Profán ima

Profán ima

Volt egy álmom, amiből felébredtem. Nagyon gyakori, hogy ébredés után rám törnek a friss gondolatok, vagy a régiek, de valamilyen feladat formájában.. A napokban éppenséggel sok szó esett a „fejlődésről”. Reggel, első gondolatom az volt, hogy van egy ideám.

Idea, vagyis képzelet. Van egy kép, ami valamilyen mozgást.., vagy inkább egy mozgás, ami valamilyen képet segít láttatnom. Egy képet, amiben az emberek mind tudják kicsodák.

Mire jó ez?

Hát, többek között az egyet értéshez. Ha mindenki tudja, kicsoda, ebben és együtt, vagyis a sok egy is képes érteni egy mást. Manapság azt látom, hogy emberek követnek képeket, melyeket mások tettek eléjük, de ők maguk – mivel nem tudják kik is valójában – elfogadják önmaguk számára és átváltoznak valami mássá. Azután ezt a változást elképzelik fejlődésnek. Még ez sem lenne baj, de ezt a fejetlenségetkényszerítik másokra, sőt mindenkire. Köteles-ség, kény-szer a valóság helyett.

Menjünk vissza a képzeletig. Képzelete bárkinek lehet. Egy képzelet nem csak képből képződhet, hanem érzésből is. Az ér mint egy kis – szinte és a valóságban is láthatatlan patakmeder – akkor jó, ha nem látjuk, csak elképzeljük, de érezzük. Láthatjuk is, hogy lüktet benne valami. A mi esetünkben vér. Ami folyik, az valahonnan, valahova folyik..A víz mindig lefelé folyik. A képzeletünk felfelé, egy emelkedettebb, távoli, még ismeretlen irányban, szinte lehagyja a testünket, ami viszont csak olyan érzésekből áll, vagyis folyik, ami körben jár. Olyan eret, patakot, folyót nem ismerünk, ami nem lefelé folyik. De aztán, mire céljához a tengerhez, óceánhoz ér, felszáll, mint a képzelet. Odaér, ahova a lelkünk igyekszik. Viszont olyan ér, ami körben jár, csak egy lehet, a mi belső valónk.

Mikor valaki, aki nem tudja magáról, hogy miféle, néz egy folyót, vagy patakot, lehetőleg tiszta vizűt, elindul benne egy folyamat. Egy folyó, ami visszafelé folyik. Efféle folyó, csak a mi képzeletünkben létezik. Furcsa mód, ez a folyó a tapasztalatok medrében folyik. Ez a folyó a megtörtént események által képzett érzésekből lett. Akinek még nincs elég tapasztalata, vagyis nem ragadtak a lelkébe érzések, annak a képzelete is szegényesebb, és szüksége van képekre, melyek mindig előre folynak. Az időben, ami számára csak egyirányú folyamat Ez a más kép, más képzeteket hoz létre a tudatban, és más tudatfolyamok fogják alkotni a sajátnak hitt világát.

Az ő világa csupán elképzelt világ, szegényes tapasztalatokban. Érdekes, hogy mégis az én világom lehet idealisztikus, míg ő csak egy mások által rejtett céllal képzelt, vagyis megtervezett világot tart valóságnak. Szemben azzal a világgal, ami a képezett képzelete szerint ellenséges, és valóságnak hívják. Jobban érzi magát abban a világban, ami egy eszközből árad felé, hömpölyög át rajta, és süllyed el benne..

Nem erről kellett volna szólni ennek a reggeli profán imának, de a folyam, a gondolatok folyama ide sodort… Közben volt néhány parancs is, aminek engedelmeskednem kellett..

Volt egy óhaj, egy vágy: …Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” Ehhez kellett magokat venni egy helyről, szemenként átvizsgálni, pontosan megmérni, és megőrölni. Aztán vízzel összegyúrni, majd meleg helyre tenni..A holnapi kenyerünket ma kell meggyúrni, aztán majd megsütni. Ez a fejlődés. Amit ma elképzeltem, mert van egy kötelességem, amit tegnap határoztam el, és ma reggel hajtottam végre. Nem a semmiből, vagy mások által elém tett képből, hanem saját tapasztalataimból gyúrtam össze a tudást, ami segített abban, hogy a búzából és a lisztből-vízből holnapra kenyerem legyen. Persze ez csak idea, mert a búzát, a lisztet és a kenyeret nem én találtam fel, de a kenyér színtisztán az én sokéves, keserves (igen: a tapasztalatok sokszor fájdalmas élményekből keletkeznek..) tapasztalataim eredménye. Vagyis, egy valóságfolyam forrást fakasztott, ami így olvasva a teljes abszurditás, mégis a puszta valóság.

A valóság, mely olyan sima és átlátható, mint a füves pusztaság.. Ahogyan a magas fű (amit nem vágtak le gépi fűkaszával, vagy kaszáló traktorral..) hullámzik, mint a zöld és virágokkal átszőtt tenger..

Térjünk hát vissza oda, ahol még önmagunk voltunk. Ki-ki olyan messzire, ahol bátran szembenézhet azzal, akit szeret, elfogad, és elképzel.

EMBER, TÉRJ MAGADHOZ!

ÉBREDJ!

Ezek voltak a mai szentenciák.

Ite missa est!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük