Mítoszok, és bűnök – elveszett egészség.

Mítoszok, és bűnök – elveszett egészség.

Egy olyan világban, ahol a legnagyobb veszély a túlnépesedés, minek beszélni az egészségről? Inkább kell az egészségről hazudva dogmákat beadni az embereknek, mindez megrövidíti az életüket, szenvedést, bajt hoz rájuk.. Példákkal is szolgálok majd, mennyi félremagyarázás és tudatos ferdítés nehezíti a H.S. Harmonikus beillesztését a Földi rendbe.

A honlapom fő szellemi vonala a gondolkodás értelmességének segítése. Jelenleg a harmónia legnagyobb akadályának a zavarodott, kába gondolkodást, tudatvesztést tartom. Ez egy olyan elmeállapot, amit egy rövid mondattal tudok jellemezni: Ez van.

Volt egy emlékezetes filmalkotás – ezt nyugodtan ki merem jelenteni – a Jövő elkezdődik c. filmről, hogy emlékezetes és kiemelkedő. Csak azért idézem ide, mert abban volt a főszereplő kisfiúnak egy mondata, valahogy így: ..mert így az élet olyan szar…”

Nos, ezt a leírhatatlan és kimondhatatlan, szalonképtelen szót minden további nélkül nevezhetnénk „ürüléknek”, vagy „székletnek”, de akkor nem jelentene semmit, legfeljebb egy belgyógyászati, vagy laborvizsgálati elemet. A kijelentés eredetiben azt mutatja, hogy egy serdülő gyermek már meg tudja állapítani, milyen a jelenlegi (és kb. 10 év előtti) élet, mondjuk Amerikában. Ez az ítélet, nem annyira az anyagiakra, hanem főleg az emberi élet értelmére vonatkozott.

Tehát, most igyekszem olyan témákat elővenni, melyek megértése és helyreigazítása után az élet könnyebben tud a harmonikus jóérzés, „homeosztázis” felé jutni. Megkísérlem a „túlnépesedés” negatív megítélését másként vizsgálni, sőt azt is megpróbálom, hogy a „helyes irányt” megmutassam.

Noha a film főszereplőjének megjegyzésével egyetértek, szeretném a megállapítás igazságát kiterjeszteni általánosabban a „közérzet”, vagy a „lelki-szellemi jólét”, testi okaira is.

Ismétlem: félve nyúlok a témához, mert időközben (a 2000-es év környékétől) az egészséggel kapcsolatos ismeretek átadását kisajátította az egészségügy, és az élelmiszeripar által megbízott „szakértők” serege, mivel főleg az ő jólétüket veszélyeztette volna, ha az akkortájt izmosodó „természetgyógyászat” révén az oda sereglő emberek megtanultak volna úgy élni, hogy az egészség saját kompetenciaként legyen megvalósítható. Mindebből csupán egyetlen faktor maradt: „A mozgás révén egészséghez jutunk”. Rendben. De ez önmagában nem elég. Volt egy könyvem, az első, ami központi súllyal tárgyalta az egészséges étkezést, de mellette a „körülmények” vegyes voltát, a „lelki, szellemi stb.” akadályokat is részletesen elemezte.

Ha végigtekintenek a honlap írásain, alig találnak kifejezetten az étkezéssel kapcsolatos írást. Mozaikokból is össze lehet állítani egy hozzávetőleges szemléletet az egészségről, de az aktualitásokat is figyelembe véve a „klasszikus” egészség fogalmát az étkezés oldaláról lehet legjobban kiemelni, mert ez a legfontosabb eleme az ország és a világ nagy bajai megoldásához vezető téziseknek. Vagyis az emberi „túlélésnek”. Különös tekintettel az „ökológiai lábnyom”-ra és a „globális felmelegedésre”.

Mítoszok

Ugyebár a mítosz olyan hazugságot, eufemisztikusan „mesét” jelent, amiben sokan, akár egy egész korszak is egyetért. Jó hallani, mindenki ismeri, pedig sehol sem tanítják… Ez a tény további igazságokhoz vezethet.

Hol tanuljuk azokat az életelveket, melyeket a 10 éves gyermektől az építőipari segédmunkásokon keresztül egészen az akadémikusokig bezárólag mindenki betéve tud? Ehhez csak annyit, hogy bekapcsolva a televíziót, ami neve szerint is képeket küld távolra, ott igen kevés egészséges embert láthatunk. Persze, tudni kell az egészség szintjét leolvasni egy ember külsejéről, sőt megszólalásakor a szavaiból is. A „közbeszéd” számos más vonatkozásban is több zavart és félreértést tükröz, de az egészség – még akkor is, ha a fentiek szerint a fogalmat manipulálják – központi téma kéne, hogy legyen. Többet hallunk a „tiszta levegőről” (városokban??), a megfelelő gyógyszerellátásról, és aktuális védőoltásokról, sőt az „egészséghez ajánlott, meglehetősen kétes dolgokról”, mint az abszolút egészség fogalmáról. Ezzel kapcsolatban a „tudati egészség” fontos összetevő, hiszen az emberiség egyre kevésbé tudatos, és egyre dogmatikusabban vallásos, a szó mindenre kiterjesztett értelmében. A gondolkodás, ami talán a legnagyobb tabunak számító ismeretlen terület, végképp a legszigorúbb „magánügy”, holott ennek „egészsége” minden egyebet felülír. Ha nincs, semmi sincs, ha van, minden van.

Mai hír, hogy fellapozva egy programújságot kihívóan furakszik a látómezőmbe a „kakaó, mint mennyei manna.” A nyomaték kedvéért, egy tündéri kislány, csíkos térdzoknival éppen egy pohárba bújik, amiből a drága és „egészséges” kakaót szürcsöli. Ilyenkor mindig arra kell gondolnom, hogy talán gond van a kakaófogyasztással, csokoládéhegyek tornyosulnak a raktárakban, diszkont áruházakban eladatlanul? A fő szlogen: „valami, ami úgy egészséges, hogy jó…” Ilyen szövegeknél az ember elkezd gyanakodni…

Megint a mítoszok: az egészségről már beszéltünk, de akkor az „összetevők”: némi történelmi visszatekintés után a kakaó feldolgozása közben kiböki a szememet, hogy „pörkölik, és fermentálják”. Ez utóbbi még beleférne az egészség fogalmába, de a pörkölés?? Úgy tudjuk, és javítsanak ki, ha tévednék, a növényi anyagok megpörkölése során olyan bonyolult, emészthetetlen vegyületek keletkeznek, melyek rákkeltőek.. Nem baj, hogy rákkeltő valami, fő az egészség. Aztán jön a következő sokk: a kakaó frissít. Jó…, az alma is, de a kakaó úgy teszi ezt, hogy theobromint, olyan alkaloidát (mérget, kábítószert stb.) tartalmaz, ami tovább hat, mint a koffein, vagyis a „jóérzés”, ami önmagában még nem egészség, talán inkább a függőség mohó vágyának kiváltója, újabb és újabb fogyasztást követel meg. Tehát minél előbb neveljük csak bele a kicsinyeinkbe, hogy drog nélkül élni nem élet.. Mire idáig jut a gyermek, áthalad élete sok zökkenőjén, számos betegségen, akár operációkon is (mandulaműtét, de még előbb „klipsz beültetés” pl.., vagy ennél is korábban érik azok a sokat vitatott védőoltások..)

Apropó: védőoltások.

Egy orvosi csoport Amerikában: (Nem itt a második falu védőnője, vagy a masszőzünk), azt közölte, hogy két választás van: vagy védőoltások, és valamennyi védelem a fertőzőbetegségektől, közben génkárosodás, néha (nem túl gyakran) bénulás és halál.., vagy krónikus betegségek, melyek a génkárosítás következtében érnek minket. (Mint engem is.) Hozzátenném félve: van egy harmadik lehetőség is. Egészség, erős immunrendszer, védőoltások nélkül. Ezt az utat persze nem javaslom senkinek, mert hamarosan börtönben találom magamat. Néhány szomszédos országban már megpróbálták a szülők, és csúnya vége lett. Itt jegyzem meg: semmi esetre se próbáljon valaki rossz végeredményű orvosi diagnózis és vegyes táplálkozás mellett gyógyszermentesen élni! Legalább 10 éves tapasztalat szükséges az egészséges növényi étkezés során a teljes gyógyszermentességhez. Természetesen ehhez a kifogástalan laboreredmények a követelmény.

Vissza a kakaóhoz:

Az „egészség” fontos tényezője a „jó hangulat”, amit persze valamilyen „adalékkal” illik kiváltani. Nem, mintha az egészség maga volna az, ami jó hangulatunk megalapozója…? Ehhez persze az a sok ismerős „hatóanyag”: magnézium… (a zöld leveles növények bőséggel tartalmazzák. Nem véletlen, hogy a kakaócserje is növény…) friss formában minden salátaféle óriási mennyiséget tartalmaz. Vas: szintén alkotója a zöld leveles salátanövényeknek, és gyökérféléknek. Fontos, hogy mindezek az élő enzimekkel beépülést adó friss, vagyis nyers növények legyenek. Azt is tudjuk: a jó hangulat, vagy közérzet mennyire függ a megfelelő emberi környezettől, az élő természet közelségétől, és az értelmes (!), kreatív alkotótevékenységtől.

A keringés, mint ismerős faktora az egészségnek, a kakaó által aztán tényleg kivételesen jó lesz (?). A felsorolt összetevők az „értékes” szóval nincsenek tovább részletezve, de megemlíti a cikk még az „antioxidánsokat”, ami az élő növényekben bőséggel megtalálhatók, pl a klorofill az egyik leghatásosabb antioxidáns, egyúttal „bioflavonoid”, vagyis levélfesték. Szinte az összes növényféleség valamilyen antioxidánst, vagy a levelesek mindegyike flavonoidokat is tartalmaz. De bőven van ez a gyümölcsökben (frissen, hőkezelés, savanyítás, sózás, cukrozás nélkül) is.

Elmélkedve ezeken az üres „jó tanácsokon”, vajon mit képzelhetnek azok, akik ilyen igencsak vegyes megítélésű anyagokat ajánlanak egészség címszó alatt, és egy ilyen „termék” (mert már a fogyasztható formája is denaturált) önmagában képes lehet hozzájárulni az egészséghez? Valaki egy sor ártalmas hatással él (kávé, alkohol, nikotin, emészthetetlen „ételek”), s egyszeriben egészséges lesz, csupán sok kakaót és csokoládét kell fogyasztania? Igen. Tömegek duzzadnak az egészségtől (meg az édességtől stb.) mert szeretik ezt az élvezeti szert. Mert semmi másra nem jó. Ennek a káros, drogokat és idegen anyagokat tartalmazó „dolognak” a fogyasztása (f)okozza az egyetemes jólétet? Nos, ki ne maradjon egy fontos tétel: hogyan lehet kakaó és csoki mellett megőrizni a fittséget: szagoljunk kakaóport! Ne feledjük, hogy a kakaó fogyaszthatóságához tetemes cukormennyiség is szükséges, ami szintén drog, bárki bármit is állít. De erről később…

Megint egy nagyon friss, mai hír: Franciaország szerte megrohamozták az üzleteket a vevők, mert a mogyoróvaj ára akciósan töredéke lett a korábbiakénak… Hoppá! Egy újabb adalék az egészséghez. Azt mondja a kommentátor: akinek rossz a kedve, az rohan a hűtőhöz és kanalazza azt, amiről kevesen tudják, hogy miből van… Édességnek számít, de csak azért, mert jó adag cukor van benne. A cukor és a zsiradék együtt magasan tartja a vércukorszintet (Dr. D. Graham)Eléggé lehangoló véleményt mutat az amúgy „roppant egészségesen élő” franciákról (és bármely más „civilizált” ország népéről), hogy ilyen tömegek mozdulnak meg a hizlaló, emésztést rontó, allergizáló „dologhoz” való olcsóbb hozzájutás érdekében. Közben a földimogyoró a fő alkotóeleme, ami semmilyen formában nem fogyasztható. Mármint az egészség kritériumai szerint. Az ok: mint tudjuk – a földimogyoró olajos növény. Egyúttal hüvelyes is. Az olajos magvakat tilos hőkezelni, a hüvelyeseket muszáj! Olyan emésztésgátlót tartalmaznak, amit „tripszin inhibitornak” hívunk, vagyis gátolja a hasnyálmirigy egyik enzimének a termelését. Ez az anyag hő hatására lebomlik. (Ez az anyagféleség, a mai hibrid búzákban is megtalálható. Fokozza az autoimmun tüneteket) Fiatalkoromban árultak nyers földimogyorót. Ebből lehetett „mogyorótejet” előállítani. Nem mondom el a receptjét, mert nagyon nehéz az emésztése, és pláne kisgyermekeknél nem helyettesíti az amúgy sem ajánlott tehéntejet… (Pfúj! Mi az, hogy nem szabad tehéntejet adni a gyermeknek!?)

A hőkezelt növényi olajok viszont transzzsírsavakat tartalmaznak. Ezek rákkeltők, pl. Puff neki! Ehhez, még az a sok ismeretlen és titkos összetevő, amit a különféle márkákba belekevernek, köztük a jó adag cukor… Szóval: irány a diszkont, franciák! Ennyi rossz hír után ki a csuda akarja tudni, milyen az egészséges étkezés?

Egy kis pihenő: miért nem fontos az egészség manapság?

Tőlem tudják: azért, mert nincs. Az egészség „Olyan madár, amiről mindenki beszél, de senki se látta.” – mondta (volna) Tóni a kőműves. Olyan, mint a szeretet. Minden sarkon azt látjuk a plakátokon, azt halljuk minden előadótól, milyen fontos. Közben hiányzik.

Az ilyenkor „szokásos” „elhárító hadmozdulat”: ..” „Annyi félét mondanak, hogy az egyik cáfolja a másikat, ezért inkább nem törődöm semmivel. Akkor már semmit sem ehetünk?” Igen. Nem. Csakhogy a „minden” azokat az „ételeket” jelenti, amik károsak az egészségre, a „semmi” meg a többi, (rengeteg) olyan növényi ételt, amitől kivirulunk. Viszont, ma már nincs egy Ferencsik és egy fiatal Béky, (és a többi) akik szerte a hazában előadásokkal népszerűsítenék az egészséges táplálkozást. Van helyette a sok „hivatalos szakértő”, akik ránézésre sem egészségesek, de „kötelező” mindenkinek elhinni, amit mondanak. Az egészségükhöz legközelebb állók inkább titkolják, mit, hogyan esznek, mert vagy: kinevetik őket, vagy: hm… szóval az elmeállapotukat kérdőjelezik meg. Ha viszont merészelnek segíteni, akkor „kuruzslók”.

Azt viszont értse meg mindenki, hogy az emberiség szinte 100%-a valamilyen betegségben szenved, gyógyszert szed, rendszeres kezelésre szorul. Ha csak 5% közülük egészségesebb lesz attól, hogy rövidebb-hosszabb ideig megkísérli a nyers növények fogyasztását, megéri az állapotukban bekövetkező pozitív irányú változás. Igaz, hogy a világ nagyobbik része kételkedik, sőt meg van győződve arról, hogy az átlagos „ételek” nélkülözhetetlenek, nem fontos, hogy bizonyítsuk azt, amit a természet már bebizonyított.

Tovább – mítoszok

Közismert mítosz, sőt az étkezés és egészség mítoszok favoritja:

Naponta egy alma az orvost távol tartja.. Ezen állítás annál igazabb, ha az orvos jövetelekor egy lehetőleg rothadt almát előkészítünk, és mikor jön, hozzávágjuk. Garantált a siker!

Az én „almatörténetem” a következő:

Kezdetben próbáltam télen éhgyomorra almát enni. Ugyebár, minden gyümölcsöt lehetőleg magában, vagy hozzá legközelebb eső gyümölcsfajtákkal jó fogyasztani. Viszont, mikor reggel, üres gyomorra akár csak két darabot is megettem belőle, hamarosan iszonyú gyomor-bélgörcs lett a „jutalom”. Elkönyveltem magamban, hogy az alma nekem „savat csinál”. Ez is egy mítosz. Az alma enyhén savas gyümölcs, de pl. a banán lúgos, és a banán is ugyanezt tette velem. Sőt, gyermekkorom kedvenc nyári gyümölcse a kobakos besorolású görögdinnye, ami nem igazán gyümölcs, inkább zöldséggyümölcs, és garantáltan lúgos jellegű, ugyanezt a rohamszerű görcsöt váltotta ki nálam. Párszor még megpróbáltam fogyasztani, aztán feladtam. Szintén szárnyra kelt: a dinnye nem ennek a térfélnek az étele… Mit hoz a test (bélflóra) alkalmazkodása: az alma már kb. 3 éve, a dinnye a legutóbbi szezonban (szabályosan fogyasztva) mindenféle kísérőjelenség nélkül ehető volt.

Sómítosz

A hivatkozási alapok közül mazsolázva: Az állatok is megnyalják a sót (pl. az öreg kecske); izzadáskor só csapódik ki. (Amiből csak az következik, hogy a test mindenhogyan meg akar szabadulni a sótól) ; „hagyományos bizonyíték”: volt idő, mikor a só ára az aranyéval vetekedett; (A piaci ár és az egészség – mint tudjuk – nem függ össze.); Mi lesz a hússal, ha nem lesz só?; (Ez valóban igaz. Ezért nem kell húst enni!) Híres szólás: „Az élet sója” valami..; „De sótlan ember.”, aki jelentéktelen, jellegtelen… Stb-stb.

A só az egyik olyan ásvány, ami körül legtöbb az ellentmondás. Voltaképpen egy olyan vízben oldódó ásvány, ami régi tengerek, vagy kiszáradt víztömeg után maradt vissza. Ha most olyan történelmi emléket akarunk a jellemzésére felhasználni, ami jól megmutatja igazi arcát ennek a vegyszernek, akkor megemlíthetjük, hogy az egymással hadakozó népek, ha egy területet (települést stb.)le akartak mérgezni, hogy kiéheztessék az ellenséget, sóval szórták be. A mai időkben „természetes” sózás, az utakat szegélyező növényzet pusztulásához vezet (akár az autók alvázát tekintjük).

Akkor mit tegyünk, hogy a probléma megnyugtatóan megoldódjon?

Az emberi testnek szüksége van sókra (tápsók), melyek a nyersen fogyasztott növényekben az emésztéshez szükséges mennyiségben, élő formában rendelkezésre állnak. Ha nem főzve esszük a növényeket, akkor hozzájutunk a minőségi, organikus (potenciálisan feltöltött) sóhoz. A veseműködés aktív lesz, és, ami bekerült, maradéktalanul el is távozik, ha már a töltését leadta, mivel a mérsékelten „trágyázott” földből származó növények a vízhajtáshoz szükséges káliumot is tartalmazzák

Van egy „alig vízinövény”, az alga, ami ezeket a tápsókat nagyobb mennyiségben tartalmazza, ráadásul vetekszik a húsokkal minden tekintetben. Egyes embereknek jótékony a jódtartalma miatt, mások „mértékkel” élhetnek vele. Korábban a „jövő táplálékának nevezték. Azóta igen kurrens „táplálékkiegészítő”, tehát a népélelmezésben (lásd: „alapvető élelmiszerek”, mint só, cukor, liszt, hús..) nem kap szerepet. Ehhez kapcsolódik a

desztillált víz mítosz

Először is, az emberek, szinte kivétel nélkül azt hiszik, hogy elég felforralni a vizet, ami azután desztillálttá válik. Az tény, hogy a sok meszet tartalmazó ásványvizeket forralva a mész az edények falára lerakódik. Azonban a vízben (vezetékes víz) gyakran más, káros anyagok is találhatók, melyek könnyebbek, mint a víz, tehát forraláskor a gőzzel eltávoznak. A többi „hasznos” ásványi só is lecsapódik a lepárlás során, és a bázisvizet tartalmazó edény falán kirakódik. Tehát, olyan víz, ami kizárólag H2O-t vagyis vizet tartalmaz, a desztillált víz. Ez a víz a legalkalmasabb más anyagokkal való sikeres vegyítésre, illetve szóba jöhet, mint ételeket felhígító víz, vagy szomjúságot oltó folyadék. Gondoljunk arra, hogy az országban még számos helyen van a közvíz hálózatban régi azbesztbeton vezeték. (Nem állítás. Gyanú)Időközben az azbesztről szörnyű dolgok derültek ki. Ennek kapcsán legkevesebb, amit elvárhatunk, hogy ezeknek a föld alatti vezetékeknek a meglétéről részletesen tájékoztassanak bennünket. Gyermekkoromban a vízvezetékek nagy része ólomból készült. Ma meg különféle műanyagcsövek vegyülnek más anyagokkal.. Addig is legjobb megoldás, a desztilláció.

Paul Bragg – a „Böjt csodája” c. könyv szerzője – könyvében leír egy történetet. Egyetemistákkal fogadott abban, hogy ő képes sós kekszek és üdítő italok nélkül legyalogolni 50 C fok hőségben az 50km hosszú kaliforniai „Halál völgy” távját. Ő akkor éppen egy hosszabb böjtjét tartotta, amiben csak desztillált vizet ivott. Az egyetemisták a kezdőnap delén már feladták, jó részüket kórházba kellett szállítani. Nekik egy vagonnyi sós sütemény és különböző ívó levek álltak rendelkezésükre. Bragg végig gyalogolt a távon, a völgy végén letáborozott, majd a következő napon szintén gyalog visszatért a kiindulási pontra. Ő egyébként könyvében hivatkozik számos expedíciójára, melyek során olyan népeket keresett fel, akik nem rendelkeztek forrásvízzel és csak esővizet fogyasztottak.

A mítosz: „Az ásványi anyagokat (sókat) a csapvízből, ásványvízből szerezzük be. Ezen kívül kell sózni is az ételt, mert a konyhasó nélkülözhetetlen… Ezért a desztillált víz méreg, szétrobbannak a sejtek, és meghalunk..” Talán a „szétrobbanás” egy kicsit erős, de tény, hogy a beteg, sóval telített testben sűrű a vér és nehezen működik a vese. A sejtek félig áteresztő hártyával vannak körülvéve. A sejt közötti állományból „isszák” a bioaktív „levest”. Addig nem képesek az anyagcserére, amíg a számukra megfelelő só-víz arány be nem áll. Ha a sejtfolyadék túl sós, vizet, tiszta H2O-t vesznek fel, hogy a tömény folyadékot felhígítsák. Ha konyhasót fogyasztunk a sejtnedv egyre töményebb (?) lesz, egyre több vízre (H2O) van szükségük, hogy az anyagcseréjük beinduljon. Ha a vízben ásványi anyagok vannak, akkor a sejt is egyre sósabb lesz, amihez újabb vizet kell felvennie. (Az ember szomjas lesz.) Eközben megduzzadnak a sejtek és a test elvizesedik. A vesék egy töménységi szintnél leállnak. Duzzanatok, pangó részek mutatják a beteges állapotot. (Ez figyelhető meg a mérgezően sós tengervíz ivásakor. (Hányás, hasmenés jelzi a „víz és sómérgezést.”) A közben fogyasztott desztillált (sómentes) víz a beteg sejteket valóban „elpusztítja”, viszont egyre több egészséges sejt képződik, a test meggyógyul. A só-víz háztartás helyreáll. Mindez fokozatosan megy végbe. Nyilván egy sót fogyasztó embereknek ha szomjas, és hirtelen lehajt 1 l desztillált vizet, akkor valószínűleg hasmenése lesz, a hirtelen felszabaduló víz (só) miatt. Ezért esővízből is csak kis mennyiséget szabad fogyasztani. Hamarosan azonban az esővíz (desztillált víz) jobban fogja oltani a szomjat és kevesebb kell belőle, mint az ásványvízből. Számomra a legkiválóbb forrásvíz is rossz ízű. Viszont kevés desztillált vizet iszom, mert a növények amúgy is 90-95% élő vizet tartalmaznak. A bennük oldott és azonnal szétáramló életelemek valóban az egészséget fogják szolgálni. Az egyes élő növények ízéből következtethetünk a bennük levő ásványi anyagokra, savakra, lúgokra. Természetesen a növények testnedve egy bonyolult élő „vegyület”, amiben rengeteg anyag kötött állapotban található.

A só tiszta, asztali formája nyilvánvalóan jó tartósítószer, amit fűszerként használnak időtlen idők óta. Fontos megjegyezni, hogy egyetlen étel, anyag, így a drogok is azzal nem törvényesíthetők, hogy milyen régóta és milyen sokan élnek velük. Ez legfeljebb a már leírt ostobaság, lelki-akarati gyengeség, kulturális hagyomány, megtörhetetlen dogmák következménye. A „hagyományra” való hivatkozás azonban már súrolja a „bűn” fogalmát. Tehát a só a testben is ugyanazt a hatást fejti ki, mint a testen kívül. A vizet visszatartja, a növényekre szakosodott bélbaktériumokat károsítja, elpusztítja, a rengeteg vízzel paradox módon mégis kiszárítja a test szöveteit. Megfigyelték az erősen meszes ásványvizeket fogyasztó emberek gyakoribb érrendszeri degenerációit.

Summázat: a desztillált víz a testben katalizátorként működik. Nem befolyásol hanem segíti a természetes folyamatok működését. Ivólevekhez (Smootie) áztatáshoz, a torok nedvesítéséhez.

Alkohol-bor-sör mítosz

Mivel az alkohol méreg és függőséget okozó halálos drog, ezért a Föld lakói tudatlanságuk függvényében élnek is ezekkel a mérgekkel.

Hogy ezt a mindenki által ismert és tudott tényt elfedjék, különféle mítoszokat gyártottak, amelyeknek azt a szerepet szánták, hogy az alkohol negatívumait felülírják az ital egyéb alkotó elemeinek pozitív beállításával. Ezen túl a népi vélekedés gyakran humoros környezetbe helyezi azokat a tényezőket, amelyek viselkedésmódosító hatásai közismertek. Így valamelyest elfogadhatóvá teszi azt, ami a köz számára is tudottan kárt okoz. Ilyenkor a „mértékletesség” semmit sem jelentő szólamával intézik el az egészet. Aki az „elfogadott” mértéket túllépi, elmarasztalják, de a megítélés kultúránként változik. Finnországban „szent teheneknek” nevezik a hullarészegeket. A „Szentiván éjszakája” idején a részegség szinte kötelező. Eléggé lehangoló volt látni egy alkalommal (Csernobil után pár héttel..) a rengeteg tinédzsert, akik állat módjára üzekedtek a bozótban, valamint tömegverekedésekben adták ki a fölös energiáikat. Ennek elfogadását, vagy elítélését Önökre bízom.

Vörösbor mítosz”

Naponta egy pohárka vörösbor jót tesz a vérkeringésnek, tisztítja az ereket, használ a vörösvértesteknek. Antioxidáns, és savtartalma javítja az emésztést, ásványi anyagai, a benne található vas nélkülözhetetlen.

dr. Makkos Gyula háziorvos volt az egyedüli, aki ezt a mítoszt megcáfolta. A cáfolat roppant egyszerű és rövid: a borban levő alkohol az összetevőket károsítja, a kábító, és májkárosító hatásaival egyértelműen tiltott szer. Ehhez ajánlom a különféle „borfesztiválokat”, és a „kulturált alkoholfogyasztás” szlogenjét! Ellenben a vörös must minden kiválóságot hordoz, és erősen ajánlott mindenki számára. Kis nehézség, hogy a szőlőlé hamarosan alkoholos erjedésen megy keresztül, de a természet mindenre tökéletes megoldást kínál. Csak élni kell vele.

A többi bor ugyanúgy tiltott az ember és állat számára. Nincs különbség. Akár aszú, akár más „különleges gyógyhatású patikaszer” is legyen. Minden, ami alkoholt tartalmaz, esszenciák és más párlatok az élő szervezet ártalmára vannak.

Ennél fogva az égetett szeszek a legártalmasabbak. A gyümölcsből készültek annál jobban ártanak, mivel ízletességük okot adhat a gyakori fogyasztásukra. Ez a hatás tipikus. Az ízek mindig győzedelmeskednek a józan ész felett. Dr. Hámori József agykutatónak egy Mindentudás egyeteme előadásában feltették a kérdést: „Mekkora drog(alkohol stb.)mennyiséget tűr el az agy károsodás nélkül? – 0 mennyiséget. – volt a válasz.

Sörmítosz”

A sör folyékony kenyér” Jól hangzik, de semmit sem jelent. A sör erjesztéséhez csíráztatott árpát használnak. Ez még önmagában jó lenne. Tesznek hozzá komlót, ami kis mennyiségben gyógynövény. Főzik, folyamatos keverés mellett. Ezután (szeszipari melléktermék) élesztő hozzáadásával az egészet megerjesztik. A többi változó összetevő nem javít, vagy ront a sör „jóságán”. Ismert az alkoholmentes változat, de mivel a tényleges sörivók ezt szinte képtelenek meginni, ezzel lelepleződik, hogy tulajdonképpen az alkohol bódító hatása miatt isszák a sört, nem tápláló voltáért. Emellett a magas szénhidrát (és alkohol) tartalma hizlal is, de a végén csont-bőr test, és hasnyálmirigy-gyulladásos agónia várja a „függőket”. Számos ismert eset bizonyítja ezt mindenki számára. Hormonhatása is közismert, főleg

fitoösztrogén (árpa) tartalma miatt. Ezért a férfiak hamarosan nemcsak hordóhasat (májcirrózis ígérete) hanem csinos emlőket is kapnak ráadásnak. Az is nyilvánvaló, hogy ritka a kifejezetten „bor(stb)fogyasztó” vagy a többi alkoholos ital egyedüli rabja, hanem maga az alkohol teszi, hogy ezeket az amúgy is teljesen kevert és különféle alapanyagból készített szereket egymással összeisszák a fogyasztás során. Azt pedig, hogy a közös alkoholizáláshoz „szakjellegű intézményeket”, „sörbárokat”, „borivókat”, és hasonlókat üzemeltetnek hihetetlen haszonnal, ezt a hasznot az összes állam lefölözi, nem beszélve a „honatyák” lelkes „alkoholpártiságáról”, így a „kulturált önpusztítás” szinte kitörölhetetlen az emberi kultúrákból. Az egyik drog a másikat vonzza, úgyhogy az alkohol mellé a nikotin, és a koffein, szinte „kötelező” kísérő. Nem beszélve a bódítás „nagymestereiről”…

A drogok, mindenkinél és minden esetben tudatmódosító hatással bírnak. Az egészséges tudat önmagától utasítja el a drogokat. Azonban vannak olyan „drogok”, melyek a köztudatban ételként, konyharemekként szerepelnek. Rájuk jellemző, hogy ugyanúgy drogként hatnak a tudatra, vagyis függőséget, egészségvesztést okoznak. Ez a függőség nagyon korán kezdődik, a „kedvenc ételek, sütik”, első ízlelésével. Ritka az a kisgyermek, aki a csokoládénak (lásd, mint fent) ellen tud állni. Dr. Csernusnak volt egy híres mondása: „Nincs ember, aki erősebb lenne a drognál.” Ez érvényes mindenre, ami ártalmas és függőséget okoz. Hogyan fejtik ki ezek az „ételek” a droghatást?

Az édességek könnyen megerjednek keményítős közegben. A gyümölcs és kenyér a szervezetben alkoholos erjedésen megy keresztül. Tudni kell, hogy az ecet is alkoholszármazék. Az erjedés az alkohollal kezdődik és az ecettel végződik. Ekkor az erjesztő gombák aktivitása megszűnik. Az ecet, mint a többi tartósítószer, a test belsejében szintén a biológiai folyamatok gátlását végzi.

Én mindent megehetek” mítosz.

Az emésztés több lépcsőben történik. A fehérjéket és a növényi rostokat a gyomor bontja, lazítja és ezt az emésztést a bélbaktériumok folytatják. Nem mindegy, milyen ételeket fogyaszt rendszeresen az ember. Az emésztőszervek állapota és teherbíró képessége örökletes tényező. Ehhez érdemes tudni, hogy az emberi történelem során egyre gyengült a test ellenálló ereje. Az egyre kényelmesebb élet, kevesebb mozgás, bőségesebb ételmennyiség, az egyre erősebb ízek alkalmazását igénnyé tette. A tűz felfedezése előtt a korai embernek olyan erős fogazata volt, hogy a fakérget, nyers gyökereket meg tudta rágni, kemény héjú magokat fel tudta törni, a húst nyersen is képes volt elfogyasztani. A legújabb vélekedések szerint a korai ember többnyire növényi táplálékon élt. A tűz felfedezése és az ételek elkészítéséhez alkalmazása után a lágyabb ételhez erre a fogazatra már nem volt szükség, és ekkor kezdődött a fogak romlása is.

A modern ember már kulturálisan meghatározott ételekkel él, amelyek tájanként, népenként változhatnak. A mai „világpolgár” szinte kötelező szokásává vált, hogy az olyan „undorító dolgokat” is, mint a kígyók, rovarok, sőt az ezeknél még leírhatatlanabb „dolgokat” is elfogyassza. A különféle étkezési szokások igen ritkán kötődnek az egészséghez, inkább a helyi rítusokhoz, vagy vallási dogmákhoz, gyakran az elérhető, de még ehető állatokhoz, a túlélés érdekében. Azonban az egzotikus ízlésvilág többnyire a „kihívás” jellegében, vagy a droghatás érdekében alakult. Egyes hiedelmek, a romló libidó felélesztésének mítoszával, vagy az öregedés lassításának ígéretével hódítanak. Miközben az egyes állati testrészek elérése érdekében néhány állatfaj a kihalás szélére került. Ezek a szokások is a Föld ellen elkövetett bűnök kategóriájába tartoznak.

Húsmítosz

Az állatokból származó ételek, hús nélkülözhetetlen. Ez a mítosz egyidős az újkori emberrel. A jégkorszakok idején szinte nem volt más, mint az állatok levadászásából származó ennivaló. Ettől függetlenül is az állati eredetű ételek hormontartalma, egyéb testre gyakorolt hatása, kiváltja az ismételt fogyasztás vágyát. Szinte iskolaértékű a „csupasz túlélők” reality sorozat, amiben az éhező emberek, mikor végre sikerül elejteniük egy állatot, utána valamilyen emésztőrendszeri következményt élnek át. Ezen belül lehet ehhez köze a higiénia hiányának is, de főként a kiéhezett emberi szervezet képtelen megbirkózni a tömény állati fehérjével. Az ember gyomorsava nem elég erős ahhoz, hogy a húst és más állati részt tökéletesen megeméssze. Az egészen kis mennyiségű állati származék, hozzá sok nyers növény elviselhetővé teszi ezt az ártalmas anyagot is. Hosszú távon azonban számolni kell az egyes emésztő-kiválasztó szervek valamilyen degenerációjával. Azok a résztvevők, akik képesek megtartani a korábbi húsmentes életmódjukat, gond nélkül kitartanak. Jellemző az efféle sorozatok rejtett szándékára, hogy örömmel csapnak le azokra a vállalkozó szellemű „túlélőkre”, akik „feladják” addigi hús absztinenciájukat. A többi résztvevő lelkes éljenzései közepette… Ennek a mítosznak egyik mellékága a

Fehérjemítosz.

Dr. Raph Bircher könyve a Szigorúan bizalmas, olyan kutatásokat ír le, melyben tudósok az ember valós fehérjeszükségletét vizsgálják. Különböző természeti népek ez irányú szokásait orvosi kutatásokkal elemzik. A könyvben található példák a Wendepunkt svájci orvosi szaklap cikkeiből származnak.

Pápua Új Guinea szigetein él egy népcsoport, amit korábban nem érintett meg a civilizáció. Ezek az emberek szinte csak édesburgonyán éltek. Amit nem tudtak elfogyasztani disznóknak adták. A disznókat minden évben egyszer levágják, húsukat elfogyasztják. Ezután két hétig súlyos betegek lesznek és utána megint édesburgonya következik 1 évig… Az embereket vizsgálva a kutatók összevetették a testi felépítésüket és a napi fehérjemennyiséget, amit elfogyasztottak. Megállapították, hogy az alig érte el a néhány százalékot. Tovább vizsgálva őket azt találták, hogy a bélrendszerükben anaerob baktériumok voltak, melyek „termelték” a fehérjét. A lenyelt levegő nitrogénjét alakították át fehérjékké. Ezeket „pillangós baktériumoknak” nevezték el. Véleményem és tapasztalatom szerint az én testemben is ezek a baktériumok végzik a fehérjék előállítását. Egyszer, májtisztítás alkalmával az alkalmazott keserűsó hatására hatalmas mennyiségű anyagot ürítettem. Kezdetben a „szokásos” formában távoztak, később több kilónyi „zöld pehely” hagyta el a beleimet. Magam is elcsodálkoztam, hogy a természet mennyire okos. Ma már tudom, hogy hiba volt ez a drasztikus beavatkozás. Nem is ajánlanám másnak ezt a kúrát, amit akkoriban sokan alkalmaztak. Velük ellentétben én akkor már legalább 15 éve csak növényeket fogyasztottam. A testsúlyom drasztikusan lement 54 kg-ra, ami a teljes nyers kosztos időszakok alatt is így történt. Ma már a magam készítette kis mennyiségű tönkölykenyér, sok nyers növénnyel egyensúlyban tartja az erőnlétemet és a testsúlyomat. Ezen kívül nem fogyasztok más hőkezelt ételt. 42 éves korom óta egyetlen alkalommal sem kívántam semmilyen állati származékot, de megkíséreltem a tojás „buggyantott” formáját kúraszerűen enni, semmi pozitív hatás nem követte a kísérletet. 2 hónap után felhagytam ezzel is. Sem a B12, sem más vitamin vagy élelmi anyag nem hiányzik a testemből. Az esetleges nátrium és jódhiányt a Wakame alga őrleménnyel pótlom. A könyv számos kutatást ismertet, melyek mind az állati fehérjék kötelező fogyasztását cáfolják.

A „fehérje” tulajdonképpen egy virtuális követelményrendszer alapján van meghatározva, mivel nem egy adott aminosav komplexet, vagy tömény állati izomzatot, testszövetet, hanem adott aminosavakat tartalmazó növényeket is ugyanúgy felhasznál a szervezetünk saját fehérjéinek felépítéséhez. Sőt, ezek emésztése (bár minden ezzel foglalkozó ortodox vélemény ennek ellentmond) sokkal könnyebb és az anyagcsere békésebb, ritmikusabb formáit, az energia egyensúly jól szabályozott rendszerét alakítja ki a testünk. Jellemző, hogy a fehérjeszükséglet dogmáját szinte mindig olyan emberek hangoztatják, akik még soha nem próbáltak kizárólag növényeken élni. Sportolók között az a mítosz terjedt el, hogy az állati eredetű ételek fokozzák a fizikai erőt. Eddig viszont azt tapasztaltam, hogy együtt dolgozva mindenevő emberekkel semmivel sem maradtam le teljesítményben mögöttük, sőt kitartásban, gyorsaságban még felül is múltam őket. Bizonyos sportágakban hagyománnyá vált a nyers növények teljesítményfokozó célú fogyasztása. Dr. Douglas Graham sportorvosként teszteli ezt a gyakorlatot.

Mindent összevetve, életem jelentős része (30 év a 72-ből) növényi étkezéssel telt. Az ebből levonható tapasztalatok a korábbi 42 évhez képest pozitív mérleget mutatnak. Ez az étkezés számomra egyfajta „önfelfedezés”, de alapvetően egészségjavító-megőrző céllal vágtam bele. Az első időszak hőkezelő vegán rendszere a korábbihoz képes klasszisokkal jobb egészségi állapotot eredményezett, de testem tanulása folyamatos volt. Az első körben (4-5 évig) a korábbi ételek vegán változatait próbálgattam, és ezalatt is rohamosan csökkent a testsúlyom a korábbi 74-ről 54 kilogrammra. Ma, kb. 20 éve, a korábban említett „tesztétkezéseken” kívül, gyakorlatilag minden nap ugyanazt eszem. A főző-sütő vegán korszak bevitt kalóriamennyisége többszöröse volt a mainak, testsúlyom mégis megáll 59-61 kg-nál. Egy ideig próbálkoztam a desztillált víz helyett forrásvízzel is. Ettől vagy csak egyéb tényezőktől a vérnyomásom a korábbi 110/70-ről 140-150/85-re emelkedett. Visszatérve a desztillált vízre (minden egyéb étel-ital változatlan volta mellett) hamarosan az ideális 110/70 átlagos vérnyomásra beállt. A vérnyomásmérés technikája fontos volt a reális mérés szempontjából, ugyanakkor érdekes tapasztalásokat tettem az idegrendszer, légzés, tudatállapot és a vérnyomás viszonylatában. Azt tanúsítom, hogy az erőnlét és egyéb faktorok szempontjából fontos szerep jut a pihenés-munka-szellemi tevékenység harmóniájának. A túlhajszolt fizikai terhelést mindenképp ki kell pihenni. A szabad levegőn való munka vagy testmozgás komoly energiákat képes felszabadítani. A lakóhely zártsága előbb-utóbb depresszióhoz vezet, nem beszélve az immunrendszer és a teljes szervezet D-vitamin igényének mind teljesebb kielégítéséről, amit csak a napfény és kitartó testmozgás révén valósíthatunk meg.

Fontos megjegyezni, hogy az emberi szervezet szabályos működéséhez jól felépített baktériumflórára van szükség. Az állati eredetű ételek sok mérgező vegyületet, salakot hagynak a belekben, szinte semmi rost mellett. Azt látom, hogy az állati részek mellé odatett növények a tányérokon maradnak és a moslékban végzik. Az az általános vélemény, hogy ezek nem szükségesek, ízetlenek, rosszak. Mindig meg kell sózni, fűszerezni őket, hogy egyáltalán meg bírjuk enni a növényeket. Holott mindez az állati származékokra igaz. Ha próbaképpen valaki tart egy tiszta vizes, három napos böjtöt, utána egy alma vagy sárgarépa elfogyasztása a mennybe repíti az embert. Kisgyermekeknél is gyakran megfigyelték a gyümölcsök-zöldségek nyers formában való ösztönös fogyasztását.

Ha egy mondatban akarnám kifejezni az emberiség étkezési anomáliáit, a drogos jelleget emelném ki. Az emberek „élvezetből” étkeznek. Bármikor, bármit, bármilyen mennyiségben képesek elfogyasztani, ha megkívánják. Az ételek elfogyasztása utáni kellemetlen érzést újabb ételekkel, cukros, alkoholos italokkal próbálják elfedni. Ez így megy vég nélkül. Mi lehetett az ünnepek alatt? Tudom, mert én is így kezdtem az életemet.. Mikor valaki alkoholos italok literjeit issza, közben válogatás nélkül hol zsíros-cukros süteményeket, hol gyümölcsöket (az egészség miatt…), hol meg újabb tömény állati fehérjét töm magába. Ez az általános. A következményekkel az egészségügyet terhelik, holott az efféle bűnös össze-vissza evést, ivást szigorúan kellene büntetni, mint „közösségellenes” magatartást. Ennek realitását mindenki elismeri, de mivel az általános „elfogadás” hamis összekacsintása uralja a köztudatot, ezért ezt a fajta életstílust filmek, kampányok, egészségrontó rendezvények, hagyományőrző banzájok révén próbálják fenntartani. Erre ipart, kereskedelmet, politikát építenek. Amint a mindennapok is igazolják, lassan a valóban egészséges életmódot fogják büntetni, mint kirívó, abnormális, hagyományellenes magatartást.

Mi lehet ennek a következménye?

Az egészségtelen testsúly, rohamos egészségromlás, a tudat fokozatos leépülése. Az ember saját öntudata, életmentő ösztöne kikapcsolásával, az eszméletvesztésig való evés-ivás, mint „kulturális esemény”. Ezzel nemcsak az egyén önmagát rongálja „társadalmi segédlettel”, hanem közvetlen családját is, mivel kritikus, veszélyes események bármikor bekövetkezhetnek utazás, autóvezetés, napi munka közben. Igaz, hogy erre szakosodott intézményrendszer, az egészségügy áll készen a nap huszonnégy órájában, hogy az önmagukat veszélybe sodrókat ellássák. Az „ellátás” gyakran nagyobb veszélybe sodorja őket a különféle „kezelések” során, mint maga a bűnös életmód. Mikor a kezelések és az ellátás nem eléggé gördülékeny, a „gyógyulás” nem tökéletes, az egészségügyi rendszert hibáztatják. Ha rám volna bízva (Isten őrizz!), ezeket az embereket a kezelés és átnevelés (!) költsége fejében jól megdolgoztatnám, mégpedig az egészségügyben.. Mindjárt jelentkeznének ennek a gyakorlatnak az előnyei…

/Az írás korábban született, a mai aktualitás, hogy lázadoznak az orvosok a kevés fizetés miatt.. Gyorsan elgondoltam, kinek is érdeke, hogy ne legyen állami-orvosi valódi egészségre nevelés….? Mi volna ma a különleges elbánásban részesülő orvosok érve a még magasabb anyagi juttatás követelése mellett, ha lenne a valódi felvilágosítás, egészség-oktatás..?/

A legnagyobb ártalmat, mégis maga a bolygó szenvedi el, a feleslegesen, drágán, környezetszennyezően „legyártott” nyomorult „haszonállatok” szenvedései, és az ebből származó milliónyi lelki-testi, költségbeli kár révén. A vadon élő állatokat hibáztatják a zsúfoltan tartott, legyengített immunrendszerű tömegben tenyésztett állattok megfertőzése miatt.. Holott, arra senki sem gondol, hogy a gyenge, beteg háziállatok éppen a legnagyobb veszélyt jelentik a vadon élő társaikra…

A „végeredmény”, a kommunális szennyvíz, a benne található gyógyszermaradványok szintén további biológiai hatásokat okoznak, melyek végiggyűrűznek a teljes bioszférán. Elképzelni sem lehet azt a hihetetlen előnytömeget, amit ennek a felesleges, veszélyes, nehéz munkának a leváltása okozna. Azt sohasem számolják ki, mennyit lehetne megtakarítani energiában, munkában, egészségben, időben, „Földhaszonban”, vagyis a csodálatos édeni természet felvirágoztatásában, a tudás gyarapításában, a civilizáció „újraindításában”. Az csak „hab a tortán”, hogy a test elleni agresszió, külső megnyilvánulása a rossz közérzet, agresszív magatartás, vagyis végső soron a háborúkhoz vezető állandó küzdelem mások legyőzősére, okafogyottá, értelmetlenné válna. Valamilyen beteges szublimáció formájában a saját test-szellem ellen elkövetett agresszió levezetése, a teljes hálózatokat foglalkoztató támadó-védelmi arzenál hatalmas gépezete, gyilkoló gépei… Minek harcoljunk másokkal, mikor az élet egyszerű, könnyű, élvezhető? Mennyi életenergia szabadulna fel? Mennyi figyelem, gondoskodás, együttérzés támadna az emberekben mások iránt. Nem éppen az önrongáló emberek fizikai segítségében, bár kérésre ez spontán megjelenik azoknál, akik már „saját cipőfűzőjük segítségével” húzták ki magukat a bajból, mint Münchhausen báró..

2019.01.04.

Hasonlóságok, ambivalenciák és a folyamattudat

Hasonlóságok, ambivalenciák és a folyamattudat

mottó:

Nem az a túlélő, aki megél 90 évet, de a természet 120 évre hitelesítette, hanem az, aki leél 80-at, de neki csak 70 lett volna megengedve…

Ma hajnalban megint rám talált egy téma. Ez a téma olyan sok szálon futó, szerteágazó, hogy szinte egy élet kevés rá, hogy minden szálat végigfésüljünk. Valamit mégis tehetek: kiröppentem az éterbe az összetartozó ágak közös találkozási pontjait.

Tehát a téma összekötő fonata az egészség visszaszerzésének módja.

Vegyük azokat a „gyógyító” tevékenységeket, amelyek a testet, lelket próbálják helyreállítani.

Homeopátia

„Hasonszenvi gyógymód”. Így nevezi magát ez a módszer. Nagyon leegyszerűsítve és az avatatlan tudatlanságával kifejezve, a bajokat okozó dolog anyagi részének információktól való leválasztásával, csak az információk visszajuttatásával a legyengült, megzavarodott védekezési mechanizmus újrahangolása.

Kineziológia

Az izmok emlékezetében (kinetikus memória) tárolt információk kiolvasásának tudománya

Radiesztézia

A sejtek által érzékelt környező világ élő és „élettelen” alkotóelemei kisugárzásainak, azok reflexióinak érzékelése, a kapott információk értelmezése

Szcientológia

Egy alapító által lefektetett, az elnyomott lelki sérülések utólagos felszínre hozásával foglalkozó tan

Pszichológia

„Lélekgyógyászat”. Az előzőhöz hasonló, a közgondolkodás által elfogadott módszerek alkalmazása különböző szempontok alapján.

Pszichiátria

A viselkedés, és az agyműködés zavarainak leírása és orvosi – klinikai módszerekkel, vegyi anyagok hatásaival való kezelése.

Keleti gyógymódok

Európában kevéssé ismert és elismert ősi okkult és tapasztalati gyógyító módszerek.

Ezek összekötő kapcsa a nehezen kiolvasható betegség okok közel hasonló elven való kezelése.

A lelki eredetű zavarok: az emberi-természeti környezeti hatások ellensúlyozása, eltűrése, az élet közvetlen folytatásához szükséges praktikumok; minden napi tevékenység lélekre való visszahatásainak a gondolkodásmódra, viselkedésre leképeződött szabályosságai és szabálytalanságai bonyolult összessége.

Ez utóbbi téma mindegyik eddig leírt beavatkozás eredményét-eredménytelenségét, kiszámíthatatlanságát, ártalmát és hasznát befolyásolja. Így a lélek „egyenetlenségei”, az emberi közösségek természetes, vagy feszült, félelemmel teli atmoszférája inspirál és elriaszt is egyes embereket vagy emberek csoportjait a fenti beavatkozásoktól. Minden korszak „farvízén” keletkeznek turbulenciák, ellenáramlások, illetve holtterek, melyek elegendő energiát szolgáltatnak a különféle „alternatív” gyógymódok számára.

Jóllehet, némelyik módszer sokaknak visszatetsző, vagy érthetetlen, szinte semmiben sem különbözik hatásuk az ortodox, államilag támogatott – itt is felsorolt – alkalmazásoktól.

Egyesek a pénztárcánkon kívül semmi kárt nem okoznak, míg mások – holott állami pecsét van rajtuk – tényleges, maradandó károsodással járhatnak.

Ami mindre egyformán jellemző: tapasztalati tanulságokkal szolgálhatnak az egyén életminőségére nézve.

Külön kell foglalkoznunk az

Öngyógyítás

különféle módozataival.

Az öngyógyítás egyidős az emberiséggel, sőt az állatvilágban is számos formája mindmáig jelen van. Gondoljunk a sebek nyalogatással való tisztítására, illetve a sérülés, mérgezés, gyengeség (!) böjttel, nyugalommal való „kezelésére”. Sőt az „önoperáció” harapással, amputációval való végzésére.

Orvosok által végzett önoperáció, vagy saját felelősségre végzett gyógyszerteszt – talán tiltva van, mégis gyakori mind a mai napig.

A saját ösztönből vagy próbából, a monodiéta, vagy a radikális étrendváltoztatás gyakorta semmilyen kárt vagy hiánybetegséget nem okoz. Megfigyelték, hogy minimális étel vagy egysíkú, látszólag igen kevés tápanyagot tartalmazó étel is viszonylagos egészséget hoz létre. A sajátos elvek alapján összeállított étrend hosszú időn át folytatva mérhető eredményre vezethet pró és kontra az egészség témájában.

Ha egyszerűen akarom kifejezni: a „placebo hatás” mögött lehetnek valós és hatásos gyógyító folyamatok is.

Szikra népe

Szikra népe

Ha karácsony, akkor csillagszóró, ha csillagszóró, akkor szikra, ha szikra, akkor tűz, ha tűz akkor valami, ami nem politika, hanem egy kipattanó gondolat-szikra arról a népről, akinek a vérem genetikai markereit (…) hordozom – többek között… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Karácsonyi egy s más

Karácsonyi egy s más

Karácsony. Sok vallás megünnepli. Vitatkoznak az eredeti esemény helyszínén, idején, de témánk nem magát a hagyomány eredetét, vagy valós voltát taglalja, hanem az emberek gondolatait érzéseit próbálja különböző nézőpontok szerint csoportosítani. Az ünnep csak ürügy, központban a lélek…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az elveszett jó

Az elveszett jó

Az elején kívánom leszögezni, hogy a jó ugyanolyan abszolút kategória, mint a rossz. Ezt azért fontos kijelenteni mert a jót a rosszhoz képest szokták használni. A jó önmagában és kizárólagosan jó, nem „valamihez képest”. Abszolút mivoltát az sem árnyékolja be, hogy a mai ember számára az egyik legnehezebben megfogható „valami” a jó. Ennek közvetlen oka az, hogy a korszakban, melyben a jót említeni sem kellett, sőt még a fogalma sem létezett, az ember mindennapjaival élte meg. Miután emlegetni kezdték és hiányát és a tőle látszólag különböző rossz ellenében fogalmazták meg már szinte elveszett. Akkor hiányolunk valamit és kárhoztatunk mindent, magunkat is, mikor valami már elveszett. Ezért kell beszélni róla. Ez még nem üres moralizálás Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az igazság és Folyamattudat

Az igazság és a Folyamattudat

Mostanság… sok baj van az igazsággal. Mindenki mondja, hogy egyedül nála van. Ha a világ olyan hely volna, (mármint az emberi világban) ahol mindent a Folyamattudat irányítana, nem is volna szükség erre a fogalomra. Az igazság semmi más, mint oksági folyamatlenyomat. Az mégis hogyan lehet, hogy taláros testületek dönthetnek két egymásnak teljesen ellentmondó igazság mellett.?

Sokat tépelődtem azon, hogyan tudnám a legegyszerűbben leírni, mi is az a Folyamattudat.

Persze, nem olyan egyszerű, mint nekem, aki maga is ezt gyakorolja.. Tudom, ehhez még szükségeltetik egy olyan édesanya, aki arra neveli fiát, hogy igazat mondjon. Azután jön a „rendszer” és a gyerek elbizonytalanodik: „Anyám! Ez a bácsi nem mond igazat. Nem úgy történt, ahogyan állítja.”

A Folyamattudat pedig nem más, mint az időben lezajló momentumok sorozata. Ez akkor is ugyanúgy történik, ha senki sem látja. A „tudat” a folyamatban, pedig azt jelenti, „ugyanolyan, mint az ember által ismert tudat.” Saját hiteles akarata van. Minden, amit ma ismerünk alá van vetve ennek a törvénynek. A gének fraktál szerű sorozatán át a szintén így elrendezett ás állandóan változó neuronhálózatig és azon is túl.. (Talán a kvantumfizikát, és fura nevű tudósok macskáit..kivéve…) Csak egyféleképpen tud történni – már ha a körülmények (mint Folyamattudatok..) is úgy akarják.. Azután jön az ember és elmondja, hogy amit láttunk az nem úgy volt. Nem ott és nem azzal esett meg, hiába láttuk a két szemünkkel.

Most már az ember nevű magas szintű tudattal megáldott lény a valóságot felülírja, hiszen az ő tudata még annál is magasabban van…

Ellenben, ha azt kérik az egyiküktől, hogy mondja már el mégis mi történt akkor… Erre gyorsan kitalál egy kéznél levő álvalóságot.. Ha sokáig mondja, és hisz is benne, lassan igazi valóságnak vélik a többiek is.. Ugye, mennyi „igazember” van…? Csak azt az „i”-t ne tennék hozzá…

Ám ez a kis gondolatfüzér inkább szóljon arról a Folyamattudatról, ami az emberiséget a sok-sok hazugság mellett tartja.. A Folyamattudat az embertől függetlenül mindenütt az Univerzumban ugyanúgy működik, sőt itt a Földön is, ahol nincsen ember. Az állatok, növények, ásványok, víz és hegy érti és tanúsítja is, hogy a Folyamat tudat is egyben. Ezek a Folyamattudatok alkotják a szellemet az emberben és a végtelen, határtalanul tudatos Világegyetemben (hiszen a semmiből nem lehet valami, ezért az emberi/állati – sót… tudat is csak a mindenütt jelenlévő tudat egyik része) a tér kisugárzását, az igazság megélését egy érintetlen vadonban. Ott nincs íróasztal, kényelmes bőrfotel, hacsak valaki egy elhullott tetemet nem néz fotelnak… A Felséges Civilizációban viszont vannak „igazságok”, amelyek jól fizetnek, mert úgy történtek, de másoknak kedvez az elmondásuk, és vannak hamis igazságok, amelyek sok embert bajba sodornak, sőt olyannyira, hogy egész további életükre megbélyegzettekké válnak, pedig közelében sem voltak annak, amit bűnként rájuk olvasnak.

De azok a Folyamattudatok, amelyek közönségesek, elfogadottak, legfeljebb „gyógyítandók”, szinte soha nem változnak, pedig olyan folyamat a világon sehol nem létezik, ami mindig ismétli önmagát és nem változik.. csak az emberek világában.

Ha azt mondom: „Ember, miért szívod azt a mérgező növényi füstöt? Hiszen először téged öl meg, azután mindazokat nyomorba taszítja, megbetegíti, akik együtt élnek veled. Sokakat úgy áltat, hogy a hányingerkeltő kátrányszagot megszokják és még gusztusosnak is vélik.. lásd a világ azon helyeit, ahol étkezés közben is megengedett a füstölés.. Mármint a dohány füstölése.. Mert ugyebár…, sokak a füstölgő tűz mellett esznek… Ebben a leírásban a legfontosabb rész, ami még le sem íródott: az ember képtelen elhagyni a nyilvánvalóan mindenkinek ártó szokásait.. Ilyeneket az állatok csak fogságban, kényszer alatt kénytelenek elviselni..

Ez csak egy a korábban kritizálhatatlan, (hiszen orvosi várókban, kórházakban is orrba vágott az áporodott dohánybűz), ma inkább – jó esetben – illetlennek tartott tevékenységek közül, amelyeket folytatók erősen ragaszkodnak káros folyamataikhoz.. Csakúgy mint helytelen gondolkodásukhoz.., mely nem hajlandó engedni az okság kényszerének. Ehhez hasonlókat milliószámra említhetne bárki.., és mindegyik csakis az emberre jellemző.. Már leírtam egy helyütt, a Folyamattudat kapcsán, hogy egy csimpánzt ostoba, gonosz emberek cirkuszi mutatványként arra neveltek, hogy a közönség előtt dohányozzon.. Már a gondolat is elborzaszt minden jóérzésű embert.. A történet kedvező fordulatot vett, lelkiismeretes állatmentők megvásárolták (?), vagy kijárták, a hatóságoknál, a szegény emberszabású megszabadítását, de a mozdulatot képtelenek voltak lenevelni a szerencsétlenről. Mikor a rehabilitációs menhelyre került és végre fajtársaihoz akarták szoktatni, azok addig verték szegényt, amíg el kellett választani a többitől. Csupán azért, mert a kezét állandóan a szája elé emelte… Engem az egész történetben csak az lepett meg, és tett még tisztelettudóbbá az állatok intelligenciája iránt, hogy mindezt az ember soha vagy csak igen ritkán tenné meg saját fajtársaival..

Körülnézve a világban, vajon hányan vannak, akik úgy élnek, hogy ilyen és még ellenszenvesebb, még pusztítóbb hatást kelt egyes szokásuk? Sőt: hány olyan megengedő törvény van, pláne „nemzeti büszkeségre becsült „ képtelen szokás, amit még csak megemlíteni is halálos bűn (A király új ruhája…)? Erre az oktalan emberiség kitalálta az „ember jogokat”. Saját elpusztításunk jogát (lásd még a háború címszavat az értelmező szótárban…) – vele együtt mások megrontásának jogát is.. Voltak idők, mikor még „normális” reakció járt az ilyen embernek. Amit a majmok még tartanak..

Nemhiába, az ember tudatos lény.. „Folyamattudatos..” A majmoknak csak ösztöneik vannak.. Mi már azokat rég „kinőttük..” Hiszen, mi fejlődünk.

A “vanság” törvénye

A vanság törvénye

Az ember legértékesebb tulajdona a tudata. Az a „valami”, ami azt jelenti mindenkinek: tudom mi van, tudom ki vagyok . 2019-et írunk és bizton állíthatom, hogy a világ lakói között alig található néhány ember, aki valóban tudja, mi van, és hogy ő kicsoda is valójában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A = 432 Hz . A zene fejleszthető

A = 432 Hz .  A zene fejleszthető

/folyamatosan frissítve/

Érdekes, de miért? Mindenki úgy tudja, hogy a zene természete a fejlődés. Mint a mag (motívum), mikor táptalajra és elegendő vízre talál, lassan kihajt, leveleket hoz, fa lesz belőle, termést érlel, hosszabb-rövidebb ideig él, és idővel lehullatja leveleit és elszárad. A hasonlat annyiban életerős, mint az a zene, ami ebből építkezik. Mondhatjuk, hogy a zene, tiszta Folyamattudat. Tudatos folyamat. Zene nélkül semmi sem élhet. Mégis, sokan elutasítják, idegesek tőle, vagy kifejezetten transzba kerülnek, amiből nehezen tudnak kikeveredni. Mit tesz velünk a zene?

A zene fejlődése közben, ahogyan a vele találkozó ember dolgozik rajta, “stílusokat, korszakokat” hoz létre. Ez tükrözi az adott korszak ízlését, gondolkodásmódját.

Miért változnak a stílusok és korszakok?

Az emberiség a maga rendszereiben mesterséges valóságot hoz létre, és ezeket idővel megunja. De tulajdonképpen az alaprendszer –  a gondolkodásmód nem változik. Ami változik, az a kifejezésmód. Az emberi viselkedés, az igények változásai megváltoztatják az ember viszonyulásait az egyes önmaga teremtette dolgaihoz. A történelemben a zene különféle szerepeket töltött be. Legelemibb és leghitelesebb az emberiség legkorábbi történelmében volt a zene, azután mindig a képződött új tevékenységek szükségletei szerint módosult az előadásmód, mondanivaló. Sokan hiszik azt, hogy az emberiség fejlődése hozta a zene változásait is. Azonban, ha vizsgáljuk az emberi elme, erkölcs, ízlés korszakonkénti megjelenéseit, lehet az a véleményünk, hogy a folyamat inkább a visszafejlődés, visszaképeződés felé halad. Eközben a zene szerepe is követi az emberi viselkedés, szemlélet alakulásait. Ahogyan én látom, ma már a zene szinte kizárólag az üzlet segítője, vagyis olyan szerepekbe kényszerítik, ahol az előzetesen kialakított hatást fokozzák a zenével. Nem részletezem ezeket a szerepköröket, hiszen ezzel mindenki tisztában van. Van viszont a zenének egy sokkal fontosabb hatása: az emberi lélek harmóniájának kialakítása. Jelenleg az emberiség igen zavart, zaklatott állapotban van. Az emberek nagy része egészségtelenül él, depressziós, agresszív, tudatlansága az emberi faj, az emberi lélek és a test egészsége iránt soha nem volt ilyen kifejezett. Mindent a Rendszerre hagyunk. Eközben elveszítjük önmagunkat. Ehhez a hihetetlenül felgyorsult élettempó járul hozzá leghatásosabban. A zene ma már szinte csak háttér. Az előadókat sztárolják, elveszett a zene intimitása, személyessége, ami a kezdeteknél teljesen másképpen létezett. Akkoriban az élet elképzelhetetlen volt a közös zenélés, tánc nélkül. A zene megszólaltatásában minden korosztály részt vett. Ahogyan Kodály Zoltán mondta: “A zene legyen mindenkié”, ez a legkorábbi időkben a mindennapi valóság volt. Tehát a zene csak kis közösségekben gyakorolható spontán természetességgel, de mivel ma mindent a pénz irányít, vagy akadályoz meg a hiánya, így ahol ez nincs ott elvész ez a lehetőség.

A zene mindenkié?

Sokan félelmet éreznek a zene hallgatása közben, sokan ingerültek lesznek. Keresve ennek okát, a zseniális elődök rátaláltak az egyikre: a zene megszólalásának harmonikus rezgésszintjére. Ez a befűzött linkből megtudható. http://germanischeheilkunde-drhamer.com/index.php/2015-05-04-10-08-17/musik-in-germanischen/21-dr-hamer-levele-az-alabbi-temarol-a-normal-zenei-a-hang-eredetileg-432-hz-es

Az okok között a magasabb alaprezgés révén a test, a szervezet, az agy, olyan impulzusokat, zavaró összecsengéseket (interferenciákat) érzékel, amelyek izgalmat, adott esetben indulatot váltanak ki egyes, érzékenyebb egyéneknél, Ezt a politika, az ember megváltoztatásának technikája ki is használja. Mondhatjuk: visszaél a zene fiziológiai hatásaival. A háborúkra való felkészülés közben a zene segít a csoportok egy irányba való “igazításában”, a küzdőszellem fokozásában. Így történhetett, hogy a hitleri Németországban Göbbels, a propagandaminiszter a zenét használta fegyverként a harci készség fokozásához. Ekkortól alkalmazták kizárólag az emberek buzdítására, a hazafias, harci szellem fenntartására, erősítésére. A 440 Hz-re hangolt alap A hang ezt a kívánalmat képes volt teljesíteni.

De miért jobb a 432 Hz?

Amint a különféle ezzel kapcsolatos információ is fogalmaz, a Föld és az Univerzum sajátos harmóniában van. Ez nem csupán szellemi, hanem kifejezetten fizikai fogalom. Az élővilág és a bolygók egy közös “szférikus” rezgőkört alkotnak. Ebben a harmóniában a zene végre a megfelelő helyre kerül. Az idézett zeneszerzők, pl Verdi vagy ösztönösen, vagy tudatosan ezért ragaszkodott ehhez a “hangfekvéshez”. A zene így találkozik a leghívebben az emberi lélekkel. Szokatlanul inspiráló, lélekemelő, kreativitásra sarkalló hangzásvilág jön így létre. Engem is rabul ejt ez a szokatlan atmoszféra. Ehhez ajánlom most az egyik improvizációmat, amit egy orgonahangzásra beállított 432 Hz-re hangolt szintetizátorra készítettem. Egyszeri lejátszással, módosítás nélkül játszom.

Jó hangulatot, elmélyülést kívánok hozzá!

Hangulat

 

Itt van egy “kórusmű”. Az illúzióban segít a 432 Hz is.

 

Borúra derű

 

Csak a remény marad

 

Szép tiszta égbolt

 

Álmomban beléptem egy üres templomba.. A sekrestyés elment miseborért, a pap otthon meditált, aki vigyázott ránk, az fent messze volt.. Lassan fellopakodtam az orgonához….

Ghislain L. és Hamvas Béla tudatossága

Ghislaine L. és Hamvas Béla tudatossága

Szerencsém egy olyan korszakba vetett, mikor kimeríthetetlen lehetőség kínálkozik az elmélkedésre. Életkorom pedig megfelelő ahhoz, hogy én is bölcseket mondjak az emberről és az életről. Ghislaine ebben az életútban fontos szerepet töltött be. Ő volt az egyike annak, aki a Rendszer és az egyén ellentmondásos, mondhatni kibékíthetetlen viszonyára saját példájával rámutatott.

Nem mással, mint az ember, az egészség és a Rendszer kapcsolatának témájában Egészségügyi maffia címmel írt könyvével sok fontos és értékes információt osztott meg velem. Éppen a megfelelő pillanatban. Abban a korszakban, mikor László Ervin zongoraművész és newage filozófus elhozta hozzánk az EU kezdetleges ideológiáját. Amennyiben kezdetleges volt, annyiban csak számomra mondott újat, mivel akkoriban még a Kalergi tervről közelítő ismereteim sem voltak. Éppen hogy kiszabadultunk a szocialistának hazudott rendszerből és mindenki emelt fővel vágott neki a „szabad” életnek A szabadság egyik fontosnak tűnő szegmense a táplálkozás forradalmi megújítása volt. Ebbe illeszkedett Ghis korszakos jelentőségű munkája is. Közben teltek-múltak az évek… Ghislaine levetette magáról az összes civilizációs sallangot, nyűgöt, ám nem vonult a vadonba bogyóevésre, hanem elkezdte ideológiáját felépíteni. Én azt hittem, hogy a könyv hangvétele rezonál majd az azóta is nagyszerűnek tartott növénytáplálkozási mozgalommal, de nem ezt történt. Illetve történhetett is, de tevékenysége gerincét az általa magasabbnak vélt tudatosság ideológiája alkotta/alkotja. Hogyan kapcsolódik ez Hamvas Béla eredeti, zseniális, tudományosan kidolgozott életművéhez? Úgy, hogy akkoriban jutottam hozzá Hamvas majd’ minden megjelenő könyvéhez. Ő is a tudatosságot állította objektíve középpontjába, de teljesen más következtetésre jutott.

Ghis – részben – valóban társult a növényeket is tisztelő, az állatokat békén hagyó szellemiségekhez, de gondolkodása abba az irányba fordult, ami a gender – filozófiának nevezett „álfejlődés”- hívők katekizmusa. Hamvas viszont tudását nem spekulatívan „előre”, hanem a múlt rejtelmes mélységeibe hatolva szerezte. Eszerint az emberiség egy fejlett korszakból folyamatos zülléssel jut el a mába. Tehát nem fejlődés az, amit magunk körül látunk. Legkevésbé a „gender” elmélet „tudománya”… nevezhető a fejlődés magaslatainak. Persze túlzottan leegyszerűsítő volna itt megállni, és az egyiket rossznak, a másikat igaznak, vagy megalapozott tudományos elméletnek nevezni.

Érdekes látni a becsatolt két Ghis videót, ahol az első a család „állatias csökevény” mivoltáról beszél, és a régebbit, az Egészségügyi Maffiát, ami éppen a maffia „családjellegét” taglalja videóinterjújában. Nem lehet egyszerűen rossznak, tévesnek minősíteni ezt az ideológiát, csak azért, mert illeszkedik azokba az áramlatokba, melyek közül talán a természet újragondolása szimpatikus, a többi egyenesen taszító vagy beteges számomra. Ghis gondolkodását megérteni, csak a civilizációs rendszer, röviden Rendszer hirtelen támadt elutasítása mentén lehet. Bennem is dolgozik a megértésre való szándék, és egyaránt foglalkozom az ember ősmúltjával, mint a lehetséges jövő szellemi felépítésével, ugyanakkor, igen rossz véleményem van a civilizáció bürokratikus Rendszeréről.

Ennek kapcsán pattant ki a fejemből a 1994-ben a Folyamatok tudata elmélet, amely szinte minden ember által kidolgozatlanul, vagy hézagos tudatossággal felépített elmélet közé tesz egy középpont irányába mutató nyilat. Az egyszerűség kedvéért összefoglalja a fizikai-biológiai, eszmei-technikai világot elválasztó téziseket a tudathoz való viszonyrendszerben. Eszerint, minden folyamat, és minden tudat. Nincs tudat folyamat nélkül és nincs folyamat tudat nélkül. Bármilyen probléma is kerül az utunkba, tudományos alapossággal annak fejlődését, vagy inkább változásait ontológiai alapon, a létezés fogalmát a folyamattal összekapcsolva megérthetővé tehetjük. Olyan törvényszerűségeket találunk eközben, melyek világképünket a különféle elméletek ellentmondásaiban, a valósághoz való viszonyrendszerben, mégis az élet-élettelen, és Isteni-emberi; földi és kozmikus kavargásban alakítjuk ki. Ez a jelenlegi korszakos „pillanat”, egy folyamat kifejlődésének leírható jellegét mutatja a figyelő szem számára. Előnye, hogy nem a megszokott gondolkodásmódok közül horgonyoz le egyiknél, hanem átjáró utakat nyit ezek között. Ezen gondolkodásmód inspirálója volt annak felismerése, hogy a modern ember tudata ismétléseken alapul, utánzásban, kreativitást mellőzve, süllyedő szellemi-erkölcsi pályán. Saját mivoltáról semmit sem tudva, utánozza a látszatra bevált, de a gyakorlatban használhatatlan szokásait, hagyományait. Ennek igazát minden nap bőrünkön tapasztaljuk, mikor szembejön velünk az a rengeteg meggondolatlan, sematikus megnyilvánulás, melyek a világot és az egyes embert egyre távolabb taszítják önnön értelmes lényétől. A biztonságot az egyhangú ismétlésekben találjuk meg, és rettegünk a változásoktól, illetve minden látszatváltozást, (Hamvasnál szétszóródást) legyen az a legőrültebb is, lelkendezve, újként, fejlődésként dicsőítve fogadunk.

Ezen a platformon vizsgáljuk Ghislaine Lanctot szellemi változásait, küzdelmét saját lelkével, és a világ széteső mivoltában való eligazodását. Szembeállítva Hamvas ősi szellemen, keresztény és más filozófiák eredeti hagyományain nyugvó világképével. Az alap mindkettőnél annak vizsgálata és a megértésre való törekvése, hogy a világ mai „fejleményei” fejlődésként, vagy Hamvas szavaival hitelesen leírva, züllésként írhatók-e le. A téma megvilágításához érdemes végignézni a videókat, hogy ráébredhessünk, milyen ideológiai áramlatok alakítják a különféle „lázadók” gondolkodásmódját, és a világhoz való viszonyukat.

A megértéshez fontos tudni, hogy Ghislain eredetileg kanadai orvos volt. Ma már elég hiteles képünk kezd kialakulni a történelmi Kanadáról, hogy megértsük, hogyan jutottak el a végletes „gyakorlati liberalizmusig”.

Miközben Ghis a kényelmet, polgári nihilt, stupidságot maga mögött hagyta, szembesülve a nyugati világ dekadens kilátástalanságával, arra a következtetésre jutott, hogy jobb elfogadni, sőt ideológiailag igazolni a züllést, fejlődésként beállítva, mint reálisan – a megszokott kritikákkal konzervatív módon hatástalanul, vagy saját egzisztenciánkat feláldozva rögeszmésen – elutasítani. Mint látszik, a fizikai kényelem elhagyásával nem tudott mást tenni, mint a szellemi kényelmet választani. Az általa megváltoztathatatlant rózsaszín mázzal leöntve kiállítani, mint üdvözítő, mindenre megoldást kínáló lételméletet. Jóllehet, az egzisztenciája oda, mégsem hal éhen. Hála azon sokaknak, akik Hamvasról még soha nem hallottak, és vélhetően nem is fognak…

A két gondolkodó elmének mégis van közös gyökere a múltjukban.

Ghis saját választott hivatásával nem tudott együtt élni. Hamvas hihetetlen tudásának megszerzése közben a világ ostobaságával szemben a rendszer kilátástalan elutasításából alkotott világraszóló remekműveket. Isten, tudat, szellem témáiban önmagával vitatkozva, egy új filozófiát alkotott költőien. A “gondolat poétikáját”. Ghist megértő (zavart-tétova) lelkek rajongják körül, míg Hamvast értetlenség, elutasítás, irigység és méltánytalanság, tudásának a Rendszer általi megvetése-félelme sújtotta. A mai napig mellőzés és “rendszer idegenség” műveinek osztályrésze. Egy olyan kis könyvecskéje (A bor filozófiája) vált szinte egyedül őt meghatározóvá, amit ő maga sem tartott sokra, de a jelenkor nyegle átlagembere jó támogatóra lel benne alkoholizmusa, nikotinfüggősége “filozófiai igazolójaként”.  Mindkettőjük részben önszántából hagyta el a Rendszert, a kellemes, ám hazug és megalkuvó, lelket-szellemet megnyomorító ostoba önkényt. Nem kétséges, kinek az életműve lesz maradandó, a „dicsőséges genderizmus” kimúltával…

„Kötelező olvasmányként” ajánlom Hermann Imre Az ember ősi ösztönei c. könyvét, hogy megértsük, miért is gyökereink, a család, lelki történéseink megértő vizsgálata emberi világunk összetartó szövete.

Sport legyezés

Sport legyezés

(Sport & Fly)

Az utóbbi években szinte nem írtam a horgászatról. Ez nem véletlen. Egy ideje valami megtorpant. Volt egy ideám, hogy a műlegyező horgászat a legszebb, legjobb sport, amiben nem ártunk a természetnek, megfigyelhetjük, szerethetjük szenvedélyünk tárgyait, a halakat. Az a még korábbi kiegészítése ennek a „szabadidős foglalkozásnak”, hogy „az ember azért megy horgászni, hogy halat fogjon”, már jó 30 éve megszűnt igaznak lenni, a maga tárgyi, és szellemi értelmében. Egyszerű volt az oka: már nem ettem halat, és mást sem, ami állat..

A ’70-es években, legkorábbi írásom, ami megjelent az akkori Magyar Horgász-ban, a Szerelmem a legyezés volt. Sándor György komikus a címre csapott rá úgy mint egy kiéhezett pisztráng. Alkotott belőle egy geget. „Szerelmem a legyezés – a légy ott..” (Légyott).

Ez volt az az idő, mikor fejembe vettem, hogy legyezni, vagyis műlegyezni fogok. Jó régen volt. Van tehát némi rálátásom a témára.

A műlegyezés halfogó módszer.

Ezt egy barátom mondta, és igaza volt. Általánosan így nevezik más nyelveken is (légyhorgászat/légyhalászat). Leírtam azután többször is, hogy a műlégy és a kifinomult technika segítségével gyakorlatilag minden fajta halat meg lehet fogni. Ezt azóta számos műlegyező be is bizonyította. Ez a horgászmódszer vetekszik más műcsalis módszerrel, még a pergetés számos válfajával is. A különbség csupán az, hogy pergetni jóval könnyebb, előbb megtanulható, ha valakinek kézügyessége, jó szeme, a halak viselkedéséről közelítő tudomása van. Külön fejezet, hogy mit tesz a vízben vibráló tárgy a halak viselkedésével, és miként érzékeli a hal a különféle műlegyeket.

Az ok, amiért most mindennek az elvnek és gyakorlatnak adtam egy perdületet, vehetjük ezt 180º-osnak is, hogy rájöttem, korábbi elképzelésem egy ponton hibás volt. A hal el is pusztulhat, még akkor is, ha szakáll nélküli horogra kötött műlégyre kapott, sőt meg se sérült. A hal a fárasztás végén úgy pusztul el, hogy észre sem vesszük, hiszen elúszik…, menekül az életéért. A vérében felgyülemlett tejsav hamarosan infarktust okoz, szívbénulás, és halál követi. Ezt általában a nagyobb egyedek szenvedik el. Egy statisztikában olvastam, hogy a halakat átlag 9-szer lehet kifogni anélkül, hogy elpusztulnának. Végül a lehetősége megvan ennek is. A napokban egyik világlátott barátom elmondta, hogy egy halat a jéghideg vizű mongóliai folyóban 1 óra (!) ideig élesztett újra sikeresen. Ha hideg vízben is végzetesen kimerülhet a hal, akkor mit gondoljunk mi itt a mérsékelt éghajlat alatti vizeinkben akasztott – esetenként – sebes pisztráng fárasztásáról? Tavakban azért nem fogjuk látni, hogy mi lett a visszaeresztett hallal, mert lesüllyed; folyókban – különösen a gyorsabb folyásúakban – viszont elviszi a víz a teljesen kimerült halat. Hangsúlyozom, a nagyobb egyedekkel, pláne magasabb hőmérsékletű (18-20º) vizeinkben eshet meg gyakrabban. Egyedenként más és más az azonos méretű halak teherbíró-képessége, de fajtánként is változó. A lazacfélék a legérzékenyebbek. Azt is tudjuk, hogy a hal csak normál, úszó pozícióban van eszméleténél. Ha megfordítjuk, a hasa felfelé áll, rövid idő alatt elpusztul. Hiába látjuk azt, hogy elúszik, ha rövid idő után átfordul, és már nem képes önmagától visszafordulni, elveszti az eszméletét. Ezért, ha újraélesztjük, mindenképpen normál pozícióban kell tartanunk, oxigén dús, hideg vízben. Ez a két feltétel: oxigén dús-hideg víz, egy kategória. Az oxigén a minél hidegebb vízben van magasabb százalékban oldott állapotban. Lehet valamennyire fokozni az oxigénszintet buborékoltatással is. Ez volt a dolog technikai része. Tudomásul kellett vennem, hogy mi műlegyező „sportemberek”, a C&R módszerrel is megölhetjük az általunk tisztelt halakat. Különösen érvényes ez a pisztrángra. Addig nem hittem el az állatvédők kritikáját, hogy a C&R tulajdonképpen állatkínzás. Nem kell különösebben empatikusnak lenni ahhoz, hogy ezt elfogadjuk. Mintha egy hatalmas lény (elefánt) addig futtatna minket, hogy már mozogni sem tudnánk, és akkor a fejünket pocsolyába nyomná, mint ahogyan mi egy vízi élőlényt halálosan fáradtan még a légzésétől is megfosztjuk.. Saját szememmel láttam egy ízben, hiába élesztettük a halat, egy óra próbálkozás után már nem mozgott a kopoltyúja. Karcolás sem esett rajta az apró horogtól, mégis vége lett.

Ez okból megemlítem, hogy a C&R vizekbe is rendszeresen telepítenek méretes, vagy nagyobb halakat, és mégsem „telik meg” a víz. Hova lesznek akkor a betelepített halak?

A pisztrángot általánosan évenként telepítik. Ez a gyakorlat néhol kötelező, néhol az elhullás, vagy a jogosulatlan kifogás veszteségei miatt indokoltnak tűnik. A halak életmódja, különleges viselkedése, élőhelyei és ezzel a kérdéskörrel kapcsolatos elvek nagyobb terjedelmet igényelnek, de itt hadd legyen elég annyi, hogy a pisztráng felnőtt egyedeinek telepítése nem csak hogy felesleges, hanem kifejezetten káros is. Ideális ahogyan a korabeli Viszló pataknál is volt, hogy a patak felsőbb folyásán létrehozott szaporító-tenyésztő telepről az ivadékokat, vagy a nagyobb egyedeket időnként kieresztették, illetve a patak alsóbb szakaszaira szállították. Ezeknél is megfigyelhető volt azonban a vad egyedektől eltérő viselkedés. A rendszeres felnőtt példányokkal való telepítés a behelyezés helyén csoportosuló, helyüket nem találó halak gyors visszafogását eredményezi. Egyszerű megérteni, hogy miért. A halak ismerik egymást, de nem ismerik az új környezetet, ezért a megszokott védelmi pozíció a minél nagyobb csoport vagy raj. Ebben a csoportban a tartó medence viselkedési modellje kerül előtérbe, ezért minden, ami beesik a vízbe a legügyesebb egyed zsákmánya lesz. Így sikerült nekem is megfognom életem legnagyobb szivárványos pisztrángját. Azóta a külföldi horgászvizeken ez a „pótló telepítés kiselejtezett tenyészhalakkal” már nem volt olyan szimpatikus.. Egyedül a gazdálkodók érdeke a kapitális halak kihelyezése, ami vonzza a napijegyes horgászokat. Mikor az orrom előtt öntötték ki egy dézsából a tömeghez alakult sötét színű, 4-5 kilós szivárványosokat, elment a kedvem ettől a „sportszerű” legyezéstől.. Szakirodalomból régóta tudom, hogy a honos, tehát helyben született felnőtt egyedek elüldözik az „új jövevényeket”, akik viszont közvetlen vízi kapcsolat híján nem találnak vissza születési helyükre, ami a lazacféléknél létkérdés. Minél nagyobbak a kihelyezett példányok, annál valószínűtlenebb, hogy helyben fognak maradni. Emiatt is szükséges az újabb és újabb telepítés. Ezen a vízterületen horgászók soha nem fogják megtapasztalni a különbséget vad és telepi halak között. Az élelmes „legyezők” gyorsan készítenek „táplegyeket”… Hát ez már a vég…Nagyon lehangoló, mikor egy máskülönben meseszerű hegyi vízben rendre „tepsi méretű”, színtelen halakat akasztunk, sőt olyat is tapasztaltam, hogy a helyiek még arra sem ügyeltek, hogy a fenékhorgaikat felszedjék… Könnyű zsákmány mindenkinek. Sietni is kell a rablással, mert hamar eltűnnek ezek a halak, kivéve, ha egy mellékágban születtek. Az apró rovarok elkapása sem könnyen fog menni, mert azt is lárvakoruktól kezdve kell gyakorolniuk..Viselkedésükben talán soha nem lesznek olyanok, mint a helyi, vad halak. Arról nem is beszélve, hogy a tenyésztés genetikai „kifáradást” eredményezhet. Az évtizedek óta tenyésztett állomány készségei, a táp elkapására, és a konkurensek elzavarására fejlődtek ki, nem a táplálékállatok megkeresésére, a szezonális rovarviselkedés megtanulására.

Nos, visszatérve a „sport-nem sport” témánkra, tudomásul kellett vennem, hogy ez a trend nem tartható fenn tovább. Ki kell mondanunk, hogy műlegyező sportnak kizárólag a műlegyező távdobás-célba dobás tekinthető – eddig. Ezt lehet versenyszerűen űzni. Hogy mégis rendeznek (ezután is rendezni fognak) „műlegyező bajnokságokat”, két oka van, az egyik az üzlet. Ma már tudjuk, hogy nem a szellem irányítja az üzletet, hanem az üzlet irányítja a szellemet. Ha valamit népszerűsítenek, az jó az üzletnek. Nincs is olyan szezon, mikor ne kerülne ki a műlegyező „hozzávalók” boszorkánykonyhájából egy új légykötő anyag, szuper drága pálca, vagy mindennél fogósabb módszer. Ez utóbbi bizonyítja, hogy a „sport”-legyezők is tévúton járnak. Tulajdonképpen az eredeti téveszme: „minél több halat fogni” köszön vissza. Ennyi idő múltán ki merem jelenteni, hogy a legfogósabb a jól vezetett bármilyen légy. Egy barátom azt hitte álmot lát, mikor a sok eredménytelenség után az ő botjával és legyével azon a vízen, ahol addig horgászott pár perc alatt fogtam egy szép halat… Igaz, előtte elmondtam, hogyan a legjobb, de vagy nem tudta, vagy nem akarta úgy csinálni, ám az általa máshol nyertes módon nem volt eredménye. Ezt azután sokféleképpen lehet magyarázni, de mégis tény, hogy az egyik ember jobban meg tudja fogni a halat, a másik kevésbé. Ez is csak a tudás és a művészet közötti különbségen múlik.. A horgászcikk gyártók érdekeltek abban, hogy sok minőségi horgász legyen, akik minőségi termékeiket minőségi árakon megvásárolják.

A másik ok a már leírt félreértés, miszerint nem ártunk vele a természetnek, ezzel népszerűvé lehet tenni a műlegyezést. Szimpatikus idea. Ha van különbség halfogó módszerek között, akkor a sétáló, hosszú utat bejáró, ügyességet, tudást igénylő ultrakönnyű pergetés és a legyezés valóban a jobbak között van, de mégiscsak halfogásról, nem a sportról szól. Erre próbáltam utalni.

Mi van jelenleg a természetben?

Mondják nekem többen, mióta ez az új „rögeszmém” lábra kapott… „Te már ezernyi halat fogtál, annak idején a Viszlón, halat is tenyésztettél, kiélhetted a pisztráng iránti szenvedélyedet. Mi még közel sem tudtunk annyi élményt begyűjteni…”

Nos, ezzel folytatjuk.

Azóta, hogy elhatároztam, az ország elhagyott vizeibe sebes pisztráng ivadékokat telepítek, és ezt részben meg is valósítottam, a természetben drámai változások történtek. Ezek a változások elgondolkodtatják azokat, akik felelősséget éreznek a természet iránt. Valaha, gyermekkorom álompatakja szinte iható minőségű és jéghideg volt. A csatornázás, és a karsztvíz ivóvíznek, háztartási víznek való felhasználása révén a források hozama megcsappant. A patakokat néhol kikotorták, kikövezték, és kanalizálták. Nyomvonalukat lézerrel egyenesre jelölték, partjukon a növényeket nem tűrik meg. A medrükben rengeteg életidegen szemét. Ez eredményezte a mai nagyon vegyes állapotokat. Más országokban megújult a természetelvű vízgazdálkodás, ennek egyik következménye az EU egységes szabályozása a természetes vizek minőségének javítására. Amíg azonban ebbe az irányba alig történik elmozdulás, kimondhatjuk, hogy az élő vizekben való halfogó horgászat már távol van a természetestől, mikor telepítés nélkül is eredményesen lehetett horgászni, és a halak elfogyasztása nem jelentett egészségügyi kockázatot. Ha egyszer az élővizekből kifogott halak már nem egészségesek, marad a „sport”, hiszen nem tudunk mit kezdeni a vággyal, ami a természethez, a vizekhez vonz minket. (Gyermekkorom horgászai, akik a szennyvíz befolyóknál szatyorszám fogták a paducokat és márnákat a pesti Duna parton, szintén rendkívül egészségtelen zsákmánnyal vonultak be a közeli éttermekbe…) . A halak, húsa minden volt, csak egészséges nem.. Ez az egyik oldal. A helyzet horgászvizenként más és más, de a legtisztább vizeket is „lefokozhatjuk”, ha olyan halakat és annyit telepítünk vizekbe, melyek természetes tápanyagállatai nem biztosítják a halak fennmaradását. Így a horgászok „etetése” a halak számára létszükséglet. A felmelegedés, és az etetésből fakadó vízromlás nincs is említve. Ezért nincs más cél, mint a természetes halgazdálkodás, vagy a szigorú ellenőrzés melletti szorgos telepítés, és szinte azonnali visszafogás. Ennél olcsóbb és kényelmesebb közvetlenül a tenyésztőtől megvásárolni a halakat. A horgászat fáradsága is elkerülhető… Sok országból látunk híreket, mikor úszómedencékbe öntenek egy csomó halat, amit pénzért ki lehet fogni, sőt versenyezni is lehet, ki fog többet… Talán ez nem sport, ugye? De, itt vagyunk mi az „igazi sporthorgászok”, akik viszont „kíméletesen” visszaeresztjük a halakat (amik jó esetben „megússzák” a találkozást)…

Mi tehát a megoldás?

Hogyan lehetünk természetelvűek, sőt természetvédők úgy, hogy műlegyezünk?

Szándékosan nem azt írtam „műlegyező horgászunk”..

Most egy kis szellemi kitérő következik, minek során megkísérlem érzékeltetni, milyen az, ha valaki a lelki-szellemi fejlődésre, nem az anyagi felhalmozásra szánja az életét. Teszem ezt akkor, mikor a világban szellemi és gazdasági téren züllés, káosz uralkodik. Hogyan lehet ebből kiutat találni? Ha politikamentesen fogalmazok, akkor azt írom, „meg kell haladni” a jelenlegi kudarcos gondolkodásunkat, és higgadtan fel kell mérni a helyzetet. Az ember hasznos tulajdonsága, hogy mindent képes helyrehozni, mindent képes jó irányba fordítani. Ami hiányzik, az a szándék – ismert sztereotípia. Akik nem értik, miről van szó, azok nem is érzik saját felelősségüket a helyzet elfajulásában. Másoktól várják a változtatást, de ragaszkodnak ahhoz, hogy „jogos szórakozási igényüket” kielégítsék. Ezért „áldozni” is hajlandók. Ez ma a horgászati célú halgazdálkodás, horgászturizmus. És éppen ez az, ami igen erősen hozzájárul a természet romlásához is. Az egész folyamat minden részletében rombol. Rombolja a környezetet, és rombolja a szellemet is. A horgászatot szolgáltatásként, fogyasztásként, ezzel szinkronban profittermelőként tekintik. Sokan élnek jól belőle. Még azt is megkockáztatom, hogy most lendül fel igazán a kereskedelmi célú horgászat, persze „minőségi” szinten, ahol igen komoly pénzek fordulnak meg. A halak telepítése megzavarja a már honos halak életét, természetes szaporodását. Adott esetben még halpusztulást, elhullást is okoz. Ezzel együtt fertőzés, a gyakori „idegenfajú” hal vagy víziállat általi „ökológiai kockázat”is jelentkezhet. Hogyan lehet ezt az egész tevékenységi kört beilleszteni a természet szabályszerű működésébe, egyúttal tanítani az állatok tiszteletét, a természeti élőhelyek minőségi fogalmát, a mi kedvenceink, a halak viselkedésének megismerését úgy, hogy ez tudomány és természetvédelem legyen?

A következő gondolatok sok horgászt sokkolni fognak, de mindenkit kérek, őrizze meg hidegvérét, és próbálja ártatlan gyermekként felfogni a következőket. Úgy, mikor még nem tudtuk, hogy milyen is az a halfogás, milyen a ficánkoló hal, a nyálkás hideg test, és egyáltalán nem gondolkodtunk a halakról úgy, mint amik éreznek és talán kímélni kellene őket. Csak és kizárólag az érdekelt minket, mifélék is azok a titokzatos vízi lények a sötét mélyben…

Az ember, ha érdeklődik a halak megfogása iránt, elkezdi a klasszikus cérna-gombostű pontról, és eljut valahova, aztán vagy megmarad ott, vagy a különféle erősen nyomuló környezetvédelmi szervezetek hatására felhagy az egésszel. Szerencsés esetben felteszi magának a kérdéseket… Mégis ott motoszkál az elméjében a hal és a vízi élet megismerésének vágya, nem csupán a (még engedélyezett)minél több és nagyobb halak megfogása. Mások, mint én, eljutnak a műcsalis horgászatig, a pergetésig, a könnyű pergetésig, majd a még kifinomultabbak, még érdeklődőbbek a műlegyezéssel is megismerkednek. Itt aztán a legtöbbjük eljut a tökéletes boldogság illúziójáig, ahova sok ismerősöm-barátom is eljutott. Ez pedig nem kritika, nem cinizmus, nem megvető, felsőbbrendű lenézés, hanem valami, ami engem is éltetett hosszú idő óta. Ezt ismerem, és nosztalgiával gondolok rá. Ám a nosztalgia mellé egy jó adag realizmus, még több katarzis társul, ahogyan felismerem, milyen más is az, mikor minden rossz érzés alól felszabadulunk. Ha ezt említem barátaimnak, legkevesebb hogy furcsán néznek rám, és magukban elparentálnak: „ennek az öregnek is elment az esze..” – Pedig most jött meg. Most vagyok ugyanott, ahol a jéghideg forrásvízben cérnával a magam készítette gombostűhorgon fityegő gilisztát húzkodtam a falkányi fürge cselle orra előtt. Már akkor is attól jöttem izgalomba, mikor láttam, hogy halacskák hogyan kóstolgatják a csalit, és mikor veszik végre a szájukba, hogy a zsákmányt azután szegény anyám egyenként keserves szitkozódások közepette megtisztítsa, majd feltálalja… Most azonban a megfogás, megérintés és az egyéb elmarad, viszont a halak meglesésének, kicsalogatásának, megcsodálásának érzése minden mást felülmúl.  A pillanat elmémbe vésődését egy rendkívüli esemény tanújaként szabadon élvezhetem. Közben a vad teremtmény élő közegében való létezésének eredeti állapotát egy pillanatra sem háborgatom. Kicsit hasonlít ahhoz az élményhez, aki ezt átéli, mikor a delfin hátára veszi az embert és úgy úszik vele sebesen. Én ki nem próbálnám, de aki átélte más ember lett. Azok is, akik utána messze elkerülték az efféle attrakciókat… Valami, ami olyan, mintha mi is együtt létezhetnénk ősi ösztönünk világával, a vízi világgal.. Ez következik most…

A legyezők mennybemenetele

Talán már „pedzik”, hogy merre lehet tovább lépni a C&R legyezésből. Mikor „találmányomat” egy képzett öreg legyezőpajtásomnak elmondtam, legnagyobb meghökkenésemre nem lepődött meg. Máris megemlítette, hogy volt már olyan, aki ezt tette. Korábban én is többször szembekerülten olyan érvekkel, melyek egyszerű fogalmazása: „Minek kínzod azokat a szegény halakat, ha nem akarod őket kifogni?” Éreztem, hogy igazuk van de nyugtatgattam magam a fent már leírt kifogásokkal, mentségekkel. Akkor voltam csak bajban, mikor azokat a „tragikus” tapasztalatokat megszereztem. Egyesek szemében túldramatizálom az állatok és az ember viszonyát, velük nem is vitatkozom. Ma még (!) véleményszabadság van, sőt – bizonyos keretek között – cselekvési szabadság is ezen a téren. „Ahogyan a dolgok állnak”, nem fognak így sokáig állni… Lehet, sokféleképpen lehet elodázni a szükséges cselekvést. A „forradalomtól” még messze vagyunk, de szellemi „forradalom” elkövetkezhet, ha azok a természet romlásáért aggódó fiatalok-idősek, akiket ez a jelenlegi gyakorlat elriasztott a vizekkel való közeli kapcsolattól, akár kedvet is kaphatnak, kihívásnak is érezhetik ezt az „új” gondolatot.

Az élmény

Tudjuk, hogy a változást mindig valamilyen kényszer szüli. Szinte a kényszerek alakítják a történelmet, és egymáshoz való viszonyainkat. A kényszereket vázlatosan érintettem, most jöjjenek végre a konkrétumok. Hogyan oldjuk meg az általunk keltett problémát? Másfajta szemlélettel, gondolkodással. Itt van a sok évtizedes tudományunk, dobjuk az egészet sutba, mert a lelkiismeretünk „rátette a vállunkra a kezét”? Ezt a terhet nem érdemes cipelni, sőt, ami a legkevésbé ajánlatos, önmagunknak hazudni: „nincs is semmiféle hiba, vagy bűn, csak túl lágyszívűek lettünk öreg korunkra..” Az emberiség egyik fele igazat mond és joggal neheztel ránk azért, amit a halakkal művelünk. Az összes hátrányt részben úgy próbálják ellensúlyozni pl. Németországban, hogy a kvóta kifogása után abba kell hagyni a horgászatot. Legyen az élőcsalis, vagy bármely megengedett módszer, egyiket sem kiáltják ki „ártalmatlannak”. A halat, az ötcentiset is el kell vinni, és ott kell hagyni a vízpartot. Vagyis: tilos a halakat visszaereszteni! Ezt igazságtalannak érezzük. Ugye, mi akik képesek vagyunk hosszú órákat sétálni a mellig érő jéghideg vízben, kockáztatva az életveszélyt is, hogy egymást lepipálva minél több halat akasszunk meg… A halakat akkurátusan lefotózzuk, és mindenkinek mutogatjuk, mint trófeákat. Már ez a szokás is egyeseknél „kiveri a biztosítékot”, de mégis széles tábora van az efféle „látvány-versengésnek”. Az “győz”, aki a legnagyobb halat fogja. Erre szoktam mondani, hogy minden nagy hal kishalként született… Nem a mi érdemünk, hogy olyan nagy lett! Nem egyszer láttam “nem eléggé tudatos” horgászokat szidni a kis halakat.. Ennél sokkal komolyabb veszélye van a halak hosszú ideig való tapogatásának, fullasztó, vízen kívül tartásának. A fertőzések elkerülésére már különféle „egészségügyi óvintézkedések”, fertőtlenítők használata is elterjedt, sőt néhol kötelező is. Egy „kívülálló” ezt már betegesnek gondolhatja – némi joggal… A logika szerint, ha a halat védjük a „kórokozókkal” szemben, a víz komplex organikus rendszerét – ha még oly kis mértékben is, de – pusztítjuk.

Van tehát a művészi szintre fejlesztett halfogó technikánk, hozzá méregdrága felszerelés, a „horgászturizmus” költségei az egekbe szöknek, mégis „bevállaljuk”, csak hogy „szerelmünknek, a legyezésnek” hódolhassunk. Lehet, hogy minden maradhat, a tudomány még fejleszthető is, a halak iránti tiszteletünk se csorbul, sőt… Csak egy apróságot kell elhagynunk a légyről: a HORGOT!!Puff neki! – mondják azok, akik valami új horgászmódszerben reménykedtek – most aztán el innen! A magas vérnyomással küzdők az életükkel játszanak, ha mindezt elhiszik nekem..

Pedig egy lépéssel a boldogság előtt járunk..

Kedvenc vizünk egyikén, miután már az ötvenedik halat fárasztottuk, és próbáltuk elkerülni az elkerülhetetlent, de mégis akad olyan hal, ami mélyre nyelte ezt a mesterséges „holmit”, a kiszabadítás, vagy a kopoltyú szilvány sérülése miatt végzetes vérzés indul, a hal szinte a kezünk között pusztul el.. Mit tehetünk? A „balesetre” vis maior-ként tekintve, „veszteséglistára” tesszük az eseményt.. Szabályosan visszaeresztjük az elpusztult gyönyörű teremtményt. Az addig élénk, egyedülálló mintázat perceken belül elhalványul, a korábban eleven, vad lény aléltan sodródik az örökkévalóságba… Nyugtatgatjuk magunkat: „Ez az élet rendje, majd a többi hal elfogyasztja és visszakerül a körforgásba..” Mi lesz az eredeti elképzelésünkkel, az „ártalmatlan sportunk” megítélésével? Ha önmagunknak megbocsájtunk, és „csak” naponta két halat ölünk meg így? De nemcsak mi vagyunk lelkes „sporthorgászok”… Ha mindenki ugyanezt teszi, hiszen ez a „rend” akkor mi lesz a halakkal? Ugyanezt érezte Charles C. Ritz a legendás mesterhorgász is, mikor a sokadik steelhead egyike-másika rajtavesztett a C&R „sporton”.. Ekkor döntött úgy, hogy lecsípi a horog öblét.. Azok után olyan mutatványokban volt része, ami megváltoztatta az életét… A Fly Fisher’s Life  Egy legyező horgász élete c. könyvében utal rá, hogy számára a legyezésben a légy készítése, a dobás tökéletes kivitelezése, és kapás  kiváltása a fontos.

Én is így jártam, mikor hosszú viaskodás után tettem egy kísérletet, mit fogok érezni, mikor a hal megakadásának semmihez sem hasonlító érzése elmarad?? Előbb vettem egy mély lélegzetet, és kötöttem néhány „másfajta” legyet. A horog gombostű volt.. (mi más, hiszen visszamentem a kezdetekhez) Vannak gömbfejű gombostűk. A normál méretű tű, pontosan kiad egy 10-es, 12-es, 14-es horogméretet. A horog hegye helyett a fényes gömbfej megakadályozza, hogy a hal fenn akadjon a légyen.. A légy minőségi kell legyen, a kapás ugyanolyan, . A megakasztás helyett egy finom, érzékeny tartás elegendő. Ha a hal megérzi a legkisebb ellenállást is, azonnal továbbáll. Ennél a „horogfajtánál” nincs újabb találkozás egy jó darabig. Már ez is élményszerű, hiszen érezzük a hal elevenségét, szinte „telefonhuzal” jelzése a vékony előke végén levő légy által, amint a hal megragadja, és ösztönösen lenyelni próbálja azt, amit ő ennivalónak hisz.. Végül is az a legyezés célja, hogy elhitessük egy vadállattal, éppen enni adunk neki, de egyúttal halálos csapdába is csaljuk.. Visszacsengenek elmémben Hermann Ottó veretes szavai a „Székely góbé tollas horgáról”. „Felderül…a képe…” – írja. Vagyis boldog lesz, hogy egy fürge, rejtőzködő halat becsapott… Nos, a becsapás a mi esetünkben teljesen ártatlan, természetes kommunikációvá nemesedik, mikor megtanuljuk megismerni egy korábban zsákmányként, szinte „ellenfélként” megítélt titokzatos lény eredeti viselkedését, mintegy „jellembéli” tulajdonságait. Minél jobban elmerülünk ebben az új és izgalmas sportban, tudományban, etológiai tanulmányban, annál jobban tiszteljük a nemes halakat, most már szinte „barátként, ismerősként” fogadjuk az újabb és újabb találkozásokat. Immár felejtjük a korábbi véleményünket, nem beszélve a már elhagyott „konyhai” rögeszméinket, azt a sok-sok trükköt, ahogyan próbáltuk magunkat meggyőzni, milyen fontosak vagyunk, és milyen ügyesen tudunk „ősemberként” uralkodni a természeten. Ez az új érzés nem von le semmit korábbi tetteink egyre komorabb „helyi értékéből”, de a jövő némi önbecsüléssel és valóságos tudással jutalmaz meg azért, mert túljutottunk egy több évtizedes frusztrációnkon, ami végül is a C&R legyezéshez juttatott minket, vagy csak hittük, hogy „itt van már a Kánaán”….Van tehát feljebb.

Milyen előnyei vannak a S&F-nak?

Az előnyök sora végtelen. Amiket most hirtelen idefűzök, csak ötletek csíráinak tekinthetők.

Először is ez a tudomány már valóban ártalmatlan – sőt.. Melegedő vizekben sem kell lemondanunk a legyezésről. Ennél fogva – megfelelő jogosultságok, jogszabályok, ellenőrzés, vezető-tanító mellett – természetvédelmi területeken is gyakorolható. Használható tudományos célra a halak eredeti vad viselkedésének tanulmányozására, megfigyelésekre, dokumentálásra. A korábbi fényképes dokumentálás, a halak veszélyeztetése helyett most sokkal komolyabb felkészültséget igénylő fotó vagy filmes tudást, technikát követel meg. Nem kell órákig várni, hogyha a halak felszíni rablását akarjuk lefényképezni, elég, ha egy segítő fotós, vagy a testkamera megfelelő kockája rendelkezésünkre áll. Válogathatunk a jobbnál-jobb pillanatfelvételek között, akár albumot is készíthetünk az egyes halak kapás közbeni mozdulatairól, szín, méret, alak szerint. Olyan tudásra tehetünk szert a halak, jelesül a sebes pisztráng, vagy pénzes pér viselkedéséről, táplálkozási szokásairól, az egyre jobb utánzatok révén, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni. Mint mondtam, „barátként” üdvözölhetjük az egyes halakat, figyelve növekedésüket, megtapasztalva élőhelyük váltakozásait, vagy állandóságát. Olyan viszony alakul ki köztünk és a halak között, ami eddig elképzelhetetlen volt. „Személyes” ismeretségeket köthetünk. Megfigyelhetjük egyes halak ízlését, felszíni, vagy mélyben történő táplálkozási szokásait. Külön tudomány kell a felszín alatti halak kapásának megérzéséhez, az ott rendesen tartózkodó nagy halak felszínre csalogatásához. Legnagyobb csodálatunkat a halak egyre dühödtebb, agresszívabb támadásai fogják kiváltani. Egy alkalommal a közeli halak is szabályos extázisba jöttek azután, hogy egy társuk vagy tíz (!) alkalommal vetette rá magát a műlégyre. Mindenhol keresték azokat az újonnan kikelő rovarokat, melyeket a „szomszéd” olyan akaratosan szeretne bekapni… Ez volt eddig a leghihetetlenebb, amit életemben vad halakkal láttam. Az már nem újdonság, hogy egy tenyésztő medencében milyen harcot vívtak egymással a halak a beeső táplálékért, sőt, ha elegendő élő csali van nálunk, élő vízben is a környéken levő halak mind fellelkesülnek.. De most mi egy általunk kreált mesterséges rovarral, kishal utánzattal késztetjük eredeti táplálkozási aktusokra kedvenc halainkat. Azt még ki kell tapasztalni, hogy mi az, amikor a halak megunják az efféle vicceket. Lehet-e a kapások elmaradása után másik léggyel újabb kapásokra ingerelni ugyanazt a halat? A kérdések és a lehetséges válaszok szintén számtalanok lehetnek. Most már el lehet gondolkodni a „módszer” egyéb hasznain is. A halgazdálkodók minden ártás nélkül tudnak tájékozódni az állományról. Különösen a szaporodási idő utáni legyengült állapotuk idején. A „sportolók”, akár tíz méterenként is követhetik egymást, de az ilyen sűrű „csalafintaságok” előbb-utóbb felkelthetik a rendkívül intelligens halak gyanúját…Mi van, ha tényleg sportként akarjuk ezt alkalmazni, vagy ha csak egyszerűen a „kezdők oktatására”? Ezt máris megtehetjük. Élelmes gazdálkodók meghirdethetnek efféle programokat. Hogyan lehetne a sport jelleget kihasználva versenyeket rendezni a S&F műfajban? Csak pár ötlet: a halak szájában levő légy időtartama, a kapások száma, a halak méretei alapján. Az ismételt kapások más legyekkel.. stb. Ehhez csak szakértő bírók kellenek, és megfelelő képi dokumentálás, ami manapság már nem lehet akadály.. A halakat egyre kevesebb sokk, kellemetlen élmény fogja érni, természetesebben, óvatlanabbul fognak viselkedni, vagy éppen „kiokosodnak”, és egyre jobb technika, egyre tökéletesebb legyek révén lehet őket újra „felizgatni”. Egy dolog fontos a legyek kiképzésében: ha valamilyen, akár enyhén is akadó horogformát készítünk, a halak ugyanúgy megriadnak, mintha egy szabályos horogról akadnának le. Így tilos a „beakasztás”! Ha egy hal bármilyen gyanús ellenállást fog érezni, többet felénk se néz majd. Ezt is meg kell tanulnunk. Különösen jól fog ez jönni, ha olyan helyeken is horgászunk (ténylegesen), ahol pérek vannak, hiszen a C&R legyezés során számos pért amputálhatunk, mikor finom szájszélüket a túl kemény akasztás során kitépjük. Ez továbbiakban a halak növekedését visszavetheti, mert nem tudják olyan sikeresen bekapni apró táplálékállataikat. Valamikor Szlovákiában az ott lakó barátom felvilágosított, hogy pérnek csak finomra állított orsóról szabad „akasztani”, hogy ne tépjük le a „bajuszkáját”. Itt, a “‘sportban” meg lehet tanulni, hogy ne tartsuk a zsinórt a kezünkben, vagy legalábbis úgy, hogy a hal kapását érzékeljük, de a sodrás mozgásánál több hatást ne fejtsünk ki. Érezzük, ahogyan a hal a szájába veszi a legyünket. Azt is meg lehet különböztetni mekkora, és milyen agresszív. Ezt megtapasztalva valóban ellenállhatatlan nevetés kap el minket. Mint mikor egy viccet mesélnek, és az abszurd, de igaz helyzetre rádöbbenünk. A pillanatnyi meglepetés, és a hal óvatlan reakciója az, amire mindig is vártunk, szerelmünk, a legyezés során… Még ha a hal teljes testében meg is mutatja magát, újra meg újra felvetődik, egyre dühödtebben… A végén megszánjuk, együtt érzünk vele, és nem ámítjuk azzal, hogy valódi ételt adunk neki.. Továbbállunk másik „pácienst” keresünk. Ennek a valódi sportnak nem mellékes „járulékos” hasznai is vannak. A hosszú gyaloglás friss levegőn, a természet hangjai, a számtalan csobbanás, amihez nekünk is közünk van. Tévedhetetlen, pontos, finom dobásokra van szükség. A legyet a leglehetetlenebb helyekre kell bejuttatnunk. Tudásunk egyre magasabb szintjére érünk. Elkerüljük a vízbe gázolás zavarását, legyeink bármekkorák lehetnek, megismerve alkalmazkodva a halak szokásaihoz. Lehet akár nedves, vagy száraz légy, jóval technikásabb módon kell tálalni, sőt a kapások sikereihez a leheletfinom előkespicc is hozzájárulhat, hiszen most nem kell számolnunk azzal, hogy a hal elszakíthatja. Egyedül a legyeinkre kell jobban vigyáznunk a környező növények között hadonászva… A merítőt nyugodtan kihagyhatjuk, a horogszabadítót se kell elővennünk. Az idősebbek, mozgásukban korlátozottak is élvezhetik a halakkal való találkozást, mert a tényleg sportnak tekinthető vízhez jutást, a horog kiszabadításnak nehézségeit is elkerüljük. Ez leginkább azokra a társainkra vonatkozik, akik nem „ruhaszárító kötélre” hajazó előkéket használnak és bottal, zsinórral dobják ki a partra szegény halakat.. A legkisebb zsebünkben elférnek a legyek, és az előkék, orsók. Kell ennél több?

Egy próbát megér! Csak nehogy rabjává váljanak..!