Kövi Gábor – Írások, tanulmányok, reakciók kategória bejegyzései

Bölcseleti, kritikai, pszichológiai, etológiai, pedagógiai, etikai,antropológiai, világnézeti, irodalmi tanulmányok, közérdekű jelenségmagyarázatok. A lehetséges és ildomos jövő érdekében, a jelen megváltoztatásáért; a türelem, fegyelem, kötelesség, emberség iránti szándékkal. Új összefüggések keresése, és bemutatása. Bonyolult, nagy figyelmet igénylő szellemi kihívás.

A hamu súlya

Minden vélemény számít!

A miért szócska hiányzik. A többértelműség hasznos vagy káros, a gondolatébresztés szükséges vagy értelmetlen, esetleg közömbös? Miért?

Reggel – tűzgyújtás. Gondolatok; kérdések, szándékok, analógiák, bölcsességek – értelem; tanulságok, hasonlóságok. Jobb a gáz vagy fa? Lehet a fával környezetkímélőn fűteni? Ha gáz, akkor nem jó a fát gázosítva tüzelni? Alulról gyújtsunk, vagy felülről? Lehet füstmentesen tüzelni a fát?

Egy korszak után mi következik? Jó vagy rossz? A csomó, tart szívósabban, vagy a szeg? Nem ér annyit egy forint ma, mint 50 évvel ezelőtt? Ha nem, miért nem? Az igazság jobb, vagy a hazugság? A hazugság mikor igaz? A gaztett mikor évül el? A kamat mikor méltányos? A kölcsönt mindig vissza kell fizetni? A fenyőfa ég jobban vagy…? az ember?? Melyik…, vagyis melyik bűz, szag, illat? Mennyi az égéstermék, a gáz vagy hamu egyik vagy másik után? Lehet-e egzakt módon különbséget tenni köztük? Melyik súlya mekkora egységre lebontva? Milyen mértékegységekben? A rablott javak hány nemzedék múlva válnak jogos birtokká? Az embernek van-e joga bármit birtokolni? Mennyi birtok méltányos, vagy az elfogadhatónál nagyobb birtok mennyire jogos? Joga van az embernek állatokat/földeket/vizeket, embereket birtokolni? Van-e joga bárkinek kialakult rendszereket erőszakkal, pénzzel hatalmi befolyással, hamis elvekkel, csalfa ígéretekkel megváltoztatni?

Vajon mi a fontosabb, a cezúra, vagy az ismétlőjel? Ki okos; mikor lehet véglegesen véleményt mondani? A valóság hány év után vitatható? Melyik tudás illetékesebb történelemmé válni, az átélt vagy a többek által tanúsított? Mi az igazság, amit mi annak tartunk, vagy amit egy időben elfogadtak, de később letagadtak, vagy egy sokadik, ami tényleg megtörtént? Mi a történelem, és mit tanítanak? A történelem lehet politikai érv? Lehet igazságra rendszert alapítani? Azonos a szó a tettel? Lehet igazat álmodni? Van hitel? A fokozatok mennyire megengedhetők? A talán, az éppen, a félig, a majdnem vagy szinte, vagy mintha, vagy tényleg, vagy egészen; az elhallgatott, vagy megtörtént esemény vagy tett súlya dönt vagy árt jobban? Az érzések vagy a vélemények igazabbak a pofonoknál? Melyik fáj jobban? Melyik nyelven lehet jobban kifejezni a valóságot? Lehet a nemzetek/gondolkodások/hitek között megértés? Az elfogadás örök vagy utóbb felülírható? A bűn mikor és kinek nagyobb kár? Lehet jogosan büntetni? A büntetés mire jó, a bosszú enyhítésére vagy a jognak való megfelelésre? A törvény vagy a jog fontosabb? A bűnt meg lehet váltani javakkal, vagy inkább jótettekkel? Ha megváltás, akkor meg lehet változni? Van igazságtétel? Mi az igazság; van igazság, amit mindenki elfogad? A legnagyobb bűnnel meg lehet váltani a bűnösön elkövetett azonos bűnt? Igaz a római jog „szemet szemért, fogat fogért elve”? Van olyan jog, ami igaz? Igazságos lehet-e bármilyen bíróság döntése bárkire? Lehet-e bírája egyik ember a másiknak? Miért jobb az esküdtszék, mint a bírói döntés? Lehet-a döntést utólag felülbírálni? Létezhet megbánás? El lehet a sértettnek fogadni bármilyen döntést, ha az ellene elkövetett bűn maradandó, visszavonhatatlan károkat okoz neki vagy szeretteinek? Lehet-e a kárt haszonná tenni? Melyik haszon értékesebb, a tárgyi, lelki, szellemi, tanulságbeli, vagy a sorsjavító?

Van a civilizációban igazság? Az ember hasznosabb a világ számara vagy az állat? Minősítheti az utókor az embert „állatból emberré fejlődött, majd visszafejlődve állattá vált lényként” értékeiben? Vannak hasznos és haszontalan állatok, kártevők? Lehet a kártevők ellen káros szerekkel védekezni? Szükség van az állatvilágra? Mi hasznunk van a tengerek/erdők, föld, víz élővilágából? Jogunk van-e tenyészteni az állatokat? Vannak olyan jellemzői a vad állatoknak, amelyek belőlünk hiányoznak, vagy amelyeket a civilizáció miatt elvesztettünk, de ha visszakapnánk, akkor nem volna szükségünk a civilizációra többé? Tudományosan kinyilvánítható-e, hogy az ember egészségesen élhet állati származékok nélkül is? Jó lenne-e az élővilágnak, ha az ember csak a növényeket termesztené étel céljából? Túlszaporodhatnának az állatok az ember kárára? Ez az állatvilág miben lenne más, ha nem avatkoznánk be a természet működésébe? A civilizáció korszakai közül voltak, amelyek semmit sem tettek a természet ellen? A civilizált ember gyengébb, mint a vadállatok? Lehet-e azonos körülmények között az ember és állat egymás békén hagyásával? Az állatok félnek az embertől vagy prédának tekintik az embert ha fegyvertelen? Van olyan emberi viselkedés/kommunikációs forma, amit elismer az állatvilág és tisztel? Vajon az efféle kérdések értelmesek vagy ostobák és az embert megalázzák az állatvilág előtt? Vannak gonosz állatok; az ember lehet csak gonosz az állatokkal és embertársaival?

A szépség megfizethető? Igaz az állítás, hogy a tenyésztett/vad állatok azért vannak, hogy megegyük őket? Jogunk van-e, hogy bármit/bárkit megöljünk, hogy mi éljünk? Van-e olyan helyzet, amit jogosnak tekintünk, és bármit tehetünk büntetlenül, vagy formálisan megbüntethetnek érte, majd azzal egy időben felmentethetünk? Egy kivételezett helyzetben levő ember bármit tehet büntetlenül? Az elévülés jogos vagy pénzzel, jogokkal megvásárolható? Lehet ezt utóbb felülbírálni? Idő vagy helyzet különbségtevő lehet?

Végül: jog vagy kötelesség az ember számára a civilizáció? Többet ér-e a természetnél? A civilizáció jó, vagy van jobb is az ember/bolygó számára? A gondolkodás lehet érzelemmentes? A vélemény és a viselkedés esetében lehet-e jogos kritika a civilizációval szemben, vagy büntethető-e a civilizáció tagadása? A filozófia értelmes vagy káros a civilizációban? Mennyire jogos bármi vagy bárki megítélése/elítélése? Voltak-e bűnös korszakok?

Vannak még más kérdések is, vagy a kérdezés ártalmas a mai állapotok mellett? Jogos-e az erőszak kérdezés helyett? Kötelező-e válaszolni ezekre a kérdésekre?

Szép álmokat!

Homo Butuló Sapiens

Minden vélemény számít!

Tulajdonképpen minden írásom erről szól. Miért? Igen. Az „igen”-ről. Egész életemben a helyes igeneket keresem. Mindig többet akarok tudni, mint most.

A téma: minden.

Mi van most? Egy változó, borotvaélen táncoló világ. Mint, mikor megszülettem, a háború után. Azóta mindenki mond mindent. Ebből igen kevés, ami értelmes. Kiragadva egy sor értelmet sugárzó szellemi embert: Karinthy Frigyes, Hamvas Béla, Montágh Imre. Mondhatják joggal, hogy jönnek ezek ide? Mindegyikükben ott van az értelem. Olyan korban éltek, mikor szükség volt az értelemre. Valamilyen fokon mindegyikük fontos volt, Anélkül, hogy mindenki felismerte volna – még ők is – az értelem fontosságát, de pislákolt bennük a született képesség az értelem felfogására; megfelelő fogadókészség, és szerencse adatott nekik, hogy közölhessék gondolataikat. Legnagyobb szerencsém e korban élni, találkozni az üzeneteikkel, még különlegesebb szerencse, hogy könnyen (nem kis jóakarattal) át is tudom adni azoknak, akik megint hatalmas szerencsénk révén éppen ott vannak, úgy, hogy eldönthetik, olvassák- e e sorokat. Eléggé szeretem is a hazámat, a nyelvünket és nagy felelősség szorult belém, hogy fontos legyen mindez számomra. Nagyon fontos!: Ne utánozzák őket! Én sem azért beszélek róluk mert őket szeretném „reinkarnálni”, (?). hogy ők tegyenek rendet.. Abszurd…

Nos, Az értelem különleges összetettségben és harmóniában, nyelvünk mélységei és magasságai; egyszerűsége és bonyolultsága révén kifejezhető saját tárgya: az értelem.

Ha minden, akkor élet. Mi az a hely, ami az életet jobban, a tudást tisztábban bemutatná, mint maga a nyelv. Reggeli bomba feszültségű szavunk: Élvezet. Ez jó és a rossz egy szóban. Magyarázat az értelem alapján: Él (mint ÉLET) vezet. Ah, mondja a mai információszolgáltató közötti ember(kortól függő,vagy nem) „Hát persze: Ezt akarom! Ezért születtem. Minden pénzt megadok érte…” Csakhogy, ez az értelem szintjén már (!) semmilyen viszonyban sincs a pénzzel. Ez egy kifejezés-sűrítmény. Az Élet vezet. A mai korszellem szerint „az Él vezet”: értsd (félre) : Kerülj az élre, győzz le mindenkit!, Légy sikeres, gazdag!

Már az elején, az „élet” szavunk esetében egy hatalmas félreértés áldozatai vagyunk. Ugyanis a jelenlegi világ görbe tükre a valódi világnak.  Amíg a magyar nyelvet értő és gyakorló embernek a nyelv által lehetősége nyílik távolabbi értelmeket is megragadni és kifejteni, addig a világot ismerve és kielemezve láthatjuk, hogy más nyelveken, kultúrákon nem ilyen könnyű úgy gondolkodni, mint ezen a tájékon. A problémák mindenütt megvannak, de mifelénk le is tudjuk írni, és törekvés is van bennünk a megoldásra. Küzdeni kell, de a kellő pillanatban valahogyan mindig sikerül véghez is vinni a jóakaratunkat. Ez idő szerint erre most lehet vállalkozni. Ez a pillanat rövid, de meg kell ragadnunk! Azért most, mert nyitva van néhány ajtó, amin csak be kell lépni. De jól kell figyelni a küszöb átlépése közben!

A lehetőséget nem mindenki használja jóra. Hogy ne legyen mindjárt könnyű is e nemes feladat… Mindenki élhet a pillanattal, de az eredmény nem mindig kedvünkre van.

Nézzük csak világunkat:

Milyen kort kaptunk? Én háború utáni igencsak vegyes helyzetet. Első pillanattól mikor már valamit felfogtam az éppen uralkodó hatalom első embere meghalt 1953-at írtunk. Azt hittük sokan, hogy valami majd jobb lesz. Éppenséggel, alig csodálkoztam rá erre a furcsa káoszra, mindent lőporfüst szagú, kiégett, veszélyes tárgyak vettek körül. Élni akartunk, holott kerítések, pattogó vezényszavak , mahorka (orosz kapadohány), gulyáságyú gőz, fegyverhasználat füstje és fülsiketítő hangja fogadott; tarhonyás húst hatalmas alumínium kanállal csajkába löttyintő, bakák lármája hangzott. Kaptunk egy kis háború előzetest. Annyit fogtam fel, hogy valami készül; semmi jóra nem számíthattunk. Édesanyám révén családunk többé-kevésbé elvolt az élettel. Árnyékban és remegő fényben. Csak a kiserdő, a madarak, vad és kevésbé vad nyulak, korcs ebek, és tollas, szőrös, sőt vízi lények jövés-menése vidított fel, és a selymes dombi fű hívogató puhasága, illata; a gyümölcsök zamata frissített a bőséges ebéd előtt. Szóval erre szeretek emlékezni.

Az, hogy Rendszer van és, hogy micsoda, csak jóval később kezdtem felfogni. Az utóbbi 40 évben némi válogatásra is sor került a rossz és még rosszabbak között.

Valami remény kell, hogy érdemes legyen reggel felkelni. Ezért, mikor szürkül a horizont, néhányan felemelik a fejüket: „Fogjunk össze?” Még nincsen semmi eldöntve, de szorít a türelmetlenség: „Nincs senki aki végre segít rajtunk?” A jó magyar nyelv csak itt van?!

Egy „igen” megint: „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Ez a mondás is mutatja, hogy a mi Istenünk a nyelvben lakozik: nekünk kell megtenni, amit másoktól várunk.

Sokan mondják, hogy „a magyar lusta, másokra mutogat, mikor azok adakoznak, nem sajnálják másoknak odaadni, amijük van. Igen, ha az adakozás a helyzet javulását szolgálja, ha a józan értelem kerekedik felül.. azonban a józan értelem fogyatkozóban van, és a segítség ront a helyzeten, ráadásul a megsegített maga is részese a romlásnak?

Amíg a határaink csak mifelénk néztek (az se volt jobb) Az a jámbor együgyűség bénított meg, hogy mi alacsonyabb szinten értjük a világot. „Ők mindenben jobbak, mint mi..” Magamon figyeltem meg, hogy a 2015-ös évben minden a feje tetejére fordult: lassan azon kellett gondolkodni, milyen módszert találjunk, amivel el tudjuk kerülni a veszedelmet. Ahelyett azonban, hogy a minket lesajnáló (azóta is kihasználó külvilág) körök jó kis üzletet látnak bennünk, de ha nem is, legalább jobban megismer és segít minket a régóta félreértett világunkat meg örömmel befogadja, azt se veszi jó néven, ha néha valamit jól végzünk az ő mércéjük szerint. Ez persze a mostani körülmények között kioktatásnak hangzik. Ezzel kapcsolatban sokféle vélemény kelt szárnyra, de minden „betagozottság nélkül” ki kell mondani: vannak akik viszonylag (de nem teljesen magabiztosan) maradtak eredeti meglátásuknál, utóbb nekik volt igazuk. De vajon mi is történik kis országunkban?

Ha már a rébuszokból a kimondott valóságra térünk, ott vagyunk, hogy sok jóval nem kecsegtet minket az állapot. Emiatt is kezdtem bele ebbe a helyzetelemzésbe. A kivételes pillanatban, a nyitott képzeletbeli kapukon keresztül betekintést nyerhetünk a magyar polgár, vagy a sokat koptatott, ezért félretett megnevezés a nép, a Rendszer de nem „Istenadta nép” kritikus állapotára. Nekem egykori pedagógusnak rögtön az jut eszembe, amitől én is szenvedtem diák időmben: vajon azt és úgy tanítottak engem, ahogyan kellett volna? Amíg a „szekér” úgy, ahogy eldöcög, hiába a kritika, de ha várnánk, hogy végre helyesen értékelje a többség a valóságot, látszik, hogy magyarjaink is az idegenek rossz reflexei mentén tévelyegnek. Ezzel a sokra érdemes elménkkel nem tudunk megfelelően élni. Mikor azt hisszük, a magasabban ülők messzebbre látnak, ehelyett náluk célt ér a fogyasztói rögeszme: „Ha elég pénz, megmozdulok.” Az okok közötti keresgélés, még ha későn is, elvezet az áhított hasznos megoldáshoz. Előbb a megértésig. Csak egyszerű példatanács: talán nem úgy kéne tanítani, hogy a legfontosabb életfeltételeket hogyan tudja bárki gyorsan előállítani saját maga? Nem arra gondolok, elmondani, hol van a legközelebbi diszkont áruház, hanem logikával felépíteni azt a tudatosságot, amiben megmutatható mi alkotja az ember, az ország és végső soron a Föld és a békés rend ideáját? Közel 40 éve látom a célt, amit el kell érnünk, de a piramis, az értelem piramisa inkább leomolni látszik, bárhova nézek, mintsem az áhított „fejlődés” elindulna. Tudom, hogy mit kell tenni. Mondom, hogy elérhető. Bemutatom, és továbbra is a rossz módszerek uralkodnak. Az a néhány ember, akik kinevezve, vagy az Internet hullámain résztémákat jól látnak, de a saját életükben mindig ugyanazok a téveszmék uralkodnak, amelyek szemmel láthatóan hibásak.

Talán azok a jelszavak, és csak azok tűnnek értelmesnek, amelyek már szinte kiüresedtek? Talán jelszavak helyett minden elhasznált vezérszólam visszaüt, a helyett, hogy a megszokott módon működne?

Vegyünk egy korábbi módszert az emberek megmozdítására: Miért és hogyan mozdította meg a hitleri Németország, és hogyan mozdítja meg egy – mondjuk – demagóg politikus a tömegeket manapság? Hiszen a demagógia hatásos, mint tudjuk(?) Itt van az a drámai jelenség, ami nagyon is tudatos dresszírozás „eredménye”: Minden esetben a tudatot le kell szorítani a kételkedés alá. Mármint a tudatot? – kérdezi az érdeklődő. Ja – igen.. szóval valamikor még az algoritmusok előtt volt olyan is? Aha – megint. Tehát az önbizalmat. Hopp – itt egy hiba az okfejtésben: a tudat, nem azonos azzal, amit az oktatási és politikai (!) rendszer szorgosan épít az élettudás helyett.. Hisz olyan időket élünk, ahol nem annyira a külföldi utazás és a harmadik autó, vagy évenkénti csere a tét, hanem az élet és a nem élet közötti választás: Bizony: itt tartunk. Eddig voltunk,ezután nem leszünk! Kedves billentyűket vagy még jobb: csupasz üveget kopogtatók: Igen: van az ember a lefektetett ismérvek alapján, aki pár egyszerű feltétel esetén erősen, betegségek nélkül tiszta ésszel lát mindent és vannak az elvakított sokak, akik a „magas technika áldásaiban” fürdőznek, azután egy nagy koppanás..

Azután, vannak a rendszerek, a bemutatott demokrácia például. Az meg miért nem okosítja, meg az öntudatos (öntelt, jogait hangoztató) fogyasztót, a polgárt? „Lásd, mint elébb!” Elvette a valódi öntudatot a „demokrata” rögeszme. Régebben másra mondták a „demokrata” jelzőt. „Milyen. Demokratikus?”. Sőt „népi” demokratikus? Jelenlegi az „kapitalista demokratikus”? Nos a megszokott klisék helyett elő kell venni a józan („paraszti”) észt! Miért „támadt elő a semmiből ez az új(?) izé – „jelenség”? Nem szeretném kimondani, mert még én is terjeszteném. Hiszen nem tiltani vagy támadni kell azt, amit rossznak tartunk, hanem nem kell beszélni róla. Ha van értelmes gondolat, még akkor is, ha csak egy embertől származik, azt kell választani, nem azt, amit sokan választanak. Az ismert példa szerint azok, akiket sokan választanak, lehet, hogy tévesen hiszik, helyesen politizálnak.. újabb kopp.. Egy helyes út van: gondolkodás. Az adott pech oka az a felfogás, miszerint ahol sokan vannak, ott az igazság, pedig csak becsukott szemmel döntöttek. Ahol kevesebben, talán csak annyi gondolkodó ember van. Sürgősen létre kell hozni az oktatóhelyeken a sok tárgy után egy olyan tudományt, ami a megértést oktatja.

Hiszen arról lehetnénk híresek: abban mi vagyunk a legjobbak. És nem utópia: végre lehet egy hivatalok és kormányok, miniszterek és elnökök nélküli világ békében, „fejlődés”, de nem értelem nélküli világ, a „káosz”, ahogyan erre mondani szokták a mindennapi visszatérő és állandó káoszban, ahol csak Rendszerben képesek gondolkodni Darálva a semmit, bízva a következő rosszban.

Látás tudatállapot

Minden vélemény számít!

Mostanában sokat emlegetik a „vakság” és a tisztánlátás, „felébredés” fogalmakat. Egy felismerést akarok a legközelebbi ponton közreadni, éppen a szemünk és a Folyamattudat közötti összefüggésekről. Több időszak is volt az életemben mikor a látásom változott. Volt, mikor nagyon sok esetben kellett apró részleteket hosszan nézni, és eléggé aprólékos feladatokat elvégezni.. Büszke voltam éles látásomra, mert a legapróbb részleteket is tűélesen láttam. A fizikailag nehéz műszaki-gyári munka, később a számítógép, némi rajz gyakorlat, aztán az iskolai tanári körmölés, meg a hozzátartozó idegfeszültségek, hozzá az egészségtelen ételek elvittek a komoly látási zavarokig. A rajzzal segítettem magamon.. Órákig húztam a párhuzamos egyenes, vagy ívelt vonalakat. Már a nyugdíjas évek is számosak, mikor az ember többet kéne, hogy pihenjen, és kizárja a stresszes helyzeteket. Az életritmusom folyamatos szellemi-testi feladatokat hoz, ezért fontos, hogy az érzékszerveim ne hagyjanak cserben. Egyik a kenyérkészítés.. Nem annak a közismert módja, amit nem részletezek, hanem egy bonyolult, tulajdonképpen folyamatos kísérleti folyamatsorozat különleges fázisainak elvégzése. Ennek egyik momentuma, a búza válogatása. Annyira ügyelek a tiszta magok kiválogatására, hogy pelyvás, vagy akár hártyás szemeket, vagy más betévedt magokat is ki kell vennem egy adott mennyiségből. Ez változó, az 1 kg súlyig. A válogatáshoz fejlámpát használok, semmi mást.

A válogatás a mennyiségnek egy edényben való követése a magok részleges mozgatásával. Az apró magokat a nem oda illőktől el kell különíteni, két mód egyidejű végzésével. A teljes magmennyiség felületének a nézésével, valamint az egyes magokra (több száz vagy ezer mag) pillantással. Itt a „pillantás” és a nézés két más jellegű idegműködést jelent. Mind a két típust szükség szerint azonnal kell váltogatni.. Többször előfordul, hogy ugyanazt a szemet többször is megfogom, mert különbözik a többitől, de csak annyiban, hogy a mag egyik oldala a gépi válogatásnál megsérül. Pár milliméterről van szó. A pelyvás és a hártyás mag és a bükköny vagy más mag szintén más alakú, színű. Ezért azokat hamar ki lehet szűrni a többi közül. Az egész procedúra végig feszült figyelmet igényel. Ezen le lehet mérni az idegrendszerem aktuális állapotát. Ha hanyagul nézek, a magok homályosan láthatók, és sokat hibázom. Ahhoz, hogy mindig a szintemen maradjak, fel kellett idéznem egy korábbi információt, amit az egyik tanítóm közölt velem. Ezt fontosan tartom megosztani önökkel. Az információ így hangzik: AZ AGYUNK 20 MP-ENKÉNT ÚJ PROGRAMOT KÉSZÍT. Kikapcsol, aztán újraindít. Egy ilyen program is folyamattudatnak számít. Ebben a fogalmazásban az éppen működő folyamat beavatkozás nélkül bizonyos ideig fut, közben hibák jelentkeznek, egy idő után mint az összes többi folyamat, kifogy az energiája és a folyamat elhal. A mi civilizációnk is ebben a fázisban van… A reset – újraindítás – nem abban az erőszakos formában, ahogyan ezt többen megfogalmazták, hanem a szellem fejlődése magasabb szintjének elérésével helyes és szükséges. Ezt hívjuk „paradigmaváltásnak”, „szellemi újjászületésnek”. Ezen szóhasználat hazug olvasatát torzítva „adja el” el a fogyasztói kábulatban levőknek a világ”központ”, ami szélsőséges gondolataival és erőszakos tetteivel hívja fel magára a figyelmet. A folyamattudat a tudatformák-tudatállapotok elkülönülése egy személyiségen, egy tevékenységi körön belül. Ez nem mindig „élő”, hanem legtöbbször, vegyi, időjárási, fizikai, érzelmi, fogalmi stb. folyamatok hasonló jellegének felismerése. A történeti (történelmi) gondolkodás révén segít megnevezni, megérteni bizonyos momentumokat az ember és a világok életében. Vagyis a folyamatokat az élet egyeduralkodásának, és az univerzum szellemének is tekinthetjük.

Hogyan kell ezt lefordítani a használat érdekében? A „pillanat”, mint fogalom ebben segít. Ennek megfelelő alkalmazása pedig hosszú távú túlélő trükk lehet. Nem csak a közvetlen témánk, hanem más, lelki-szellemi feladatok, vagy nehézségek leküzdésében is. A pillanat szavunkban ott van a kulcs. Ha nézés közben elkalandozunk, a „belső látásunk” veszi át az adott tárgy követését, illetve a figyelem kikapcsolását. Lehet ez a folyamat kellemetlen érzés, vagy csak figyelmetlenség, ami veszélyhelyzeteket is okozhat, vagy kritikus döntésekben késedelmet. A nem megfelelő „program” egy pillantással törlődik. Tehát ha az adott feladat közben HOMÁLYOSAN LÁTUNK, NE ROHANJUNK AZ OPTIKUSHOZ ÚJ SZEMÜVEGÉRT, VAGY NE ZAKLASSUK A SZEMÉSZORVOST, HOGY NEKÜNK ROSSZ A SZEMÜNK! A sokat emlegetett „reset” effektust jól alkalmazzuk! Törlés és újraindítás..

Ha egy feladat végzése közben nem akar helyreállni az éleslátás, feltétlenül végezzünk pár olyan gyakorlatot, ami visszafordítja a figyelmetlenségből elfajult idegműködést. Ez lehet egy szép táj hosszú idejű nézése, hideg víz szemhájunkra való fröcskölése, hideg tiszta vízbe mártott, behunyt szemmel való fürdő, de semmilyen esetre sem a „gyors, egyszerű megoldás”- a szemüveg. Ha már valaki elkövette azt a „hagyományos, kényelmi „megoldást”, hogy hosszú tortúrákkal szemüveghez jutott, minél előbb vissza kell fordulni ezen a helytelen úton. Türelmesen és a megfelelő agytornával stabil látási készségeket kell kialakítani. Ha tehát valaki már szemüveges, egy kiválasztott anyagú, formájú, sok apró, azonosnak tűnő tárgy (magok, csavarok, anyák, golyók stb.) segítségével végezzen gyakorlatokat. Egy nagyobb felületen szétterítve az apró (!) tárgyakat, nézzünk rá a teljes adagra, majd keressünk eltérőket a sok azonos között egy pontra fókuszálva. (jó megvilágításban!)

(Egyelőre nem jó a nyomtatott szöveg, erre! Túl erősen beágyazódott a tudatunkba a betűk folyamának szemüveggel való követése…)

A legjobban akkor fognak meglepődni, mikor abban a tudatban, hogy önök szemüveg nélkül nem látnak, ha a levett szemüveg, elég erős fény (szűk pupilla) mellett becsukott szemmel a felület fölött, egy PILLANATRA KINYITJÁK A SZEMÜKET! Az esetek nagy százalékában az eredmény ÉLES KÉP lesz. Mi most a teendő? Ezt a rövidke pillanatot meg kell jegyezni, és vizualizálással a belső szemünket használjuk. Ezt az óhajtott pillanatot tekintsük egy helyes agyprogramnak. (MEGFELELŐ TUDATÁLLAPOTNAK) A homályos nézést, pedig egy hibás, rossz programnak. Ne maradjunk meg a hibás tudatfolyamatnál, hanem ragaszkodjunk a helyeshez, a tiszta látáshoz! Ezt ragadjuk meg az elménkkel, és helyezzük a fontos feladatok közé. Itt említem meg, hogy korunk egy technikai lehetőségét a kisméretű jól fókuszálható fejlámpát hívjuk segítségül a látásjavításhoz. Itt is felhívom a figyelmet a kényelmi megoldások veszélyeire. A sötét tárgyak felismerése, és pontos követése dolgában a szemüveg csak annyit tesz, hogy mesterségesen összegyűjti a kevés fényt, és ezzel becsapja a szemet, vagyis nem a kép lesz éles, hanem egy hamis fókuszt állít be a lencse. A jó megvilágításhoz folyamatos, megfelelő fény (lumen) erő kell. Erre jól használható a fejlámpa. Így a pupilla az alkalmazkodás első lépcsője, és a szemlencse tornáztatója lesz.

Jól nézzünk ki, és rá a világra!

Profizmus

Minden vélemény számít!

Profizmus

A rám szakadt magányban hirtelen támadt a felismerés: a tengernyi baj egyik forrása a „fejlődés”– ami egyenlő a pusztulással – ezen a ponton bukik át őrületté. Ez az oka annak, hogy nem lehet normálisan örülni és elolvadni az egyre jobb és jobb teljesítmények láttán Minden nagyon szuper – mondhatnánk – mégsem ér a világon semmit.

Amit ténylegesen érzékelek az, hogy a csodás teljesítményekből semmit, de semmit nem lehet tanulni. Vagy, csak én nem tudok? Egyáltalán: mi szükségem van nekem a tanulásra?

Hm. Most is – kipróbálván, tudok-e tíz ujjal gépelni, a fránya „u” betű, meg persze az a gyalázatos „ű” kivételével,. tulajdonképpen menne is.. Szóval mire kell nekem a tanulás?

Rájöttem, a világ tanulás nélkül elveszett. Érdektelen. Dög unalom. Ez a téma is megér egy komolyabb dolgozatot, de maradjunk csak az eredetinél. Tehát, legalább azt megtanultam, miért nem lehet a mai „dolgokból” tanulni.. Ez is valami. Na, és mi van ha megtanultuk? Ilyenkor lehet azonnal másba kezdeni. De ügyeljünk arra, hogy semmi esetre se akarjuk „tökéletesen”!

A világ mai megnyilvánulásai annyira kimódoltak, megszerkesztettek, túltechnikázottak, hogy az embernek még az életkedve is elmegy.. Legalább lenne egy icike-picike ránc, vagy árnyék, de nem: minden ragyog, a helyén van, csak éppen érdektelen. Vajon, miért?

Hát most érkeztünk a forró ponthoz: kívül minden csodás, de belül kong..

Bármit említhetek, ami a szemek előtt van.. Jobban mondva.., talán éppen ez a fő gond. MINDEN A VIRTUÁLIS KÉPERNYŐN VAN!

Aminek a lényegét a Lumiere film nézése közben értettem meg: az emberiség még nem tért magához abból a kábulatból, amit a pillanat megörökítése okozott. Ez a sokk egyik oka a „virtualitásnak” is.. Vagyis, annak a szkizoid rögeszmének, ami egy szintre hozza a valóságot és a fikciót.. Egyszeriben könnyedén megismételhetjük ezerszer ugyanazt az eseményt. Már a helyzet abszurditása is szembeötlő. Vagy megtörtént valami, vagy sem. Nem lehet egymás után végtelenszer meghalni.. Ez csak a moziban lehetséges. AZ ÉLET NEM FILM!!

Hiába magyaráznám. Meg se próbálom ennek a nemzedéknek elmondani, hogy a film megszületése kismiska ahhoz képest, mikor egy súlyos dobozból kép és hang bontakozott ki. A hangyás, recsegő-ropogó villogás előtt ültünk esténként meredten, és néztük a jégtáncot..Akrobatákat megszégyenítő mutatvánnyal állítottuk be (már, ahogy) a tetőantennát, húzkodtuk a szalagkábelen az alufóliát… Persze, mindez titokzatos kódsorozatnak tűnik manapság.. Összehasonlítva a film születésével, a TV lakásban való megjelenésekor minden volt egyszerre. A film esetében annyira új volt az élmény, hogy a nagy tömegek megbabonázva meredtek a vászonra, és az egész jelenség nem annyira technikailag, hanem mint távlati lehetőség hatott bénítólag mindenkire. Dilettánsra, értőre egyaránt. Az otthonunkba hozott végtelen műsornézési lehetőség, még az egycsatornás időkben is egyfajta korlátlan élmény előtt tárta ki a képzeletbeli kapukat. A képtovábbítás jóval varázslatosabb volt, mivel nem megfogható masina adta helyben az élményt, hanem valamilyen titokzatos hullámok hátán érkezik szinte mindenen áthatolva.. Bevallom, máig szinte hihetetlen a kódolás, dekódolás, továbbítás rendkívül bonyolult eljárása. Az egyre javuló minőség pedig egyenesen káprázatos. Azt gondoltuk akkoriban, hogy milyen csodálatos lehetőségeket teremt ez az emberek életében…! Ha most levonjuk a mérlegét ennek az időszaknak, csak az otthoni képnézegetés dolgában, szerintem nem hogy elkápráztatott volna minket az ezernyi haszon és vívmány, de néha szinte a pokolba kívánjuk az egészet, mert visszaélnek a magas technikával, oly méltatlanul alpári és gusztustalanul obszcén némely „mű”, amit képernyőre állítanak. De, hozzáteszem: technikailag mesteri színvonalon!

No, de nem is ez a lényeg. Olyan szédületes gyorsasággal süvített be az elektronikai „fejlődés”, hogy teljesen lemaradva kucorgunk a hátsó sorokban a képzeletbeli színpad előtt kapaszkodók mögött… Ez viszont túlzottan felfuvalkodottá tette azt az ifjabb nemzedéket, melynek fogalma sincs arról a valóságról, amit éppen neki kéne tisztelnie, és megjelenítenie..

A valóságot vérrel és verítékkel írják. Mások..

Ezek után érthető, hogy miért olyan érdektelenek azok az „alkotások”, amelyek ettől a lanyha, jogokkal túlhalmozott korosztálytól származnak.. Egyúttal érthetővé, ha nem is elfogadhatóvá válik, ezen korosztály kiégett, cinikus és elveszett volta is.

A VILÁG VALÓBAN NAGY BAJBAN VAN.

Mindenki „azt” gondolja a legnagyobb bajnak.. Aztán rögtön a szintén ilyen zavarodott politikusok is ugyanettől az „alapbetegségtől” szenvednek.. Mármint az üres profizmustól..

Mindenre van ember. A lehető legjobb. A „szakember”. Csak ő tudja a frankót.. Túl sok múlik a szakembereken..

Mindig azt halljuk: „Szakembereket a kormányba!” De, akkor vizsgáljuk meg, mit is tanultak azok a szakemberek, és végül is: mit tudnak?

Csak azt, amit egy agytröszt tudásnak nevez. Már ez a tény is rávilágít az egyik legmélyebb problémára. Az „ajánlott olvasmányokra”. Jó – mondja egy mai elemző – Ne aggódjunk, a kütyükön kívül senki sem olvas.. Persze ez is csak sztereotípia.. „Olvasmányok” alatt természetesen a mesterségesen „betöltött” információkat értjük. Szó, ami szó, a „sugallatok” a külsőségek egyeduralmát és a precíz szervezést, a hatékonyság maximumát követelik meg a „szakértőktől”.. Így jutunk el témánk gerincéig – a profizmusig.

Itt a mai „menedzser illetékes” megnyilvánul és megkérdi: Miért baj az?

Ha ezt teszi, máris elárulja, hogy alkalmatlan ennek megítélésére.

Ha a film – vagy amit akartok – „változásait”, nem fejlődését.. vizsgáljuk, éppen az benne ami még emberileg közel áll egy „tényleges”, nem virtuális embertől, a film őskora.. A „lumieri” világ. Ahol még csodákról beszélhettünk. Átélve (mi is az??) egy akkori ember lelkiállapotát, mikor egy filmvászon előtt az addig a pillanatig csak egyetlenegyszer látott események, (melyek akár káprázatnak is tűnhettek..) egy korábbi történés képsorai leperegtek, micsoda forradalmi változást élhetett meg. Kicsiben ezt éltük át a TV, és a komputer megjelenésekor is. Ha ez utóbbi lett volna a filmtörténet helyett, talán még nagyobb volna a szellemi hasadás..

A technikával foglalkozó emberek ezért nézik le a magunkfajtákat, egyúttal csodálkoznak azon, ha mi itt merészelünk kritikával élni a munkájuk eredményeiről.. A fejlődés ugyanis nem az ember tudatosodását jelenti. Annál inkább a megzavarodását saját földi szerepét illetően.

Az ember tanuló, és alkotó lény.

Igen ám, de, míg ő tanul és alkot, valakinek gondoskodnia is kell róla, és minden másról.

Jó – mondja a technikus – azt bízzuk a gépekre, mi meg csak tanuljunk és alkossunk.. De nem mindegy, hogy mit.. Ugyebár itt van az imént taglalt képi megjelenés, mert ugyebár az a legsikeresebb, legkeresettebb, leghatékonyabb („imádom” ezt a kifejezést..) mert ehhez csak szem kell, aztán egyenesen a tudatba ömlik a szűretlen cefre.. Vagyis „ÉSZ NELKÜL” lehet fogadni. Többek között ezért olyan veszélyes a fiatalabb, tapasztalatlanabb nemzedék számára.

Szinte senki sem akar azonban alkotni, se tanulni, csak kizárólag befogadni.

Ezért aztán mindenki az alkotók azon részéhez akar tartozni, akik a közvetítést, a befolyásolást csinálják..

/Itt megállok kicsit. Mondjuk egy kis dilettáns etimológiára.. Az összes – igen korrekt – helyesírás elemző-javító program a „csinál” igét azzal az egy, igencsak közönséges „tettel” azonosítja, amit az „alsó fertályon” szokás csinálni.. Ami amúgy teljesen természetes, és szükséges cselekedet. De, mivel a mai, hangsúlyozom: mai olvasó rögtön „arra” gondol, ezért ez a szegény szavunk, ami lehetne a „csinossá” vagy széppé tevés, nem csak jóvá alkotás megfelelője is, és az én időmben, valahogyan senki sem azt értette alatta, mint a helyesírás ellenőrző program lánglelkű létrehozói../

„Megcsináltad a házi feladatodat?”

Nos, alkosson az is, aki nem tud tökéleteset alkotni, vagy csakis a szakértő, a művész tehesse ezt meg? – Már a „tökéletes” fogalma is bezavar a témába.. Ezt is akarom mondani.. Pl. zenetanárként mindig szembe találtam magam a kérdéssel: Hány zenészre van szüksége egy országnak..?

A válasz tőlem nem meglepő: Ahány lakosa van országunknak. Pont. (Pont annyira).

Az éppen sorra jövő gondolat, hogy „Lehet-e megélni abból, hogy az ember mindent akar tudni, de semmiből sem akar profivá válni?

KÉREM SZÉPEN, EZ MINDENNEK AZ ALAPJA.

Éppenséggel a világ agytrösztjeinek érdeke az, hogy csak kevés kiválasztott profi legyen. Ez is a megosztás mesteri tervéhez tartozik. Legyen valamennyi, egymást gyilkoló professzionális, és legyenek a hallgatók. Azokat alkalmasint nézőknek is nevezhetjük. Lényeg, hogy a néző és az alkotó ne keveredhessen. Övezze titok, dicsfény az alkotókat, és a néző (stb.) legyen a hódoló. Akár az „élet” minden területén. Na, olyat el sem képzelhetsz, földi halandó, hogy mondjuk egy villamoson összetalálkozzál egy svájci kanton soros vezetőjével, aki használt autóval, de többnyire városi tömegközlekedéssel jár.. (Nekünk legalábbis elképzelhetetlen, pedig Svájcban mindennapos..)

Legyenek pályák.. Különben, meg mi a fenét tanítsunk?

Húúúú!! Most csaptunk bele a lecsóba – így megkülönböztető jel nélkül..– nem mintha elfogadnám az efféle nyelvi pongyolaságokat. Tessék elképzelni, amint a lecsóba belecsapok! Vizuálisan és auditíve, sőt hájfideliti.. szinemaveríté.. akárhánydimenziósan..

Igencsak bajban lenne az oktatás, ha mindent kéne tanítani. Pedig kell!

Mindig visszakanyarodunk a mára, az aktualitásra, ugyanis Lumier-re utalva NINCS OLYAN, HOGY VISSZAJÁTSZÁS! Ez a következő ébresztő információ, ha tetszik kinyilatkozás. MINDEN CSAK EGYSZER VAN! A többi csalás, szemfényvesztés. Ezen az alapon akár az egész filmtémát kidobhatjuk a szemétbe. Nagy részét tényleg. Minél előbb, annál jobb. Én, mint megrontott lassan vénnek hívható őskövület, még tartom magam, de a fiaim már szerencsésen (?) leváltak erről az iparcikkről. Az unokák vannak most a célkeresztben, így a legnagyobb veszélyben. Az ipar bennük látja az új fogyasztói réteget.

Amit ők kapnak, azt mindenki meg fogja emlegetni!

Miről is szól ez a tanulmány? A profizmusról. Mindegy, hogy mit csinálsz (igen!), csak profi legyen! – így szól az összes menedzseri brossúra.

Lehet az ember éjjel-nappal profi? Lehet. De nincs értelme. Viszont: ha nem az, akkor mi?

Ez már megint alapkérdés, ami végül is a fő témánk.

A túlhajszolt profik egy dologban, úgymond: zoknik : az életük dolgában. Látható a mindenféle ferdülés (gerinc pl..) – ezt is tessék át- és visszavitt értelemben gondolni! Ha a „trendi” a profizmus, akkor a „vegyes” dolgokban is törekszik mindenki a legmagasabbra jutni.. Lásd, a különféle „kitüremkedéseket” – hogy finom legyek.. Ebből vannak aztán a jó kis bulvár hírek.. Mindenkinek kell juttatni a szaftos falatokból.. Ha jól meggondolom, ez maga a civilizáció.

Ha nem lenne profizmus, mivé lenne a „szent civilizáció”?

„Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, élned halnod kell!”

Mindössze ez a két dolog szükséges, de azt szépen, és tisztességgel! Hangsúly az ITT-en.

Az sem véletlen, hogy élned, élned.. De mit értünk ÉLET alatt? Na, ezt kell csak megtanulni! Életszerűen – ahogyan a bírósági terminusz technikusz hívja azt, amit nem tud… Milyen egyszerű is a jog, ha professzionálisan csinálják. Le.

Emberfia

Minden vélemény számít!

Emberfia

Megint karácsony. Még.. Mit mondhatnék, ami egy kis energiát ad a léleknek, amitől fölé emelkedik a rengeteg bajnak..? Az foglalkoztat mostanában, miért nem értékeljük jobban magunkat. Az életünket. Az ÉLETET. A „mi” alatt azt a sok embert értem, akik nem tanulták meg szeretni önmagukat.. Vagyis az életüket. Mit is jelent ez? Miért most?

A karácsony – félve írom le ezt a szót. Sokatmondó.. Nekem édesanyámat juttatja eszembe. A készülődést, ami nem elsősorban az ajándékokról szólt, hiszen volt olyan karácsonyunk ’56-ban, hogy a szaloncukrot magunk készítettük pirított kristálycukorból.. Sztaniolpapírt apám adott hozzá a kondenzátoraiból… Nem voltak soha luxus ajándékaink, de szinte mindegyiket fel tudom idézni, mert az ünnepet jelenti, a családunk békéjét, s a gyerekkoromat..

Miért tartom én olyan sokra az egészséget, a testünk-lelkünk egészségét? Mert ezt kaptam feladatul sokszor. Legelőször születésem pillanatában, azután szüleim óvó figyelmeztetéseiben, melyekkel a bajokat akarták tőlünk távol tartani. Legfontosabb mondatuk búcsúzáskor: „Légy jó!” ez megmaradt bennem és gyakran mondom én is ugyanezt.

Mit is jelent ez a rövidke mondat?

Hogyan tudunk ebben a „nem jó” világban jók lenni? Ki a kívánság célpontja? Én az elem, aki szolgálom a Rendszert; én a pozíció, a megnevezés, az adat..? Ki vagyok én?

Ez a születésem pillanatában még csak a reménység volt, mára lassan emlék lett, aki vagyok, vagy aki lehettem volna… Úgy adom át tapasztalataimat, mint jeles „önismereti szakértő”.

Manapság ilyet mondani magunkról, durva szidalmakat vonz: „Mit képzel ez magáról? Még, hogy szakértő?” Ezek a titulusok tárgyilagos kijelentések arról, ki mennyire tudatos, mennyire ismeri önmagát, és mennyire képes ezt továbbadni.. Az iménti kedveskedő felszólítás, azért már mond valamit erről. Nincs más dolgunk, mint jónak lenni. Ha hivatalként soroljuk be magunkat, akkor a „jellemvédő-javító” szolgálatnak dolgozom. Már nem is szabadkozom, mert képtelenség kiszűrni azokat a szidalmakat, amelyeket okkal-ok nélkül manapság hozzávágnak bárkihez, aki kinyitja a száját, vagy véleményt fogalmaz meg. Egyik uralkodó sztereotípia, hogy „A jó fogalma meghatározhatatlan..” Nos, erről már sokat írtam, és nem is ezt hoztam a fenyőfa alá. Hiszen, ha valamilyen jelképes fa áll majd szentestén – amivel megint nem akarok senkit megsérteni, aki hite szerint, nem az van, nem úgy van és nem akkor van.. Mindenki jó szokását hitét tisztelem, ha azzal nem árt senkinek.. Még önmagának sem..

Miért fontos jónak lenni? Mi az, hogy „Én jó vagyok?”

A fő feladatunk, hogy fejlesszük azt a jót, amit kaptunk szüleinktől, és a kapott kevésbé jón, vagy a gyengeségeinken pedig javítanunk kötelesség, okkal kaptuk. Szándék is kell hozzá. A jó egyszerű megfogalmazása több rétegű: jónak lenni szüleink emléke kedvéért; jónak lenni ismerőseink kedvéért, csak el ne felejtsük, hogyha az az óriási szerencsén van, hogy családot is kaptunk a sorstól, az ők érdekében is jók kell, hogy legyünk.

Mikor mondjuk azt, hogy jók vagyunk?

A szokványos kérdés, ha találkozunk: „Hogy vagy?” Vagy más körben: „Hogy megy (a sorod, mit csinálsz)? Ez már a külvilágban betöltött nexus, a viszonyrendszer, vagy az átfogó nevén Rendszer. Ami a jelenkorunk vegyes kritikai meghatározása is arra, amit nem szeretünk, és másként szeretnénk ha volna.. Még mindig maradjunk önmagunk szereteténél, a Rendszerrel összefüggésben.

Mit emlegetünk nap mint nap? „Szeretlek”.. Úgy vélem ez a kifejezés üres hüvely, amiből hiányzik a lényeg. Hogy szeressünk, felelősséget kellett tanulnunk. Nálam a szeretet egyenlő a felelősséggel. Amiben a hétköznapi figyelmesség és az önmagunk iránti felelősség is benne foglaltatik. Talán a legfontosabb rész, hogy kinek-minek engedjük át az önmagunk iránti felelősséget. Itt lép be ezen fogalmunk mögöttes jelentése. Felelősség, vagyis felelés, hogy jól bánunk-e valamivel. Kinek felelünk? A felsoroltakon kívül annak, aki, vagy ami közvetlenül létrehozott minket.. Akinek az Isten, vagy természet, vagy evolúció, másnak a Rendszer, a lombik, a pénz, a hirtelen támadt érdek, ami mindezekkel is össze függhet. Lényeg, hogy „valaki” legyen, akire gondolhatunk, és aki figyelve is jónak akar minket látni. Hogy a gondolat, vagy tett jót szült: minket.. De lehet ezt egyszerűen az ÉLET szentségére is testálni. Az életnek felelünk önmagunk megbecsülésének forrásaként. A Nagy Életisten, aki a Világmindenség középpontja; a Legfőbb jó iránymutatója.. Nem az irgalmas, a megbocsátó, a büntető, a szétválasztó, aki a jóságot kimondja, hanem az a titkos hely, ahonnan jövünk és ahova visszatérünk. Kell, hogy magasan értékelünk azt a kivételes szerencsét, hogy élünk! Ezt kell szolgálnunk! Minden körülmények között első helyen az élet kell, hogy álljon! Ez pedig nem azonos az önzéssel, ami a jólét, a gazdagság és az önérdek, mások feletti hatalomnak a gonosz kiélését jelenti. Az „önszeretet” a jó érdekében folytatott szüntelen törekvés önmagunk feljebb emelésére.

Ilyenkor – pláne egy un. „öregembertől” – olyan szemtelenségnek hathat, hogy „könnyű így beszélni, hiszen ő már megélte ezt a kort.. Szememben a kor nem számít. Az „életünk végéig” mondat szó szerint az utolsó lélegzetvételig tartó törvényt jelenti. „Szünet nélkül”! Nincs olyan lehetőség, hogy „Csak most az egyszer szabadjon kihagyni a jobbítás törekvését!” Legalább a lelkiismeret vonalán kell fegyelmezni magunkat..

Mit is mondtak a régiek, ha a fiaikat, vagy a fiatalokat akarták legfontosabb feladatukra figyelmeztetni? „Becsüld meg magad!” A becstelenség könnyű élet. A becsület azonos a jó fogalmával, és a szeretettel. Ha körülnézünk, ez a két fogalom igen árva, mert nem sokan vállalják magukra ezeket a terheket.., pedig a „könnyű álom” és a „békés lezárás”, csak akkor lehet részünk, ha becsületesen élünk és semmiben sem teszünk engedményeket a jólét, a kényelem és a züllés, csalogató bűn számára. Persze, világunk fogalmai már moslékká válnak a közhangulatban, mely a züllést helyezi az első helyre, bármi is legyen a választásunk. Értékrendünk oda mutat, ahol a züllés megjelenik.. Ennek a szónak, fogalomnak már a mindennapi megszokás ad jogalapot. Kritizálni semmit sem szabad. Sem a viselkedést, de legfőképpen a Rendszert. Sokfelé a világban a főbenjáró bűnök körébe tartozik, ha valaki „nem fogad szót”; nem engedelmeskedik a Rendszernek.

Most itt gondolok főleg az önmagunkról való hiteles gondoskodásra, ami a „jóság” alapja is. Oka pedig, hogy a testi-leli egészség elhanyagolása másoknak kárt, veszélyt okoz. Ezt a szóhasználatot a mai züllött világban felhasználják azok ellen, akik tudják, mit jelent az önmaguk iránti felelős gondoskodás.

Mi a hiteles gondoskodás önmagunkról?

Vannak információink erről?

Nehéz ezt megválaszolni akkor, mikor a Rendszer külön szervezeteket fizet az élettudás megzavarására, és ennek a feladatnak a személyektől való elragadására. Közelebbről a most tomboló…. Nos, tudják, mire gondolok.. Voltak idők, mikor a Rendszer kritikája börtönt jelentett és csak halkan lehetett beszélni még a bátrakról is, akik szembe mertek szállni az önkénnyel.. Ma viszont az információk kavalkádja „megoldja” ezt. Maguk az ismerősök-rokonok azok, akik elvágják a tudáshoz vezető utat a támadásaikkal, vagy éppen a megvetésükkel. „Senki sem érthet önmagához!” „Ez-vagy az az intézmény, erre van szakosodva”..

Kijelentem, hogy megfelelő tapasztalat birtokában bárki az intézmények fölé magasodhat!

Ám, a megfigyelés azt látszik alátámasztani, hogy az intézmények sehogyan sem akarják a tapasztalatot, a józan észt figyelembe venni. Viszi őket az ár – a szennyes ár – a hátán, és közben senkire, semmire nincsenek tekintettel. Kimondhatjuk, hogy a Rendszerek nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki magukról! Ha semmi más nem mutatja, hogy a civilizáció kezdetektől fogva rossz irányba tart, vagyis, már alapjaiban is emberellenes, akkor ez minden bizonyítást kielégít. Tudatlan, felelőtlen, tiszteletlen, arcátlan, gonosz. Hogy csak a „legenyhébbeket” használjam az elítélő jelzők közül. Az egészség, mint megtanítható, megtanulható tudomány, privilegizált, gazdasági-hatalmi úton prostituálódott egyes lobbik által. Tönkre téve azokat, akiktől még tanulhatnak, olyan ismeretek elől való teljes elzárkózásukkal, melyek az egész bolygót Édenné tehetnék. Visszaélve hatalmával, összeesküdve a „tudomány és technika-technológia” pénzérdekeltségű köreivel, az illetéktelen bűnbanda a gyakorlatban kénye-kedve szerint játszadozik az emberi lény egészségével; kötelező életgondoskodásának megakadályozásával. Egyáltalán nem adja meg mindenkinek a lehetőséget arra, hogy a legmagasabb szinten művelhesse az élet művészetét.

Pár szót megérdemel ez a kinyilatkoztatás. Hamvas Béla volt, aki meghatározta a „élet és a lét” közti éles választóvonal jelentését. Egyszerűen: az élet az, amit a Rendszer alkalmaz az emberek minden percének leszabályozásával, a „létkorrupció” sulykolásával.

A lét pedig az a szent hely ahol békében, bölcsességben, jóságban élhetünk. Amire mindenki születik. Akik lehetnénk a Rendszer, vagyis a civilizációs káosz imádata helyett. A valódi tudás által egy hiteles, becsületes, fenntartható (…) érdemes, értelmes élet élhető, amiből hiányzik mindaz, amire a rendszer létrejött: az ármány, a gonoszság, a betegség, a kényelem, a gazdagság, a legfőbb hivatkozási alap; és a szeretetnek nincsen külön szava, hiszen az élet mindenki számára ugyanazt jelenti. Nem részletezem külön azokat a jelzőket, melyekkel a tényleges, tiszta emberi életet becsmérlik. Életem 74 és fél évében ezt a tisztaságot és ártatlanságot kerestem, követtem, építgettem magamban, ahova el is értem. Tudom, hogy ez nem a vég, hanem a cél, ahol minden jó adva van.

Az ajándékom mindenkinek, hogy az életet nem a hossza, hanem a jóhoz való viszonya minősíti. Ugyanakkor ne tekintsék az idős kort valamilyen rémnek, ahol majd szenvedés, betegség, hosszú agónia vár mindenkire, hanem inkább eredménynek, a bölcsesség kincsének vagy jutalomnak, de egyúttal a cél megacélozásának, megedzésének is, mutatva a még fiatalabb nemzedéknek, hogy az élet nem a tobzódást, az élvezetek halmozását, a falást és a nemtelen promiszkuitást a hedonizmust jelenti. Egyúttal, nem is az önmegtartóztató nyomorúságos vegetálást, aszkézist, hanem a jóban való lubickolást. Ha hiszik, ha nem.. A receptek közkézen forognak. Mindent tudhatnak, ha akarnak. Itt az utolsó ez évi lehetőség az ebben való megmerítkezésre!

Emberfia

Homo GMO (non) Sapiens

Minden vélemény számít!

Homo GMO (non) Sapiens

Fékezni kell magam, hogy legalább az írás idejére higgadt maradjak.. Egyik ok, amiért fő dologidőben ide ültem, hogy mitől veszik a bátorságot azok, akik tudósként mások életét, sorsát, gondolatait így tönkrezúzzák? Sok ága van annak, ha mindent meg akarunk érteni ebből a zűrzavarból..

Az első és Bogár László által is többször említett tény, hogy a magyar média hallgat.. talán a videót szánták arra, hogy újabb szondát nyomjanak, na nem a garatunkba, hanem az elménkbe, hogy mit szólunk majd, ha kiderül, amit amúgy is tudott már mindenki… Hozzátéve, hogy a talpraesettebb polgár keresgél és talál..

Hogyan tovább?

Szemmel láthatóan, az akarat az ugyanúgyra irányul.. Történjék bármi… (idézve B.L.-t), ide nem fog betörni az igazság.

Hogy mit kezd az ember fontolgatni?

Eddig az emberiség történelmében semmi sem változtatott akkorát az ember ősi, biológiai jellegén, legyen az az evolúció nevű folyamat, aminek megvan a maga természetes útja, mint ez a gonosz fondorlat. Valójában a Terv már jóval korábban, az első védőoltás elrendelése idején megszületett: a betegségeket az orvostudomány oltásokkal „szünteti meg”. Járványok ne legyenek! Én is ebbe a dogmába születtem bele, és idejében megkaptam mindent…

Közben, mikor egyre több információ jutott el hozzám, megtudtam, hogy egy amerikai (mi más?) orvoscsoport kijelentette: ha nincs járvány, mert oltás van, akkor lesz helyette krónikus betegségek sora.. Nekem is jutott belőlük.. Ezzel együtt kell élni.. Ez a tudomány álláspontja…

Most, hogy a krónikus betegségek – a tájékoztatások szerint – nagyobb kockázatot jelentenek, különösen, ha már egy koron túl vannak az elszenvedőik.. Hát igen. Kaptuk az oltásokat, mert kötelezőek voltak. Aztán most nagyon kötelező akar lenni… (nem mi akarjuk) ez az oltás is…

Persze – távol álljon tőlem, hogy vírus és oltástagadónak nézzenek… – megőriztem a gondolkodási képességemet, és még fejlesztem is… Csakhogy van az a három betű, ami nem hagy nyugodni… De már lassan az ígérgetés megszokottá válik, mikor nem váltják be… Mármint, hogy nálunk aztán nem lesz…

Nos, a GMO, mint a NAGY FEJLŐDÉS CSÚCSA! MAGA A FEJLŐDÉS.

Az a gigászi igyekezet, ahogyan a tudomány azon töri magát, hogy a természetet felülmúlja. De a fejlődés lelki mozgatója mégis valahogyan a halál becsapása – az öröklét.. Az ehhez vezető göröngyös úton a sorra jelentkező zsenik Nobel díjakkal felszerszámozva, vagy legalábbis ezt remélve a legfőbb jót akarják elérni. Az is a népnek deklarált szöveg, hogy a tudomány értünk van.. Annak idején a Curie házaspár életét kockáztatta azért, hogy aztán százezrek haljanak meg iszonyú kínok között és hosszú szenvedéssel azok számára, akik esetleg nem a legrövidebb idő alatt jutottak a vég közelébe és azon is túl.. Tudom. „Azok a gonosz Hatalmak” meg minden.. Igen. Azok vannak – mint látható. Már. De a tudósok úgy tűnik a legtöbbre mégis a pénzt és a végtelen hatalmat becsülik.. Végül is a „mindenséggel mérd magad”!

Hát a Mindenségit! Ez azért egy kicsit túlzó.. Frankenstein rémisztő története megvalósulni látszik.. Ekkora lehetőség még nem volt a történelemben – nem én mondom – egy egész emberi faj egy mozdulattal történő génmaniplációjára. Mert ha van az a nem túl bonyolult mozdulat, amit akár egy gépsor – természetesen (!) mesterséges intelligencia jóvoltából (mert ha nem?) el tud végezni, amint egy sejtbe be lehet építeni egy másik biológiai rendszer elemét, amire az sajátjának fogja tekinteni…, akkor ezt meg is kell tenni.. Tehát: kik a világ urai? A tudósok, vagy az őket anyagilag jól tartó pénzemberek? Igazából, a sok pénz arra kell, hogy az élet nemes és nemtelen élvezetét úgy lehessen életként megélni.., hogy erre a természet a nagyon korrekt és megérdemelt szankciókat meg ne hozza. Ezt a feltételt csak a „klasszikus” tudomány segítségével érhetik el.. azok… Akik nevét és nacionáléját nem szabad kimondani…

Minek bajlódni holmi természetes, békés életmóddal, ha minden baj ellen, amit mi okoztunk magunknak az orvostudomány és a hightech egymással karöltve a megoldást nyújtja.

Ha valaki venné a fáradságot és tüzetesen megvizsgálná mindazokat a biológiai anyagokat, amelyek már géntechnikával készültek vagy részben azt hasznosítják, bizonyára megijedne… Én is csak találgatok, és „vaktyúk is talál szemet” – néha. Nos, most már csak rá kell néznem embertársamra, és hamarosan jelvény vagy egyéb különlegesség fogja díszíteni azokat, akik megkapták… Ja… nem azt, amit nem szabad tagadni, mert akkor annak szigorú következményei lesznek.. Láttunk már olyat, hogy az éppen aktuális tilalmat megszegőket elítélték, aztán később elfelejtették az ítéletet megsemmisíteni, miután az ítélet alapja érvényét vesztette.. Mert itten épp az történik…A bíróságok amúgy is túlságosan leterheltek… terheltek.. terheltek….

A király és a királyné mezítelen.

Tehát összegezzük:

A jelenlegi tény az, hogy a vírust úgy konstruálták. Szakszerűen addig erőlködtek pénzt (főleg) fáradságot nem kímélve, „nemzetközi” összefogással, (ki ellen, ha szinte mindenki benne volt..?) mígnem egy ótvart az állatok világából sikerült úgy besuttyantani az embereket megbetegítő „ártatlanul is halálos” influenzába, vagy tüdőgyulladásba (feltették a „koronát” – semmi más..), hogy ez lett belőle.. „mert, ha mi nem tesszük, az ellenség fogja megtenni…” Ezt ismerem: „közismert” magyar (stb.) mondás, hogyha én nem viszem el, más fogja elvinni… A lopás és mások elemésztése is biztosan a génjeinkben van..

Egyesek azt mondják, gének pedig nincsenek… Szóval van itt minden, kérem tisztelettel..

Na mindegy, de ha van egy ilyen hányadék…, akkor mindjárt adott a lehetősége annak, hogy ennek a „csodás” ellenszere is legyen GMO.. Ha a denevér, vagy tobzoska, vagy mit tudom én, akkor legyen kövér.. – a kínaiak úgy szeretik…Az ellenszert is jó előre…. hozzuk össze… Ami csak akkor lesz igazán nagy durranás, ha egyúttal, ahogyan „gyógyít, úgy halkan – hogy senki meg ne tudja” – szépen pusztítson is… Mert különben nincsen semmi értelme ennek a vesződségnek.. Nálunk cűrhődésnek mondják… Adjunk az etimológiára is..

A legfantasztikusabb lehetőség arra, hogy a piacot megtisztítsuk afféle kis, meg még kisebb vállalkozásoktól, a világot dinamikus multinacionális tereppé tegyük, az ellenkezőket meg két vállra fektessük a további „hullámokkal”.. És ha lehet, itt-ott csináljunk háborúkat is, mert az mindenre jó lesz. Még a lebukásunkat is elfeledhetik, ha a túlsó oldalról lőnek rájuk..

Profán ima

Minden vélemény számít!

Profán ima

Volt egy álmom, amiből felébredtem. Nagyon gyakori, hogy ébredés után rám törnek a friss gondolatok, vagy a régiek, de valamilyen feladat formájában.. A napokban éppenséggel sok szó esett a „fejlődésről”. Reggel, első gondolatom az volt, hogy van egy ideám.

Idea, vagyis képzelet. Van egy kép, ami valamilyen mozgást.., vagy inkább egy mozgás, ami valamilyen képet segít láttatnom. Egy képet, amiben az emberek mind tudják kicsodák.

Mire jó ez?

Hát, többek között az egyet értéshez. Ha mindenki tudja, kicsoda, ebben és együtt, vagyis a sok egy is képes érteni egy mást. Manapság azt látom, hogy emberek követnek képeket, melyeket mások tettek eléjük, de ők maguk – mivel nem tudják kik is valójában – elfogadják önmaguk számára és átváltoznak valami mássá. Azután ezt a változást elképzelik fejlődésnek. Még ez sem lenne baj, de ezt a fejetlenséget rákényszerítik másokra, sőt mindenkire. Köteles-ség, kény-szer a valóság helyett.

Menjünk vissza a képzeletig. Képzelete bárkinek lehet. Egy képzelet nem csak képből képződhet, hanem érzésből is. Az ér mint egy kis – szinte és a valóságban is láthatatlan patakmeder – akkor jó, ha nem látjuk, csak elképzeljük, de érezzük. Láthatjuk is, hogy lüktet benne valami. A mi esetünkben vér. Ami folyik, az valahonnan, valahova folyik..A víz mindig lefelé folyik. A képzeletünk felfelé, egy emelkedettebb, távoli, még ismeretlen irányban, szinte lehagyja a testünket, ami viszont csak olyan érzésekből áll, vagyis folyik, ami körben jár. Olyan eret, patakot, folyót nem ismerünk, ami nem lefelé folyik. De aztán, mire céljához a tengerhez, óceánhoz ér, felszáll, mint a képzelet. Odaér, ahova a lelkünk igyekszik. Viszont olyan ér, ami körben jár, csak egy lehet, a mi belső valónk.

Mikor valaki, aki nem tudja magáról, hogy miféle, néz egy folyót, vagy patakot, lehetőleg tiszta vizűt, elindul benne egy folyamat. Egy folyó, ami visszafelé folyik. Efféle folyó, csak a mi képzeletünkben létezik. Furcsa mód, ez a folyó a tapasztalatok medrében folyik. Ez a folyó a megtörtént események által képzett érzésekből lett. Akinek még nincs elég tapasztalata, vagyis nem ragadtak a lelkébe érzések, annak a képzelete is szegényesebb, és szüksége van képekre, melyek mindig előre folynak. Az időben, ami számára csak egyirányú folyamat Ez a más kép, más képzeteket hoz létre a tudatban, és más tudatfolyamok fogják alkotni a sajátnak hitt világát.

Az ő világa csupán elképzelt világ, szegényes tapasztalatokban. Érdekes, hogy mégis az én világom lehet idealisztikus, míg ő csak egy mások által rejtett céllal képzelt, vagyis megtervezett világot tart valóságnak. Szemben azzal a világgal, ami a képezett képzelete szerint ellenséges, és valóságnak hívják. Jobban érzi magát abban a világban, ami egy eszközből árad felé, hömpölyög át rajta, és süllyed el benne..

Nem erről kellett volna szólni ennek a reggeli profán imának, de a folyam, a gondolatok folyama ide sodort… Közben volt néhány parancs is, aminek engedelmeskednem kellett..

Volt egy óhaj, egy vágy: …Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” Ehhez kellett magokat venni egy helyről, szemenként átvizsgálni, pontosan megmérni, és megőrölni. Aztán vízzel összegyúrni, majd meleg helyre tenni..A holnapi kenyerünket ma kell meggyúrni, aztán majd megsütni. Ez a fejlődés. Amit ma elképzeltem, mert van egy kötelességem, amit tegnap határoztam el, és ma reggel hajtottam végre. Nem a semmiből, vagy mások által elém tett képből, hanem saját tapasztalataimból gyúrtam össze a tudást, ami segített abban, hogy a búzából és a lisztből-vízből holnapra kenyerem legyen. Persze ez csak idea, mert a búzát, a lisztet és a kenyeret nem én találtam fel, de a kenyér színtisztán az én sokéves, keserves (igen: a tapasztalatok sokszor fájdalmas élményekből keletkeznek..) tapasztalataim eredménye. Vagyis, egy valóságfolyam forrást fakasztott, ami így olvasva a teljes abszurditás, mégis a puszta valóság.

A valóság, mely olyan sima és átlátható, mint a füves pusztaság.. Ahogyan a magas fű (amit nem vágtak le gépi fűkaszával, vagy kaszáló traktorral..) hullámzik, mint a zöld és virágokkal átszőtt tenger..

Térjünk hát vissza oda, ahol még önmagunk voltunk. Ki-ki olyan messzire, ahol bátran szembenézhet azzal, akit szeret, elfogad, és elképzel.

EMBER, TÉRJ MAGADHOZ!

ÉBREDJ!

Ezek voltak a mai szentenciák.

Ite missa est!

Karácsonyi egy s más

Minden vélemény számít!

Karácsonyi egy s más

Karácsony. Sok vallás megünnepli. Vitatkoznak az eredeti esemény helyszínén, idején, de témánk nem magát a hagyomány eredetét, vagy valós voltát taglalja, hanem az emberek gondolatait érzéseit próbálja különböző nézőpontok szerint csoportosítani. Az ünnep csak ürügy, központban a lélek…

Tovább a folytatáshoz →

A „vanság” törvénye

Minden vélemény számít!

A vanság törvénye

Az ember legértékesebb tulajdona a tudata. Az a „valami”, ami azt jelenti mindenkinek: tudom mi van, tudom ki vagyok . 2019-et írunk és bizton állíthatom, hogy a világ lakói között alig található néhány ember, aki valóban tudja, mi van, és hogy ő kicsoda is valójában.

Tovább a folytatáshoz →

Ghislain L. és Hamvas Béla tudatossága

Minden vélemény számít!

Ghislaine L. és Hamvas Béla tudatossága

Szerencsém egy olyan korszakba vetett, mikor kimeríthetetlen lehetőség kínálkozik az elmélkedésre. Életkorom pedig megfelelő ahhoz, hogy én is bölcseket mondjak az emberről és az életről. Ghislaine ebben az életútban fontos szerepet töltött be. Ő volt az egyike annak, aki a Rendszer és az egyén ellentmondásos, mondhatni kibékíthetetlen viszonyára saját példájával rámutatott.

Nem mással, mint az ember, az egészség és a Rendszer kapcsolatának témájában Egészségügyi maffia címmel írt könyvével sok fontos és értékes információt osztott meg velem. Éppen a megfelelő pillanatban. Abban a korszakban, mikor László Ervin zongoraművész és newage filozófus elhozta hozzánk az EU kezdetleges ideológiáját. Amennyiben kezdetleges volt, annyiban csak számomra mondott újat, mivel akkoriban még a Kalergi tervről közelítő ismereteim sem voltak. Éppen hogy kiszabadultunk a szocialistának hazudott rendszerből és mindenki emelt fővel vágott neki a „szabad” életnek A szabadság egyik fontosnak tűnő szegmense a táplálkozás forradalmi megújítása volt. Ebbe illeszkedett Ghis korszakos jelentőségű munkája is. Közben teltek-múltak az évek… Ghislaine levetette magáról az összes civilizációs sallangot, nyűgöt, ám nem vonult a vadonba bogyóevésre, hanem elkezdte ideológiáját felépíteni. Én azt hittem, hogy a könyv hangvétele rezonál majd az azóta is nagyszerűnek tartott növénytáplálkozási mozgalommal, de nem ezt történt. Illetve történhetett is, de tevékenysége gerincét az általa magasabbnak vélt tudatosság ideológiája alkotta/alkotja. Hogyan kapcsolódik ez Hamvas Béla eredeti, zseniális, tudományosan kidolgozott életművéhez? Úgy, hogy akkoriban jutottam hozzá Hamvas majd’ minden megjelenő könyvéhez. Ő is a tudatosságot állította objektíve középpontjába, de teljesen más következtetésre jutott.

Ghis – részben – valóban társult a növényeket is tisztelő, az állatokat békén hagyó szellemiségekhez, de gondolkodása abba az irányba fordult, ami a gender – filozófiának nevezett „álfejlődés”- hívők katekizmusa. Hamvas viszont tudását nem spekulatívan „előre”, hanem a múlt rejtelmes mélységeibe hatolva szerezte. Eszerint az emberiség egy fejlett korszakból folyamatos zülléssel jut el a mába. Tehát nem fejlődés az, amit magunk körül látunk. Legkevésbé a „gender” elmélet „tudománya”… nevezhető a fejlődés magaslatainak. Persze túlzottan leegyszerűsítő volna itt megállni, és az egyiket rossznak, a másikat igaznak, vagy megalapozott tudományos elméletnek nevezni.

Érdekes látni a becsatolt két Ghis videót, ahol az első a család „állatias csökevény” mivoltáról beszél, és a régebbit, az Egészségügyi Maffiát, ami éppen a maffia „családjellegét” taglalja videóinterjújában. Nem lehet egyszerűen rossznak, tévesnek minősíteni ezt az ideológiát, csak azért, mert illeszkedik azokba az áramlatokba, melyek közül talán a természet újragondolása szimpatikus, a többi egyenesen taszító vagy beteges számomra. Ghis gondolkodását megérteni, csak a civilizációs rendszer, röviden Rendszer hirtelen támadt elutasítása mentén lehet. Bennem is dolgozik a megértésre való szándék, és egyaránt foglalkozom az ember ősmúltjával, mint a lehetséges jövő szellemi felépítésével, ugyanakkor, igen rossz véleményem van a civilizáció bürokratikus Rendszeréről.

Ennek kapcsán pattant ki a fejemből a 1994-ben a Folyamatok tudata elmélet, amely szinte minden ember által kidolgozatlanul, vagy hézagos tudatossággal felépített elmélet közé tesz egy középpont irányába mutató nyilat. Az egyszerűség kedvéért összefoglalja a fizikai-biológiai, eszmei-technikai világot elválasztó téziseket a tudathoz való viszonyrendszerben. Eszerint, minden folyamat, és minden tudat. Nincs tudat folyamat nélkül és nincs folyamat tudat nélkül. Bármilyen probléma is kerül az utunkba, tudományos alapossággal annak fejlődését, vagy inkább változásait ontológiai alapon, a létezés fogalmát a folyamattal összekapcsolva megérthetővé tehetjük. Olyan törvényszerűségeket találunk eközben, melyek világképünket a különféle elméletek ellentmondásaiban, a valósághoz való viszonyrendszerben, mégis az élet-élettelen, és Isteni-emberi; földi és kozmikus kavargásban alakítjuk ki. Ez a jelenlegi korszakos „pillanat”, egy folyamat kifejlődésének leírható jellegét mutatja a figyelő szem számára. Előnye, hogy nem a megszokott gondolkodásmódok közül horgonyoz le egyiknél, hanem átjáró utakat nyit ezek között. Ezen gondolkodásmód inspirálója volt annak felismerése, hogy a modern ember tudata ismétléseken alapul, utánzásban, kreativitást mellőzve, süllyedő szellemi-erkölcsi pályán. Saját mivoltáról semmit sem tudva, utánozza a látszatra bevált, de a gyakorlatban használhatatlan szokásait, hagyományait. Ennek igazát minden nap bőrünkön tapasztaljuk, mikor szembejön velünk az a rengeteg meggondolatlan, sematikus megnyilvánulás, melyek a világot és az egyes embert egyre távolabb taszítják önnön értelmes lényétől. A biztonságot az egyhangú ismétlésekben találjuk meg, és rettegünk a változásoktól, illetve minden látszatváltozást, (Hamvasnál szétszóródást) legyen az a legőrültebb is, lelkendezve, újként, fejlődésként dicsőítve fogadunk.

Ezen a platformon vizsgáljuk Ghislaine Lanctot szellemi változásait, küzdelmét saját lelkével, és a világ széteső mivoltában való eligazodását. Szembeállítva Hamvas ősi szellemen, keresztény és más filozófiák eredeti hagyományain nyugvó világképével. Az alap mindkettőnél annak vizsgálata és a megértésre való törekvése, hogy a világ mai „fejleményei” fejlődésként, vagy Hamvas szavaival hitelesen leírva, züllésként írhatók-e le. A téma megvilágításához érdemes végignézni a videókat, hogy ráébredhessünk, milyen ideológiai áramlatok alakítják a különféle „lázadók” gondolkodásmódját, és a világhoz való viszonyukat.

A megértéshez fontos tudni, hogy Ghislain eredetileg kanadai orvos volt. Ma már elég hiteles képünk kezd kialakulni a történelmi Kanadáról, hogy megértsük, hogyan jutottak el a végletes „gyakorlati liberalizmusig”.

Miközben Ghis a kényelmet, polgári nihilt, stupidságot maga mögött hagyta, szembesülve a nyugati világ dekadens kilátástalanságával, arra a következtetésre jutott, hogy jobb elfogadni, sőt ideológiailag igazolni a züllést, fejlődésként beállítva, mint reálisan – a megszokott kritikákkal konzervatív módon hatástalanul, vagy saját egzisztenciánkat feláldozva rögeszmésen – elutasítani. Mint látszik, a fizikai kényelem elhagyásával nem tudott mást tenni, mint a szellemi kényelmet választani. Az általa megváltoztathatatlant rózsaszín mázzal leöntve kiállítani, mint üdvözítő, mindenre megoldást kínáló lételméletet. Jóllehet, az egzisztenciája oda, mégsem hal éhen. Hála azon sokaknak, akik Hamvasról még soha nem hallottak, és vélhetően nem is fognak…

A két gondolkodó elmének mégis van közös gyökere a múltjukban.

Ghis saját választott hivatásával nem tudott együtt élni. Hamvas hihetetlen tudásának megszerzése közben a világ ostobaságával szemben a rendszer kilátástalan elutasításából alkotott világraszóló remekműveket. Isten, tudat, szellem témáiban önmagával vitatkozva, egy új filozófiát alkotott költőien. A „gondolat poétikáját”. Ghist megértő (zavart-tétova) lelkek rajongják körül, míg Hamvast értetlenség, elutasítás, irigység és méltánytalanság, tudásának a Rendszer általi megvetése-félelme sújtotta. A mai napig mellőzés és „rendszer idegenség” műveinek osztályrésze. Egy olyan kis könyvecskéje (A bor filozófiája) vált szinte egyedül őt meghatározóvá, amit ő maga sem tartott sokra, de a jelenkor nyegle átlagembere jó támogatóra lel benne alkoholizmusa, nikotinfüggősége „filozófiai igazolójaként”.  Mindkettőjük részben önszántából hagyta el a Rendszert, a kellemes, ám hazug és megalkuvó, lelket-szellemet megnyomorító ostoba önkényt. Nem kétséges, kinek az életműve lesz maradandó, a „dicsőséges genderizmus” kimúltával…

„Kötelező olvasmányként” ajánlom Hermann Imre Az ember ősi ösztönei c. könyvét, hogy megértsük, miért is gyökereink, a család, lelki történéseink megértő vizsgálata emberi világunk összetartó szövete.