Címke: média

Nemtelen támadás

Nemtelen támadás

Normális világban erről nem kéne beszélni. Talán nem túlzás, hogy a jelenlegi világ szellemi zavarodottsága mögött néha tudatos beavatkozásokat sejtünk. Ennek járunk most utána, egy igencsak sikamlós témában. De – mint említettem – normális világban ez nem is volna téma. Tovább a folytatáshoz

Hálótársak

sir_tim_berners-lee

Hálótársak

Mikor a kíváncsiság birizgálni kezd, általában olyasmire bukkanok, ami „gondolatzuhatagot” indít el bennem, mivel évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ha már meg van kötve a kezem, és nem tudok javítani a világ során, legalább fejtsem ki a véleményemet, hátha a „nagy gombolyag” valahol elkezd kibomlani a világban. Tovább a folytatáshoz

Keleti álom

pálmafa

 

 Keleti álom

Kezdetben volt… Vannak gondolatok, amelyek nem hagynak nyugodni. Vissza-visszatérnek, megfogalmazásra várnak. Ilyen – többek között – az az életérzés, viselkedés, gondolkozásmód, ami szülőhazám, és környékének polgárait jellemzi. 1994-ben, mikor hirtelen a Budapest Klub Társaság egyik találkozója után fogalmazódott meg bennem, az emberi elme egy sajátossága, és az ezt feltáró módszer. Általa, mint elemző szerszámmal ezt a dilemmát is ki lehet fejteni. Ennek az alapelvnek a Folyamatok Tudata nevet adtam. Ne rémisszen meg senkit ez a szokatlan szóösszetétel, érdemes foglalkozni ezzel a „nem szabályos” nézőponttal, mert sok mindenre rávilágíthatunk a segítségével. Tovább a folytatáshoz

Egérút

Egérút

A civilizált ember állandóan menekül. Manapság a jövőbe. De az a jövő nem a Föld jövője. A kisember ezer problémája, lelki baja elől menekül. Milyen módjai vannak a valódi kötelességünk elől való menekülésnek?

A régmúltból maradt reflexünk, mikor volt mi elől menekülnünk, és tényleg élet-halál kérdése volt, hogy egérutat nyerjünk. Manapság, viszont meg van kötve kezünk-lábunk, de mégis menekülni akarunk. Tovább a folytatáshoz