Világgazda(g)ság

permakultúra1Világgazda(g)ság

Olyasmibe ártom magamat, amivel valószínűleg sok profi közgazdász haragját magamra vonom, vagyis vonnám, ha egyáltalán figyelemre méltatnának…

Mégpedig egy villanással felfogtam – attól most függetlenül, ami eleve hibás, vagyis az élet alapjainak téves meghatározása – hogy mi is a legfőbb gond a világban, legalább is gazdasági téren.

Minden kialakult és züllött fogalom előttem nem létezőként áll, de most mégis hivatkozom a „gazdaság” fogalmára, hogy nézőpontomat megvilágíthassam.

Ha előveszünk egy világatlaszt, vagy csak a földgömböt pörgetjük, jól kivehetők azok a régiók, ahol valamilyen meghatározott gazdasági tevékenység folytatható. Itt azért meg kell jegyezni, hogy már nem vagyok hajlandó a status quo alapján gondolkodni, ezért figyelmen kívül hagyom az olyan tényezőket, mint bányászat, különösképpen az olajkitermelés, a halászat, és egyéb tömegtermelő tevékenység. Csak és kizárólag a békés, egészséges élet elengedhetetlen szükségletei, de nem a Rendszer hatalmi központjai által a világra kényszerített tevékenységek alapján teszem ezt.

Nos, a felületes rátekintésre is szembeötlik, hogy a világ különböző területei más és más javakban bővelkednek, de léteznek olyan egységek, melyek mindegyike képes annyi embert éltetni, amennyi a természetet sem terheli jobban, mint az egyéb élőlények. Ha ezeket feltérképezzük, elcsodálkozunk, hogy miért nem így épül fel a világgazdaság.permakultúra2

Vagyis a példa kedvéért, Európa egyes részei, közel a domborzati viszonyok szerint különülnek el egymástól, és a határok általában magas hegyek vonulatai, vagy nagy folyók partja szerint vannak kijelölve. A körülöttük levő területek alkalmasak voltak a múltban is arra, hogy ott népes embercsoportok hozzávetőlegesen egészséges, békés életet élhessenek. Ha most egy nagyobb rendszerben gondolkodnunk, akkor a korabeli Osztrák-Magyar Monarchia egy olyan gazdasági egységet ölelt fel, amelyben minden szükséges kincs a rendelkezésre állt a korabeli igények kielégítéséhez, függetlenül ennek politikai, hatalmi és történelemfilozófiai nézőpontjaitól.

Ugyanígy a jelenlegi Európa térképén el lehetne képzelni (kizárólag a józan belátás alapján) egy Kárpát-medencei Föderációt. Mellesleg ennek az elképzelésnek ebben a kritikus pillanatban ügydöntő szerep jutna.

Ha a múltbeli példákat követjük és jellegzetesen „magyar” tévutakat keresünk, ahelyett, hogy végre ezt az egyszerű evidenciát felfogva megfelelő komolysággal elkezdenénk a körülöttünk levő országokkal párbeszédet folytatni, sajnos csak tovább taszítjuk magunkat és velünk együtt a többi kis országot is abba a szakadékba, amit mások nekünk kijelöltek.

Ha ezt a logikát itt meglátjuk és a világ különböző tájegységeire kivetítjük, rögtön számos jelenlegi és múltbéli katasztrófát megérthetünk. Egyúttal az újabbak megoldásához is sok érvet tudunk felsorakoztatni.

Mikor az EGK létrejött, a német acél és a francia szén szolgáltatta az alapot az együttműködésre. Sajnos, azóta a világ bankvezérei és a túlzó gazdagsággal se megelégedő körei saját őrült logikájukat akarják a világra rákényszeríteni. A ma látható hatalmi eltolódások egyik oka éppen az, hogy a klasszikus egységek, melyek főleg Ázsiában évezredes hagyományokkal rendelkeznek, megelégelték, hogy csupán a pénz és a hatalom tegye tönkre a meglévő értelmes rendszereket. Mindig hangsúlyozom, hogy ezeknek a rendszereknek is már szerkezetileg sem jó a felépítésük, éppen az idézett egyoldalú kényszerek miatt. Azok a területek, amelyek csupán kényelmi vagy a túlhajtott, főleg mennyiségi teljesítmények irányában fejlődtek, radikálisan visszafejlesztendők, ha a teljes összeomlást el akarja a Föld kerülni. Gondolok az autógyártásra, és egyéb közlekedési eszközök gyártására, melyek használata éppen a betegesen felépített gazdasági struktúra kiszolgálására készül. Ha ez a jelenlegi trend folyatódik, semmiféle jövő nem lehetséges, mert egyszerűen a hozzá szükséges anyagok hiányzanak a tervezett mennyiségben. Éppen ezért vissza kell térni ahhoz az alapelvhez, ami egy térségben az ott jelenlevő vagy mozgásba hozható természeti értékek fenntartható használata, de nem „kiaknázása” és egyéb olyan kifejezés, ami végül ezen kincsek kimerüléséhez vezethet. Ugyanakkor a hagyományok és a lehetőségek alapján, sőt előremutató módon, a hagyományok „finomhangolásával” megőrizve azoknak a vázolt alapelvhez való igazodását, figyelembe véve a népesség és a környezeti kincsek arányát, új elgondolások feltárását és ezek népszerűsítését kell folytatni. Az ily módon kialakuló és prosperáló rendszerek maguk fogják bizonyítani az adaptálhatóságukat. Nyilvánvaló, hogy ez a laikus felvetés nem számíthat lelkes támogatásra, tudva, hogy milyen szándékok vezérlik a világ urait, de mindenki, még azok is, akik ma sértve érzik magukat, hogy elveik nem számíthatnak egyöntetű éljenzésre, az ő érdekük is csak az lehet, hogy a gazdaság a Föld által kívánt irányt vegye és tartsa. Csak egy biztató gondolat: az itt következő lehetőségek egyformán szolgálják az összes embert, aki magára alkalmazza a természeti törvényeket. Ezt akár természet-szocializálásként  is felfoghatjuk, ami nem a természet civilizációs kisajátítását, hanem az embernek a természetbe való visszaintegrálását jelenti.permakultúra4

A továbbgondolás érdekében azért fejtsük fel ennek a beteges helyzetnek az okait rejtő szálakat.

Az „eredménye” annak, ahogyan a mai pénzügyi-hatalmi központok irányítani próbálják azokat, akik nem képesek ugyanazokat az erőket velük szembeállítani, már egy elfekélyesedett, sőt üszkösödő sebre kezd hasonlítani. De még akkor, mikor „csak” rabszolgatartó társadalmak voltak, a hatalmat gyakorló körök ugyanezeket az eszközöket vetették be, hogy céljaikat elérjék. Azonban a szemmel látható eredmény a korabeli tudatszint miatt nem volt visszakövetkeztethető rájuk. Az oktalan tömegek, és a „kiválasztott” vezérek álltak egymással szemben, ugyanakkor az élet fenntartásához szükséges javak bőségesen rendelkezésre álltak, illetve az időközben kidolgozott technikák és módszerek, mint pl. Nílus vidékén, megfelelő tudás alapján biztosították nagyobb létszámú emberi közösségek fennmaradását. A tudás zöme az irányítók kezében volt, és ezt többé-kevésbé az irányítottak is elfogadták, vagy nem tehettek mást. A későbbiekben azonban a differenciálódás révén előtérbe került az eszközök hatékonyabb használata, és ez az egyre nagyobb területeken folytatott gabonatermelés hatására megváltozott a gazdaság szerkezete, és belépett az állattartás, és az ezekkel együtt fejlődő kezdetleges ipar, kézművesség. Ezek csirái már a legkorábbi időkben léteztek. Azonban a területek emberi kiaknázása még csekély mértékben hatott más térségekre, amíg a kereskedelem és a különféle karavánutak révén meg nem változott az eredeti kis egységek természetes gazdálkodása. Ezzel együtt előtérbe került a kereskedelem hasznára és a pénz nevű „gyorsító” felhalmozására kialakuló, a termeléstől, és egységes terület-kihasználástól független hatalmak kialakulása. Ez a bonyolult rendszer már nem követte pontosan az éghajlatból, időjárásból a termelési módokból és természeti tudásból összeállt hagyományt, hanem ennek felülírásával, teljesen a természetes elvek ellen fordult, pusztán a hatalom és a hatalmat biztosító közösen elfogadott értékmérők egyre nagyobb tömegeinek létrehozása érdekében. Egyesek ezt a folyamatot un. „fejlődésként”, a termelőeszközök szerkezeti változásaként magyarázták. Holott már a legkorábbi kezdetekben is a hatalom mindennél fontosabb volt, amelyhez az ezt védő katonaság és fegyverek szolgáltatták a biztosítékot. A fegyverek és azok bevetése, újabb hatalmi-gazdasági célokat szolgált, ahogyan ezt ma már mindenki tudja, hiszen a média gondoskodik arról, hogy ezt szinte természetesnek vegye mindenki. Nagyon röviden és leegyszerűsítve ez az, amit a vallásháborúk, a gyarmatosítás, a rabszolga-kereskedelem, az ipari forradalom, különféle társadalmi formációk, királyságok, köztársaságok és egyéb formulák mentén megfigyelhetünk. A hatalom megszerzése fontosabb volt, mint a jól működtethető gazdasági-társadalmi egységek érintetlenül hagyása, vagy fejlesztése, és a legújabb kor pedig a technológia őrült felgyorsítása révén minden esélyét elvette annak, hogy az emberiség végre felfogja, hogy a hatalomnál fontosabb a mindenkori természettel való együttélés, ami az egyetlen fenntartható létforma az ember számára. De kijelenthetjük, hogy egyedül ez képes megtartani vagy visszaállítani az édeni természetet. Ilyenkor szokták – nem leplezett szándékkal – felhozni a túlnépesedés kérdését. Azonban könnyű belátni, hogy a túlnépesedés, holott főleg az Ázsiai kontinensen jellemző, ugyancsak a jelenlegi természettől elfordult gazdasági struktúra következménye. Nem egyszerű ezt megérteni, ha nem tudjuk, hogy az eddig nem részletezett természetelvű gazdálkodás főleg növényekre épül, és a növények emberi fogyasztása megfelelő szinten tartja a szaporodást, hiszen az állati eredetű élelmiszerek saját hormontartalma, de a tömeges húsállattenyésztés hozzáadott hormonjai ezt a hatást többszörösére növelve jóval erősebb késztetést váltanak ki a fajfenntartásra. Egyúttal az emberi energiák elfecsérlésével, az agresszív magatartás kiváltásával, és az ezekkel párosuló kiüresedő, megcsömörlött lelki-szellemi állapotokkal szinte lehetetlenné válik ebből az ördögi körből való kimenekülés. Ezt csak az értheti meg, aki maga is megtapasztalta a kétféle étkezés hormonrendszerre gyakorolt hatását. Egyes természeti népek, akik főként növényi ételeken és azok természetesen friss formában történő étkezésén élnek, tanúsíthatják, hogy a nők fogamzása egy diszkrétebb mértéket tart, szinkronban a férfiak mértékletesebb aktivitásával. De ez a téma külön dolgozatot igényel.

A jórészt nem természetes ország-földrajzi elhelyezkedés-gazdaságistruktúra helyreállítható, ha a meglévő határok és népesség struktúra tiszteletben tartásával egy terület (pl Kárpát-medence) adottságait a népek egymással egyetértésben egymás támogatásával használják ki, figyelembe véve a természet elidegeníthetetlen szükségleteit.permakultúra11

Az eredeti elvet hangsúlyozva, a Föld teljes mértékben képes nagyszámú népesség eltartására, ha a természeti adottságokat figyelembe veszik, akkor, ha a növények szelíd, vegyszermentes, gépesítést kerülő termesztése folyik egy adott területen. Azonban a ma legnagyobb tényezőt kitevő elektronikai ipar, fegyvergyártás, vegyipar, bányászat-kohászat, energiatermelés, és a mindezeket pénzelő és kormányozó pénzhatalmi gépezet tevékenysége egy olyan spirálfolyamat, amely teljesen tönkreteszi az un. „fenntartható” életformákat. Hamis az az érvelés, hogy ez az egyszerű létforma lehetetlen, kivitelezhetetlen és nincsenek meg a megfelelő ismeretek, melyekkel mindez megvalósítható. Ha csak a permakultúrának nevezett rendszereket említjük, ezek egységnyi területen többszörös lélekszámú közösségeket képesek ellátni, a természet dinamikus együttműködése mellett, mint a jelenlegi gépesített mezőgazdaság. Nem beszélve arról a lélekromboló hatásról, amit a nagyvárosok természettől elidegenedett emberei elszenvednek önnön tudatuk technika orientált megzavarásával és a szórakoztatás kábulatával, mely tendenciák sehova sem vezetnek, hacsak a fentebb vizionált szakadékba nem. Az ember harmonikus, nyugodt, megfelelő léptékű, a természettel összhangban változó élete, lelkiállapota, dinamikus fizikai tevékenységekkel, közösségben, önfejlesztéssel, szinte akadálytalan szellemi távlatok ígéretével, megvalósítható és az egyetlen választható életelv, ami valaha a Földön az ember számára rendelve volt.permakultúra5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.