Tudatmódosítás

Divatos fogalom. Vajon tudja-e valaki, hogy ennek hányféle olvasata van? Egyáltalán, ez a fogalom valami sötét, démoni összeesküvést sejtet, vagy egy hétköznapi kapcsolatot jelent egy másik tudattal, egyfajta interakció eredménye?De az is lehet, hogy éppen most történik ezeken a sorokon keresztül egy újabb támadás a tudatuk ellen?

Remélem, tőlem azt várják, hogy részletesen és kíméletlenül leleplezzem a gonosz manipulációt! Talán ezt is elmondhatom, de azért világítom meg ezt a témát, hogy ráébredjen mindenki arra, hogy manipulálják, vagy fellélegezhessen: ő nem érintett.

Azt máris kijelentem, hogy egyik elvárásnak sem vagyok hajlandó megfelelni, mert nem hagyom magam befolyásolni, még önmagam által sem…

De félre a tréfát: igen komoly a téma és megérdemli, hogy komolyan foglalkozzunk vele.

Mióta is van tudatmódosítás? – Rossz kérdés. Mióta van tudat? Mi is a tudat egyáltalán? Több írásomban igen mély elemzésnek teszem ki a tudat fogalmát, és nem ígérhetem, hogy egyhamar más témát keresnék e helyett. Bármelyik írásomat is olvassák, a tudat valamilyen aspektusával találkozhatnak. Tehát, csak röviden, azt kell mondjam, hogy a tudat nem olyan valami, ami az ember kizárólagos jellemzője. Ha innen nézzük, már sokkal árnyaltabb képet kapunk. Az a szilárd meggyőződésem, hogy a tudat nem egyidős az emberrel, hanem a tudat akkor is létezett, mikor még az ember sehol sem volt, és létezni fog akkor is, ha már az ember eltűnik, talán éppen saját ostobasága miatt. De annyit kijelenthetek, hogy az ember által különleges pályát írt le, amióta az ember megjelent a Földön.

Ez a pálya pedig változásokon esett át. Ezek a változások hatást gyakoroltak rá, és ezeket nevezhetjük módosulásoknak. Ezek a módosulások az emberi tudat differenciálódását okozták. A mai tudatunk lényegesen összetettebb, de bizonyos tekintetben primitívebb is, mint volt kezdetben, mikor ráébredtünk egyáltalán, hogy tudatunk van. Természetesen akkor is volt, mikor még nem tudtunk róla. A ráébredés volt a tudatos ember megszületése, az un. „modern tudat” megjelenése.

Csak röviden fussuk át, hogy milyen is lehetett ez a pillanat:

A korabeli ember meglátta magát a tó sima vízében. Ismerős mese, és nem is érdemes tovább színezni. Én a kiskutyánkkal kipróbáltam, mit szólna (…) hozzá, ha meglátná magát egy tükörben. Kutyanyelven nem közölt semmit. Mindössze egy pillantást vetett a kis fehér szőrcsomóra, de neki jóval előbb kellett volna éreznie, hogy egy kutya áll vele szemben, mert annak a szaga méterekkel megelőzte volna. Hiába volt a kép és a saját szaga, nem befolyásolta a viselkedését. Nem kezdett ugatni, nem szaglászott, de – a tükör mögé nézett a biztonság kedvéért. Neki a sík felület azt hazudta, hogy valami kutya-szerű van ott. Mivel ilyet még nem látott, ez a tapasztalat elég volt ahhoz, hogy többé ügyet se vessen erre a képre. Ez pontosan azt jelentette, hogy őt nem lehet efféle látvánnyal becsapni, de, hogy a kép őt ábrázolja, nem fogta fel. Ez talán egyeseknek a kutya tudat hiányát jelenti, nekem viszont azt, hogy mint kutya, pontosan úgy reagált, ahogyan egy kutyának kell: a lényegtelen információval nem foglalkozott. Tehát, a kutya értelmes és tudatos lény, de a maga módján. Én manipulálni kívántam, módosítani akartam a kutyatudatát, de jól vizsgázott, még ha nem is azt produkálta, amit vártam, hogy rám nézett volna és a saját megjelenésének meglepettségét mutatta volna. Az a tény, hogy én ezt a kísérletet elvégeztem vele, viszont azt mutatja, hogy az én tudatomat már ez irányban módosították korábban. A tudatmódosítás eredménye alapján nekem a kutyától emberi tudat szerinti viselkedést kellett volna elvárni.

Ebből a kis példából kiderül, hogy a nevelés, az oktatás a környezet megfigyelése és a tapasztalat módosítja a tudatot. Pontosabban: a tudatot minden bevitt új információ módosítja. Ez azért lehetséges, mert a civilizáció alapvetően a tudatmódosítás rendszere. A korábban állati tudatot, mely a környezettel való szerves összhangra van programozva (!vagyis, az „isteni” vagy kozmikus tudat már programmal látja el az élőlényeket!), a tapasztalat, majd a környezet tudatos ráhatása (nevelés) ezt az eredeti tudatot folyamatos változásra kényszerítette.

Az a tétel, ami egy felismerés eredménye volt, így hangzik: A civilizáció „fejlődése”, vagyis az a folyamat, ami soha nem látott sebességre kapcsolt az utóbbi 100 évben, törvényszerűen vezetett a ma tudatmódosítónak nevezett technikákhoz! Ebből az a lehangoló ítélet következik, hogy ez a világrend voltaképpen a tudat teljes megsemmisítésére törekszik.

Vajon jobb lenne a Föld e nélkül a tudatmódosító folyamat nélkül?

Ezt a kérdést még nem dönthetjük el, mert a tudatmódosítás szerepének valós megismerése és az erre való értelmes reakció azért következhet el, mert egyáltalán beszélünk tudatmódosításról.

Ezek után azt kell tisztáznunk, hogy mikor van szó mai értelemben vett tudatmódosításról?

De, még mielőtt erre rátérnénk, egy fontos tényt tisztáznunk kell:

Abban az értelemben, ahogyan ezt a témát boncolgatjuk, nem csak és kizárólag láthatatlan és a tudat teljes elvesztéséhez vezető manipuláció létezik, sőt az igazi manipulációs módszer a már idézett környezeti ráhatás, ami viszont a technika fejlődésével (?) olyan eszközöket kapott, amelyekkel nagyságrendekkel hatásosabban lehet a tudatra befolyást gyakorolni. Csak a reklámokat említem, mert ezek az agresszív tudatformák (?), vagyis hamis, célirányosan komponált történetek, állóképek és elhangzó mondatok kifejezetten a tudat (jelenlegi gondolkodásunk) megváltoztatását, szokásainkat, vagy a már beültetett sémákat érintik. Ez olyan bonyolult és szerteágazó téma, ami túlnő a jelenlegi kereteken.

De inkább azzal foglalkozzunk, hogy mit jelent a tudat abban a formában, ahogyan meg akarjuk őrizni, és arra akarjuk használni, amire van: önmagunk és a világ felfogására, és a tájékozódásra, majd a megfelelő viselkedésre, cselekvésre, gondolkodásra. Ezzel kapcsolatban azt is ki kell jelenteni, hogy pl. a kutya is gondolkodik! De ez megint messzire vezet.

Tehát, mit jelent tudattal rendelkezni, és ennek a milyensége mennyire sajátunk, és van-e jogunk őrizni, vagy egyáltalán: miben vagyunk szabadok?

Már erre is nehéz úgy válaszolni, hogy az itt követendő logika ne vessen egy bukfencet.

Vagyis, az emberek zömének kifejezetten szüksége van arra, hogy valaki módosítsa a tudatát!

 Ezt mondhatom pejoratíve (az illető viselkedése disszociatív, alkalmatlan minden emberi kapcsolatra, és ezt valamilyen ráhatással meg kell változtatni), vagy csak úgy, hogy nem elég tudatos – hogy egy közhelyes formulát használjak – tehát számára megfelelő, ha más irányítja.

Nos, ez már egy kicsit közelebb visz minket a lényeghez.  Az emberek döntően nagy része már teljesen elvesztette saját érdekei szerinti tudatosságát.

Ez is egy szélsőséges megállapítás, de ez legalább az én véleményem, ami lehet, hogy nem csak az enyém… A saját érdek ebben a logikában azt jelenti, hogy a civilizáció félresiklott hatalmi rendszere teljesen kisajátította – az érintett módszerekkel – az emberek tudatának azon részét, ami a saját magunk iránti felelősséget és kötelességet tudatosan magánál tartja. Ezt kicsit egyszerűbben: az emberek már azt sem tudják, mi volna nekik a legjobb.

Úgy jutott el az emberiség döntő hányada ide, hogy szinte minden őt érintő kérdésben valamilyen tőle független és más érdekű hivatal, vagy érdekkör dönt. Ezért mondtam, hogy a civilizációs rendszer valójában kifejezhető magával a tudatmódosítás módszereinek a fejlődésével is. Ahogyan a rengeteg információ az emberi tudatot megfelelő adatokkal látja el, melyek ahhoz szükségesek, hogy a jelenkor (a véletlenszerűen és a gátlástalanok hatalmával kialakított képletek) körülményei között fenntarthassa a szuverén tudata feletti ellenőrzését, úgy finomodik, és lesz egyre hatékonyabb a tudatra való ráhatás, hogy ez ne sikerülhessen senkinek.

Csak egy technikai elemet, vagy elemkört említek: digitális kommunikáció. Ebben természetesen (…) a mobiltelefon, mint személyes (?) eszköz fontos tényező.

Ha ilyen ponthoz érkezünk, meg kell említeni, hogy azért volt világ a mobiltelefon előtt is. Talán nem volt több haláleset, amiatt, hogy nem jött időben a segítség, sőt talán nem is volt több/kevesebb bűncselekmény, mióta van ez a gyors adattovábbítási lehetőség.

Tulajdonképpen az emberi élet, lényegesen tudatosabb, biztonságosabb, békésebb volt a mobiltelefon előtt.

Ez megint egy újabb olyan kijelentés, amiről hosszú oldalakat lehetne értekezni, de térjünk kicsit vissza az eredeti vágányra.

Tehát, mit jelent olyan tudattal rendelkezni, amit meg kell óvni attól, hogy más beavatkozhasson?

Megint vitatkoznom kéne, mert pl. az az egyszerű és meglehetősen (…) természetes állapot, mint a szerelem, szinte teljes reset a tudatunkra nézve!

 Ha már ezt a szlengnek is beillő idegen szót használtam, meg kell állni annál a különleges kifejezésnél, ami a magyarban megfelel a szó értelmének: alapállás. Ez attól különleges, hogy a tudat ideális és egyetemes állapotára, minőségére is utal. Ez volna az az emberi tudat, amihez mindent viszonyítani kéne. Ha ezt így fogalmazzuk, a távolság ettől fényévekben mérhető, ami a jelenlegi átlag tudatot/tudatosságot illeti. Az alapállás lényegét Hamvas Bélánál olvashatjuk. Tehát, a szerelem tulajdonképpen visszavisz minket ahhoz a tudatállapothoz, amit kiindulópontnak is tekinthetünk. Az se lehet véletlen, hogy sokak mellett a szerelem is válságban van… Sőt az sem, hogy ezt a válságot miféle tudatos manipuláció okozta. Most lehetne beszélni arról a szakrális rendről, ami szintén – többek között – Hamvas Béla írásaiban található, de ez is az egyik vitapont sokak és a hamvasi szellem hívei között. Van még egy kifejezés: éberség, ami szintén közel azt jelenti, mint az alapállás. Azzal a különbséggel, hogy míg az alapállás másként is érthető, és módosulatai is lehetnek elfogadhatók az eredeti „tervtől” eltérő módon, addig az éberség azt az állapotot jelenti, ami bármilyen tudatállapot közti Univerzumra hangolódást, szünetet, kristálytiszta felfogást, valóságtudatot, a valóság tudatos megélését fejezi ki. Ez az, amire igen nagy szükség volna a jelenlegi össze-vissza manipulált tudatok szövevényében. Lehet kritizálni a bonyolult gondolkodásomat, lehet el- és megvetni engem és a véleményemet, de én bátran kijelenthetem, hogy minden idegszálammal a valóság kifejezését és leírását követem. A valóság egy újabb vitatott fogalom, ami a tudat használatának különbségeire utal. Vannak, akik a valóságot eleve elutasítják, mert kifejezhetetlennek, lényegtelennek tartják, és fontosabb számukra az az illúzió, amit a Nagy Testvér nyújt nekik. Ez a lelkiség örömet lel abban, hogy a valóságtól minél távolabb eső fantazmagóriákkal játszadozhasson, és önként dobja el azt a tudatmaradványt, amit még az ősök hagytak rá. Amit a szerelem valóságtól való elszakító állapotáról tudunk, szintén jellemző arra, amit mi általában valóságnak gondolunk. A valóságtól való teljes elszakadás ebben az esetben azt jelenti, hogy az ember otthagy csapot-papot (munkát, családot, gondolkodásmódot), és rohan egy másik nem egyede felé, azután felébred, ami nem azonos az „felébredettséggel” – sőt!

 
Itt következne az önkéntes, és szándékos (de nem ösztönös!) tudatmódosítás, amit a különféle drogok fogyasztása jelent. Ez a kérdéskör is pregnánsan elkülöníti az embereket egymástól, mert azok akik – szerintem – a sikeres tudatmódosítások következményeként, az „élvezeteket” valamiféle járandóságnak, vagy jognak, vagy adománynak tekintik, valamilyen civilizációs eredménynek tartják, szemben állnak azokkal, akik viszont tisztán szeretnék megélni az életüket, a lehető legjobban működő érzékszerveikkel, hogy teljes tudattal és szívvel (!) éljék át az életüket. Ha manipulációról, beavatkozásról esik szó, akkor minden olyan szert, ételt, tevékenységet, ismétlődő hanghatásokat, kellemes vagy kellemes hatást gyakorló ingert, amit az élvezetekhez sorolhatunk, a legfőbb tudatmódosítók közé kell értenünk. Nem is az élvezetek teljes palettáját említem, csupán azokat az élvezeteket, melyek a valóság megélésétől eltávolítanak, illetve olyan gyakorisággal és mennyiségben él velük az illető, amely végül tudatának részbeni vagy teljes elvesztését eredményezi.

Itt megjelent egy újabb fogalom, a tudatvesztés, vagy eszméletvesztés, ami közelebbről elvezet ahhoz a tényleges tudatmódosító hatáshoz, amely magát a személyiséget célozza meg.

De a személyiség is egy olyan fogalom, amit legalább is pár szóval jellemezni kell ahhoz, hogy megértsük, mit jelent az elvesztése.

De mielőtt tovább mélyítenénk azt a fogalmat, amit a tudat jelent általában, ejtsünk szót az élvezetek fogalmáról is. Téved az, aki ezek után azt hiszi, hogy egy önsanyargató szekta szószólójaként hirdetem az egyetlen tévedhetetlen igazságot. Csupán az élvezetek minőségét, vagy azon élvezetek elkülönítését kívánom, melyek saját emberi mivoltunktól eltávolítanak minket. Jól lehet, az inkriminált témában érdekelt központok egy olyan világot vizionálnak, amiben egy csöveken lógó fej mindenféle impulzusok özönében „él” valamilyen látszatlétet. Mint ahogyan sok fantaszta nekünk leírta a csodás jövőt. Ezen láthatatlan és felfedhetetlen (?) központok egészen komolyan dolgoznak ezen az aberrált jövőn. Minden igyekezetükkel azt kívánják, hogy önként mondjunk le a valóságos, tiszta és önfeledt lét élményéről, cserébe a felkínált műéletért. Mert talán így látnák csodálatos „művük” kiteljesedését. Az élvezet – fura módon – nem más, mint apró fájdalmak füzére, és így nézve az élet sem más, mint a fájdalom különféle intenzitásának hullámzása. A fájdalom, csak egy érzékelési szint, ami önmagában az élet megélését ígéri. De nem arról van szó, hogy keressük a fájdalmat, és a legkisebb, kellemesnek tűnő viszketésből a hús vérben fürdő vakarásáig jussunk el annak érdekében, hogy érezzük, hogy élünk. Igenis az élet szép és élvezetes úgy is, ha nem akarjuk ezeket az élvezeteket mesterségesen fokozni, egészen a halálos hatásokig. Az élvezetek az élet átélésének jutalmai, de nem ez a fő tere az életélménynek. Nem fontosabb az élvezet, mint, hogy fel kell emelnünk a kezünket, vagy meg kell mozdítanunk a lábunkat, ha valami számunkra megfelelő helyzetet akarunk felvenni. Hogy pontosítsak: egy gipszágyban fekvő mozgásában teljesen korlátozott embernek a nyitott ablakon besütő napsugár, vagy a függönyt meglebbentő szellő legalább akkora élvezet, mint számunkra (már, akik ilyen élményeket keresnek), egy csobbanás a jéghideg forrásvízben. De ezután, vagy ehelyett, nem iszunk inkább egy korsó jéghideg sört, vagy nem szívunk el egy szivart…

De vissza a személyiséghez:

A Tömeg – elem – személy írásra utalva, a személyiség alatt az egészségesen érett, tudatos, szuverén személyiséget, lelket kell érteni. Erre jellemző, hogy teljesen egyedi, vagyis szép. Az egyforma is lehet szép, bár ebben vannak fenntartásaim is, mert a virág szirmai lehetnek egyformák, de jobban megfigyelve, mindegyik külön személyiség. Ennek a pontos definíciója szintén egy egész dolgozatot igényelne, hogy megértessem, miért szép az, ami egyedi, és mégis miért jelent ez együtt egy kerek egészet, vagyis, miért van minden egyediben egy olyan vonás, amivel egyértelműen jelzi: egyazon élet, egyazon Univerzum elidegeníthetetlen része. Pontosan az egyediség az, ami rámutat arra, hogy az egyediség a szóban is az „egy” tag, az egy-ből való jelentését tükrözi. Amint megpróbálunk mindent egyenlővé tenni, a személyiségeket egyformára kell faragnunk. Ez a faragás gyakran magát a személyt, a személyben az egyet szünteti, öli meg. Az egyenlőnek más, filozófiai jelentést kell adnunk, amennyiben bizonyos vonások minden embernél egyenlők. Ezek a vonások csupán az alapot jelentik, amitől emberek vagyunk. Ez az alap jelenleg a legnagyobb változásokon, torzulásokon esik át anélkül, hogy valaha is pontosan leírták volna, mit is jelent valóban embernek lenni. Azzal, hogy ez nem történt meg megbízható módon, vissza is lehet élni és ki lehet alakítani egy olyan tipizálási módszert, amivel a mesterségesen manipulált külső és belső az egyetlen valódinak nevezett emberi. Ez a beteges és minden értelmet nélkülöző szemlélet, naponta sulykolva, fontos tévpontja a manipulációs elveknek. Attól és akkor vagyunk emberek, ha megváltoztatjuk magunkat, megváltoztatjuk a természetet. Ennek – már sokak szerint észrevehetetlen – megjelenési formái a test különböző „átalakításai”, hogy finoman mondjam. Ennél a pontnál a feleségemet idézve rámutatok egy fontos mozzanatra:

Mikor egy – alapvetően – szépre született mosolygó fiatal hölgy képét egy magazinban látva rámutatott a felsőajak tipikus ráncára, ami az ajak mesterséges feltöltéséről árulkodik. Ezzel kapcsolatban felhorkant: „Hogy engedhetik meg ezt?” Mármint, hogy akik egyáltalán azt vizsgálnák, ki, mikor, mennyire és mit változtathat meg magán ahhoz képest, ahogyan született?

Nos, akkor én is felkiáltottam: Éppen az jellemzi a legjobban ezt a világot, hogy ezt a beavatkozást, szinte (?!) sehol nem tiltja senki!

 De azért vannak országok, és vallások, ahol bizonyos dolgokat nem szabad megtenni az embereknek magukkal, viszont más dolgokat mégis megtehetnek, melyek ugyanabba a körbe tartoznak, vagyis, hogy az egyediséget és egyben természetesen, „isteni” módon „megalkotott” testet tilos megváltoztatni csupán szépészeti (?) vagy önszeszély, pláne hatalmi, „üzleti” érdekek miatt!

Az az idézett hölgy vajon milyen sorozatos tudatmódosításokon esett át, mire ezt az ostoba és ronda arcot eredményező döntést meghozta, vagy hagyta magát ennek a beavatkozásnak kitenni?

Hogy én ezt – az egyébként látszatra vonzó arcot „rondának” tituláltam, arra utal, hogy, ugyan a beavatkozás előtti arcot nem ismerem, de felteszem, hogy mindenképpen jobban illett az arc harmóniájához az eredeti szájforma, mint, amivé ostobaságában változtatta. Ez a jelentéktelennek látszó disszonancia igen sommás ítéletet mond a jelenlegi „divatos” megjelenés követelményeiről, és lehangoló képet fest ugyanakkor a teljes körben látszatéletet élők sivár lelkéről.

Végül, a tudatmódosítás eredeti hatása mindenképpen sokkal elvontabb: az emberek velük született jellembéli képességeik megfelelően kifejlesztett értékeinek pontos frekvenciákon kell alapulniuk! Ezek a „frekvenciák” akár mérhetők, akár csak szubjektív nézőpontok, ízlés szerint érzékelhetők, egyben mindenképpen egységesen kifejezik az eredeti embert. Azt, aki az eredetét, a gyökereit tisztelve, ahhoz ragaszkodva, és azokat a paramétereket újabb felhangokkal kiegészítve harmonikus személyiséget fejleszt ki. Ennek a személyiségnek teljesen mindegy, hogy a középkorban, vagy a jelenben egy eldugott hegyi faluban, vagy egy nagyváros egyik szögletében él. Önmagát soha sem téveszti össze (Hamvas) mással, és legnagyobb értékének saját, megszenvedett, és megalkotott személyét/tudatát tekinti. Ez nem jelent individualizmust, egy elidegenedett szigetet az emberek óceánjában – ahogyan korábban fogalmaztam. „Önmagunk” alatt sohasem a Rendszerben betöltött szerepeket kell érteni! Ezt sokan összekeverik azzal a kötelességgel, hogy megtudjuk önmagunkról kik és milyenek vagyunk valójában.

Egy olyan világban, ahol a szellem és a lélek a maga törvényei és a természet (Isten) által rejtett módon létező és egyedül érvényes törvényei szerint fejlődik, alakul, alkalmazkodik (nem mindegy, hogy mihez, és milyen érdekből), gazdagodik, az embereknek nincs szükségük arra, hogy jelenlétüknél, harmonikus életük megnyilvánulásain kívül egymást bármilyen módon befolyásolják. Egy olyan világban, ahol minden személyiség és tudat egészséges, vagyis természetesen fejlődő, az élet áll az első helyen, nem a hatás, és a hatalom.

Egy olyan világban, ahol ezeket az evidenciákat felismerték, és – megfelelő módon – alkalmazzák az ezekhez vezető módszereket, az emberek természetes módon értik egymás gondolatait, nem kell a titkokat keresgélni, és azokból hasznot húzni, nem kell védekezni másként, mint a velünk született képességek minél jobb kifejezésével, és az együttműködés ősi (és emberi!) hagyományának alkalmazásával. És legfőképp, nincs szükség arra, hogy a természetesnél „jobb” formákat kiagyaljunk, hogy a hatalom érdekében, vagy annak a beteges rögeszmének a mentén, hogy „amit megtehetsz, tedd is meg!”, gyilkoló gépeket, vagy más robotszerű tudattalan szörnyeket hozzuk létre akár anyagokkal, vegyi vagy biológiai manipulációkkal, vagy „tréningekkel” vagy szándékos sulykolással, amit gyakran látunk-hallunk, és már szinte észre sem veszünk.

Ez már legyen intő jel: a veszély az orrunk előtt!

 

Ezeken az oldalakon mindenki segítséget kaphat ahhoz, hogy megtalálja önmagában a legfőbb értékeket, meglássa a reményt: van értelme annak, hogy minden erejét lelkének-szellemének, öntudatának megőrzésére, másoknak ebben az igyekezetben való támogatására fordítsa.