Ártalmas igazság

Ártalmas igazság

az-igazsag-istennoje

Írásaim gerincét az igazsághoz jutás módszereinek fürkészése jelenti. Azoknak az aspektusoknak a keresése és bemutatása, melyek rávilágítanak a civilizáció gyengeségeire. Az egyik, ha nem a legfontosabb alapelv a Rendszer számára, az igazság mindenáron való elrejtése, ami törvényszerűen vezet a hazudozás abszolutizálásához.

Ma már a hazugságot ostorozni nem kunszt. De ez is azt jelzi, hogy az emberiség úgy tekint rá, mint olyan tényezőre, mely nem ront annyit a helyzeten, hogy ki kelljen zárni az emberi közlekedésből. Jobban mondva: a világ oly mértékben züllötté vált, hogy ragaszkodik az süllyedésben „elért” vívmányához, a mindenre kiterjedő hazugsághoz. Magyarázatot is talált ehhez: az állatvilágban a túlélést szolgálja a másnak mutatkozás, és az álca, rejtőzködés.

Azonban az ember őszintének születik, viszont kb. 3 éves kortól rájön arra, hogy jobban kifizetődik az, ha valami mást mond, mint ami tényleg megtörtént, olyan ügyekben, mikor számára a hazugság kedvezőbb helyzetet teremt. De erre a végkövetkeztetésre sem azonnal jut a gyermek, hanem hosszas próbálgatás során alakul ki az életre szóló stratégia és taktika, ahogyan az igazságot kezelni fogja saját érdekében. Nem kis tudomány van a hazugság gyártásában, hiszen a hazugságnak is bizonyos logikát kell követnie, és fontos, hogy elképzelhető legyen egy alternatív valóságban. Azonban látni kell azt, hogy a hazugság a jellem erős deformációját okozza, és az évek során az alany elhiszi magáról ezt a hamis képet. Így válik lehetővé az, hogy egy felnőtt ember, aki kifelé makulátlan képet mutat, és még hiszi is magáról hogy ő sem rosszabb a többinél, vagyis tisztes polgár…, mert ugyebár azt látni kell, hogy a hazugság körforgása mindenkit magával ránt,  de óhatatlanul belekerül egy olyan helyzetbe, mikor a valóság bizonyítást nyer, és lelepleződik a nehezen felépített ál-jellem valóságos arca. Az évek során ezek a megfigyelt pillanatok számomra releváns élmények voltak, és segítettek abban, hogy megmaradjak életem végéig a kevésbé kifizetődő igazság mellett.

Tény, hogy ideig-óráig, vagyis akár egy életen keresztül is… lehet hazudni önmagunkról úgy, hogy nem bukunk le. De számomra egy képmutató arc, vagy viselkedés mindig olyan csiklandozóan ingerlő, hogy kénytelen vagyok megvakargatni a szépen festett képet, mire a máz alól kibukkan a mocskos valóság… Gondolhatnák, hogy ez nálam valami perverzió… Talán igazuk is van, ha a mai világban a hazugság a közérdek, az igazság viszont káros a „rendre” nézve. Való igaz… (mikor ezt hallom, kihegyezem a receptoraimat – tudják), hogy sok bajt hoz egész közösségekre nézve, ha kiderül az a sok elrejtés és megmásított történet azokról, akik kulcsszerepet vállaltak abban, hogy a látszat jól segítse az érdekek érvényesülését. Nem kell messzire menni, hogy rámutassunk az igazság elfedésének fontosságára a Rendszer számára. Vajon miért volt szükség a jogra? Miért volt szükség a jognak olyan módon való bonyolítására, hogy már csak azok értsék, akik évekig tanulják, no, nem azért, hogy azután az igazságot szolgálják, hanem éppen fordítva: azért, hogy az igazság elfedésével jól megtollasodjanak. Én ezt így látom, és talán ez is a valóság… Amint Önök is látják, a valóság bizonyítása vált a legfontosabbá ebben a hazug világban, azonban senki se gondolja, hogy tényleg az a fontos, hogy minden kiderüljön. Mindig akad egy olyan mozzanat, mely az igazságkereső számára sem a legüdvösebb. Itt van az a pont, mikor szembetaláljuk magunkat saját érdekeink tényleges jellegével: nekünk is van takargatni valónk, ami előbb-utóbb leleplez minket. Ez a hazugság-összeesküvés lényege.

Ezek után a hazugságok kiagyalása komoly tudománnyá nőtte ki magát az évezredek során. Először volt a koncepció, hogy mit akarunk, azután ehhez legyártottak egy olyan óhajtott valóságot, mely a legjobban alátámasztja az elképzelést. Így már lehetett hadjáratokat indítani (lásd a legújabb korok leleplezéseit), melyeket utóbb hiába tárják fel, mivel az ellenség is követett el olyan gazságokat, amiket fel lehetett használni utólagos igazolásra. Tehát, itt van az egyszerű és unalmas igazság, amivel nem sokat lehet kezdeni, ráadásul lehetetlen saját javunkra fordítani, ha eleve mi voltunk a ludasok, de van viszont lehetőségünk olyan történetet komponálni, ami soha meg nem történt ugyan, de a legjobban illik abba a szerkezetbe, melynek minden eleme abban érdekelt, hogy a teljese igazság soha ne kapjon létjogosultságot. Ha túl bonyolult voltam, az nem lehet véletlen, mert az igazság mindig nagyon egyszerű, de a hazugságot rengeteget kell fényezni, mert idővel megkophat, és akkor a repedések alól kibukik a valóság… De ettől mégsem kell tartanunk, mert annyiféle álvalóság kering a világban mindenről, hogy minden alternatívának komoly hívőtábora van, így az időt jól el lehet tölteni ezek között mazsolázva, és minden nap úgy hajthatjuk álomra a fejünket, hogy megint megtudtunk valamit. Holott csak még messzebb jutottunk az eredeti történettől.

Ezzel máris megértettük, miért szépek a mesék, és miért szeretünk ábrándozni, csemegézve a lehetséges valóságok között…

Mindenkiben megfagy a vér, ha arra gondol, hogy valamilyen igazságvírus hirtelen elszabadul, és mindenkiről minden ki fog derülni. Ki hányszor csalt életében munkában, szerelemben, pénzben, hitben, játékban (ez önmagában a csalásban való ügyességre épül), ígéretben, barátságban, szándékban… Ám egy dologban valóban tragédiát is okozhat: önmagunk megcsalásában. Egy élet hite, munkája, ami öncsalásra épül, akár önpusztító orkánként csaphat le arra, aki szembesül vele.

Sokszor mondták már: „Miért kell annyira komolyan venni? Miért nem tudsz lazítani kicsit?”

Mikor erre gondolok, mindig csodálkozom, hogyan lehetne az életet komolytalannak venni?

Talán úgy hiszik, hogy a hazugság szabaddá tesz? Nem kell vesződni azzal, hogy minden nap figyelünk, hogy csak a valóságot mondjuk, és legyünk felelősek a tetteinkért, kimondott szavainkért? Igaz. Az ember a Rendszerrel szemben elvesztette önállóságát, kreativitását, mely velünk született képességünk. Néhányan a művészetekben élik ki ezt, de akik túl szerények, vagy nem hiszik, hogy ők is alkothatnak, inkább a rejtőzködést választják, és egy nem létező világot építenek fel hazugságokból, így élve ki a kreativitásukat. A hazugságok tág teret engednek a bűnnek, és máris a Rendszer keze alá dolgoznak: pénzt, hatalmat, előnyöket és kényelmet tudnak varázsolni, csupán hazugságok segítségével. A hazugságot azonban lehet kamatoztatni ezer olyan hivatásban is, amelyeket a világ elfogad és támogat. A színház, film, bűvészet, illuzionisták, mind a valóság álomvilággal való elfedéséből élnek. Igen sok energia fordítódik a hazugságok kiagyalására, terjesztésére (média), és hatalmas vagyonok is származnak belőle. A politika, ami önmagát mindenek irányítójának hazudja, a legfőbb hazudozó. A titkokat, melyek lelepleznék a hazugságokat, elrejtik és még életeket is feláldoznak, csakhogy soha ne derüljön ki gazságuk. Az igazság elrejtése adja a legnagyobb hatalmat, és egyben pusztítja a lélek maradékait, melyek még a néhány igaz ember védelme alatt állnak. Ezért a Rendszer legfőbb ellenségeinek az igaz embereket tekinti.

Azt is mondhatnánk, talán nem is nagy túlzással, hogy az ember legtöbb gondot a hazugságok szerkesztésére és terjesztésére, majd azok sulykolására, igazságként való beállítására fordítja, és ezzel az ismert világok legnagyobb hazudozójának címére pályázhat. Már-már olyan tökélyre fejlesztette a hazugságait, és olyannyira sikerült hitelessé tennie, hogy lassanként a valóság helyébe lépnek, és tárgyak, eszközök képében az életünk részévé válnak. Az a hihetetlenül sok elektronikai szerkezet, és műanyag, melyek mindegyike kiváló a hazugság előállítására és terjesztésére, sőt a legfiatalabb korosztály minél előbbi bevonására a hazugságiparba, nagyon felgyorsította az igazság teljes megsemmisítésének titkos programját. Hiszen, minden azt szolgálja, hogy az igazat életükkel reprezentálókat elszigeteljék, nevetségessé tegyék és végül teljesen hiteltelenné váljanak. Végül is az emberiség ősi tervét, hogy a természetet (igazság) saját uralma alá hajtsa, lassan befejezi, és egyetlen kinyilvánított eszme lép a helyébe: a Hazugságisten megnyilatkozásai, melyek egyenesen a Rendszertől származnak, más nem hallható és látható többé. Az egymást követő nemzedékek már nem fognak emlékezni a tiszta és önmagát megújító természetre, és a benne rejlő igazságokra, hanem már csak a Szózatot hallgatják, ami minden pontról árad feléjük, és megtanulják, hogy minden lehetséges (hazugság), amit csak akarunk.

Miután ez már az egyetlen elv és tudás lett, senkinek sem lesz fontos, hogy amit lát az tényleg létezik, vagy csak illúzió. Gépekkel veszi körül magát mindenki és éjjel-nappal a hazugságokat fogja sokszorosítani és variálni. Ez lesz a tökéletes szabadság. A folytatólagos álom, és a rettegett éberség száműzése az örökkévalóságig. Vagy?

Az örökkévalóság helyett mondjunk inkább örökkéhazugságot?

Mindez a borzalom, amit csak az képes felfogni, aki éber és a valóság megszállottja, nem más, mint szappanbuborék. Színes, légiesen lebegő, látszólag mi irányítjuk, de egy kósza fuvallat is képes tovarepíteni és szétpukkasztani. A legnagyobb hazugság éppen az, hogy az igazság veszélyes, ezért mindennél jobb a hazugság, mert, mint nem létezőt sokkal nehezebb megcáfolni, míg az igazság cáfolatára egész világok állnak rendelkezésre. A hazugságból viszont baj nem lehet. Mivel mi hoztuk létre, senki sem ismerheti rajtunk kívül. Ez a hazugság és titokparadoxon. E sajátos logika képes volt a nélkül átvenni a tudat feletti hatalmat, hogy kimondtuk volna.

Egészen mostanáig

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.