Címke: zene

Szabadimprovizáció

Szabad improvizáció

G 2T K Z jó 

A zene, mint az érzelem és gondolat sajátos kifejezési módja, hangok által.

Improvizáció: rögtönzés.

Szabad rögtönzés.

 

Mikor életemben először kezembe került egy hangszer, talán szájharmonika, emlékszem, ahogyan a beléfújt levegő hatására felzúgtak a kis szerkezet vékony rézlapjai, még a fejem is rezegni kezdett. Egy kicsit visszariadtam ettől. De még korábban, mikor életemben először hallottam orgonaszót, teljesen a hatása alá kerültem, és szinte félelem lett úrrá rajtam, ahogyan betöltötte az egész valómat valami hatalmas…

De még korábban, mikor édesapám elővette a hegedűjét, és fejből játszott régi dallamokat… Egészen kisgyermekként az Operaházban, Aidát néztem. Túl messze volt a színpad, sokat kellett ülni, de mégis megfogott az a különleges hangulat.

……………………….

Én csak akkor jutottam közelebb a zenéhez, mikor édesanyám egy szép intarziákkal díszített gitárt hozott haza. Azzal a sorsom megpecsételődött. Ennek kb. 52 éve…

10 évig a ’68-as nemzedék tagjaként rockzenét játszottam, de mindig a rögtönzés izgatott a legjobban. Azt gondoltam, hogy az volna a legérdekesebb, ha többen, egyszerre játszva, olyan zenei alkotást hozhatnánk létre, ami teljesen új, még sehol sem hangzott fel. Többet akartam tudni a zenéről, ezért megismerkedtem a kottával, és különféle gitárdarabokat, átiratokat tanultam. Most már tudom, hogy rém rossz volt, mert sok hibát vétettem, de nekem nagy élmény volt az is.

A főiskola után, tanítás közben is egyfolytában az foglalkoztatott, hogy milyen mélyebb titkai lehetnek a zenének? Sokat gyakoroltam, és kerestem az érdekesebb hangzásokat.

Mikor a Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskolába kerültem, pár év után megkerestem azokat a diákokat, akik szívesen vállalkoztak arra, hogy együtt keressük az új zenei megfogalmazásokat.

Ezekből próbálok néhányat bemutatni. Sajnos a felvétel minősége messze elmarad a stúdiókban felvett zenei anyagokétól, de ezek a kis minták nem annyira a technikai színvonaluk miatt érdekesek, hanem annak köszönhetően, hogy a résztvevő diákok csak felületes instrukciókat kaptak, magam pedig sohasem készültem előre témákkal, harmóniákkal egy-egy ilyen performance-ra.

 

 

Leo Brouwer Kurzus

Leo Brouwer Kurzus

Bence a Konziban