A züllés maga

A züllés maga

Szemétkupac

/A züllés folyamattudata/

 

Akárhányszor elmélkedem a züllésen, mindig egymásnak látszólag ellenmondó gondolatokba botlok. Sokak szerint a züllés változás, holott éppen a változásra való teljes képtelenség miatt zajlik. Mások, vagy ugyanazok, azt mondják, hogy nem züllés, hanem fejlődés, és ez így természetes: az élet velejárója. A züllés kifejeződése az a téveszme, hogy valami képes a folyamatokat megállítani, úgymond „van” szintre redukálni. Sokszor beszélünk dolgokról így: „ez van, az így van” stb. Pedig semmi sem „van”, minden „más”, mint az előbb volt. Ezt a tényt kevesen ismerik, és kevesen fogadják el azok közül, akik ismerik.

 

A civilizációs Rendszer éppen azért jött létre, illetve hagytuk létrejönni, mert a változást egyre kevésbé tudtuk követni. Azt a mítoszt találtuk ki, hogy létezik „állandóság”. Ez azt is feltételezi, hogy vannak törvények. Igen, de a törvények is változnak, legfeljebb, mivel nem ismerjük a teljes törvényt, vagy az összes törvényt, ezért a törvények változásának törvényeit sem… Ugyanakkor összetévesztjük az Univerzum törvényeit Isten törvényeivel, illetve a civilizáció alkotta törvényekkel, vagy a lelkiismeret, vagy az erkölcs íratlan törvényeivel.  Az Univerzum törvényeinek változásait ezzel a „csekélyke”, pár évezredes tapasztalattal, és persze az ehhez társuló gyenge tanulási képességeinkkel, elmaradott gondolkodásunkkal, vagy annak nem lineáris „fejlődésével”, képtelenek vagyunk megfigyelni azokat a kis változásokat, azok törvényszerűségeit, melyek révén beleláthatnánk a bonyolultabb összefüggések rendszerébe. Időről időre születnek olyan gondolkodók, akik rámutatnak tapasztalatlanságunkra, de őket a környezetük elszigeteli, vagy megsemmisíti. Ezek vagy igen gyorsan, hatékonyan használják az elméjüket, vagy olyan különlegességekkel rendelkeznek, amelyek éppen – természetüknél fogva – kirekesztik őket az „átlagból”. Ezeket néha istenítik a többiek, néha sajnálják, elég gyakran időnként előveszik, főként valamilyen önös érdek miatt. De semmiképpen nem értik. Arra is rájöttem, miközben foglalkoztam a témával, hogy az átlagemberek, amit nem értenek – általában – tisztelik. Amit félreértenek, támadják, vagy ezen félreértés által keletkezett „dolgokat”, módszereket követik. Egyik sem alkalmas arra, hogy megállítsa a züllést.

Miért kell annyit foglalkozni a zülléssel? – kérdezik sokan. Miért nem jó minden úgy, ahogy van? Először is a „van” eleve nem létező fogalom egy örökösen változó világban. A züllés megállítása nem jelent következésképpen konzervatív gondolkodást, vagyis valamilyen régi, látszólag működő módszerhez való ragaszkodást, hanem egy olyan értelmes ideát, mely a többi élőlény létével szinkron módon, azt kiegészíti, segíti, főleg azért, mert a Rendszer lassanként a természetet „leírná”, alacsonyabb szintre degradálná, és ezt a mesterséges képződményt, az embert, kiemelné az élők egységes rendszeréből. A züllés látványosan mutatja ezt a hanyag és ugyanakkor nagyon is tudatos viselkedést, sőt, minél több baj származik az ember saját ostobaságából, gonoszságából, annál többet hivatkozik arra, hogy „az ember túlélése mindennél fontosabb”. Pedig, ugyebár, minden értelmes halandó tudja, hogy nem más, mint az emberiség volt az, aki a pusztulás szélére taszította a Földet.

Ugyanakkor van egy érdekes vetülete a züllésnek: a biológiai tudat, és a technológiai tudat összekapcsolódása. Ahogyan az egyre bonyolultabb, egyúttal egyre silányabb lelki minőséget létrehozó eszközök, azok fokozódó elburjánzása az élet minden területén, oly módon változtatja meg (zülleszti le) az eredendően emberi, vagy – egyesek szerint „isteni” – még meglévő tulajdonságainkat, az együttérzést, beleérzést, szeretettudást, segíteni akarást stb., hogy egyre jobban visszacsúszunk abba, a kvázi „állati” tudatba, melyet úgy hittük már meghaladtunk. Egyre jobban előtérbe kerülnek azok a tulajdonságok, melyekről nem akarunk tudni, de figyelve világunk eseményeit, egyre inkább ezek kezdik jellemezni az emberek többségét. Ez igen lesújtó ítélet, és talán sokakat sért is, de számomra érthetetlen, miért nem teszünk ellene.

A történelmet – legalább is annak a reálisan megismerhető részét – ismerve, leírhatjuk a züllés történetét is.

Először is milyen jellemzői vannak a züllésnek?

Ha a másik oldalról, az ember lelki-szellemi felemelkedésének oldaláról szemléljük a kérdést,

jobban megvilágíthatjuk a lényeget.

A legfontosabb jellemvonásunk tett minket túlélő fajjá. Ez egyáltalán nem a vadászat-halászat vagy a mások legyőzése, hanem az együttműködés magas szintje. Ehhez kellett a megfelelő intelligencia is. Ez a tulajdonság már az emberszabásúaknál is létezik, és ez szolgálja ezen fajok fennmaradását is. Azonban nem mindegy mire, milyen céllal és kikkel működünk együtt!

Kezdetben valóban a közös vadászat, vagy a „horda” megszervezése, szerepek vállalása, és a közös irányítás volt az együttműködés motivációja. Ezzel kialakult egyfajta közös érzet, a család, nemzetség fontosságának hangsúlyozása. Ezt a hagyományok átadása tartotta fenn és lassanként törvénnyé vált az egyes csoportok szokásainak folytonosságát tanítani, vagyis a nevelés is fontos tényező volt.

Ezt a jótulajdonságot züllesztette le a fegyverek emberek elleni használata, majd ennek a közösségből történő különválása „hadászat” folyamattudataként. A későbbiekben maga a civilizációs Rendszer volt az, ami minden folyamattudatot létrehozott, karbantartott, és fejlesztett, ami már a züllés alig szabályozható vagy megállítható pályáját indította el.

A jó tulajdonságok felsorolása szükségtelen, hisz ez mélyen mindenkiben kőbe vésve van. Csak néhányat emelnék ki közülük:

Jobbítási vágy; önzetlenség, odaadás, megbocsátás, szeretet, szolgálat, alázat, támogatás, szánalom, megértés képessége, erre való törekvés, türelem stb.

Milyen hatásokra gyorsul be a züllés?

Mint minden folyamat, a züllés is erőhatásra gyorsul fel. Azt azért meg kell jegyezni, hogy bizonyos összetartó erők, melyek a folyamatokat relatíve hosszú ideig képesek fenntartani, amikor csökkennek, akkor egy látszólagos gyorsulás léphet fel, mivel a felszínen megfigyelhető jelenségek nem azonosan a teljes folyamattal. Tehát, az az erő, ami kezdetben az „emberiesség” csírájaként képes volt évezredeken keresztül kis ingadozással az emberiséget saját fajának értékeire ráébresztve, az erőszakos, durva, „primitív” erőket féken tartani, legalább is „lélekben” lassanként gyengülhet, és ezen idő alatt jó része el is fogyhatott, így ez is okozhatja a gyorsulást, ami viszont a teljes emberi faj létének végét jelezheti. Látva a ma is zajló eseményeket, nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, ha a végítélet közelségét érezzük. Ez nem holmi kozmikus katasztrófa, hanem saját szellemi energiáink fogyása mentén is bekövetkezhet. A gyengülés egyik oka lehet az emberiség globális kiábrándultsága, ami a tömegeket a gyorsuló fogyasztásra, erőszaktevésre, irracionalitásra, és más szörnyűségekre viszi rá. Azon kívül a bolygó élettereinek ember általi tönkretétele, valamint saját élettereink nem a földi természet mintájára való kialakítása, a mesterséges környezet is okozhat egyfajta „bezártság” effektust, mint mikor a patkányok vagy más lények egymást felfalják, borzalmas körülmények között. A földi energiák nem megfelelő használata, az erőforrások végletes pazarlása is hozhatja magával olyan hitek térnyerését, mintha azzal „időt nyerhetnénk”, ha másokat elpusztítunk. Az állatvilággal már évezredek óta tesszük ezt. Most gyorsult fel ennek a hamis tudatosságnak fokozottabb gyakorlati alkalmazása az ember vonatkozásában is…

Azonban a fő ok továbbra is a hatalomvágy technikai tudattal, és mindezek közvetítőeszközével, a pénzzel való összekapcsolódása. A pénz, mint tárgytalan, anyagtalan szellemiség, ha úgy tetszik démon, emberi jellemvonásokban, vagy azok hiányában testesül meg. Ezzel minden korábban hellyel-közzel érvényes törvényt hatályon kívül helyez a Rendszer. Hazug és nemtelen jellegéből következvén egyre szorosabbra fogja a határokat az egyén körül, miközben a gyakorlatban minden arra késztet, hogy a gyarapodó törvényeket megszegjük. Ez a kettősség teljesen felőrli a jóakarat, szolidaritás, humánum még megmaradt morzsáit is. Szabályos kirekesztés és megvetés övezi azokat, akik kitartanak az ősi törvények érvényessége mellett. A züllött rend mindig arra hivatkozik, hogy „ezt úgyse tudjuk végrehajtani, mert a többiek nem tartják be a rájuk vonatkozó kötelezettségeket.”  Tipikus lesajnáló kérdés. „Te hol élsz?”

A társaság fő elve: „alkalmazkodni a körülményekhez”. Ez érthetően fordítva: „Ne törődj a zülléssel, hiszen valamiből élni kell!” Valamint: „Ez ma már nem megy.” – és más hasonló romboló mondatok.

Látszólag tehát a züllés a természetbeli alkalmazkodás civilizációs megfelelője lenne. Azonban az alkalmazkodás eredményeként valami jobbnak kéne létrejönni, ehelyett a világ egyre rosszabb hellyé válik. Mivel a folyamattudat (impulzus-ismétlés-változás – változás az ismétlésben – ismétlés a változásban) törvénye mindenre érvényes kell, hogy legyen, itt is érvényesül, legfeljebb nem az válik állandóvá, ami fenntart, hanem az, ami szétrombol…

Már ez is mutatja, hogy alapvetően a civilizáció szerveződési rendjével vannak nagy bajok…

Ezt hívom én egy szóval Rendszer-nek. A változás jelen esetben az előremutató emberi elvek devalválódása, vagyis a züllés „újdonságként való” elhitetése mentén valósul meg.

Így a divat, vagy a technikai újdonságok istenítése a tiszta, egyszerű formák, eszközök, célok ellenében, teljesen ellehetetleníti a jobbítás gyérülő erőit. Gyakran összetévesztik a szigorú rendtartás alapjára épült országok hivatali rendszerét az emberiesség vagy nemes elvek érvényesülésével. Bizonyos vonatkozásban az elnyomó rendszerek is képesek voltak lassítani a züllés folyamatát, azonban a mélyben még vadabbul tombolt a legprimitívebb barbarizmus; amint lehull a lepel az ilyen hatalmi struktúrák igazi arcáról, hihetetlen tempóban „beéri” a züllés a többi országét. Sok esetben, mint pl. a „keleti blokk” országaiban, ez túl is perdül az átlagon.. Azonban önmagában a rendőri vagy karhatalmi szigor nem helyettesíti a nevelésben és a mindennapi gyakorlatban megnyilvánuló tiszta tudatosságot. A példa, ami a legjobban nevel – mint tudjuk. A példák, viszont éppenséggel rosszak, így az ifjúság mutatja mindig a közvetlen és eredeti hatását a züllésnek. Erre temérdek opportunista sztereotípia létezik, melyekből csak párat érdemes említeni:

„Én is ilyen voltam fiatal koromban; majd megkomolyodnak a gyerekek…”; vagy: „Ki kell tombolni magukat, hogy aztán lehiggadjanak!” még: „Inkább legyen eleven a gyerek, minthogy üljön a sarokban szótlanul, és mindenki gúnyolja érte!” és: „Aki hagyja magát, háttérbe szorul…” stb.

Míg én is a ’68-as nemzedék tagja vagyok, és mindent, ami az akkori emberekről ma közhelyszerűen tudható, részben megtettem, vagyis zenekarokban zenéltem, elektromos gitárral, a közönség tombolását fokozó stílusokat és dalokat adva elő, most pedig prédikálok az erkölcsről? Nem felemás viselkedés ez? Nem vagyok álszent? Amit akkoriban én is reprezentáltam, azt ma megvetendőnek tartom?

Azonban ez csak a felszín. Én már akkor sem alkoholizáltam, bár kis mennyiségben fogyasztottam alkoholtartalmú italokat (szabályos terminus szerint), de sohasem voltam részeg, nem verekedtem, nem váltogattam a szexuális partnereimet többször, mint a másik nem megismeréséhez és önmagam megértéséhez szükségem volt rá, és idővel hátat fordítottam az éjszakai életnek, ami praktikusan csak a zenekari szereplésekhez kötődött. Családot alapítottam, tanítani kezdtem, és egyre intenzívebben kerestem a természet támogatásának lehetőségeit. Azonban az átlag igencsak kivette a részét mindabból, ami a mai drogos, tudatvesztéses „bulizáshoz” és züllött promiszkuitáshoz vezetett. Évtizedekig napi szinten figyeltem a kamasz korosztályokat, és a züllés nyilvánvaló jeleit. Elmondhatom, hogy minden tekintetben rosszabb az átlagos tinik világszemlélete, erkölcse a korabeli fiatalokénál. Az egyes kísérőjelenségek (drogok elterjedése, „partydrogok” megjelenése) nem egyedüli kiváltói a nyomasztó folyamatnak, hanem az azokban megnyilvánuló globális cinizmusnak, ahogyan ezt a hatalmak kezelik.

A züllés megbízható jele a korábban elfogadhatatlan viselkedés tűrése, majd szokássá válása, amihez megfelelő gazdasági és politikai, valamint világnézeti változások társulnak.

Mindezt a köztudatba úgy teszik át, hogy „Ez a fejlődés velejárója. Nézzük a dolgok jó oldalát: gazdagság, jólét, kényelem.. Ez a csekélység az ára.”

Az emberi normákhoz ragaszkodás dehonesztáló jelzője a „fanatikus, vagy fundamentalista”.

Azonban a külsőségek sokkal veszélyesebb rejtett tartalmakat takarnak. Ezek ellen már egyre többen lázadnak, ugyanakkor szeretnék megőrizni a „kiharcolt” jólétet is. Sőt, gyakran a jólét relatív hiánya szerepel a lázadás kiváltójaként. Azt is érdemes megérteni, hogy mindent a háttérből irányítanak. Semmi sem véletlenszerű, vagy az emberi romlottság következménye. Szigorúan megtervezett és levezényelt tematika és módszer áll a háttérben, mely embercsoportok érdekeinek érvényesítéséért folytatott aknamunka révén valósul meg.

A züllés – szintén „felülről” vagy „hátulról” generált – formái a lázadások és pogromok, melyek „hagyományosan” megjelennek, mikor a züllés egy újabb stációjára süllyed. Ahelyett, hogy alapvető elveket lefektetve az emberiséget nem egy gazdasági vagy vallási tömbbé téve, hanem ezeken túl mindenkire érvényesített törvényeket gyakorlattá tennénk, ilyen és más barbár „szelepekkel” enyhítik azt a nyomást, amit az egyenlőtlenség gazdasági, jogi, stb. vonatkozásai okoznak. Az „egyenlőség” elvét gyakran félremagyarázzák, amikor minden ember egyenlővé tételeként értelmezik. Az egyenlőség csupán az emberségben nyilvánul meg, de minden más lehet különböző, amint különböznek a gének, az egyéni történet, vagy sors, ha úgy tetszik. Ebben döntő szerepet kell, hogy játsszon az egyéni jóakarat, nem pedig a hatalmi önkény! Eszerint fő elv, hogy mindenki a legjobb legyen, és ez életünk végéig tartó önfegyelmezés, önképzés, kommunikációs intelligencia formájában nyilvánuljon meg. Jelenleg a hatások az ellentétes karrierképzést preferálják. Minél magasabbra jut valaki, annál kevésbé tiszteli az egyes embert, vagyis a Rendszerben betöltött szerep szerint, valamint a gazdagság mértéke alapján minősül valaki jobbnak. Az emberi fajra nézve ez katasztrofális hatással van. Ez már önmagában is elég kellene, hogy legyen ahhoz, hogy a teljes civilizációt más alapra helyezzük. A fajfenntartás iránt kedvezményezettek korántsem a legegészségesebb, legértelmesebb (csak bizonyos tekintetben…) emberpéldányok lesznek, hanem így a legfontosabb jellemvonások már csak az önzés, kíméletlenség, gátlástalanság, hideg számítás, kegyetlenség, vagyis mindazok ellentéte, melyek miatt a bolygó szellemi vezetőinek kellene lennünk a fő pusztítói helyett. Bár a gyakorlat még azt mutatja, hogy nagyobb számban reprodukálódnak azok a tömegek, melyek szegénységben és elnyomásban élnek, de ez sem érthetetlen akkor, ha meggondoljuk, hogy az ő esetükben még „normális” reakció az emberi szellem (genetikai tudat) oldaláról, az állandó veszélyeztetettség és fizikai megsemmisítésre adott fokozott szaporodás, mint válasz. Azonban, a jelenlegi irányítók utódai még kíméletlenebbül és még szenvtelenebbül bánnak mindazokkal, akiknek gazdagságukat és kivételezett kényelmüket köszönhetik, mint felmenőik, akik még emlékezhettek esetleges sanyarúbb körülményeikre. Így már „érthető”, hogy miért nem akar változtatni módszerein az említett, de megnevezhetetlen hatalom. Ezen csoport a züllesztésben érdekelt, és saját körülményei kiváltságos voltáról közelítő tudomása sincsen. A bolygót csak terepnek, kulisszának tekinti hatalmának kiéléséhez, az összes élőlénnyel együtt, beleértve természetesen (!) az embert is…

Minden olyan folyamat, mely beágyazódott az emberi kultúrákba, különbözőnek álcázva magát, ugyanazt a célt szolgálja: fenntartani az évezredes status quo-t!  Egytől egyig, még a formálisan egymás ellen küzdők is egy fennhatóság alatt vannak, csak nem tudnak róla.

A züllés egyik szomorú következménye az emberi test és lélek, valamint a szellem értékeinek devalválódása. Ki gondol arra, hogy ebben a minden irányban széteső világban tisztelje testét, pallérozza szellemét, és ápolja lelkét, segítve másokon, és kinyilvánítva a Föld iránti elkötelezettségét? Csak valamilyen megszállott csoport, „természetesen” rombolva, így felhívva a figyelmet önmagára (csak kis részben a bajok orvoslására) kapja ezt a szerepet, mert ilyenre is szüksége van a hatalomnak, hogy legyen mi ellen fellépnie, és legyen alkalma különféle zavaró ideológiák deklarálására.

Az egészség fogalmának, ami manapság már a lefokozott formájában, a globalizmusban ölt testet, mint az „egész” lealacsonyított, neutralizált, kilúgozott, kizárólagosan uniformizált, primitívizmusa, (!?) már rég elfeledett kötelességeket kellene életben tartania a helyett, amit ma jelent. Az egészség lecsupaszított és „rendszerbe állított” alakja az egészségügy nevű fogalmi torzó. Pedig önmagában az eredeti egészség eszmény is képes volna a világot visszahelyezni az édeni létbe. Nem kívánok mindent elismételni, amit szinte minden írásomban megteszek, csak jelzésképpen:

Az étkezés hatása a bolygóra a legnagyobb. Az ételek előállítása, mesterséges megváltoztatása, és tömeges „gyártása”, hamarosan – a népességnövekedés „melléktermékeként”– sivataggá teheti a bolygónkat. Ezzel együtt az élet minősége csak látszólagos, kényelmi téren javul(hat), de akár genetikai hatásaiban is rövid idő alatt az emberiség, sőt talán a teljes élővilág kihalásához vezethet! A szükségtelen, egészségtelen, lélek és szellemromboló „ételek” hagyományként, mintegy „szükséglet” formájában való kinyilvánítása, és ennek révén nagyüzemi gyártása és kereskedelme (alkohol és más drogok, „gyógyszernek álcázott” mérgek, szintetikus „ételek”) minden közeget átitatva, és az összes élőlénybe bejutva, genetikai károsodást, mutációkat okozva, beláthatatlan katasztrófák előzményei lehetnek. Legyengítve az embert, tömeges járványokat (lásd napjainkat!) kiváltva, radikálisan tizedelhetik az emberiséget, mint ahogyan ennek áhított forgatókönyvét többször hangoztatta is az a láthatatlan erő, ami csak saját hatalmát kívánja növelni, semmi más nem érdekli.

A züllést szolgáló mechanizmusok.

Nem hagyható ki az a mód, ahogyan manapság az információ mely jelentésének forrása ismeretlen (?), az én olvasatomban „belülről formálót”jelent. Tehát, amint az információ eljut A pontból B pontba, A  hatására B  megváltozik.

Lehet ez tudatosodás, de lehet a tudat meghamisítása is, amint a jelenlegi gyakorlat mutatja.

Többször említett példa a film  története.

Az ember jobbára vizuális gondolkodású, tehát képekkel, pláne mozgó képekkel, történetek illúziójával igen nagy hatást lehet gyakorolni mind az elmére, mind a lélekre, amiről tudjuk, hogy ugyanannak a más aspektusa, nem különálló entitás, mint ahogyan sokakkal elhitette ugyanaz a hatalom, mely ennek haszonélvezője. Tehát, a zseniális „szórakoztató”, a film és minden olyan médium, ami ennek eszközeivel él, igen jól mutatja az emberiség globális züllését. A kezdeti filmek rég eltűnt szereplői mind megnyilvánulásaikban, mind gondolkodásmódjukban ártatlanabbnak, tisztábbnak tűntek. Ugyanígy a filmek alkotói is jóakaratukat, jobbítási vágyukat vitték a vászonra. Ezzel szembeállítva a mai filmeket…. – talán nem is kell lábjegyzetet fűzni hozzájuk.. És ez nem holmi avíttan poros maradiság, hanem a korral (67) járó összevethetőség. A mostani filmek az akciókban, autók és más gépek tárgyak, épületek rombolásában hihetetlen tömegeket vonultatnak fel. Jellemző erre, hogy az egyik ilyen „alkotást” nézve, többször elbóbiskoltam… (minő gyalázat, mikor az összes akció a figyelem fenntartására hivatott…), és a technika jóvoltából, vissza kellett „tekernem” a jelenetet, hogy követni tudjam az „eseményeket”. Az ilyen fércművek, ezen tobzódó erőszak-kavalkád által próbálják lepipálni egymást és csak leszoktatnak a filmnézésről. Azonban az a néhány valóban emlékezetes alkotás, mely méltán kiérdemli a dicséretet, mégis létjogosultságot és értéket ad a filmnek, mint művészi és jó eszméket közvetítő eszköznek. Azonban ezek is csak kiegészítői az emberek közös munkálkodásának, melynek célja az igaz ember eszményének felmutatása, és fenntartása.

A züllés legláthatóbb jele mégis a családok teljes szétzúzása. A hagyomány más módon való közvetítése, nem a megfelelő tételek továbbélését segítette. Hiába sulykoljuk a hagyomány mindenek feletti fontosságát, ha a korábbi korok embereinek életszemléletét egy az egyben átadni nem képes közvélekedés mindig azokat az elemeket hangsúlyozza, melyek egyre lejjebb züllesztik a morált. A szülők bármennyire kitartóan próbálják utódaikat a legtisztább elvekkel ellátni, ha a szülők értékét minden médium lejáratja. Az oktatás eddigi gyakorlata ebben a vonatkozásban igen keveset tudott tenni. Sőt, a korábbi rendszerekben is a hangsúly a hivatali struktúra rendjén nyugodott, melyet a fiatal emberek agyába bele kellett préselni. Ezt is jól bemutatta sok alkotás, közülük voltak olyanok is, melyek romantikusan jóságosnak és igazságosnak próbálták a felsőbbséget jellemezni.

Fontos tényező a médiumok tudatra gyakorolt hatásait illetően, hogy korántsem úgy működik a tudat, hogy csak a jót veszi át. Gyakran működnek automatizmusok és az egyes emberekre más és más jelenet, arckifejezés, akció hat bármilyen előjellel. Ezen túl az agy mindent felvesz, mint a technikai eszközök, melyek az agy mintájára készültek, így a helytelen vagy gyilkos mozzanatok is sajátunkká válnak. Mikor nincs meg a stabil erkölcsi alap, mely olyan szűrőt működtet, ami még az információ elején kizárja a negatívumokat, a személyiség lassanként a nem kívánt irányba torzulhat. Ennek tényszerűségét sok „szakértő” tagadja, mivel a „szelíd” módon tálalt történetekre nincs kereslet, így a negatív hatások nélkül „lebutított” kiadványok megbuknak. Az pedig szemenszedett hazugság, hogy azt is be kell mutatni, ami rossz, és majd a néző választ, melyik oldalra álljon. Aki gyakran néz erőszakos és rossz szellemű filmeket, idővel maga is átformálódik (információ hatása). Önmagában az erőszak megjelenítése is kiválthatja ugyanazokat a hormonális-idegrendszeri változásokat, válaszokat, mint a valóságosan megélt helyzetek. Ezek túlvezérlése a tudatban ingerlékenységet és az adott szituációkban mechanikus másolásokat válthat ki az egyénből. Emellett a véres jelenetek, és barbarizmus bemutatása – még ha tudjuk, hogy mindez rafináltan megalkotott mesterséges látvány is – tudatunkban az ősi minták genetikai továbbélése miatt összekapcsolódhat ezekkel és kiszoríthatja az évszázados nevelési erőfeszítéseket ezek pozitív példákkal történő behelyettesítésére. Ezáltal akár egy emberöltő alatt visszavadulhat az emberiség, ha nem kap megerősítést a pozitív jellemformálás. Fontos tétel, hogy az ember minden esetben újraéli a kulturális evolúciót születésétől fogva. A csecsemőből, aki még csak tehetetlen kis lény, gigantikus erőfeszítéssel, önmagát és a világot értő, szeretetteljes, okos, tudatos emberré válik. Ugyanennek a fordítottja is megtörténhet, ha az újszülött nem emberi környezetben nevelkedik, mint ahogyan erre szomorú példák is vannak. Az csak lehetőség, hogy mindannyian értelmes emberré váljunk. Egyedül ez nem megy! A csupasz, tehetetlen kis csecsemő nemcsak létének fenntartásában, hanem tudatának, szellemének, lelkének jóvá alakításában is a felnőtt és érett környezetére van rászorulva. Az a kisgyermek, aki a szőnyegen matatva egy horrorfilmet néz, nagy valószínűséggel életre szóló lelki sérüléseket szenved. Ez pedig nem spekuláció, hanem szinte mindennapos gyakorlat egyes családoknál…

Oktalan és gonosz kijelentés, hogy: „Ha felnő, majd eldönti, milyen ember legyen.” Itt már nem lesz szükség döntésre, mert a választás eldőlt…

A züllés megfordítása annak elismerésével kezdődik. Az alapállás (Hamvas) pozitív volta nem velünk született erény, hanem sokéves kitartó nevelés (önnevelés) eredménye. Ebben kiemelt jelentősége van a közösségnek (nem elavult szó!), ami jelen esetben igencsak zavaros, megtévesztett fogyasztókból álló tudattalan, jellemtelen, züllött turbát takar. Rajtunk, felnőtteken áll, hogy ebből értelmes, tudatos emberek együttműködő, önszervező és önszabályzó közössége legyen!

Ez az egyetlen módja a Rendszer leváltásának! Talán nem kéne pontosabban fogalmazni, de semmilyen rendszer leváltásának nem módja az az erőszak, mellyel csak másik igazságtalan rendszer jön létre!

Rendszer alatt az egész világ mechanikus működését, rohamos züllését értem.

2 hozzászólás a(z) “A züllés maga” bejegyzéshez

  1. István

    No egy gyöngyszem ebben a züllött világban. 🙂 A züllés belülről jön. Egyetlen dolgot tehetünk nagy ritkán, méghozzá a jól érzem magam állapotát indukálni, önmagunkban, amely illúzió, de mégis kellemesebb mint az ellenkezője. Valójában szemlélődni tudunk csak. A züllés is illúzió, nem lehet hibáztatni, senkit sem, a zullés nem hiba. Azt kérem van aki jónak tartja. Később lehet kiderül hogy nem kellett volna hagyni a züllést, mivel eredménye elég sivár és kiábrándító. Ez az a hatás ami miatt többé kevésbé mindenki hibának fogja tartani. De mit is jelent ez? Csupán azt, hogy az az ember aki akkor voltunk, helyesnek tartott egy olyan dolgot (éppen úgy sodródott) amely eredményét tekintve megváltoztatta kiábrándította ebből az illúzióból, és már utólag nem tartja helyesnek. Hogyan is tehetné, hiszen már nem az az ember aki akkor volt. Hiba akkor lenne ha most megtenné, MOST hogy már nem tartja helyesnek. De ez lehetetlen. Természetesen ez is csupán illúzió. Ha kapok egy pofont az nem az 🙂 Sőt! Illúzióvá akkor válik valami, ha előjelet rakunk elé. Az engem ért pofon az pofon. Nem lehet kitérni előle, nem lehet sosemlétezetté tenni. Van mikor jól esik, van mikor sértő. Ez attól függ mit hiszünk az okának, és mit tulajdonítunk a következményének. Viszont megváltozhatom tőle valóságosan, és talán a megváltozott önmagam már nem fog okot adni rá, a sorsnak, másik embernek, hogy adjon egyet. Ez a helyzet a zülléssel is. Mikor tesszük nem ismerjük fel hogy amortizálódunk, későbbi megváltozott önmagunk ismeri fel, és felhagy az ilyen irányú tevékenységeivel talán. A társadalom egyénekből áll, a társadalmi problémákat nyomon lehet követni az egyes emberek belső világáig. A züllés belülről jön. Kevés esély van rá hogy felismerjük. Akinek felnyitjuk a szemét annak sem mi tettük ezt, hiszen megmondó emberek vagyunk és akihez szólunk az halló ember. (Akinek van füle hallja ugye? 🙂 ) Mindenki pont ott van, és akkor amikor és ahol lennie kell. Nekem erre ez a szavam: Áramlat. -jutott eszembe a züllésről, köszönöm, előrébb vitt –

    Válasz
    1. Kövi Gábor Szerző

      Kedves István!
      Értem, amit mond, és ezt az álláspontot ismerem is. Addig elfogadom, hogy az ember egyedül él s Földön, de az a züllés, amiről én beszélek, tervezett, és végig követett züllés. Valóban: a pofon kicsit felébreszt, de talán, azért van értelmünk, hogy megelőzzük, és azért is, hogy másokat figyelmeztessünk a veszélyekre. Amíg mindenki csak “sodródik”, és kevés “látó” van, addig a látók kötelessége nem vitatható! A hozzászólást hálásan köszönöm!
      Üdvözlettel:
      Gábor

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.