Írta: Kövi Gábor
2011. április 09.
Kék madár
Nagyképűségem teljes tudatában kijelentem: manapság senki (?) sem tudja, vagy csak nem érzékeli, hogy mi is a valódi boldogság. Jelen írás folyamattudat gondolkodás alapján készült. Eszerint, a boldogságra való képesség, és hajlam, a magzati korban, vagy még a szülők fogantatáskori pillanata szerinti állapota alapján dől el és pattan ki a csírája. De ez nem jelenti azt, hogy a születés és az azt követő időszak szerepe eltörpül. Tovább a folytatáshoz
A hülyeség maga
Ugyan megígértem, hogy a Nő maga után hamarosan a Férfi maga fog következni, de a címben jelzett jelenség, oly méreteket öltött, hogy halaszhatatlanul foglalkoznunk kell vele. Ez a ragály egy olyan lassú vírus, mely az óta pusztít, mióta az ember tudatra tett szert. A tudaton tenyészik. Eleinte láthatatlan volt és összetéveszthető más tudati zavarokkal. Ma már azonban világosan látszik, hogy generális kór, mely a tudat, és ezen keresztül az egész világ elpusztítására törekszik. Tovább a folytatáshoz
+ – = 0
Vajon az-e a dolgok rendje, hogy van rossz és jó? Ez jelenti az egyensúlyt? A kétpólusú világ?
És vajon, ezt mutatja mindenki önmagán is? Az a természetes, ha egy kicsit jók is vagyunk, meg az se olyan nagy baj, ha egy kicsit rosszak? Ha egyszer „ilyenek”’ vagyunk, másszor meg „olyanok”? Nem lehet, hogy mégis valami nincs rendben? Hogy vannak a „rendes” emberek, akik, azért mégse olyan „nagyon” rendesek, de ők azok, akik küzdenek a rosszak ellen, akik mégse olyan „nagyon” rosszak? És ezt tart, ameddig világ a világ? Tovább a folytatáshoz
A züllés maga
/A züllés folyamattudata/
Akárhányszor elmélkedem a züllésen, mindig egymásnak látszólag ellenmondó gondolatokba botlok. Sokak szerint a züllés változás, holott éppen a változásra való teljes képtelenség miatt zajlik. Mások, vagy ugyanazok, azt mondják, hogy nem züllés, hanem fejlődés, és ez így természetes: az élet velejárója. A züllés kifejeződése az a téveszme, hogy valami képes a folyamatokat megállítani, úgymond „van” szintre redukálni. Sokszor beszélünk dolgokról így: „ez van, az így van” stb. Pedig semmi sem „van”, minden „más”, mint az előbb volt. Ezt a tényt kevesen ismerik, és kevesen fogadják el azok közül, akik ismerik.