Klíma paradoxon

Cél, hogy a világ élhető maradjon. Bár, ez a meggondolás nagyon ésszerűnek tűnik, mégsem üdvözli mindenki egyöntetűen. Miért? Ha egy olyan célt tűznénk ki, hogy a világ minél előbb pusztuljon el, vajon hányan tapsikolnának örömükben? Nos, ez a két kérdés és a lehetséges reakciók jól körülírják, milyen nehéz bármilyen hatást gyakorolni az emberiség környezettel kapcsolatos felelősségvállalására.

Jó ideje figyelem az emberek viselkedését, és vonok le a reakcióikból következtetéseket. Úgymond: „elemzéseket és prognózisokat készítek”, mint minden olyan ember, akit érdekel a túlélés. Gondolhatnák, hogy ez mindenkit érdekel, pedig koránt sincs így.

Akit tényleg érdekel, inkább foglalkozik az egészséggel. Mikor viszont az egészség szóba jön, mindenki, vagy legalább is nagyon sokan elfordulnak. Miért? Máris közelebb jutottunk a minket legjobban érdeklő téma megértéséhez. Tehát, a túlélés ebben a világrendszerben valamilyen központi elvárás, vagy program miatt nem szempont. De egyre fontosabbá válik, mikor az ember idősebb lesz, és családja is van. Megint tettünk egy lépést, de csak később tudjuk meg, hogy ez fontos volt ­– mint általában. A „központi akarat”, most azt sugallja, de már jobban: sulykolja, hogy a túlélés nem is olyan fontos, hanem inkább fontos a fogyasztás, és a „haladás”, ami alatt a fejlesztést, bővítést kell érteni. Érdekes módon, a „központ” szerint az emberiség ne fejlessze magát, az emberi minőségét, viszont ajánlatos magát a szerkezetet, a Rendszert fejleszteni. Ezt szolgai módon követi a világ, minden tevékenységében, a legutóbbi időkben egyre gyorsuló módon.

Tehát, miért fontos a magánembernek, hogy családja legyen, és miért nem fontos a Rendszernek ugyanez? Ha családod van, aggódsz a hozzátartozóidért, ha aggódsz értük, akkor leginkább a legfiatalabbakért – mondjuk, az unokákért – aggódsz. Ezzel beléptél a jövőért aggódók, a túlélők egyre növekvő táborába. A Rendszer, a központ, pedig egyre idegesebben, egyre agresszívebben sulykolja, hogy inkább fogyassz, ne aggódj a jövőd miatt.

Vázlatosan így néz ki a klímakérdéshez való viszonyulásunk is. Most már csak meg kell találnunk a kérdéssel foglalkozó két pregnáns csoport „elemző-kutató” tudósait, akik „természetesen” egymásnak ellentmondó érveket sorakoztatnak majd fel.

Ebben a gondolatsorban (folyamattudatban) két ellentábort és két érvrendszert, két egymással szembenálló érdekcsoportot különíthetünk el.

Mivel robbant a „bomba” – sajnos nem csak képletesen robbannak bombák, mint ez esetben.. – és az amerikai elnök beváltotta ígéretét, amit a választások előtt tett, sokan megrémültek: mi lesz, ha a legnagyobb szennyezők (CO2 kibocsátók) közül Amerika fokozni fogja a CO2 kibocsátást? A „sajnos” sem biztos, hogy helyénvaló közbeszúrás, de ezt most nem tudjuk se pro, se kontra érvekkel alátámasztani. Viszont, amit tudunk, hogy ez a két érvrendszer létezik, ellenben a Föld egyértelműen abban érdekelt, hogy az élet fennmaradjon. Mivel indokolnám ezt?

A Föld – mint megtudtuk – egyedülálló, nemcsak a naprendszerben, hanem a belátható rendszerekben is. Ez az egyedüliség nem annyira a helyzete miatt, hanem inkább a véletlenek szerencsés és igen ritka együttállása miatt, az élet különlegessége okán jelentős. Az ember megjelenéséig ezt a Föld egyetlen élőlénye sem fogta fel. Egyedül ebből a szempontból fontos az ember, mint faj, nem a számítógépek, digitális kütyük egyre „intelligensebb” változatai miatt, amit éppen ez a faj talált fel. Az ember kivételezett helyzete, amit az évezredek alatt tett azzá, eljuttatta őt abba a veszélyes hatalmi pozícióba, mikor, mint faj képessé vált a teljes bioszféra elpusztítására. Ha azt hisszük, nem tudatosan, akkor hallgassuk meg a gazdasági elemzők sajátos érveit, hamar megbizonyosodunk arról, hogy üzletnél a természet, mint figyelmet érdemlő faktor, igen ritkán játszik szerepet. Ráadásul, alig van kormány, ha van egyáltalán, amely a Föld természeti egyensúlyának helyreállítását, mint a jólét fontos elemét tekinti fő feladatának. Pedig, – mint egy beszélgetésből megtudtuk, a Föld abban különleges, hogy a légkörében nagyobb mennyiségben van jelen oxigén. Ez nem valamilyen „asztrokémiai” véletlen, hanem ezt az ÉLŐVILÁG termeli meg, ehhez viszont CO2-re is szükség van! Tehát, elsősorban nekünk az élővilág megfelelő állapotával kell törődnünk! Az egyensúly azonban megbillent!

Az, hogy ez a helyzet most következett be, és, hogy ezt kritika alá tudjuk vonni, a „fejlődésnek” köszönhetjük. A fejlődésnek, amit a technika révén értünk el. Vagyis ez a fejlődés hozta azt a felismerést is – ami igen kevés emberben tudatosult – hogy éppen ez a fejlődés az, ami végül a Föld, vagy inkább a földi élet közelgő végét jelentheti – sok „komoly” tudós elme nézetével ellentétes módon. Ez a paradoxon.

Nos, miután eddig jutottunk egy meghökkentő következtetésre jutunk: kétféle ember van. Jó és rossz. A jóember a túlélő, a rosszember a túlélést, mint személyes felelősséget elutasító ember. A kategorizálás, a túlzott leegyszerűsítés, a militarizálódás egy „szerszáma” annak a tervnek az elkészítéséhez, hogy legyen egy látható központ és építmény, a Világállam. Azonban ebben az esetben ez a szerszám csődöt mond. A Világállamot akarók csak látszatra törekednek a túlélésre. Eleve egy ilyen képződmény fejlett technika és fejlett erőszakszervezet nélkül nem valósítható meg. A Világállamért dolgozók nem a Föld még önfenntartó voltát akarják erősíteni, vagy a régebbi állapotokat akarják visszaállítani, hanem a „technikai embert” akarják átvinni egy „új korszakba”, és végérvényesen, visszavonhatatlanul le akarnak mondani a természettel kapcsolatos kötelességeinkről. A technikai civilizációt akarják használni a Rendszer, a természetet elpusztító, önmagát örökké növelni akaró mesterséges „entitás” túlélése érdekében. Ez az őrült terv magában foglalja a Föld evakuálását is, jóllehet, ennek az elképzelésnek nincsenek meg sem a technikai, sem a biológiai feltételei. Eddig nem ismerek viszont egyetlen olyan tervet sem, amely a Föld bolygót rehabilitálni szeretné… Mivel ez a terv képes volna a jelenleginél sokkal több ember eltartására is, csak az embernek teljesen más életformát kellene kialakítania a jelenleginél.

„Milyen egyszerű is volna megkülönböztetni így az embereket.” – mondja Ön, és igaza van – az ön szempontjából. Ezt a korábbi korok példája is igazolja. Kritikus időkben nincs idő a hezitálásra. Csak azt kell gyorsan megállapítani, ki megy jobbra – az életben marad, túlél –, aki viszont balra kerül, annak befellegzett. Nos, a liberalizmus éppen ebben követi el a legnagyobb hibát, és termel ki egyre több rosszembert… Mivel, a Föld szempontjából, a Föld, mint személyiség, entitás, mint Folyamattudat – nagy kezdőbetűvel – szempontjából csak ez a két – viselkedés, gondolkodás jellegében, a teljes földi lét alapján elkülönülő embertípus létezik, de ami a Világállamnak jó, az nagy valószínűséggel a Földnek rossz. Azt, hogy ki lesz a Rendszer szempontjából jó vagy rossz – nyilvánvalóan az ember fogja megmondani. De végül mindenkit a Föld pragmatikussága, vagy az emberiség ostobasága fog a pusztulásba vinni…

Mivel annyi igazság létezik, ahány ember – sugallja a Rendszer – egyúttal a felelősség elhárításához is ad egy jó érvet. Ha mindenki egy külön vélemény, és akarat, akkor nem is lehet eldönteni, mi jó a Földnek. Ezért maradjunk inkább a „fejlődés” mellett, mert az legalább elég érdekességet nyújt ahhoz, hogy a felelősség ne jöhessen szóba mindaddig, míg a perzselő láng a bőrünkig nem ér… Ez a boldogság záloga – a (liberális) Rendszer szerint.

Ön tehát statisztikailag egy rosszember! Hiszen ezek alapján szinte mindenki a Rendszert fogja választani. A fő érv: „Nem rajtam múlik. Már úgyis mindegy, nincs mentség.”

Ezt most komolyan mondtam, és itt tessék rám megharagudni! Amint a legújabb lélektani megfigyelés eredményét alkalmazzuk, most az olvasó nem hagyja abba az olvasást, hanem inkább izgalomba jön, és ha dühös, még inkább tudni akarja, mi is az ő vétke.

A jó és rossz között tehát igen könnyű különbséget tenni. Azonban van erre még jobb analitikus módszer is. Meg kell figyelni, hogy az emberek általában és ténylegesen merre fordítják a tekintetüket. Mi határozza meg az életüket. Aki az eget fürkészi – na, nem a chamtrailek politikai és stratégiai célú megjelenései gyakoriságának prognosztikai pontosítása miatt, vagyis, hogy van-e bármiféle összefüggése egy térség emberei akaratának, és a Központ elvárásainak egymással…, hanem azért, hogy elkülönítsük az embereket a jövőre irányuló felelősségvállalás szintje szerint. (Ezt elnevezték „megkülönböztetésnek”, ami tiltott és erkölcstelen egyes államokban.) Aki égre emeli a tekintetét, és ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy az imádságon kívül már semmit se kelljen tenni…?

A „mindenható”, aki mindenről tud, így mindenért felelősséget is vállal – helyettünk.

Aki viszont a földet, vagy a Földet nézi a virtuális ég helyett, az képes felelősséget is vállalni önmagáért (túlélés – egészség), és másokért, vagyis a teljes élővilágért is akár.

Lehet valaki „misztikus” világnézetű, de mondjuk, léha, felelőtlen, és egyúttal családos, aki aggódik az unokáiért? Tehát, lehet valaki vallásos világnézetű, de a fejlődésben is vallásosan hívő? Igen! Ez a Rendszer legfőbb célja, vagy az, hogy legyenek viszont mások, akik ateisták, de mindenképpen erősen kötődjenek a Központ által deklarált célokhoz: fejlődés, harc, előny, siker, pénz haszon stb… Míg a másik pregnáns csoport egy másik szeletet fog lefedni. Így végül mindenki a Rendszernek fog dolgozni, de egymás ellen harcol.

A vallásos emberek között így egyre több olyan lesz, aki nem akar családot, de az Isten mellett, vagy helyett…, inkább a Rendszerben, vagyis a Központban hisz. Ezzel én vitatom azt az alapelvet, hogy a „szakrális” világnézetnek komoly hatása lenne a Föld állapotára. Lehet, de nem biztos. Ez attól függ, hogy milyen szintű a Rendszer tervének végrehajtása. Ha a Terv már majdnem megvalósult, alig tehetünk valamit.

Nos, a helyzet úgy „áll”, hogy látszatra a Föld elveszett – ezért a „fejlődést” kell arra felhasználnunk, hogy túléljünk. (Nem ellentmondó megállapítás ez?)

Legalább is ezt az érvelést hallottam egy mérvadó tudóstól, aki ráadásul nő, és űrkutató, tehát ő is az eget kémleli… Dr. Ferencz Orsolya az ELTE főmunkatársa. (Echo tv Mélymagyar, 2017.június 15.)

Igen komoly felkészültségű tudós és meggyőző érvekkel rukkolt elő, amikor sok tekintetben újszerű és fontos részleteket felsoroló válaszokat adott az őt kérdező Bayer Zsolt újságírónak.

Egészen addig figyelmesen és szimpátiával követtem a beszélgetést, amíg a végén ki nem mondta, hogy miben látja az egyedüli megoldást.

Nagyjából így érvelt:

„A múltbéli állapotok már nem visszaállíthatóak, ezért azt tehetjük csak, hogy gyors ütemben fejlődünk, fejlesztjük a technológiai szintünket, növeljük az energiafelhasználásunkat, amivel lassíthatjuk bizonyos mértékig a földi élet elpusztulásának ütemét.” Az idézet saját megfogalmazásom, amit az adott rövid időben leszűrtem a hölgy állításainak összegzéséből.

Önök eldönthetik, mikor, mennyire, meddig és hogyan rosszemberek, és, hogy a hölgy melyik embertípus reprezentánsa.

A néhol „fejbevágó” okfejtésem stílusa nem véletlenszerű, hanem tudatos. Az ember meghökkenése, haragja, alkalmas lehet arra, hogy jelenlegi nézeteit felülvizsgálja, esetleg módosítsa, annak tükrében, hogy az milyen mértékben szolgálja a túlélést. A „sértő” állítások az esetek többségében szembesítik az állítás célpontját az állítás lehetséges valódiságával, és remélhetőleg elgondolkodik azon, nem jár-e tévúton. Én legalábbis így volnék/vagyok.

Az emberek két csoportja elkülönítéséhez azért adnék néhány – talán nehezen megfogható – támpontot.

A következő szembejövő „habos torta”, hogy én is rosszember vagyok. Önök szerint biztosan, mivel nem alakoskodom, nem köntörfalazok, hanem a képükbe vágom, hogy Önök, Ön kedves olvasó, rosszember!

Viszont most kijelentem, hogy jobb ember vagyok, mint Önök!

Ebben a pillanatban megfagy a levegő, ami pedig már a pusztulást jelzi, mert ezután jön a világégés…

„Akkor miben jó, vagy miben rossz ön?– kérdezik joggal.

Abban vagyok jó, hogy én túlélő vagyok. Törődöm az egészségemmel, családos vagyok, két fiam és jelenleg két unokám van, takarékoskodom – környezetem szerint túlságosan –szerintem nem eléggé.., viszont érdekel – bizonyos mértékig – a technológia, mert használom, ebben vagyok rosszember, ellenben nem hiszem azt, hogy maga a technológia alkalmassá teszi a földi embert az élővilág fenntartására. Az életet az embernek kell megóvnia, mert az ember mondja ki, hogy van. A világ csak éli és élni szeretné az életét, ahogyan az életet szemlélő, és tisztelő ember meg tudja állapítani az élővilág fenntartása iránti felelősség-vállalásával. Ez az, ami a Földet, egyben az embert is megmenti a végső pusztulástól, legalább is egy kozmikus méretű katasztrófa bekövetkeztéig. Attól pedig mentsen meg minket az Isten! Mert – érdekes módon – én is képes vagyok hinni abban, ami jó az életnek. Ezt el is lehet várni egy túlélőtől. Nem vagyok vallásos, ezért Hamvast említem megértendő az álláspontomat. Ő azt írja, (kivonatosan idézve) hogy a zavarok elkerülésére legjobb a „vallástalan teizmus”. Ehhez nekem arra van szükségem, hogy magam számára megfogalmazzam az Istent. Ezt megtettem, és írásaim következetesen ebben a szellemben íródnak.

Lehet-e, kell-e úgy élni, mint 100, vagy 200 évvel ezelőtt? Lehet, és kell. Ezt abból a mondatból (is) levonhatjuk, amit az idézett tudós hölgy arról a „lehetőségről” mondott, hogy a Föld „megelégelheti” az emberiség jelenlegi tevékenységét és maga „dönt” az ember ellenében.

Ezzel a véleményével önmagának mondott ellent, vagyis, ha a természet beavatkozik a „fejlődésbe”, és a technológia egy jóval korábbi szintre juthat, miközben az emberiség egy apokaliptikus korszakba visszazuhan, így megmenekül a földi élet az ember korlátlannak tűnő önző akaratának pusztító „eredményétől”. Akkor mi akadálya lehet annak, hogy „válasszunk” egy olyan korábbi létformát, gondolkodásmódot, mikor az emberiség még nem részegült meg, az üres, élettelen, felesleges, egyúttal kártékony „csúcstechnológia” bűvöletétől, és fura módon, harmóniában élt a Teremtőjével, a természettel? Fontos hozzátenni, hogy a meglévő tapasztalatok birtokában!

Miért gondolja a mai emberiség majdnem minden tagja, hogy csak előre lehet menni? A hibák helyrehozatala gyakran a kiinduló pontra való visszatéréssel kezdődik…

Így lehet az ember hívő, és túlélő is egyszerre. Vagy hitetlen, de túlélő, vagyis jóember.

Aki úgy hiszi, hogy az embernek joga van hibákat elkövetni, és hibáit nem helyrehozni, az a legrosszabb ember. Aki ezt még mások számára is példaként állítja….?

Lehet, hogy aki életét az űrkutatásnak, a szupertechnikáknak, a tudománynak szentelte (!), nem azt az eget látja, mint az egyszerű halandó, ráadásul számára olyan információk is hozzáférhetők, melyek gyökeresen más megvilágításba helyezik a környezeti problémákat, és azt elhallgatja, az vétkezik a Föld és az emberiség élni és túlélni akaró tagjai ellen.

A tájékozatlan halandó, aki csak azt szeretné megtudni, hogy milyen idő lesz holnap a kerti munkákhoz… számára az ég lenne a legalkalmasabb információforrás. Helyette a felhőtlen égbolt kékje sem látszik az egyre szélesebb „kondenzcsíkoktól”, melyek hamarosan nyúlós lepedék formájában takarják el a napot. Lehet, hogy ezzel az UV sugárzás szintje alacsonyabb lesz ugyan, meg a telekommunikáció valamilyen érdek számára a remélt irányban változik, de, hogy a paradicsom sem lesz ugyanaz a kertben, mint 200 évvel ezelőtt volt, arra befizethetsz, te rosszember!

Mars, a kertbe dolgozni! És edd meg, amit megfőztél (vagy megtermelsz)!

Folytatása következik…