A sas szeme

A sas szeme    

 

Írta: Kövi Gábor   
2012. november 23.

A sas szeme

 A mai ember csak maga elé, és oldalra néz. Ez a látásmód hozta magával, hogy semmit se ért a világból. Előre lohol és a mellette levőket lesi, hogy ne húzzanak el tőle, de egyúttal utánozza is őket. Szóval, ha a többiek jót és jól tesznek, a világ is jó lesz. De sajnos ez nem így van, amint az ábra mutatja… Hogyan lehetne ezbből a szűk és részleges látásmódból egy mindenre tekintő, széles spektrumú szemléletet kialakítani? Milyen legyen hát a látásmódunk?

Amikor azt akarom szemléltetni, hogyan lehet a jövőbe látni, akkor egy kis történetet mellékelek a megértéshez:

Képzeljük el a sast, amint a magasban kering. Mi csak egy kis pontot látunk belőle, de ő éles szemével még a legkisebb pockot is észreveszi. Ezt ugyebár tanultuk az iskolában. Azonban, mi földhözragadt emberek vagyunk, és csak azt látjuk, amit nem takar el előlünk a terep. Ezért lehet a síkságot is szeretni (Petőfi Sándor: Róna). És talán ezért mennek fel sokan a magas hegyekre, az életüket is kockáztatva. De akkor se láthatják azt, mint a sas, kivéve persze a repülőket. De mivel nekünk szárnyunk nincsen, ezért minden – képességeinktől eltérő – mutatványunk igen kockázatos, és épp ezért nem ajánlható egy túlélőnek.

Viszont van egy képességünk, amely segít abban, hogy mégis részesülhessünk a felülről látás, és jövőbetekintés különleges képességével is. Ez a képzelet és a belső látás. Ennek segítségével most éljék át azt az érzést, amit egy sas átélhet. Erről vannak érdekes, misztikus könyvek (Carlos Castaneda: Belülről izzó tűz). Tehát, most egy sas szemszögéből nézzék a földet, és a földön nyüzsgő embereket, száguldó járműveket! Vajon, honnan tudhatja egy autós, hogy a következő bukkanó után mi várhat rá? Sehonnan. Sokan attól vesznek el, hogy egy be nem látható kanyarban előznek, másokat veszélyeztetve, vagy nagy sebességgel haladva egy részeg traktoros (?!) éppen akkor megy át előttük egy földútról az autóút másik felén levő úti célja felé, mikor önök óvatlanul odaérnek. Mindezt a sas jól látja, de nem tehet semmit. Lehetünk-e mi is sasok, bármilyen helyzetben?

Igen. Ehhez azonban teljesen összhangba kell kerülnünk, mind a természettel, mind pedig saját velünk született rezgésképünkkel. Ehhez gyakorlatként radiesztéziás tapasztalatot kell szereznünk. Nálam sok egyéb szerszám mellett, a Körbler- féle speciális pálca/inga volt a leghatásosabb. De más jellegű munkáknál (keresés) a hagyományos inga is bevált. Nyilvánvaló, hogy sokan túl „elvarázsoltnak”, eszementnek, és más negatív jelzővel illetettnek hiszik a radiesztéziát (rezgésérzékelés), pedig ez a képességünk, születésünk óta bennünk van, mint, ahogyan minden földi lénynek. Az állatok körében ennek megléte, szó szerint élet-halál kérdése. Az ember már inkább használ ártalmas technikákat, ehelyett pedig ez a képességünk, felébresztve és kifejlesztve sokkal inkább alkalmas arra, hogy világunkat a helyére tegyük, mint bármilyen adathalmazokon alapuló látszat tudás. Akik a technokrata-racionalitás és nem a természetes józanész szerint gondolkodnak, egyből elvetik mindazt, amit itt, és amit eddig bárhol is írtam. Ezzel az írással minden általam létrehozott munkát azonnal értéktelennek tekintenek. Sajnos, ez az általános nézet, és ez maga a szűklátókörűség. Szókratész mondta bírái, a szenátorok előtt, hogyha időt hagynának arra, hogy elmagyarázza, hogyan látja a világot, akkor biztosan megváltoztatnák a halálos ítéletét. Erre persze a szenátorok nem voltak hajlandóak. Sokkal egyszerűbb nem végiggondolni, mint fáradságosan figyelni egy olyan ember gondolatait, aki tőlünk homlokegyenest eltérően gondolkodik. Ez az, amin sürgősen változtatni kell! Ez a vélekedés, pöffeszkedő, lenéző módja annak, hogy uralkodni jobb, mint belátni téves világnézetünket és fejet hajtani a bölcsek előtt.

Még szükség van az „éleslátás-mélylátóképesség” kifejlesztéséhez, mint, ahogyan a vizuális látás élességének javításához is, és a test teljes megtisztítására, mivel a test tompíthatja, és megzavarhatja mindenfajta érzékelésünket, így a rezgések iránti finomérzékelésünket is. Amint a test kezdi felismerni ősi térérzékét, már furcsa és érthetetlen tapasztalásaink lesznek. Gondolunk valakire, és az a valaki egyszer csak felhív minket telefonon. Vagy ugyanő, akkor ránk gondolva, valamilyen segítségre szorul. Ezért ilyen gondolatunk kapcsán érdemes megelőzni őt, és felkeresni/hívni. Mikor ezt megtesszük, mindig akad egy momentum, ami minket (távlátóképességünk megjelenésének jeleit) igazol. A minap pl. egy kedves ismerősöm/barátom, akit régóta láttam, eszembe jutott, nem tudtam miért, de éreztem, hogy fontos, és próbáltam munkahelyén keresni, ám csak telefonon értem el. Érdekes módon éppen valamilyen vírusos betegség kínozta, és ez szokott lenni az egyik ok, ami bennem felkelti az ösztönös segítőt. Jó ideje nem vittem neki vad zöldekből préselt leveket, mivel átlagosan táplálkozva erősen ki van téve a „szokásos” betegségeknek. Emellett már ő is akart engem keresni (ezt is megéreztem) egy közös ügyünk miatt. Még durvább jelzésként történt egy szomorú természetpusztítás az egyik patakon, amit a gondozásomba vettem, és ez csak azután derült ki, miután őt először hívtam. Emiatt újból kellett a segítségét kérnem.

Ez túl sok és túl erős is ahhoz, hogy ráébresszen érzékeim valódiságára!

 Szóval ez is csak egy példa, ami egyeseknek bizonyíték, míg másoknak, akik csak a számítógépüknek, vagy az Akadémiai nyilatkozatoknak hisznek, nem mond semmit. Persze erről is van már meglepő ismeretem, de az talán nem eléggé publikus…

 Tehát, ha valaki mindezt a sokféle önfejlesztő feladatot elvégzi, minden esetben valamilyen fokon képessé válhat arra, hogy megérezze/meglássa azt is, amit csak a sas láthat.

Most térjünk vissza a sas és az autós példájához!

Az az autós, aki cigarettázva, otthon iszogatva, jó zsíros és fűszeres étkekkel eltelve ül autójába, előtte egy erős feketét fogyasztva, hogy bírja az út fáradalmait, már felkészült arra, hogy semmiféle intuitív érzése ne legyen és vaktában, vagy felajzott idegrendszerrel, egyben teljesen lefárasztott testével, másokat folyton megelőzve, országúti démonná legyen. Ezzel nem csak önmagát, de sokakat halálos veszélybe sodorhat. Persze ilyen aggodalmas szövegeket olvasva az embereknek az ötlik az eszébe, hogy „Úgy is sok ember él a Földön, legalább csökken a bolygó túlterheltsége..” Ugyanilyen okból nem vetik el a háborút is, mint gonosz és pusztító, értelmetlen emberi találmányt. Pedig nem azért kell az életeket óvni, és a fájdalmat a lehető legkisebb szintre szorítani, hogy többen legyünk. Ez a hamis gondolkodás okozza éppen azt, hogy túlnépesedünk. Mert az emberi össztudat (emberi szellem), a „fajtudat”, akkor kapcsol rá és „gyárt” még több és több példányt, ha oktalanul pusztulnak el a faj egyedei. Ezzel a kihalás veszélyét kívánja elkerülni. Emellett a hely, a tér egyre szűkebbé válása is okozhatja ezt a jelenséget. A fák is akkor hoznak sok magot, ha nem jó helyen vannak. Így remélve azt, hogy a távolabbra hullt magok talán megmenthetik a fajt a pusztulástól. A „nem jó helyen” élés leginkább a testünkkel-lelkünkkel való helytelen bánásmód következménye és ez a rossz „közérzet” okozza a környezetünkkel való hanyag és ártó magatartást épp úgy, mint az embertársaink iránti közömbös vagy türelmetlen viselkedésünket, esetleges agressziónkat is.

Ez a tévút azután végighömpölyög az egész történetünkön, és végső soron történelmünk, egész fajunk sorskrónikája is ezt mutatja.

 Ahogyan a sas az adott pillanatban látja az éppen történő eseményeket, az utazó ember is láthatja (tisztánlátás), a „köznapi szemmel” láthatatlan akadályokat, és veszélyeket.

 Van még egy nagyon tanulságos történet, mely ráébresztett arra, hogy a véletlen mennyire törvényszerű..

Évekkel ezelőtt barátaimmal európai körútra indultunk és én voltam a sofőr. Amszterdamot elhagyva elvétettem a kijáratot és legalább 20 percig keveregtem, mire rá tudtam hajtani a következő autópályára. Ahogyan feljutottunk a célunknak megfelelő irányba vezető útra, felettünk helikopterek jelentek meg, és a forgalom lelassult, majd megállt. Ahogyan haladtunk előre, rémülten láttuk, hogy hatalmas tömegkarambol volt, amiben kamionok és személyautók ütköztek. Sok volt a sérült, akiket helikopterekkel szállítottak el a helyszínről. Ha a kivezető utat időben megtalálom, mi is a karambol áldozatai lehettünk volna… Volt mentőangyalom? Én nem ezt gondolom, hanem azt, hogy a bennem figyelő „tiszta tudat” anélkül érzékelte a veszélyt, a veszélyhez vezető helyzetet, hogy a „civilizációs tudatom” felfogta volna, mielőtt a katasztrófa megtörtént volna. Maga a „helyzet” egyben a tényleges veszély előtti másodpercek, a szinte eldöntött, „menthetetlenül” megvalósuló dráma sokverziós eseményeit hordozza, amit távolról meg lehet „érezni”, „látni”. Ezért a tiszta tudat módosította a „megtervezett” cselekvést, hogy a veszély elháruljon. De a tanulságot is fel kellett dolgozni, ami – többek között – ennek az írásnak is apropót adott. 

Tehát nincs más menekülés ebből a zsákutcából, mint visszatérni a sas látásának képességéhez, végső soron a legtisztább, legtermészetesebb életmódhoz, ami minden érzékünket finomabbá teszi.

Ahogyan a sas látja, mit is teszünk magunkkal és a Földdel, ugyanúgy éles és finom érzékeinkkel, látásunk gyengéit kiegészítve, mi is képesek leszünk előre megérezni a bajt épp úgy, mint környezetünk ellen tett legapróbb lépéseink következményeit. Ez pedig manapság már több mint aktualitás. A tegnapi nap eseményei itt, nálunk is ezt mutatták. (Vörösiszap katasztrófa 2010. okt. 4)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.