Szellemgerinc megszakad
Egyetlen fejlődés létezik az organikus egysejtűtől a legdifferenciáltabb idegműködéssel rendelkező magasabb rendű élőlények egyedfejlődésén kívül. Ez a szellem/lélek fejlődése. Ez a fejlődés a liberális „világforradalom” cáfolata. Amióta a szigorú, központi hatalmon alapuló rendet felváltotta a szabadság eszme, a fejlődés csak technikai értelemben létezik. A szellemi fejlődés céltalanná és léhává vált az ipari-technikai-pénzügyi rendszer hatalomra kerülése után.
A gondolkodók feladatokat kapnak, amit pénzhez kötnek. Ezért az emberi szellem csak a gyakorlati haszon mentén támogatott.
Kezdetben a szellem testetlen, láthatatlan, megfoghatatlan távoli hatalom, az Isten fogalmát jelentette. Ehhez viszonyította minden gondolkodó azt a szellemi célt, ideát, amivel szolgálhatta a testtel nem, csak lélekkel és emberi áhítattal megközelíthető Tökéletes szellemet.
Miután az emberiség ennek hatalmát a kényelemre, szórakozásra, gazdagságra, önimádatra cserélte, legfőbb segítője a hazugság. Ezzel az erkölcsi kötelesség, tisztelet megvetése lett a követendő elv. A „függöny” előtt, mint mindent színi előadásban, a korábbi hit és erkölcs szószólóivá vált a média és a politika. Mindaddig és részben azután is a szellem sok nehézséggel találkozott a személyes és a közösségi vagy „társadalmi” szituációkban. Mégis képes volt fejlődni, talán éppen a nehézségek ellenében. Nagy kihívás volt az emberi lélek, ami egyetlen titokzatos vidék az emberi lény számára. Ez korábban az egyházak által uralt, irányított térben nyilvánulhatott meg. A „lélektudományok” különféle áramlatokban sodródtak egészen a mai időkig.
Mégis miért állítom, vagy sejtetem, hogy az emberi szellem „gerince” – hasonlóan az egyre kényelmesedő emberé – meghajolt, majd szinte megroggyant. Ennek bizonyítéka a teljes emberi világot átható elmebaj. Sokféleképpen definiálták már ezt a kórt. Ténylegesen, fiziológiai kórképpel is leírható, örökölhető, de szerezhető tudati nyavalya is. Én egy leegyszerűsített diagnózist alkalmazok: elmebajnak nevezem, ha valaki nem tud önmagáról. Erre mondják: Igen. Ezt nevezzük eszméletvesztésnek.. Ezzel vitába szállok és elismerem. Talán ez az abszurd, vagy inkább paradox kijelentés már le is írja ezt a világjelenséget. Hamvas Béla „kábaságnak” nevezi.
Ez az állapot azért különleges és azért új, mert szándékosan lemond a józan ész mindenek feletti uralmáról. Elveszett az ösztönös védekezés mindattól, ami természetellenes.
Eddig ezt a helyzetet nagyjából mindenki felfogta. A jelenlegi átlag értelem képes idáig feljutni. Hiszen az értelem magasabban van, mint az elfogadás, beletörődés, menekülés a nehéz, fáradságos önfegyelem-önfelismerés sokszor kellemetlen, lehangoló és kiábrándító eredménye elől.
A folytonos alávetettség egy láthatatlan hatalom előtt még elfogadható is lehet. Ha valami olyan hatalmas, hogy oda emberi lény nem juthat el, akkor sem megismerni, sem megérteni lehetetlen, ezért nem is érdemes. A valláselméletek a múltban nem pártolták az emberi szellem magasrendűségének ideáját. A liberális fordulat sem az emberi szellemet, hanem valami mást, a pénzt helyezte oda, ahol a szellem helye van. Attól kezdve még magát az életet is lejjebb sorolják a gazdagságnál. Az egészséget már csak tudomány és ehhez csatolt intézményrendszer deklarálhatja. Azon kívül nem számít a szellemi, és tapasztalati egészség-tudomány. Az egészségfogalom intézményesítése pillanatában a szellemi egészség, vagy annak emberek felettisége, úgymond „isteni” mivolta megkérdőjeleződött. Csupán gépek, vegyszerek, átható éterszag, az Egészségügy papjai és fertőtlenítő klórbűz társul az egészség fogalmához. Ez volt az az utolsó terület, ahol még az egyéni tudat, létvalóság megnyilvánulhatott. A hétköznapi jelen jól körülírja mind az egészség, mind a tiszta tudat mai értelmezési terét.
Eddig – azt hiszem – világos a helyzet megjelenítése.
Ami nálam ezt a gondolatsort kiterjesztette a szellem végzetes „lerongyolódása” felé, egy felismerés.
Ezzel újat akarok mondani a felemelkedés óhajával.
Empatikus léleknek tartom magam. Bevallom nem túl „férfias”, és mintha ebben a liberalizmus „érzékenyítő” programját követném, mert én az egész emberiséggel együtt tudok érezni. A nagyképűség ódiumát is vállalom, de annak érdekében, hogy felhívjam a figyelmet valami olyan jelenségre, ami választ adhat a látszatra kilátástalan művészi-tudományos-lélekbúvár emberi tévelygés problematikájára.
Ennek elfogadása megtörheti a sehova sem vezető ostoba liberalizmust, és a szintén okafogyott „demokratikus” hazugság elvet is.
Ki- és felülemelkedve a hétköznapiság bornírt léhaságából, a technikai sokszorozódás, szétszóródás (hamvasi fogalom) fejlődésnek való beállítása és az új mindenki által áhítattal fogadott, és jóvá avanzsált szerepe vakká tesz annak felismerésére, hogy az új nem feltétlenül jó is.
Ha eddig valami rosszként elfogadott volt, holnaptól nem lesz azért új, mert most már sokan élnek a rosszal. Ehhez a primitív felfogás szerint rossznak ítélt alkohol, cigaretta és más drogok, hiába tülekednek minden szellemromboló médiamoslékban az arcunk elé, attól hogy sokszor látjuk, nem kell még elfogadnunk és követnünk gondolkodás nélkül a példájukat. Attól, hogy már szinte csak nőket látunk különböző vezető posztokon, ráadásul olyan veszélyes szerepkörökben, melyektől a férfiaknál sokkal sérülékenyebb, veszélyeztetettebb nőket távol kéne tartani. Ma már felismerem az e szerepeket játszó színésznők arcán is az a szkizoid kifejezést, hogy ők is kényelmetlenül érzik magukat, mert hazugságot, züllést közvetítenek. Ma már eljutott a szellemi gyengülés arra az alacsony szintre, hogy inkább nevetséges, sajnálni való ez az erőlködés. Egy ponton azonban a még tiszta elméjűeknél gyűlöletbe csaphat át ez a nyilvánvaló szellem és erkölcsromboló igyekezet.
Még mindig megmaradunk a drámai feszültség szintjén, de nem jutottunk el a katarzisig. Amit én átéltem akkor, mikor rám zuhant az igazság mennyboltjának hirtelen felfénylése..
Persze, kissé visszafogván a hirtelen jött gondolatparipákat, megjegyzem, sokakban nem fog különösebb megrendülést okozni, amit most Önök elé tárok..
Ennyi felvezetés után kénytelen vagyok megosztani titkaimat.
Végigfutva az emberi szellem általam felfogott nagyszerű teljesítményein, az utóbbi 200 év már a jövő rostáján még a jelenben kihullt.
Mikor a technikai „fejlődés” eljutott arra a szintre, hogy a számolásra alapozott hatalmi gondolkodás megalkotta azt a gépezetet, ami másolni igyekezett az emberi elmét, ezzel segítve a Mindenséghez való értelmi közeledést, kezdtünk az új istenség hatalmi aurájába kerülni. Ennek papjai már a tudósok voltak. A feltalálózsenik a világhír vonzatában sorra jelentkeztek a szerény szellemi képességekkel rendelkező átlagember bámulatának kivívásáért, nem különben az ezzel járó mesés gazdagság reményében. Amint a rádió, a hullámok fogalmának teljesen mitikus, mégis hétköznapivá tett, eszközökben megnyilvánuló, sőt szinte a fogyasztás kényszerét jelentő tárgyak iránti leplezetlenül bevallott teljes tudatlanság, még csak fokozta az őket kiagyaló emberek iránti csodálatunkat. Pedig ők csak bizonyos fizikai jelenségeket eszközökben megszerkesztve elindítottak egy olyan világfolyamatot, ami már a bolygók „meghódításának” elmebajos ábrándját tűzte maga elé. Nem érdemes ezt az egész jelenségsort részletesen elmondani, mert a hétköznapi ember ott, abban a pillanatban, mikor rázúdult a film, a rádió, majd a kettőt ötvöző különféle eszközök tömege, teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal. Innen számítható a divat, az extremitás, a gátlástalanság minden, akár beteges önmutogatásból kialakuló látszólagos „nagy teljesítménye”, mely az emberek figyelmét magához vonzhatja.. Még mindig ott tartottunk, hogy volt némi esély arra, egyszer visszaszerezhetjük elménk, lelkünk egyensúlyát és különbséget tudunk tenni valóságos, természetes, vagyis jó dolgok, jelenségek, viselkedések, gyakorlatok és ezeket sújtó gonosz „iszapfolyamként” mindent elborító szenny között.
Egyre kevésbé tudtunk ellenállni, de még tartottuk magunkat, még létezett számunkra az az „alapállás”, amit Hamvas status absolutus-ként írt le. Vagyis még naivul hittünk valami tényleg emberiben.
Akkor eljött az a drámai pillanat a ’70-es években..
Fontos itt megállni egy kis időre. Ez volt az a korszak, mikor még rá tudtunk döbbenni valamire, mert az anyagi világ, vagy a „világgazdaság”-nak nevezett szintén a züllés szellemhez becsatolt valami megrogyni látszott. Egy ábránd omlott össze azok előtt akik életüket a pénz állandóságához, a folytonosan növekvő anyagi jóléthez kapcsolták. Még ugyan nem nyílt ki úgy a világ (legalábbis a világként elképzelt utazás, és költözés alapú karriereszme), mint tegnapig hittük. Nem mintha ez lett volna az első, de bizonyos anyagokra épülő hatalmi-gazdasági központok először jelentettek úgy csődöt, hogy arra már oda kellett figyelni a kevésbé szegény országok lakóinak is.
Ebből – a kegyelmi állapotból, amiből még jó is származhatott volna – a számítógépes korszak repítette ki az emberiséget. Ha még nem lett volna elég a televízió, és az egyszerű otthoni számítógépek és néhány nyikhaj eszméletlenül felfutó karrierje, és gazdagsága, ami korábban csak a legszerencsésebb és legagyafúrtabb feltalálók, vagy tudósok, meg persze a jól hazudó politikusok osztályrésze lehetett, eljutottunk a „cyber korszakhoz”. Ez aztán végleg elszakított minden normális halandót az újabb és újabb technikai csodák működésének még csak a halvány sejtésig jutó felfogásától is.
Ma még ott tartunk, hogy nem eszméltünk fel arra a valóságra, ami pedig minket teljesen szükségtelen hulladékká tesz a Világhatalom szemében..
Uraim, Hölgyeim, Drága Unokáim és kis Embergyermekek! A mi tudásunk nem ér semmit! Hiába tanulunk, ha minden erőlködésünk dacára átveszi a szellemi hatalmat, vagyis a tényleges, életünk feletti irányítást ez a valami, ez az Új Isten!
Miért mondom éppen én ezt? Mert megéltem azt a korszakot is, mikor a kristály detektorral való kísérletezés megnyitott egy meseországot előttünk. Egy véres háború után voltunk, a szinte teljes anyagi lepusztulásban. Szüleink még emlékükben őrizték az „aranykor” boldogságát. Képeiken láthattuk, amint a mezőn körben ülő lányok szétterülő szoknyája mint egy hatalmas színes virág (persze ehhez a fekete-fehér képek képzeletünk általi színesítésére, és festőművészek képeinek ismeretére volt szükség..) jól harmonizált a mező gazdag színorgiájával…
Egy komputer nemzedékben felnevelődő mai fiatal erről mit sem tudva drága „okos telefonját” nyomogatva bármilyen látványt átélhet – lényegesen kevesebb örömmel és csodálattal a szívében, mint annak idején azt mi átéltük. Volt cél, volt elérhető tudás, volt kíváncsiság. Volt szeretet, szerelem, fájdalom, katarzis, akár naponta többször is Ma elnézve a metróban sorban ücsörgő összes korosztály egyetlen érdeklődési objektumát, csak sajnálni tudom a hozzám hasonlóan még értékeket tisztelő keveseket. Nekünk még öröm meglátni valakit, leolvasni az érzést arcokról. Kísérletet tenni emberek etnikai gyökereinek megsaccolására, mielőtt megkérdeznénk őket: „Honnan jöttél? Kik voltak a szüleid?”. Most ha nem tudjuk, megnézzük a Wikipédiában…
A gépek túl sokat tudnak, mi pedig szinte semmit. Miért csodálkozunk hát, ha gyermekeink-unokáink egyre kevésbé akarnak tanulni, sőt tovább megyek (visszafelé) tanáraik sem tudják, mit kéne tanítani. A jelen zavarosságában azt sem, hogyan és hol fognak tanítani… Remélhetően ezt a mondatot tíz év múlva már senki nem fogja érteni. Szeretném megélni azt a fél évvel későbbi kort, mikorra a Covid-19 nevű rémálom (minden tekintetben!) ismeretlen fogalom lesz!
Az a teljes önfeladás, ami a „liberalizmusnak” titulált gondolkodási-viselkedési-hatalmi elvrendszer, mintegy önként behódol minden elmeferdülésnek, csakhogy fennmaradjon. Hogy ne törjön el végleg gerince, inkább szilikonra cserélte… Innen a „szilikonvölgy” asszociáció sokatmondó magyarázattal is szolgálhat…
Ahogyan a ’70-es évek kizökkent/h/ették az akkori kortársaimat, és magától érthetően fogadták az akkor születettek, a ma felnövekvő generációk, és mindenki más számára úgy van most is lehetőség a még eszméletüknél levőknek egy gyors fordulattal a felemelkedő szellem vonatára felugrani, még akkor is, ha látszólag minden veszve van…A jövő nemzedéke és az emberi szellem maradékának megmentése érdekében meg kell tenni!
Ennél csak feljebb vezet út!