Szegények becsülete

 

Azt is mondhattam volna: a szegények vagyona, vagy a szegények gazdagsága stb.

Minden igazán nagy ívű alkotás ezt a témát boncolgatja.

 

Tegnap valaki arra próbált rávenni, hogy tekintsek el a törvénytől. Talán az érdekem is úgy kívánta volna, hogy ezt tegyem, de nem rendelkezhetem olyan érték felől, aminek én is tulajdona vagyok: nem tehetem, hogy a természetet alárendeljem kényelmem, vagy a lustaságom, vagy a megalkuvásom alacsonyrendűségének, és a kárára cselekedjem, mert az végül is az én károm lesz.

Hirtelen azt találtam mondani: „Túl szegény vagyok ahhoz, hogy megszegjem a törvényt.”

Számomra nem elsősorban a törvény betűje, vagy a törvény helyessége a meghatározó, hanem az, hogy bármilyen törvény csak olyan közegben fejthet ki bármilyen hatást, ami eléggé homogén. Mi az, hogy eléggé homogén? – Ködösítünk? – Akkor, mondjuk olyan összetételű, amiben rokon elemek találhatók. Nos, az a tér, amiben a törvényeknek ki kéne fejteniük azt a hatást, amit elvárnak tőlük… Várjunk csak! Kik és mit várnak el a törvényektől? – Jó. Ezt is meg kell fogalmazni: A törvényeket gyakran olyanok hozzák, akikre úgyse fog vonatkozni, mert más „térben” vannak. – Már közeledünk… – Szóval, akkor, akikre vonatkoznak a törvények, nem abban a térben vannak, mondjuk lent; akik akarják, hogy rájuk vonatkozzanak, azok pedig fent foglalnak helyet. Úgy általánosságban el lehet mondani, hogy akik fent vannak, azok a közfelfogás szerint többet érnek, vagy inkább több értékkel rendelkeznek? Mondjuk ki: gazdagok? Ez persze megint túl sematikus, mert sokféle gazdagság van. De most ugyebár azt a gazdagságot szeretnénk érinteni, ami egyenlő a törvénnyel, még ha nem is azok a birtokosai, akik a törvényeket meghozzák, legalább is manapság, mikor a világban keresve sem lehet találni olyan zugot, ahol a szegények hozzák a törvényeket, de szinte mindenütt a legjobban őket sújtják.

Most azt kéne megvizsgálni, hogy miért is születnek a törvények?

Az okok között – lássuk be – vannak nagyon is ésszerűek. A meg nem nevezett törvény éppenséggel egy ilyen. Azok számára, akik saját törvényt követnek, meglehetősen igazságtalan, hogy a természet megújulását ma már segíteni kell, mert a sok negatív hatás (entrópia) erősebb, mint az a megzavart és létében ellehetetlenített élővilág, ami körülvesz minket, legalább is, ha kilépünk a sáros, hideg, ködös, és sok tekintetben ellenszenves természetbe. Tehát, ha bizonyos törvények azt követelik (nem kérik, nem óhajtják) tőlünk, hogy vessünk gátat szeszélyeinknek, és ha mondjuk: szép idő van, vagyis a kényelmünknek megfelelő hőmérsékleti és látási viszonyok, akkor töltsük kedvünket azzal, hogy a szaporodni és sokasodni kívánó élőlényeket helyükön zaklassuk, alkalom adtán öljük is meg, ha úri gusztusunk úgy kívánja. Igaz, hogy ezen tetteinket semmiféle idekapcsolható tudás nem alapozza, a törvény ismerete pedig a legkevésbé, de a jó idő, az jó idő – kérem.

Nos, idáig jutva, meg kell jegyezzem, hogy senkit se szeretnék megkövezni, mert így cselekszik. De van ugyebár a törvény, ami ezt úgyis megteszi helyettem. Ez egy könnyed hárítás is lehetne, ha nem arról volna szó, hogy jelen esetben tökéletesen egyetértek a törvénnyel, vagyis úgy gondolom, hogy az minket szolgál, még akkor is, ha azok hozták, akiknek sem arra nincs szükségük, hogy a törvény áldásait élvezzék, sem arra, hogy ujjongjanak a törvényt be nem tartók bánatán. Egyszerűen csak megtalálták azt a pontot, ahol ők is jól járhatnak (büntetés-bevétel), és még büszkén elmondhatják, mennyit tettek a természetért, ami ugyebár a legnagyobb kincs. Igaz, más téren ennyire nem jeleskednek a törvényhozók, de ez most nem témánk.

Szóval, mitől lesz a törvény értelmes, és mitől lesz felesleges? – Nem ellentmondás ez? Mi az, hogy értelmes, de mégis felesleges? – meglátjuk, mi az a felfedezés, ami megoldhatná ezt a fura problémát?

Miért gondoljuk azt sokan, hogy a gazdagok nem becsületesek, vagy épp az ellenkezőjét, hogy miért lehetnek ők becsületesek inkább, mint mi?

Mert manapság a züllés ezen mély szintjén, a becsület egyik oldalon sem kifizetődő luxus…

A „kifizetődő” szó talán a legalkalmasabb ennek a helyzetnek a megvilágításához. A gazdagok úgy is lehetnek törvénytisztelők – hangsúlyozom, hogy azok a törvények, amiket ők hoznak, számukra könnyedén betarthatók, mert a jogrend, ami önmagában is néha a tragikomédia színvonalán evickél, olyan, amilyen, és ha éppenséggel nem tartanának be valamit, puszta figyelmetlenségből, arról megfelelő ellenértékért be fog bizonyosodni, hogy nem is törvényszegés volt. Ergo a törvénytisztelet számukra puszta szóvirág, értelmetlen handabanda. Viszont, ha jobban utána nézünk a dolgoknak, kiderül, hogy az a valami, amit gazdagságnak hívunk, számunkra – szegények számára – nem ugyanazt jelenti, mint a gazdagok számára – legalább is addig, amíg ez az illúzió érvényben van… Ezért nagyon sarkosan kijelenthetjük, hogy a gazdagság és az erkölcs nincs egy platformon, lapon, dimenzióban stb. Viszont, ha azt szeretnénk, hogy az erkölcs végre valahol érvényes legyen, akkor az ellenpóluson, a szegénység oldalán mégiscsak olyan értéket kéne felmutatni, ami azt a látszólagos értéket, amit a pénz, gazdagság, vagyon jelent, valóságos értékkel egyenlíti ki.

Mi lehet az, ami a gazdagoknak nincs, vagy nem kell, vagy ha van is, semmi haszna:

a becsület.

Igen, bármennyire is unalmas, amit mondok, nekünk csak ez marad. Ha ez sincs, akkor bármit meg lehet velünk tenni. Ezek a mondatok olyan maradinak, elcsépeltnek tűnnek, de sok hasonló mellett igazak. Ezért mondom mindazoknak, akik úgy gondolják, jogosan élnek törvénytelenül, hogy nem azért vannak a törvények, hogy korlátozzanak minket, hanem azért, hogy megmutassák nekünk, nem lehetnek elég szigorúak hozzánk! Mi magunk sokkal szigorúbbak vagyunk magunkhoz, efféle gyengécske törvényecskék számunkra nem okoznak nehézséget.

Olvassunk Plutarkhoszt,, és Plenidest „/ Tégy valamivel többet, mint kellene és kevesebbet mint szabadna!”  /attól talán okosabbak lehetünk…

Addig is, amíg a sokaság megfelelő bölcsességre szert nem tesz, néhány tényező a becsület címszó alá:

Mi késztetné a mai szegény embereket a becsület értékének tiszteletére?

Mindenki azon siránkozik, hogy nincs elég pénz. Pénz azonban a gazdagok szakkifejezése, nekünk egy egyszerűbb jutott: élet. A pénz egész világon csak az ember számára jelenti az életet. Mert sokan úgy gondolják, hogy ezzel lehet legjobban megzavarni a fejeket. Ha sikerül megérteni, hogy az az élet, amit csak pénzből lehet megvenni, nem lesz soha a sajátunk, akkor már közelebb kerülünk az ideális ember fogalmához. Jelenleg a pénz szerepének túlzó volta helyett az élet szerepének hangsúlyozásával lehet kikerülni ebből a spirálból. Igaz, hogy még nem tudjuk helyettesíteni mással, de azt már megtehetjük, hogy csak a legszükségesebb feltételekhez vesszük igénybe. Amennyit csökken a pénz-becsület kapcsolatának megítélése annyival nő az élet-becsület szoros kapcsolatának tisztelete. Ezért, akinek egy garasa sincs, az nem lehet becstelen. Nem statisztikailag, mert úgy még meg is indokolhatná, hogy miért hagyja el a becsületét, hanem azért, mert e nélkül már élni sem érdemes. Sokszor lehet látni, hogy azok is ragaszkodnak a becsületükhöz, akiknek pedig nem volna létérdekük, vagyis van elég pénzük, vagyonuk. Úgy látszik, egy ponton túl maga a becsület az, ami gátat vethet a korlátlan mohóságnak. Egyelőre ez a jelenség elhanyagolhatóan kis mértékben figyelhető meg… Egy dolog még segíthet, ha a szegény nem sóvárog a gazdagság után. Ha ezt követően körülnéz, minden fiókot kihúz, megnézi, mi van a szekrény mögött, már ha van szekrénye…, vagy ha van is, nem üres, és ha ott sincs pénz, akkor megnyugodhat: most már amije maradt, az nem más, mint a becsülete. De a becsületnek se íze se bűze, de annál inkább bűzlik a becstelenség. Ezért, ha valaki mindent átvizsgált, és érzi, hogy igencsak büdös van, akkor még gyanakodhat arra is, hogy netán becstelen. Mert sajnos statisztikailag… ma elég sok ilyen ember él (valahogyan) becstelenségben. Mivel, a gazdagokról már tudjuk, hogy semmi szükségük a becsületre, és csak néha tör ki rajtuk rövid időre a becsület iránti vágy, amit gyorsan elnyomnak még egy kis pénzzel…, ezért most a becstelenség mértékét előbb a szegények körében kellene csökkenteni. Akkor volna elég érvünk ahhoz, hogy a gazdagokon is számon kérjük. Ha már minden szegényember illatozna a becsülettől, nyugodtan, felemelt fejjel vonulhatna a gazdagok villáihoz, és a becsülettől kitisztult szaglószervével kiszagolhatná, hogy most ott nincs-e esetleg becstelenség, mert ugyebár – annyiszor mondtam – a pénznek nincs szaga, tehát marad a becstelenség.

A gazdagság abban a pillanatban válik nevetségessé és szégyenletes teherré, ha elvész az a közeg, amiben értékes lehet. Ha majd mások kincseinek óhajtása, és esetleges elrablása… nélkül egészségben, békességben, boldogságban (!) élni tudó sok-sok szegényember irigyelt élni tudásával szembekerül azokkal az anyagiakban, vagy inkább vagyonban gazdag emberekkel, akik egy kis élni tudásért az aranyukat is odaadnák a szegényembernek, aki ezt önérzetesen visszautasítaná…, akkor beszélhetünk a becsület értékéről.

Télen, hófúvásban, mikor a szegényember, mellével nekifeszülve a jeges hóförgetegnek, botladozva próbál araszolni, és mellette elrobog egy gazdag ember a fényes autójával, megtörténhet, hogy a szegényember előbb ér biztonságos helyre, mint az a gazdag, aki úgy suhant el az emberek mellett, mintha ott se lettek volna…még közben akár az elakadt gazdag autóját is kiszabadítja a hó fogságából. Akkor hiába veszi elő a csekkfüzetét a gazdag ember, mert puccos autóját is az árokba hagyva kénytelen melegedni a szegények kalyibájába, ha nem akar megfagyni. Ez a becsület árfolyamának ugrásszerű emelkedését okozza…

De ez, a gazdagok által kitalált és erőltetett világ ma azt sulykolja mindenkinek, hogy előbb a pénz, aztán, ha marad még hely az életedben arra, akkor a becsület. Amikor túl messzire megy az ember becsület nélkül, már nem tudja, merre és miért megy, és hova jut. A becsület útja egyenes, átlátható, minden térképen megtalálható, a becsületes ember nem bujkál, menekül, cselezik, mert nem lehet tőle azt elvenni, ami annak nincs, aki azt elvenni akarja…

A becsület nem árucikk, nem tőzsdei tétel, nem politikai szólam, nem tanítják az egyetemen (…).

Na, lehet, hogy itt meg kell állnunk, nehogy pórul járjak!

Szóval, a jelenlegi etika, és a becsület vagy ellentétes, vagy nem fedi egymást. Az etika tanulható, a becsület egy olyan megfoghatatlan és kiismerhetetlen szubsztancia, ami mindig a környezet nívóját jelzi. Afféle szenzor… Amint a közeg, amiben utána kutatunk világos, tiszta, nem ellenséges, nem öntelt, nem gyanakvó, láthatóvá válik, és önként felajánlkozik, fel is ismerhető. Mindenütt ugyanaz, de nem mindenütt ismerik ugyanannak. Nincsenek feltételei, nehezen szerezhető meg, de könnyen elveszíthető. Ezekből is látszik, hogy nem mérhető a pénzre hangolt világ erre kalibrált műszereivel. Nincs szüksége létezésének bizonyítékára, mert nem hivatkozhatsz rá a bíróságon. Csak a tiéd, ezért se tudod átadni másnak, de képes arra, hogy ösztönözzön másokat is arra, hogy megtalálják a sajátjukat, amit valahol elhagytak.

A törvények addig maradnak érvényben, amíg rá nem ébred a világ, hogy egyetlen kincs csak, amit születéskor az élettel kapunk, ami nem devalválódik, nem öregszik, hanem nőttön nő és mindig erős, fiatal marad, ha ragaszkodunk hozzá. A becsület kritikus tömegként viselkedik, vagyis, egy mennyiségen túl megsemmisíti maga körül azokat a viszonylagos értékeket, amiket valami máshoz mérnek. A törvények szaporodása mindenkinek azt kell, hogy jelezze, hogy a becsület fogytán van, sürgősen pótolni kell! Ha majd minden egyéb jogosítványnál többet nyom a latban egy hivatal megszerzésénél, sőt, ha majd a hivatal megy el a szegényekhez koldulni egy kis megbecsülést…, szóval, ha ez bekövetkezik, attól kezdve már nem lesz szükség törvényre, vagy arra, hogy a nevét hiába a szánkra vegyük…