitől a növény éjszaka zöldes fénnyel világít. Ez igen!  – mondja az egyik ember. Ez már a pokol – mondom én. Még belegondolni is borzasztó, hogy az efféle önmagukat tudósoknak nevező bűnözőknek hogyan jut eszükbe ilyesmi? Erről az jut eszembe, hogy az emberek miért másznak fel a magas hegyekre? De a poént nem is mondom, mert mindenki tudja. Tehát ott van a kérdés: lehet-e a növényeket világítóvá tenni? Mármint, kinek van ott? Aki úgy gondolja, hogy nem elég izgalmasak úgy a növények, hogy a sötétben ugyanolyan feketék, mint a Hófehérke, inkább legyen valamilyen színű fényük? És a gondolat annyira nem hagyja őket nyugodni, hogy sietnek elmenni egy-két egyetemre, phd diplomát szerezni, aztán eltölteni néhány évet biotechnikai laborokban, lehetőleg olyan helyen, ahol jó sok pénz jár egy jó ötletért, aztán dolgozni éjjel-nappal húsz évet és – ha szerencséjük van – hír lesz belőlük. De talán még egy kis Nobel díj is bejöhet…

De kérem, segítsenek, mert nem értem: arra ez alatt az idő alatt senki sem figyelmeztette ezeket a mindenre elszánt kutatókat, hogy inkább valami mással játszadozzanak, mint a természettel?

Tegyük fel, hogy a szép új világban megoldódik a közvilágítás, mert a Körúton a fák fognak világítani. Karácsonykor még csillagszórók is nőnek rajtuk, meg angyalkák fognak kihajtani egyes ágakon, amik éppen karácsonykor fognak angyalkát teremni. Mindent lehet programozni… De az értelmet, vagy valamiféle izét… Na, hogy is mondjam, olyan régen hallottam.., ja igen megvan: erkölcsöt, szóval eztet senki sem tanított ezeknek a szegény kutatóknak? Tudom-tudom: ha nem ők csinálják meg, akkor megcsinálja más… Hát ez biztos. „Utolsó pár előre fuss!” A gyerekek az oviban kb. így gondolkodnak: „Varázsoljunk világító virágot! Jjjóóó?­– Jó kisfiam – mondja az óvó néni és gyorsan megszponzorálja a kis zsenit…

Persze az is igaz, hogy az ember az egyetemi előadás végét már sohasem hallgatja meg, mert megy a busza, vagy mozijegye van, vagy sokat jegyzetel, és közben a végét már nem jegyzi meg. Lényeg az, hogy valami mindig kimarad az oktatásból, hiszen annyi az információ ebben a felgyorsult világban, hogy ki a csuda tud mindent megjegyezni. Pl. azt, hogy bizonyos tetteinknek, gyakran kiszámíthatatlan következménye lesz.

 

Szegények becsülete

Szegények becsülete

 

Azt is mondhattam volna: a szegények vagyona, vagy a szegények gazdagsága stb.

Minden igazán nagy ívű alkotás ezt a témát boncolgatja.

 

Tegnap valaki arra próbált rávenni, hogy tekintsek el a törvénytől. Talán az érdekem is úgy kívánta volna, hogy ezt tegyem, de nem rendelkezhetem olyan érték felől, aminek én is tulajdona vagyok: nem tehetem, hogy a természetet alárendeljem kényelmem, vagy a lustaságom, vagy a megalkuvásom alacsonyrendűségének, és a kárára cselekedjem, mert az végül is az én károm lesz.

Hirtelen azt találtam mondani: „Túl szegény vagyok ahhoz, hogy megszegjem a törvényt.”

Számomra nem elsősorban a törvény betűje, vagy a törvény helyessége a meghatározó, hanem az, hogy bármilyen törvény csak olyan közegben fejthet ki bármilyen hatást, ami eléggé homogén. Mi az, hogy eléggé homogén? – Ködösítünk? – Akkor, mondjuk olyan összetételű, amiben rokon elemek találhatók. Nos, az a tér, amiben a törvényeknek ki kéne fejteniük azt a hatást, amit elvárnak tőlük… Várjunk csak! Kik és mit várnak el a törvényektől? – Jó. Ezt is meg kell fogalmazni: A törvényeket gyakran olyanok hozzák, akikre úgyse fog vonatkozni, mert más „térben” vannak. – Már közeledünk… – Szóval, akkor, akikre vonatkoznak a törvények, nem abban a térben vannak, mondjuk lent; akik akarják, hogy rájuk vonatkozzanak, azok pedig fent foglalnak helyet. Úgy általánosságban el lehet mondani, hogy akik fent vannak, azok a közfelfogás szerint többet érnek, vagy inkább több értékkel rendelkeznek? Mondjuk ki: gazdagok? Ez persze megint túl sematikus, mert sokféle gazdagság van. De most ugyebár azt a gazdagságot szeretnénk érinteni, ami egyenlő a törvénnyel, még ha nem is azok a birtokosai, akik a törvényeket meghozzák, legalább is manapság, mikor a világban keresve sem lehet találni olyan zugot, ahol a szegények hozzák a törvényeket, de szinte mindenütt a legjobban őket sújtják.

Most azt kéne megvizsgálni, hogy miért is születnek a törvények?

Az okok között – lássuk be – vannak nagyon is ésszerűek. A meg nem nevezett törvény éppenséggel egy ilyen. Azok számára, akik saját törvényt követnek, meglehetősen igazságtalan, hogy a természet megújulását ma már segíteni kell, mert a sok negatív hatás (entrópia) erősebb, mint az a megzavart és létében ellehetetlenített élővilág, ami körülvesz minket, legalább is, ha kilépünk a sáros, hideg, ködös, és sok tekintetben ellenszenves természetbe. Tehát, ha bizonyos törvények azt követelik (nem kérik, nem óhajtják) tőlünk, hogy vessünk gátat szeszélyeinknek, és ha mondjuk: szép idő van, vagyis a kényelmünknek megfelelő hőmérsékleti és látási viszonyok, akkor töltsük kedvünket azzal, hogy a szaporodni és sokasodni kívánó élőlényeket helyükön zaklassuk, alkalom adtán öljük is meg, ha úri gusztusunk úgy kívánja. Igaz, hogy ezen tetteinket semmiféle idekapcsolható tudás nem alapozza, a törvény ismerete pedig a legkevésbé, de a jó idő, az jó idő – kérem.

Nos, idáig jutva, meg kell jegyezzem, hogy senkit se szeretnék megkövezni, mert így cselekszik. De van ugyebár a törvény, ami ezt úgyis megteszi helyettem. Ez egy könnyed hárítás is lehetne, ha nem arról volna szó, hogy jelen esetben tökéletesen egyetértek a törvénnyel, vagyis úgy gondolom, hogy az minket szolgál, még akkor is, ha azok hozták, akiknek sem arra nincs szükségük, hogy a törvény áldásait élvezzék, sem arra, hogy ujjongjanak a törvényt be nem tartók bánatán. Egyszerűen csak megtalálták azt a pontot, ahol ők is jól járhatnak (büntetés-bevétel), és még büszkén elmondhatják, mennyit tettek a természetért, ami ugyebár a legnagyobb kincs. Igaz, más téren ennyire nem jeleskednek a törvényhozók, de ez most nem témánk.

Szóval, mitől lesz a törvény értelmes, és mitől lesz felesleges? – Nem ellentmondás ez? Mi az, hogy értelmes, de mégis felesleges? – meglátjuk, mi az a felfedezés, ami megoldhatná ezt a fura problémát?

Miért gondoljuk azt sokan, hogy a gazdagok nem becsületesek, vagy épp az ellenkezőjét, hogy miért lehetnek ők becsületesek inkább, mint mi?

Mert manapság a züllés ezen mély szintjén, a becsület egyik oldalon sem kifizetődő luxus…

A „kifizetődő” szó talán a legalkalmasabb ennek a helyzetnek a megvilágításához. A gazdagok úgy is lehetnek törvénytisztelők – hangsúlyozom, hogy azok a törvények, amiket ők hoznak, számukra könnyedén betarthatók, mert a jogrend, ami önmagában is néha a tragikomédia színvonalán evickél, olyan, amilyen, és ha éppenséggel nem tartanának be valamit, puszta figyelmetlenségből, arról megfelelő ellenértékért be fog bizonyosodni, hogy nem is törvényszegés volt. Ergo a törvénytisztelet számukra puszta szóvirág, értelmetlen handabanda. Viszont, ha jobban utána nézünk a dolgoknak, kiderül, hogy az a valami, amit gazdagságnak hívunk, számunkra – szegények számára – nem ugyanazt jelenti, mint a gazdagok számára – legalább is addig, amíg ez az illúzió érvényben van… Ezért nagyon sarkosan kijelenthetjük, hogy a gazdagság és az erkölcs nincs egy platformon, lapon, dimenzióban stb. Viszont, ha azt szeretnénk, hogy az erkölcs végre valahol érvényes legyen, akkor az ellenpóluson, a szegénység oldalán mégiscsak olyan értéket kéne felmutatni, ami azt a látszólagos értéket, amit a pénz, gazdagság, vagyon jelent, valóságos értékkel egyenlíti ki.

Mi lehet az, ami a gazdagoknak nincs, vagy nem kell, vagy ha van is, semmi haszna:

a becsület.

Igen, bármennyire is unalmas, amit mondok, nekünk csak ez marad. Ha ez sincs, akkor bármit meg lehet velünk tenni. Ezek a mondatok olyan maradinak, elcsépeltnek tűnnek, de sok hasonló mellett igazak. Ezért mondom mindazoknak, akik úgy gondolják, jogosan élnek törvénytelenül, hogy nem azért vannak a törvények, hogy korlátozzanak minket, hanem azért, hogy megmutassák nekünk, nem lehetnek elég szigorúak hozzánk! Mi magunk sokkal szigorúbbak vagyunk magunkhoz, efféle gyengécske törvényecskék számunkra nem okoznak nehézséget.

Olvassunk Plutarkhoszt,, és Plenidest „/ Tégy valamivel többet, mint kellene és kevesebbet mint szabadna!”  /attól talán okosabbak lehetünk…

Addig is, amíg a sokaság megfelelő bölcsességre szert nem tesz, néhány tényező a becsület címszó alá:

Mi késztetné a mai szegény embereket a becsület értékének tiszteletére?

Mindenki azon siránkozik, hogy nincs elég pénz. Pénz azonban a gazdagok szakkifejezése, nekünk egy egyszerűbb jutott: élet. A pénz egész világon csak az ember számára jelenti az életet. Mert sokan úgy gondolják, hogy ezzel lehet legjobban megzavarni a fejeket. Ha sikerül megérteni, hogy az az élet, amit csak pénzből lehet megvenni, nem lesz soha a sajátunk, akkor már közelebb kerülünk az ideális ember fogalmához. Jelenleg a pénz szerepének túlzó volta helyett az élet szerepének hangsúlyozásával lehet kikerülni ebből a spirálból. Igaz, hogy még nem tudjuk helyettesíteni mással, de azt már megtehetjük, hogy csak a legszükségesebb feltételekhez vesszük igénybe. Amennyit csökken a pénz-becsület kapcsolatának megítélése annyival nő az élet-becsület szoros kapcsolatának tisztelete. Ezért, akinek egy garasa sincs, az nem lehet becstelen. Nem statisztikailag, mert úgy még meg is indokolhatná, hogy miért hagyja el a becsületét, hanem azért, mert e nélkül már élni sem érdemes. Sokszor lehet látni, hogy azok is ragaszkodnak a becsületükhöz, akiknek pedig nem volna létérdekük, vagyis van elég pénzük, vagyonuk. Úgy látszik, egy ponton túl maga a becsület az, ami gátat vethet a korlátlan mohóságnak. Egyelőre ez a jelenség elhanyagolhatóan kis mértékben figyelhető meg… Egy dolog még segíthet, ha a szegény nem sóvárog a gazdagság után. Ha ezt követően körülnéz, minden fiókot kihúz, megnézi, mi van a szekrény mögött, már ha van szekrénye…, vagy ha van is, nem üres, és ha ott sincs pénz, akkor megnyugodhat: most már amije maradt, az nem más, mint a becsülete. De a becsületnek se íze se bűze, de annál inkább bűzlik a becstelenség. Ezért, ha valaki mindent átvizsgált, és érzi, hogy igencsak büdös van, akkor még gyanakodhat arra is, hogy netán becstelen. Mert sajnos statisztikailag… ma elég sok ilyen ember él (valahogyan) becstelenségben. Mivel, a gazdagokról már tudjuk, hogy semmi szükségük a becsületre, és csak néha tör ki rajtuk rövid időre a becsület iránti vágy, amit gyorsan elnyomnak még egy kis pénzzel…, ezért most a becstelenség mértékét előbb a szegények körében kellene csökkenteni. Akkor volna elég érvünk ahhoz, hogy a gazdagokon is számon kérjük. Ha már minden szegényember illatozna a becsülettől, nyugodtan, felemelt fejjel vonulhatna a gazdagok villáihoz, és a becsülettől kitisztult szaglószervével kiszagolhatná, hogy most ott nincs-e esetleg becstelenség, mert ugyebár – annyiszor mondtam – a pénznek nincs szaga, tehát marad a becstelenség.

A gazdagság abban a pillanatban válik nevetségessé és szégyenletes teherré, ha elvész az a közeg, amiben értékes lehet. Ha majd mások kincseinek óhajtása, és esetleges elrablása… nélkül egészségben, békességben, boldogságban (!) élni tudó sok-sok szegényember irigyelt élni tudásával szembekerül azokkal az anyagiakban, vagy inkább vagyonban gazdag emberekkel, akik egy kis élni tudásért az aranyukat is odaadnák a szegényembernek, aki ezt önérzetesen visszautasítaná…, akkor beszélhetünk a becsület értékéről.

Télen, hófúvásban, mikor a szegényember, mellével nekifeszülve a jeges hóförgetegnek, botladozva próbál araszolni, és mellette elrobog egy gazdag ember a fényes autójával, megtörténhet, hogy a szegényember előbb ér biztonságos helyre, mint az a gazdag, aki úgy suhant el az emberek mellett, mintha ott se lettek volna…még közben akár az elakadt gazdag autóját is kiszabadítja a hó fogságából. Akkor hiába veszi elő a csekkfüzetét a gazdag ember, mert puccos autóját is az árokba hagyva kénytelen melegedni a szegények kalyibájába, ha nem akar megfagyni. Ez a becsület árfolyamának ugrásszerű emelkedését okozza…

De ez, a gazdagok által kitalált és erőltetett világ ma azt sulykolja mindenkinek, hogy előbb a pénz, aztán, ha marad még hely az életedben arra, akkor a becsület. Amikor túl messzire megy az ember becsület nélkül, már nem tudja, merre és miért megy, és hova jut. A becsület útja egyenes, átlátható, minden térképen megtalálható, a becsületes ember nem bujkál, menekül, cselezik, mert nem lehet tőle azt elvenni, ami annak nincs, aki azt elvenni akarja…

A becsület nem árucikk, nem tőzsdei tétel, nem politikai szólam, nem tanítják az egyetemen (…).

Na, lehet, hogy itt meg kell állnunk, nehogy pórul járjak!

Szóval, a jelenlegi etika, és a becsület vagy ellentétes, vagy nem fedi egymást. Az etika tanulható, a becsület egy olyan megfoghatatlan és kiismerhetetlen szubsztancia, ami mindig a környezet nívóját jelzi. Afféle szenzor… Amint a közeg, amiben utána kutatunk világos, tiszta, nem ellenséges, nem öntelt, nem gyanakvó, láthatóvá válik, és önként felajánlkozik, fel is ismerhető. Mindenütt ugyanaz, de nem mindenütt ismerik ugyanannak. Nincsenek feltételei, nehezen szerezhető meg, de könnyen elveszíthető. Ezekből is látszik, hogy nem mérhető a pénzre hangolt világ erre kalibrált műszereivel. Nincs szüksége létezésének bizonyítékára, mert nem hivatkozhatsz rá a bíróságon. Csak a tiéd, ezért se tudod átadni másnak, de képes arra, hogy ösztönözzön másokat is arra, hogy megtalálják a sajátjukat, amit valahol elhagytak.

A törvények addig maradnak érvényben, amíg rá nem ébred a világ, hogy egyetlen kincs csak, amit születéskor az élettel kapunk, ami nem devalválódik, nem öregszik, hanem nőttön nő és mindig erős, fiatal marad, ha ragaszkodunk hozzá. A becsület kritikus tömegként viselkedik, vagyis, egy mennyiségen túl megsemmisíti maga körül azokat a viszonylagos értékeket, amiket valami máshoz mérnek. A törvények szaporodása mindenkinek azt kell, hogy jelezze, hogy a becsület fogytán van, sürgősen pótolni kell! Ha majd minden egyéb jogosítványnál többet nyom a latban egy hivatal megszerzésénél, sőt, ha majd a hivatal megy el a szegényekhez koldulni egy kis megbecsülést…, szóval, ha ez bekövetkezik, attól kezdve már nem lesz szükség törvényre, vagy arra, hogy a nevét hiába a szánkra vegyük…