Szikra népe

Ha karácsony, akkor csillagszóró, ha csillagszóró, akkor szikra, ha szikra, akkor tűz, ha tűz akkor valami, ami nem politika, hanem egy kipattanó gondolat-szikra arról a népről, akinek a vérem genetikai markereit (…) hordozom – többek között…

Mint ahogyan korábban kiröppentettem a világba (abba a kicsinyke részbe, ahol a szellemi kíváncsiságtól fűtött emberek figyelői a lapomnak..) azt a gondolatot, ami rögtön az ember eszébe ötlik, ha ránéz a térség domborzati viszonyaira.. – Mármint a Kárpát medencére… Most – így érzem időszerűnek – folytatom a gondolatot egy valószerűtlen (de csak a mai „main stream” által sugallva) spekulációból fakad.. De – őszintén – (mint mindig!) van valaki, akinek nem ez jut először eszébe?? A kérdés csak az, hogy hányan, milyen szándékkal, milyen erővonalak által támogatva, milyen kicsengéssel beszéltek eddig erről.. Mondjuk inkább:

benne van a levegőben – ami úgy piszkos, ahogyan ez a züllött világ is az..

Kertelés nélkül rátérek – egyúttal nem akarom senki ünnepi hangulatát dühre váltani. Tekintsék úgy, hogy én drogmentesen is tudok delíriumos lenni.. Ilyenkor születnek a meglátásaim..

Régóta gondolkodom azon hogy miként is állna össze egy olyan világ – emberi, persze –, amiben a régmúlt által kódolt szellemek – irányító eszmék, mentalitások – alakítják sorsunkat és egymásét is.

Se történész, se elismert elemző, legfeljebb gondolkodó és olyasvalaki vagyok, akinek se vesztenivalója, se nyerni-valója nincs abból ha véleményt alkot a körülötte levő világról.. Lehet ez egy áporodott, vén agy beteg gondolata is akár. (Cyrano legyek inkább, mint az, aki nem érti előre az ellenvéleményűek észjárását..)

Na végre:

Jelen helyzetben, ami (elég inspiráló) meglehetős válság-szagú, robbanásveszélyes, és még sok minden más, de olyan képleteket mutat, amelyek több lehetőséget is megcsillantanak a gondolkodó ember számára. Tehát,

jelen pillanatban a világban több, közel azonos nyelvű-kultúrájú nemzet él, akár szomszédos, akár múltbéli hatások révén, csupán a beszélt nyelv alapján is leírható a gondolkodásmód, probléma megoldóképesség, habitus, vérmérséklet szerint. Hiszen a nyelvek mindezt tükrözik. Maga a nézőpont nem igényel mély, tudományos igényű ténytudást. Elég az, amit a „józan paraszt” meglát, aki mint én, megtiszteltetésnek veszi, ha megszólalhat..,és hirtelen megállapíthat valamit, talán csak a látszatot..

Ezek a nyelvek-népek-kultúrák nagyon durva általánosítással hasonlóan gondolkodnak és hasonlóan választottak maguknak hazát abban az időben, mikor az állapot még erre lehetőséget adott, de persze akkor sem ment minden zökkenőmentesen..

A vándorlások, hatalmi összecsapások és a többször felülírt status quo-k által felfestett világtérkép azt jelenti nekem, hogy – egyrészt – a határok vagy a jó helyen húzódnak, ahogyan a nyelvek és kultúrák egymáshoz közel élnek, vagy – ez inkább a jellemző – a határok és a nemzeti egységek/országok, államok másfajta hatalmi hatásokra kényszerű szétszakítottságban élnek. Van aki úgy látja, hogy ez a helyzet több lehetőséget tartogat az összes résztvevő számára, de én úgy vélem, hogy ez okozza a világban tapasztalható erőszak, terror eszkalációját.

A teljes világtérképre érvényes gondolkodásmód szinte elbeszélhetetlen nehézségű, ezért én csak az általunk ismert, leszűrt környezetünket Európát és Ázsia ide kapcsolható részeit vázolom fel.

Ismereteim, mint máskor is kizárólag a tanult, tapasztalt, olvasott elemzések, történelmi folyamatok, többnyire intuitív formában való összevetéseiből táplálkoznak.

Ezek alapján a térképen és az elődeink tettein keresztül az a kép rajzolódik ki előttem, hogy Európa egyértelműen két, jellegében, érzelmeiben, jól elkülönülő egységben van:

Nyugat Európa szász-német-skandináv (megosztott), és szláv Kelet Európa, részben Ázsia. Ehhez jön a latin Dél Európa (különálló vérmérsékletű, olvashatatlan kvázi (!) latin Franciaországgal..)

Ha minden érzelem nélkül nézzük ezt a képet és nézzük benne a Nyugat határát alkotó szláv népeket, és benne a „kakukktojás” Magyarországot, szembeötlik a nem mindennapi lehetőség, egy nem mindennapi pillanatban. Sok mindent lehet (teszik is) szemére vetni Orbán Viktornak, csak azt nem, hogy vakon tapogatózik. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy mi is motiválja leginkább.. Tetteinek világos eredője egy Kárpát Medence központú, eddiginél sokkal kiegyenlítettebb életelven nyugvó egység lehet. Óvakodnék attól, hogy egyfajta hatalmi bázist értsek alatta – mint sokan szintén hajlanak erre.. Én inkább a racionalitást látom benne, és leginkább a stabil, önmagát sikeresen védő, de mégis szerves Európában, sőt Ázsiában gondolkodó eszmerendszert.

Mire alapozom mindezt?

Egyrészt a magyar történelemre, a hosszú kiszolgáltatottságra, de egyúttal az életrevalóságunkra, amit magyarul (vagy ki tudja milyen nyelvi hatásra) karakánságnak mondanék. Arra a képességünkre, hogy sok idegen nemzet fiait tudtuk igaz magyarrá (!) tenni csupán tiszta elveink eszközével, nem karddal és mézesmadzaggal, és főként árulással – ahogyan ezt Európa tette akár velünk is…, és nyelvünkben, észjárásunkban hagyományainkban fenn tudtunk maradni.

Egy kis látszólagos kitérővel én úgy látom az élővilágot – ahogyan talán őseim is –, hogy vannak növények-állatok, amik szinte kipusztíthatatlanok. Ezekben valamiféle őserő nyilvánul meg. Ezt lehet égi (isteni) jelként is felfogni. Ezek jelentek meg sok népnél is, tehát nem vagyunk különlegesek ebből a szempontból Ez az őserő volt az, ami a nyelvünket éltette és ezt sugározza is, egyúttal ez az őserő volt, ami védelmet adott másoknak, akik vándorlásaink során hozzánk kötötték a sorsukat. A növények-állatok vonatkozásában a nemzetek által választott példák címerállatai, szimbolikus tartalmú növényei az állatok-növények erejét állítják párhuzamba saját erejükkel, lelki-szellemi tulajdonságaikkal. A régi mintázatok szerinti önmeghatározás nagyjából egybecseng minden nép azon érzéseivel, melyeket sorsuk, vallott világnézetük, hagyományaik számukra nyújtottak. Ezen a ponton tudom én elolvasni, szavakba önteni azt a víziót, aminek a valóságát kézzelfoghatónak érzem.

Eszerint

történelmünk, nyelvünk egyedisége, a környező népekhez való viszonyunk, kommunikációs intelligenciánk úgy jelenik meg folyamatosan, hogy nem gyarmatosítói, hanem inspirálói voltunk a velünk érintkező népeknek. Most valóban a végletekig leegyszerűsítettem a történelmet, kihagyva belőle azokat az ellenpropagandával, rosszindulattal átitatott, főleg hatalomra orientált jellemzéseket, melyek ezt másképpen próbálják a világ számára közvetíteni.

Tehát mi – ha úgy tetszik – „nem vagyunk Európába illők”… Képzeljük el, hogy így van.. De akkor milyen célból jöttünk pont ide?

Ehhez megint nem kell történelemtudósnak, vagy filozófusnak lenni:

Hát azért, mert különleges képességünk van a látásra! A választott madarunkból mindenki ki tudja olvasni ezt. Meg tudunk látni olyan dolgokat, amiket az itt lévő népek (Kelet-Nyugat) nem látnak meg. Ezzel nem egyfajta „soviniszta vezérszólamot” pengetek meg, hanem megértetem másokkal, de a vakon tébláboló, helyüket nem találó magyarországi, nem igazán magyar lelkűekkel is, hogy miben bízhatnak, (főleg önmagukban) kik is vagyunk mi. De egyúttal másokat is megnyugtatva, hogy mi nem leigázni jöttünk, hanem katalizálni. Mindenkiben ott van az a genetikai marker, ami lehetőséget ad számukra is, hogy használják a szemüket. A külsőt ugyanúgy, mint a belsőt. Ha így tekintenek ránk a környező és távoli nemzetek, népek, nem kereshetik velünk a konfrontációt, mert azzal csak veszítenek. Elvesztik annak a lehetőségét, hogy számukra olyan jövőképet vázoljunk fel, amiből ők úgy húznak hasznot, hogy nem kell érte odaadni a szabadságukat, vagy feladni nemzeti jelképeiket, őserejük szimbólumait.

Nos, ezen a ponton mindenki megértheti azt is, hogy miért támadják és támadták a múltban és a jelenben ezeket a szimbólumokat nálunk és másoknál. Ezt csak azok teszik, akiknek nem ugyanilyen tiszták a szándékaik – hogy finoman fogalmazzak. Kimondva: akik a Világállamban gondolkodnak, amiben „természetesen” efféle „jelzőnemzetekre”, látókra, katalizátorokra nincsen szükség – tudjuk miért.

Még egyszer:

Mi itt Európa határán, ebben a rendkívüli geológiai csodában, a Kárpát medencében láttuk meg azt a teret, élőhelyet, amiben szellemünknek, optimista, kreatív életerőnknek megfelelő lesz egy olyan hazát építeni, ami csak álmainkban volt. Itt megtaláltuk. Szinte csoda történt, mikor az álmok valóra váltak a szemünk előtt. Őseink kiváló harcosok voltak, akik képesek voltak felmérni egy hely stratégiai értékét. A magyar népesség jelenlegi számát tekintve ez a terület, „túl nagynak” tűnik. Az ide törekvő nemzetfők azt is meglátták, hogy népünknek akár örökös teret ad ez a természeti alakulat, de nem gondolom, hogy ebben más itt levő vagy ide törekvő nép megsemmisítése lett volna a távlati terv. Ez jelenti azt, hogy nem másokat kizárva csak magunknak néztük ki ezt a gazdag élőhelyet. Ebben a térben mindenkinek jut elég hely a fizikai és szellemi kreativitás számára. A térképre utalva, egyértelmű, hogy egy ilyen valóságos csoda mennyire jól védhető, miközben mindent ad, amire csak az itt élő népeknek szükségük van. Mondhatnánk, hogy egyedülálló tere az önmegvalósításnak, és önellátásnak. Egy bázis, amit a Teremtő ad azoknak, akik itt élnek. A másoknál élesebb látásunk a magyarázata annak is, hogy miért nem azóta élünk itt – mint amit a meghamisított, nyugati-déli-keleti „tollak” által írt történelem hazudni akar. Kellett, hogy legyen egy olyan nemzetrész, ami a hely térbeli, geológiai, vízrajzi, állat-növényzet honosultsági értékeit felméri és a jövőt reálisan felvázolja. A vándorlásaink tapasztalatait, és törzseink telephelyeit sem lehetett vaktában, mindent kockáztatva elhagyni. Gondoljuk arra, hogy a régi magyaroknak növényei, nemesített fajtái, és domesztikált állatai voltak. Ezeket szintén nem lehetett rögtön elvinni a bizonytalanba. Ez a meggondoltság is erényeink fontos részét képezi.

A következő gondolataim megint erősen „tudománytalan” és más jelzőkkel támadott igazságokat fogalmaznak meg. Eszerint a megtalált hazába nem egy szedett-vedett hordaként, hanem egy felépített állami és törvényi formában élő rendezett, fegyelmezett, magas kultúrájú népként jöttünk. Tehát nem fogadjuk el, hogy mindent Európától kaptunk! Tény, hogy nem azt a szellemet találtuk itt, amilyenek voltunk, és nem is ehhez szoktunk addig. A bomlasztó, ármányokat „művészi tökélyre” vivő déli-nyugati hatalmi központok praktikáit nem szíveltük, de minden nép fiaiban meg lehet találni azokat, a hatalmi örökösök közül esélytelen, nagyravágyó, vagy megkísértett, elbódított, orruknál fogva vezetett személyeket, akiket felhasználva fondorlattal egy ilyen szervezett, mindent jól elgondoló, önvédelmében magas szintre jutott népet, mint a „honfoglaló” magyarokat is járomba lehet hajtani. Ahogyan azután meg is történt. Az is igaz, hogy az „ármánykultúrában” valóban járatlanok voltunk és vallási rendszerünk, szellemi talpazatunk is ki volt téve az Európát akkor uraló vallási központoknak. Ezt szintén jól kigondolt taktikával erényeink ellen lehetett fordítani. Most szintén felejtsük el, hogy nem a keresztény karácsonyi áhítatunkat akarom efféle „eretnek” fantazmagóriákkal megzavarni, csak a szikár teóriát vázolom fel.

Azt is mondhatnám az előbbiek „finomítására”, hogy ez a máig élő szellem, amivel idejöttünk, ami tiszta olvasatban keresztényi volt, lassanként „felülírta” a korábbi vallási alapú gyarmatosítók által ránk erőltetett, sulykolt kereszténység negatív hatásait, és – éppen különlegességünk javára írandó – magunkévá tudtuk tenni ezt a hitvilágot is. Ezzel együtt és ettől függetlenül is, maga a mód, ahogyan ebből az „áthangolt” világképből mégis megmaradtak olyannak amilyenek eredetileg voltunk, azt az olyan jelképek és jelképes eszmék tették, amelyek egyénivé, talán szebbé és lelkünket jobban jellemzővé változtatták az a vallást, ami ránk egyénivé lett. Mára szinte vérünkké is vált, őrzi számunkra azt az ősi erkölcsöt, amiben mindig is hittünk. A képszerű, élénk látásmóddal rendelkező nyelvünk, bár a többi nemzetnek idegen hangzású, de irodalmi, kulturális, történelmi ereje példátlan.

Mi nem fáklyavivők vagyunk csupán, akik után tömegesen vonulnak mások, anélkül, hogy bármit is értenének abból, mit akarunk velük tenni, hanem inkább a szikrahordozók, a szikra népe! Mi vagyunk azok, akik mások számára tudjuk adni a szikrát, hogy – megfelelő gyúanyag megléte esetén – mások is melegedjenek saját tüzeiknél.

Ha tehát szenteste meggyújtják a csillagszóróikat, gondoljanak arra, hogy akik voltak és maradtak a szikra népei, mi vagyunk.

Európa kulturális, spirituális és sajnos fizikai értelemben is kimerülőben van. Az a szellem, ami a legutóbbi időkig jól megrajzolta a világ számára, mit jelent „európainak” lenni, alig-alig világlik ki a vegyes előjelű, kielemezhetetlen népesség-konglomerátumból. Még gazdasági téren a két-három erős, nagy múltú nemzet (német-francia-olasz/latin) jelenti a kifelé megnyilvánuló Európát, de ahogyan a világ nagy államai és hatalmai saját terjeszkedési dinamikájuk tartalékait felélik, a fogyasztói szokások globalizálódnak, úgy omlik szét a jelenlegi stabilitás. Ennek helyét a bizonytalanság veszi át. Nehéz nem látni, hogy az emberek anyagi és fizikai-erkölcsi biztonsága már a múlté, hiába a relatív anyagi-jólétbeli fölény, ha a délről fenyegető „nivellált” kultúrák hamar ugyanolyan kiegyenlítetté teszik a „gazdag” népeket is, mint amilyen szintre ők kerültek. Ez nekik talán emelkedés, de a még viszonylagos jólétben élők számára a valószínű visszasüllyedés. Máris megcáfolom mindezt az idő-előrevetést azzal, hogy mindez csak akkor következhet be, ha folytatják a természet és a „krém” alatti népek elszegényítését. Elterjedt az a nézet, hogy a termelési-fogyasztási láz drasztikusan önmagába fordul, amint a természetbe való beavatkozás olyan mérvűvé válik, hogy az élet puszta lehetőségei szűnnek meg.

Ezzel ellentétben Európának ez a térsége – ha berendezkedik az egyensúlyon alapuló természetfenntartó életmódra –, még a drasztikus időjárási anomáliákat is kivédheti. Persze az oktalan, mindenre bénító módon ható pazarlásról, gyorsan amortizálódó technikai eszközök gyártásáról le kell állni. Az itt levő erőforrások – a szellemiek is – belátható ideig ellátják e népeket az egészséges élethez szükséges javakkal.

Ez a „modell” – mely nem hegemónián, kizsákmányoláson, mások lehetőségeinek elvételén alapszik, hanem organikus, becsületes kapcsolatokon, a hagyományok és a kissé eltérő kultúrák tiszteletén, egyenlő jogok gyakorolásán, de egyenlő kötelességeken is. Ebben az önvédelem elsődleges szerepet kell, hogy kapjon. Hiszen, akkor az egész vízió attól válik semmissé, ami a legfontosabb felismerése volt az ide talált elődeinknek. Ezzel kapcsolatos az a feladat is, hogy az egységben jól működő természeti viszonyokat, minél jobban helyreállítsuk. Ez az egyedülálló természeti gazdagság, nem eshet áldozatául a „korlátlan fejlődés” kilátástalan ábrándjának.

Van még egy analógia, amit Erdéllyel kapcsolatban is említeni szoktak. Jóllehet, Erdély a maga egyediségében, védettségében megállja a helyét, ezért vizionálják a Kelet-Közép Európa Svájcaként. Ha viszont az egész Kárpát medencét tekintjük, nem lehet másként érzékelni, mint a hegyek koszorújában élő Svájcaként, termékeny földekkel, és védfalként magasodó hegyekkel.. Svájc így tudott fennmaradni, szinte változatlan formában.

Ha nem a hagyományos tömegtermelésen, hanem a racionalitáson és viszonosságon fog alapulni ez az egység, szinte sérthetetlen, de más részekkel is harmóniában levő potenciált fog jelenteni. Mindebben a magyar szellemi-erkölcsi hagyományok biztosítják a hosszú távú stabilitást.

Ennek záloga az a képességünk, hogy minden itt élő nép gondolkodásmódját ismerjük, és tiszteljük. Egyúttal átlátjuk Nyugat-Európa államainak „szokásos” gondolkodásmódját is – különös tekintettel az Európai Unióban eltöltött éveinkre… Ezzel kapcsolatos általános, túlságosan is rózsaszínű képünk, jóval árnyaltabbá vált ez alatt az idő alatt…

Ha vezetőink ennek szellemében törekednek a kapcsolatok ápolására, egyensúlyra és a térség virágzó együttműködésére, nem kell aggódnunk a jövő miatt.

Gondolnunk kell arra is, hogy ezt a felismerést azok is megtették, akik ennek az evidenciának azért az akadályozói és az itt élő népek egymás ellen szított gyűlölet, félelem keltői, mert ők maguk félnek egy olyan példától, amelyet akár mások is követhetnek közeli és távolabbi környezetünkben. Figyelemmel a múltban kirobbanó háborúkra! Szemmel látható az is, hogy Európa urainak jelenlegi „vegyes” taktikája és stratégiája mentén szerveződő, pozitív változást nem mutató körei szintén gyanúsan méregetik az itt alakuló pozitív változásokat..

„Mediátorként, katalizátorként,” vagyis szikraként, nem pedig „gyutacsként” kell közelednünk minden nép, kultúra felé, ahogyan legnagyobb magyarjaink is tették. A még meglévő – rossz hagyományokat felmutató – ellentéteket, akár a szláv népek között, akár köztünk és a többiek között… türelmes munkával segíthetünk elsimítani. Én ebben hiszek. Csak ennek van értelme.

Szeretettel 2019 karácsonyest előtt:

Kövi Gábor