Az igazság maga

Andy Garcia

Az igazság maga

A Maga sorozat alapeszméje, amely a fogalmak mikroszkopikus vizsgálatával szolgálja a tiszta gondolkodást és az egységes megértést. A megértés egyik akadálya éppen az igazság zavaros és egymásnak ellentmondó értelmezése. Ehhez kívánok támpontokat nyújtani, nem pedig az egyetlen igazságot kinyilvánítani. Ha nem mondjuk ki a véleményünket, csupán azért, mert bizonyos körökben, vagy korszakokban egyes megfogalmazások illetlenek, vagy kellemetlenek némelyeknek, talán legjobban az éppen hatalmat gyakorolni akaróknak, akkor az igazságot majd a folyamatok kétes eredménye fogja kimondani helyettünk.

Először is le kell szögezni, hogy az igazság nem lehet objektív, hacsak nem abban az értelemben és mértékben, ahogyan és amennyire egy szem, vagy optikai eszköz objektív lehet. Mint tudjuk a látás nem az egyetlen érzékszervünk, mely a dolgok minél teljesebb felfogásában segít, hanem ilyen „szervünk” az elménk is, mely sok tényező és képesség együttes működésének magas színvonalával olykor a vélt vagy hitt „tényeket” is teljesen más megvilágításba helyezheti.

Az igazság tehát szubjektív, vagyis minden egyes embernek és minden élőlénynek, minden közösségnek, minden tevékenységi, hatalmi körnek más és más az igazsága. A hatalom éppen abban nyilvánul meg, mikor egy kivételezett, hatalmát minden áron fenntartani és erősíteni akaró személy/kör (stb.) saját igazságát a vele szemben állók számára erőszakkal akarja érvényesíteni. A rábeszélés, vagy meggyőzés még nem a hatalom kinyilvánítása, ha csak az ehhez használt eszközök között a megvesztegetés, megfélemlítés, zsarolás, vagy a fizikai erő (stb.) nemtelen módjai nem szerepelnek.

Az igazság/ok tiszteletben tarthatók, de nem kötelezően elfogadandók más igazságokat vallók előtt. Ahhoz, hogy a megértés óhajtott színvonala megközelíthető legyen, ki kell mondani, hogy az igazság felett egyetlen kritikai elv érvényesülhet, egyetlen mérce lehet érvényes: a valóság.

Tehát tisztáznunk kell az igazság és a valóság közötti különbségeket.

Ezért le kell írnunk a valóság definícióját is, legalább is a tudásunk, erkölcsi alapállásunk, tűrőképességünk, józan eszünk (életünk közvetlen védelme) tükrében. Ezen legutóbbi feltétel nem teheti semmissé az azt megelőzőket! Tehát a valóság szem előtt tartása egy folyamat, mely az igazság keresése, és megfelelő időben való kinyilvánítása mellett, minden eszközt igénybe vesz, a teljes igazság (lásd: valóság) megközelítéséhez.

Mikor 1994-ben az akkori szellemi élet egy dinamikusnak tetsző körében a Folyamatok tudata alapelvére megrendítő módon ráismertem, már megtapasztalhattam, hogy ez a gondolat mennyire idegen azok körében, akik egyetlen igazság kimondásában és terjesztésében érdekeltek. Ma már tudom, hogy akkoriban formálódtak azok a politikai csoportosulások, amelyek manapság (többször) hatalomhoz jutottak, illetve a hatalmat megszerezni kívánják. Számomra nagyon jó iskola és tapasztalatszerzési laboratórium volt az emberek és gondolatok megismerésében.

Az általam már többször idézett és azóta tudatosan alkalmazott alapelv, a Folyamatok tudata, eleve megértetheti mindenkivel, hogy egy igazság, mint folyamat, tudatosságot is jelent, és ez a folyamat (nem állapot!) a benne haladók által nem, vagy csak bizonyos erőfeszítésekkel nevesíthető. Magyarul: a folyamatban levő (az igazságát valló) nem képes saját ítélőképességét, szellemi szintjét, és saját érdekeit együtt látni, megnevezni és megérteni. Ezért az őt körülvevő más emberek, tudatok, érdekek és szemléletek meghallgatása, megértése után, akár az eredeti igazságát is mérlegre kell tennie! Ez a dramaturgia igen kevés esetben válik gyakorlattá a mai közéleti vagy kisebb közösségi, személyes kapcsolati kultúrában. Talán a legszemléletesebben úgy tudnám leírni ezt a helyzetet, hogy egy drog hatása alatt állónak (vagy elvonási tünetei közben) hiába mondjuk, hogy a drog milyen ártalmas, és hogy az illető számára végzetes hatása van/lesz, ez a személy képtelen kilátni ebből a tudatát elfoglaló folyamatból.  Még közelebbről: egymásra hatni annál nehezebb, minél erősebb tudati befolyás alatt van az, akit mi akarunk saját igazunkról meggyőzni. Ez az egyik nehezen áthidalható akadálya az egymás közötti megértésnek. Csak megjegyzésként említem, ami szintén megrendítő felismerés volt, hogy a közlés, mint a kommunikáció egyik célja, számos akadállyal találja magát szemben, ezért a kommunikáció leegyszerűsített alapelve három lépésből áll:

  1. Az ellenállás megtörése (?)
  2. A megértés
  3. Az üzenet átadása

Ezt most nem kívánom hosszasan kifejteni, csak a megtörés kifejezést próbálom minél érthetőbben megfogalmazni.

A mások igazsága egy olyan folyamattudat, melyből az illetőt előbb ki kell zökkenteni. Erre a legjobb mód nem az erőszak, de gyakran fordul elő, hogy az erőszak nem tőlünk, hanem az igazságát (folyamattudatát) megvédeni akaró felől valósul meg. A vélt támadás elhárítása türelmes és leleményes módszerekkel lehetséges, és az üzenet átadása előtt meg kell értenünk a másik felet, de neki is meg kell értenie minket. A kizökkentés egyáltalában nem árt az eredeti meggyőződésnek, sőt „más szemmel”, egy másik ember szemével tudjuk látni saját véleményünk igazát, vagy hézagait. Esetleg éppenséggel megerősít minket ez a nézőpont eredeti hitünkben.

Milyen szép is volna, ha az igazságok a valóság érdekében könnyedén találkozhatnának, és nem kéne hatalmas erőket és értékeket feláldozni ehhez a nagyon is természetes folyamathoz!

A korszakok sokasága a mai időkre ezt a természetes folyamatot és a valóság megismerésének igényét egyre nehezebbé tette. Ennek oka pedig a pregnánsan elkülönülő érdekszövetségek, ideológiák hatalmi játszmája. Ez a játszma minden ember életére és lelki értékeire tör és nem a valóság teljesebb megismerését célozza. Ez a hatalom és a megértés antagonisztikus szembenállása.

Az értelem folyamattudata mára kisebbségbe szorult, és helyébe a deklarált igazságok hatalmi tényezővé tétele került. Ezért alig található olyan ember vagy közösség, aki/amely mentes volna a kialkudott és többé-kevésbé elfogadott igazságaiknak bármilyen mások általi befolyásolása elleni védekezéstől/támadástól. Ez ma már komoly bevételeket realizál a média és az üzleti élet, valamint a politika, különösképpen a jog (stb.) világában. Tehát a Rendszer egyik mozgató rugója éppen az, hogy különböző igazságok vannak. Ezeket megvédeni hatalmas áldozat és szenvedés árán lehet, mert a valóság minden akadályt leküzd az idő függvényében. A valóság, mint folyamattudat, az embertől függetlenül létezik. Számomra érthetetlen (de meg tudom magyarázni…), hogy kinek lehet érdeke az, hogy ennyi igazság legyen, miközben még azok is szenvednek tőle, akik foggal-körömmel védelmezik. Ezt a bonyolult logikai levezetést egy szóval leírhatnánk: liberalizmus.

Nos, az utóbbi évszázadok szinte jóvátehetetlen károkat okoztak az emberi szellem, nevesítve: tudat értékeiben. Egyetlen lehetőségünk és kötelességünk tehát, az értelem szerepének és egyedüli hatalmának visszaállítása.

Ezt az erőfeszítést számos nehézség teszi szinte sziszifuszivá: a különféle ideológiák időnként és helyenként szükséges alkalmazása. Azt azonban tudnunk kell, hogy minden egyes ilyen anakronisztikus és egyoldalú megközelítése a valóságos (szakrális ) rendnek éppenséggel a valóságtól való távolodást gyorsítja.

Az igazságok egyik jellemzője valóságtartalmuk mértéke.

Egyszer egyik tanítóm, Szőke Lajos, azt a bölcs gondolatot fogalmazta meg, hogy „Az igazság/hazugság aránya mutatja meg az igazság érvényességének mértékét.” Leegyszerűsítve: a valóság csak a 100%-os igazságokban nyilvánul meg. Ezt a feltételt igen kevés igazság tudja teljesíteni. Neves pszichiáter-filozófus, Gustav Jung az archetípusokban fogalmazta meg ezt a dilemmát. Legalább is számomra ebből vált nyilvánvalóvá a probléma.

Az a kevés igazság, amely az archetípusok által manifesztálódik, a mai züllés következtében komoly veszélybe került. Elég, ha csupán az anya archetípusra gondolunk. Nem kívánok belebonyolódni a kérdés boncolgatásába, mert nekem nem tisztem, hogy okosabb legyek a nagy bölcseknél, ezért a magam szerepét szerényen a gondolatébresztő személyében látom. De azt meg kell jegyeznem, hogy a züllés mai fokán a különféle, magukat meghatározónak tartó médiumok (pl. film) olyan mértékben devalválta a legfontosabb, tabunak számító archetípusok iránti kötelező tiszteletet, többek között a gyermek védelmének, a gyermekgyilkosságnak, és a gyermek általi gyilkosságnak a realisztikus középpontba helyezésével, már szinte azonnal az anya iránti feltétlen tisztelet megcsúfolása után, hogy a köztudat számára teljesen elfogadható, és érdeklődést kiváltóvá lett. A liberalizmus ellentéte a szakrális rend, egyes igazságok vallói szerint. A szakrális rend pedig az archetípusok feltétlen tiszteletét kívánja meg, melyek ezt a rendet megalapozzák. A már annyiszor ostorozott züllés szelleme pedig semmiféle ilyen tiszteletet nem tanúsít egyetlen ősi archetípus iránt sem. Inkább ezek minél hatékonyabb kihasználására törekszik. Elég, ha még egy ilyen típust említek: a hős archetípusát. A különféle egymással (és a valósággal) szemben álló hatalmi tömbök mindig a saját igazságuk mellett áldozatot vállaló harcost (hőst) helyezik a pozitív oldalra, az ellenségét pedig a gonosz pribékjének állítják be. Jó példa volt erre a régi ruszki filmek ilyetén ábrázolása (a nép hőse vs. a nép ellensége; a szovjet partizán vagy hős katona, és a gyilkos német ellenség szembenállása stb. Mit tesz a sors (Isten), a mai filmek túlnyomó (általunk látott vagy nézett…) többsége pedig a jó amerikai, a jó CIA ügynök/gyilkos (stb.) hősként való beállítását alkalmazza. Azt hiszem, ennek abszurd volta már sokak számára nyilvánvaló.

Ez is jól példázza, hogy a különféle igazságok uralma leáldozóban van.

Itt kívánom felhozni saját példámat: The Truth című filmet, mely ennek az írásnak, úgymond: szülő atyja.  Andy Garcia játssza a jó CIA ügynököt, és már maga a cím is megérdemel némi magyarázatot.

A meglehetősen didaktikus történetben egy lázadó forradalmár és az őt börtönbe juttató ügynök összekerül és a bűnbánó ügynök megmenti az azóta realistává lett lázadót. Ezen közben egy multinacionális konszern zavaros vízügyei (?) eltussolása ellen fellépő két korábbi ellenfél erőfeszítése (mely közben több tucat ellenséges harcos/gyilkos megöletik általuk) eredményeképpen a cég megbukik, a rossz vezető öngyilkos lesz, a testvére (a jó vezető) pedig átveszi és teljesen megváltoztatja (talán felszámolja) az üzletet. Ez a sztori (!) éppen aktuális, mikor világunkban a jól szervezett, és a valóságos hatalmat gyakorló, minden világot elfoglalni készülő multik ellen egyre erősebb ellenállás látszik kibontakozni, vagy legalább is ez van divatban

Számomra ez a példa a látszólagos apróságokban reprezentálja a különféle igazságok mellett kardoskodó médiumok alantas módszereit. Ugyanis a mai emberek legnagyobb része ebben csak a történetet látja és a szereplők kinézetét másolja. Eléggé dehonesztáló ítélet ez a mai átlagember ellen, de ennek a kimondása is szükséges ahhoz, hogy mindenki jobban értse az igazság és a valóság közti szakadék elmélyülésének veszélyeit.

Az apróságok közül nekem a trendi megjelenés volt a leg szembeötlőbb, Al Pacino frizurája, gesztusai, a női főszereplő „megszerkesztett” teste (természetellenesen eltorzított felső ajka, feltöltött keblei, és amit nem láthattunk stb.) De ezzel szinkronban ugyanúgy festett számos más női szereplő, nevezetesen az ügynök felesége is. Egy jelenetben a női főszereplő egy cigarettát próbált lazításképpen a szája helyett létesített résbe begyömöszölni, sikertelenül, mely tevékenysége annak kívánt hangot adni, hogy a dohányzás milyen ártalmas. Ugyanilyen visszatetsző volt a megtért bérgyilkos és az ügynök közös jelenete, melyben cinkosan összekacsintanak, miután az igazság nevében vérfürdőt rendeztek. Nekem akkor enyhe hányingerem támadt. Az utolsó – a jelennek szóló – üzenet, akarva akaratlanul azt a paradox helyzetet mutatta meg, hogy a nyilvánvalóan latin bevándorló, befutott színész, eljátszva egy bennfentest, a hatalom hatékony kiszolgálóját, az országa által is erősen támogatott globalizáció érdekében, de annak ellenzőjét hazudva, egy szintén bevándorló, de most már üldözött, vagyis menekült ellenállót szólaltat meg egy „független” médiumban, mely menekült „természetesen”, a továbbiakban a világhatalmi szerepben minden áron maradni akaró ország/állam védett polgára lesz. Nem feledve azt a mexikói határon felépített erődrendszert, mely a szomszédos országból megélhetési célból bevándorolni akaró tömegeket hivatott távol tartani.  Szóval, kérem ez az igazság.

Továbblépve, az igazság és a tények viszonyát kell megvizsgálni.

Tények alatt én az igazságok bizonyos – egyesek által vallott, és bizonyítani szándékozó – nézőpontját valóságnak beállító törekvést értem. Ezek a látszatvalóságok azonnal megbuknak mint valóság, ha csupán egy mozzanat, mely a valóságot felszínre hozza, új megvilágításba helyezi az eseményt/objektumot/személyt stb. Azonban, a felszínesen látó és gondolkodó átlagpolgárok a tényeket olyan kizárólagos valóságként, megdönthetetlen igazságként értelmezik, ahogyan azt tőlük elvárják. Ezek a tényeknek nevezett hatalmi szimbólumok olyan erővel bírnak, hogy élet és halál felett ítélkeznek általuk. Az utólag felszínre kerülő valóságrészek által hamissá váló tények már nem kapnak olyan médiatámogatást, mint a korábban szándékosan beállított álvalóság. De vannak olyan tények, melyek kiállják az idő próbáját. Pl. Milne Micimackója ilyeneket számosan tartalmaz.

 

„Erdei körökben az a nézet,

hogy a medve szereti a mézet,

ez nem csak afféle szerény

vélemény,

ez tény, tény, tény.” /Karinthy Frigyes fordítása/

 

Néhány példát jelzésképpen érdemes felsorolni, melyekről mindenkinek vannak fogalmai:

Pártigazság, tudományos igazság, vallási igazság, szövetségi igazság, lelki igazság, baráti igazság, családi igazság, szakmai igazság, nemzeti igazság stb. Így, ebben az összetételben kicsit szokatlan, de érdemes belegondolni!

Vannak ezen kívül olyan tények, melyek az által válnak általánosan elfogadottá, hogy egyszerűen nincs tétje a megcáfolásuk eredményének. Ezeket akár nevezhetnénk közhelyeknek is. A népi mondások, szólások sok ilyen igazságot fogalmaznak meg, de közülük a mai ifjúság már keveset ért, még kevesebbet tisztel. Az igazságok kimondása gyakran igen alpári módon történhet, pl. trágár viccekben. De az un,. „politikai” viccek is jól tükrözik az emberek valóságos véleményét, igazát. Az igazság a vicc során a nevetésben tudatosul, vagy a civilizációs tudatból egy pillanatra „felébredünk” ekkor.

Hány módja van még az igazság manifesztálódásának?

A művészetekben erre ezer mód és hely kínálkozik. Bizonyos tevékenységek is magukkal hozzák az igazság megelevenedését, átélését. A természetben való lét felér egy katartikus beigazulással, ha elég nyitott szívvel közelítünk hozzá. Ugyanígy a szerelem, az igaz szerelem is azt a pillanatot, melyet boldogságként élünk át az igazság pillanataként nyújtja. Azt is mondhatnánk, hogy az élet – szerelem. Ezen a vonalon sok lehetőség kínálkozik, de ezekben egy sincs, amely drogok segítségével élhető át. A sokféle drogot most nem kívánom mind felsorolni, de mindenesetre több van, mint amit a köztudat annak tart.

Egy utolsó beigazulási lehetőségként a sokak számára ismeretlen, vagy éppen ellenszenves, sőt a szkeptikusok által sarlatánságként elítélt radiesztéziát is egy kivételes lehetőségként jelentem, mely engem gyakran elvitt a valóság közelébe és hozzásegített, hogy merjem vállalni azt az életet, melyen nap mint nap dolgozom.

Végül az igazságra is érvényes, ami a hitelességre, erkölcsre, becsületre, hitre, szabadságra, szerelemre, családra, hazára, egészségre:  

csak az a tiéd, amit meg is tudsz védeni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.