Jelen(t)ések

Figyelem!

Az írás megvető, lekicsinylő, sértő kifejezéseket tartalmaz egyes termékekre vonatkozóan! Személyeskedő, szélsőséges ítéleteket fogalmaz meg bizonyos embercsoportok viselkedése, szokásai kapcsán. Kirohanásokat, minősíthetetlen jelzőket és más, vérnyomásemelő, sőt egészségkárosító kijelentéseket tartalmaz. Ezek olvasása utáni bárminemű negatív hatás kiváltásáért az író felelősséget nem vállal. A mellékhatások tekintetében forduljanak orvosukhoz és gyógyszerészükhöz!

Olyannyira igaz ez, hogy – mint eddig – most sem fogom kímélni családom és baráti köröm egyes tagjait – bár nevüket és címüket a személyiségi jogok megsértésének kockáztatása miatt mellőzöm. Ennél messzebb is megyek: saját magam is kirekesztem mások közül, mint ahogyan ők is kirekesztenek maguk közül.

Ha körülnézünk, és van szemünk a látásra, megértjük a történések jelentését, és levonjuk a megfelelő tanulságokat, mert azok mindig vannak. Többen az események láttán ismert csoportokhoz csatlakoznak, és az ott kialakult, de többnyire kialakított… véleményeket hangoztatják. Sokan közülük a liberalizmus, jól csengő fogalmával magyaráznak negatív eredményű cselekedeteket, rögtön az ilyenkor bevált (vagy nem?) módszerekhez folyamodnak. Pedig a helyzet korántsem olyan egyértelmű. Ha csak egy értelme van egy helyzetnek, akkor az a helyzet már manipuláció eredménye.

Ha liberalizmus, akkor beszéljünk róla!

Az engedékenység, beletörődés, kritika nélküli elfogadás, és a közönyösség, akár erőszakhoz vezető módon is megnyilvánulhat. Az erőszak azonban sok esetben a liberálisan gondolkodó és cselekvő (röviden link, linkóci stb.) emberre üt vissza. Lehet-e valaki egyszerre antiliberális, és önmagával szemben korlátlanul engedékeny? Na ez az, ami kiveri nálam  a biztosítékot. (Pongyola fogalmazás, stílustalan, közönséges, bornírt ostobaság) Bornírt alatt – többek között – a fejlődésre képtelenség is megtalálható egy web helyen. (Nem mulasztom el a számomra is jól csengő jelzők pontos értelmezését.) Szóval e szerint, aki a fejlődést nem fogadja el (lásd: nem eléggé liberális, engedékeny az új iránt), az bornírt. Vállalom. Szóval bornírt módon a jelenleg fejlődésként számon tartott jelenségeket kemény kritikával illetem, leszólom, megvető módon kirekesztem magamból, elutasítom, satöbbi.

A közvetlen mindennapok történései engem sem hagynak béna némaságban. Kénytelen vagyok megszólalni, bár tudom, hogy kiskutyám intelligenciáját nem meghaladó érdektelenség fogja övezni sajátos véleményemet. A vitriolba mártott klaviatúrát sem fogom mellőzni. (Hú….! Véletlenül klaviatórát  írtam, de időben korrigáltam, mert azért hülye én sem vagyok – csak bornírt.)

Amit azért örömmel konstatálok, hogy néhányan azt mondják, amit gondolnak, és ez gyakran megközelíti a valóságot. De – mint már annyiszor – most sem erről fogok beszélni.

Mit jelent az, ha valaki cigarettával az ujjai között, nyilvánosan sétál, autózik, sőt: kisgyermeket vezet, vagy csecsemőt tol, ezt megelőző stádiumban, áldott állapotban (az ő esetében terhesen) is ezt teszi, vagy nyilatkozik, ilyen szereplőkkel filmet készít?

Kérem, az nem azt jelenti, hogy az illető bornírt, vagyis, ő biztosan a fejlődés híve. Ezt látom szerte e hazában, és nem vagyok tőle jól. Mert én bizony kirekesztem az efféle embert/asszonyt (különösen a „teherrel” levőket), és megvető véleményt fogalmazok meg. Mert én tényleg nem vagyok liberális. Nem, mintha ez nekem valami hasznot hajtana, vagy ettől nyugodtabb volnék. Pláne: dühös és (fel)háborodott leszek tőle. És ezt most haláli komolyan mondom. (Alpári, szleng, külvárosi, útszéli modor.) Azon van a hangsúly, ami olyan divatos szó: haláli. Mert én nem vagyok liberális (ez a refrén). De én ezt komolyan is gondolom, hiszen aki a tüdejébe füstöt szív és még nem is fizetnek érte (lásd még: tűzoltók), az természetesen haladáspárti. De ha közelebbről megnézzük eme haladás eredményét, akkor arra teljes nyugodtsággal, minden felelősségem tudatában kijelentem, hogy: haláli. Tehát, a liberális haladás, a mindent megengedő, elfogadó, vagyis közömbös, vélemény nélküli életstílus az nem más, mint züllöttség, ami halálhoz, pusztuláshoz vezet. Ami jelenleg a világban zajlik, az a züllés, és annak is a végső fázisa. Egyszerűen sommás kijelentéssel, K.O. – kérem tisztelettel (Kellér Dezső stílusban – vallási-faji megkülönböztetés mellőzését kérve). Nos, mikor valaki/k szidják a liberálizmust, és mellette saját testük élvezetei (más néven pusztítása) iránt liberális módon viselkednek, azok nincsenek tisztában azzal, mit szidnak, vagy saját elveikkel sincsenek teljesen rendben. Aki gyermekének édességet ad (a friss gyümölcs nem az!), az mindenképpen liberális, és tudtán kívül züllött is, de feltétlenül link. Az efféle viselkedésű emberek azzal mentegetik magukat, hogy a boltban vásárolható, ellenőrzött jogtiszta terméket adnak kedves utóduknak, ami önmagában is azt kell, hogy jelentse: legálisan fogyasztható, egészséges étel, a gyermek fejlődéséhez elengedhetetlen. A jó kedély kiváltására, és fenntartására (ismételt fogyasztás esetén) alkalmas, sőt szinte gyógyszer. Mint a (na, itt most jönne egy gyógyszernév, amiért pert akasztanának a nyakamba, inkább legyek bornírt.) … szóval az – tudják. Tehát a köztudat, a liberális engedékeny, emellett ostoba és öngyilkos szemlélet szerint, minden jó, minden formában, minél izgalmasabb tálalásban, ami az élvezeteket szolgálja és a boltban árulják vagy a tévében beszélnek róla. Tanuljon a gyerek! Ismerje meg a világot! Ugyanezeknek az emberről, mint biológiai alakulatról halovány segédfogalmuk sincs. (Egyetemi körökben, vizsgák idején a profok szájából elhangzó ítélet. Eléggé emelkedettnek tűnő ahhoz, hogy ne kocsmákban éljenek vele.) Nos, ez még nem lenne akkora bűn (de azért az), mint azok által közmédiákban sugározandva az efféle szellemi gyöngyszemek, mert – lásd még a mentegetőzést és önámítást – akik a figyelem központjában vannak, vagy oda tolakodtak. Az emberek garantáltan hivatkozni fognak rájuk: „Ő mondta a tévében, hogy a csoki milyen egészséges, és szerotonin örömhormont termel (tartalmaz…?). Csak azt felejtik el hozzá tenni, hogy emellett olyan drogokat, melyektől egy élet alatt szinte lehetetlen megszabadulni, és amelyek egyenesen a tudatra hatnak. És ebben nincs mérték! Tehát a kicsi is árt a sok meg öl. Sokáig a kicsi is. De ha most visszatérünk az eredeti céltáblánkhoz (liberalizmus) akkor mi más is volna, ami a liberalizmust az emberiség fennmaradásáig ellátja üzemanyaggal? Hát az élvezetek. Erre mondják Önök, hogy: az élet élvezetek nélkül nem ér semmit.  Hamvas ezzel ellentétben azt írta: „Szenvedés nélkül az életnek nincsen semmi értelme.” A szenvedés és az élvezetek mellőzése nem egy és ugyanaz. Csupán, ami nem liberális, vagyis valóságos és a nehézségekkel számoló, nem azokat elkerülő, puliszka, lekvár, hogy egyes váladékokat ne említsek, az egyáltalán nem mindig szenvedő, ámde lehet, hogy szenvedélyes életet ígér. Igaz ugyan, hogy a szenvedély, szinte kikényszeríti mindenkiben a szenvedélybeteg fogalmát, viszont akkor éppen szándékommal ellentétes fogalomkörbe jutnánk, amit nem szeretnék. De a liberálisoknak mindenre van megfelelően kategorikus fogalmuk: megszállott. Szóval, megszállott lennék, ha nem akarok züllötten élni és másokat sem szeretnék annak látni?

A Kulturális kreatívok úgy találják, hogy egyedül vannak és képtelenek hatást gyakorolni másokra, és a világot sem tudják jobbá tenni. Lehet, hogy a megszállottságot is vállalom, mert az Istennek se bírom magamat lefogni, ha valami züllöttséget látok-hallok. Kis feleségem nem győzi a folytonos korholást: „Ne dumálj már annyit a TV műsor közben, mert zavarsz!” Ok. Engem meg a dobozból/lapból ömlő züllés/liberalizmus is zavar. Sőt nyomorba taszajt. Lehet, hogy még az is jó: gyomorba taszajt. (Nem kívánt törlendő!) De mit is tehetnék: egyre többször befogom a számat, ha nem akarom megharagítani kedvesemet. Akinek többször nem vagyok elég kedves… Mert sajna a liberalizmus olyan métely, ami úgy rág bele a húsodba, hogy te közben igencsak alternatívnak hiszed magad (lásd, mint fent!).

Azonban van valami, ami még ezeknél is jobban kiborít: az, ha az emberek nem értik, miért ágálok. Rám néznek, nem kevés sajnálattal az arcukon (ettől a sajnálattól végképp feldühödök), és kis cinikus mosollyal témát váltanak. Amiről nem akarok most beszélni – mondják inkább a mást és már akkor sem hallották meg azt, amit nem akarnak hallani, mikor hallották… Mert – pitinek és feleslegesnek tartják az efféle pánikkeltést – „Mi értelme van ennek? Múlik ezen valami?” Az értelem pedig igen kevés szerepet játszik ebben a bedugult kommunikációban. Lehet-e bántani valakit azzal, ha a züllésére figyelmeztetjük? Lehet, a liberalizmus alapelvei szerint. Vagyis ha valaki a fejlődés híve, azt bántja az a megjegyzés, ami őt konform, vagyis kényelmes, illeszkedő, más néven liberális hernyóéletében zavarja… – ám itt meg kell, hogy álljunk egy szóra: a hernyó, kérem, lehet, hogy egész életében élvezeteinek él, azonban eközben nem tesz mást, mint a természetes kötelességét teljesíti, még akkor is, ha az eredmény gyakran nem komfortos – kényelmetlen, nem éppen életünkbe illő lesz. A pulóverunkon lyuk keletkezik, mert molykukac jó étvággyal falatozott belőle, az alma is lyukas és rothadt lesz egy másik kukactól, tehát a hernyóélet nem megfelelő jelző arra, hogyha emberek gátlástalan élvezeteik kiélése folytán kövérek, betegek, tudatukban korlátozottak lesznek. Azonban egyben mégis egyeznek: bebábozódnak (idő előtt koporsóba kerülnek), sőt mások jóízűen elfogyasztják őket. (Lásd: kereskedelem, fogyasztói őrület, „egészségügy”!)
Tehát, ha ezután embereket nyilatkozni látnak az egészségről, szeretetről, békéről, kövéren, zsíros képpel majszolva, vagy keresztbe tett lábbal cigarettát füstölve, gondoljanak arra, hogy ők valóban a fejlődést reprezentálják, és ennek követésére ösztönöznek másokat. Ugyanezt fogják gondolni, ha kisgyermekek rágóznak, vagy csoki tortában tobzódnak, amit szülinapjukra kaptak szerető szüleiktől, s majdan az orvosok és gyógyszerészek is örömmel fogják őket késsel szabdalni, és tablettákkal etetni, hogy „meggyógyítsák” a – vélhetően – magasabb korban levő nagydedet. (A kisded ellentéte. A szerk.) Szerencsétlenebb esetben, még a gyermekkort sem hagyják maguk mögött, s máris valamilyen függőség szenvedő alanyai lesznek, vagy túlsúlyosan a tornaórán röhögés céltábláivá válnak. De ez úgysem fog megtörténni, mert addigra mindenki a haladás és az elfogadás híve lesz, és a kövéreknek külön szegregációs tornaórájuk lesz.