Száműzött szellem

Nem a zombik száműzéséről lesz szó, sem a migránsokról, sem Európáról, vagy a kísértetekről, ha valaki ezt gondolná, hanem az egyetlen valódi entitásról (…) mely az emberben ölt testet, de mindenben megnyilvánul. Újraolvasva a Patmoszt, különösképpen a Szabó Lajosról szóló esszéket, elgondolkodtam azon, vajon feltámadhat-e a szellem még, vagy végképp elveszett, itt hagyott minket? Vagy inkább: itt hagyta-e az emberiséget?

Akkor fogtam fel, hogy én is a szellem által élem az életem, mikor Hamvassal először találkoztam. Minden sorát igaznak véltem, de volt bennem alapállás (?!) , és képes voltam a kritikára is. Ez szinte változatlan maradt, mégis megragadtam Hamvas alapállását, és megrendültem sorsán. Soha, egy percre sem gondoltam, hogy választanom kell. Mindig tudtam, hogy nekem a szellem igazságát kell keresnem. Csak most értettem meg, hogy miért. De nem először fordul elő, hogy egy esemény, egy találkozás, egy probléma, vagy egy sors, hozzásegít a megértéshez. Egy kis kitérővel, mikor egy csapat nő túlélőjátékát néztem, az rögzült bennem, amivel már sokszor foglalkoztam, hogy ebben a züllött szellemű-erkölcsű korban miért gondolkodnak olyan kevesen; ehelyett, miért inkább a megszokott sémákat veszik elő egy adott helyzetben? Mert csak akkor történhet meg az, hogy értelmes ember számára abszurd helyzetekbe kerülve sem az első számú feladat: gondolkodni. Mikor végre egy séma (pl.: vezetve, vagy kaotikusan?) előkerül, amit a kényszer szül, akkor mindenki egyszerre helyesen cselekszik? Akár a teljes mai rettenet példája is lehetne ez a – mondjuk – szociológiai-etológiai kísérlet. Nekem az volt a megállapításom az adott helyzetről, hogy az energiatakarékosság okozta a gondolkodás hiányát. Ebből pedig az a következtetés vonható le, ami mindig: a gondolkodás igényli a legtöbb energiát. Ez, persze azokra a helyzetekre vonatkozik, melyek „nem szabályosak”. Tóni, a kőműves (egy ősfilozofer) anno szokta mondani, arra, amivel még nem találkozott: Ez nem szabályos. Szóval a „nem szabályos” helyzetekben, mikor a sémák érvényüket vesztik, jönne a gondolkodás, de akkor már erre nincs elég energia. Ez a szellem elveszése a labirintusban.

A logosz embere ízig-vérig Szabó Lajos volt. Nem teszem meg azt, amit ilyenkor meg szoktam tenni, és nem linkelem be a róla szóló wikipédia cikket. Ez is elszomorító, hogy az ember (…) kénytelen az interneten, internetes utalásokat tenni, még ha itt ez indokolt és praktikus is. Tehát, az olvasás is fontos szellemi tevékenység… Az olvasás volt Szabó Lajos kenyere, és a kritika. Az olvasmányok hatására tudata magasrendű vegykonyhájában kikristályosodott szellemi esszencia, a logosz arra késztette, hogy felszólaljon minden olyan esetben, mikor helytelen mondatokat, tetteket lát. És, ami nekem meglepő is meg nem is, hogy állandóan a napilapokat és a legfrissebb híreket olvasta, hallgatta. Ugyebár, egy mai szellemember megveti a híreket, mert tudja, hogy manipuláltak, vagyis hazugok. Szabó Lajos a szellem igazságának embere volt, és mindig megmondta, mi az aktuális igazság. Hamvas szerint, ha hallgattak volna rá, sok fontos felfedezés született volna a világról. Egyik ilyen tétele volt Szabó Lajosnak, hogy három összefüggő szellemi megnyilvánulás van: hazugság, erőszak, kizsákmányolás, melyek révén a világot le lehet zülleszteni. Némi naivaságot vélek fellelni Hamvasnál is, abban a tekintetben, hogy felteszi: ezt az összefüggést, azok, akik éltek vele és általa, nem tudatosan alkalmazták. Pedig de. Persze nekünk már könnyű dolgunk van Hamvas után… Mégis hiába. Ez a hiába szinte teljes egészében érvényes a szellem hatására a világra nézve. A világ, talán Tóni szerint se szabályos, de azok a szabályok, melyeket az ember felállított, és azonnal meg is szegett, semmit sem szabályoztak. Szabályozni igazán csak a logosz tud, ha alkalmaz(n)zák. Érdekes ebből a szempontból az a halovány utalás, amit azért jobban megrajzolt Hamvas, a Messiás és Szabó Lajos összefüggésében. Ez pedig arra vonatkozik, hogy az igazságok kimondása, a kritika, vajon olyan erővel bír-e, ami kimondóját is képes jó irányú változásra bírni? Vagyis: arra sokan képesek, hogy igazságokat fogalmazzanak meg, de azokat mindig másoknak kell betartani. Ezen a ponton Hamvas önmagára utalt, mint aki betartja az általa megfogalmazottakat. Így utólag, némi kritikával azt is mondhatjuk – részben sikerült is neki. Az igazságok hitele és érvénye, sajnos eléggé relatív, és mindig fűszerezve van, mint a rántottleves. Mármint, amit lezüllesztettek (némi átköltése Hamvas filozofikus rántott levesének). A fűszer a korszellem, vagyis az igazságok korok szerinti olvasata, torzítása. Én azt mondom: a logosztól való eltávolodás mértéke a züllés irányában. Ebből leolvasható a jövő is, és ezen a ponton némi aktualitás Hamvastól, 1958 táján: „Az europeizmus egyik fő bűne, hogy követelést támaszt mások iránt, amelyet önmaga nem tud teljesíteni.” Én még hozzáteszem: mert nem is akar. Az a megvetés, ami Szabó Lajost jellemezte mások hazugságai, közelebbről a hazugság iránt, most visszaüt, mert ez a bagázs, ami a követelések ellentéte szerint él, megveti azokat, akiktől követel. Ez pedig a diktátor alapelveit jellemzi. Ha valaki nem tudná.

Azonban Szabó Lajosra ezt egyáltalán nem lehet mondani, mert a diktátor megszerzi azokat az eszközöket, melyekkel diktátumait kikényszerítheti. Mai értelemben a pénzt, vagy a pénz feletti uralmat. A mindig is meglevő kényszerítők közül, ma már első helyen a pénz áll, ami azért is lehangoló, mert a pénz úgyszólván nem is létezik. Ez pedig jól példázza, hogy miért is van szükség mindennél jobban a logoszra. A logosz leghatásosabb ellensége a hatalom és a pénz. Ha azt mondom, hogy forradalom (de hülye azért nem vagyok), akkor ezt a két tényezőt kell kiiktatni. De micsoda forradalom az, ami nem a hatalomért, a hatalomról szól?

Nos ezért is nem lehet forradalmat csinálni, bár ezt már többen a szemünkre vetették.

A hatalom ellen egyedül csak a logosz képes győzni. Habár, amint a győzelemről beszélünk, máris a hatalomról szólunk. Ma még mindig ott tartunk, hogy minden vezér a győzelemről és a hatalomról beszél, tehát a logosz nem jut szóhoz.

Ezért aztán a szellem száműzetésbe kényszerül. Azonban – mint mondtam – a szellem még nem halt meg. Ez csak akkor lesz végleges és visszafordíthatatlan, ha már egyetlen ember sem lesz. Sem a Földön, sem az Univerzumban. Azonban a szellem, a Logosz továbbra is élni fog, mivel ő az egyetlen élő entitás. Ő a világ ura, anélkül, hogy hatalma volna. De ez a hatalom mégis megnyilvánul, és ez legalább valami vigaszt nyújthat a szellem reménytelen sötétségében.