Címke: igazság

Az igazság és Folyamattudat

Az igazság és a Folyamattudat

Mostanság… sok baj van az igazsággal. Mindenki mondja, hogy egyedül nála van. Ha a világ olyan hely volna, (mármint az emberi világban) ahol mindent a Folyamattudat irányítana, nem is volna szükség erre a fogalomra. Az igazság semmi más, mint oksági folyamatlenyomat. Az mégis hogyan lehet, hogy taláros testületek dönthetnek két egymásnak teljesen ellentmondó igazság mellett.?

Sokat tépelődtem azon, hogyan tudnám a legegyszerűbben leírni, mi is az a Folyamattudat.

Persze, nem olyan egyszerű, mint nekem, aki maga is ezt gyakorolja.. Tudom, ehhez még szükségeltetik egy olyan édesanya, aki arra neveli fiát, hogy igazat mondjon. Azután jön a „rendszer” és a gyerek elbizonytalanodik: „Anyám! Ez a bácsi nem mond igazat. Nem úgy történt, ahogyan állítja.”

A Folyamattudat pedig nem más, mint az időben lezajló momentumok sorozata. Ez akkor is ugyanúgy történik, ha senki sem látja. A „tudat” a folyamatban, pedig azt jelenti, „ugyanolyan, mint az ember által ismert tudat.” Saját hiteles akarata van. Minden, amit ma ismerünk alá van vetve ennek a törvénynek. A gének fraktál szerű sorozatán át a szintén így elrendezett ás állandóan változó neuronhálózatig és azon is túl.. (Talán a kvantumfizikát, és fura nevű tudósok macskáit..kivéve…) Csak egyféleképpen tud történni – már ha a körülmények (mint Folyamattudatok..) is úgy akarják.. Azután jön az ember és elmondja, hogy amit láttunk az nem úgy volt. Nem ott és nem azzal esett meg, hiába láttuk a két szemünkkel.

Most már az ember nevű magas szintű tudattal megáldott lény a valóságot felülírja, hiszen az ő tudata még annál is magasabban van…

Ellenben, ha azt kérik az egyiküktől, hogy mondja már el mégis mi történt akkor… Erre gyorsan kitalál egy kéznél levő álvalóságot.. Ha sokáig mondja, és hisz is benne, lassan igazi valóságnak vélik a többiek is.. Ugye, mennyi „igazember” van…? Csak azt az „i”-t ne tennék hozzá…

Ám ez a kis gondolatfüzér inkább szóljon arról a Folyamattudatról, ami az emberiséget a sok-sok hazugság mellett tartja.. A Folyamattudat az embertől függetlenül mindenütt az Univerzumban ugyanúgy működik, sőt itt a Földön is, ahol nincsen ember. Az állatok, növények, ásványok, víz és hegy érti és tanúsítja is, hogy a Folyamat tudat is egyben. Ezek a Folyamattudatok alkotják a szellemet az emberben és a végtelen, határtalanul tudatos Világegyetemben (hiszen a semmiből nem lehet valami, ezért az emberi/állati – sót… tudat is csak a mindenütt jelenlévő tudat egyik része) a tér kisugárzását, az igazság megélését egy érintetlen vadonban. Ott nincs íróasztal, kényelmes bőrfotel, hacsak valaki egy elhullott tetemet nem néz fotelnak… A Felséges Civilizációban viszont vannak „igazságok”, amelyek jól fizetnek, mert úgy történtek, de másoknak kedvez az elmondásuk, és vannak hamis igazságok, amelyek sok embert bajba sodornak, sőt olyannyira, hogy egész további életükre megbélyegzettekké válnak, pedig közelében sem voltak annak, amit bűnként rájuk olvasnak.

De azok a Folyamattudatok, amelyek közönségesek, elfogadottak, legfeljebb „gyógyítandók”, szinte soha nem változnak, pedig olyan folyamat a világon sehol nem létezik, ami mindig ismétli önmagát és nem változik.. csak az emberek világában.

Ha azt mondom: „Ember, miért szívod azt a mérgező növényi füstöt? Hiszen először téged öl meg, azután mindazokat nyomorba taszítja, megbetegíti, akik együtt élnek veled. Sokakat úgy áltat, hogy a hányingerkeltő kátrányszagot megszokják és még gusztusosnak is vélik.. lásd a világ azon helyeit, ahol étkezés közben is megengedett a füstölés.. Mármint a dohány füstölése.. Mert ugyebár…, sokak a füstölgő tűz mellett esznek… Ebben a leírásban a legfontosabb rész, ami még le sem íródott: az ember képtelen elhagyni a nyilvánvalóan mindenkinek ártó szokásait.. Ilyeneket az állatok csak fogságban, kényszer alatt kénytelenek elviselni..

Ez csak egy a korábban kritizálhatatlan, (hiszen orvosi várókban, kórházakban is orrba vágott az áporodott dohánybűz), ma inkább – jó esetben – illetlennek tartott tevékenységek közül, amelyeket folytatók erősen ragaszkodnak káros folyamataikhoz.. Csakúgy mint helytelen gondolkodásukhoz.., mely nem hajlandó engedni az okság kényszerének. Ehhez hasonlókat milliószámra említhetne bárki.., és mindegyik csakis az emberre jellemző.. Már leírtam egy helyütt, a Folyamattudat kapcsán, hogy egy csimpánzt ostoba, gonosz emberek cirkuszi mutatványként arra neveltek, hogy a közönség előtt dohányozzon.. Már a gondolat is elborzaszt minden jóérzésű embert.. A történet kedvező fordulatot vett, lelkiismeretes állatmentők megvásárolták (?), vagy kijárták, a hatóságoknál, a szegény emberszabású megszabadítását, de a mozdulatot képtelenek voltak lenevelni a szerencsétlenről. Mikor a rehabilitációs menhelyre került és végre fajtársaihoz akarták szoktatni, azok addig verték szegényt, amíg el kellett választani a többitől. Csupán azért, mert a kezét állandóan a szája elé emelte… Engem az egész történetben csak az lepett meg, és tett még tisztelettudóbbá az állatok intelligenciája iránt, hogy mindezt az ember soha vagy csak igen ritkán tenné meg saját fajtársaival..

Körülnézve a világban, vajon hányan vannak, akik úgy élnek, hogy ilyen és még ellenszenvesebb, még pusztítóbb hatást kelt egyes szokásuk? Sőt: hány olyan megengedő törvény van, pláne „nemzeti büszkeségre becsült „ képtelen szokás, amit még csak megemlíteni is halálos bűn (A király új ruhája…)? Erre az oktalan emberiség kitalálta az „ember jogokat”. Saját elpusztításunk jogát (lásd még a háború címszavat az értelmező szótárban…) – vele együtt mások megrontásának jogát is.. Voltak idők, mikor még „normális” reakció járt az ilyen embernek. Amit a majmok még tartanak..

Nemhiába, az ember tudatos lény.. „Folyamattudatos..” A majmoknak csak ösztöneik vannak.. Mi már azokat rég „kinőttük..” Hiszen, mi fejlődünk.

Az igazság maga

Andy Garcia

Az igazság maga

A Maga sorozat alapeszméje, amely a fogalmak mikroszkopikus vizsgálatával szolgálja a tiszta gondolkodást és az egységes megértést. A megértés egyik akadálya éppen az igazság zavaros és egymásnak ellentmondó értelmezése. Ehhez kívánok támpontokat nyújtani, nem pedig az egyetlen igazságot kinyilvánítani. Ha nem mondjuk ki a véleményünket, csupán azért, mert bizonyos körökben, vagy korszakokban egyes megfogalmazások illetlenek, vagy kellemetlenek némelyeknek, talán legjobban az éppen hatalmat gyakorolni akaróknak, akkor az igazságot majd a folyamatok kétes eredménye fogja kimondani helyettünk. Tovább a folytatáshoz

Igazemberek

Igazemberek

Australia_Nullah

Az igazak helye az Univerzumban biztosítva van. A többiek keresik a helyüket. Az igaz emberek születésük pillanatában tudják, mi a dolguk és nem kétséges, hogy milyen úton fognak haladni. A többiek keresik az utat. És?

Az igaz emberek láthatatlanok, de csak azért, mert kevesen vannak, és nem akarnak látszani csupán a látszatért, és a látszatot övező siker kedvéért. De, mikor az igaz emberek láthatóvá válnak, sorsfordító eseményekben vesznek részt. Csak azért válnak láthatóvá, mert színt vallanak, és hitet tesznek az igaz mellett.

Miért van igazságszolgáltatás? Tovább a folytatáshoz

Magyar kurázsi

Régi Rozsos ház Vpben

Írta: Kövi Gábor
2012. január 22.

Magyar kurázsi 

Rögtön magyarázkodással kezdem… Próbálom kikerülni az idegen szavak használatát. Ez esetben is azért teszek kivételt, mert tágabb körben közkeletűen használt szó az alapja ennek a címnek. Hogy éppen miért most vettem elő? Talán a jelen történései és a múlttal való összecsengésük az oka ennek. Az idegen szavak szótára szerint, bátorság, kitartás. Miért éppen magyar? Ezt sokan tudják, ha nem is ebben az összefüggésben szokták alkalmazni.

Az emberben feltámad valami olyankor, ha bántás éri, de olyankor is, ha más a bántás célpontja. Legalább is úgy gondolom, így volna helyes. Persze, gyakran megesik, hogy a bántás nem valóságos, csak alaptalan félelem, gyanú és nem is valódi fenyegetés áll mögötte. De, ha már a bántás többször bekövetkezett, az ember mindenre ugrik, ami emlékeztet korábbi sérelmeire. Ez talán nem is vet ránk rossz fényt. Nem szokásom állást foglalni, hanem inkább értelmezni, magyarázni, megvilágítani. Most mégis fel kell szólalnom az egyik oldalon. Ebben az a furcsa, hogy – bevett módszer, de mégis visszatetsző -, ha egy harmadik, vagy többedik résztvevő, akik a partvonalon túlról akarnak erőszakot alkalmazni, megzavarva a játékot, ahelyett, hogy a „pályán” levők ebben legalább egyetértenének. Gondolnánk, hogy az ő játékuk meg ez, hogy beavatkozzanak, és az eredményt maguknak könyveljék el.

**

  Mert hát kérem, itten, mi magyarok vagyunk a célpont. Nem is először. De vajon mi ennek az oka?

Gazdag ásványkincsünk, rengeteg olajunk, gyémántbányáink, országunk rendkívüli fekvése? (Nekünk talán az, de másnak? Bár idővel még ez is szempont lehet.) A fekvésről még annyit, hogy korábban a két tűz között volt a kulcsszó, de ma már tűz mindenütt van. Ki tudja, merre van az olyan övezet, ahol valaki beszorult az ellenfelek közé? A tűz ide-oda lobban, és üszök, meg zsarátnok.. Talán mégsem ez, amiért mi lettünk a falu, „oh pardon”, az EU rossza?Hercig úr katonaruhában

Ahogyan követem a/z (számomra látható) eseményeket, egyszer csak belém villant (mondhattam volna: H-eu-réka!): ez a szétszabdalt és összezsugorodott ország, ezer éve, vagy még korábban küzd azokkal, akik egy ritka tulajdonságát nem tudják elfogadni. Ritka, mert sajátosan ránk jellemző. Talán ez lehetett vándorlásunk mozgatója is. Nagyképűség és elfogultság lenne azt állítani, hogy más népek fiai mindig híján voltak ennek a tulajdonságnak, sőt még azt sem szabad kimondani, hogy ugyanez a jellemvonásunk korábban sohasem okozott fájdalmat, sérelmet sehol a világban. Mert okozott, ez tény. De más is okozott másoknak, mégsem bántják most olyan durván. Vagy nem bántották úgy korábban sem, olyan kíméletlenül, mint minket, magyarokat. Sőt, mások világraszóló galádságokat követtek el, de ezek miatt is mi kaptunk nem csak a hátunkra, hanem úgyszólván végtagjaink vesztek oda emiatt. Lehet mondani, hogy mindig rosszul válogattuk meg a barátainkat, és magunk között sem tudtunk tartós egyetértést létrehozni. Ne tagadjuk, mert ez is igaz. Talán ez is egy olyan kereszt, amit még nem tudtunk levetni magunkról. Régen, mikor az első nagy döntést meghoztuk, ugyanez volt, ami ránk hozta a bajt. Azóta is vitatkozunk, hogy a döntés jó volt-e, vagy sem. Hajlok arra, hogy olyan kompromisszum volt, amiben többet vesztettünk, mint nyertünk. Mint röviddel ezelőtti döntésünk. Ennek nyomán kapjuk azt a nyaklevest, amit már régen akartak nekünk odasózni. Ez lehet az a pillanat, mikor mindenért megfizetünk?

 De „bizisten”, most is ugyanaz a baj, mint korábban. Még mindig nem fogadjuk el éppen azt, amire büszkék lehetnénk, és az egész világnak ugyanakkora előnye származna belőle, mint nekünk. Tehát, az ezer év alatt, amit az általunk tanult történelem szerint ezen a földön eltöltöttünk, számtalanszor kicserélődött, felhígult, megnyomorodott a magyar, és mégis ott lappangott ez a kincs valahol, máig sem kopott a fénye. Főnix, ami hamvából újra, meg újra életre kél. Ez a kurázsi. Sajátosan magyar és sajátosan erős, sajátosan értékes.

 Egészen vissza kéne menni azokra az időkre, hogy értsük a jelent, mikor még városok is alig voltak, vagy csak szétszórva és korántsem ekkora súllyal szerepelve az emberiség színpadán. Nem hiszem, hogy mi a főszerepet szeretnénk eljátszani azóta is, ha valakik nálunk ebben ringatják magukat, mindent tönkretehetnek. Éppen az a történelem legnagyobb tanulsága, hogy ebben a darabban egyetlen díva, vagy bonviván, vagy drámai főhős sincs. Az volna a legjobb párhuzam, ha azt mondanám, hogy ez egy olyan sokszereplős játék, ami különböző színeken és korokon áttűnve azzal hagyta a művet befejezetlenül, a tanulságot zavarosan, hogy állandóan a főszereplőre ruházta az összes felelősséget, azután lerántotta a mélybe, és egy másik hasonlóval felcserélte. A kincs pedig soha sem került úgy elő, ahogyan méltó lett volna rá. Most megint egy alkalom kínálkozik arra, hogy végre pontot tegyünk ennek a drámának, vagy néha tragikomédiának a végére, és valami egészen mást írjunk ezután. De, ha most is a korábbi szereposztást alkalmazzuk a mostani színészekre, az eredmény ugyanúgy kétes marad, mint eddig.

 Sőt!

Ami olyannyira különleges a magyar kurázsiban, ami közel sincs a magyar virtushoz, az éppen az előadás szövegkönyve, vagy közelebbről a nyelve. Ez igen gyakran véres küzdelmek célpontja volt (ma is..): a magyar nyelv. Szép, értékes, okos, gazdagon festő, elmés, játékos, de nagyon tiszta látásmódot tanít.  Ez az, ami őrzi a magyar kurázsit.  Ezért nem tud az idegen semmit rólunk, mert az a történelem, amit ő tanult és részben átélt, saját nyelvén íródott, saját kultúrájával átitatott és méltán értékes önmaga számára. Nem vitás, hogy – mint mondtam-, sok nemzetnek volt/van kurázsija, de magyar kurázsi csak egy van. Váltig állítom, hogy az értékei a nyelvünkben gyökereznek.  Érték-értés. Sok hasonló játékot találhatunk a nyelvben, talán más nyelvekben is, de valahogyan, az évezredek sokféle népeivel-kultúráival való érintkezés során egyre gazdagabb és árnyaltabb kifejezésmóddal vált egyre érettebbé, mely érettségével a mai zagyva és átláthatatlan világ is érthetővé, átláthatóvá, látszólag megoldhatatlan problémái értelmezhetővé és megoldhatóvá válnak. Nos, éppen ez a jellemzője, ami egy magyar anyanyelvű, vagy évtizedek óta itt élő, máshonnan idevetődött embert is a megtanítja a világot érteni, szövevényeit kibogozni. A magyarul gondolkodó ember rögtön átlát mások turpisságán, rögtön látja azt is, hol és mit kéne tenni. Ez az, ami szemet szúr azoknak, akik szeretik a zavaros, mély, bűzös vizet, és az iszapáradatot. 

Sok idegen, vagy inkább más nép eddig ki tudta aknázni a magyar kurázsit csak éppen mi, magyarok nem.. Azt hiszem ez egy olyan tragédia, aminek megvannak a tanulságai, és ezzel a gondolkodással, játszi könnyedséggel lehetne okosodni tőle. Miért mégis mások aratják le ennek gyümölcseit?

 A félelem, közöny, restség, megkeseredettség, nagyravágyás, hatalomvágy, vajon miféle rossz nyavalya okozza ezt a fátumot?

Talán, mert soha nem sikerült megfelelően elfogadtatni ezt az értéket, vagy inkább másoknak azt mutattuk be, mennyire nem tiszteljük mi?

Is-is, azt hiszem.

 Azon a ponton van a világ, mint már annyiszor, de mindig egyre veszélyesebb és egyre gonoszabb várható következménnyel, mely még itt és jó érzékkel, talán végre jóra fordulhat. A sok ostobaság és más észbeli gyengeség, erkölcs- és értékvesztés világa lassan átfordulhat az értelem és nagy tettek világába.

 A városias, természetmegvető, hatalomban, gazdagságban érdekelt, annak ígéretével elbódított ember egyre nagyobb és nagyobb kupacot hord össze abból, amit nem illik kimondani… Egyre nagyobb szenny, egyre nagyobb város, egyre nagyobb állam, egyre nagyobb önkény, egyre kisebb jog és egyre szegényebb lélek. A külső fény, csillogás és a belső rothadás sajátos kettőssége. Ez a mai imádni kényszerített jövő. Hogy mégsem tudjuk ezt imádni? Most ébred fel utoljára és bontja ki teljes szépségében, nagyszerűségében szárnyait a főnix madár?A magyar kurázsi?  Vagy ezt is elmulasztjuk, maradunk annak, amik vagyunk, egy önmagával vitatkozó, békétlen, életunt, felejthető nép? Vagy?

 Ráébredünk végre, hogy nem véletlenül bántják ezt a gondolkodásmódot? Mikor a múlhatatlan értékek, emberi hagyatékaink vesztését, a világ közös kincsét szemétre vetni készülők utolsó akadálya, a reménykedők végvára, ezt a mételyt még kivédhető, az igazságot még kimondani bátor és kitartó magyar gondolkodás ellen támadó hordák ráébresztenek bennünket, hogy együtt, kitartóan és bátran gátat vethetünk a világot felfalni akarók jól szervezett hadának?

 Mondhatják sokan, hogy mi magyarok, még mindig nomádul gondolkodunk? Ez a baj velünk?

Nem tudunk beilleszkedni, felzárkózni, megalázkodni, fejet hajtva koldulni? Már csak ez hiányzik, hogy teljesen megtörjék a gerincünket? Az eddigiek nem hozták meg a kívánt eredményt? Ránk nem érvényes a másoknak ingyen kínált jog? Mi büntetésben maradunk, mindaddig, míg eme utolsó kincsünket is odahagyjuk? Aztán, a boldogtalanok rimánkodhatnak, „Milyen jó volna most a legnagyobb bajban, egy kis magyar kurázsi!” De akkorra már a teljes megsemmisülésben minden remény elvész, hogy kimentse az ostoba és mohó gazdagokat a mocsárból. A szegény, megnyomorított, szégyenében szétszóródott, alamizsnáért könyörgő, az útból félrerúgott koldus néphez fordulnának jó tanácsért? Ugyan minek és honnan is volna ennek már bármi haszna?

Az én elődöm*

Én, kis magyar nyugdíjas pedagógus, innen ajánlom a hatalmasoknak, hogy ismerkedjenek a magyar nyelvvel, kultúrával, ne higgyék, hogy mindent nekünk kell átvenni tőlük. Mi már eleget húzkodtuk az ő palástjuk szélét, már eleget hajbókoltunk. Itt az ideje, hogy ők is legalább annyi fáradságot vegyenek, hogy a térképet fellapozzák. Aztán egy alapfokú magyar társalgási szótár következhet. Amiben sok kérdő mondat szerepeljen. Sok példa van arra, hogy más népek fiai-leányai igyekezetét látva, melyben a nyelvünkkel birkóznak, könnybe lábadt szemmel érzékenyüljünk el. A kis ember kellő tiszteletet, érdeklődést tanúsít irántunk, mely igaz érzelmeket ébreszt mindenkiben, nem megvető lekicsinylést. Érdekes megfigyelni, hogy egyes népek hogyan fordulnak azokhoz, akik kínlódva küszködnek a nekik idegen nyelvvel, hogy megértessék magukat. Többnyire úgy, mint ahogyan leírtam. Az viszont elgondolkodtató, ha ez nem így történik. Vajon mi az, amitől az ő nyelvét nekünk vagy másoknak jobban kéne tisztelnünk, mint az összes többi nyelvet? Mi az, ami hazánk fiait arra készteti, hogy a rengeteg bajt és teendőt hátrahagyva az idegen javakért megalázkodjanak?

Nem kérdés: a jólét, pénz, gazdagság. Mindaz, amit ma itthon nem kaphatnak meg azonnal…

Vagy nem kaphatnak meg jogosan, bűn nélkül. De mért gondolja bárki, hogy ezek nélkül meg lehet kapni bárhol a világon? Mindig valakitől elorozva, jogtalanul, jogosnak hazudva. Nem pedig tisztán, arra érdemes módon. Amit tőlünk és más szegényektől elvesznek, azt odaadják az innen dezertálóknak, hogy lekicsinyeljék hazájukat, nyelvüket? Ne higgye senki, hogy ugyanazzal a mércével fogják mérni, mint a honiakat. Hiába gondolja bárki, hogy a globalizált világban egyenrangúság van! A szolgaságban igen. A jogtalanságban igen. A megvetettségben igen. A kiszolgáltatottságban igen.

  A Magyar Kultúra napjára 2012-01-22-én Magyarországon