Valami Amerika

Nem akarom elorozni az ismert film címét, de azt gondolom, hogy a cím jól reprezentálja azt az egyszerű okot, amiért az emberek évszázadok óta Amerikába tódultak. Nem árulok el többet, mert a válasz a miértre elég megrázó lesz…

Az ember elképzeli magát, amint mindenét hátra hagyva, ha egyáltalán maradt még valami a válságok, üldöztetések, eltékozolt javak után, egy hajóútnyit összekapar garasaiból, és egyedül vagy családostól elindul a bizonytalan és óriási ismeretlen felé. Ha leszámítjuk a hajóút eleve életveszélyes kalandját, beleértve a járványveszélyt és a különféle nációkból, erkölcsi-kulturális közegekből származó emberek tömegének veszélyeit, csak az marad, hogy van ott valami, amiért mindenképpen vállalni kell minden kockázatot.

Lehetett ugyan egy olyan ok is, ami a vállalkozó kedvű, kreatív, bátor, kihívásokat kereső hajlamú, un. „kalandvágyó” embereket inspirálta, de kellett,hogy legyen valami más is.

Nos, a ma reggel, megint hozott egy nyilvánvaló okot, mikor feleségemmel erről az örök témáról beszélgettünk.  Még annyit, hogy miért örök ez a téma?

Nem lehet eleget beszélni ebben a világhelyzetbe arról, mi jellemzi Amerikát. Nemcsak azért, mert világhatalom, vagy, mert gazdasági-tudományos téren eleddig alig akadt vetélytársa, hanem azért főleg, mert, mikor Amerikát „felfedezték”, ami tulajdonképpen csak a már nagyjából egységesen fejlődő (?) világ társadalmi szintjén levő országok általi felfedezést jelentette, amihez persze hozzátartozott a hajózás és navigálás megfelelő szintje is, már évezredek óta a kontinens lakott volt. A sztori ismerős, ezért ezzel nem kívánok foglalkozni, egyrészt, mert egyik erre irányuló tudományban sem vagyok igazán jártas, csak legfeljebb olvasott, és főleg olyan, aki a mozaikokból próbálja a képet minél részletesebben összeilleszteni. Ez is egy jó móka volna, ha nem lenne a téma véresen komoly. Tudnunk kell, hogy egy eddig ismeretlen területre behatoló magasabb technikai-kulturális-szellemi (?) nívón lévő  különböző nemzetiségű hódító tömeg milyen módon változik meg ettől a tevékenységtől. Főleg engem az emberek lelkében végbemenő változások érdekelnek, ami azután a szellemikre is hatással lesz. Ebből talán megtudhatjuk, hogy miért lett az USA az, ami. De azt is megsejthetjük, hogy valójában az-e, aminek mutatni akarják nekünk…?

Tehát, most a nagy durranás:

Végső soron, ha minden tényezőt összevetünk, levonva belőle az eleve bűnöző hajlamú emberek gonosz terveit ebben a törvények nélküli földrésznyi laboratóriumban, ami marad, az éppen ebből vonható ki: az ember erőszakos hajlamainak kiélésére megfelelő terep. Ez a valódi ok!

Nos, ez eléggé lehangoló, pláne, hogy nézzük a különféle bűnügyi statisztikákat, ami az ilyen megközelítést igencsak alátámasztja.

Akkor az első bevándorlók, a hódítókkal együtt az általuk alkalmazott modern technológiák révén fölényesen kiszorították az ott élő „vadembereket”.  Már az is csúnyán jellemzi az akkori európai és más államok nézőpontját a kultúrában, divatban, viselkedésben tőlük különböző népcsoportok iránt, hogy mindenkit, aki szokatlanul viselkedik, szokatlan ruhát hord, szokatlan, ismeretlen nyelven beszél, egyszerűen „levademberezzenek”.

Ami még nem volna akkora baj, legfeljebb modortalanság, de egyúttal feljogosítva érzi magát a korabeli „civilizált” ember, hogy következmény nélkül irtsa a tőle különböző embereket. Akik egyébként ugyanúgy két lábon járnak, beszélnek, kultúrát hoztak létre, fenn tudnak maradni az adott területeken, csak éppenséggel a fenti különbségeket mutatják. Nem lehetséges, hogy az alapvető habitus csak ürügyet keresett arra, hogy erőszakos „ösztöneit” kiélje? Legyen az akár a bölény, ami már Európában ténylegesen nem létezett, ezért volt olyan szabad zsákmány, vagy csak azért, mert értékes, ritka haszonállatnak számított. Az elkeserítő azonban, hogy nem is a húsa miatt pusztították őket, hanem a bőrük kellett csupán. Amúgy mellesleg ez az állat egyúttal táplálta az őshonos indiánokat is, tehát ezzel a gonosztettel őket is lassú pusztulásra ítélték, a „jogos” tettet végrehajtó, „sportemberek”. Igaz, hogy az erkölcs céljából létező vallási csoportok valahogyan – számomra még nem ismert módon – nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel eléggé hangsúlyos módon.

Tehát, az erőszakos hajlamok által elbódított telepesek, a közben direkt számukra kifejlesztett nagy pusztító erejű fegyvereikkel szabadon, lelkiismeret furdalás nélkül ölhettek, még csak lelkipásztoruktól sem kaptak feddéseket ezért. A fő szlogen az volt „jogom van megvédeni a családomat és a birtokomat”. A jog sajátos értelmezése szerint…

Ha manapság bármilyen filmkészítő csoport alkotását nézzük, nem lehet nem észrevenni, milyen gondosan ügyelnek arra, hogy nagyjából egyenlő arányban legyenek a szereplők között, feketék, ázsiaiak, tengeren élő szigetlakók, északiak, eszkimók, angolszászok, kaukázusiak, és akár az őslakos indiánok is. Ez azért még mindig neuralgikus pont, mert számomra nem meglepő módon, az eredeti indián népesség csak „módjával” keveredik a bevándorlókkal. Nem lehet tagadni, hogy ők is sok mindent átvettek az idegenektől, de szinte mindegyikükben él az ősi jog által vérükbe ivódott büszkeség. A büszkeség keveredik a jogos jóvátétel igényével, ami őseik fizikai megsemmisítésének igazságtétele és kárpótlása kell, hogy legyen. Nem is olyan régen vallotta be az Államok hivatala, hogy az őslakosokat megilleti a jóvátétel, és annak elismerése, hogy mindvégig nemzeteik ellen megkülönböztető és pusztító magatartás tanúsítottak. Tény, ma úgy tűnik, hogy tényleg ők voltak az első igazi telepesek, és törvényesen tiszteletre jogosult amerikaiak. Lassanként el kell ismernie mindenkinek ezt az igazságot. Most azt természetesen nem veheti senki figyelembe, hogy ők maguk is hódítók voltak olyan törzsekkel szemben, amelyek valamilyen szempontból ellenségeik voltak. Ha másért nem, valamilyen „harcias kultúra” jegyében, ahogy meg lehet figyelni más világrészek korai embereinek törzsi jellegzetességeinél is. De a mindenképpen fölényben levő bevándorlók nem tanúsítottak sem tiszteletet, sem könyörületet az eddig elmondottak alapján. Számomra a Folyamattudat, nem csupán egy felismerés, ami megmutatja a kultúrák, viselkedések, társadalmi mozgások valódi forrását, vagyis a történet egyirányú folyásának törvényszerűségeit. Ez már annyira részemmé vált, hogy képes vagyok végigkövetni folyamatokat, és ebből értékelhető tanulságokat vonok le. Általában azt figyeltem meg, hogy az emberek sok tekintetben szokásaik, valahogyan kialakult véleményeik rabjai, vagyis ragaszkodnak előítéleteikhez, ami jól követhető akár az amerikai hatalmi viselkedés, vagy tudat jelenlegi jellemzőin is. Ahogyan a nagy társadalmi kataklizmák, háborúk, hirtelen kulturális törések utáni viselkedés drámai hatással van az adott helyen élő és az eseményeket átélő emberek további szemléletére, viselkedésére, úgy lehet következtetéseket levonni ezekből. A német nemzet korábbi önérzetessége szokatlan módon alakult át szinte beteges engedékenységgé, nehogy a világ véleménye továbbra is őket valamilyen kártékony, másokat eltipró népségnek gondolja, vagyis a teljesen jogosan kialakult vélemény róluk, ami nem mindig volt előítélet, valahogyan megváltozzon, és vonzóvá tegye őket, most az ellenkező végletbe csapott át, eléggé ellentmondásos módon. Nehéz megállapítani így az egyes nemzetek valódi jellemzőit. De miért van erre szükség?

A világban a leegyszerűsítés volt megszokott, ami természetesen rossz és egyoldalú, valamint közönyös, felületes gondolkozásra utal. De a mai üdvös globalizációs korszakban valakik azt szeretnék, ha mindenki egyforma lenne, persze számukra kedvező módon egyforma jó fogyasztó, engedelmes rabszolga, gondolkodás nélküli „jógyerek”. Hangsúlyozom, hogy fontos tényező az infantilizmus dicsérete! A tudatos, felnőtt gondolkodás, egyéni véleményalkotás fennen hirdetett szlogen, mint a „demokrácia” csodája és következménye, azonban a valóságban a cél a döntésében másokra hagyatkozó, ügyefogyott polgár, aki mindig azt teszi, amit sugallnak, vagy direkt módon parancsolnak neki. Most, ha az iménti sarkítást nézzük, az erőszakos, hatalomvágyó, kíméletlen habitust, és szembeállítjuk ezzel az akaratnélküli bábbal, akiből igen nagy százalékban jelenleg az amerikai nép(!) összeáll, meglátjuk a lényeget: ez a két jelleg együtt kell, hogy jelen legyen ahhoz, hogy ez a világhatalmi attitűd kialakulhasson. Kellenek erőskezű vezetők, akikben bízni lehet, ami persze azt jelenti, hogy mindent rájuk kell hagyni egy bizonyos időszakon belül, akár úgy is, hogy megszenvedik ezt az állapotot, de egyúttal egy viszonylagos jóléttel kárpótolva, és „kifizetve”. Ezt csak el kellett nevezni demokráciának, azután ráerőltetni a világ összes társadalmára. Ha nem megy, akkor minden módon az élre kell törni, és hangoztatni a felsőbbrendűségüket. Azzal a különlegesnek mondott társadalmi-nemzeti szerkezettel, amiben éppen az a rendkívüli, hogy nem egységes nemzet, hanem egy vegyület, amitől azt várnánk, hogy jobb legyen, mint az eredeti, holott…