Fogyasztás

Fogyasztás

Nem unalomból, írok, hanem indulatból. A világ rohamos romlása nem engedi meg, hogy a számomra elérhetetlen Parnasszuson csücsülve ontsam a művészetemet az utókornak. Bár, lehet, hogy mégis csak az utókor fogja értékelni, ha lesz egyáltalán… A címszó, fogalom, újabb példája a magyar nyelv kifejezőképességének. Még egy ilyen kínszó, a Rendszer kreatúrája is lehetővé teszi gondolatfüzérek kibontását. A téma nem valami vidám, de az életünk sem az.

A Rendszer nem alkot fogalmakat, „csak úgy”. Ha nem is okos, de mindent okkal tesz. A fogyasztás szóból képzett „fogyasztói társadalom”, ami szintén értelmetlen, általánosító, semmit sem fejez ki, mégis manipulálja az amúgy is megzavart civilizációs tudatot. Jobban mondva, abba az irányba vezeti az embert, ami a tudat teljes elvesztését eredményezi.

Ha tovább kutatunk ennek a szó/fogalom magyarázó útvesztőnek „Ariadné fonala” mentén, egyre többet tudhatunk meg magáról a Rendszerről. Még akkor is, ha ezt a szót a „rend” szavunktól, mely szintén történelmi távlatokat nyit, egy meghatározhatatlan, megnevezhetetlen „valami” homályos értelméhez jutunk. Egyszerűen kifejezve, a Rendszer egy olyan szellemiség, ami az ember legkorábbi, vad korszakából az évezredek alatt egyre jobban megmutatkozó, de az alapokra utaló tudatossággá vált. Ezek az alapok a természet kegyetlennek hitt, de csupán félreismert valójában, kényszer hatására álltak össze azzá, amit ma civilizációnak ismerünk. Sajátos módon, ha voltak is olyan bölcsek, újítók, vagy értelmezők, akik rámutattak az alapok hibás voltára, a születő „eredmények” mindig a korábbi helyzetnél kedvezőtlenebbé váltak. Talán ez a folyamat azzal is járt, hogy a sodródó tömegek rájöttek, meddig érdemes kritikával illetni a Rendszert, mert, akik szembeszálltak a „haladással” vagy éppenséggel egy állapotot akartak konzerválni örök időkre, azokkal rövid úton leszámolt a Rendszer. El lehet tehát mondani, hogy létezik valamilyen szellem, ami az ember és a természet egymástól való távolodását kényszeríti ki. Ezt nevezték el később „fejlődésnek”.

Amikor a címadó szavunk egyre gyakoribb használatával akarta a Rendszerszellem tovább siettetni a már jól kivehető züllést, késő volt kritikával eltéríteni azt a sürgető vágyat, hogy mindenki többet akarjon megszerezni a Rendszer által kínált javakból. Ahogyan elérkezünk a mindennapokhoz, és képesek vagyunk tisztán, értelmesen fordulni szokásaink felé, egy pillanatra megrettenünk saját viselkedésünk abszurditásán. Ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjük figyelni, mit is veszünk magunkhoz, magunknak, és mire van ténylegesen szükségünk, a civilizációs Rendszernek magunkra kell minket hagyni. Ez a fogalmazási mód is megmutatja, hogy milyen viszonyba kerültünk ezzel a fura szellemmel. A Rendszer (kistestvére az állam) atyánk, jótevőnk képében tetszeleg, mi csak gyermekei, alattvalói lehetünk. Csak akkor vesszük észre, mennyi felesleges dolgot vásárolunk, mikor megszakad a kapcsolatunk a mindennapos vásárlással. Vagyis, abban a térben, közegben, amibe jutottunk sem lehetőségünk, sem tényleges igényünk nincs ilyesmire. Ugyanakkor csodálkozva vesszük észre, mennyivel egyszerűbb is lehet az élet annál, amit korábban nélkülözhetetlennek gondoltunk.

Ma már se szeri, se száma azoknak a filmeknek, melyek a városi ember azon kísérletét mutatják be, hogyan lehetséges a civilizációs kellékek és klisék nélkül életben maradni. Érdekes megfigyelni egy másfajta szemlélettel, hogy a filmek alapvető célja tovább erősíteni a Rendszert, a Rendszer nélkülözhetetlenségének tudatát.  A filmek rendezése, vágása, és hangsúlyai mind ezt mutatják az éles szemű néző számára. A hangsúly olyan elemek felé tolódik, melyek kifejezetten és csakis a Rendszer „találmányai” az ember függővé tételére. Úgy tetszik, nincs kiút ebből a csapdából. A kísérletek szereplői, egy bizonyos idő után szinte ellenállhatatlan vágyat éreznek olyan ételek, helyzetek iránt, melyeket csak a Rendszer nyújthat nekik. Ezek a helyszínek és „dolgok”, amelyek jellemzik azt a folyamatot, ahogyan a Rendszer ezer szállal tartja fogva a benne vergődő, valódi igényeit elfelejtő embert.

Ugyanakkor újra és újra készítik ezeket a filmeket, nyilván a siker reményében, de feltehetően bizonyos körök támogatásával, melyek érdekeltek a fogyasztás fenntartásában, növelésében.

Azt már tudjuk, hogy az állandó növekedés olyan illúzió, mely végül az egész Földet teszi tönkre, mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy „nekünk is legyen” abból, ami a „legújabb, legkelendőbb, legdivatosabb”. Ez már a tényleges fogyasztói pszichózis, magyarul elmebaj.

Ha most egy pillanatra elidőzünk az utolsó szavunknál (a Folyamatok Tudatának segítségével) arra is rájövünk, hogy elmebetegség alatt szinte már csak azt kell értenünk, ami nem tiszteli, sőt elutasítja, vagy tönkre kívánja tenni a Rendszert. Ha valaki tehát „megvilágosodik”, azt formálisan elmebetegként kell kezelni. Vagyis, az eredeti, klinikai értelemben is függőséges tudati zavart kell elfogadhatónak, sőt, adott esetben „előre mutatónak” tartanunk.

Gondoljunk csak az Iraki Háború címszó alatt található, a valóságban is elmebetegek gonosztettének minősülő, és a jelent, jövőt rossz irányba befolyásoló szörnyűségre, mikor a háború kirobbanásakor az amerikaiak drámai fogyasztáscsökkenéssel reagáltak, az illető (kitervelő-végrehajtó) G.W. Bush amerikai elnök, így kiáltott fel: Fogyasztani, fogyasztani! Ezzel csupán azt akarta közölni, hogyha a polgárok elkezdenek takarékoskodni, „spájzolni”, ahelyett, hogy korábbi módon fogyasztanak, használnak, vagy szinte azonnal kidobnak dolgokat, akkor a Rendszer összeomlik… Ami a „rendszert” fenntartaná, erről a különben hülye és felesleges szokásukról normális életformára váltanak, egyszerűen a józan ész hatására, és ami még használható, vagy eltartható, azt megőrzik, mert épp azok az idők következnek, amikor ezt kell tenni…,

Ez volt az a pillanat, mikor az értelmes ember rájött, mibe is keveredett…

A fogyasztás „élénkítése” közgazdasági dogma. Abból a véleményből táplálkozik, hogy a gyártás fokozása törvényszerűen a fogyasztás fokozódásához vezet, (jólét) ami az árakat leszorítja, az adókat növeli, a „banki szolgáltatások” iránti érdeklődés megnő, vagyis a piaci gépezet működésbe lendül. Ennek a doktrínának a tarthatatlanságát még szinte egyetlen közgazdász se ismerte fel. De nem is tehetné, mert abban a pillanatban nem nevezhetné magát közgazdásznak. A párhuzam kedvéért, ez olyan tett lenne, mintha egy pap a szószékről hirdetné, hogy nincs Isten. Márpedig a piacgazdaság számára a fogyasztás növekedése az Isten.

Kezdetben van az a valami, amit a fogyasztás növekedése felhalmoz: ez a tőke.  Vagyis, a vállalatok, kereskedelmi rendszerek és a többi a növekedéssel a profit nevű korbácsot használja arra, hogy egyetlen választás lehessen csupán: terjeszkedni, költséget csökkenteni, „racionalizálni”, vagyis leépíteni, és más trükköket alkalmazva a vagyonokat óriásira duzzasztani. A fogyasztó is felhalmozhat, ha van elég helye, ahol a vásárolt „termékeket” elraktározza. De azt jól látni, hogy ennek végképpen semmi értelme olyan termékeknél, melyek a divattal, formai változásokkal, romló minőséggel gyors lejárattal, megtérülés reménye nélkül készültek. Ezek értéke az üzletből való távozással rohamosan csökken. Semmilyen értéket nem képviselnek tulajdonosuk számára, sőt a tárolás, vagy a megsemmisítés is hatalmas költségeket emészt fel. Itt jön azonban a pénz megjelenése után szinte azonnal felépült rendszer, a banki világ „segítsége”. Olyan „termékek” ajánlásával, amelyek minden problémára gyógyírral szolgálnak. Tehát az emberek gúzsba kötésére, eladósítására a Rendszer a már jól bevált „termék” szót használja, ami azt hazudja az embereknek, hogy ezzel tényleges értékhez jutnak, olyanhoz, ami még hasznot is hoz. Ez tény, de nem a „vásárlónak”. A semmit sem értő, de mindent elfogadó „ügyfél” rangjára emelt fogyasztó, akár a megsemmisülésig is képes kitartani ezek mellett a kárára történő egyértelmű rablások mellett. Ez a vesszőfutás azzal a szomorú „eredménnyel” ér véget, hogy a személy, polgár, vásárló, fogyasztó, az ügyfél már nem eléggé „érdekes” a Rendszer számára, vagyis bármit tehet, akár családját, hitét, országát, életét is hátrahagyhatja. Ez a magyarázat a rengeteg (egyre több) „hajléktalan” tömeg növekedésére. Ők a tökéletes semmi állapotában vannak. Nem számol velük egyetlen párt sem, talán néhány felekezet, vagy „civil szervezet”, ha más nem, támogatók vagy szavazatok szerzésének ürügyén. Olyannyira igaz ez, hogy jószerivel hálát sem remélhet senki, aki próbál segíteni ezeknek az embereknek. Ha megnézzük a folyamat elejét, a Rendszert, amit a fogyasztás és az általa megszerezhető pénz, hatalom jelent, és az „eredményt”, valós fogalmaink lehetnek a Rendszerről.

Most jutottunk el a „fogyasztás” szavunk másfajta értelméhez. Ez a fogyasztói társadalom törvényszerű hízása. Amit láthatóvá tesznek számunkra a folyamatok százalékokkal, „fejlesztésekkel”, építkezésekkel, „modernizálásokkal”, “városiasodással”, az emberi test beteges elzsírosodásának központi elfogadásával/preferálásával. Ezzel együtt nyilván szintén a fogyasztás növelésének érdekében minden olyan következményt, ami a fogyasztás hatására keletkezett, elfogadhatónak, jogosnak, sőt szükségesnek kell beállítani. Ehhez a témához az aktuális „gender” fogalom is hozzáilleszthető, melynek kiagyalása, és elfogadtatása szintén a fogyasztás fokozásához vezet..

Hogy egy új aspektusra is rávilágítsak, a munka, mint fogyasztási cikk, szintén csak akkor hoz hasznot, ha értelmes.

Hiába a „teljes foglalkoztatottság”, ha az így létrehozott „munkahelyek” kárt „termelnek” („szocialista iparszerkezet”).

Egy jól (a természeti adottságok megismerése, az egészség, szépség egyetértés stb. érdekében) szervezett, a szellemi gyarapodás útján járó közösség tagjai nem azért dolgoznak, hogy pénzt keressenek, azután kötelességtudóan rohanjanak az első boltba, étterembe, kocsmába, autószalonba (stb.), hanem azért, hogy maguknak, családjuknak, hazájuknak valami olyan hasznot hajtsanak, mely révén nem a kényelem vagy a gazdaság, hanem az emberi értékek gyarapodnak. Ezek leírása, megértése szükségtelen. Bárkit megkérdezhetünk, mindenki ugyanazt fogja válaszolni. Ha nem elbutult fogyasztó…

Fogyasztás alatt ebben az esetben a józanész szerint azt kéne érteni, hogy egy feleslegesen felhízlalt üzleti, kereskedelmi, gyártói, szervezeti, állami szerkezetet fokozatosan az emberi és természeti normákhoz vissza kell igazítani.

A F.T. újabb segítségül hívásával a „normák” fogalmát is meg kell világítanunk.

A fogyasztásban érdekeltek a normákat saját igényeik szerint határozzák meg. Fentebb már leírtam, hogy, aki nem hajlandó követni a folyton változó, árban, költségben, mennyiségi vonatkozásban „előírt” követelményeket, és „kiszáll”, önállósítja magát, azt a Rendszer megbünteti, aztán fokozatosan likvidálja. Ennek módszerei igen változatosak, az adott személytől, eredeti tevékenységétől, szándékának erejétől függően. Aki csak egyes „javakat” hagy el, míg másokból többet igényel, azt „választékosnak”, ízlésesnek nevezik, és békén hagyják. Aki viszont szinte mindenről (ami „fogyasztási cikk”) „lemond” (lemondásnak én nem nevezném a fogyasztásról függőségekről, káros szokásokról való “lemondást”,, hanem azt, ha valaki alapvető emberi-természeti igényeitől önként, vagy kényszerből válik meg. Így lemondani a cigarettáról, kávéról, moziról, TV-ről, étteremről, vadászatról, küzdősportokról stb. nem lehet, csupán eljutni egy megértés állapotához, melyben ezek felesleges voltáról meggyőződünk.)

Érdemes szembeállítani a fogyasztás erőltetése helyett , a normalitást a nyugati gazdasági rendszerek államhoz, törvényekhez, igazsághoz, igazmondáshoz való viszonyával. Így lehetséges az, hogy a profit érdekében, a fogyasztás növelésének eszköze által még az olyan „hagyományosan” elismert alapelvek, mint a határok sérthetetlensége, vagy az élethez, munkához való jog (?) is egy szempillantás alatt semmivé lesz. A már tökéletesen elbódított, és akaratától megfosztott fogyasztó értéke is devalválódhat, ha egy olyan elemet sikerül felszínre emelni, amit ma „migránsnak” szokás nevezni. Olyannyira messzire vezet ennek az „új” elemnek a megjelenése, hogy a korábban büszke polgár kategória már-már a menekülő vad, állati viselkedésű, zavarodott, kisemmizett, jelentéktelen „ballaszt” szintjére süllyed.

Nem véletlenül neveztem én a honlapomat túlélő-nek. Túlélni a fogyasztói korszakot csak a nyitott szemű, higgadt és értelmes ember tudja. Nem a harctudomány, vagy gyakorlatozás, vagy felhalmozott „alapvető élelmiszer”, vagy kiépített bombabiztos bunker, hanem a tisztánlátás képessége és az ember- természetismeret adta valódi túlélő tudás.. Addig kell ezt felfogni, amíg nem késő.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.