Címke: pusztítás

Az idő neve

Kedves olvasó! Ne gondolja, hogy témahiány miatt jelentkezem ritkán! Éppen fordítva van. Sajnos rengeteg a téma, a tisztázandó ügy. Ez is okozza, hogy összetorlódnak a témák. Újak serkentenek írásra. Nem tudom szó nélkül hagyni, amikor a ‘történetem’ nekem szegezi a kérdést: te hallgatsz ilyenkor?

Éppenséggel az időt (csakis) az ember fogalmazza meg és tartja számon. Misztikus elméleteket fon köré, mint oly sok „dologgal” teszi, amelyek nélküle nem léteznének. Ha le akarunk csapni a pillanatra, tulajdonképpen a történelemnek nevezett bonyolult alkotás, ami az utánunk jövő nemzedékekre kíván hatást gyakorolni önkényesen, népeket, nemzeteket mutatott más színben, mint ahogyan az adott kor emberei látták. Ekkor heves viták gyújtópontjában megszületett az „igazság” szubjektív fogalma. Ez a fogalom, ami pingpong labdajátékra csábítja a politikusnak szegődött embertársainkat. Ez a „valami”, hivatásként páváskodik, tartja a markát; szerencsétlen esetben ontja a vért, és ejti gyakran kétségbe a reá szomjazó többieket. Az idő az, ami lehet relatív, lehet kíméletlen, lehet rohanó, egyúttal megállíthatatlan, mindenképp figyelemre méltó. Fontos tudni, hogy csak az ember által létezik, az ember ritkán élhet nélküle. Még éppen csak kóstolgatja, amíg kevés telt el belőle, annak aki az elejénél tart; inkább ragaszkodik hozzá, aki már a számlálót is elásná, csakhogy el lehessen feledni. Korszakokat kreálunk, vágyakozunk a korábban átélt eseményekre, pedig jó tudni, hogy egyetlen mértékegység létezik belőle, a pillanat.

Már csak egy kinyilatkoztatás hiányzik: Az idő neve:

ÉLET.

Bármit is teszünk, csak akkor beszélhetünk az időről, ha élünk. A bűnökről pedig nem a halottak tehetnek. A halál tobzódása bármilyen korszakban semmi hasznot nem hozott. Az tehát, hogy a rengeteg baj, szomorúság, gond, ami fiatal (és bármilyen korú) emberi, állati, sőt egyéb életformák folyamatos elpusztítása; a teljes földi élővilág lerombolása, ember általi tönkre szennyezése értelmetlenül következik be minden pillanatban, nem teremtett semmit, nem nevezett meg semmit. Beleértve az idővel való vérgőzös fantáziálgatást is, méltatlan és szégyenletes tett, , amit ember követett el. Sőt arról sem tesz le, hogy saját szánalmas életét is odadobja őrülete során.

Miért csak az ember teszi ezt? Mert ő ad neveket gaztetteinek. Az állatvilág létezése: születés és halál. Névtelenül, nap mint nap. A születés és az elmúlás okkal történik. Egyensúlyt teremt. Amit az ember képtelen létrehozni. Az „értelmes ember”..

Növekedés! Vagy…?

Növekedés! Vagy…?

Az ember csak néz és csodálkozik. Hogy a csudában lehet még mindig elkábítani az embereket azzal a demagóg szöveggel, hogy a „növekedés” és a közvetlen jólét összefüggésben lenne? Megkísérlem körüljárni azt, ami ténylegesen, nyilvánvalóan nonszensz, és egy szót se kéne rá fecsérelni. Tovább a folytatáshoz

Ember és természet egészsége

termeszet vízeséssel

Ember és természet egészsége

A dolog úgy kezdődött…, hogy  olyan helyen születtem, ahol a háború utáni viszonylagos szabadság, fellélegzés, egybekerült a természet szétdúlt egységével, egyúttal egy kis falu külterületén folyó tisztavizű patak csobogott az ágyam alatt, de a turbina hangja is elkísért álmaimban. Ez a kettősség kiegészült számos könyvvel, melyek körülvettek, jelesül a Szent Biblia, és a padláson egy csomó régi útikönyv, metszett ábrákkal, melyek utazókat, vadászokat, kalandorokat ábrázoltak. A kisgyermek ösztönös érdeklődési vágyának pont ez a környezet kellett. Tovább a folytatáshoz