A puskás ember

Vadnyugat1A puskás ember

A folyamattudat gondolkodás sok mindenre megtanított. Kedvelem a vadnyugati filmeket több okból. Sietek leszögezni, hogy én nem tartom bűnösnek Amerikát, sokakkal ellentétben. Miután állandóan az okokat kerestem, gyermekkoromtól fogva, eljutottam a folyamat tudat alapelvéhez és azóta, sok mindennel jobban tisztában vagyok, mint azelőtt, de még én is csak az elején tartok ennek a nagy összegzésnek. Egyébként is az összegzések korszakában a Nagy Paradigmaváltás előtt vagyunk, ami akár évszázadokig is tarthat, vagy véget vethet a Földi létnek, csak rajtunk múlik. Vessünk tehát egy pillantást az Új Világra: mitől lett ilyen, hova tart, és mi következik mindebből ránk, európaiakra, ránk, kisemberekre, ránk, gondolkodó emberekre nézve?

Először is, miért kedvelem a vadnyugati filmeket?vadnyugat3 A nagy szabad térségek miatt és a lovak iránti múlhatatlan vágyódásom miatt, és amiatt, ami végül is a „pusztaromantika” fogalomba sűríthető. Van azonban még egy vonala ezeknek a filmeknek, az igazságtevő hős személyének átcsúsztatása az Amerikai Álom nevű klisébe, ami végül is valahol az Amerikai Nép alapeszméje kívánna lenni…

Igen rossz szájízzel tudom csak elmondani, hogy ez az egész egy jól kimódolt átverés, mégis némi rokonszenvvel nézem a revolverhősöket, amint megmentik az elesetteket, vagy elbuknak, mert nem voltak a készítők szerint érdemesek arra, hogy életben maradjanak. A tanulság sem maradhat el. Nem véletlen, hogy az ember rögtön észreveszi az analógiát a ruszki filmekkel. A korabeli ruszki filmekkel. De most nem a filmekről lesz szó.

 Hogy, hogy nem az az igazságosztó szerep nem volt vicc, hanem nagyon is komoly, ami már egy lóról pattant.. eleven emberben is megtestesült, aki – igaz nem különösebben sikeres színészként – szerepelt ezekben a filmekben. Így már az sem volt meglepő, hogy a vászonról lelépett figura egyszer csak, mint államelnök jelent meg előttünk. Ő csak a megelevenedett vadnyugat egy olyan szereplője volt, aki szemléletesen jelenítette meg az Új Világ újfajta „jogalkalmazását”: Nekem mindent, nektek azt, ami nekem is jó, vagy semmit. A show business aztán igazi “nemzeti érték”…

Ahhoz, hogy megértsük, mi és hogyan történt, miközben ez a saját útját kereső nagy ország, vagy földrész küzdött az elismertségért, rendre megjelent a világ különböző tájain, ha hívták, ha nem. Egyszer csak szinte magától értetődő volt, hogy minden fontosabb konfliktusban övé legyen a rendteremtő szerep. Kezdte sugallni a politikai kommunikáció, hogy a világ már csak Amerika fejlődésétől és hangulatingadozásaitól függ, semmi mástól. Amerika pénze a világ pénze lett. Ez lassan változik, de mi is volt, ami az embereket felébresztette ebből a rózsaszín álomból?

Tény, hogy a filmek hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. A filmek közvetítették és közvetítik most is azt a szellemet, ami az idealisztikus „erkölcs és demokrácia” Szent Gráljának tartja az amerikai kormányzat minden megmozdulását. A filmek zöme valamilyen szinten hangsúlyozza, mennyire fontos az amerikai ember számára, hogy a hazáját szeresse. vadnyugat2A hazáját védje, akármerre is repkednek a csapatszállító repülőgépek. Nehéz elképzelni, melyik határa van veszélyben Amerikának mondjuk Afganisztánban….

De, és mindig van egy de… kik, hogyan és mikor, főként miért lettek a leendő Világ Urai?

Amerika felfedezése idején a bevándorlók hadával számtalan kalandor érkezett, akiknek otthonukban már kitelt a becsülete, de ott, a korlátlan lehetőségek hazájában, ahol még törvények sem voltak, csak a vad nyugat, és a vad kelet, hamar lehetett sok kincset szerezni, és tisztára mosni a különféle nagy építkezésekkel, a városok, a vasút, és  – ki ne hagyjuk –, az arany révén. Ahol nem volt törvény, ott senki sem kérhette számon, kinek miből lett vagyona. Európában és Angliában, a fair play hazájában, ahol szintén nem minden ment a fair play alapján a gyarmatosítás idején – mint tudjuk –, mégis kicsit visszafogottabban lehetett a vagyonokat gyarapítani. Így Amerika lett az első számú vagyonosodási régió. Oda áramlott a sok rablott kincs és a sok rabló is, aki azt leste, mikor rabolhat a másiktól. Ezt a filmek Technicolor-ban el is mesélték. Ahhoz, hogy a világ lelkületét Amerika felé lehessen hangolni ezek a filmek sokat tettek. Ám a film hőskora bőven Amerika felfedezése után indult, és a korai betelepülők még a hely feltérképezésével, meg a természet nyers valóságával küzdöttek, azonban a szűz területekért folytatott harc során kitűnt, kik a legügyesebbek a gyors meggazdagodásban. Aztán lassanként Európából a nagy bizniszt felismerő családok kalandvágyó, jó szemű és csekély gátlású fiai-lányai kezdték a Birodalmat építeni. Áramlott is a rengeteg meggazdagodni vágyó, vagy csak nincstelen, aki a sok pénz mellett termő hatalmas munkalehetőségek aprópénzét akarta magának, a biztos nyomor helyett. Ez az ábrándokra épülő kártyavár-illúzió hajtja máig a fiatalokat vagy a kalandorokat Amerika felé, de kap ebből az áradatból Európa is bőven. Ám ez már egy másik történet…

Ha ezt az egész kincshajszát egy tömör labdába gyúrnánk, abban megtalálhatnánk azt a – pénzével hatalmat vásároló és abban élvezkedő – réteget, akik ma a történelmet csinálják – a szó szoros értelemben. De az emberek emlékezete a gyorsuló információdömping nyomán erősen legyengült, ezért ki látná át ezt az ördögi folyamatot, mivel a főhősök az életben tisztes polgároknak látszanak.

A technika rohamos fejlődése a hatalmas feladatok (gőzgép-gőzhajó-lokomotív gyors szállítás a kontinensről és vissza) révén itt tudtak látványos teljesítményeket létrehozni, ezért a világ lassabbik fele erősen rákapcsolt, hogy utolérje az Új Világot. Mindez a technikát az első számú húzóerővé tette. Nem beszélve a koncért folytatott birodalmi versengéshez szükséges haditechnikáról, ami szintén nagy inspirálója volt a feltalálóknak (Colt, Winchester stb.)

Jól belátható, hogy melyek voltak azok a tényezők, amik Amerikát az áhított jólét példájává tették. Ott nem volt olyan zárt a rendszer, mint itt Európában, vagy pláne Ázsiában, és az életmód kényelmi oldalának kiszolgálása, valamint a nagy területek áthidalásához szükséges kiegészítők, (konzervgyártás) a tömegek gyors mozgatásához alkalmazott járművek kifejlesztése is sokkal gyorsabb ütemű volt, mint másutt a világon. A kereskedelem, mint a szivacs vonzotta a kisembert (Az ügynök halála), és külön pénzfelhalmozássá vált. Bár nem volt új ez az üzletág, hiszen a gyarmatok ontották a gazdagok által vágyott különlegességeket. A tőke, mint fogalom, közkeletűvé vált; az óriási ipari üzemek mellett, melyek hatalmas profitot termeltek a tulajdonosoknak, nagy befolyást gyakoroltak a „pénzgyárak” – a bankok. Máris összeállt az a triumvirátus, mely ma is a markában tartja a világot: konszernek-bankok-hadsereg. A politika ezek lojális kiszolgálója. Bármelyik vezető, aki elhitte magáról, hogy képes ezek uralmát befolyásolni vagy megnyirbálni, hamarosan sötét véget ért. Ha más nem is, ez mindenképp kellett volna, hogy elgondolkodtassa a világ többi részét arról, vajon kiket is követnek olyan hévvel. A hatalmas országban a bűn is hatalmas méreteket öltött és az olasz maffia az „óhazához” képest is robbanásszerű fejlődésen ment keresztül (alkoholcsempészet, majd a modernebb drogok, építőipar, fegyverüzlet stb.). Noha a fejlődés minden téren soha nem látott sebességgel száguldott és az elektromosság, az olajipar, és más nagy tényezők mind Amerikához kötődtek, senki sem gondolta azt, hogy ez a kényelem és gazdagság milyen lelki árat követel. Az átlagember a mai napig könnybe lábadt szemmel gondol a Hazára, melyet bárhol a világon meg kell védenie. Eszébe se jut senkinek, hogy bár Amerika lakói a világ számos országából származnak, mégis nyugodt szívvel rántanak fegyvert az adott ország ellen. A távolság idővel igencsak lerövidült a repülés szédületes fejlődése révén, és ma már nem is a harci gépek vagy a drónok, hanem a műholdak és a digitális technika az, ami az Amerikán kívüli országokat engedelmes szolgává alacsonyítja, már ha egyáltalán ezt a szerepet boldogan vállalják…

Szinte senki sem figyel fel arra, hogy ez a sötét birodalom, hogyan veti meg a lábát azokon a helyeken, ahol saját szájíze szerinti életformát akar megvalósítani. Ezek a „támaszpontok” már szinte a világ minden csücskén ott vannak, és a „különleges egységek” percek alatt ott teremnek, ahol valami nem a Nagy Testvér kedvére történik. Éppenséggel Európa a legfrissebb próbapálya a Kelet meghódításában. A diplomácia mindenhol a világon a legkorábbi időktől kezdve egyik tevékenységének az adott ország gyenge pontjainak kifürkészését, és az ebből eredő haszon lehetőségeit kapja feladatként. A kultúra, a turizmus csak eszköz ahhoz, hogy ezek örve alatt gonosz praktikákat folytassanak. A „szimpatizánsok” révén olyan „szürke tömeget” lehet építeni bármely országon belül, kikből az adott pillanatban komplett kormányokat tudnak teremteni. Hiába látja ezt a világ, mégse képes megelőzni vagy gátat vetni ennek a rejtett folyamatnak. Az ok pedig az a mindenkiben élő irigységgel vegyes tisztelet, ami Amerika szellemének szól. Annyira ügyes ennek az országnak a titkosszolgálata, (pszichológiában jártas tanácsadói hálózata) hogy a kedvező fogadtatás érdekében bármilyen ártatlannak tűnő megnyilvánulás mögött is ott lapul, ha figyelmesen megvizsgáljuk. A filmek, amelyek az írás ötletét adták, igencsak nagy terjedelemben foglalkoznak ezekkel a tevékenységekkel, de mindegyikben fellelhető az a rejtett szándék, hogy ezt az aknamunkát holmi romantikus kalandként tálalják. A szálakat mozgató erők katonái nem is a kommandósok, akik gyakran maguk is áldozattá válnak, mint azok, akik Attila (Atilla) sírját hajdan megásták…, hanem azok a lelkes pénzemberek, akik kisebb-nagyobb adományaikkal Amerika felé terelik a kiszemelt országok közvéleményének hangulatát. Azt hiszem, a neveket mindenki ismeri…

Mindezeken túl az amerikai lelkületet több tényező is befolyásolja.

Az egyik a folyamattudat alapján, az első európai láb, amely az új földrészt taposta, meghatározott egy olyan érzést, ami a határtalanság hajós attitűdjét, ötvözte a felfedező érdeklődéssel, és a fellelt kimeríthetetlen gazdagság, valamint a kirobbanóan lenyűgöző fantázia érzetével.

Szinte semmi sem állhatta útját azoknak az embereknek és utódaiknak, akikre az élményeket hagyták. Ez az aranybánya a szó szoros értelmében is jellemformáló tényező volt. Az a felsőbbségtudat, ami a fehér embert a primitív (?) őslakosokkal szemben áthatotta, meghatározta a továbbiakban minden máshol élővel szemen tanúsított magatartásukat is. Bár ez a kijelentés erőltetettnek hat, de gondoljunk csak arra a mozdulatra, ahogyan egy amerikai polgár idegenben az útlevelét lobogtatja. Ha ugyanezt tenné mondjuk egy büszke magyar, még a jelenlegi amerikai átlaghamburgerező szemében is valamiféle ázsiai jöttmentnek számítana, aki szemtelen módon viszonyul egy világhatalom képviselőjéhez. Azt ugyebár nem is érdemes hangoztatni, hogy náluk Bukarest és Budapest (jól lehet, van némi áthallás köztük) felcserélhető városnevek. Nos, midőn (…) valaki már igazi amerikainak vallhatja magát, a keble (és a feneke-hasa…) is többszörösére dagad(?).

Mégis, hibáztathatjuk-e az egyszerű, meglehetősen naiv amerikaiakat azért, mert a múltjuk nem vetekedhet Európa évezredeinek kulturális értékeivel? Még akkor sem, ha államszerkezetükben valamiféle teátrális párhuzammal (már ez is azt mutatja, hogy mindmáig mekkora szerepet tölt be a színlelés-színjátszás-képmutatás, /némi brit örökségként/ a tudatukban!) a görög demokráciát, a klasszikus építkezéssel vegyítve jelenik meg. Mintegy azt a látszatot kívánja kelteni, hogy a letisztult, az európai múlt visszatartó erejétől megszabadult, Szabad világ, a rothadtságában hátrahagyott Európa véges kultúrájánál többet, az igazi klasszikus értékeket felmutató rendszert tudta létrehozni, az erkölcs nevű túlhaladott és sohasem megvalósuló eszme akadálya és fékező hatása nélkül. A történelmi múlt a klasszikus görög államtól sztornó, és az új lap a csodás Amerikai Álom. Ez a felület azonban nem takarja el azt a tapasztalatlanságot, ügyetlenséget, amit egész viselkedésükben kifejeznek. Külön kell vizsgálni a nagy átlag Amerikáját az elit Amerikájától, akik viszont a lehető legdörzsöltebb csalók kerek e világon. Meg tudják velünk etetni saját maguk kavarta maszlagjukat, addig, ameddig hagyjuk. Talán a műveletlenség, vagy a dilettantizmus nem a legnagyobb hibájuk, mivel mindenki képes ezt műveltségként és szakértelemként fogadni. Ezért kell valaminek lenni, ami eddigi sikereiket alátámasztotta.

Csak találgatni tudok, hogy mi is lehet az. Az egyik ilyen Európa, vagyis a „művelt nyugat” csömöre, despotizmusa, és kiöregedett szelleme. Most a genetikai kiöregedésről ne is beszéljünk! Tény, hogy Amerika lehetősége talán éppen abban van, hogy annyiféle náció keveredett az „olvasztó tégelyben”. Viszont a jelleg nélküli konglomerátum nem hozott létre valódi nemzetet, és meg ne sértsem őket ezzel legfőbb demagógiájukban!vadnyugat4

Ez az európai dekadens szellemiség legalább olyan félkegyelmű, mint akit követ, de talán annál is félkegyelműbb, mert hagyta magát vezettetni egy gátlástalan hatalomtól. Én magam sem vagyok kivétel a debilségben, mert 35 éves koromig hittem Amerika felsőbbrendűségében. Abban, hogy minden, ami ott van a lehető legmodernebb, leghaladóbb, leg…. De ebben jócskán benne volt az a rövidlátó és korlátolt rendszer is, amelyben éltünk. Ha szidnak valamit az embernek, akkor felkelti az érdeklődését, és ez már fél siker. Nem kis része volt ebben a tudatzavarban annak, amit ’68-as szindrómának lehetne nevezni. A beat nemzedék akik – velem együtt – rajongtak a „modern” zenéért, ami nem volt más, mint szegényes elutasítása annak, amit nem értettünk, és az a csalóka hit, hogy most valami egészen új, forradalmi részesei vagyunk. A hosszú haj már elég volt ahhoz, hogy a lányok a bugyijukat lengessék. Bár tudtuk volna, hogy ez volt a finise annak a hülyítő kampánynak, amivel végleg leterítik a tiszta kultúrát. Ha ma körülnézünk, mindenféle epigon dalosok özönlik el a képi és írott médiumokat, valamint adnak elegendő programot a „falunapnak” csúfolt dínom-dánomnak. Ebből csak azt tudhatjuk meg, hogy Kodály hazájában elég sok jó hangú fiatal él még ma is. Az agresszivitás ágyúdörejszerű megnyilvánulásai a „zeneként” hazudott mindenféle aljasöpredéknek. Ez, ami úgy is drog, ha nem az obligát „biofüvet” (meg  ne tudják, mi az!) szívjuk hozzá.  Ha volna mellette legalább olyan hangsúlyú veretes, elmét-szívet felemelő „klasszikus” zene, (ha ez a szó nem csengene hamisan egy mai fiatal fülében!) és nem dúlna mindent szét a „buli” antikultúra, akkor tekinthetnénk ezt egy múló rosszullétnek, amit majd a minőség konjunktúrája fog követni. Csak azért aggódom, mert magam már kihevertem a rock korszakot, és az Amerika imádatot, de ez a nemzedék ezt kapta a felmenőktől úgy, mint alapeszmét. Ebben az azóta tovább süllyedt nihilt okádó szellemi hulladék, mint „fejlődés” mutatkozik meg. Az, hogy ez sehova sem vezet és jut el, senkinek sem jut eszébe. De ne bánkódjunk, mert a mi kis életünk túl rövid ahhoz, hogy megéljük, amint mindez a szemét olyan múlt lesz, amit senki sem fog emlegetni.

Viszont, témánkban ez a lesüllyedt szellem egyenesen Amerika szellentéseként jut el hozzánk, pedig, ha egy pillanatra elképzelnénk, hol lennénk most Amerika felfedezése nélkül, és a „jóléti életforma dicsőítése” nélkül, talán egy kicsit higgadtabb és mértéktartóbb világot élnénk. De kellett nekünk atombomba, kellett hidegháború és kell ez is, hogy azt higgyük, valahova tartunk, és az jobb lesz, mint ami eddig volt. A legszomorúbb csalódásom az a pillanat volt, mikor megértettem, hogy ha Amerika volt az a csúcs, amit meg kell hódítanunk, akkor az egész hegymászás, és az a gondolat, hogy a csúcs azért van, hogy felmásszunk rá, tévedés volt. Egy egész életet tévedésben leélni pedig egyenlő a halállal. Pedig senkit se akarok arra bíztatni, hogy dobja el az életét, mert ez a perspektíva egy falra festett tájkép volt, a festett ablakon. Ha gondolatban kinyitjuk ezt az ablakot, a tömör betonfal néz velünk farkasszemet. Azonban a kor és a vele lehetőségként megadott bölcsesség azt tudatja velünk, hogy a csalódás jobb, mint egy ostobán leélt élet. A csalódás után még elkezdhetünk egy tiszta fejjel, reménykedve és tevékenykedve felfedezett valódi életet, hiszen az, amire vágytunk, délibáb volt, azt pedig nem érhetjük el. Most már elkezdhetünk gondolkodni azzal a fejjel, amit szüleinktől örököltünk.

Amerikától pedig nem kérünk mást – illő tisztelettel –, hogy foglalkozzon végre  saját országa lakóinak nemzetté alakításán, rendszerének türelmes és tisztelettudón szerény jellegéért, rúgja végre alsón a hájas önjelölt világvezéreket, és hagyjanak minket végre azzal törődni, ami pedig a mi dolgunk: megérteni, hogy merre vigyen az utunk. Hátha sikerülne nekünk is (!) demokráciát alkotnunk, vagy valami annál is jobbat.. Egyúttal ünnepélyesen felszabadítjuk a Szabadság Hazáját a rólunk való efféle gondoskodás felelőssége alól.

Ez az írás sem a Sörös alapítvány támogatásával jelenik meg.

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.