Címke: norma

Norma

Minden vélemény számít!

Régóta bosszant. Többször érintettem ezt a témát. Tulajdonképpen mondhatom életem fő témája. Az ÉLET. Mit jelent normálisnak lenni?

Először is mihez viszonyítsunk?

Mindig beszélünk róla, törvényeket is alkottunk (mármint, akik azt akartak alkotni..) A történelemnek nevezett idősor vérrel-szenvedéssel lefektetett törvényeket, de ritkán keresték az emberben magát az egyetlen törvényt, az élet törvényét.

Azt tapasztaltam eddigi életem során, hogy a tényleges történést mindig valami láthatatlan hatalom irányította, vagy valakik egy távoli hatalomra fogták. Szidja csak mindenki azt. Ebből látszik, hogy az életünket kényszerek között kell élnünk. A kirakatban viszont a kellemes, szép dolgok sorakoztak, amikért fizetnünk kellett. A fizetség alatt nem feltétlenül pénzt kell érteni.

Ez volt a figyelemfelkeltő bevezető.

A téma változatlan, de a tárgyalás stílusa változik. A kreatív tehetség folyton a könnyítés, az élvezetek felé hajtja az embert. Hogyan lehet könnyíteni az életet. A gondolkodó ember (majd máskor bővebben..) az unalom és a kényszer hatására próbál változtatni. Kezdetben a cél elérése érdekében fedezett fel ez-azt, később a dolgok külső megjelenése a szépség, mint emberi elképzelés is egyre jobban számítani kezdett, ha már a funkció megfelelő volt..

Itt álljunk is meg egy gondolat erejéig. Ez az a momentum ami a keletet és a nyugatot elválasztja. Korosztályom egy tömör, mondhatni primitív, de működőképes életstílust kapott. Ez a keleti hatalom nyers, néhol kegyetlen, de egyértelmű életkerete volt. Nem mindenki illett ebbe a keretbe. Tulajdonképpen én sem. Mégsem lázadoztam, hiszen először magát az életet kellett ebbe a keretbe belehelyezni, amiben – úgy éreztem – nem vagyok a legjobb.. Ezért igyekeztem mindent megtanulni. Voltak résztémák, amelyeket évtizedekig tanultam, mire kijelenthetem: ezt már tudom, amennyire szükséges. Van azonban számtalan, ami foglalkoztat. Tehát van miért élnem. A „dolgok” és „lények”, valamint ezek kapcsolatai, viselkedései még majd’ egy tucat életre elég munícióval szolgálnak az érdeklődésem számára. Ez a helyzet leírja kb. a 20-25 éves koromat. Minden irányban kiterjesztettem a kíváncsiságomat, de „zavaró” kötelezettségek korlátoztak a minden irányú kifejtésben. A 24 óra volt az egyik.. zavaró korlát.

Ekkor történt valami, vagyis kb. 10 évvel korábban, ami lopakodva kerítette be a tudatunkat.. Úgy bújt ki a sok érdekesség között, hogy nem tűnt különlegesebbnek, mint egy új gép vagy fényesebb használati tárgy. De – hogy ne felejtsem – volt valami hasonló. A rádió, mint központi médium (mint a neve is mutatja). Köré lehetett ülni, és erősen megmozgatta a képzeletet. Ritkábban volt a film, meglehetősen vegyes elérési úton, és minőségben.. Ez már helyettesítette a képzeletet, és sokkal erősebb hatást gyakorolt a hangulatunkra de főleg a pszichénkre. Egy „jobb” film szabályosan felért egy pszichoterápiás kezeléssel. Tudatmódosító hatású volt. Beállította az embert egy olyan folyosóra, ahol csak előre lehetett menni. Egy jó darabig a film által keltett hatás alatt voltunk. Ennek a levezetésére beszélgető körök is létrejöttek.. Nem beszéltem még az olvasásról, ami a korábban felvett és tanult képességünket a képzeletet aknázta ki: a betű világát. Szintén egy olyan hatalom, ami magához ragad és sokakat egy életre lefoglal: az olvasás. És persze az írás. Ezt így olvasva is elcsodálkozom, miért nem elég bárkinek ez a gazdag szellemi kavalkád.. De ne vágjunk a dolgok elé..

Végül is a cél nem az un. „szórakoztatás”.. Ezt úgy tették elénk, hogy „adomány, vagy szolgáltatás”, a jó magaviseletünkért, vagy az uralkodók kegyéből.. A tulajdonképpeni ok annak a vágynak a táplálása, ami velünk születik. Számomra csak az az érdekes, miért nem nyilvánvaló ez mindenkinek..? Ha jól meggondoljuk, embervoltunk legfőbb jellemvonása az érdeklődés, és a tudás szüntelen növelése. Ezen belül, egy olyan tulajdonság is fel-fel bukkan, hogy egyesek önmagukra is kíváncsiak.. Egy apró hozzáfűzés a témához, hogy a „háttér” arra törekszik, egyre jobban, hogy ő mondja meg, mi hogy vagyunk, és hogy legyünk…

Voltaképpen életünk két fő áramlatban folyik: civilizációs, és un. „magán” élet keretben. Mindkét terület hat egymásra, és néha teljesen el is foglalja a másikat. Témánk valami olyan, ami harmadikként tolakszik elő, de nem természetesen. Ez fontos a megértéshez. A normán kívül van, és észrevétlen át akarja alakítani a normát.

Ez a „kiber” világ.

Voltaképpen, minden mást ki akar szorítani, még magát az életet is.. Életbevágó ezt észrevenni! A jelenlegi korosztály ezt a veszélyt nem, hogy észre sem veszi, hanem még üdvözli is. Ez az, ami aggodalomra ad okot. Ez volt a kényszerítő erő. Mondhatom pestiesen: kiborult a bili nálam..

Sokkal érzékenyebb vagyok az efféle jelenségekre, mint más, mivel életem első percétől mindent érdeklődve figyelek, ami eljut a tudatomig.. Saját életemet, és a hozzám közelítő minden rezgést felfogok és értékelek. Ezért tisztelem annyira az állatokat, akiktől még rengeteget tanulhatok. Érzékszerveim tökéletes működése számomra elsődleges.

Nem zavar az sem, ha én vagyok az egyetlen, aki ezen fennakad. Nem bontok zászlót, nem tűzök szuronyt, csak figyelmeztetek: nyissátok ki szemeiteket! Ez így nem mehet tovább!

Mitől rémültem meg?

Kis unokáim viselkedésén.

Mint pedagógus is, meg nagyszülő, aki kötelességének érzi a normalitást szolgálni. Magától értetődő, hogy mindez a szülőknek is feladatuk volna.. Csakhogy a fiaim már abba a korszakba születtek, amit moncsicsi korszaknak hívok. Az a japán kütyü, amit „etetni” – nyomkodni – kellett, hogy „ne haljon meg”.. Tetszik érteni: életben kellett tartani, nyomkodással. Nem akvárium és halak, vagy cserép és virág, vagyis élet, hanem kibernetikus, vagy tudom is én micsoda „etetése” nyomkodással, amire a kütyü valamit válaszol.. A „csoda” már régóta szerepben volt, de nem egyeduralkodóként. A csoda, neve: GOMB. Nem piros golyó vagy kocka: gomb. Amit a kisbaba elé tesznek, és a gombot egy dróttal összekötik, ami lámpát működtet vagy bármit megmozgat, a csecsemőt az megbabonázza.. Ez a legnagyobb felelőtlenség, amit antinevelésnek hívok. „Nyugodjon a gyerek!” Korábban sem volt sok fogalma az átlagembernek a nevelésről. Amit ösztönösen tett, az inkább idomítás volt. Értem én ezt az un. „oktatásra” is.. Eredményes, legalábbis látszatra, az biztos. Így már érthető, miért van annyira kevés gondolkodó. Annyira érthetetlen közéleti tevékenység. Olyan kevés normalitás..

Tehát a gomb.. Ma már gomb sem kell, csak tapogatás is elég. Így a csoda még teljesebb. Egyenesen a központi idegrendszerbe. A közepébe.. Ma már eljutottunk a csoda eliminációjáig. Vagyis korábban a fegyver ravaszának elhúzása néha eléggé nehéz mozdulat volt. Ma már elég egy figyelmetlen tapintás, és repül a rakéta..

Ha ilyen könnyen lehet életeket füstté tenni, mit ér már az élet?

Hogyan jön ehhez az unokáim furcsa, szülőket kirekesztő, megvető viselkedése?

Csak figyeljenek! Meg fogják látni!

Normakontroll

1 hozzászólás

Normakontroll

Kerestem a régi írásötletek között a címet.. Találtam egyet. Üres lap, középen a szó: Normális..

Mit mondjak? Ma mit jelent? A sűrűsödő napok egyre homályosabb jelentést adnak ennek az idegen hangzású szónak.. Próbálom higgadtan megfogalmazni a gondolataimat, de eléggé nehezemre esik. Az eszesebb embertársaim tudják, miért…

Ha ránézek az utcán, vagy társaságban valakire, szinte ugyanazt látom mindenütt. Az emberek tekintete egy nagy kérdőjellé alakult az utóbbi időkben. Elveszett a középpont.. Jóllehet, sokan úgy válaszolnának a felkiáltásomra, hogy ostobaság. „Nálunk minden rendben.” Mégis irányt veszített világgá válik a környezetünk. Nem csak az emberi… Össze-vissza kapkodás, üres semmitmondás.. Kevés tiszta gondolat, szinte mindig ugyanazoktól. Ez legalább jó, de az ő hangjuk sem, ahogyan az enyém, nem terjed tovább, mint pár kör a vízbe dobott kő körül.. Kis kavicsok vagyunk..

Talán ennyi is elég volna erről, de a nyomás olyan erős, hogy ennél több kell.

Mit értsünk normális alatt?

Akik a médián csüggnek egész nap, azok „egyengondolatokat” öltenek magukra, ezáltal nincs gondjuk azzal, hogy a normalitással mit tegyenek.. Ők maguk lettek a normalitás.. De valahogyan számomra ez nem elég.. Az egymás faggatása, zaklatás… „Ne vájkálj bennem! Ne kóstolgass..!” – és efféle közhely – pláne közhely! fut az ajkakra.. Várom, hogy gondolat is legyen egy beszélgetésben, de éppen az hiányzik, amivel egyáltalán elindulhat a gondolat: az értelem, vagy annak fürkészése.. Ezt tekintik a mai „normális” emberek a beszélgetésnek..

Mire vonatkozik?

Például a szabályszerűségre. Mindenképpen valami olyan rendre, amit mindannyian elegendőnek tartunk ahhoz, hogy saját életünket az emberi és a természeti világhoz igazítsuk. Tehát, ez a középpont, a rend testben, lélekben, külső világunkban és a „teremtett” világban tartja bennünk a „lelket”, hogy mindennapjainkban saját dolgainkat magunk és mások javára tegyük. Már ez a megfogalmazás is egyre kevesebbünkre vonatkozik.. Itt is látszik a rend felbomlása.. Sokunk képtelen tenni valamit önmagáért, és ezzel másokért sem képes tenni. Elveszett a dolgok értelme.. Nem az „öregség” az, ami ezeket a lemondó gondolatokat kihúzza belőlem. Nekem nincs gondom azzal, mit tegyek, inkább azzal van gondom, hogy mire jut idő, kit fogok „ejteni”, mert sok teendőm van.. Azt azonban látom magam körül – közel s távol –, hogy bizony fogyatkozik az öntevékenység, helyette béna bambulás valamilyen villódzó tárgyra.. Nem mondom, hogy mindent erre a „jelenségre” hárítsunk.. Talán, előbb-utóbb kinövi az emberiség ezt is.. Az ember játékossága, talál a monotónia helyett újabb monotóniákat.. Ez is lehet forrása annak a fogyatkozó értelemnek, amit szintén részletesen ki kell tárgyalni, meg is tettem számtalanszor..

Az emberi viselkedésre. Vannak-voltak divatok, melyek globálisan formálták a viselkedést. Ez szinte a követendő minta volt öltözködésre, szóhasználatra, viszonyulásra. Az, amit manapság divatnak, vagy inkább ruházkodásnak nevezünk önmagában jelent viselkedést, tartozást valamihez.. Ez is olyan tényező, ami az emberre jellemző. Az állatvilágban a csordaviselkedést tudnám hozzá rendelni. Viszont ezek a „biológiai halmazok” az etológia tudományával vizsgálandók, és viszonylag nagy szabályszerűségeket mutatnak.. Az állatokat meg lehet ismerni, viselkedésük, speciális jeleik érdekesek, sokatmondók.. Az emberi rasszok, egyes tájak, nyelvek üzenik az idegeneknek sajátságaikat.. Sokan ezért utaznak, vagy inkább utaztak… Manapság az utazás sikk, kötelező, vagyis divat.. Az üres luxus van a középpontban az „ellátás” színvonala, ami itthon a legjobb, leginkább, ha mi látjuk el magunkat.. Azért messzire utazni, szenvedni a hőségtől, hidegtől rovaroktól, betegségektől (!), hogy rosszabbat kapjunk annál, mint itthon… Ostobaság.. „Rövid” átmenet után a jelenlegi tetszhalott állapot újult erővel fog újra hatalmas hömpölygésbe átcsapni, mikor a „szolgáltatók” gyorsan akarják feltölteni a „profit raktáraikat”, és az utazási viszketegségben szenvedők kitódulnak megszokott világukból.. Talán megnézni, milyen szép tiszta lett a természet, mikor még béke volt az olajfák alatt…? De nincs béke.. Sehol sincs. Erre is mondhatjuk, hogy normális? Ezt kell megszokni? A rasszok szándékosan összekeverednek, erre a „minden normalitás etalonja” Amerika a követendő példa… Itt is egy újabb tilalomfa…

Kapcsolatok. Nem csak azt nevezzük kapcsolatnak, ami – tudják – ( You know? – kérem ez sem normális, mert nem magyar szokás folyton bekérdezni: „Tudja?” A kérdés persze feltételezi a partner oldali normalitást, vagyis „közös normalitást..” A kérdés egyrészt idegen gesztusokat töm a magyar közfelfogásba, másrészt erőltetve dönti a beszélgetőtársra saját igazát/normalitását). De ugye, tudják, miről beszélek..

Nos ez lenne a következő: öncenzúra a beteges „pc” követés tünete.. Volt ez már korábban is.. Akkoriban az egyetlen pártot nem szabadott témává tenni, most viszont az ember nemi viselkedését nem lehet beszélgetésbe illeszteni… Az már „szexizmus” vagy tudom is én miféle bűncselekmény, mert a jog az a szinte követhetetlen szövevény, amit illik messziről elkerülni… Aztán a politika – na erről egy szót sem illik ejteni, ha az ember normális szeretne lenni.

Ez egy valódi „civil” megnyilvánulása a(z ab)normalitás világában..

Ami szabályosan lesújt, az a fejlődés nevű sötét bűnszövetkezet.. Ezzel mindent el lehet adni és meg lehet venni bárkit.. Ez a szó volt a vezérszólam gyermekkoromban, és ez vezet mindenhol ma ugyanúgy. Szétdúlják a közvetlen világot: Fejlődés.. , Olyan semmit sem tudó mitugrászok osztják az észt (közhelyes kifejezés), akik csak szóvirágokat képesek egymáshoz ragasztva ragozni.. a fejlődés jegyében… Aztán itt van az életszerű… Kik használják? Jogászok, ügyvédek, bírók, sőt rendészeti „szervek” képviselői… (Mikor olvassák e szavakat, nincs enyhe hányingerük?) Azok hangoztatják, akiknek a normális élethez sem fogalmuk, sem értelmes gondolatuk nincs.

Természet Na erre nyugodtan mondhatjuk, hogy már megegyezik az emberi káosz központtalanságával… Nem tudunk viszonyítani.. Az állatok sem.. Akárhonnan nézzük, a világ szétesőben van. Kérdés, hogy ki fogja összerakni a széthulló darabokat?