Globálzombi
Agyatlan tömegek hömpölyögve, mindent elsöpörve áradnak. Csak most nem a képernyőn és a mozivásznon, hanem az autópályákon, szántóföldeken, úton-útfélen. Nem ismernek határokat, bárki kerül az útjukba átgázolnak rajta…
Ahogyan a világ szellemi süllyedése egyre gyorsabb tempóban halad, mintha a fantasztikumot a tudomány, technika, és a politika teljes erejéből törekedve valósítaná meg. Igaz, hogy a fantaszták az aktualitásból is kiolvassák a lehetséges jövőképet, és talán csak jobban kéne figyelnünk rájuk, de az is elképzelhető, hogy ők azok a szürke eminenciások, akik előre megírják a történelmet. Azt azonban ők sem tudják, hogy ezzel a cselekedetükkel milyen démonokat szolgálnak, ha ugyan nem ők maguk a démonok…
Ahogyan a filmek és egyéb médiumok a zombivilágot megalkották, gondoljunk akár dr. Jekill – mr. Hyde-ra vagy a Frankenstein sztorira, szinte ezzel egy időben a vámpírvíziót is felrajzolták, mint ősi rémképet. Ezután a szórakoztató elektronika látványosan üres „fejlődése” magával hozta azoknak az „alkotóknak” a rétegét, akik abból élnek (jól), hogy ezt a tudati mételyt, vagy szellemi szemetet futószalagon gyártják. De, ugyebár most sem erről fogunk beszélni…
Ez a felvezetés csak azt kívánta reprezentálni, hogyan működik a globális agymosás, amelynek fontos és hatékony része a szórakoztató (és a „tájékoztató”) média. Ez már egyenesen vezet arra a folyamatra, mely az „új generáció” jellegzetes tudatossága: a tudattalan akarat. Már a középkorúak tömegei is elvesztették az értelem iránti fogékonyságukat, ami a világ folyását illeti. Vannak önjelölt és kinevezett „elemzők”, akik mindenki fölé magasodva hintik az igét, és magyarázzák nekünk, hogyan értsük az érthetetlent. Végül is az egész katyvasz egy recept szerint készül valahol egy légkondicionált, több szintű védelemmel ellátott teremben, ahol monitorok, mindenféle irányító egységek szolgálják a globális hatalmi gépezetet. Ezekre Vica-versa hatnak az elemzők, akik ritkán jutnak saját eredményre, sőt az is lehetséges, hogy ez az egész szövetség már a zombivilág legfelsőbb szerve. Amit elképedve látunk, ahogyan a zombik mindent elárasztanak, az a tehetetlen politikusok kapkodása, amiből csak egy következtetést vonhatunk le: végre rá kell ébrednünk arra, hogy ez a civilizáció nem rendelkezik semmilyen szellemi tartalékkal, ezért leváltása már nem várathat magára tovább. Csakhogy lassanként a zombiság vírusa a még „egészséges” tudatú embereket is megfertőzi, ezért egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy a tudattalanság válik „gondolkodássá”. Mintha az önpusztítás, ami a legfelső program egy túlnépesedett fajnál, előbb a „hagyományos” drogokkal, majd a hazugsággal, ámítással, mesterségesen kreált álvalóságokkal, majd a megsemmisülést megelőzően az „ál élet” polgárjogosításával, a valódi élet megvetésével, a jó cinikus tagadásával, elvek és pozitív előrevetések nélkül teljesítené be önmagát.
Ha mindezt a felvázolt helyzetet most a napi történések szintjére lefordítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a nagy emberi ( gazdasági-pénzügyi-politikai-hatalmi) rendszerek kikényszerítése már a fejlődés látszatával, a valódi értelmi emelkedést megakadályozva olyan felépítményeket hoz létre, melyek teljességgel működésképtelenek. (Lásd a Római Birodalom hanyatlása c. történelem leckét!) De hiába vált át ez a rendszer egy kaotikus össze-vissza rohangálásba, amivel csak a megoldást toljuk ki, hogy ne is legyen megoldás… Ha valaki itt végre a megfelelő válaszokat fogalmazza meg, azt a zombik felfalják, hogy semmi se tudjon gátat vetni ennek a pusztító őrületnek. Ahhoz, hogy bárki visszatérjen ahhoz a keresztúthoz, ahol – kellő tapasztalat és értelem híján – a zsákutcát választotta az emberiség, és egy használható, sőt fenntartható rendet segítsen megvalósulni, senkiben, különösképpen a vezetőkben sincs elég kurázsi. Miért is várnánk el azoktól a vezetőktől az értelmes és megoldásra vivő gondolatokat, mikor az a rendszer, ami az ő személyüket kinevelte, és pozíciójukat megalkotta, csak a pusztításban, gyűlölködésben, rablásban érdekelt. Létezik-e valahol pár olyan emberi lény, akik képesek saját önös érdekeiket alárendelni a feladatnak; erejük, eszük, szívük is van ahhoz, hogy mindezt az elodázhatatlan lépést megtegyék? Azt látom, hogy az előre beépített csapdák és ideológiák eleve lehetetlenné teszik ezt a szükséges változatot.
Ez a jelen nem a semmiből zuhant a nyakunkba, hanem a fogyasztói hatalmak tudatos romboló tevékenysége előzte meg. Ahhoz, hogy egy „menekült” eldobálja saját azonosító iratait, melyek a civilizáció alapjait képezik, sőt vadonatúj felszerelését, amit vagy vett, vagy kapott, és arra számítson…, mit számítson, kikövetelje magának, hogy újat, sőt értékesebbek kapjon, el kellett juttatni ezt a nemzedéket ebbe a mindent, mindenkit és minden tőle idegen, más elvet megtagadó, elutasító tudati állapotba. Szinte megtestesül az az ördögi átok, ami szavakban profitként, fejlődésként, beruházásként, multikulturalizmusként, „demokráciaként” nyom el minden higgadt, türelmes gondolatot, létrehozva egy sematikus, értékeket nem tisztelő, habzsoló, mohó, gátlástalan szemléletet, amely, ha a „szemlélet” fogalmának az eredeti értelmét használjuk, a vakság szemlélete. Ez önmagában is abszurd, mégis igaz. Ezután miért lenne csoda, ha a tömeg arctalan, gátlások nélküli, mindennek nekimegy, a következményeket szinte kikényszerítve, majd az áradat az első sorokon is átgázolva, éjjel és nappal egy nem létező cél felé halad. Egy kreált szó létezik ennek kifejezésére: globális élőhalott – zombi.
Hiába pusztul el értelmetlenül ezerszámra az emberfolyam egy része, végül a cél: a tökéletes megsemmisítés, majd megsemmisülés egyre közelebb. Elképzelhetetlen, hogy mi űzi, hajtja ezeket a látszatra emberi lényeket. Az arcukba tekintve átlagos, sőt szimpatikus fiatalokat látunk, akik a következő pillanatban dühöngő tömegelemmé válnak, egy tömbként rohannak meg járműveket, mint az apokaliptikus katasztrófák idején a kilátástalan menekülési ösztön által hajtott állatcsorda, ami mindenbe belekapaszkodik, ami a szennyes árból kimentheti, ha csak pillanatokra is. Nem különbözik ez a kaotikus emberi cunami a háborús hisztériától, melyben a megzavarodott, sebesült, haldokló emberek, utolsó erejükkel próbálnak megszabadulni a biztos haláltól. És ez a hisztéria már különbözik attól, ami a hangulatkeltés egyik eszközeként elhíresült.
De, talán tényleg ez a helyzet, vagy csak többek, egy eddig háborúként ismert valóságot akarnak újból valamiféle „megoldásként” használni az elkerülhetetlen vég elkerülésére. Azonban, mint tudjuk, eddig ez sohasem hozta azt az eredményt, ami vártak tőle. Már önmagában az a tény, hogy többek és egyesek… az általános háborút, mint alternatív fejleményt el tudják képzelni vagy terveik egyik fontos elemeként beépítik, lehangoló képet fest róluk. Sem észbéli, sem szívbéli rokonságot nem érzek velük – hogy ne használjak durvább megfogalmazásokat… Ennek az eshetőségnek a kockázata annál is nagyobb, mivel számos nyomorult nép kénytelen volt részben háborúban születni, és háborúban „élni”. Akár, mint fegyvert ragadó vagy arra kénytelen harcos, vagy, mint önmagát és kultúráját védő ellenálló. A „békés” országok polgárai el sem tudják képzelni ezt a valóságot, amelyet bizonyos – nem csak sejtetett – körök már „megalkottak”. Ahogyan napjaink valósága is fenyegető módon közelít az efféle végkifejlethez.
Ebből a helyzetből egyedül a gondolkodás eddig nem gyakorolt módja, az értelem újrafelfedezése jelent kiutat. Az egyetlen lehetséges útnak az ember eddigi mesterséges, a természet számára használhatatlan, sőt akadályozó, még inkább pusztító szerepköre helyett a szervesen illeszkedő, magas intelligenciáját az együttműködés érdekében kamatoztató, földi „Atya” magasztos hivatását minden élők és „élettelenek” családfőjeként gyakorló, vagyis az emberi faj eredeti helyét méltó módon betöltő Igaz Ember újjászületését tartom! Ehhez a munka és a munkás már adott, csak a szándék és a hit hiányzik – legalább is azokból, akik e szándék nélkül könnyen a globálzombik között találhatják magukat!