Amerikai (rém) álom

Amerikai (rém) álom

Manhattan neonreklámjai öles betűkkel követelték: Ami go home! Mindenki szedte a cókmókját, és ki-ki választása szerint repülőn vagy hajón igyekezett haza. Lassanként elnéptelenedett New York Amerika (volt) legnagyobb városa. Sőt az összes soksávos autópálya tele autókkal, és – mint ítéletnapkor – mindenki sietett elhagyni a földrészt. Eljött az idő…

Mikor kinyitottam a szememet, kicsit kellett pislognom, még sötét volt az elfüggönyözött tetőtéri ablakok miatt, de éreztem, hogy fel kell kelnem. Nem maradhattam tovább az ágyban. Az álombeli képek még kísértettek. Nem hagyott nyugodni a gondolat: miért menekülnek az amerikaiak az Új világból?

Már az is meglepő volt, hogy az emberek nem ellenkeztek, hanem engedelmesen, rendezetten indultak valahova. Egyikük – emlékszem – mosolygó arccal kiáltott fel: „Már alig várom, hogy hazaérjek!” Persze, ahogy az álmokban lenni szokott, valahogyan nem csodálkoztam, csak ébredezve tettem fel a kérdést: Milyen nyelven beszéltek ezek az emberek? Elmém lassan felvette a nappali sebességet, mint egy bemelegedő digitális eszköz… Azután az általam ismert nyelvek, a világ valamelyik térségében beszélt, de különböző nyelvek szavai derengtek fel, ahogyan az álom emléke egyre halványabbá vált. Igyekeznem kellett, hogy ne mulasszak el semmit az álomból. Különben nem fogom megérteni, nem fogom használni az üzenetét.

Egy idő után, mivel az álom rémisztő, de elgondolkodtató is volt, rájöttem, hogy nem mindenki hagyta ott a földrészt… Ez volt az a pont, amikor kezdtem megérteni, miről is szólt az álom. Már azt is tudom, hogy mi váltotta ki ezt az abszurd, de a maga módján nagyon logikus eseménysort… Akik nem mentek el a földrészről, azok mindannyian az őslakosok utódai voltak..

Gondolom, habár még nem eléggé összeszedett, akár a többi álom, sőt az a szemernyi logika, melyet kihüvelyezhetünk belőle, mégis sok tanulsággal szolgálhat.

Világunk, amely szinte percenként okoz fejtörést, mintha egyre jobban a klinikai pszichiátria tárgykörébe tartozna. Mintha a megnyilatkozók elmeállapota nem mindig garantálná az általuk kimondottak értelemhez való viszonyát.

Emlékezzünk csak a tegnapi napra!

Nos, itt meg kell állnunk egy kicsit, hogy azt is próbáljuk megérteni, miért fontos a fokozott figyelem. Miért fontos most, és miért voltunk figyelmetlenek évtizedekig? A figyelem szó nem is elég pontos meghatározása annak, amire szükség van ahhoz, hogy az idézett szellemi feladat, ami miatt a szinte percenként módosuló világhelyzet kapcsán minden földi emberre egyaránt kötelező, pontos, kitartó és következetes kell, hogy legyen. Olyan folyamatok részesei vagyunk amelyek sok évvel ezelőtt kezdődtek, sőt azt is mondhatjuk, hogy egyidősek az emberiséggel. De csak most futnak össze a szálak, és most nyilvánulnak meg a döntő irányzatok.

Az emberek szinte semmi mással nincsenek elfoglalva, minthogy túléljenek. Lehet, hogy ez a vesszőfutás jellegében ugyan hasonló minden más élőlény mindennapi küzdelméhez, azonban azok a tényezők, amelyek meghatározzák a túlélést, közel sem természetesek. Ugyanannak a fajnak vagyunk az egyedei, csoportjai, nagyobb egységei, mondjuk nemzetei. Ezek azonos nyelvvel, gondolkodásmóddal (ami a nyelvben tükröződik) élnek. Milyen módon lehetne ezeket a népeket úgy összehangolni, hogy a világunk békés, szellemben-lélekben nemes, értelmes, türelmes, mértéktartó (stb.) legyen?
Mikor az „Új világ” Európa-Ázsia országai előtt megnyílt (a gazdasági-tudományos-kereskedelmi „fejlődés” lehetővé tette a felfedezéseket), hirtelen olyan változások indultak be, melyek új lehetőségeket csillantottak meg a népek versengésében, de – úgymond – lehetőségeket „fagyasztottak be” az egyes „klasszikus” országok egymás közti viszonyában, a béke és a fent leírt ideák elérése terén. A lehetőség olyan javakra vonatkozott, amelyek az akkori világot, az akkorra „kialakult” világot meghatározták: gazdagság, jog és törvénymentes „gazdasági-politikai terep”, melyek azonban eljutván egy mennyiségi-minőségi szintre, „megálltak”, a harc állóháborúvá vált – függetlenül attól, hogy az emberek világában szinte sohasem volt béke… A „szabad tér” megjelenésével, a lehetőségből egyszeriben véres, mindenkire kiterjedő háború vált. Amint azóta tudjuk, az úgynevezett „fejlődésnek” voltaképpen a békétlenség, a rendezetlenség, és a hatalomvágy végsőkig való kiélése, tehát olyan gyarlóságok a legfőbb segítői, melyekben az emberek két fő csoportja vesz részt: akik hatalmat gyakorolnak, és akik alávetik magukat a hatalomnak. Ez (szinte) teljesen azonos a természet lényei-fajai közötti mozgások jellegével.

A változások ilyenformán nem az emberi faj nemesebbé válását, hanem ellenkezőleg: elfajulását, a züllés felgyorsulását okozták. Ennek a valóságos tendenciának megértéséhez, „szükséges” volt az a feleszmélés, aminek a jelenkor felgyorsult eseményei csak a látható következményei. Tehát – az a konklúzió, melyet minden ilyen esetben levonhatunk – , hogy az emberi faj szellemi lelki tekintetben változatlan maradt. Továbbra is pontosan olyan viselkedést produkál, mint az őt körülvevő állatok. Mikor válunk végre emberré? (Ebben az összehasonlításban a „lélek-szellem” az „emberi” fogalmak szerint nem azonos az „állati lélekkel-szellemmel.”)

A vallások is csak a felszínen voltak képesek valamelyest finomítani, tompítani, vagy ellenkezőleg: kiemelni, felerősíteni egyes tulajdonságokat, viselkedési formákat. Azonban, az álombéli Amerika semmiben sem hasonlított a mostani Amerikához. Ebben a pillanatban jutottunk el a tegnapi, közelmúlt-béli eseményekhez, amelyek sok tekintetben mérföldkőként értelmezhetők.

Vázlatos elemzésünk Amerikát veszi górcső alá, de az egész világot érthetjük meg általa. Különös tekintettel arra az abszurd drámára, melyben országunk szinte főszerepet kap.

Az ember visszaemlékszik a történelemórákra, földrajzórákra, ahol az emberi világ korszakainak, körülményeinek nem mindig korrekt, érdekektől mentes felvázolása zajlott. Ennek következménye az a zűrzavar, amelyet most látunk. Kijelenthetjük, hogy a történelem és gazdaságtan oktatása mindeddig az emberek elkülönítését szolgálta, vagyis az állandó versengést, és harcot. Hiányzik belőle az a teljes Földet egységként kezelő szemlélet, valósághűség, ami nélkül szinte semmit sem lehet magyarázni és megérteni. Bármikor hallgatok gazdasági-politikai elemzőket, rögtön kitűnik, hogy egy előre meghatározott terv szerint beszélnek. Innen már könnyen megérthető az is, hogy miért tűnik ez egyre többször elmebetegek gőzös hablatyának. Az oktatás kétoldalúsága szinte pontosan fedi a világ lassanként kirajzolódó kétpólusúvá válását. Eközben mindegy, hogy a kimondott szavaknak van-e értelme, lényeg az, hogy pontosan ellenkezője legyen annak, amit a másik fél állít, és követel.

Tehát: Amerika jelenlegi vezető körei, hatalmi központjai, az általuk irányítani vélt és szándékozott világ fokozatos „felszabadulását” élik meg az amerikai hegemónia alól. Ez a régóta tartó folyamat sokáig a suba alatt zajlott, de mostanára a két kreatúra: Észak és Dél Korea sajátos közeledéséhez vezetett. Ezt a nyilvánvaló tényt az egyre gyengülő, beteg és fogatlan oroszlán: Amerika birodalmi része képtelen elfogadni. Annyira elhatalmasodott rajta az őrület, hogy elhangzott az, amit Hirosima és Nagaszaki óta elképzelhetetlennek tartott a világ: „szerintük ezután egy „hagyományos” háborúban is bevethetők a nukleáris fegyverek! Mit tehetnek ezután azok a milliárdok, akik a túlélésre fordították minden energiájukat? A túlélésüknél, létük jogánál fontosabb lett Amerika vezető, birodalmi köreinek önérzetén esett csúnya pacni. (Csak apró lábjegyzet: a Közel-Keleti, és a Délszláv háborúkban már használtak urántartalmú lövedékeket… Ez volt a „főpróba”? Az eltávolításukhoz védőfelszerelés és manipulátor szükséges. Mi védi meg a civil lakosságot a sugárfertőzéstől?)

Ezután az emberben megfordul egy végső gondolat: Mit képzel egyáltalán ez a birodalom? Mivel egyértelmű, hogy Amerika, mint ország ugyanúgy nem számít a szemükben, mint a világ többi, ostobaságában és primitívségében számszerűen növekvő-fogyatkozó, de mindenképpen élni akaró része. Ez az a pont, ahol az őrület testet kap. Az a gonosz, ami a legpusztítóbb eszközt létrehozta, most emberek szavaiban nyilvánul meg, és a rémtettet akarja elfogadtatni, érvényessé tenni mindenki számára. Ettől a pillanattól fogva hagyjunk fel önmagunk és családunk utódaink védelmével, boruljunk le, és jöhet a vakító fény….

Nos, akkor mondom én, hogy az álom, akár valósággá is válhatna. Az igazság jegyében minden amerikai MENJEN HAZA!

Hoppá! – mondja ilyenkor a pesti vagány… Mit értsünk ez alatt? Még álmodunk, vagy ez már a rideg valóság? Erre én azt mondom: miért nem lázad fel a világ ekkora gyalázatra? A válasz is itt van: mert az értelem helyét átvette a megalkuvás, a túlélés követelményei a minden megélt perc felértékelésével kimerülnek. Csakhogy most nem egy közelgő kozmikus katasztrófáról, az emberiségtől független megsemmisülésről beszélünk, hanem emberek kitartó, gyalázatos összeesküvésének a leleplezéséről. Mikor a leleplezett gonosz praktikáinak napfényre jutásakor beveti azt a fegyvert, ami léte által jellemzi azokat, akik létrehozták. Nincs mit szépíteni…

Miért volna ez az abszurd eseménysor „megoldása” annak, ami most, ellenünk történik?

Ugyebár minden „jóléti ország” küzd az elöregedéssel, lassú fogyással. Mindazok, akik ezekből az országokból Amerikába emigráltak…, most „egyszerűen” hazamehetnek. A lélekszám fogyása megáll, sőt nem idegenekkel, hanem saját nemzetük fiaival-lányaival gyarapodnak. Persze, minden „csodálatos megoldásnak” vannak árnyoldalai. A rabszolgaként behurcolt „afroamerikai” népesség (amúgy mellesleg, a mai napig küzdenek önmaguk „amerikanizálódásával”, és jellegük „másságával” – a „fehér” ember ellenében.) milyen körülményeket kapna, egy elpusztított Afrikát, éhhalált-szomjhalált…? De egyetlen gondolat sem lehet annyira abszurd… emlékeznek? Pl. abban a múltban, mely megelőzte ezt a kilátástalan vészhelyzetet, ha a legkisebbik fiú elment „szerencsét próbálni”, ha meglelte a gyémántkrajcárt, (akár a kis kakas..) hazament, és ezáltal családját gazdagította. Értsd: a fiú mesterséget, tudományt vitt haza, hogy családját népét szolgálja vele. Talán ez olyan elképzelhetetlen volna? Felteszem, ez a gondolat már csekély mértékben ugyan és nem mindig jó szándékkal, és eredménnyel, de testet öltött. Jóllehet a „jó megoldás”, azonos az Európát elárasztó „nem fehér” tömegek szándékával, és annak következményeivel. Adott esetben szívesen vennének egy ilyen „álombéli” változatot jelenlegi problémáikra… Vagyis, csak a fehér ember menjen haza!.

Hm. elgondolkodtató.. Vajon a „kreol”, a „sárga”, a „vörös” – vagy ki tudja milyen színű embereké legyen Amerika? Sokan mondják erre: Hál’ Istennek ez teljességgel lehetetlen… A világtörténelem eseményei talán nem eléggé abszurdak? Képzeljük el azt a helyzetet, ami meglehetősen komoly realitás, hogy Amerikában a színes bőrűek átveszik az irányítást, és mindazt, amit elszenvedtek a fehér embertől, kamatostól visszaadják nekik? Talán nem az fog történni álommal, vagy álom nélkül? (Martin Luther King: „Van egy álmom…”) Amerika történelme, Amerika birodalmi szelleme hamarosan önmaga ellen fordul. Ezt talán megakadályozza egy kiégett, halott bolygó víziójának valósággá válása?

Mi az egyetlen választásunk? Nekünk Európában, Ázsiában, Afrikában? Mindenütt a világon. A fejünket még mélyebben a járomba hajtani, összeszorított fogakkal tűrni, vagy – ha mást nem – elgondolkodni azon, hogy jó-e ez nekünk?

Ezt a dilemmát nem is kell vitára bocsátani, hiszen az áhított tökéletesség maga az amerikai álom!

Fel akarunk végre ébredni? – mondom, csapzottan, hulla fáradtan. Fejemet megrázva próbálom kiűzni elmémből a – rassz álmot!

– „Nem tudom, mi van velőm….” – mondta a televízió őskorában az egyik bemondó, mikor nem tudott kikeveredni a bakijaiból…

Nyugodjanak meg, ez már a valóság!(?)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.