Genderizmus-globalizmus. Ellenzők és a Kevesek

Genderizmus-globalizmus.

Ellenzők és a Kevesek

A „civilizált” világ, vagy „gazdaságkor”, vagy „nyugatias modernitás”, bárhogy is nevezzük, összeomlásban van. Nem válságban, mert az már dúl szinte évezredek óta. Amikor válságról beszélnek, a rablógazdaság átrendezéséről beszélnek. Ám mindez csak a külső máz. Nem más van válságban, mint az emberi szellem. Tudták már ezt az összes gondolkodók, akik meg is fogalmazták a maguk elképzelését, sőt némelyik ideológiai rendszerbe is foglalta azt. A jelenkor, a züllés végső (?!) stádiuma, az eddigre meglehetősen leamortizálódott szellem, zavaros eszmerendszere szerint különféle „szekciókra” bomlik. Nézzük meg, hogy egyáltalán el tudunk-e igazodni köztük.

A ma divatos „világvallás” kétarcú. Korábban beszéltünk new age-ről (új korszak), beszéltünk Vízöntő korról, majd az ezredforduló újabb lendületet adott a korábban ’68-as nemzedék által elindított „szabadságharc” más módon való folytatásához. Az akkori fiatalok (mint én) is megoszlottak konzervatívokra, valláskeresőkre (Buddhizmus, kínai ideológiák indiai filozófiák, misztikus tanok stb.), és a „rendszervallásúakra”, akik a Rendszer által kínált irányban haladva, minél sikeresebb üzletemberek, politikusok, menedzserek akartak lenni, s lettek is.

Ugyanakkor a „new age is marginalizálódott, megjelentek az „egészségkultusz” hívei, majd gurui. Ezek között is felbukkantak a korábbi eszmék kitartó hívői. Ezen kis masszív csoport üzletben jártas, és éles szemű tagjai elkezdték az egészséget árulni, ez viszont végérvényesen két vállra fektette az egészség, mint megoldás ideológiájának híveit. Amint az egészségből üzlet lett, abban a pillanatban beszippantotta a Rendszer, és ez a próbálkozás is odakerült az alsó polcra a többi porosodó kísérlet mellé. „Volt egyszer…”

Most sem erről lesz szó, mint tudják…

A hosszú bevezetőre azért volt szükség, mert a világ szellemi áramlatai, végül is két pregnáns szekcióra álltak össze: a genderizmus-globalizmus által jellemzett csoportra, és az ellenzőkre, akik magukat jobboldalinak nevezik. A politikai terminus-technikus szerint tehát a genderizmus és globalizmus kizárólag baloldali, vagyis szabadelvű, vagyis liberális elveket vall. A „klasszikus” baloldal már csak idézőjeles, amint ezt hazánkban tisztán láthatjuk. A gazdagság senki előtt nem negatív, hanem elérhető és elérendő cél. Nem fáj a feje egyetlen „szocialistának”, sem, ha bankszámlája „elhízik”. Ugyanúgy kiáll a hordóra szónokolni az egyenlőségről és a gazdagok-szegények antagonisztikus ellenségképéről. A „jobboldaliak” pedig szintén szemrebbenés nélkül váltanak barna köpönyegről piros vagy zöld köpönyegre – ahogy a politikai bárcájuk bírja.

Genderizmus-globalizmusEzen – lassan – világvallássá dagadó áramlat azt hazudja magáról, hogy szabadelvű, holott a szellemet bilincsbe veri, a nemzeti öntudatot megsemmisíti és az emberiséget a globális tőke karmaiba veti. Ahogyan dr. Bogár László szokta mondani: „Megfosztja az embert az identitásától.”

A konszernek által irányított pártok és kormányok, média, és kultúra; már nem is annyira titkolt szándék, hogy mindent saját kézben összpontosítsanak. Első ilyen irányba tett lépés a feminizmus hullámának elindítása volt, amely az adózók számát növelve, hozzájárult még a családok széteséséhez is. A család, a női-férfi jelleg fennmaradása csökkentette volna a nagyvállalatok hatalmát. Ezen az úton jutottak el a köznek szánt „élelmezés” befolyásolásáig, amelyet a fogyasztói társadalom „kiépítésével” véglegesítettek. Az ételek (csomagolóanyagok) összetevői megváltoztatják az emberi hormonrendszert, hozzájárulnak az egyébként is kultusszá váló nemi indentitás-zavarhoz. A hatalmas presztízst kiügyeskedő genetika – még tovább rontva az emberi genom eredeti értékeit – szinte világhatalommá válik, a génmanipuláció révén. Ezek a mesterkedések mind ugyanazt a célt szolgálják: az ember év-százezrek alatt kialakult jellegét akarják saját érdekükben megváltoztatni. Ugyanakkor figyelemmel vannak – a különben is mindezekkel összefüggő – gondolkodásmód befolyásolására is. Az így „létrejött” tudatzavar, számos területen hasznos számukra. Ha csak az ellentmondásos világszemléletet nézzük, nem kell sokat elmélkednünk ennek okairól…

Az„Ellenzők”

elutasítják a liberalizmust, a nemek „alternatíváit”, de – sajátos módon – a természetvédelmet is, mert „zöld”. Egyúttal az egészségvédelem – általuk – szélsőségesnek bélyegzett „zöld” ágát is, amely – vizsgálatokra és tapasztalatokra alapozva gyökeresen változtatná meg az emberi világ gazdasági és ideológiai rendszerét, mely – mint látható – működésképtelen. Tehát EZZEL AZ ELFEDÜLT, SZEMELLENZŐS VÉLEMÉNNYEL VÉGÜL IS A GLOBALIZMUST TÁMOGATJÁK.

Mivel a globalista kereskedelmi-gazdasági rendszer, ebben főszerepet játszó bankvilág, és az őket háttérből irányító mega-gazdagok „tanácsa” gyakorlatában semmibe veszi a Földbolygó állapotát, de tagadja ebben saját negatív szerepét. Ez a viselkedés önellentmondáshoz vezet, mivel a család, a nemzet, alapjában a saját népesség érdekeiért fontos, ugyanakkor támogatja a külföldi tőke működését is. A gazdasági rendszer egyértelműen globalista, a politika pedig antiglobalista. Ezt hogyan kell elnevezni? A „klasszikus” elvek görcsös követése, amelyben a meghaladott állattenyésztés, nagyüzemi mezőgazdaság, tömegellátás kap központi szerepet, egyúttal „kitermeli” a „szuper-gazdagok” kasztját, akik viszont vagyonukat szabadon használják fel külföldi ügyleteikben. Vagyis egy vagyonosodási szint felett mindenki globalista lesz… Gyermekeiket külföldi egyetemeken taníttatják; azok külföldön fognak élni, tehát a „nemzetgyarapítás”- nyelvmegőrzés náluk már kútba esik… 

Nézzük meg, miben nyilvánul meg a genderizmus-globalizmus?

A média kulcsfontosságú minden szegmens számára. Ennek ma már nélkülözhetetlen eszköze az Internet, és a digitális technika. A fiatal nemzedék, mely a legelveszettebb ebben az eszmei kavalkádban, szinte mágikus erőt tulajdonít a technikai eszközöknek. Fontos megjegyezni, hogy majd’ minden gondolkodásmód egy sajátos elvben egyetért: a fejlődés elvében. Ez az elv általában felületi, és mennyiségi alapú. A mozgás (ami mesterségesen gerjesztett és fenntartott), az energia, és a látvány a növekedést szolgálja. Még a „fundamentálisnak” mondott országok is hatalmas összegeket költenek a tudomány-technika fejlesztésére. Mindeközben, a természet egységes törvényszerűségeit csak esetlegesen vonatkoztatják a jövővel kapcsolatos terveik kialakítása során. Az eredmény siralmas, mivel grandiózus építmények, állandó nyüzsgés, és fényes optimizmus jellemzi, miközben az ehhez szükséges energia és tér nem áll rendelkezésre. A Föld véges készletei hamarosan kimerülnek, éppen a rablógazdálkodás, mértéktelen fogyasztás, kezelhetetlen veszélyes anyagok és egyéb hulladékok, valamint a takarékosság, ésszerűség hiánya folytán. A trend legfőbb szlogenje a „jólét, és kényelem”. Ebben az emberi élet fenntartását a jelenlegi jóléti idea szerint képzelik a majdani csodásnak hazudott technikai korban. Ez „természetesen” rengeteg „haszonállatot”, globális kereskedelmet, technika-vezérelt „egészségügyet”, szociális gépezetet sejtet. Ez elképzelve és megvalósítva az „1984” orwelli világa. Ez ügyben kétséges, hogy bármelyik irányzat mer-e mondani olyan alternatívát, amely nem ezt a végeredményt fogja hozni?

Az összes „irányzat” – ahogyan kritikusan leírtam – végül egy „kalap alá” kerül, majd az is világossá válik, hogy nincsenek irányzatok, csak mindenre kiterjedő züllés van.

A szellemi leépülés legfőbb oka a gondolkodás hiánya! Hogy megértsék: Gondolkodás helyett az emberek manapság a Rendszer technikai „segédkönyvének” címszavait magolják be, és egy adott pillanatban felmondják a leckét. A gondolkodás kreatív módja, mely képes mérlegelni, elvetni, újraértékelni, kritika alá vonni, megváltoztatni dolgokat, az ember és természet számára fontos témákat összeegyeztetni az ember valóságos igényeivel, sőt a jövő összes lehetséges variációját fejben lejátszani, a használhatatlan, vagy ártalmas pontokat jobbakra cserélni (stb.) vagyis „meditálni”, elmélkedni, és gondolatban új, természetes rendszert alkotni – már nem létezik. Ez nem számít valódi tevékenységnek, sőt üldözendő.

Ebben a jelenlegi kétes helyzetben olyan lehetőségek vesznek el, melyek – az internet és a lényeges tudás által megszerezhető térből rendelkezésre állnak –, ugyanakkor azonnali cselekvést igényelnek. Ezek a lehetőségek, mind a „teremtett világ”, és a „szent értelem” rehabilitációjának utolsó keskeny ösvényét nyitnák meg. Egy olyan idea megvalósulását jelentenék, mely mindeni szívében rejtve ott él: az Éden mindennapos békéje és az emberi szellem megdicsőülése.

Közeli napok aktualitása, hogy már „megszületett” az első olyan robot, amely/aki (?) mesterséges intelligenciával rendelkezik, mire „megkapta az állampolgárságot” egy közel-keleti országban.. „Természetesen” női (vagy leírhatatlan nemű. Mi más volna?)

/Külön téma feldolgozást igényel a mesterséges intelligencia, mert, ahogyan kivész az emberből a túlélést szolgáló természetes intelligencia, úgy terjed el, mint a ragály a mesterséges.. Hiszen, ami mesterséges, csak jobb lehet a természetesnél! A „fejlődés” „logikája” szerint…/

Gyakorlati példák a genderizmus-globalizmus „sulykolására”.

filmek szereplőválasztása. Szinte bármilyen ma készült film (amerikai stb.) szereplői bőrszín és foglalkozás szerint „szabályosan” vannak kiválasztva. Tehát, lehetőleg minden bőrszín és rassz szerepeljen a „csapatban”. Ez a látszólagos egyenlőség miatt, az „emberi jogok”érvényesítéséhez szükséges. A filmek cselekménye általában több országban játszódik. Úgy ugrálnak a szereplők az országok között, mintha máris egy világállamban lennénk. A figurák egytől egyig alkoholisták és drogosok. A törvényt zsigerből szegik meg. Nem kell hozzá kényszer sem. A főszereplők szinte kivétel nélkül nők, akik férfiakat irányítanak. A főszereplők nem rendezett családi körülmények között élnek. Általában elváltak, a gyermekük a másik félnél van. Promiszkuitás szinte törvényszerű. Az erőszak, a gyilkolás büntetlen marad, ha valaki főszereplő. A gonosztevő általában megússza. Az állam korrupt, a politikusok bűnözők. És ne feledjem: a gonoszok tüntetően egészséges (értsd: növényen élnek) életmódúak.

Más” szintet jelentenek a nemi indentitás összezavarásának tudatos megnyilvánulásai a mai filmekben. Vannak kifejezetten „ordító” manipulációk, melyekben teljesen közönséges, hogy egy történet keretében láthatunk női „párokat”, vagy „férfipárokat”. (Mármost itt is zavarban vagyunk, hogy a „pár” melyik tagja mondja magát férfinak, vagy nőnek(?). Hogyan kell majd megkülönböztetni őket?) A film zárórészében a megdicsőült genderizmus csúcspontján „házasságra lép” a két női szereplő. Ha valakinek kétségei támadnának, hogy mi volt a film eredeti célja ezzel… Nos, lehet, hogy a filmek alkotásának fontos eleme a különlegességek bemutatása, de kétlem, hogy abban a valóságban, ahol mindannyian élünk, annyi volna a „különleges” pár, mint a filmekben…

Sorolhatnám a példákat, de kiemelek egyet egy előzetes felvezetőből: „..fiatalember, öngyilkos hajlamú, hisz a világ összeomlásában, és (ezért?) áttér a vegetáriánus életmódra…

Itt sok minden fel van sorolva, ami a jobb és bal oldal szerint jó vagy rossz. Tessék mazsolázni! Jellemzően a valódi válaszok, amelyek az ember gondolkozás-étkezés-életmódjában vannak (megértve a Földbolygó szabályos működését.), sohasem juthatnak előtérbe. (Úgy kell egymásnak átadogatni azon kevés film linkjét, amely ezt a kérdéskört középpontba állítja. Gyakran ezekben is, mintegy „fantasztikumban” játszódik a történet.) A film és a csatolt médiumok csakis azt a trendet sulykolják, ami a világ tényleges pusztulásához vezet. Fontos, hogy megemlítsék (bármilyen, akár legkritikusabb vitaműsor keretében hangozzék is el),

NINCS MÁS LEHETŐSÉG, MINT A JELENLEGI GAZDASÁGI-IPARI-POLITIKAI RENDSZER!

Pedig de!

A Kevesek

lehetőségei korlátozottak is, meg nem is. Jelenleg (?) még van lehetőség a Rendszerből lassan kihátrálni. Ezzel egy teljesen más jellegű gondolkozásmódot lehet kifejleszteni, mint, amit a fent felsorolt torz „világ” ma bemutat. Fontos megjegyezni, hogy – ellentétben a mindennapos politikai közélettel – ők (mi) nem a reflexszerű ellenkezés miatt, csak, hogy mást mondjunk mint az ellenfél – változtatunk, hanem, mert ez az ésszerű. Nagyon rövid idő alatt a Földbolygó logikája áthatja ezt a gondolkozásmódot, ezért nem is kell különösebben tanítani. Legfeljebb, a mindennapok nehézségeinek leküzdésében fontos megmutatni, mi miért van úgy, ahogy van. Egyesek az efféle „módosult” (megérkezett) gondolkodásmódot, holmi „agymosásként” értelmezik. Ezt is jól kihangsúlyozzák a felelőtlen életet reklámozó médiumok. Az viszont fontos, hogy a newage, „vadhajtásai”, az üzleties „rekreációs intézmények” voltaképpen igen jól szolgálják mind a globalista érdekeket, mind pedig a tudat tendenciózus megzavarását. A Kevesek nem élnek efféle trükkökkel. Gyakran alkotnak kisebb, családias csoportokat szerte a világban. Tevékenységüknek kevés politikai szála van. Az ismeretterjesztés, és a kapcsolatépítés révén viszont komoly tömegeket mozgatnak meg. A látszatra jelentéktelen bázisuk, és hatásuk az általános közgondolkodásra azért is olyan, amilyen, mert ezek a közösségek nem pályáznak világhírre, hatalomra, ezért nem is reklámozzák agyon magukat. Az érdekes viszont, hogy a régi természetalapú kultúrákban az efféle tanok és gyakorlatok a mindennapos túlélési kényszer részei voltak. A lappangó természettudat itt-ott felvillanni látszik a konzerválásban, a régi szerszámok nosztalgikus használatában, melyek az általuk hordozott gondolkozásmódot átadják az újkori művelőiknek. A „modernség” rögeszméje lassanként átcsap ennek ellentétébe, és „felfedezik” a régi papírgyártási technikákat, a művészetek természetelvűvé, figuratívvá válnak. Van egy rejtett folyamat, amely már mutatja a változást is. De – mint mondtam – ez a kör nem költ csak az önreklámozásra, sőt igyekszik rejtve maradni – jó okkal. Nehéz leírni minden vonatkozását ennek a „régies megújulásnak”, de talán a Folyamattudat egyik szabályát, a periodicitást, az egyes korszakok elemeinek „feléledését” említhetjük, ami remélhetőleg magával hozza az ésszerűsödés, takarékosság, együttműködés, személyiség-fejlesztés, önképzés rég elfeledett módjait, amelyek egy ilyen széthulló, öngyilkos világban szolgálhatják a jók túlélését. Az „utolsó pillanat” után is…

Amikor a mindenhonnan harsogó dogma: „nincs más út” szembejön, érdemes volna kiállni és bemutatni, hogy igenis: van más út! Az, amit az emberiség a technika hatására eltompult gondolkodásával, elhomályosult látásával nem akar észrevenni.

2 thoughts on “Genderizmus-globalizmus. Ellenzők és a Kevesek

  1. Jeges Attila (Rauda Eirikr)

    Ejnye, megint túl terjengős leszek, pedig csak pár észrevételt akartam hozzáfűzni, de muszály vagyok bővebben kifejteni, most csak a genderes részről:

    A genderkedéssel az a baj, hogy sokféle értelmezése létezik, a „köztudatban” többnyire nemi identitászavarokkal azonosítják, vagy legalábbis ezekkel egy lapon tárgyalják (mint ez az írás). Ilyen értelemben eredetileg a túlnépesedés egyik automatikus vészféke, túlzott tömegben törvényszerűen egyre gyakoribb jelenség, így eredetileg jobbára ártalmatlan természetes szabályozás, jelen állapotok között akár jótékony hatású is lehetne, ám nem elég hatékony. Arányos populációban magától csökken az előfordulási aránya, akár a népbetegségeké, így szerintem ez problémának nem igazán fajsúlyos, csak a valódi problémák egyik mérsékelt tünete (a többi, erősebb népességi vészfék csak ennél durvább: éhezés, járványok, kannibalizmus és háborúskodás, stb). Eddigi viszonylagos jelentéktelensége miatt a „Rendszer” újabban nemcsak egyszerűen békén hagyja a „genderzavart”, de lehetőséget látott meg benne, így megpróbálja magába integrálva visszájára fordítani, kihasználni: egyrészt a valódi problémákat eltakarni vagy félresöpörni; másrészt a populáció mesterséges szaporítását, sőt, módosítását „etikussá” tenni, „erkölcsileg” megalapozni. Épp ezzel. Mert látják, hogy a lakosság további leépülése már valóban okozhatja amitől a legjobban félnek: a népszaporulat, ezzel együtt a gazdasági növekedés megtorpanását, vagy még inkább rettegett csökkenését (ezzel uralmuk megingását vagy végét, számukra legrosszabb esetben lehetővé téve a legyőzött nagy ellenség, az élet újbóli szárba szökkenését).

    Ám úgy láttam, ezen blog írásainak egy részében is vannak nemi szerepeket, viselkedéseket, nemi alapú megoszlást firtató vagy épp kritizáló, kifogásoló elemek. Pl emlékszem „A Nő maga” című 2009-es írás kifejezetten töményen eredeti gendertémába vág (és nem genderzavarba), olvastán az a benyomásom támadt: ilyen tapintatosan, választékosan, bókolva leqrvázni a nőket még nem láttam, bámulatos. A társadalomban a nemek viszonyulásával tehát igen régi és komoly problémák vannak, és sajnálatos hogy az eredetileg főképp ezek kutatására és megoldásukra gyökerüknél törekvő „genderelméleteket” manapság csak távoli és részleges következményekkel, a genderzavarokkal és ügyeikkel azonosítják, legalábbis a köztudatban. Az pedig külön sajnálatos, hogy a „Rendszer” az így létrejött katyvaszt a saját aljas céljaira igyekszik kihasználni.

    Félreértés ne essék, „Rendszer” alatt én nem (sem) valami kormányt, politikai ideológiát vagy háttérhatalmat értek: talán ha azt mondom hogy kollektív hülyeség minden szinten, az eléggé közelítő és elegendő magyarázat, ami még belefér egy nagyjából (bár tágan) értelmezhető mondatba.

    Válasz
    1. Kövi Gábor Szerző

      Kedves Attila!
      Köszönöm a szimpatikus reakciódat! Jól leírtad a témát, és megvilágítottál
      más aspektusokat is. Gondolatébresztő a hozzászólásod! Örülök, hogy még nem
      hagytál magamra ebben a káoszban. A „blog”, tulajdonképpen egy részletes
      elemzés a züllés mibenlétéről. Mikor újabb sötét felé vezető lépcső nyílik
      meg, kénytelen vagyok felhívni a figyelmet rá. Miután mindenről minden
      eszembe jut, kiírom magamból. Többen megjegyezték, hogy túl hosszú vagyok.
      Nem cáfolom, de szembeállítom a mai rengeteg információ távirati
      stílusával, ami óhatatlanul felszínességhez vezet. Ez az elsődleges oka
      annak, hogy a tömeg már szinte nem olvas el semmit, ami két szakasznál
      hosszabb.
      Egy kis (!) toldalék csak: a „Kevesek” a legfontosabb tényező ebben az elemzésben, mivel náluk van a megoldás kulcsa.
      Még egyszer köszönöm a magvas hozzászólást!
      Gábor

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük