Írta: Kövi Gábor |
2008. március 24. |
KIÁLTVÁNY!KORMÁNYOK, SZERVEZETEK!Egy magyar állampolgár szól Önökhöz. Kérem, fontolják meg szavaimat! Pártoktól, felekezetektől független polgár vagyok, akit a felelősségtudat késztet gondolataim közzétételére. * Két pártra szakadt az emberiség: a vezetők és vezetettek pártjára. Egész életemben azt tapasztaltam, hogy a vezetők nem méltóak arra, hogy vezessék az embereket. Kár szépíteni ezt. Semmi értelme a hatalomért küzdeni, és ha veszítünk az ellenzékben törekedni a győztesek megbuktatására. Ezzel a méltatlan színjátékkal csak az emberek figyelmét terelik el a lényegről. A napokban megértettem, hogy miként lehetne ezt a mesterséges és ostoba szembenállást egységgé kovácsolni. Csak egy gesztus kell, ami az embereket végre összebékítené és elindíthatna egy ígéretes folyamatot. Ma romlik az egészségünk, drágul az orvosi ellátás, az emberek félnek, hogy elvesztik állásukat, és nem tudják fizetni a méregdrága kezeléseket. Sok országban az emberek ezrei nem rendelkeznek egészségbiztosítással. Úgy látom, mindez egy jól megtervezett folyamat része. Félünk, hogy nem lesz munkánk és utcára kerülve éhen veszünk és megfagyunk. Alamizsnán kell élnünk. Kilátástalan az életünk. Jön Karácsony, a szeretet ünnepe, sok ember egyedül, vacogva várja a szentestét. * Mit üzen nekünk ez az ősi szertartás? Mit is ajándékoztak az emberek régen egymásnak? Almát és diót. Ma már ez a régi hagyomány feledésbe merült. Rájöttem, hogy ez nem puszta népszokás, hanem fontos üzenet, amit azért hagytak ránk az ősök, mert a legfontosabb lételemünket a gyümölcsöt és a diót, mindig mint a legtisztább ételeket adjuk tovább az utódoknak. Ezt az üzenetet hosszú időn keresztül kevesen értették meg, és nem is tartották meg a hagyományt. Ma már tudom, hogy ezzel az ezeréves szokással megválthatjuk mindazt az igazságtalanságot, amit az emberekkel eddig elkövettek. * Mi késztet mindenkit arra, hogy pusztán a megélhetésért bármilyen munkát elvállaljanak és egész életükben boldogtalanul éljenek? A civilizáció nem képes minden ember táplálását és egészséges lakását biztosítani. Ha ez lehetővé válna, nem kellene az embereknek mindenáron dolgoznia. Nem lehet majd a „munkahelyteremtés” demagógiájával környezetpusztító ipartelepeket létrehozni, lehetetlenné tenni az emberek békés, egészséges életét. Mindenki úgy érzi, kiszolgáltatott a pénzuralom nyomulásának és nem tehetünk semmit ez ellen. Emberek sokasága felkorbácsolt fogyasztói vágyak mentén robotol, mint a rabszolgák, csakhogy egy „szintet” elérjen, és azt megtartsa. A többiek azonban pusztán az életbenmaradásukért küzdenek. Bűnöznek és gyűlölnek mindenkit. Drogoznak, mert nem látnak kiutat ebből a kilátástalan helyzetből. * Egy kézenfekvő megoldás kínálkozik, és ezt csupán a vezetők tehetik meg: Minden embernek a földön biztosítani kell az életbenmaradás lehetőségét a legemberségesebb módon. A legelemibb élelmet mindenki alanyi jogon meg kell, hogy kapja azért, hogy végre a vezetők ne csak uralkodjanak, hanem szolgáljanak, amire felesküdtek. Ezért az ember legtisztább táplálékait teljesen ingyenesen szét kell osztani azok között, aki ezt igénylik. Nagy körültekintéssel kell eljárni azért, hogy ezt a szép hagyományt nehogy a cinizmus és a pénzhajhászás martalákává tegyük. Ezek az ételek, pedig a legegészségesebbek is egyúttal: Gyümölcsök, zöldségfélék, diófélék, tengeri algák, csírázó magvak. A gabonák közül a tönkölybúza, barnarizs, köles, cikória. Ezek az emberi lény alapvető ételei. * Honnan teremtsék elő a kormányok az anyagi eszközöket, és hogyan vigyék végbe ezt? Tudjuk, hogy a növénytermesztés sokkal költségesebb, mint más, állati eredetű élelmiszer előállítása. Azonban mindenképp meg kell tennünk ezt a lépést! Milyen pénzalapok állnak erre rendelkezésre? Az adók? Az egészségbiztosítási járulékok? Is-is. Itt vannak még a fegyverkezés és az űrkutatás költségei, melyek nem szolgálják közvetlenül az emberek életbenmaradását, inkább politikai és pénzuralmi célokat. Ennek ellenére mégis olyan forrásokat kell keresnünk, melyek önmaguktól felszabadulnak, ha ezt a döntő lépést megtesszük. Ugyanis az egészségügy költségei igen magasak, az emberek mégis egyre betegebbek. Hiába tömünk egyre több pénzt az egészségügybe, ha nem törődünk azzal, hogy minél több ember egyen egészséges ételeket. Puszta szóvirág, erre buzdítani az embereket, ha ezek az élelemféleségek drágák. Épp a szegények, munkanélküliek kényszerülnek a legsilányabb, egyben a legártalmasabb ételeket vásárolni. Nem lehet elhinni azt a propagandaszólamot, hogy ők nem is kívánnak egészségesebb ételeket fogyasztani. Ha kormányzati program írja elő az ingyenes élelemellátást, akkor egyre többen fognak majd élni vele. Ezt a kormányok kezében hatékonyan működő médiaeszközök által biztonságosan lehet tudatni mindenkivel. Ezen ételek egyedül egészséges fogyasztását, pedig széles körű felvilágosítás keretében oktatni kell. Fontos tényező azonban az, hogy ezek az ételek organikus, vegyszermentes termesztésűek legyenek. Sokan azért nem vásárolnak zöldféléket, mert félnek a génmanipulált, mérgezett zöldségektől, gyümölcsöktől. Tehát: Államilag működtetett biofarmokat kell létesíteni! * Milyen hatással lesznek ezek a változások a zöldségtermesztőkre és a többi iparág résztvevőire? Vannak termelők, akik csak azért nem álltak át a biodinamikus termesztésre, mert nem voltak biztosak abban, hogy képesek lesznek eladni a megtermelt növényeket. Nem volt biztosítva a megélhetésük. Ezért sokan felhagynak a gyümölcs és zöldségtermesztéssel. Ezután azonban a legjobbak és legrátermettebbek az államnak dolgoznak, biztos megélhetést teremtve maguk és családjuk számára. Az állam felügyelete biztosítja az állandó biológiai tisztaságot és tápértéket. Amint ezek az élelmek nem a pénzpiac kénye-kedve szerint, a kereskedők manipulációinak kiszolgáltatva, méregdrágán kerülnek a piacok polcaira, hanem kultúrált, tiszta formában, állandóan friss állapotban, éretten az állam által működtetett elosztóhelyeken, máris nem lesz értelme ezeket visszatartani, fonnyasztani, a jobb ár reményében. Egy jól működő rendszerben a hibás zöldféléket azonnal a komposztáló egységekbe lehet szállítani, megelőzve az egyéb hulladékkal való keveredését és az értékek pusztulását. Jól látható, hogy ennek a változásnak a kereskedők örülnek a legkevésbé. Már ma is sokan feladják ezt a tevékenységet, mert számuk olyan mértékben megnőtt, hogy anyagilag nem kifizetődő és ahhoz képest komoly megterhelés az áru beszerzése, tárolása és eladása. Közülük biztosan sokan lesznek ebben a helyzetben az elosztó hálózat jól fizetett munkatársai, hiszen ők értenek a legjobban a zöldfélékhez. Senki sem fog rosszul járni, csupán a nagykereskedők, akik az egész rendszer csúcsán, manipulációikkal exrtaprofitra tettek szert. Ők viszont más jövedelmező üzletet találhatnak a megszerzett tőkéjükkel. Mint ahogyan sokan ezt eddig is tették. Ezután semmiféle korrupciónak nem lesz értelme a legfontosabb élelmiszerek piacán. Jól belátható, hogy ez a rendszer az államnak sokkal olcsóbb lesz, mint eddig a vásárlóknak. A logisztikai tervezés egyszerűvé és gyorssá válik. Minden olajozottan fog működni. * Milyen elosztási kérdéseket kell megválaszolnunk? Azok, akik ezeket az élelmiszereket a megfelelő módon fogyasztani fogják, elsősorban az óvodák, iskolák, kórházak, idősek otthonai, egyéb szociális intézmények és a még meglévő büntetőintézetek lakói, egyre kevesebb egészségügyi ellátásra fognak szorulni, amivel jelentős kiadástól fog megszabadulni az állam. Erre már vannak példák szerte a világon. Nem kis hatás azonban az agresszívitás lassú visszaszorulása, ami nagyrészt a „junk food” hatása a viselkedésre. Az egyik hatása a természetes ételeknek, ha természetesen fogyasztják őket, hogy a tisztuló szervezet egy idő után visszautasít minden drogot. Legyen az akár a megszokott koffein, vagy nikotin, alkohol. Ez újabb anyagi forrásokat fog felszabadítani, melyeket vissza lehet forgatni az egyre növekvő igények szerint. Semmit sem szabad kötelezővé tenni! Csakis felvilágosítással és hiteles közvetítőkkel, tanárokkal, tapasztalt zöldevőkkel lehet ezt a folyamatot beindítani és eredményesen működtetni. Világszerte szervezetek foglalkoznak ennek a táplálkozási módnak a terjesztésével, csakhogy eddig az állam hallgatólagos, passzív közönye mellett. Mindezeket be lehet vonni ebbe a nagyszabású tervbe. Néhány fontos követelmény: Értelemszerűen azok, akik nem dolgoznak, nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot és adót. Ezek után is kell kapniuk ingyenes sürgősségi ellátást és otthonukban ingyenes gondozást, ha balesetet szenvednének. Azok, akik más ételeket kívánnak fogyasztani, tehát pénzért vásárolják az élelmiszert, dolgoznak, és adót fizetnek, módjuk lehessen adójuk egy részét a farmokon való munkával, vagy a rendszer munkatársaként ledolgozni. Sok olyan alkalmazott is szükséges egy ilyen rendszerben, aki adminisztrációs, ügyintézési feladatokat lát el. Akik egészségi okokból nem tudnak más munkát végezni, találhatnak maguknak megfelelő munkát, ha ezt kérik. A régóta növényeken élők mentesülnek a kötelező egészségbiztosítási járulék befizetése alól, rendszeres orvosi ellenőrzés feltétele mellett. Ezek jórésze évek óta semmilyen orvosi ellátást nem vett igénybe, mégis fizetik a járulékot. Ők tartják el azokat, akik cseppet sem törődnek az egészségükkel. Ez igazságtalan és nem szolgálja az egészségre való nevelést. Ezek után érdemes lesz egészségesnek lenni, hogy ne kelljen járulékot fizetni. Ténylegesen kevesebb kórházat kell majd fenntartani, ahogyan az emberek egyre egészségesebbekké válnak. Az orvosok szerepe döntően a felvilágosítás és egészségnevelés lesz a sürgősségi ellátáson túl. Ennek a rendszernek egyértelmű kárvallottjai a méregdrága orvosi diagnosztikai berendezések gyártói, nem beszélve a gyógyszergyárakról. Nem tekinthetünk el azonban az emberek egészséghez való alapvető jogától semmilyen érdek érvényesüléséért sem. * * Fontos még: Nem szabad pártpolitikai céloknak alárendelni ezeket az elgondolásokat, ezen vitatkozni, küzdeni ellene! Mindenféle politikai „vetésforgótól” függetlenül humanitárius feladatként kell kezelni! * * * Jól tudom, hogy javaslatom megdöbbenést és visszatetszést fog kiváltani sok emberben, aki azt hiszi saját egészségének rombolása személyes joga. Nem engedhetjük meg, hogy az egészségromlás további pénzösszegeket emésszen fel, családokat döntsön romlásba. Sok ember félretájékozott és nem hisz a növények tápláló voltában. Már rendelkezünk olyan tudományos megállapítással, ami a jövő élelmiszereként a növényeket tartja egyedül megfelelőnek. A hiteles tájékoztatásnak meg kell előznie magát a tényleges rendszerépítést. Az embereknek kell dönteniük, igénybe akarják-e venni egészségük ilyetén helyreállítását. ———————————————– Kövi Gábor tanár, jövőépítő 2008-2013. Karácsony napján Aki egyetért a kiáltvány céljaival honlapomon, a hozzászólás rovatban aláírásával szavazhat
Ezen túl mindenkit, aki részt kíván venni ebben a felhívásban kérek, hogy minél több nyelvre fordítsák le úgy, hogy az eredeti szöveg ne változzon. Felelősséget csak az eredeti, változatlan szövegért vállalok. Küldjék tovább, hogy minél több emberhez eljusson. Ez az én karácsonyi-húsvéti ajándékom a világ összes emberének szeretettel.
|