A Folyamatok Tudata és az álmok

Az összes álomfejtők, és az álom alapján sorsokat előre meghatározók, véleményem szerint erősen tévedtek, mikor egyszerű ok-okozati kapcsolatként vették figyelembe az álmokat, és azok könnyen beazonosítható fordulatait primitív következtetések alapjának használták fel. Elsősorban persze saját sorsuk felszínének alakítására…

Hogy mennyivel bonyolultabb mindez, kíséreljék meg velem együtt ezt az éjszakai utazást.

Vajon mi fontosabb: Továbbálmodni egy olyan álmot, mely éber tudatunk számára kedvezőtlen fordulatokat vesz; vagy felébredni ebből a mégoly kellemes, de felkavaró érzésözönből, amit köznyelven álomnak nevezünk, és megkísérelni leírni? Persze nem a történetet, mely jellegtelen, és túl kisszerű ahhoz, hogy nagy jelentőséget tulajdonítsunk neki. De ennél is érdekesebb lehet megkeresni azokat a különböző alrétegeket, amelyek ezeket az álmokat útjukon befolyásolják, végső soron meghatározzák. Ne számítsanak könnyed olvasmányra, inkább olyan hipnotikus utazásra, mely megváltoztatja az életüket.

 A Folyamatok Tudata is ilyen kínzó, de felismerésekor mégis oly felemelő és hatásában leírhatatlan gondolatként született, kb. 1994 egyik hajnalán.

Hogy valamit megsejtsenek ennek bonyolultságából, de életükben hasznosan részt vehessen, valamelyest meg kell fogalmaznom, alapjait meg kell érintenem.

 Képzeljék el, hogy tudatunkat, vagy azt, amit mi annak vélünk, hány billiónyi apró résztvevő tudata alakítja, befolyásolja:

Olyan mikrorészecskék, amelyek bonyolultabb szerkezetekbe szerveződve rövidebb-hosszabb életükkel, picinyke sorsukkal, alig-alig önálló döntéseikkel hozzájárulhatnak, és mind-mind közreműködhetnek a magasabb szervezettségi szinteken megjelenő gondolatokhoz, vagy a még bonyolultabban leírható álmokhoz, melyek csupán hasonlítanak, de nem azonosak gondolatainkkal, melyekért felelősséget is vállalunk. Ha elképzeljük, hogy ezek a döntésekre is képes részecskék: sejtek milyen múlttal kerültek a folyamatokba, hogy valaha a végtelen űrben csupán egy atom, vagy egy jóval hatalmasabb és bonyolultabb porszem, vagy valami leírhatatlan alkotó elem voltak csupán, de mégis minden információ bennük rejtőzik, ami ez idő alatt hozzájuk kapcsolódott. Ezen információk nem csak nyomokat hagytak, hanem szintén saját rész, vagy hatékonyabb befolyásoló tudatukkal döntéseket valósítottak meg, amelyek talán kimondhatatlanul rövid időszeletkékben, de ténylegesen megestek velük. Ezt kár volna tagadni, bár igen kevesen képesek felfogni, vagy elég pihentek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak ilyen bonyolult dolgokkal. Pedig kijelenteni valamit anélkül, hogy a mélyebb rétegeire akár pillantást is vessünk, felelőtlenség, azt pedig komolyan venni talán ennél is súlyosabb: vétek.

  A Folyamatok Tudata alapfokon nem más, mint annak megértése és elgondolása, hogy a legkisebb, alacsony szervezettségű folyamat, mely a vele egy szinten és döntési korlátok közé szorítottan, de végső soron hatásában résztvevőként befolyásolhatja a magasabb szintek történéseit. Ezek az egyre bonyolultabb és egyre felelősebb szintek végül létrehozzák azt a tudatot, amit mi magunkénak tartunk, vagy inkább magunkénak vélünk. Végül pedig az alacsonyabb, de egyáltalán nem jelentéktelen szintek is tudatként viselkednek, saját sorssal, rövidebb-hosszabb élettel; sikerekkel, kudarcokkal, és más emberi jellemzőkkel, de nem kizárólag emberi tudatunkra jellemzően, velünk együtt és miértünk léteznek.

Lehetséges azonban, hogy ezek a látszólag jelentéktelen tudatocskák egyszer fellázadjanak?

Nemcsak, hogy lehetséges, de pillanatról pillanatra be is következhet, sőt ténylegesen be is következik. Ezért nem mindegy, hogy mi, akik valamilyen módon befolyásolhatjuk eme kicsiny alkotó elemek életét, mit teszünk, hiszen az ő érzéseik, röpke életük boldogsága (?) is tőlünk függ, mert mi már olyan eszközök birtokában vagyunk, melyek visszahathatnak rájuk. Megtörténik az, ami már többször megtörténhetett, hogy más-más életekbe szerveződve rá voltak utalva a felsőbb tudatokra, de ugyanúgy befolyásolhatták is azokat. Ha az evolúcióra gondolunk, amely nem más, mint ezeknek a kimondhatatlanul apró tudatoknak, vagy tényezőknek egymást követő történéssorozata, már az is érthetővé válik, hogy egy személy, még, ha kissé misztikusan, pozitív szereppel felruházott is, nem suhinthatja meg a varázspálcáját, és nem teheti semmissé ezeket a rendkívül bonyolult tudatmintázatokat. Tehát az irányító végső soron, ezeknek a résztudatoknak az összessége. Vagyis a Mindenség Tudata, a Folyamatok Tudata. 

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy az emberiség jelentős hányada egész élete során sohasem szembesül ilyetén kérdésekkel, és hogy mindazt a felelősséget, mely reá hárulna saját és mások, vagy a nagy egész sorsának alakulásában, csupán egy távoli, láthatatlan személyre hárítja. De még ennél is elszomorítóbb, ha emberek milliárdjai azt a nagyszerű és felemelő érzést, hogy önmaguk jó gazdájaként, saját testük legapróbb részletével is a lehető legnagyobb gondossággal bánnak, és méltón szolgálhatják is azokat, hogy végül ugyanezt a méltóságot és felelősséget gyakorolják mások iránt, ehelyett valós személyekre, hatalmakra, vagy tárgyakra, vegyületekre, káros-kóros folyamatokra, vagy más tudatokra hárítják ezt a felelősséget.

Így már könnyen elképzelhető az is, hogy tömegekre vetítve vajon miért ütközünk meg nap, mint nap olyan jelenségeken, melyek az emberi felelőtlenség nyomán jelentkeznek. Az emberi viselkedés beteges és ártalmas megnyilvánulásai, emberhez nem méltó magatartás stb.

Azt hiszem, hogy olyannyira távoliak ma már ezek az aggályok, olyan időszerűtlen az aggodalom miattuk, és illetlenség egyáltalán utalni is rájuk (?).

 Hogyan jutottunk idáig?

Kérdezzük azokat, akik felettünk állnak? De vajon ki állhat felettünk? Hivatalok, Kormányok, titkos társaságok, pénzemberek, stb? Vagy nagy, misztikus személyek? Egyáltalán van-e módunk ebben a rohanó világban efféle csekélységeken rágódni?

Nem mások irányítják életünket, mint a folyamatok és azok belső törvényszerűségei, vagyis a Folyamatok Tudata. Azonban, amint megértjük, hogy a szerveződés csúcsán mi és csakis mi játsszuk a főszerepet ebben a drámában, de mi is vagyunk a rendezői, producerei, egyúttal nézői is, sőt azok is, akik végül az előadás utolsó perceinek lepergése után a mérleget, vagy a tanulságot meg- és levonjuk, ha egyáltalán megtesszük…, igencsak elszégyellhetjük magunkat emberként, mert talán nem is érdemeljük ki ezt a megtisztelő szerepkört.

 Nos, az álmok pedig olyan langyos, vagy felkavaró, lélegzetállító, vagy bódító folyamatok, melyek valóban a kis tudatok hatása alatt állnak. Rajtuk nem őrködhetünk, de álmaink megnyugtató, vagy idegesítő, sőt visszatérő módon zaklató volta végül saját mindennapjaink figyelmétől, állhatatosságától, következetes gondosságától függnek. Ez a gondosság jóval fontosabb annál, mint olyan jelentéktelen és elhanyagolható részletkérdések, melyek miatt aggódunk. Nem sorolom fel őket, mert a mai filmek, és egyéb felszíni történésekkel eljátszadozó, un. politikával szórakozó, és közben lebutító dolgok lépten-nyomon ezt rázzák az orrunk előtt. Ha kis segítőink, sejtjeink, akár baktériumaink jóérzését szolgálva élünk, és nem uralkodunk…, akkor nem is fog minket megingatni, ami csupán üzlet, pénz, hatalom, élvezet, tudatvesztésig hajszolt semmi.

Mindig a körülményeket illik felhozni mentségünkre, mikor valami kalamajkába kerülünk. Pardon: nem kerülünk, hanem magunkat ebbe a helyzetbe hozzuk.

Ezek a körülmények pedig tőlünk függnek, és végül álmainkat is széppé, nyugodttá, üdítővé teszik, tehetik. Vagy végül írásra, megértésükre, mélységeik meditatív átélésére, megtapasztalására ösztönöznek. Egy kis pihenőre a nagy és züllesztő rohanásban. Mely rohanás nem más, mint saját felelősségünk elől való oktalan és fölösleges menekülés.

 Kádárta, 2009-09-21.

02.40-04.32-ig