Mindent vagy semmit

Mindent vagy semmitMindent vagy semmit

Amikor a Rendszerről beszélünk, nem beszélünk az Univerzumról vagy Istenről, hanem az emberi hatalom rendszeréről. Mikor az ember súlyáról beszélünk, nem sűrűn beszélünk annak erkölcsi vagy szellemi súlyáról, de gyakrabban a hatalomban betöltött szerepéhez kötődő súlyról. Ha az ember súlyáról beszélünk, egészen közel és hétköznapi módon annak életmódjáról is beszélünk. Viszonyáról a Rendszerhez.

Ha az ember életmódjáról beszélünk, szinte mindig a táplálkozásáról beszélünk, holott inkább kéne beszélnünk a gondolkodásáról, ami részben vele született, de jobban a Rendszertől függő. Vagyis, mikor az emberről beszélünk, legjobban a Rendszerről beszélünk. De mégis kényszerűen beszélünk arról, ami az ember és a Rendszer között kapocs, ahol az ember és a Rendszer találkozik.

Mi okozza, hogy egy ember beleszületve egy adott körülménybe, még annak rendszer voltát fel sem fogva, csak keresve az életben maradás kedvezőbb módjait, egyszer eljut annak felismeréséhez, hogy a Rendszer van? rendszerAkkor szembesül ezzel, talán nem is túl korán, mikor rájön, hogy önmaga is ér annyit, mint a Rendszer, vagyis elmúlik az a naiv kábulat, hogy mindent a Rendszernek köszönhetünk. Akkor elindul egy lassú elszakadás a Rendszertől. Először csak a felszínen: nem olvas újságot, nem néz TV-t (a jelen és közelmúlt generáció). Ez mennyire más, mint Hamvas és Szabó Lajos idejében, mikor a tájékozottság alapozta meg a véleményt. Amikor még az ember azt gondolta, hogy ha valamit az emberről és a Rendszerről megért és azt szinte szenzációként éli meg, azonnal közölni kell, mert lehet, hogy ettől függ az egész emberiség sorsa. Holott a Rendszer önmagában hordozza azt, hogy az egyes ember képtelen pozitív hatást gyakorolni rá. Ezt ma már ki kell mondani. Mint látható, az egyes ember elszigetelése a másiktól a Rendszer zsenialitása folytán tökéletesen megvalósult. Így, aki rájön valamire, és ki akarja mondani, elvész a reménytelenségben. Ez a tudat, ez az érzés a legdemoralizálóbb. De egyben a legrosszabb ítélet, amit valaha ember kinyilatkoztatott. Tehát, ha az emberek egymástól el vannak szigetelve, a gondolatok is csak valamiféle misztikus útonmisztikus üzenet jutnak el másokhoz, és talán ez az üzenetküldés a megfelelő postaládába kerül. Ez eléggé metafizikusan hangzik, de ennek egyetlen magyarázata az, hogy a szellem száműzetésben van, és csak onnan, a rejtett helyről tudatja az egyes emberrel: még van. Ahogyan a Patmosz kapcsán az igazság és környéke szóba került, az is kiderülhetett, hogy korábban volt némi kapcsolat ember és ember közt, de akkoriban is gyors ütemben zilálódtak szét az emberi kapcsolatok, ezért az igazságkeresők magukra maradtak. Talán a könyvek útján mód nyílt, ha nem is személyes, de az időn és téren túli kapcsolódásra. Így esett találkozásaim közül néhány releváns, melyről többnyire kiderült, hogy maradandó, de némelyek kissé vegyes nyomokat hagytak az elmémben. Mint többször utaltam rá, az igazságkeresés volt a motiváló tényező. De – ez is a züllés fontos állomása – a könyv már nem alkalmas az üzenet átadására, legalább is nem úgy, hogy annak hatása lenne az őt fogadó emberre. Mikor a Patmosztpatmosz említettem, fontos momentum volt az a pillanat, ami Szabó Lajos életében a Rendszer elhagyása, mások szerint a Logosz elhagyása volt, és ez a művészet gyakorlását jelentette. Jellemző, hogy a környezet értetlenül állt eme viselkedés előtt, hiszen Szabó Lajos a Mester, akit senki sem bízott meg, de senki sem vett komolyan, viszont amit mondott, abban önmagától felfénylett a Logosz, ezért személye garancia volt arra, hogy még a szellem az emberek között van és nem felejtették el. Mikor azonban saját belső figyelője megelégelte a visszhangtalanságot, mely elméje csarnokában zengett csak, tett egy gyenge kísérletet a felelősség elhárítására: a művészetbe menekült. művészetEz volt az egyetlen mód arra, hogy ne az őrületet válassza, és a Logosz maradéka mégse vesszen el teljesen. Hamvas szerint a művészet nem alkalmas a Logosz teljességének kifejezésére. Ez ma már nem teljesen áll meg, hiszen a művészet már semmire sem képes. Ez csak azért lehetséges, mert az ember által feltalált kifejezési módok teljesen devalválódtak, korrumpálódtak. A hazugság a Rendszerről átterjedt az egyes emberre. Az ember már alig élhet Rendszer nélkül. Ez persze csak addig igaz, míg a Rendszert egyáltalán meghatározó tényezőnek érezzük. A Rendszerből való menekülésnek számos útja tárult fel, így az Internet, mint olyan lehetőség, mely első időkben némi lelkesedést okozott: végre elmondhatjuk a személyes véleményünket!

Mivel, saját valóm is csak szellemi síkon képes egzisztálni, miközben életem döntő részét a gyakorlat, és a mindennapi rutin teszi ki, ezért az adódó lehetőséget kezdettől fogva egyfajta megnyilatkozási térnek gondoltam. Lehet, hogy ez az a pillanat, mikor ki kell mondani, hogy így ez mégsem volt jó döntés? Számomra a művészet sohasem volt téma, mivel az életem – tudtomon kívül – művészet volt. Az életben maradás művészete. Ember a természetbenEbből körülbelül az is kiderül, hogy hova jutott a művészet, mely a koncerttermek, verses és novelláskötetek, a galériák és utcai rajzolók naiv, de kegyetlen világából végül az emberben valósul meg. Ez megint az a kudarc, ami viszont a Patmoszból tudottan éppenséggel az igazság egyetlen helye. De tulajdonképpen az egyetlen választás annak számára, aki beleszületett a messiás szerepébe és azt sehogyan sem képes elhagyni. Viszont ebben a kudarcban rengeteg értékes tapasztalat van. Számomra a legnagyobb fájdalom éppen az, hogy a tapasztalatok átadásának törvénye kiteljesedés és érvényesség nélkül marad. Nem személyes, önző okból, mert azt már régóta tudom, hogy igazat csak sikertelenül lehet kimondani, hiszen ha nem így volna, talán a beszédre sem lett volna szükség… Amint a siker és a gazdagság lesújtja a szellemet, az igazság meghal.

Amikor rájövünk, hogy a Rendszer hazug, de az igazság keresésétől képtelenek vagyunk szabadulni, megértjük, hogy nem elég elvonulni, és hamut szórni a fejünkre, hamu a fejrehanem módszeresen fel kell építenünk az igazság, a Logosz eredeti világát. logosz virágaEz szinte lehetetlen vállalkozás, tehát a legtöbb, amit tehetünk, hogy minden elképzelhető helyzetben a Logoszt követjük. Ezzel egy olyan útra lépünk, mikor folyamatosan erősítjük a bennünk lévő Logoszt és gyengítjük a bennünk lévő Rendszert. Még vásárolunk, de csak organikus ételeket, azután, magunk is előállítjuk azáltal, hogy megtanuljuk a természet azon részét, mely a legjobban magában foglalja az eredeti elveket, és ezen közben egyre közelebb jutunk a Logoszhoz. Régebben még az eredeti szellem nyomait meg lehetett találni idős emberek közelében. Mikor mód nyílt rá, legalább egy alkalmat kerestem a bölcsesség letéteményeseivel való személyes találkozásra. Ez rengeteg fontos üzenetet közvetített a szavakon túl, melyek értéke számomra felbecsülhetetlen. Sajnos a konstellációk nem kedveztek Hamvassal való találkozásomnak, holott az idő adott volt hozzá. De én nem voltam felkészülve a találkozásra. Mindig tudtam, hogy kell lennie valakinek, aki megmutatja az utat, és egyetlen lehetőséget sem mulasztottam el, hogy ezt a személyt megtaláljam. Mikor a könyv csodája eljuttatott Hamvashoz, már csak legenda volt. Azóta ez a legenda bennem megért és az esszenciája sok gazdag tapasztalathoz segített.

Amikor a Logoszt az Egész iránti olthatatlan kíváncsiságom kiélésének érdekében, no meg a természetben élő Logosz által kikényszerítve az Egész egy részét az egészséget egészségpróbáltam megtalálni, újabb lendületet kapott a reménység, hogy végre itt van a mindenre érvényes recept. Anélkül, hogy ennek valóságosan hiteles voltáról kétségeim volnának, a jelen eszméletlenségében ez is csak rövid időre és csak elszigetelten képes érvényesülni kifelé. Egyedüli hely erre saját testem és szellemem felemelésének szüntelen öröme. Azt hiszem, a Logosz igazán csak a felhőtlen örömben nyilvánul meg és ez pedig az életöröm. Vagyis: roppantul leegyszerűsítve, a Logosz a földi öröm. De fontos kiemelni, hogy földi. Mivel arról jelenleg nem lehet fogalmunk, milyen öröm létezhet a Földön kívül, viszont arról igenis részletes elképzeléssel bírunk, hogy a Földön miért nem. Ezért legfőbb dolgunk a jelenben, művészeten, filozófián kívül az öröm. Azonban az örömet a logoszban találjuk, mely egy fontos és még jelen való helye a természet. Ha a természetet követjük, megleljük benne az örömet. De meglelhetjük eközben a gondolkodásban is, mely a Logosz által határtalan távlatokat nyit meg. A Rendszer legfőbb eszköze, hogy határokat állít fel, mert paradox és logosztalan. A határok léteznek, de egészen máshol vannak a Logoszban, mint a Rendszerben. Ha mégis találunk metszéspontokat, az nem lehet a véletlen műve. Ezért az erkölcs és a tisztelet, meg a tisztaság, főleg szellemiekben, meg a többi olyan erény, melyeket már elégszer helyeztem a legfőbb magaslatokra, semmiképp sem veszített érvényéből. Ha ezek vennék át a Rendszer helyét, már megvilágosodnának az elmék, és lelkek. Mikor az öröm hedonisztikus és korlátlan élvezése, a Rendszer „élethazugsága” felvilágosodás néven megszédítette az embert, még nem történt semmi visszavonhatatlan. Az én személyes véleményem, mellyel egyetlen vallásos embert sem akarok hitében megsérteni, hogy a vallásos középkor után valami másnak kellett volna következni, mint a felvilágosodásnak. Talán ez is oka volt a jelenlegi helyzetnek, főként bizonyos vallások erőszakossá válásának. Hogy miként lehetett volna a vallásból a Logoszba jutni, arról régóta folyik vita, de ennek egyik hibája éppen a fentebb kiemelt hamvasi tétel a kötelességről, melyet csak másoknak kell teljesíteni. Mikor a vallások kötelességeket, szellemi vezérelveket fogalmaztak meg, tulajdonképpen életmódból csináltak törvényt. Akkor – és ezt már sokszor elmondtam – ennek aktualitását nem lehetett kétségbe vonni. Ha nincs Felvilágosodás, talán ezek a törvények emberibb és természetibb premisszákba fordultak volna. A követelmények erőszakos kikényszerítése azonban rossz módja volt annak, hogy a bennük levő Logosz-részt valóban az emberbe visszahelyezzék. A bigottság, az elvakultság, és az önpusztítás megölte ezt a kis Logoszt is. Megint csak a saját véleményemet hangoztatom. És ez nem gyávaság részemről, hanem mert – szintén Hamvast idézve – megengedem magamnak a tévedés kockázatát.

Viszont az erről folytatott elmélkedés mindenképpen azt szolgálja, hogy végre az emberiség feleszméljen legfőbb kötelességére: a Logosz szerepének kiteljesítésére. Erre egyedül csak az ember képes. Mármint úgy is, hogy az egyes ember, és úgy is, hogy az Ember a Földlakó.

szent grál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.