Címke: tudatosság

Az igazság és Folyamattudat

Az igazság és a Folyamattudat

Mostanság… sok baj van az igazsággal. Mindenki mondja, hogy egyedül nála van. Ha a világ olyan hely volna, (mármint az emberi világban) ahol mindent a Folyamattudat irányítana, nem is volna szükség erre a fogalomra. Az igazság semmi más, mint oksági folyamatlenyomat. Az mégis hogyan lehet, hogy taláros testületek dönthetnek két egymásnak teljesen ellentmondó igazság mellett.?

Sokat tépelődtem azon, hogyan tudnám a legegyszerűbben leírni, mi is az a Folyamattudat.

Persze, nem olyan egyszerű, mint nekem, aki maga is ezt gyakorolja.. Tudom, ehhez még szükségeltetik egy olyan édesanya, aki arra neveli fiát, hogy igazat mondjon. Azután jön a „rendszer” és a gyerek elbizonytalanodik: „Anyám! Ez a bácsi nem mond igazat. Nem úgy történt, ahogyan állítja.”

A Folyamattudat pedig nem más, mint az időben lezajló momentumok sorozata. Ez akkor is ugyanúgy történik, ha senki sem látja. A „tudat” a folyamatban, pedig azt jelenti, „ugyanolyan, mint az ember által ismert tudat.” Saját hiteles akarata van. Minden, amit ma ismerünk alá van vetve ennek a törvénynek. A gének fraktál szerű sorozatán át a szintén így elrendezett ás állandóan változó neuronhálózatig és azon is túl.. (Talán a kvantumfizikát, és fura nevű tudósok macskáit..kivéve…) Csak egyféleképpen tud történni – már ha a körülmények (mint Folyamattudatok..) is úgy akarják.. Azután jön az ember és elmondja, hogy amit láttunk az nem úgy volt. Nem ott és nem azzal esett meg, hiába láttuk a két szemünkkel.

Most már az ember nevű magas szintű tudattal megáldott lény a valóságot felülírja, hiszen az ő tudata még annál is magasabban van…

Ellenben, ha azt kérik az egyiküktől, hogy mondja már el mégis mi történt akkor… Erre gyorsan kitalál egy kéznél levő álvalóságot.. Ha sokáig mondja, és hisz is benne, lassan igazi valóságnak vélik a többiek is.. Ugye, mennyi „igazember” van…? Csak azt az „i”-t ne tennék hozzá…

Ám ez a kis gondolatfüzér inkább szóljon arról a Folyamattudatról, ami az emberiséget a sok-sok hazugság mellett tartja.. A Folyamattudat az embertől függetlenül mindenütt az Univerzumban ugyanúgy működik, sőt itt a Földön is, ahol nincsen ember. Az állatok, növények, ásványok, víz és hegy érti és tanúsítja is, hogy a Folyamat tudat is egyben. Ezek a Folyamattudatok alkotják a szellemet az emberben és a végtelen, határtalanul tudatos Világegyetemben (hiszen a semmiből nem lehet valami, ezért az emberi/állati – sót… tudat is csak a mindenütt jelenlévő tudat egyik része) a tér kisugárzását, az igazság megélését egy érintetlen vadonban. Ott nincs íróasztal, kényelmes bőrfotel, hacsak valaki egy elhullott tetemet nem néz fotelnak… A Felséges Civilizációban viszont vannak „igazságok”, amelyek jól fizetnek, mert úgy történtek, de másoknak kedvez az elmondásuk, és vannak hamis igazságok, amelyek sok embert bajba sodornak, sőt olyannyira, hogy egész további életükre megbélyegzettekké válnak, pedig közelében sem voltak annak, amit bűnként rájuk olvasnak.

De azok a Folyamattudatok, amelyek közönségesek, elfogadottak, legfeljebb „gyógyítandók”, szinte soha nem változnak, pedig olyan folyamat a világon sehol nem létezik, ami mindig ismétli önmagát és nem változik.. csak az emberek világában.

Ha azt mondom: „Ember, miért szívod azt a mérgező növényi füstöt? Hiszen először téged öl meg, azután mindazokat nyomorba taszítja, megbetegíti, akik együtt élnek veled. Sokakat úgy áltat, hogy a hányingerkeltő kátrányszagot megszokják és még gusztusosnak is vélik.. lásd a világ azon helyeit, ahol étkezés közben is megengedett a füstölés.. Mármint a dohány füstölése.. Mert ugyebár…, sokak a füstölgő tűz mellett esznek… Ebben a leírásban a legfontosabb rész, ami még le sem íródott: az ember képtelen elhagyni a nyilvánvalóan mindenkinek ártó szokásait.. Ilyeneket az állatok csak fogságban, kényszer alatt kénytelenek elviselni..

Ez csak egy a korábban kritizálhatatlan, (hiszen orvosi várókban, kórházakban is orrba vágott az áporodott dohánybűz), ma inkább – jó esetben – illetlennek tartott tevékenységek közül, amelyeket folytatók erősen ragaszkodnak káros folyamataikhoz.. Csakúgy mint helytelen gondolkodásukhoz.., mely nem hajlandó engedni az okság kényszerének. Ehhez hasonlókat milliószámra említhetne bárki.., és mindegyik csakis az emberre jellemző.. Már leírtam egy helyütt, a Folyamattudat kapcsán, hogy egy csimpánzt ostoba, gonosz emberek cirkuszi mutatványként arra neveltek, hogy a közönség előtt dohányozzon.. Már a gondolat is elborzaszt minden jóérzésű embert.. A történet kedvező fordulatot vett, lelkiismeretes állatmentők megvásárolták (?), vagy kijárták, a hatóságoknál, a szegény emberszabású megszabadítását, de a mozdulatot képtelenek voltak lenevelni a szerencsétlenről. Mikor a rehabilitációs menhelyre került és végre fajtársaihoz akarták szoktatni, azok addig verték szegényt, amíg el kellett választani a többitől. Csupán azért, mert a kezét állandóan a szája elé emelte… Engem az egész történetben csak az lepett meg, és tett még tisztelettudóbbá az állatok intelligenciája iránt, hogy mindezt az ember soha vagy csak igen ritkán tenné meg saját fajtársaival..

Körülnézve a világban, vajon hányan vannak, akik úgy élnek, hogy ilyen és még ellenszenvesebb, még pusztítóbb hatást kelt egyes szokásuk? Sőt: hány olyan megengedő törvény van, pláne „nemzeti büszkeségre becsült „ képtelen szokás, amit még csak megemlíteni is halálos bűn (A király új ruhája…)? Erre az oktalan emberiség kitalálta az „ember jogokat”. Saját elpusztításunk jogát (lásd még a háború címszavat az értelmező szótárban…) – vele együtt mások megrontásának jogát is.. Voltak idők, mikor még „normális” reakció járt az ilyen embernek. Amit a majmok még tartanak..

Nemhiába, az ember tudatos lény.. „Folyamattudatos..” A majmoknak csak ösztöneik vannak.. Mi már azokat rég „kinőttük..” Hiszen, mi fejlődünk.

Az elégedettség halála

Az elégedettség halála

Mottó:

Elégedetlenség, mert elégedetlenség van.

Megerősítem: én is elégedetlen vagyok. Elégedetlen vagyok az életkorommal, de elégedett vagyok az egészségemmel. Nem vagyok viszont elégedett egyéb dolgokkal.

Elégedetlen vagyok, mert csak egy feleségem van, az is mindössze (!) 4 évvel fiatalabb, mint én (de hússzal fiatalabbnak néz ki…). Elégedetlen vagyok az időjárással, mert nálunk a kertben lefagytak a barack (nem Obama!) fák bimbói.

Elégedetlen vagyok, mert megszállták az országomat a nemzetközi konszernek. Elégedetlen vagyok az embertársaim természet iránti érzékenységének mértékével. Elégedetlen vagyok, mert ennek erősítését még eddigi életem során egyetlen kormány vagy rendszer sem vette magára. Elégedetlen vagyok az emberek tudatosságával. Elégedetlen vagyok saját tudásommal. Elégedetlen vagyok a természeti és emberi egészség rehabilitálásának módszereivel, hiányosságai miatt Elégedetlen vagyok a gazdasági rendszerrel. Elégedetlen vagyok, hogy a világban a kormányok már nem a népüket szolgálják, hanem a multinacionális vállalatokat. Elégedetlen vagyok, mert elégedetlen vagyok.

Nos folytathatnám a sort vég nélkül. De miért is vagyunk (ezeken kívül) elégedetlenek, és van-e ennek oka?

Ha valaki csak elégedetlen, és egyetlen dolog, amit tesz, hogy kinyilvánítja, ordít, de nem gondolkodik el azon, miként jutott el a világ ide, ahol most van, akkor ő is csak egy lesz, aki növeli az elégedetlenek számát.

Felsorolok néhány tényt, ami megmagyarázza, hogy mi okunk van az elégedetlenségre:

A világrend tudatos beavatkozások révén jutott el ebbe a kritikus helyzetbe. Meg lehet kérdezni, hogy a világ mikor volt egyensúlyban, és el lehet gondolkodni az eredményen.

Meg lehet kérdezni, hogy mi jobb: Ha most az elégedetlenséget egy ennél sokszorta végzetesebb okkal oltjuk ki, mint a „tüzet tűzzel” technikában? Ha most a világ összes lakója megtámadja a szomszédját, mert elégedetlen annak ruházatával, köszönésének hangsúlyával, fegyvert kovácsol és ezért kiirtja a szomszédot és az összes rokonát? Abszurd feltételezés? Pedig ez ma történik szerte a világban. Ezért joggal lehetünk elégedetlenek az emberek viselkedésére.

Elégedetlenségünket fokozza, hogy túl sokan vagyunk a Földön. Az emberek egy része luxus körülmények között él, míg mások sorra halnak éhen. Ezen eddig semmilyen, magát hatalomnak gondoló központ tartósan és hatékonyan nem segített. De, ha sokan vagyunk, mit számít ez, ha ennek ellenére, vagy azért, mert tömeggyilkosságok napi rendszerességgel történnek „hivatalos” katonai „akciókban”? Titkos ügynökök hoznak létre nem létező „tényeket”. A legfelső körök vérlázító erkölcstelenségei, párhuzamban az emberi szellem kriminális állapotával. Most nyomjuk meg a „törlés” gombot? Vagy kezdjünk el gondolkodni.

Mi az „elégedettség” objektív mértéke?

Bankbetét, biztos, „nyugdíjas állás”, autók a garázsban, a többszintes villa parkjában játszadozó ölebekkel? Vagy olyan tevékenység, aminek eredménye, értelme is van.

Mi a munka?

Erről is külön tanulmányt akartam írni, de most csak pár gondolatra futja, mert türelmetlen vagyok, hiszen ez „természetes”, ha nem vagyunk elégedettek.

Tehát, mi a munka?

Jelenleg a munka Isten adománya. Biztosan ő az, mert teremteni tud, meg az „ügyes” kormányok. De inkább azok a „multik”, akik nem tekintve, hogy meddig tart a munkaidő, és, hogy milyen keveset fizetnek a munkáért, ami messze „alul motivált” és nem igényel magas szakmai ismereteket. Viszont feltétlen odaadást és türelmet azért, mert a „Teremtő” méltóztatott „engedni”, hogy az ember kidolgozza a belét. Olyan, hogy „érdekképviselet”, csak az „átkosban” létezett – szóban, de azért, ilyeneket ott sem lehetett tenni a „melóssal”, legfeljebb ő tehetett magával munka után, ha akart még valahol lakni is. Sajátos, hogy azt a „munkát” nem a nagy hatalmú „Munkaadó Isten” nyújtotta tálcán, hanem, aki egyáltalán élni akart, természetesnek vette, hogy azért neki kell dolgoznia. Cipelni a maltert, tartani a gerendát.

Elégedetlenek vagyunk szinte mindannyian, akik kívül maradtunk életünk szabad irányításának jogán.

Elégedetlenek vagyunk, mert a technológia soha nem látott csodái semmit sem javítottak értelmünk, természeti állapotunk, vagy fizikai-lelki egészségünk mértékén, és pláne: anyagi helyzetünkön. Ami – lássuk be, mindennél fontosabb (vagy mégsem?).

Mi van (lesz?), ha az elégedetlenség meghozza a maga (rothadt) gyümölcsét? Mi lesz, ha egyszer csak nem lesz más, csak az a kis batyu, amit mások elől el lehet rejteni, és tető a csillagos ég, meg a hókunyhó? A romok között guberálva, valamit összeszedni a fennmaradáshoz? Az majd jobb lesz?

Mi volna, ha a munka olyan volna, mint a napfény? Nem élhetsz nélküle. Ha nem dolgozol (ne is egyél..) megáll az élet. Most jön az, mikor az Élet következne.., de ezt inkább nem folytatom. Kb. értik, ugye, hogy miért elégedetlenek?

A napokban elcsodálkoztam, hogy az a vállalkozó, aki 25 éve még egyetlen ócska használt furgonnal szállította pár segítőjét, már legalább 3 modern, drága kisteherautóval jár, aminek az oldalán büszkén hirdeti magát. Én ettől elégedettebb lettem? Igen! Nem irigylem azért, amiért megdolgozott, hiszen naponta találkoztam vele, korán indult és későn érkezett. Ezt kellene irigyelnem? Egyáltalán nem. Ez örömmel tölt el, mert ismerem, nálunk is dolgozott, és jó munkát végzett. Annak külön örülök, hogy időközben gyarapodott, mert a kitartó munka eredményt hozott. Sok év eltelt, és nem hagyott fel a tevékenységével, sőt kiterjesztette azt többféle kapcsolódó szakággal. A munkát megtalálja, és elvégzi. Aki nem talál munkát, az elégedetlenkedik, hiszen így kerek a világ. Ha egy fiatal NEM úgy kezdi az életét, hogy rögtön lakás a szülőktől, kocsival megspékelve, könnyű kereset, vagy csak rendszeres apanázs, ráadásul szép szőke kedves (kigyúrt, gazdag akár öreg is lehet férjjelölt, ha éppen hölgy az illető), akkor már lehet is elégedetlenkedni. Ha ő maga nem tesz érte semmit, akkor erre nincs mit mondani.

Most csak egy évszámot említek: 1989. Mit mond ez egy magyar embernek? Sok mindent, de nekem a túlzó remény, és megszámlálhatatlan lehetőség elvesztését. Egy olyan sokkot, amiben minden optimizmusra hajlamos ember a megváltást várta és az sehogyan sem jött. És most már nem is jön, ha csak elégedetlenkedünk. Néhányan azért „rakétát kaptak” az alfelükbe, és ripsz-ropsz, milliárdosokká lettek. Csodák azért vannak – egyesek számára.

Az emberek fellélegeztek az idegen elnyomás és a bábkormányok uralma alól felszabadulva. Akarták, és meg is kapták azt. Most viszont csodálkoznak, mennyire nem az, amire vártak. Ha, mondjuk 40 éve emigráltak volna „nyugatra”, mivel kezdték volna, vagy mivel kezdte a közeli tegnapot az a magyar jogászember, akit személyesen ismertem és tiszteltem? Jócskán „rangon” és képzettségen aluli munkával, csak azért, hogy megélhessen. Történetesen Angliában. A „szabadság, és demokrácia” hazájában. Nem kapott ajándékba azonnal mindent, ami itthon sem volt „születési joga”. Volt ugyan sérelme, és az jogos is volt. Ő csak tudta, és el is hittem neki, mert én is szenvedtem hasonló, bár nagyságrendben kisebb igazságtalanságok, és kifosztások miatt. Ugyanakkor a sérelme olyan nagy volt, hogy inkább vállalta a nulla kezdést egy idegen országban, vélhetően rosszabb pozícióból indulva, mint egy „menekült család”, hiszen ő egy, „papíron” európai demokráciából „vándorolt ki” Európai Unió nevű szervezet tagjaként jogosan, mint „vendégmunkás”. Ugyanakkor, nekem hozzá hasonló helyzetben, valahogyan mégsem ez lett volna a személyes válaszom erre. Mindamellett, tisztelem a döntését, és a családja mellette állt ebben. Én továbbra is, inkább magyarként szenvedek, mint idegenben fogadom el a lényegesen kevesebb tiszteletet, de esetleges, és igencsak viszonylagos „jólét” „kegyét”. Egy másik kedves fiatal ismerősöm, csodálatos tehetség a fotózásban. Történetesen méltatlanul nehéz és méltánytalanul alulfizetett munkával rakosgatja össze a professzionális „hobbijához” szükséges technikai eszközöket. Még eddig itthon. Remélve, hogy nem is dönt úgy, hogy inkább egy gazdag nyugati országban turisták fotózásából élhet, az itthonihoz képest luxus körülmények között. Érdekes módon a pályázaton nyert díja nem volt elég ahhoz, hogy abban a nagy múltú országban mindjárt egy, művészetéhez illő munkakört ajánlottak volna neki. Ezt sehol sem adják ajándékba. Vagy éppenséggel „ott kint” senki sem karolja fel, mint a mesében? A kis virágárus leánykát nem veszi el azonnal a szaúdi herceg? Csak képletesen, mert a kedves ismerős, ízig-vérig férfi és nem árul virágot, legfeljebb csodásan megörökíti, ha éppen nem a gyönyörű őzek jönnek oda hozzá csodálkozva…

Sorsok, történetek, elégedetlenségek…

„Tetszettek volna inkább forradalmat csinálni” – mondta az egykori vezető, akinek szintén volt oka elégedetlenkedni – nekünk is miatta. Mint, ahogyan sok közben „támadt” vezetővel kapcsolatban is, mégsem mentünk el az országból, hanem csak küzdöttünk családunk sorsának javításáért. Most sem vagyok elégedett maradéktalanul, de azt is látom, hogy az elégedetlenek nem teljesen értik a világot, saját nemzetük helyét és lehetőségeit, de leginkább saját lehetőségeiket önmaguk sorsának javítására. Megszokták sokan, hogy a mindenkori vezetőktől, kormányoktól várják, hogy ők jobban éljenek. Az „egészségügytől”, hogy egészségesebbek legyenek. Én is elégedetlen vagyok ezzel, de főleg amiatt, hogy ezt a helyzetet hagyták idáig fajulni. Mindig elmondják, hogy egy japán orvos miért kapja a fizetését, de továbbra is eltűrik és elfogadják a baksist, ami egy átlagosan szegény család esetében igen nagy áldozat, de oktalanság is másokra bízni szeretteik egészségét, inkább együtt őrizték volna azt meg – hangsúlyozottan kivéve azokat a sürgősségi eseteket, mikor hála és maximális köszönet az áldozatos munkáért, amit az ott dolgozók végeznek. De felemlítve, hogy nem a túlsúlyos emberek dédelgetése, súlyos büntetés helyett, mivel az adózók pénzét az ő ostoba és hanyag életmódjuk miatt pazarolják.

Szóval, ezért is elégedetlen vagyok. De továbbra sem hagyom el ezért az országomat, sőt ki sem megyek tiltakozni – szintén nagy tisztelettel azok iránt, akik hisznek abban, amiért kivonultak. Mindenki hitét tisztelni kell, de meg kell adni a lehetőséget arra, hogy megértse a világot, és benne saját helyzetét. Abban a „virtuális” helyzetben, mikor egyszeriben minden Krőzus önként lemondana a vagyonáról, és kisétálna a százvalahány szobás villáiból, hogy lakótelepre, koszos gangokra költözzön, ugyan eljönne a Kánaán? Ettől még nem. A pénz az semmi, a tett az a valami! Mit lehet tenni pénz nélkül?

Mindenki azzal érvel, hogy sehol sincs elég pénz. Van elég az amerikai bankároknak, akik „gyártják” a dollárt, és mire fognak menni vele? Ja… – értem csinálnak néhány háborút. Akkor aztán nő az elégedettség szintje az egész világon… De, ha csak annyit teszünk, hogy pár négyzetmétert megpróbálunk védeni, rájövünk, hogy az ellenség nem „odaát” van, hanem a gondolkodás végzetesen alacsony szintjén. Saját magunkban keressük az okokat, mert fogunk találni eleget. De addig nem kell ezzel foglalkozni, amíg tele van a világ olyan emberekkel, akiken számon kérhetjük azt, miért is vagyunk elégedetlenek.

Már egyszerűen világszerte „divat” az elégedetlenség, ami állítólag a „fejlődést” szolgálja. Mindenkivel legyünk elégedetlenek, hogy kapja össze magát, azután tegyen valamit – értünk.

Elképzelem, milyen világ lesz – mondjuk – 100 év múlva? Lesz-e valamilyen világ, ha csak elégedetlenség van, amit a végtelenségig lehet gerjeszteni. Pl. az én prognózisom, hogy bizony sivatag, gyom felverte romok, döghalál, vagy csak porladó csontok. Akkor, ha a szél fújja a gyűrött, piszkos-véres bankókat, vajon ki fog lehajolni értük?

Számos alkalommal említettem, a számomra emlékezetes napot és évet, mely alkalommal a Budapest Klub Társaság egyik rendezvényén megkíséreltem a „Folyamatok tudata” rendszerelméletem vázlatát odaadni észrevételre, vagy ötletadásra, egy híres, általam nagyra tartott embernek. Nem neheztelek érte, hogy kutyába sem vette. Azóta ezerszer bebizonyosodott, hogy az abban leírtak szabályszerűségeket tárnak fel az emberi gondolkodásról, aminek megértése – szerencsés esetben – akár jobbíthat is a világ során. Nem hagyok fel azzal, hogy újra és újra elmondjam, mi is az alapja ennek az elgondolásnak, amit akkor sem értett meg, szinte senki. Már tudom, hogy miért, és nem bántódtam meg egyszer sem, hiszen pontosan azt írom le abban a felvetésben, amiért azóta sem értik sokan.

A rövid lényege, hogy a folyamatok zártsága törvény. Ezt csak egyetlen földi lény képes áttörni, és kizárólag a saját értelme segítségével. Egy rövid példával illusztrálva:

A reggeli kávéról sem tudnak lemondani az emberek, nemhogy a saját kényelmükről, és kicsinyes érdekeikről. Ezek a „szokások” végül saját életükön kívül a közvetlen környezetüket is rombolják. Ha egy életet leél valaki a szokásai rabjaként – márpedig ez általános, ha szegény, ha gazdag vagy is – akkor csak egyetlen emberen kérheted számon az elégedettséged szintjét – önmagadon.

Tisztelettel.

Ez a minta akár a teljes civilizációt is jellemezheti, és aki mégis képes teljesen átértelmezni a Rendszert, a mindenkori kényelmek és megalkuvások rendszerét, azt mindenki teljes sértettségének indulatával támadja meg. Csak azért, mert ő önmagán demonstrálja, hogy van lehetőség a változtatásra. Amíg ez a „rendszeridegen” tényező az orrunk előtt van, nem lehet nyugta senkinek, csak azután, hogy „kiiktattuk”. Máris jöhet a pillanatnyi megelégedettség:

„Nem nekem kellett kényszert alkalmazni saját lustaságomon, ostobaságomon, sőt gonoszságomon” És – higgyék el, minden baj csupán ettől van. A gazdag még gazdagabb akar lenni, erre a szegény el akarja tőle venni. Az egyik fegyvert ránt, a másik atombombáért nyúl. Mialatt a Föld pusztul, de ki törődik efféle csekélységekkel, ha elégedetlenség van. Mivel minden relatív – mint tudjuk – az a szint és az az idő, amit és ameddig óhajtottnak hiszünk egy „magasabb szintet” csak attól függ, hogy körülöttük mások mennyivel vannak „felettünk”. Aki anyagiakban, vagy fizikai megjelenésében nem remélhet többet, szellemi értékeit próbálja növelni. Ez az egyszerű lélektani szabály dönti el, menyire vagyunk elégedettek. Szerencsére, a szellem terén „gazdagok” között más az elégedettség minőségi „etalonja”, mert a „társadalmi” elismerés ellensúlyozhatja a szerényebb anyagiakat. Így jutunk el a gazdagság, politika, technikai rivalizálás vagy a sport világához. Ezek  a tényezők állítólag inspirálóan hatnak a „fejlődésre”. Miben? A gazdagság áhított mértékében, a hatalmi-szexuális pozíciókban, a Világ feletti uralom elnyerésében? Ezeknek a továbbiakban nem lehet szerepük az emberiség sorsának alakulásában, ha azt akarjuk, hogy legyünk, és a Föld is legyen még pár milliárd évig, csak a szellemi-lelki nemesedést tarthatjuk tényleges értéknek, amihez viszont kemény munkával, önfejlesztéssel juthatunk el… Elkezdődhet, ami még egyszer sem sikerült tartósan:

emberré válni!

Bizony, hölgyeim és Uraim!

Segítség.?!

Noé bárkája (Edward Hicks festménye)

Noé bárkája (Edward Hicks festménye)

Segítség.!?

Igen nagy a baj. Nem a gazdasággal, hanem az emberrel. A gazdaság, és minden más, csak ezután következik. A legfőbb baj abban van, hogy nincs segítség. Vagyis van, de az emberek nem fogadják el.

 Egy 15 évvel ezelőtt íródott könyv, a Jövőépítők könyve, Vízió c. írásából idézek:

 „Hánykódom egy bárkán, körülöttem mindenütt fuldokló emberek; kicsik, nagyok. Ahogyan nyújtom a kezem a csapkodó karok után, a bajbajutott rám pillant, és ahelyett, hogy kezét felém nyújtaná, és megkapaszkodna bennem, fejét elfordítva tovább csapkod… Körös-körül, ameddig a szem ellát, emberek milliói fuldokolnak a szennyes árban. Ennek ellenére úgy tesznek, mintha semmi bajuk sem volna..” Tovább a folytatáshoz