Naturokrácia  – humanokrácia –  uniokrácia – theokrácia – autokrácia – liberokrácia – bürokrácia – szisztokrácia – demokrácia – maszkulinokrácia – feminokrácia – technokrácia – robotokrácia – logokrácia – arisztokrácia – naturokrácia

A latin-görög kultúra át-meg átjárja az európai kultúrát. Olyan kevert fogalmak kifejezésére ad lehetőséget, melyekkel sokoldalú gondolkodást fejleszthetünk. Az eredeti nyelvtani szabályok tetszőleges megváltoztatása, torzítása megengedhető. Ezen „új” fogalmak időlegesen használhatók bizonyos körülmények jobb megértéséhez. Ne tekintsék tehát ezen „latintalan-görögtelen” szavakat lehetséges támadási felületnek, inkább olyan nyelvi-logikai játékeszközöknek, melyekkel bonyolult korunkat, emberi világunkat világosabban leírhatjuk.

Minden, valamennyire olvasott gondolkodó ember érti ezeket az ad hoc fogalmakat. Gyakran használják helytelenül eme két ősi nyelv szavait, és most se gondolják, hogy ez a pongyola stílus fogja meghatározni a következő gondolatokat.

Ha most jó magyarra akarom lefordítani a fenti kényszerszüleményeket, az alábbi folyamat tűnik fel szemünk előtt:

Naturokrácia /természeturalom

Az élet keletkezésének időszaka, az állatvilág kialakulása.

Sok millió év után „megjelenik” az ember, „aki” még alig értelmes, nem sokban különbözik a többi, már fejlett intelligenciával rendelkező főemlőstől. Az élettérért és táplálékért folyatott harc során az ember kerül ki győztesen, és kezdi meg uralkodását a bolygón. Mindez a megfogalmazás ismerős a tankönyvekből. A különbség csupán az, hogy itt az uralkodás módja, és az a tény, hogy mindig totális uralomra törekedett egy faj – az emberiség – jelenti a vizsgálat tárgyát. Tulajdonképpen az ember uralkodásának kezdete (humanokrácia) volt az első olyan mozzanat, mely egyúttal a Rendszer (civilizáció) születése is volt, vagyis olyan mesterséges együttélési alakzat, mely nem szervesen kapcsolódott az őt meghatározó természethez/természeturalomhoz, ha tetszik. A „szervetlen” kapcsolódás a korlátlan kizsákmányolás lehetőségét hordozta magában. A külvilág, a természet, ellenségként, ismeretlenként, leigázandóként szemben állt a feltörekvő emberrel. Azonban ez a viselkedési séma azután az emberek közötti kapcsolatokra is kiterjedt. Ez a tény az óta is nehezíti az emberek és a természet közötti békés együttműködést. Az uralomért folytatott harc, minden irányban felülírja az közös létet.

Uniokrécia/ősközösség

A kezdeti, „édeni” szakasz, mikor a természeti körülmények nyomása, és az emberi értelem egyensúlyban volt.  Nem lehet pontosan meghatározni az évmilliók azon metszetét, mikor még ez a „békés” rendű, ártatlan, naiv ember élt a Földön. Erről a pontról szemlélve ártatlannak tűnő ember, akár minden szívfájdalom nélkül „túlélő” tápláléknak tekinthette saját kicsinyeit, mégsem tört szívesen más emberi csoportokra, hanem inkább a feladatok megosztása révén tudott fennmaradni, fejlődni. Az „uralom”szó mintegy idilli-isteni béke szimbolikus kifejezése, nem annyira erőszakos, megtorló hatalom. Egy ilyen világot az óta is ideaként említ fel az ember, mint elérhetetlen, de vágyott életformát.

Theokrácia/Istenuralom

Mikor a természet hatalma megszemélyesítve, „Isten” által teremtett, egy „nem evilági” szellem uralmát tartotta vezérelvének, és mindent ennek rendelt alá. A tudományt, emberi kapcsolatokat, az ember-állat, ember-természet viszonyát ezen a módon szabályozta. A szigor lassanként az Isten földi helytartóinak (papok) igencsak önérdekű uralmává vált. Ezt illette a „történelemtudomány” „sötét középkor” jelzővel. 

Autokrácia/önkényuralom

Ebben az időszakban a királyok-császárok, egyeduralkodók tartottak fenn rendszereket, amelyek alapja volt a kíméletlenség, és bizonyos szerves együttműködés, amely ezt a rendszert fenntartotta, éltette. Az „ősi” rend, törvénykezés, előjogokat biztosított a legfőbb uralkodók belső köreinek. Ezek a papokkal szövetségben-közös kiszolgáltatottságban alkották az uralkodó osztályt. Ezt az időszakot az egyre tollasodó „középosztály” „szabadságvágya” (értsd: korlátlan gazdagodási vágya) váltotta fel, mikor megjelent az „egyén szabadságának” ideája, a

Liberokrácia/felvilágosodás

Ezek után felgyorsultak/keveredtek a korábban bevált formulák révén a folyamatok. A régi önkény módszereivel még fékevesztettebben támadtak az ancien régime még élő képviselőire, mint a korábbi egyeduralkodók alattvalóikra. De az egymással versengő csoportok is ugyanígy bántak el a konkurensekkel.A „fejlődés” korlátlanságának kinyilvánítása alapozta meg a jelenkor tétova csoportjainak kényuralmát. Erre a szellemiségre jellemző a felelősség áthárítása, a nehézségek elkerülése, a kényelem, szórakozás, nemtelen élvezetek, a züllés polgárjogosítása, hazugság, képmutatás stb.

Szisztokrácia/bürokrácia/rendszeruralom/hivataluralom

Az egymást követő rendszerek saját hatalmuk kiépítésére erős hivatali hálózatot alkalmaztak/alkalmaznak, önmagukkal szemben megengedők, másokkal szemben kemények, követelőzők. Rengeteg törvényt alkotnak, de arra már az erejükből nem futja, hogy következetesen mindegyiket betartassák, azonban arra sem túlzottan ügyelnek, hogy ők maguk betartsák. Ezekre a rendszerekre jellemző az oktalanság, következetlenség, a rossz törvényekhez való ragaszkodás, a jobbítók elnyomása. Ez a rendszer saját pusztulását sietteti, mivel nem a megfelelő válaszokat találja az önmaga által létrehozott problémákra. Bonyolultságát még a vezetők se látják át. Ez a vezetési-szervezési mód, szinte minden régóta fennálló rendszer vége felé kialakul, a harácsoló hivatalnokok jóvoltából.

Demokrácia/népuralom

Egy soha teljességében meg nem valósult ábránd, amiben azt feltételezzük, hogy az emberek tömegei igazságosak. Eredeti formájában egyáltalán nem volt „demokratikus”. Azóta különféle rendszerek kiáltják ki magukat demokráciának, azzal a céllal, hogy elfedjék egy klikk hataloméhségét. Olyan nonszensz, ami eleve egyes, gátlástalan, uralkodásra vágyó emberek azon törekvését jelenti, hogy az adott „szegény” (a rendszerben legnagyobb számban lévők) többség előre „súgott” akaratának demagóg felvállalásával hozzanak létre maguk számára hatalmi bázist (populizmus). Ezt a demagógiát folyamatosan szítani kell, mint a tüzet, mert különben kiderül a valódi szándék. Ebben a rendszerben az őszinték, jók hamar elbuknak, ha elég gerincesek ahhoz, hogy ne alkudjanak meg elveikkel. Ebben az elnevezésben a „nép” egy olyan réteget jelöl, amelynek tulajdonképpen sohasem lesz valódi szerepe, vagy elismerése, csupán arra használják fel, hogy a hátán előre jussanak. Mivel ez a praktika idővel lelepleződik, ugyanazt a tömeget a regnáló csoporttal szemben álló tömörülés használja fel hatalma megszerzéséhez. Ebben a rendszerben döntő, hogy a „nép” sohase kapja meg a valódi hatalmat, mert akkor egyik korábbi uralkodó sem jut szerephez. Ezt szokták „anarchizmusnak” nevezni, mivel a korábbi struktúrákat a „nép”, a tömeg szétzúzza. A bosszúvágy és a tömegbe befurakodott „következő hatalmi csoportosulás” emberei olyan rombolást indítanak el, hogy törvényszerűen szükség lesz „rendteremtőkre”, akik – mily érdekes – valamelyik korábbi csoport tagjaiból verbuválódnak. Ez azután „váltókormányzást” eredményez, amelyben titkos megegyezések szerint váltják egymást a hatalomra törő erők.

A jobb megértés érdekében itt egy rövid részlet René Guenon A modern világ válsága c. könyvéből:

“Mint már megmutattuk, Nyugaton a világ jelenlegi állása szerint szinte egyetlen ember sincs azon a helyen, amelyet saját természetének megfelelően normálisan el kellene, hogy foglaljon; ez a következménye annak, hogy nincsenek többé kasztok, ugyanis a kaszt tradicionális értelmében semmi más, mint egyéni természet, az ezzel hordozott speciális hajlamok teljes sorával egyetemben, amelyek az embert a megfelelő egyéni hivatás betöltésére képesítik. Miután egyetlen hivatásválasztást sem határoz meg többé semmilyen legitim szabály, elkerülhetetlen következmény gyanánt a legtöbb ember arra eszmél, hogy olyan munkát kénytelen vállalni, amilyet éppen kap, és amire gyakran éppen ő a legalkalmatlanabb…”

Ez a jelenlegi „demokráciák” nagy trükkje, hiszen egy olyan rend, amiben mindenki a maga helyén van, azt feltételezi, hogy nincs szükség olyan hivatali hierarchiára, ami a dolgokat „rendbe teszi”. Bárki, aki azt firtatja, miért nem működik az állam, vagy valamelyik hivatala jobban, és azt ígéri, hogy ő majd rendbe teszi a rossz működést, eleve félreérti magát a „demokráciát”. Ha a demokrácia alapja valóban a becsület volna, akkor az lenne az arisztokrácia, vagyis a jók uralma. De abban a kivételes esetben már rendszerre (uralom) sem volna szükség, hisz az emberek magukat kormányoznák mindannyiunk üdvére. Mikor ezt a fikciót említem bárhol, hatalmas felhördülés a válasz: „Ilyen sohasem lesz!” Ebből az egyetértő megnyilvánulásból is kitetszik, mennyire hatásos volt a köznép butítása, saját értékei lebecsülése, és a bizalmatlanság légkörének folyamatos fenntartása érdekében. A demokrácia eredeti értelmében minden egyes embernek olyan magas szinten kéne állnia, hogy meg tudja ítélni önmagát, szerepét, egyformán törekednie kellene a megértésre, és az együttműködésre. Hogy nem ez történik, azért nem az egyén a felelős, hanem a Rendszer.

Az „uralom” elengedhetetlen fogalom az összes eddigi formációkban, ami egyszersmind az összes bajok egyik forrása. Ez a rögeszme eleve feltételezi, hogy vannak uralkodók, és vannak, akiket uralnak. Ez a modell csakis bukások sorozatát hordozhatja magában. Az együttműködés csak érdekek mentén, és csalárd módon képzelhető el. Mindig azzal működünk együtt, aki a legjobb pozícióban van, vagy aki a legjobb pozíciót ígéri. Ebben a felállásban törvényszerű a hazugság, ami máris akadályt jelent a tényleges és tartós együttműködés szempontjából. Mennyiben különbözik ez a magatartás az állatvilágban megfigyelhető kommunikációtól? Amikor erre a pontra érkezünk, vegyes érzelmek viaskodnak bennünk: az ember a természet ura – az ember bizonyos tekintetben a természetből vett mintákat utánozza. Ez a két érzés egymást kioltja, és mindenképp gondolkodásra kell, hogy késztessen. Ha a természet olyan alantas, megvetendő, hogy csak uralkodással lehet hozzá közelíteni, akkor mivel indokoljuk a másolást? Ha elég jó ahhoz, hogy másoljuk egyes elemeit, akkor miért nem elég jó ahhoz, hogy tiszteljük, és próbáljunk vele együttműködni? Mikor arra kell hivatkozni, hogy a természet zabolátlan erőit csak nagyobb erővel tudjuk féken tartani, akkor fontos az uralom fenntartása, mikor viszont saját gyengeségeinket magyarázzuk a természeti példákkal, máris elismerjük, hogy nem vagyunk jobbak az állatoknál. Mikor arra hoznak fel egyre ostobább okokat, miért is nem vagyunk a bolygó szülötte, vajon miért nem gondolunk ezekre a példákra, hisz ezek a földi természet példái, nem pedig valamilyen égi esemény megfigyeléséből származnak… A magyarázat kézenfekvő: saját durva, megvető viselkedésünk, szeméthalmozásunk, a körülöttünk levő tér mérhetetlen mennyiségű tárggyal való beszórása, a földi időjárás, fizikai tér állapota, a föld, víz levegő mértéktelen szennyezése csak egy olyan lény számlájára írható, aki ezt a bolygót csak vadászterületnek és szórakozóhelynek tekinti. Semmi felelősséget, gondosságot, türelmet és bűntudatot nem mutat ez az emberi világ, de máris kiszemelte magának a Földről elérhető legközelebbi égitesteket, ahol ugyanezt a garázda viselkedést, életformát kívánja megvalósítani. Ha volna egy olyan szellemi lény, ami minket idetelepített, és figyeli tetteinket, de nem avatkozik be, milyen osztályzatot kaphatna ezért a cselekedetéért? Talán nem csoda az sem, hogy az efféle ördögi fantazmagóriák adnak „környezetvédők” kezére még valahogyan vegetáló területeket, hogy „biológiai játékokat” folytassanak különféle oda nem illő, vagy az adott romlást gyorsító állatok „visszatelepítésére”. Lásd európai hód… De sorolhatnám a világ hasonló eszement „projektjeit”, amiből már szinte lehetetlenség kimászni. Az uralom helyett talán értelmesebb volna a „gazda” szót használni, amelyben a szolgálat dominál. A bűnözők egyik ismérve, hogy nem mutatnak megbánást, és semmi szándék nem vezeti őket a bűnük okozta károk helyreállítására.

Maszkulinokrácia/férfias uralom

Való igaz, hogy a civilizáció mai állapotát jórészt a férfiak vezető szerepének köszönheti. A jelen kor nőiességbe

/Feminokrácia/ hajló kormányzási módszerei, következetlensége, lágyszívűsége, karöltve a liberális rendszer zavaros eszmevilágával, jóval durvábbak, mint bármelyik férfiuralmi életforma, mivel hazugságra épülnek, és ez megtöri a lelket, tudathasadásos életet eredményez. A férfi már nem meri magát férfiként tudni, a nő összetéveszti magát a sztereotip férfieszménnyel, és tőle idegen szerepvállalásokkal, erőszakossággal azonosul, a nemzet fogalma átértékelődik, pedig a nőiesség a családon és a családok szövetségén, a nemzeten tölti be a rá illő szerepet. Teljesen ellentmond minden emberi értéknek a család és a nemzet szerepének elutasítása. Nem lehet véletlen, hogy a nemi szerepek is teljesen összezavarodnak.

Szükséges beszélni még az emberi jogok torz szelleméről akkor, mikor magát az embert nem definiálták megfelelően. Azt hogyan nevezhetjük emberi jognak, ha a rettegett tömeggyilkos, miközben egyetlen percig sem bánja saját sátáni tetteit, követelheti magának az ártatlanok számára biztosított előnyöket? A jogi irracionalizmus abban van, hogy egy ember, aki elkövette a legfőbb bűnöket, ugyanannyira számíthat a jog védelmére, mint aki egész életében tiszta, becsületes életet élt. Aki az emberiesség, az emberi szentség, az élet ellen tör, önmagát azonnal kizárja a jogvédelemből. Ha a tudatosan gonosz, bűnös tetteit el nem ismeri, a jogi védelméről önként mond le.  Csupán a Rendszernek van szüksége arra, hogy addig kerülgesse a valóságot, míg a gyilkosból szegény ártatlan nem lesz. Azonban a megoldás nem annyira jogi (mert a jog már a bürokrácia és a tehetetlenség áldozatává vált), hanem erkölcsi: tény, hogy míg egy ember eljut a legfőbb gonoszság tudatállapotába, a körülötte levők semmilyen figyelmet, jó szándékot nem tanúsítanak iránta az ügyben, hogy más emberré váljon, mivel az „emberi jog” félreértelmezése szerint, amíg valaki csak szóban és gondolatban (az erre irányuló magatartás által felismerhető módon) foglalkozik a bűnnel, csupán azon jogaival él, hogy bármit elképzeljen, készülhessen rá, és mikor éppen megvalósítja, miközben a felkészületlen környezet elképedve veszi tudomásul, hogy komolyan gondolta – csak ezután nevezhető jogosan bűnözőnek, gyilkosnak stb. A „naturokráciában”/Édenben eddig sohasem juthatott el senki, mert működött a közösség védelmi mechanizmusa. Egy ponton fogta meg a bűnt: nem volt értelme elkövetni. Amint a bűn közvetlenül visszahat az elkövetőjére, azonnal megszűnik az általa megszerezhető bármilyen előny lehetősége. Anélkül, hogy laikusként jogi fejtegetésekbe bocsátkoznék, kijelenthetem, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” elv nem fedi a fentebb vázolt ideális helyzetet.

Az ember története elválaszthatatlan az eszközeinek történetétől. Kezdetben csak a szükséges egyszerű eszközöket használtuk, még az sem számított, milyen minőségűek, csak a célszerűség volt fontos. Később az igény a megjelenésben is megmutatkozott, és megjelentek a díszítések. Később a lassú fejlődés következtében az eszközök egyre hatékonyabbak lettek, főként a vadászatkor használt gyilkoló szerszámok. Azután már az eszközök értéke magasabbra rúgott, mint maga az ember. Korunkat gyakran a „szédítő technikai fejlődés” korszakának is nevezik, majd napjainkra a technikai eszközök uralkodnak az élet minden területén, kimondhatjuk tehát: ez a

Technokrácia/eszközuralom

Valamilyen gép vagy elektronikus eszköz nélkül ki sem tehetjük a lábunkat. Hamarosan egyes emberek chipeket operáltatnak a testükbe, hogy azokon keresztül kommunikáljanak, működtessék a körülöttük levő elektronikus eszközöket, robotokat. A járművek sem lehetnek meg számítógépes vezérlés nélkül. Ez a világ már nem az emberek világa, de nem is az államok és kormányok uralkodnak, hanem a multinacionális vállalatok vezetőinek grémiuma.

Mivel, szemmel látható módon az összes eddig próbált rendszer megbukott, mert az emberi gonoszságra nem az erkölcsre, együttműködésre épült, hanem a mohóságra, kényelemszeretetre, agresszivitásra, a probléma álmegoldása az egész kérdés átugrása:

Robotokrácia/roboturalom.  Ez a vízió szintén beteljesedni látszik, mint a többi olyan képzelgés, amit a Rendszer foggal – körömmel megvalósított. Ez a „megoldás” tökéletes, mint amennyire egy ember alkotta szerkezet tökéletes lehet. A tudat torz volta helyett mesterséges tudat, amit előzőleg programoztak. Hiába alkotja meg a programot egy gép az ember helyett, hogy ne kerüljenek bele az emberi gondolkodás hibái, végül is a robotot megalkotó első programot ember alkotta, és az egész őrültség a maga betegességében semmilyen értelmet vagy tudatot nem fejez ki.

Arisztokrácia/a jók uralma

Ha ma ezt a szót halljuk, vajon miért nem a „jókra” gondolunk? Hogy ebben a tekintetben vegyes fogalmaink vannak az általunk ismert arisztokráciáról, nem a maga idején alkalmas és közel (…) igaz jelentés szerint ítéljük meg. Ha az eredeti értelmezést lefordítjuk a történelmi tapasztalatokból leszűrhető eredménnyel, eléggé sajátos kép alakul ki bennünk az arisztokráciáról. A jelen arisztokrácia koránt sem a minden tekintetben feddhetetlen, önzetlen, tiszta lelkű, gondoskodó, erkölcsös, és sok más hasonló jelzővel illethető réteget jelenti. Arról már eléggé közeli fogalmunk van, hogy a mi arisztokráciánk, vagy az arisztokrácia általában mennyire nem ilyen. Még azt is meg merem kockáztatni, hogyha az emberi viselkedés, értelem, legmagasabb szintjén, példamutató módon élő, meghatározható helyű, számú embert a fenti idealisztikus erényekkel láttunk volna viharos történelmünkben, akkor az az életforma mai is jellemzője lenne az emberiségnek. Azonban azt is lehet látni, hogy nem elég csupán az emberekkel szemben rendelkezni minden jó tulajdonsággal, melyek bárkit jellemezhetnek, ám ha a természethez való viszonyunkban az ellenkezőét mutatjuk, már az emberiség sorsa hasonlóan alakult volna, mivel a földi erőforrásokkal való visszaélés ugyanerre a kezelhetetlen állapotra vezetett volna. Azt is érdemes meggondolni, hogyan alakult ki a jelenlegi uralkodó arisztokrácia. Hiába viselkedik valaki a jelzett rétegben minden tekintetben pozitívan, hogyha előző életében, vagyonát, imázsát csalással, gonoszsággal, harácsolással, mások eltiprásával, pusztítással szerezte.

Logokrácia/értelemuralom azon a tényen alapul, hogy az ember értelmes lény, ám az értelmét eddig rosszul, rosszra használta. Ennek a korai hibás kiindulási pontnak a kezdetleges emberi tudat, és a még erős természettel való egyenlőtlen harc volt a kiváltója. Ma már nem az a kérdés, hogyan győzzük le a természetet, hanem az, hogyan mentsük meg az embertől. Ezt a helyzetet reálisan felmérve az ember egyedül a tudatára alapozhat, mivel a tudat sem véletlenül fejlődött olyan magas szintre, hogy lehetőséget nyújtson a hibák helyrehozatalára. Most már csak tudomásul kell venni, hogy nem a robotember a kivezető út, hanem az EMBER valódi erényeinek „világiasítása”. A „Felvilágosodás” olyan lehetőség volt, mint az összes olyan pillanat, mikor az emberiség szellemi fordulóponthoz jutott. Ezt a lehetőséget nem a középkor teljes likvidálásával, hanem türelmes, és értelmes kritikával kellett volna kiaknázni. A „szentség” elve (szakralitás) nem azonos a Theokráciával, ami egy nálunk tökéletesebb, de el nem ért idea tűzzel-vassal való hatalmát jelentette. A hatalom földi helytartói, végrehajtói jól profitáltak az általuk alkotott törvényi ideák és az akkori ember lelki-szellemi állapotának különbségeiből, miközben ők maguk a törvény felett álltak. Mi akadályozta meg őket abban, hogy részrehajlástól mentes ítéleteket hozzanak? A szentség fogalma, mely az ember leghívebb kifejeződése az általa értékelt egyetemes erények és individuumok, entitások iránt, ma még sürgetőbb értelmezésre vár, mint a középkorban. Ezek a gondolkodás és viselkedés olyan szabályai, melyeket a Földön és égen csak az ember tud kimondani, és betartani. Az állatvilágtól nem várhatunk el olyan „becsületet”, ami nélkül semmiben sem különböznénk egy vérengző fenevadtól. A természet szentségének tisztelete éppen azt jelenti, hogy az állati viselkedést, mint a természet egyensúlyát szolgáló törvényt, az állatok között elfogadjuk, megfigyeljük, lehetővé tesszük, és nem akarjuk pl. a majmot megtanítani „emberül gondolkodni”, viselkedni. Egy sor olyan kutatás folyik és folyt, amely azt bizonyította be, hogy a főemlősek némelyike messzemenő „pozitív” tulajdonságokkal rendelkezik. A hazugság a természet világában szükséges, de ha a túlélés számára előnyösebb az őszinte ragaszkodás (bonobó), akkor az is ugyanolyan értékes forma. Semmi sem cáfolja azt, hogy az ember nem képes őszinte és békés módon tartósan együtt élni saját fajtársaival, vagy a többi élőlénnyel a Földön. Egyetlen pont van az életben, mely teljesen megegyezik embernél-állatnál, a lehetőségek maximális kihasználása. Az emberi cinizmus ezt a tételt forgatta ki úgy, hogy amit meg lehet tenni, azt meg is kell tenni. Holott az a rengeteg lehetőség, amivel gátlás nélkül éltünk, és az adott pillanatban annak negatív hatásait is mérlegelve mégsem abba az irányba fordítottuk a folyamatokat, amivel az ember a Földet Édenné tette volna, mind elvesztek. Ma már szóba sem jön, hogy az eredeti állapotokat helyreállítsuk, inkább a következmények negatív hatásait enyhítjük, ami annak beismerése, hogy a felelősségtudat nem része az ember jellemének. Most csak egy időszerű eseményt (Csernobil) említek, amit azóta számos hasonló hatású, „tudományos” szándékú „baklövés”, vagy szándékos természetpusztítás követett. Egyikből sem származott semmilyen tanulság, vagy változtatás, sőt már az időjárást közvetlenül befolyásoló „rejtett” akciók, kísérletek, vagy katonai manőverek is tetézik a bajt. Lehetetlen elképzelni, hogy bármilyen természetes földi állapot, ami ehhez fogható, a múltban előfordulhatott. A kormányok és rendszerek vagy elismerik, vagy elhallgatják ezeket, de eszük ágában sincs bármit tenni ellenük. Azt tudom csak elképzelni, hogy valamilyen titkos központ, ami minden információval rendelkezik a Földi élet rövid időn belüli teljes kipusztulásáról, arra a kis időre, már nem vacakol holmi természet-rehabilitációval. Már ez is olyan tébolyító feltételezés, mint az, hogy az emberiség tudatosan tör a földi élet megsemmisítésére. Erre a végsőkig démoni állapotra semmilyen értelmes okot nem lehet találni. Ha az ember önként lemond az egyetlen valamirevaló erényéről, a tudatáról, semmi sem menthet meg minket…

Az élet szentsége (Naturokrácia), a maga igaz és őszinte formájában azt jelenti, hogy egyetlen Rendszer, vagy bármely ember sem követheti el azokat a bűnöket, melyeket az élet törvénye tilt. Legfőbb törvény az élet. Továbbra is olyan szellem (Paradigma) kimunkálására kell a legnagyobb erőfeszítést áldozni, mely a földi lét és az ember torz rendszere, tudata közti ellentmondások megértésén és a különbségeknek a természettel való összeegyeztetésén alapul. Ez pedig nem ábránd, hanem a jövő egyetlen igaz választása.

Ennek megvalósítása abba az akadályba ütközik, mely a középkor óta semmilyen feloldást nem kapott:

Az ember nem több mint szülőanyja, a természet. Amíg ezt minden egyes ember nem fogadja el, és minden rendszer nem teszi magáévá, addig lesz ellenségeskedés ember-ember, ember-természet között, melyen csak az ember veszíthet.