Ember és természet egészsége kategória bejegyzései

Az ember egyenlő a természettel, viszont ezt nem hajlandó elismerni. Az ember nem lehet egész a természet nélkül, de a természet egész lehet az ember nélkül. A magát kívülállóként beállító emberiség az életmódjával radikálisan beavatkozik a természetbe. Nem mint egy csúcsragadozó, mert az nem enné meg az összes táplálékállatát, hiszen akkor éhenpusztulna. Az ember szinte korlátlanul szaporodik, és egyre betegebb. Ha csak az étkezésünk válna természetessé, már helyreállna az egyensúly és – nem mellesleg – lelassulna a népesedés jelenlegi üteme. Azonban a születő gyermekek egészséges, okos felnőttekké növekednének. Az ember figyelme a növényvilág jelenlegi pusztításának minél hatékonyabb módjáról a növényvilág rehabilitációja felé fordulna. A természetet nem védeni kell, hanem harmonikusan együttélni vele.

…Ha megdobnak kővel…

„Ha megdobnak kővel…”

Régen akartam róla beszélni. Közvetlen környezetemben is vannak, akik az emberiség nagy táborának azon részét képviselik, akik mást tekintenek létük vezérelvének, mint én. Ezzel sokan így vagyunk, habár több az azonosság, mint az ezzel ellentétes, vagy részben eltérő életfelfogás. Ha ezt a kérdést tennénk fel: „Ön szerint, bízzuk a demokráciára, ki hogyan éljen a Föld javaival, vagy sem?”, akkor bízvást elmondhatom, sokan igennel válaszolnának erre. A politikusok olyasféle programmal, amilyen szellemben írok ezen a helyen és másutt, nagyon kevés szavazót szereznének…

Néha úgy érzem magam, mintha egy vad törzs tagjaival kéne szót értenem, miközben a gyanakvás, a rosszindulat előítéletének légköre vesz körül. Tovább a folytatáshoz

A butaság természetrajza

A butaság természetrajza

Nem gondolnánk, hogy a butaság olyan valami, aminek természete is lehet. Egy villanás alatt megértettem, mi indítja el a butaság folyamattudatát az embernél. Az embernél – mondom, mert az állati butaság szintén létező fogalom, de talán azt valamilyen jellemzőként aggatjuk egyes állatfajokra, mint, ahogyan a lustaságot a lajhár viseli, holott a lassúsága éppenséggel fajának sikeres fennmaradását szolgálja. Vajon, a butaság is egyfajta túlélési taktika?

Máris beindult az elmém kreatív gépezete, mert az ember esetében is lehetnek ilyen sztereotípiák, mint pl. „buta nő”…, buta férj, stb. De mégis, van a butaságnak egy olyan általános ismérve, ami közelebbről megvilágítja nekünk, hogyan alakul ki egyes embereknél, és mennyire szelektív lehet. Az ostobaságról tudjuk, hogy röviden azt jelenti: nincs tisztában saját érdekeivel. Ezért az ostobaság sokkal több vonatkozásban jelenik meg. Lehet ostobaság pillanatnyi, vagy egy életre szóló. Egy területre, egy dologra, egy momentumra vonatkozó. De a butaság olyan széles spektrumú jellemző, mely ennél fogva különös figyelmet érdemel. Talán az emberi jellemvonások közötti kiemelkedő szerepe azért alakult, mert a teljes emberi szellem változásaiban megjelenik és korszakokat kísérhet el, sőt nagy tömegekre is vonatkozhat. Talán megkockáztathatjuk, hogy vannak olyan butaságok is, melyek jelen korunk, vagy a teljes emberi civilizáció történetére érvényesek.

Remélem sikerült felcsigáznom a mikroszkóp tárgylencséjének aprólékosságára kifinomult olvasó érdeklődését!

Az én érdeklődésem csak most ajzotta fel a lehetőség, hogy említhetek ilyen butaságokat. Önök tudnának szintén példákat erre?

Nos, máris elkezdhet dolgozni a fantáziájuk!

 Addig is, én folytatom az ötlet lehetőségeinek kibontását…

Amíg felkészülnek erre a komoly témára, az jutott eszembe, hogy hányan vetették már a szememre, miért írok annyit össze-vissza, ahelyett, hogy rövid, tömör bejegyzéseket tennék, és ne nyújtanám olyan hosszúra mondandómat. Azok, akiknek a stílusom taszító, vélhetően nincsenek köztünk. Nem akarom máris őket besorolni a buták, vagy az ostobák közé, amiért nem kíváncsiak, mi is lehet a véleményem, vagy milyen tapasztalatokat gyűjtöttem a butaságról, pláne, hogy mit is fog a tudatom kezdeni ezzel? Higgyék el, én vagyok a legkíváncsibb a folytatásra…

Mielőtt azt gondolnák, hogy ez az egész csak vicc, megnyugtatok mindenkit, a téma súlyosságára nézve nincs kétségem, ezért is kezdtem bele. Máris előállok az aduásszal:

a butaság csupán döntés kérdése!

Ezzel akár vitatkozni is lehetne, azonban kifejtem, hogy miért állítom ezt:

Néhány órával ezelőtt – mivel ez a gondolat régóta foglalkoztat – hirtelen megvilágosodtam… Sokan várnak erre sok dologgal kapcsolatban, de nekem valahogyan a butasággal való találkozások mindig nagy traumával jártak, és a későbbiekben talán sikerül ezek példáival közelebb kerülnöm mondanivalóm lényegéhez.

Tehát, az ember életének fontos pillanatában elhatározza, mire fogja alapozni tudatosságát:

a megismerés minél tágabb horizontjának elfoglalására; csak egy kis rész mélyebb tanulmányozására; a gyakorlati lehetőségek keresésére; a természet minél részletesebb megfigyelésére; saját magunk jellemzőinek felismerésére, és ezek tudatos fejlesztésére; másokkal való kapcsolat legmagasabb szintre emelésére; a test izomerejének növelésére; a fajfenntartásra; mások javainak minél ügyesebb kisajátítására; rejtőzködésre; gonoszságra; erőszakra; fantáziálgatásra; a világ valóságának visszatükrözésére szóban, mozgásban, képben, írásban, tettben; önmagunk feletti hatalom magas szintjének elsajátítására; a világ feletti hatalom megszerzésére; a civilizáció adta lehetőségek minél jobb kihasználására; szélhámosságra, hazugságra; mások irányítására; tágabb dimenziók felfedezésére; pusztító technikák kiagyalására és megalkotására; rejtett információk felfedésére; információk tárolására, azokból haszon megszerzésére; a földdel való foglalkozásra, abból származó haszonból élésre; tanulásra-tanításra; spirituális érdeklődésre; metafizikus inspirációkra; a természet törvényeinek megismerésére, azok módosítására; olyan eszközök megalkotására, melyek a civilizációt szolgálják; eszközök megalkotására, melyek a természetet szolgálják; a szépség felmutatására; a lélek tanulmányozására …

Ebből a felsorolásból is kitetszik, mennyi mindenre lehet képes az ember, és ez csupán nekem jutott eszembe, még mennyi egyéb is lehet, ami jelen pillanatban nem ötlött az eszembe, és egy sor dolog, ami nekem soha nem jutna eszembe!

Ezek a tudatossági formák egymással társíthatók, életszakasztól függően változtathatók, de megmaradhatunk egy mellett is, amiből ki akarjuk fejezni magunkat.

Az itt említett tudatosodási választék felől való döntés, az esetek többségében spontán következik be. Sok döntés származik érzelmi indíttatásból, sok értelmi meggondolásból, sok egyszerű másolásból, vagy fantáziátlanságból. Sok döntés ugyanakkor kényszerre történik, amire sokkal több példa van, mint tudnánk róla. Az a döntés, ami közvetlenül tárgyunkra tartozik már a tudatosodás első fázisában bekövetkezik. Épp ez az, ami a butaságot olyan fontossá teszi, ugyanis, minél korábbról származik a döntés, annál nehezebb bármiféle befolyást gyakorolni rá. Ismerünk „későn érő” típusokat, legalább is a köznyelv ezt alkalmazza azokra, akiknek „későn jön meg az eszük”. Azonban, az, amire ezt mondják, egyáltalán nem biztos, hogy a butaságot takarja. Ez a mondás gyakran egymásnak ellentmondó személyiségjegyekre is vonatkozhat, szituációtól, korszellemtől függően. Sokszor használják gúnyosan olyanokra, akik meg sem érdemlik, sokszor olyanokra, akikkel viccelődnek, hogy valami másra utaljanak, ami sokakra érvényes (lásd: házasság, válás, gyermeknemzés, menekülés, hazatérés, megtagadás, megbocsátás stb.), sokszor megvetésből, sokszor a megvert pozícióból, vagy bosszúból, vagy lemondóan, sokszor pedig dicséretképpen. Tulajdonképpen a butaságra vonatkozó döntés mögött igenis lehet a túlélés célja, ha a tudás egy közösségben egyenlő lehet az életveszéllyel. Könnyű megérteni, hogy a tudatlanokra nem úgy tekintenek, mint akik másokra veszélyt jelenthetnek, de ugyanakkor vannak esetek, amikor egy tudatlan sokakra hozhat bajt éppen azért, mert szűkölködik a fontos döntésekhez szükséges ismeretekből.

Végül is ez a döntés így fejezhető ki: „Nem akarok tudni valamit/semmit!” Ez persze nem azonos a tanulás megtagadásával, mert tanulni nemcsak iskolában lehet. Azonban – emberként – még akkor is a tudást kell választanunk, ha az veszélyeket rejthet magában. Éppen ez az, amiben sok vita van. A züllés előrehaladtával, a rengeteg ellentmondó ismeret hatására, azok az emberek, akiket a sok – korábban egyeduralkodó – állítás megdőlése csalódottá tett, dönthettek úgy, hogy a továbbiakban nem figyelnek semmilyen felbukkanó új ismeretre. Ebből valamilyen saját bölcsességet is kovácsoltak: „Minden igaz, és az ellenkezője is. Ezért mindegy, hogy megjegyzek, vagy elkerülök bármilyen ismeretet, semmi hasznom, vagy károm nem származik belőle.” Azok az emberek, akiket „klasszikusan” butának nevezünk, tulajdonképpen nem önszántukból kerületek ebbe a helyzetbe, hanem vagy túl kevés inger érte őket fiatalkorukban (néhány szerencsétlen, akit gyerekkorukban elraboltak, mindentől elzárva tartottak, és emiatt az élettel kapcsolatos tudást nem szerezhették meg), vagy valamilyen funkcionális szellemi gyengeséggel születtek. Azonban az az egyre vastagodó réteg, amelyről ez az írás szól, részben az oktatási rendszer, részben a világnézeti érdektelenség, részben motiválatlanság, részben a családi szellem nyomott volta miatt került ebbe a kategóriába. Igen nagy rész pedig a környezet figyelmetlensége, közönye, ellenségessége miatt jutott ilyen sorsra. Lényegében kisebb-nagyobb területekre bárkinek kiterjedhet a szándékos tudatlansága (butasága), amiben lehet része az ostobaságnak is (saját érdekünk felismerésének hiánya), de igen gyakran pontosan azért döntünk a tudás elutasítása mellett, mert általános ismereteink hézagosak. Így az egyik hézag növeli a többit. Ha ez a folyamat az idő előrehaladtával felgyorsul, vagy olyan területekre is kiterjed, melyek korábban érdeklődésre tartottak számot, akkor beszélhetünk tudatos, vagy funkcionális butaságról, vagy érdektelenségről.

A „velünk született faktorok” szerepe abban nyilvánul meg, hogy régen és ma még inkább, az apák túl fiatalon nemzenek utódokat. Az általuk átadott tapasztalatok még nem készek az abból való építkezésre. Ahhoz, hogy egy 20 éves apa utódja elérje egy 40 éves apa utódjának születéskori szellemi érettségét, neki is még legalább 10 év kell! Ez nem hímsovinizmus, hanem ezt mutatja az általános tapasztalat. Tehát, a mai gyermekek nagy számban éretlen apáktól származó szellemileg éretlenek gyermekként-fiatal felnőttként élnek. Ez még akkor is igaz, ha az apa maga „érett” volt. Ezt a momentumot nem lehet figyelmen kívül hagyni! Ez a megfigyelés, ugyan az intelligenciánál jelentkezik fokozottabban, de egy „éretlen” gyermek számára nem elégséges öröklött tapasztalat, a tudás megszerzésétől való idegenkedésben nyilvánulhat meg. Ugyanakkor meg kell különböztetnünk a civilizációs tudástól való idegenkedést, a természettudástól való idegenkedéstől! A természettudás, nem egyenlő a civilizációs természettudományokkal! A természettudás a természetben való lét és fennmaradás tudása, amit nem iskolapadban tanítanak. A 100 évvel ezelőtti általános gyakorlat, melyben a szülővel együtt dolgozó gyermek részese és ismerője volt a természettudásnak, megszűnt. Az iskola és a „szórakozás”, ami „bővíti” a fiatalok ismeretét. A házimunka olyan nyűg, amit már maguk a szülők sem kívánnak meg mindig gyermekeiktől. A városi lét pedig végképp eltávolodott a legfőbb ismeretek megszerzéséhez elengedhetetlen „vidéki” környezettől, szellemtől.

Meg kell jegyeznem, hogy a számítógépes tudás a mai generáció „természettudása”, amit ez a generáció egymástól illetve az internettől tanul. Ez már olyan súlyos tudati válságot okoz, amire szinte senki sem figyel fel, mivel a számítógépet illik a mai kor nagy istenségeként imádni. Ez „nevelte fel” azokat a „szobagyermekeket”, akik naphosszat a gépek között élnek, junk foodot majszolnak, és színes löttyöket isznak. Számukra az „öregek” – akik csak pár évvel idősebbek náluk – hülyék, akik nem tudnak semmit, és ezért reménytelen bármiféle próbálkozás, ami ebből a téveszméből kizökkentené őket. Az ő utódaiknak alig van esélyük arra, hogy a természet valódi tudásához eljussanak. A legtöbb, amit várhatunk tőlük, hogy leviszik a szemetet a szelektív gyűjtőbe, vagy a kerékpárúton elviszik a kutyát sétálni…

 Az elménk/tudtunk/agyunk is ugyanolyan tornára szorul, mint a lábunk, hogy járni tudjuk, vagy a kezünk, ha fogni akarunk vele, vagy a nyakunk, ha nem akarjuk, hogy a fejünk leessen a helyéről… Azonban, az okosság, vagyis az okok felderítésének szenvedélye – ami nem ellentéte a butaságnak – sokkal kiterjedtebb tanulmányozásra érdemes.

/Azért remélem, tudják, hogy mindezt azért írom le ilyen részletességgel, hogy a butasággal kapcsolatos indulataimat kiadjam magamból…/

………….

Ettől függetlenül nem tagadom, érdekel is a dolog.

És most jutottunk el ahhoz a ponthoz, ami változtathat valamit azon a döntésen, amiből a butaság tudatos vállalása következik.

Az érdeklődés elindíthatja azt a tudatfolyamatot, mely során a butából kíváncsi és sokat tudó, magas szellemi kvalitásokat felmutató ember válhat. De érdeklődéssel születik minden ember, ha „normális”. Itt viszont megjelenik az a sok tényező, ami ezt a velünk született adottságot, vagyis az élethez szükséges hajtóerőt lefékezi, vagy éppen felcsigázza. Nagy valószínűséggel a butaság-érdektelenség terjedésében igen nagy szerep jut annak a felismerésnek, hogy a civilizációs világrend hazug, kiüresedett, értelmetlen, gonosz. Elég nehéz ennek tudatában érdeklődőnek, ismeretekre vágyónak lenni. Ha az ember azt látja, hogy kevés ismerettel, de gátlás nélkül mekkora sikereket lehet elérni, elgondolkodik, hogy értelme van-e egyáltalán annak a sok tudásnak. Ez is lehet oka annak, hogy a magamfajta tanulógép iránt megcsappant a kereslet. Az a kielégíthetetlen éhség, ami arra buzdít, hogy minden mozzanat kapcsolatát mindennel feltárjuk, megértsük, csak olyan alapról indulhat ki, ami az élet szeretetét teszi első helyre. Minél több dolog az, amit megismerünk és másokkal való kapcsolatát is felderítjük, annál jobban értjük önmagunkat és a teljes világot.

Ez a buzgalom viszont minden érdek nélküli kell, hogy támadjon bennünk, mert az érdek ugyan lehet maga az érdeklődés vágya is, de csak a magának való érdeklődés az igazán emberi tulajdonság. A mindenre kíváncsi embert sokan nem szeretik, akik titkaikat féltik, akiknek van emiatt félnivalójuk, akik rosszban sántikálnak, akik gyűlölik az embereket, akik nem szeretnek ismerkedni, akik bujkálnak, akik hatalomra törnek. Ha minél több kíváncsi volna, a világ egyszer csak elfelejtene hazudni, és megtörne a varázs: a világ jobb hellyé válna!

Sokan hazudják azt, hogy buták, ezek nem mindig jó emberek. Látni azok között, akik nap mint nap reflektorfényben vannak, olyanokat, akik azért játsszák, hogy buták, mert – mint mondtam – nem fizetődik ki ha valaki értelmes, és értelmét nem mások ellen kamatoztatja. Manapság az a „jó üzlet”, ha az átlagfogyasztót – aki szerintük –„törvényszerűen buta, mert elbutították” úgy édesgetjük magunkhoz, hogy látszatra lesüllyedünk az ő szintjére, így befogadjon, ezáltal testközelből kifoszthassuk. Ez a tevékenység megkívánja, hogy a buták száma minél nagyobb legyen. Az olyanok, akik önszántukból lemondanak a rájuk vonatkozó ismeretek megszerzéséről, könnyű prédákká válnak. Akik nem kíváncsiak arra, hogy milyen hatalmak mozgatják a szálakat, melyek egyike eljutván hozzájuk, pénzüket, összes javaikat, még a lelküket-szívüket is ezen a szálon elszívhatja tőlük, azok mindenképpen áldozattá válnak. Régen azt hallottuk: „A tudás hatalom.” Bár olyan hatalomra egyáltalán nem törtem, amit némely tudás által megszerezhetnék, sőt hatalomra, önmagamra vonatkozó hatalom kivételével sohasem vágytam, de korábban ennek a sztereotípiának köszönhetően néhányan legalább elkezdték a világ megismerését. Azt sem árt tudni…, hogy az agyunk olyan „entitás”, testünkön belül, ami akkor is dolgozik, ha nem adunk munkát neki. Nem a minden áron való kattogás kell neki, ami sokaknál elvezet a diliházba, hanem a kapcsolatok keresése, ami sok információt kiegészít, javít, helyre tesz. Végül olyan új felismerések születnek, amelyek segítségével az agyunk jobban kihasználja a kapacitását, mint ahogyan a számítógép merevlemez-karbantartó szoftverek csinálják. A találmányok megszületése olyan agyi tevékenységhez kötődik, amely az egymástól távol eső tartalmak egyenként történő összehasonlításával, elemek elkülönítésével megtalálja az új alkalmazások formáit. Ezen felül létezik az a funkció is, amit képzeletnek nevezünk. Ez képes a „semmiből” új alakzatokat, rendszereket kreálni, és összevetni a már meglévőkkel.

Remélem, elég kimerítően fogalmaztam!

A butaság egyik motivációja éppen az élet fogalmának folyamatos devalválódása. Ez lehet a züllés egyik aspektusa. Ahogyan a biológiai tudat, szembekerülve a folyton romló helyzettel, alkalmazkodni kényszerül, egyre mélyebbről emeli ki a még működő sablonokat. Ez nyilvánul meg a fokozódó agresszivitásban. Anélkül, hogy ezt el kéne fogadnunk, fel kell ismernünk az okait. A patkányok túlszaporodása esetén is bekövetkezik az az apokaliptikus pillanat, mikor elkezdik egymást enni… Nos, itt még nem tartunk, de a jelek eléggé aggasztóak. Már a számszerűség és a jelenlegi gazdasági szisztéma összefüggésében nem lehetnek illúzióink, azonban másfajta életrendszerben még van esélyünk,. Erre való hajlandóság azonban igen csekély, éppen a butaság térnyerése miatt… Ezt hívhatjuk ördögi körnek is. Ebben a helyzetben a „fölöttes én”, vagy a „tudatalatti”, vagy a „tiszta tudat”, bárhogy is nevezzük, meghozhatja azt a döntést is, hogy az összes eddig felhalmozott ismeret használhatatlan.

Ekkor, azok, akik nem szűntek meg gondolkodni/érdeklődni, megalkothatják az új paradigmát.

 Hányféle butaság van?

Civilizációs butaságok

Ugyebár, azt is tetszik tudni, hogy a legnagyobb butaság, maga a civilizáció…!?

De a civilizációs butaság is olyan, az állatvilágból visszamaradt butaságból eredeztethető, mint a lustaság. Miért butaság a lustaság, ha úgy is felfoghatjuk, mint takarékoskodás az energiával? Szép gondolat. De ez tényleg az energiatakarékosság egyetlen módja? Mert az nyilvánvaló, hogy az ember igen kevés helyen takarékoskodik az energiával (mármint azzal, amit a civilizációs rendszer fenntartására használ), hacsak nem kényszerül rá. Tehát, megint fülön fogtunk egy butaságot: miért szükséges várni a kényszerre, ha az ember tudatos lény és végig tudja gondolni azt is, hogy a kényszer alkalmazása sokkal nagyobb veszteség, mint az a bizonytalan nyereség, ami a lustaságból származik? Mit nevezünk akkor lustaságnak? Az a lustaság, mikor saját (a bolygó) magunk érdekében nem cselekszünk. Eközben eltunyulunk, tehát a kényszer hatására sem tudunk elég aktívan és hatékonyan cselekedni. Ez az ellentmondás létrehoz egy sor olyan felesleges cselekedetet, ami végül megalkotja a civilizációs rendszert. Ez az a korai pillanat, mikor megszületik a civilizáció.

Azt hihetnénk, hogy a civilizáció értelmes, és azért jött létre, hogy minden ember a legjobb és legegészségesebb legyen, ehelyett, már-már úgy fest, hogy inkább vonulnánk vissza a vadonba, mintsem jó szolgái legyünk a Rendszernek. Ez akár butaság is lehetne, mivel a jó meleg kényelmet hátrahagyjuk a bizonytalan és rideg természetért, de a természet értelmes, megtanulható, igazságos, fegyelmezett, szigorú, vagyis minden, ami a civilizáció nem…

Végül is az ember meg van verve a magasrendű tudati képességeivel, és dönthet úgy is, hogy ezt nem a természettől különválva, hanem a természettel együtt kamatoztatja. Jól lehet, hogy a kezdeteknél még az tűnt értelmesebbnek, hogy „senki földjét” vonjunk a civilizáció köré, de egymással sokkal rosszabbul jöttünk ki, mint a vadakkal. Sőt, a vadak lassú kihalásával nem szűnt meg az a félelem, ami a tiszta és okos természet hatalma miatt él bennünk. A nagyméretű állatok helyett találtunk olyan, alig látható, vagy szemmel nem látható lényeket, melyeket szintén elpusztítanánk, hogy félelmünket feloldjuk. Ez – úgy tűnik – újabb zsákutcának bizonyult. Ami egyúttal olyan butaság, amire akár rámehet maga az emberi civilizáció, de a földi biológiai lét is. Ez már a szándékos butaság elfajultabb formái, az élet elleni bűnök kategóriája. Ebben élen jár az élet alkotó elemeinek felelőtlen szétszórása, majd, mivel szabályosan összeilleszteni még/már nem tudjuk az egyes részeket, eljátszogatunk a különféle kombinációkkal. Ebből sokkal nagyobb katasztrófa származik, és direkt nem használok feltételes módot! Az az értelem, ami a természetben a buták számára rejtve van, az egész Univerzumot jellemzi. Sokan ezt Istennek nevezik… Ennek megfejtése sokkal izgalmasabb és hasznosabb foglalkozás, mint az általunk felfedhető részek ide-oda tologatása. Az eredendő titok megtalálása ugyanis a végső értelem, vagyis a butaság lételemének megszüntetéséhez vezethet. Ehhez egyáltalán nincs szükség olyan eszközre, ami a természetben, ugyanabban a formában ne volna. Az eszközkészítés nem holmi korszakalkotó felemelkedés, hanem a butaság kezdetének pillanata. Vagyis az állati butaság spontán emberi butasággá való átalakulása. A mások legyőzésének, és elpusztításának eszközei megfelelnek az évmilliók alatt kialakult „beépített” harci eszközöknek, mint az agyarak, karmok, paták, kemény vértek, csontok, szárnyak, uszonyok, kopoltyúk, mérgek, kifinomult érzékek. Azonban, ahogyan az ember felfedezte ezek természettől idegen megalkotásának-továbbfejlesztésének lehetőségét, fokozatosan elsorvadtak azok a testrészei, érzékszervei, melyek eredendően minden helyzetben alkalmasak voltak a természetben való életre. Ezzel kialakult a modern ember. Az eszközök azonnal előnyt biztosítottak a többi élőlénnyel és a természet mostoha viszonyaival szemben, de egyúttal olyan extra tér nyílt meg, amelyben szükségtelenné vált az állandó készenlét, a folytonos vándorlás, a jó fizikum és az alkalmazkodó örökítő faktor. Vagyis, ezek nem sorvadtak el teljesen, csak ebben a helyzetben másként kezdtek működni. A rendszeres fizikai munka helyébe a sport lépett, a természet mozgásainak, logikájának megismerése helyébe a matematika, az emberi kapcsolatok meleg és létfontosságú ápolása helyébe az ellenségeskedés, gyűlölködés, ármánykodás, a gonoszság, a politika. A gyanakvás átvette a természet szakrális volta iránti tisztelet helyét, és kiépítette azt a titkokra és hazugságokra alapozott világnézeti, gazdasági, szociális rendet, amit ma látunk összeomolni. Mi tehát a legnagyobb butaság?

Butaság az életmódban

Ez az egész zagyvaság, amit már sokféleképpen neveztünk, de nem is kell finomítani a kifejezés formáit, személyekre lebontva az ember mindennapi cselekvésének, az élethez szükséges tetteknek a külső megjelenésében nyilvánul meg. Mivel alig találunk butaság nélküli életformákat az emberek körében, a különbségeket csak a külső megjelenésben tudjuk lemérni. Mégis több azonosság van az emberek életmódjaiban, még ha megjelenésükben igyekeznek is a legteljesebb mértékig hasonulni illetve különbözni másokhoz/másoktól. A civilizáció legfontosabb jelenlegi paradigmája egyszerű kifejezéssel jellemezhető: természetellenes. Ha ez már megvalósul egy ember életmódjában, akkor civilizáltnak nevezhető. Holott, arra gondolnánk, hogy a civilizáltság azt jelenti, jó modorú, szobatiszta…, választékos beszédű, figyelmes, szellemes stb. Alig tapasztaltam másfajta értékítéletet, mint a mesterséges, a civilizáció által létrehozott tárgyak, gondolatok, modellek stb. magasabbrendűségének határozott kifejezését. A természetes az piszkos, kényelmetlen, kellemetlen, veszélyes, elavult, kezdetleges, nyers (mint a megvetendő dolgok közös jellemzője), buta, undorító, fölösleges, szánalmas, kezelhetetlen stb. Egyre erősebben él bennem annak a meggyőződése, hogy nagy hibát követtünk el, amiért nem a természet értelmét választottuk! Erre felépíthettünk volna egy szerves, teljes mértékben illeszkedő és millió évekig működő emberi rendet. Minél kevésbé látványos lett volna az emberi faj különbsége a többi élőlénytől, annál kevésbé volna veszélyben minden, ami a mai emberrel kapcsolatba kerül. A helyünk megtalálása a többi élőlény közösségében sokkal több értelmi képességet igényelne annál, mint amire jelenleg büszkék lehetünk. Ezért ahogyan az ember a Föld bolygón él, az a legkevésbé sem fogadható el értelmesnek. Erre a legenyhébb jelző, hogy butaság.

Ennek felismeréséhez azonban olyan magasrendű értelem kell, mely csak később fejlődött ki. Azonban, akkorra már túl messzire merészkedett az emberiség azon az úton, melyen el se kellett volna indulnia.

Mélységesen megértem azokat, akik idejekorán elfordulnak a civilizált világ alantas és durva agressziójától, ahogyan az embert kénye-kedve szerint felhasználja érdekeinek vagy szeszélyeinek kiélésére, és egy (vagy más) olyan eszmét keresnek, amely őket egy képzelt világ képzelt ura alá rendeli inkább, mintsem a mindenhol támadó rossz karmai közé kerüljenek. Békére, reményre, a jóság illúziójára vágynak. Ez még nem butaság, csak egyfajta menekülés, vagy meghátrálás a szememben. De igen sokféle hasonló életelv van, mint fentebb taglaltam, amely ilyen alapokon mások ellen fordítható. Mindezekben rejtőző butaságok még nem írják fölül azokat a mély igazságokat, amelyek értékét nem vitathatom, de a hozzájuk önként társuló emberek egyben mindenképp butának tekinthetők: saját hibáikat, meggondolatlanságaikat, bűneiket egy ismeretlen, felfoghatatlan szellemre hárítják, és az ezekből eredő bajokat is az ő gondviselésére bízzák. Nos, ismert és bölcs mondás: „Segíts magadon és Isten is megsegít!” – Csak ezt tudom javasolni mindazoknak, akik a legfontosabb tudások elől a vallásokba menekülnek. Sok bölcsesség van erről a témáról éppen a vallási könyvekben, melyekről írtam, hogy tulajdonképpen életmód tanácsok. A mai ismeretek már lehetővé teszik, hogy önmagunk, vagy bizonyos ismeretek tudói hozzájárulhatnak saját testünk-lelkünk-szellemünk gondozásához. Ezért még nem kell intézményeket fenntartanunk, ahol – az esetek többségében – pénzért, tehát olyan köztes dologért foglalkoznak velük, amely éppen, hogy az emberek bajainak egyik forrása. Ha minden lényeges ismeretet elsajátítunk, már nyugodt szívvel szolgálhatjuk azt a spirituális személyt is, akit/amit eddig, azonban olyan célra nem vesszük igénybe, amely ellentmond a legtisztább emberiesség elveinek.

A butaság tisztelete, a butasághoz való jog

Egy olyan világban, ahol a butaság jó pénzt hoz, és hatalmat támogat, a butaságot tisztelni kell. Ez a tisztelet megnyilvánul a különféle állami gesztusokban. Igaz, hogy sok esetben (amit már fentebb leírtam) nem tehetnek az emberek butaságukról, mert esetleg a kultúrájuk csak bizonyos ismeret elfogadását engedi, vagy, mert a szokásaik révén nincs élethelyzet, melyben szert tehetnének az univerzális tudásra. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a buta civilizáció, eleve nem vesz tudomást azokról az ismeretekről, melyek révén hatalma az elmék és lelkek fölött gyengülhet. A legnagyobb hatást éppen a teljes Rendszer teszi a tudatra, és voltaképpen ez okozza a szellemi leépülést. Ugyanakkor, a butasághoz való jog, létező és elfogadható jog, hiszen egy korszak szemlélete, gondolkodásmódja nem feltétlenül felel meg minden embernek, ezért látszólag – hivatali ügyekben – lehet járatlan valaki, és emellett minden szempontból magas szellemi adottságokat mutathat. A hivatal hatása a tiszta értelemre mégis létező veszély, mikor a rengeteg kötöttség, és elfoglalt effektív idő, a szellemi kapacitás elfecsérlése elfáraszt és elkedvetlenít, amiért az emberek az összefüggések kutatása és megértése iránt érdektelenekké válnak. Éppen ez a célja a Rendszernek! Ne legyen az embereknek idejük elgondolkodni azon, lehet-e jobb világot létrehozni a helyett, ami ma van?

Azonban van még egy nagy része az emberi közösségeknek: a nő és férfi viszonya. Ebben az állandó szerepjátékok, amelyek a női-férfi kapcsolat női oldalának vélt gyengesége révén a hiányzó fizikai erő, amely a férfiakat inkább jellemzi, a nők esetében olyan viselkedési mintákat alakított ki, hogy a férfiak önbizalmát, a hódítás illúzióját a még oly okos nő is csak önnön butaságával tudja megidézni. Az – egyébként nem túl okos mai férfitársadalom – végre kap egy feladatot: szellemileg felkarolni a nőket! Ha értik, mit akarok mondani… Holott a nők nagy része ezt az egész játékot éppenséggel saját ravaszsága révén pozíciójának hosszú távú fenntartására használja… Emellett valljuk be, jobban kihúzzuk magunkat egy kis butácska nő mellett, pedig éppen saját butaságunkról állítunk ki bizonyítványt… Néha jól esik okosnak látszani, ha már a férfiak egymást nem engedik túlzottan kiemelkedni az átlag szellemi színvonal fölé. Azonban a sokak által kritizált emancipáció hatása a női pszichére olyan változásokat hozott a nők viselkedésében, társadalmi szerepvállalásában, amely következésképp kizökkentette a férfiakat klasszikus „mindentudó” attitűdjükből, ettől a különben is félszeg és bátortalan férfiak a nők megvetésének újabb területét kénytelenek elviselni. Az okos nő-buta férfi vagy inkább iskolázott nő alulképzett férfi vagy rosszul kereső férfi – jól kereső nő modelljei végképp szétzilálták azt a „felállást”, amiben mindketten önmaguk lehettek. Nem kis része van a mai szingli-agglegény jelenség kialakulásában ezeknek a tényezőknek… Ebből is látható, mennyi butaság halmozódott fel az utóbbi 50 -100 évben.

Végül minden butaság megkoronázása, hogy ezt az egyetlen rosszat tartjuk arra alkalmasnak, hogy a legvégsőkig kitartsunk mellette. Azzal magyarázzuk ezt az összefércelt logikát, hogy hiszen szaporodunk, sikeres faj vagyunk, minden vonatkozásban képesek vagyunk létezni a természet nélkül (?). Ez a fejre állított logika egészen addig fog uralkodni, amíg el nem jut a mai ember a legvégső határig. A természet sokkal rugalmasabb, mint bármilyen mesterségesen megalkotott rendszer. Ez a kis intermezzo, amit technikai civilizációnak nevezünk, remélhetőleg nem fogja megsemmisíteni a földi életet, és mind több ember ébred rá, hogy az egyetlen úgy visszafelé vezet abba a természetbe, amelyet eddig lenéztünk, minden igyekezetünkkel felülmúlni és elpusztítani akartunk, de a „…(nagy)világon e kívül nincsen számodra hely…”

Reggeli turmix

Reggeli turmix

sp.b.turm.4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemcsak veganoknak ajánlom ezt az egyszerű és gyors italt! Rövid és tömör ismertetést adok a készítéséről, és használatáról. Akik a lényegre törő bejegyzéseket szokták meg, azok is értékelhetik, de ebben az esetben az ital jóságát szeretném elsősorban hangsúlyozni. Tovább a folytatáshoz

Vegan ebéd

  Vegan ebéd
Írta: Kövi Gábor
2004. augusztus 09.Vegan ebéd 1/Az írás születésének idején némiképp más elvek szerint étkeztem. Ettől függetlenül ma is vállalom az alant leírtakat!Bizonyos utalások már nem érvényesek, amelyek a 10 év előtti kort jellemezték, és az én akkori gondolkodásom jellegét./

Sokan fordulnak hozzám azzal a kéréssel, hogy írjam le, mit is eszik egy vegan. Természetesen zöldeket, és természetesen nyersen, bár, sokan azt hiszik, hogy elég az is, ha úgy általánosságban zöldféléket, de nem feltétlenül nyersen. A nyers szó pejoratív ebben a világban, ahol minden elkészített, finomított, hőkezelt, fagyasztott, mikrózott, cukrozott, flambírozott, körített, díszített, szóval elrontott. Mint, ahogyan elrontott maga az egész világ. Mármint, az a fele, amit az átlagember világnak tart. A valódi világ (nem a „való világ”…) ügyet sem vet ránk. Ugyan elszenvedi, és ameddig képes rá, alkalmazkodik a mi kényelmes és cinikus magatartásunkkal létrehozott helyzethez, de nem különösebben foglalkozik velünk. Jó messzire elkerül minket, ha teheti. Vagy, ami rosszabb: belőle és általa él, vagy élősködik, miközben maga is a mi zagyva és átláthatatlan szintünkre csúszik vissza, majd szép lassan megadja magát a sorsnak. Ezt tudjuk mi tenni a világgal.

 Van egy esélyünk: visszakéretszkedni a természet szentélyébe, és áldozni, vagy inkább áhítattal átadni magunkat neki. Mindazzal a sorssal kiokosítva, ami ennek az emberi fajnak jutott, jórészt önmaga ostobasága, vagy éppen intelligenciája, épülő erkölcsi érzéke révén. Azt is a szememre szokták vetni, hogy többre tartom a természet igényeit az ember igényeinél. Ennek csak az egyik felét tudom elfogadni, nevezetesen azt, hogy messzemenőkig szolgálom a természet folyamatosságát, és ahol lehet, gazdagításában is részt veszek. Talán sikerül valamit visszaadnom abból, amit tanulatlan mivoltomban elvettem, jobban mondva jogtalanul elbitoroltam tőle. Ezt szolgálta a pisztrángtenyésztésem, és ezt szolgálja az a munka, amit ezen a virtuális felületen végzek, vagy jártomban-keltemben az embereknek elmondok. Nem mondom, hogy kötelezővé kéne, vagy lehetne tenni, hogy mindenki azonnal nyerskosztos vegan legyen. Azt azonban elmondhatom, hogy igencsak jót tenne ennek a megviselt és leigázott bolygónak. Töredéknyi baj maradna csak, és sok minden örökre eltűnne, beleértve a háborúk végeláthatatlan szövevényét, amiben a világ emberi része, és sajnos a természet is, pusztul és szenved, amire ebben az esetben még csak utalni sem illik (ugandai őserdő kiveszőben levő emberszabású majmai, főként a bonobó, mint a hozzánk legközelebb eső, igen értelmes és szeretni való lény). Erre szoktak a legvadabbul reagálni, azokon a  közönséges és gátlástalan platformokon, ahol kifejezett program az efféle „renitens eszmék” gyökeres kiirtása. Nem érdekes, hogy egy „nyers” ételeken „vegetáló” vegan…, ennyi veszélyt jelent a „jól működő, ideális civilizáció” számára? Az is érdekes, hogy a magukat pacifistáknak vallók, szép eszmékben leledző embercsoportok is milyen egyértelműen és vállvetve utasítják el a természet eme magától értetődő elfogadását? Bár erre is vannak kivételek. És tisztelet nekik! Talán, ha a józanész felébred ledrogozott tudatának rémálmaiból, akkor mindenki, aki még képes gondolkodni, rájön erre a magától értetődő evidenciára. Én mindenesetre lehetőséget nyújtok arra, hogy bárki megtapasztalhassa, milyen természetesen létezni, vagyis természetes ételeken élni. Ma már elmondhatom, hogy abból a több mint 17 évből, amit a zöldfélék étkezésének kutatásával és gyakorlatával eltöltöttem, az utóbbi pár hónap a legmeghatározóbb és legértékesebb. Ez már a valódi vegan életminőség. A vegan ember nem magasabb rendű és nem előbbre való, mint a többi, aki nem vegan, vagy bármilyen más életmódot választott, csak tisztább, ha lehet mondani: legtisztább, mind közül. Ajánlom figyelmükbe az Éden képeit, az ebéd összeállításának szemléltetésére!A képek számozása eligazít.

A napot illik valami tiszta folyadékkal, leginkább vízzel kezdeni. A „reggeli”,vegan ebéd2 ahogyan nevezni szoktuk, messze nem az a dőzsölés, amit a „nagykönyvben” megírtak. Délelőtt a lédús friss, vagyis nyers ételek, tiszta italok ideje. Egy nyári reggel jól kezdődik (azoknak, akik élhetnek vele) paradicsommal. Magában, vagy kis lenolaj vagy repceolaj öntettel, némi édes paprika hozzáadásával.

 

Az ebéd hatalmas zöldségtál. Minimális gabonával, zsenge zöldborsóval (főzés-párolás nélkül, de csak, ha még éretlen, vagyis édes) Vércsoport-azonos növényekből.

 veg eb3

Ne feledjük, hogy vizet evés előtt kb 30 perccel, illetve evés után legalább 2 órával ihatunk!

v e4A görögszénacsíra helyett, mindenki a neki megfelelő csírát választhatja.

És így tovább!

ve5

ve6

ve7

ve8

ve9

ve10ve11

Ma már nem használok napraforgóolajat, mert túl sok omega6 zsírsavat tartalmaz. Helyette friss lenolaj, vagy repceolaj kerül a salátámra. De az avokádó is elég.

Ez a 9 hónapos teljes nyerskosztos diétám alatt fogyasztott napon sült kenyér. Azóta visszatértem a Napkenyér (saját recept tönköly és pí viz összetevőkből) fogyasztására, mert 

ve12semmilyen negatív hatását nem tapasztaltam.

ve13

Jó Étvágyat, vagy Ferencsik Istvánnal:

Egészséges Étkezést!

A teljes súly, a tányérral együtt:

 ve14

 

Kiáltvány

 
Írta: Kövi Gábor
2008. március 24.

KIÁLTVÁNY!

KORMÁNYOK, SZERVEZETEK!

Egy magyar állampolgár szól Önökhöz. Kérem, fontolják meg szavaimat!  Pártoktól, felekezetektől független polgár vagyok, akit a felelősségtudat késztet gondolataim közzétételére.

*

Két pártra szakadt az emberiség: a vezetők és vezetettek pártjára. Egész életemben azt tapasztaltam, hogy a vezetők nem méltóak arra, hogy vezessék az embereket. Kár szépíteni ezt. Semmi értelme a hatalomért küzdeni, és ha veszítünk az ellenzékben törekedni a győztesek megbuktatására. Ezzel a méltatlan színjátékkal csak az emberek figyelmét terelik el a lényegről. A napokban megértettem, hogy miként lehetne ezt a mesterséges és ostoba szembenállást egységgé kovácsolni. Csak egy gesztus kell, ami az embereket végre összebékítené és elindíthatna egy ígéretes folyamatot.

Ma romlik az egészségünk, drágul az orvosi ellátás, az emberek félnek, hogy elvesztik állásukat, és nem tudják fizetni a méregdrága kezeléseket. Sok országban az emberek ezrei nem rendelkeznek egészségbiztosítással. Úgy látom, mindez egy jól megtervezett folyamat része. Félünk, hogy nem lesz munkánk és utcára kerülve éhen veszünk és megfagyunk. Alamizsnán kell élnünk. Kilátástalan az életünk.

Jön Karácsony, a szeretet ünnepe, sok ember egyedül, vacogva várja a szentestét.

*

Mit üzen nekünk ez az ősi szertartás?

Mit is ajándékoztak az emberek régen egymásnak? Almát és diót. Ma már ez a régi hagyomány feledésbe merült.

Rájöttem, hogy ez nem puszta népszokás, hanem fontos üzenet, amit azért hagytak ránk az ősök, mert a legfontosabb lételemünket a gyümölcsöt és a diót, mindig mint a legtisztább ételeket adjuk tovább az utódoknak. Ezt az üzenetet hosszú időn keresztül kevesen értették meg, és nem is tartották meg a hagyományt. Ma már tudom, hogy ezzel az ezeréves szokással megválthatjuk mindazt az igazságtalanságot, amit az emberekkel eddig elkövettek.

*

Mi késztet mindenkit arra, hogy pusztán a megélhetésért bármilyen munkát elvállaljanak és egész életükben boldogtalanul éljenek?

A civilizáció nem képes minden ember táplálását és egészséges lakását biztosítani. Ha ez lehetővé válna, nem kellene az embereknek mindenáron dolgoznia. Nem lehet majd a „munkahelyteremtés” demagógiájával környezetpusztító ipartelepeket létrehozni, lehetetlenné tenni az emberek békés, egészséges életét. Mindenki úgy érzi, kiszolgáltatott a pénzuralom nyomulásának és nem tehetünk semmit ez ellen. Emberek sokasága felkorbácsolt fogyasztói vágyak mentén robotol, mint a rabszolgák, csakhogy egy „szintet” elérjen, és azt megtartsa. A többiek azonban pusztán az életbenmaradásukért küzdenek. Bűnöznek és gyűlölnek mindenkit. Drogoznak, mert nem látnak kiutat ebből a kilátástalan helyzetből.

*

Egy kézenfekvő megoldás kínálkozik, és ezt csupán a vezetők tehetik meg:

Minden embernek a földön biztosítani kell az életbenmaradás lehetőségét a legemberségesebb módon. A legelemibb élelmet mindenki alanyi jogon meg kell, hogy kapja azért, hogy végre a vezetők ne csak uralkodjanak, hanem szolgáljanak, amire felesküdtek. Ezért az ember legtisztább táplálékait teljesen ingyenesen szét kell osztani azok között, aki ezt igénylik. Nagy körültekintéssel kell eljárni azért, hogy ezt a szép hagyományt nehogy a cinizmus és a pénzhajhászás martalákává tegyük.

Ezek az ételek, pedig a legegészségesebbek is egyúttal:

Gyümölcsök, zöldségfélék, diófélék, tengeri algák, csírázó magvak.

 A gabonák közül a tönkölybúza, barnarizs, köles, cikória.

Ezek az emberi lény alapvető ételei.

*

Honnan teremtsék elő a kormányok az anyagi eszközöket, és hogyan vigyék végbe ezt?

Tudjuk, hogy a növénytermesztés sokkal költségesebb, mint más, állati eredetű élelmiszer előállítása. Azonban mindenképp meg kell tennünk ezt a lépést! Milyen pénzalapok állnak erre rendelkezésre? Az adók? Az egészségbiztosítási járulékok?

Is-is. Itt vannak még a fegyverkezés és az űrkutatás költségei, melyek nem szolgálják közvetlenül az emberek életbenmaradását, inkább politikai és pénzuralmi célokat. Ennek ellenére mégis olyan forrásokat kell keresnünk, melyek önmaguktól felszabadulnak, ha ezt a döntő lépést megtesszük. Ugyanis az egészségügy költségei igen magasak, az emberek mégis egyre betegebbek. Hiába tömünk egyre több pénzt az egészségügybe, ha nem törődünk azzal, hogy minél több ember egyen egészséges ételeket. Puszta szóvirág, erre buzdítani az embereket, ha ezek az élelemféleségek drágák. Épp a szegények, munkanélküliek kényszerülnek a legsilányabb, egyben a legártalmasabb ételeket vásárolni. Nem lehet elhinni azt a propagandaszólamot, hogy ők nem is kívánnak egészségesebb ételeket fogyasztani. Ha kormányzati program írja elő az ingyenes élelemellátást, akkor egyre többen fognak majd élni vele. Ezt a kormányok kezében hatékonyan működő médiaeszközök által biztonságosan lehet tudatni mindenkivel. Ezen ételek egyedül egészséges fogyasztását, pedig széles körű felvilágosítás keretében oktatni kell. Fontos tényező azonban az, hogy ezek az ételek organikus, vegyszermentes termesztésűek legyenek. Sokan azért nem vásárolnak zöldféléket, mert félnek a génmanipulált, mérgezett zöldségektől, gyümölcsöktől.

Tehát:

Államilag működtetett biofarmokat kell létesíteni!

*

Milyen hatással lesznek ezek a változások a zöldségtermesztőkre és a többi iparág résztvevőire?

Vannak termelők, akik csak azért nem álltak át a biodinamikus termesztésre, mert nem voltak biztosak abban, hogy képesek lesznek eladni a megtermelt növényeket. Nem volt biztosítva a megélhetésük. Ezért sokan felhagynak a gyümölcs és zöldségtermesztéssel. Ezután azonban a legjobbak és legrátermettebbek az államnak dolgoznak, biztos megélhetést teremtve maguk és családjuk számára. Az állam felügyelete biztosítja az állandó biológiai tisztaságot és tápértéket.

Amint ezek az élelmek nem a pénzpiac kénye-kedve szerint, a kereskedők manipulációinak kiszolgáltatva, méregdrágán kerülnek a piacok polcaira, hanem kultúrált, tiszta formában, állandóan friss állapotban, éretten az állam által működtetett elosztóhelyeken, máris nem lesz értelme ezeket visszatartani, fonnyasztani, a jobb ár reményében. Egy jól működő rendszerben a hibás zöldféléket azonnal a komposztáló egységekbe lehet szállítani, megelőzve az egyéb hulladékkal való keveredését és az értékek pusztulását.

Jól látható, hogy ennek a változásnak a kereskedők örülnek a legkevésbé. Már ma is sokan feladják ezt a tevékenységet, mert számuk olyan mértékben megnőtt, hogy anyagilag nem kifizetődő és ahhoz képest komoly megterhelés az áru beszerzése, tárolása és eladása. Közülük biztosan sokan lesznek ebben a helyzetben az elosztó hálózat jól fizetett munkatársai, hiszen ők értenek a legjobban a zöldfélékhez. Senki sem fog rosszul járni, csupán a nagykereskedők, akik az egész rendszer csúcsán, manipulációikkal exrtaprofitra tettek szert. Ők viszont más jövedelmező üzletet találhatnak a megszerzett tőkéjükkel. Mint ahogyan sokan ezt eddig is tették. Ezután semmiféle korrupciónak nem lesz értelme a legfontosabb élelmiszerek piacán. Jól belátható, hogy ez a rendszer az államnak sokkal olcsóbb lesz, mint eddig a vásárlóknak. A logisztikai tervezés egyszerűvé és gyorssá válik. Minden olajozottan fog működni.

*

Milyen elosztási kérdéseket kell megválaszolnunk?

Azok, akik ezeket az élelmiszereket a megfelelő módon fogyasztani fogják, elsősorban az óvodák, iskolák, kórházak, idősek otthonai, egyéb szociális intézmények és a még meglévő büntetőintézetek lakói, egyre kevesebb egészségügyi ellátásra fognak szorulni, amivel jelentős kiadástól fog megszabadulni az állam. Erre már vannak példák szerte a világon. Nem kis hatás azonban az agresszívitás lassú visszaszorulása, ami nagyrészt a „junk food” hatása a viselkedésre. Az egyik hatása a természetes ételeknek, ha természetesen fogyasztják őket, hogy a tisztuló szervezet egy idő után visszautasít minden drogot. Legyen az akár a megszokott koffein, vagy nikotin, alkohol.

Ez újabb anyagi forrásokat fog felszabadítani, melyeket vissza lehet forgatni az egyre növekvő igények szerint.

Semmit sem szabad kötelezővé tenni! Csakis felvilágosítással és hiteles közvetítőkkel, tanárokkal, tapasztalt zöldevőkkel lehet ezt a folyamatot beindítani és eredményesen működtetni. Világszerte szervezetek foglalkoznak ennek a táplálkozási módnak a terjesztésével, csakhogy eddig az állam hallgatólagos, passzív közönye mellett. Mindezeket be lehet vonni ebbe a nagyszabású tervbe.

Néhány fontos követelmény:

Értelemszerűen azok, akik nem dolgoznak, nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot és adót. Ezek után is kell kapniuk ingyenes sürgősségi ellátást és otthonukban ingyenes gondozást, ha balesetet szenvednének. Azok, akik más ételeket kívánnak fogyasztani, tehát pénzért vásárolják az élelmiszert, dolgoznak, és adót fizetnek, módjuk lehessen adójuk egy részét a farmokon való munkával, vagy a rendszer munkatársaként ledolgozni. Sok olyan alkalmazott is szükséges egy ilyen rendszerben, aki adminisztrációs, ügyintézési feladatokat lát el. Akik egészségi okokból nem tudnak más munkát végezni, találhatnak maguknak megfelelő munkát, ha ezt kérik. A régóta növényeken élők mentesülnek a kötelező egészségbiztosítási járulék befizetése alól, rendszeres orvosi ellenőrzés feltétele mellett. Ezek jórésze évek óta semmilyen orvosi ellátást nem vett igénybe, mégis fizetik a járulékot. Ők tartják el azokat, akik cseppet sem törődnek az egészségükkel. Ez igazságtalan és nem szolgálja az egészségre való nevelést. Ezek után érdemes lesz egészségesnek lenni, hogy ne kelljen járulékot fizetni. Ténylegesen kevesebb kórházat kell majd fenntartani, ahogyan az emberek egyre egészségesebbekké válnak. Az orvosok szerepe döntően a felvilágosítás és egészségnevelés lesz a sürgősségi ellátáson túl. Ennek a rendszernek egyértelmű kárvallottjai a méregdrága orvosi diagnosztikai berendezések gyártói, nem beszélve a gyógyszergyárakról. Nem tekinthetünk el azonban az emberek egészséghez való alapvető jogától semmilyen érdek érvényesüléséért sem.

* *

Fontos még:

Nem szabad pártpolitikai céloknak alárendelni ezeket az elgondolásokat, ezen vitatkozni, küzdeni ellene! Mindenféle politikai „vetésforgótól” függetlenül humanitárius feladatként kell kezelni!

* * *

Jól tudom, hogy javaslatom megdöbbenést és visszatetszést fog  kiváltani sok emberben, aki azt hiszi saját egészségének rombolása személyes joga.  Nem engedhetjük meg, hogy az egészségromlás további pénzösszegeket emésszen fel, családokat döntsön romlásba. Sok ember félretájékozott és nem hisz a növények tápláló voltában. Már rendelkezünk olyan tudományos megállapítással, ami a jövő élelmiszereként a növényeket tartja egyedül megfelelőnek. A hiteles tájékoztatásnak meg kell előznie magát a tényleges rendszerépítést. Az embereknek kell dönteniük, igénybe akarják-e venni egészségük ilyetén helyreállítását.

———————————————–

Kövi Gábor

tanár, jövőépítő

2008-2013. Karácsony napján

Aki egyetért a kiáltvány céljaival honlapomon, a hozzászólás rovatban aláírásával szavazhat

 

Ezen túl mindenkit, aki részt kíván venni ebben a felhívásban kérek, hogy minél több nyelvre fordítsák le úgy, hogy az eredeti szöveg ne változzon. Felelősséget csak az eredeti, változatlan szövegért vállalok. Küldjék tovább, hogy minél több emberhez eljusson.

Ez az én karácsonyi-húsvéti ajándékom a világ összes emberének szeretettel.

 

 

Nincsmás sziget lakói

Nincsmás sziget lakói    

 

Írta: Kövi Gábor   

2012. február 13.

 Nincsmás sziget lakói

Valahol a hatalmas világóceán kellős közepén van a Nincsmás sziget. Helyesebben mondva: annyi ilyen sziget létezik, ahány vércsoport, sőt ahány ember. Mondhatnánk, hogy minden ember egy ilyen kis szigeten él(hetne)…

Gondolkodásunk nem ismer olyan kényszert, ami szokásainkból ki tudna szakítani bennünket. Erre azt mondják, hogy ez így van jól. Az ember legalább az otthonában érezze szabadnak magát, mikor úgy is annyi korlátba ütközik, hogy jószerivel, már álmában sem tud szabadulni tőlük. Az otthonom a bőrömön, a kemény kobakcsontomon belül lüktető világ, ahol teljesen magam vagyok. Vagy mégsem? Lassan már betolakodnak és be is tolakodtak a különféle pótlások, fogtömések, inplantátumok. Már belülről is zavarnak, korlátoznak. Vigyáznom kell rájuk. Nehogy kimozduljanak, kipukkadjanak(!)… Szinte összenőttem drótokkal, hallgatókkal, lencsékkel, monitorokkal, miniadókkal, minikompjúterekkel, minierősítőkkel. Agyamba elektródákat vezetnek, hogy még jobb legyek.

Mégis kell magamat korlátoznom, mert nem fogadhatok mindent magamba. Nem nyálazhatok meg mindent, mint a csecsemők, hogy azután le is nyeljem, hogy végképp az enyém legyen.

Amint a civilizált világóceánon luxusjachtomon éppen szürcsölgetem a jégbehűtött italomat, egyszer csak iszonyú (meg)rázkód(tat)ással egybekötve, ami lehet szökőár, hurrikán (hugikám), vagy víz alatti földrengés, kicsúszik a fedélzet a lábam alól… Egy szó, mint száz: fuldokolva partra vetődöm.

A meséből kilépve ez a ,,hajótörés” bármilyen formában bekövetkezhet: elhagyott a fiúm, mert karcsúbbat talált nálam; bejutottam a változókorba és miómák nőttek a hasamban; fiatalon elkezd hullani a hajam, álmatlanság gyötör; rák rémiszt; AIDS nyuvaszt, EBOLA rettent, kergekór kerget; nem emészt az emésztőm; rücskös a testem, mint a kajmáné; büdös vagyok, mint a borz; butulok, mint a tulok (Nem csoda, hisz mindig fejjel megyek egy másnak.); rángatódzom, mint a vedlő kígyó és még sorolhatnám. Ott vagyok csapzottan, magányosan, kiábrándultan és reményvesztetten. Mindaz, amit élveztem, és amit birtokoltam: fiatalság, egészség, barátok, üzletfelek, mind odavan. És még a hajóm is… Életem hajója zátonyra futott és elsüllyedt. Ezután már csak részvétteli pillantásokkal és kufárokkal találkozom, akik még utoljára utaznak a pénzemre, hogy a szemfedőmet is lehúzzák rólam még életemben.

A part sivár és kietlen. Nem röfögnek disznók, nem mekegnek kecskék a közelben. Nem bőg a tehén a dombtetőn. Még Milka sem. Tyúkok kotkodálása sem hallatszik. A madarak csiripelnek ugyan, de ők csak énekükkel vigasztalnak de tojásaikat sem hagyják elcsenni, hisz csőrük éles és magukat végképp nem hagyják megfogni és lelőni, hisz nincs is mivel. Nyílról, méregről pedig ne is álmodozzunk! Csoda, hogy a vízből ki tudtunk kecmeregni, hisz a parti vizekben hemzsegnek a cápák és a halak nagyon mérgesek, mert attól félnek, hogy meg akarjuk őket enni. A rákokat pedig most inkább hagyjuk…

Még egy szóval: beljebb kell mennünk, és fel kell derítenünk a sziget belsejét, ha nem akarunk kiszáradni, mint azok a szegény békák, akiket az úthenger eltalált és a napon préselt emlékekké válnak… Felületes rátekintésre a látvány nem is rossz: Gyümölcsfák hajladoznak a lágy szellőben, ágaik roskadoznak az érett gyümölcsöktől; illatos zöld leveles eleven zöldségek kínálják magukat; a puha, fekete földben édes, zamatos gyökerek meredeznek; diófélék bólogatnak görnyedezve súlyos terhük alatt; több más olajos mag is felkínálja magát, amit kizárólag a mi vércsoportunk megkívánhat; hüvelyesek kúsznak az ágakon fölfelé; mindenfelé nedvező édes rügyek, hajtások, bódító virágszirmok. A tisztásokon tönkölybúza hullámzó tavacskái. Rögtön szembeötlik, hogy ezen a szigeten nincs kókuszpálma, pedig valamirevaló sziget kókuszpálma nélkül nem is sziget, csak egy sárpacni.  Mindenütt fűszeres illatár csiklandozza a szagló receptorainkat. Bors (őrmester) jelenleg nem tartózkodik a szigeten. Csípős megjegyzéseire sem a vesénknek, sem a (rossz) májunknak, még inkább szegény megereszkedett, zűrös beleinknek sincs semmi szükségük. A kávé és kakaó is valahogyan hiányzik, bár szentjánoskenyér-fa azért van. Ez is egy kis könnyebbség. Ivókat és szeszfőzdéket közel s távol nem látni. A dohányültetvények úgyszólván tabunak számítottak mindig a szigeteken és (rák)halál járt értük meg a többi agy-gyagyítóért sem járt köszönet… Talán nem is fognak hiányozni ennyi gyümölcs mellett. A sós (és klóros) vizeket nem ihatjuk meg, viszont édes(Pí)vizű források mindenütt bugyognak a lábunk alatt. Teáinkat a nap melengeti éppúgy, mint napsütötte cipónkat. A tengerből csak a vízszéli és a forrásvíz-közeli algákat tudjuk elérni.

Ahogyan lesöpörjük csupasz testünkről a civilizált óceán emlékét, lassan beljebb óvakodunk, hogy megbékélve sorsunkkal elfoglaljuk a minket (eddig is) megillető szigetet. Végül is nem olyan rossz a helyzetünk, hiszen a hajónk ugyan összetört és elsüllyedt a múltba aranyainkkal, csecsebecséinkkel, téveszméinkkel, nagyravágyásunk­kal, agresszivitásunkkal, felelőtlenségünkkel, tudatlanságunkkal együtt, de kaptunk egy saját szigetet. Ez sem semmi! A mai világban szigettulajdonosnak lenni.