Világ-szellemi szintek

Az újabb szokatlan cím olyan ismeretlen területre visz, amely nagy figyelmet, érzékenységet és türelmet igényel, de megéri mindez a ráfordítás. Nyomjunk egy Világ Print Screent! Megvan? Akkor máris elképzelték a Földgolyót egy kiterített papírlapként vagy „intelligens táblaként”. Köszönöm. Ezen a képen kirajzolódnak, színekkel, árnyalatokkal megjelennek a világ népességének szellemi szintjei. Ugyebár, ez már megszokott, hogy különböző szempontok szerint lefestjük a világot: nyersanyagok ásványkincsek, bányászat, gazdasági-gazdagodási mutatók, statisztikák szerint. Most a módszer marad, csak az „összevetendő téma” változik. Ha valaki grafikonokat, folyamatábrákat szeretne elképzelni, ám tegye, csak az a fontos, hogy a „felvezető” után kapcsoljuk be az operációs rendszerünkön a „megértés” programot.

Miután ezeket a kezdő lépéseket megtettük, térjünk rá arra, mit is kell ábrázolnunk?

Ez a szó, fogalom: szint, általában valamilyen folyamatot, valamihez viszonyítva jelenít meg. Van egy cél, amit el akarunk érni, és van az odavezető út. Ha szellem, annak hogyan lehetséges szinteket meghatározni, hiszen előbb ismernünk kell a folyamat elejét, és ezután tekinthetjük át annak időbeli haladását, változásait, és így vethetjük össze a jelenlegi paraméterekkel, amiből természetesen valamiféle prognózist, elemzést készíthetünk, majd levonhatjuk a végkövetkeztetéseinket.

Munkahipotézisként alkalmazzuk a „Folyamattudat” modellt. Ennél – mint tudjuk – a teljes vizsgált spektrum párhuzamos – egyidejű változásait szemléljük. A szellem és a tudat kapcsolatában.

Ha valamiféle „szarkasztikus” hangvételt véltek kihallani az eddigiekből, igazuk van. Nem véletlen hiszen ezt az elemzést és végkövetkeztetéseit már réges-régen el kellett volna végeznie annak a sok tudós elmének, akik minket is elláttak „szellemi munícióval”. De, hogy erre mégis most kerül sor, annak is különleges apropója van: ÉLET vagy HALÁL.

Ezek között kell választanunk. Persze, többféle élet és többféle halál is van. Létezhet az az állapot amit oly sok „remekmű” mutat be mozgóképeken, hogy a kedvelt tv csatornákon mást sem láthatunk. Az agyhalotti állapot ami tényleg egyfajta „feltétlen megálló”, ahonnan már nem vezet sehová út, igen közel van. Veszélyesen közel. Ezért a tanulmány elolvasása közben a világban számos ember egy team részeként máris nekiláthat annak a munkának, amelyet az elődök kényelemből, lustaságból, önzésből, mohóságból, kisszerűségből elmulasztottak. Ez a lehetőség még sohasem volt ennyire elérhető, egyúttal sürgetően fontos élni is vele. Mint mondtam a két lehetőség közül az elsőre…

Egyik mesteremre Hamvas Bélára (ajánlott olvasmányként) gondolva, aki nekünk egy ősi nyelven (magyar) leírta (elavult, kezdetleges módszerrel, kézírással) azt, amire a szintén ősi és már sokak által érthetetlen egyéb nyelveket eredetiben olvasott (Szepes Mária szerint) bölcsességeket  összevetve, saját véleményét megfogalmazva rájött. Ezekben az írásokban, többek között megörökítették a „Világszellem”, vagy „Kozmikus Szellem”, vagy Isten, vagy bármi néven nevezett „szellem” „születését” és „fejlődését”. Ettől számítjuk a szétszóródást. Vagyis Hamvasból digitmagyarra fordítva: a „fejlődést”. Azt a csodát, melyet csak a ma embere élvezhet (nem sokáig!), és amit már szinte a Valóságos Isten manifesztációjának tart, és kinyilatkoztatásai (vegyél egy újabb „eszközt”!!) iránt nyitott szívvel fordul.

Tehát volt a „Szellem” Nagybetűvel, aki láthatatlan volt, csupán fénye borította be a tájat, mely életet hozott létre, és kimondta: Szaporodjatok és sokasodjatok!

Kezdetben mindez szinte minden erőfeszítés nélkül történt. Sok kis szellemlény rajzott ki a világban, majd ezek örömtáncot lejtettek, sem ételre sem italra nem vágytak, csat táncoltak és örültek napestig, és le sem pihenve folytatták tovább hajnalig. Ez a kimeríthetetlen energia egészen addig tartott, míg a megállíthatatlan szétszóródás következtében egyszer csak éhezni nem kezdtek…

A mese ebben a szellemben folytatódott, és ennek következménye az, amit magunk körül látunk. Mindenki mást és másképpen, de ettől a tényleges valóság sem nem lett szebb, sem nem lett otrombább. Ennek a világnak a leírására egyedül az ember képes, de már az sem sokáig – mint mondtam, és még fogom mondani egy darabig…

Most áttérhetünk az „akadémiai oktatási szisztémára” (bár az oktatási helyett mondhattam volna „pedagógiait” is – hogy egyetlen magyar szó se legyen benne. Bár a szó: oktatás, már önmagában mutatja a szétszóródást, amit a magyar nyelv hihetetlen pontossággal követ és megjelenít. Csupán fel kell tudni fogni.)

Tehát a tanultak szerint, ugyebár vannak a világnak különböző részei, ahol az emberinek nevezett (leképzett, „nyers és műveletlen”) szellem eddigi ismereteink alapján egységes és különböző, vagyis paradox. Ez egy idea (az embertől elvárt szellemi cél) alapján felállított mérték szerint rang- (szint)sorolható. Az a pont, ahol még nem emberi a szellem, és az a pont, ahol már emberi a szellem az Origó (..Rigó.rigó sárga rigó..,) ahol a „természeti népek” az emberevéstől eljutottak az együttműködésig, és az a végpont, ahova eljutott az emberiség, mely a sok szellemi ág(azat.. mily szép is ez a szó!?)-ra bomolva az egyik ágon ott (fityeg) az emberevés, míg a másikon a mesterséges intelligencia.) Ez az a szint ahova ez a faj képes volt eljutni, úgy hogy nem fogta fel, amit Hamvas pedig súlyos kötetei által a fejünkbe vert (volna, ha tanítják őtet):

Minden tettünknek következménye van!

Nos, most pedig térjünk rá arra a mesére (nem mese ez – gyermek!), aminek – történetesen – van tanulsága!

Ha a kiinduló pontnak, az emberinek is nevezhető, örömteli, együttműködést, a bőséget és a mértéket (na, ez meg micsoda?) nevezzük, akkor az ideális közép az az időszak az emberek csoportjainak éghajlat, életlehetőségek, és élettudás szerinti megoszlásában, mikor a szellem és a tárgyi világ összhangban volt. Ki-ki a maga nézetei és ismeretei szerint is nagyjából megjelölhet pontokat a (z ismert…) történelemben, amelyek még emberiek, de még nem térnek el ettől az ideától. Ezt a pontot kérem jó erősen vizualizálni!

Talán a mi kultúrkörünk szerint ez az időszak az Éden kora, ahonnan a kezünkkel közvetlenül elérhető ételt (gyümölcs) flex, elektronmikroszkóp és atombomba nélkül meg tudtuk szerezni. Anélkül is, hogy ezért másokat meg kellett volna ölnünk. Az ezt követő időszak, egyre erőszakosabban és következetlenebbül, ám egyre hatástalanabb „eredményt” hozva arra irányult, hogy az eljövendő nemzedékeket ehhez az ideához visszavezessük. Ezért egyre többet kellett tanulnunk, szenvednünk (Hamvas: „Szenvedés nélkül az életnek nincs semmi értelme.”), egyre erősebben vágytunk a kényelemre, miközben egyre türelmetlenebbek, egyre frusztráltabban lettünk, és egyre távolabb kerültünk az almától – kivéve azt, ami a gépünkre helyezve mutatja, hogy már megrágtuk és eldobtuk…, de az alkotója úgy akarja nekünk beállítani, hogy meghaladtuk.

Ezt az időszakot Hamvas az i. e. 600-as évben jelölte meg. Akkorra az „ideális államforma, és spiritualitás” szinkronban volt (volna). Szerintem ezt már pestiesen „almának” nevezhetjük. Vagy elment hajónak.

Ugyanis az az állam már mindazokat a lezüllött elemeket tartalmazta, amiket csak egy „civilizált” ember tart ideálisnak. Volt katona, jogtudós, bölcs, bíró, pap, polgár, de volt – kérem tisztelettel – háború is. Amiről a valódi „aranykorban”, vagy Édenben még nem volt szó, hiszen senkit sem kellett legyőznünk.

Érthető és elfogadható, hogy a „sokasodás” hozta magával az ételek mennyiségi és minőségi szintjeinek korlátozottságát is, ami „természetesen”, a versenyt, küzdelmet, mások legyőzését, ezt a furcsa (nem emberi) érzést ébresztette fel a már kába (ébresztés = éberré/emberré tevés) emberiségben. Ebből tudni véljük, hogy a „lezüllött”, lefokozott emberiség éberség híján, nyitott szemmel (lásd: holdkóros, agyhalott – mint fent) járva is szellemében sérült volt. Így az ember egyre inkább veszélyt jelentett egymásra. De egyúttal a világ más „szereplőire is”, melyek – furcsa módon, „tudatosan” az „ember alá lettek rendelve” (lásd: szép magyar beszéd). Ahogyan a szellem és az emberi lény számban és minőségben is szétszóródott, egyre inkább szüksége volt növekvő türelmetlensége csillapítására, és éhségének, jóllakottsággá válásához több és több erőszakra, mely még több félelmet, türelmetlenséget, bizonytalanságot hozott rá. Ezek ellensúlyozására, egyre nagyobb biztonságot akart szerezni, egyre jobban kiégve, újabb és újabb vágyakat gerjesztett magában, mire azután a fáradtság és szellemi restség kényelme következett. Kisebb-nagyobb megszakítások (háborúk) mellett a folyamat(ok) töretlenül haladt(ak) tovább (lefelé), mígnem eljutottunk a máig, és ezek után képesek vagyunk a szemünk előtt álló (fekvő) képet az eddigi felvezetés mentén kielemezni.

A folyamat mibenlétének „civilizációs-európai” szemléletével olvasva a viszonylag közeli múlt történéseit, a mai helyzet okait ekképpen írhatjuk le vázlatosan:

Az összes háború, egytől-egyig haszonszerzés, mások elnyomása, hatalom, pusztítás, végső soron a még nagyobb gazdagság, még nagyobb pompa, még nagyobb hatalom és a „javak” még koncentráltabb eléréséért folyt. A másik szál, a szellem, szintén szétfoszlott újabb szálakra, melyek még korábban összetartották (?) az emberiség egyes csoportjait, mint vallás, kultúra, és korábban a gyakorlati fennmaradás szükséges kellékeként egyre több teret és hatalmat akaró technikai szellem névvel nevezhető szál(ak)ra bomlott. Ez utóbbi is újabb és egyre követhetetlenebb szekciókra, szegmensekre vált szét, melyek újabb javakat, erőket, hatalmakat, biztonságot, kényelmet követeltek maguknak. Az egyes szellemi vonatkozások közötti összekötő kapocs tehát a mennyiségtan szavaival és a geometria elvei mentén írható le: nagy, nagyobb, monumentális, óriási, végtelen, beláthatatlan, elképzelhetetlen stb. Ezen közben végzetesen lemaradt az az idea, ami az emberi faj eredeti, egyetértésen, bőségen, egyszerűségen, boldogságon, időtlenségen, mint „táptalajon” burjánzott. Ami ma burjánzik, az a lemaradt, végleg elbutult közszellem, ami a legközelebb a kannibalizmushoz van.

Tehát az iménti leírás is valaminek a következménye volt. Nézzük a táblát!

A már „Világ”-nak nevezett két háború (és a közben folytatott és most is folyó háborúk) okai ezek a lezüllött eszmék, torz szellemek voltak(vannak). Ezek személyekhez, csoportokhoz, kultúrákhoz köthetők.

Menjünk vissza a még belátható időkben Amerika „felfedezéséig”!

Ha akkor a világszellem inkább az édeni és nem a lefokozott szinten lett volna, akkor Európa az Új világ megtalálásakor regisztrálta volna azt a kivételes állapotot, hogy van egy újabb földrész, amit az emelkedett, „kulturált-civilizált” szellem jegyében meg kell őrizni, figyelve tanulni kell az ott élőktől. Meg kell hallgatni, és okulni kell az ő történetükből, megértve saját történetük tanulságait. A továbbiakban békés kapcsolatot kellett volna ápolnia ezzel a kultúrával közösséggel, adott esetben türelmet, másfajta világlátást, értékes tudást lehetett volna a maga számára hasznosítani.

Ellenben, azt már tudjuk, hogy ez nem így történt.

Ez a pont a földi-emberi folyamatokban mérföldkő volt. Abban a kivételes helyzetben a világ más tájai telis-tele voltak „fehér foltokkal”, melyek felfedezése, szintén abban a „szellemben” zajlott, melyet Amerika esetében is leírhatunk. A gyakorlatban a magasabb szintű (!) technika, a néha lényegesen magasabb szellemi-kulturális szinttel rendelkező népeket, közösségeket formálisan megsemmisítette, azok sok évezredes hagyományait, relikviáit, épületeit, rendszerét egyszerre tüntette el a föld színéről. Az, hogy egyáltalán valami megmaradt, a puszta véletlen, a hódítók tévesen felmért korlátlanságának „hézagai” és magukat saját eszközeikkel valamelyest megvédeni képes „céltárgyak” túlélő erényei és tudása révén volt lehetséges.

Továbbra is, az egyre jobban kirajzolódó technikai szellem szintjei határozták meg az aktuális szerkezetet, ami előttünk volt (van). Eszerint, az Európában elért hatalmi, gazdasági vagyoni, technikai fölény Amerikában hatalmas „üres” tereket, gazdag és a gazdagodást „ingyen” kínáló anyagi forrásokat talált. Ezért aztán a világ más, hasonlóan „fejlődő” (züllő) hatalmai versengeni kezdtek a javakért. A versengés során egymást túllicitálva gyilkolták az ott található népeket, rabolták el alkotásaikat, kincseiket, és persze az áldott Szent természetet is gátlástalanul pusztították.

Ez a „szellem” már csak idézőjelben írható le, mert semmit sem tartalmaz az eredeti ideából. Pedig kereszténységen, könyörületességen, mértékletességen, türelmen, szelídségen alapult (alapul). Mit sem befolyásolta azonban ezen „szent embereket” a szellemük, vallásuk abban, hogy válogatás nélkül mindent és mindenkit elpusztítsanak, beleértve saját nemzetük, fajtájuk tagjait is, ha útjukban álltak.

Ez történt. Közben a világ más tájain, más kultúrák, más szellemek, más vallások, viszonylagos harmóniában, megállapodottságban, relatív „kisebb sebességgel” haladtak valamerre. Ma már tudjuk, hogy alapjában véve az európai mohóság és türelmetlenség egy idő után vonzóvá vált számukra, látva, hogy ez mekkora hatalmi lehetőségeket rejt. Még ma sincs azonban olyan mélyen (bár ez igen vegyes részeket tartalmaz) a szellem, mint az említett térségekben. Ellenben a többi földrészen más és más irányból közelít a szellem ehhez az általánossá váló lesüllyedt, már „fogyasztóinak”, nevezhető, sehova sem jutó „jóléti” szellemhez, melynek „szent fogalma”: Fejlődni!

Nekem ez azt jelenti: zülleni, eltávolodni az eredeti ideától, az almafától.

Az összes földrész, térség közül Afrika a legkiszolgáltatottabb, egyúttal, legveszélyesebb hely is. Az emberi szellem szintjei itt szinte összekeveredetten találhatók meg. Egyre fogyó és egyre megállíthatatlanul züllő szellem, a „természet édeni gazdagsága”, ami még reményt adhat(na) a földrész állatvilágának megmentésével, azonban pusztulásának megállítása, szintén a „technikai-gazdasági-hatalmi” szellem térhódítása által, szinte lehetetlen.

A térképészek áldásos tevékenysége révén megjelenő kincsvadászok, hittérítők, kereskedők, politikusok, katonák és a szellemi határokat szétzúzó hódítók elvitték, elviszik a még fellelhető javakat, és amit otthagynak az a két véglet: színes üveggyöngyök „kultúrája”, a nyugat szennye, mérgei, és a politikai-gazdasági-kulturális káosz. Nem a természetbe ágyazódott mértékletes, önszabályozó ősi szellem, hanem a szinte kőkorszaki „létszemlélet”, párosulva az automata fegyverek hatásosságával. Az élet értéke a nullára nivellál, a „Jólét” nyugatias formái városokban piszokkal, barbarizmussal, maffia szellemmel, és az „eredmény”, a hatalmas nincstelen, „okos telefonokkal” ellátott mindenre elszánt tömeg, homályos céljai között az „okozók” iránti végtelen gyűlölettel, jogainak „civilizált jóléti” követelmények szerinti érvényesítésének illúziójával, miközben „szellemét” már csak a múltból visszamaradt sötét ösztönei és a „közben” ráragadt vallási dogmái irányítják. Így válik lehetővé a bizarr „hibrid szellem”, melyben a legmélyebb szintek találkoznak (erről később).

Vessünk egy pillantást a „legfőbb ok” az Amerikai szellem kialakulására és hatására a világra.

Amerika a II. világháborúban vált azzá, amit ma látunk. Akkor ébredt rá arra, hogy ő kell, hogy a Világ Ura legyen. Lehet ezt „szakszerűbben” is fogalmazni, de az elve akkor vált legközvetlenebbül valóra, mikor az Amerikai Hadsereg, mint felszabadító, elhozta a békét, és a rágógumit, meg a fekete italt, amit szándékosan nem nevezek nevén. Ehhez persze társult az a szellem is, ami azóta a világon már mindenki jól ismert és még mindig sokan bálványoznak: az amerikai álom. „Bármi lehetsz! Ha elég kitartó és kíméletlen vagy, akár te lehetsz az Amerikai Egyesült Államok elnöke! Ez sokakat a tányérmosás szellemi szintjétől az iparmágnás szintjéig vitt, ennél sokkal többeket sehova, vagy valamelyik hadszíntérre, ahol elpusztultak. Azonban a felcsillanó világuralom ideája, a hatalom és erő; a korlátlanság, az igazság „alkotás” terén megnyíló lehetőségei, a „szellemi-pszichológiai hadviselés” tudományának kifejlesztése, az „elrettentés”, állandó félelmének tudatokba való oltása, és az összes ország ellenőrzése és irányítása, már kézzelfogható közelségbe került. Ennek „kihelyezett tagozata” a NATO, és az EU. A „forrás”, Európa még maradék szellemének kioltása a „nagy találmány”, a szellemek kultúrák összekeverése című terv otthon kipróbált (és kudarcot vallott) módszerével most ősanyját, Európát is „amerikanizálni” szeretné. Már azt a részét, ami még nincsen eléggé amerikanizálva. Ezt az egész folyamatot nehéz nem egyfajta ember alatti Démonként értelmezni, hiszen ekkora gonoszság még egyetlen országban sem testesült meg. Vagyis – amit mindig hangoztatok – hiába kötjük mi ezt az „eredményt” személyekhez, egyértelmű, hogy ezek a megszállottak, már nélkülözik azt, amit emberinek nevezhetnénk, és ezért őket nem emberi bírák, emberi törvények szerint kell elítélni, megítélni. Ha valakinek ugyanaz jutna eszébe, amit ez a Démon egy hasonló őt fenyegető rém ellen tenne, akkor azonnal lebeszélném erről. Eddig a történelemben egyetlen ilyen „megoldás” sem vezetett eredményre.

De figyeljünk kicsit jobban arra, mi is történik ma Európában. Mindig feleségemmel folytatott reggeli beszélgetéseink nyitják meg az elmémet ilyen „meglátásokra”, mint ez is:

Európában nem különböző szellemi szintek állnak szemben egymással!

Gondolom – pestiesen szólva – ez Önöknél is kiveri a biztosítékot. Helyesen, mert Önök sem jöttek erre rá. Ennek semmi nyoma eddig.

Vajon mire alapozom én ezt a felismerést?

Európa és Afrika népei ebben a kivételes pillanatban azért kerültek egy hadszíntérre, mert mindkét kultúra – látszólag – teljesen elvesztette ideáit. Megjelenésükben különböznek ugyan és a felületes (vak, kába) személet alapján két (több) kultúra és szellem ütközik össze.

Azonban mindenki téved abban a tekintetben, hogy ez bármilyen jó hatást volna képes kifejteni a másik kultúrára! Az iszlám (stb.) kultúra, ami Afrika tekintetében magasabb szellemi szint a „beduin kecskepásztor” (elnézést minden otthon maradt, békés beduintól, nagy tisztelet mellett!), és maszáj harcoshoz (úgyszintén) viszonyítva. Azonban már a viszonyítási alap is az európai lefokozott, szétszóródó szellem minősítése. Ez rendkívül fontos megállapítás.

Azonban a végső következtetés mégsem ebben fejeződik ki.

Az európai szellem alacsony szintje a technikai szellem látszólagos, üres magassága mellett (ennek illúzió volta által) alakult ki, karöltve a „Jóléti állam” mítoszával, a lezüllesztett „Éden szellem” önmaga ellentétébe fordulása által, és a józan ész tompulása által.

Ugyanis, ha Európa magasabb szellemi szinten volna, mint a „bevándorlók”, akkor még jó időben észrevette volna, felfogta volna, hogy számára nem ez a „megoldás” létezik.

Egyúttal Európa „szellemi iránytűként” is felléphetett volna (már rég) a világ többi kultúrája előtt, ha képes lett volna az önkorlátozásra, és a nagy gondolkodók, felfedezők ideáit megszívlelve, mikor a Curie házaspár összetalálkozott a Világ legnagyobb Démonával az ionizáló sugárzással, és a maghasadással, valamint ezért megfizetve, tanúsította ennek a végzetes rossznak a veszélyeit, mégis sokáig valamilyen „áldásként” tekintettek az „atomenergiára”. A „gyógyítás” terén (másik óriási tévesztés és szétszóródási pont) a Pasteur által életében felfedezett és megfogalmazott tézisek, tudományos eredmények végső következtetését halálos ágyán megvalló tudós szavait: „Uraim! Nem a kórokozó, hanem a táptalaj! Megfogadta volna az emberiség, és más úton (vissza az almáig) jutott volna el a „betegségek elleni harc” leghatásosabb „fegyveréig”, a természetben rejlő tudás emberre való alkalmazásáig, (az ezzel megegyező irányzatok eltiprásával), tovább haladt a téves és pusztító úton. Ennek során a két gonosz – lássunk csudát – egy helyen a rákbetegség „kezelésében” az okozat sugárral és méreggel való elpusztításában találkozik össze. Azóta is az alacsony technikai szellem legfőbb dogmája az „atomenergia békés felhasználása” című, minden szavában hazug és kezdetektől folyó pusztító hatása általi végzetes szellem(és anyagi testi)süllyesztés révén jutott el az emberi szellem ide, ahol most van.

Mindez olyan hamis elvek érdekében, mint a „jólét biztosítása”, az olcsó energia (mindkét szó téves alapokon és hazugságokon nyugszik). Ezeket még olyan értelmetlen és szintén „fordított szétszóródás-önmegsemmisítő fogalmazás” formájában is közölve, mint „energiabiztonság”.

Azok a tudós szellemek, akik képesek voltak/vannak megmaradni az édeni eszme mellett és kutatják a természeti megoldásokat, szintén előrébb tartanának, felfedezéseik egy sor olyan folyamatot gátoltak volna meg, mint a kőolajra alapozott technikai arzenál, vele járó iszonyatos környezetrombolás, életvesztések, egészségrombolások, és persze, kihagyhatatlanul a „digitális technikai „bumm”, aminek áldásait a kényelmes adatközlés során magam is élvezhetem. Ugyanakkor semmivel sem voltam kevesebb akkor, mikor vonalas füzetbe kezem ügyetlen vonásai által róttam a betűket, vagy átszellemülten olvastam a „Nagy Felfedezők” történeteit az eszkimókról, vagy a Föld természeti csodáiról. Olyan könyvekből, melyeket a poros padláson, a faépítésű födém zugaiban találtam.

Akkor már én is szembe találtam magam a nagy dilemmával: szabad-e ölni azért, hogy éljünk?

Vajon mi lehet az, ami a „poszttraumás stressz szindróma” nevű kimondhatatlan jelenséget okozza? Ha nem az emberben való JÓ tudata, az emberi szellem édeni részének maradéka? Ha az ölés, a szenvedés látványa, a mások elnyomása, a hazugság, a szegénység eltűrése, a tudatlanság téves felfogása, a természet értékeinek semmibevétele semmilyen nyomot nem hagy az emberi lélekben, szellemben? Ha nekünk születésünk, fajunk fennmaradása igazolná azt, amit mi a Földdel, emberen kívüli lakóival, életközösségeivel tettünk és teszünk? Ahogyan intézményesen, tervszerűen ártunk magunknak és másoknak, mert „megtehetjük”? Bárki elhiszi, hogy ez a tevékenység nyomtalanul eltűnik úgy, hogy még mindig emberek tudunk maradni? Vajon ki merjük-e mondani, hogy mi, emberek értékesebbek vagyunk minden földi élőnél, hasznosabbak vagyunk az élő talajnál? Ami a valóban jót és minket éltetőt nyújtja, a mi fáradságos (nem technikai-kényelmi-minősíthetetlen-mennyiségi, hanem) teremtő munkánk áldásos eredménye révén. Közben szembesülünk saját küldetésünk céljával, korlátaival, annak helyével, értékeivel a teljes Föld életközösségei között.

Nem az önpusztítás, vagy a henye semmittevés, másokon való élősködés, gyengeség, vakság, mohó gazdagodás, tompa gondolatnélküliség, hanem az Isten munkájának valóságos végzése jegyében.

Az az Isten, akit az ember elhagyott, félreértett, kihasznált, megvetett, elköltözött az Univerzum védett részeibe, hogy olyan közösségeket segítsen, akik szellemükben épek, szívükben szépek. Édenben élnek, a fák gyümölcseit és más közvetlenül elérhető javakat fogyasztják és fényt sugároznak.