Reál

Egy önvallomással kezdem: nem tudom eldönteni, humán, vagy reál beállítottságú vagyok-e. Ha mindenképpen választanom kell, akkor se. De ha röviden megindokolnám, akkor a reáldolgokat humán szellemben végzem. De – mint mindig – most sem erről lesz szó…

Mindenesetre, ha reál volnék, akkor szeretnem kéne a számokat, de inkább jobban hiszek annak, ami a számok mögött van. Ez pedig akkor jutott eszembe, mikor hallgattam két elemzőt a mai helyzetről. A meghívott vendég, aki számomra szimpatikus is, egy idézet kapcsán azon a véleményen volt, hogy országunk irányítása reálpolitikai. Ezt én is osztom, bár nem így mondanám. Itt be is fejezem a politikai helyzetelemzést. A reál, a való, rövid fordításban, és tény, hogy életemben mindig a valóság játszotta a vezető szerepet. Mármint, a valóság keresése. Amikor azt látom, hogy valóság alatt sok hazugságot el lehet adni, akkor elszomorodom, amiért meghamisítják, megcsalják ezt a szent fogalmat. Igaz ugyan, hogy szent alatt nem mindig a valóságot szokás érteni, de nekem a valóság szentebb, mint a fikció, mégsem vagyok szkeptikus. A szkeptikus alatt azokat kell érteni, akik még akkor sem hiszik el, amit nem akarnak elhinni, ha az orruk előtt, tisztán, bizonyításokkal együtt látják. Ebből is kiderül, hogy a reál sem mindig az, aminek látszik.

Ha most a mai helyzet reálvoltát akarjuk kideríteni, igencsak nagy bajban vagyunk. Tehát, ma minden könnyebb, mint reálul politizálni… De politizálni meg aztán végképp nem szeretnék, mert ez már önmagában sem jelenti, hogy a valóság mentén intézkedni. Talán látszik, milyen bonyolult ez a valóság. De ha a realitásról beszélünk, ami már a reálnak is egy képzett formája, láthatjuk, hogy a realitás általában véve a megalkuvás, vagy a dolgok szétkenésének gyakorlata. „Fogadd el a realitásokat!” Szokták nekem is mondogatni, vagyis oké, hogy ők is tudják, mi van és mit kéne tenni, de ugyebár a realitás az, hogy nem fogjuk megtenni, mert féltjük az irhánkat. Azonban, ha valaki fittyet hányna a realitásoknak, és végre azt tenné, amit kell, amit mindenki már ezer éve tud, és nem teszi, akkor még az is megtörténhet, hogy az irhánk is a helyén marad, meg végre jutunk valahová. Mert akik az irhát valamikor valakinek lenyúzták ilyesmiért, ma már teljesen más eszközöket alkalmaznak, és a bátrak komoly eredményeket értek el, mert mégis megtették, amit kell, pokolba a realitásokkal! Vagyis, talán bátrabbnak kéne lennünk?

Mennyivel egyszerűbb volna, ha reál helyett megmondanánk, mit gondolunk, és akkor volna miről beszélni. Akkor mindenről azt kéne kimondani, ami, nem pedig azt, ami reál. Akkor páran megsértődnének, sebaj, de talán az is kiderülne, hogy kicsodák, és abból lehetne kiindulni. Ez legalább már egy alap volna a beszélgetéshez. Ha pedig elkezdünk beszélgetni, a valóságról fogunk eszmecserét folytatni. Az eddigiekben közös megalkuvások léptek az eszmecsere helyébe, ezt elnevezték politikának. Amiért minden értelmes ember lemond a politizálásról, éppen a reménytelen és meddő szófacsarás. Játék a statisztikával, tudatos félrevezetés, meghamisítás. Ez a valóság ez nem reál. Amikor napról napra ugyanazt a formulát akarják nekünk beadni minden politikusok… vagyis minden idők mindenkori politikusai, akik tanulják a politikát. Hát, ez megint számomra egy irreális realizmus. Mennyit tanulták, és mennyien, ami csak arra volt jó, hogy bizonyos klubokba bejussanak, és lehessen közülük bizonyos célokra embereket kiválasztani, akik a valóság helyett a realitást fogják képviselni.

Elnézem a realitásokat. Évekig tartó helyezkedések, sok-sok erőszak, robbanás, vér, és egy új ország név megjelenik a térképeken, mások megszűnnek létezni. Ezt nevezik történelmi realitásoknak. Kicsiben, bármely országban ugyanez történik. Most egy olyan realitást élünk át, mikor egy helyen többen helyezkednek, robbanás, vér, és majdan, ha már a füst elült, megint átrajzolják a térképeket, és az addigi robbantókból öltönyös politikusok lesznek, a múlt el lesz felejtve, státusz quo alapon. Vagyis a realitásért sok ezren meghalnak, házak, országok lerombolva, és ünnepelhetjük az új realitásokat. Egyesek még vissza tudnak emlékezni, hogy mennyire más volt a megítélés, vagy éppenséggel azok fognak robbantani, akik a régi térképeket használják.